Összeállította A. Gergely András

Kulturális antropológia


Tantárgyi forrásanyag az
Ember-, erkölcs- és vallásismeret
tantárgyhoz

Összeállította A. Gergely András

/ MTA PTI - ELTE BTK /
(Készült 3 példányban, kizárólag oktatási használatra)

Veszprémi Egyetem Tanárképző Kara

Ember-, erkölcs- és vallásismeret

továbbképzési szak

2002-2003

Fővárosi Pedagógiai Intézet, Budapest, VIII. Vas u. 10.
TARTALOM

ROBERT SIMPSON - S.M. COLEMAN:
AZ ANTROPOLÓGIA FELFEDEZÉSE

VEKERDI LÁSZLÓ:
EMBERTUDOMÁNY - KULTÚRÁK - TÖRTÉNELEM
(A kulturális antropológia kihívása)

KANOVSKÝ, MARTIN:
ANTROPOLÓGIA, HISTÓRIA, ARCHEOLÓGIA
(Könyvismertető)

CLIFFORD GEERTZ:
A TÉNY UTÁN.
(Részletek a könyv egyik fejezetéből)

KLANICZAY GÁBOR:
A TÖRTÉNETI ANTROPOLÓGIA TÁRGYA,
MÓDSZEREI ÉS ELSŐ EREDMÉNYEI

GEORGE E. MARCUS - MICHAEL M. J. FISCHER:
AZ ANTROPOLÓGIA MINT KULTÚRKRITIKA

MELVILLE J. HERSKOVITS:
AZ ANTROPOLÓGIA: AZ EMBER TUDOMÁNYA

CATHERINE A. LUTZ:
ÉRZELMEK

SHERRY B. ORTNER:
AZ ANTROPOLÓGIA ELMÉLETE A HATVANAS ÉVEKTŐL

VÖRÖS MIKLÓS:
HATÁRESETEK. AZ AMERIKAI ANTROPOLÓGIA ÉS
SZOCIOLÓGIA KAPCSOLATA TÖRTÉNETI PERSPEKTÍVÁBAN

BOGLÁR LAJOS:
AZ ADAPTÁCIÓ MŰVÉSZETE

Robert Simpson - S. M. Coleman
Az antropológia felfedezése

Mi az antropológia?

Az antropológia az emberekkel, mint komplex szociális lényekkel foglalkozik, melyek rendelkeznek a beszéd, a gondolkodás és a kultúra képességével. Az antropológia tudománya a világon mindenfelé élő emberek életének biológiai és kulturális aspektusainak megértéséről szól. Minden ember azonos alapvető biológiai jellemzőkkel születik, de attól függően, hogy hol nő fel, különböző éghajlattal, ételekkel, nyelvekkel, vallásos képzetekkel stb. találkozik. Az embert azonban nem csak a környezete formálja, hanem az a világ is, ahol él. Az antropológia fő célja megérteni azokat az általános kényszereket, melyek között az emberek élnek, és azokat a különbségeket, melyek nyilvánvalóak az egyes társadalmak és kultúrák között.

Az antropológia lehetséges témáinak köre így valóban óriási. A kutatók manapság igyekeznek a diszciplína egyik vagy másik területére specializálódni. Néhányan, az úgynevezett fizikai- vagy biológiai antropológusok olyan témákat vizsgálnak, mint például, hogy hogyan fejlődtek az emberek és az emberszabásúak az évezredek, évmilliók során, illetve a genetikus és maga­tar­tásbeli kapcsolatunk a főemlősökkel. Mások, akiket szociál- vagy kulturális antropoló­gusok­nak hívnak, azt a számtalan módot tanulmányozzák, ahogy a különböző emberek megszervezik önmagukat, hogy biztosítsák a stabil mezőgazdasági termelést vagy a közösségi életet. Vizsgálhatják az embereknek a világ működéséről alkotott elképzeléseit, ahogy azok megjelennek a vallási képzeteikben és gyakorlatukban. Vizsgálhatják az emberek által létrehozott anyagi formákat, mint például a házaik, ruházatuk, kézművességük és művészetük. Ebben az Ismertetőben mindkét típusú antropológiával foglalkozunk, de több szó esik majd a diszciplína társadalmi és kulturális oldaláról.

Egy kis történelem…

Évezredekig az utazás, a kereskedelem és a felfedező utak révén kerültek kapcsolatba egymással a különböző nyelvű és kultúrájú emberek. Ezek a kapcsolatok furcsa és egzotikus emberekről és szokásokról szóló történeteket szültek. Ezért a görög történetírót, Hérodotoszt, egy korai antropológusnak is tekinthetjük. Az időszámítás előtti 5. században körbeutazta a földközi-tengeri és észak-afrikai görög gyarmatokat, és nagy részletességgel leírta az ott élők életét.

