Jalea
(A bánat)
Jalea-i poştaş cenuşiu şi mut,
Cu ochi albaştri, faţă trasă,
Geanta atârnă pe umăr,
Haina-i neagră şi cam roasă.
Îi bate-n piept un vechi tic-tac,
Se furişează pe drum temător,
Se lipeşte de pereţi şi
Dispare-n nişa porţilor.
Apoi bate. Aduce carte.
aug-sept. 1922
A bánat szürke, néma postás,
Sovány az arca, szeme kék,
Keskeny válláról táska lóg le,
Köntöse ócska, meg setét.
Mellében olcsó tik-tak lüktet,
Az utcán félénken suhan,
Odasimúl a házfalakhoz
És eltünik a kapuban.
Aztán kopogtat. Levelet hoz.
1922. aug.-szept.
(Pe tine te plâng...)
(Téged siratlak...)
Pe tine te plâng, nobil bocitor.
Nici Dumnezeu nu se mai uită-napoi
Şi ninge peste cătune, ninge-n toi,
O, Ady, ninge pe maghiarul Ogor.
Nici Dumnezeu nu se mai uită-napoi,
Iar eu nu pot striga: hei-hei! ahei!
Deşi aş striga, dar vai, doar horcăieli
Îmi ies din gâtul strâns de-orori.
Iar eu nu pot striga: hei-hei! ahei!
Deşi nicicând n-am comis mari păcate:
în Pustă, zac încremenit pe spate
Şi-mi cad pe inima-ngheţată fulgi grei.
Sfârşitul anului 1922
Téged siratlak, büszke sirató.
Az Isten sem néz többé immár hátra
És hull a rokkant, tömzsi kis tanyákra,
Ó Ady, a magyar Ugarra hull a hó.
Az Isten sem néz többé immár hátra
S én nem tudok kiáltni: hejh! hahó!
Pedig kiáltnék s jaj, csak elfuló
Keserves hörgés – az torkomra hágna.
Én nem tudok kiáltni: hejh! hahó!
Pedig nagy vétket én sosem vétettem:
Fekszem hanyatt a Pusztán megdermedten
S fagyott, fehér szivemre hull a hó.
1922 vége
Dostları ilə paylaş: | 