Hérodotosz írásait az egyik legkorábbi etnográfiai leírásoknak is nevezhetjük, de ha az antropológiát inkább tudománynak tekintjük, mintsem utazók meséinek összefoglalásának, akkor a 19. századig kell előreugranunk, amikor is az emberi kultúra és a biológiai változa­tosság tudományos tanulmányozása elkezdett formát ölteni. Ekkoriban a nyugati világ a gyors és messzire mutató fejlődések időszakát élte. Európában és Észak-Amerikában az új iparágak terjedése, a vidékről a városokba irányuló tömeges migráció, valamint a kommunikáció és a szállítás új rendszereinek kialakulása nagy hatással volt a társadalmi életre, a társadalom és a gazdaság szervezetére. A nyugati gyarmati terjeszkedés és uralom is ekkoriban érte el a csúcspontját. Filozófusok és társadalom-magyarázók próbálták megérteni a körülöttük lezajló változásokat. Ebben az időszakban fektették le az alapjait a fontosabb akadémiai tudományoknak, ahogy ma ismerjük őket.

A 19. század egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy ‘hogyan jutottunk oda, ahol ma vagyunk?’. Charles Darwin írt egy beszámolót a fajok fejlődéséről a természetes szelekció által; ez volt az evolúció elmélete, amely először 1859-ben jelent meg. Darwin azt állította, hogy minden élő forma hosszú idő alatt, fokozatosan fejlődött, melynek során a sikeresebb fajok kiszorították azokat, amelyek kevésbé tudtak alkalmazkodni a környezetükhöz. Ezek az elképzelések nagy hatással voltak a biológiai tudományok tudományos érdeklődésére, és széles körű kulturális visszahatásuk is volt. A 19. század meghatározó társadalmi teoretikusai közül sokan alkalmazták Darwin biológiai evolúciós modelljét a társadalmi és kulturális szinten történt változások megértéséhez.

Két fontos, az emberiséggel foglalkozó diszciplína bontakozott ki ebben az időben: az antropológia és a szociológia. A humán tudományok azon ága, amely később szociológiává alakult, figyelmét a Nyugat változásai felé fordította. A másik ág, amelyből az antropológia fejlődött ki, a ‘primitívre’ összpontosított, és elkezdte kutatni a modern civilizációk elődeit. Az írás nélküli, egyszerű technológiájú, gazdaságilag és politikailag kevéssé szervezett, általában Nyugat-Európától távol eső társadalmak álltak a kibontakozó antropológia központjában. A 19. századi antropológusuk hitték, hogy ezek a társadalmak bepillantást nyújtanak az emberiség társadalmi evolúciójának egy korábbi szintjére, és idővel ezek is a modern fejlődés útjára fognak lépni. Ezeket a nézetek, melyek akkoriban széles körben elterjedtek voltak, az emberiségről való tudás fejlődésével elutasították.

A 20. század első évtizedeiben a társadalmi evolúció elképzelését kezdték megkérdőjelezni, és az úgynevezett ‘primitív’ társadalmakat nemcsak mint a társadalmi fejlődés egy korábbi fokának bizonyítékait, hanem saját jogú társadalmakként kezdték vizsgálni. Az antropológus feladata nem az volt, hogy elhelyezze a társadalmakat a magas civilizáció és a technológiai egyszerűség skáláján, hanem hogy megértse az egyes társadalmakat azok saját logikája alapján. A szokatlan mítoszok, rítusok, művészeti formák, házassági szokások és életmódok a tanul­mányozás legitim témáivá váltak. Minden egyes társadalom az emberi kulturális válto­za­tos­ság és a fizikai adaptáció egyedi kifejeződése. A nem-nyugati embereknek a saját terminusaik általi megértésére való törekvés kulturális relativizmusként vált ismertté. A kulturális változatosság tanulmányozásának e megközelítése az észak-amerikai kulturális antropológia meghatározó jellemzőjévé vált, mely olyan meghatározó személyekkel kapcsolódott össze, mint Franz Boas és Ruth Benedict.

Ezzel szemben a brit antropológia középpontjában e század nagy részében inkább a tényleges társadalmi kapcsolatok álltak, mintsem a kultúra manifesztációi. A társadalmak osztályozá­sának és összehasonlításának alapját azok a különböző módok képezték, ahogyan a társadalom részei, mint a rokonsági kapcsolatok, a tulajdonlás és a létfenntartás szabályai együttesen létrehozzák a társadalmi intézkedések megkülönböztető és állandó rendszerét. A különböző társadalmak összehasonlítása a látszólag hasonló funkciókkal rendelkező intézmények, mint a házasság vagy a temetkezési rítusok, identifikálásán is alapult. Ez az antropológiai meg­közelítés a strukturalista funkcionalizmus, mely az 1930-as, 40-es és 50-es években volt meghatározó. Ebben az időszakban tanulmányok sora született, melyek egy sajátos csoport életmódjával foglalkoztak. A szudáni nuerek, a Nyugati Pacifikum Trobriand-szigeteinek lakói és a polinéziai tikopiak csak néhányak azon emberek közül, akik az antropológusok tanulmányainak következtében ma a világtörténelem szilárd részei.

A század első részében a brit szociálantropológia kutatási témája bizonyos értelemben a lepkegyűjtéssel volt rokon. A század folyamán azonban az antropológia olyan tudományággá fejlődött, amely sokkal több volt az egzotikus és ritka példányok gyűjtésénél, lokalizálásánál és minél színesebb és gazdagabb leírásánál. Az antropológiai elméletek feladata olyan minták létrehozása volt, amelyek általánosíthatók a nyilvánvalóan változatos emberi életmódokra. Ráadásul kezdték felismerni, hogy a ‘primitív’ társadalmak valójában meglehetősen komp­lexek, és fejlődésük tekintetében messze nem statikusak. Ennek következtében az antropológia új útjai alakultak ki, melyek meghaladták a struktúra és a funkció egyszerű tanulmányozását. A figyelem a kis méretű, hagyományos társadalmak és a nagy méretű gazdaságok és államszerkezetek közötti kölcsönhatások felé fordult. A korábban elszigeteltnek, stabilnak és változatlannak bemutatott társadalmakat szélesebb történeti folyamatokba helyzeték, mint a gyarmatosítás vagy a kapitalizmus terjedése. Ez a szemlélet fontos váltást eredményezett az antropológiai érdeklődés területében és lehetőségeiben: azt mondhatjuk, hogy az antropoló­gusokat már kevésbé érdekelte a lepkék gyűjtése, inkább az az öko-rendszer, amelyben azok éltek. Az érdeklődés új területei nyíltak meg a 60-as és 70-es években, mint a nyelv és a jelentés tanulmányozása, és a nemek fontosságának tudatossá válása a társadalom és kultúra megértésében. Ebben az időszakban kezdte átfogni az antropológiai kutatás a nyugati társadalmat és annak intézményeit. A nyugati antropológusok nem szorítkoztak többé távoli és ‘egzotikus’ társadalmak megfigyelésére, hanem elkezdtek a saját házuk táján vizsgálódni, és a kész ténynek vett mindennapi élet meglepő aspektusait emelték ki. Az ipar, a kormányok és a nemzetközi szervezetek mind-mind az etnográfiai kutatás tárgyaivá váltak.

Az antropológia nagyon rövid történetének utolsó szakasza az egyik legizgalmasabb. Az antropológia egy olyan hagyományban gyökerezik, mely a nyugatitól nagyon eltérő és távoli társadalmak tanulmányozásával kezdődött. A mai antropológia miközben megtartotta a társadalmi és kulturális folyamatok részletei iránti érdeklődését, egy sokkal tágabb érdeklődési körű és alkalmazhatóságú tudományággá nőtt. A ‘primitív’ és a modern közti régi megkülön­böztetések közül sok már nem állja meg a helyét. Hasonlóan, a szociológia és az antropológia közötti diszciplináris megkülönböztetés sem a ‘Nyugat kontra a többiek’ kérdése többé. A magas szintű mobilitás és migráció a globális kommunikáció rendkívüli lehetőségével együtt az emberek és kultúrák nagyfokú keveredését idézte elő. A néha poszt-modernnek nevezett kulturális megközelítés megkísérli, hogy számot adjon azokról a módokról, ahogy az egyének többé már nem egyértelműen meghatározható helyekhez vagy tradíciókhoz kötődnek. A nemzeti identitások és a kulturális tradíciók továbbra is élnek, de a korábbitól nagyon eltérő körülmények között. Például, ugyanazt a televízió műsort nézhetik India falvaiban lakók, nomádok Észak-Afrikában és Sheffield, Varsó vagy Mexikóváros toronyházainak lakói. Mindegyik esetben egy globális jelentőségű hatalmas technológia találkozik a helyi körül­ményekkel, hogy különböző és újfajta reakciókat és válaszokat hozzon létre. A társadalom és a kultúra megértésének elfogadott hagyományára építkezve az antropológusok egyre inkább az ilyen mai viszonyokra és a belőlük felmerülő kérdésekre alkalmazzák tudásukat és szakértelmüket.