Szerkeszti dr pogány józsef stendhal a szerelemről forditotta salgó ernő

ÖTVENKETTEDIK FEJEZET.
Provence a tizenkettedik században.

Provencei kéziratokból leforditok egy történetet. Az eset, mely alább olvasható, 1180. táján ment végbe és 1250. körül jegyezték le.¹⁶² A történet bizonyára már széltében ismeretes: a nyelve az, ami az erkölcsöket jellemzi. Engedelmet kérek, hogy szóról-szóra és a mai beszéd választékosságának minden gondja nélkül fordithassam.

„Raymond de Roussillon uram derék ur volt, ahogy is tudjátok és madona Margaritát birta feleségül, a legszebb asszonyt, kit abban az időben ismertek és aki legjobban ékeskedett minden szép tulajdonsággal, az összes erényekkel és a szép udvariassággal. Történt pedig, hogy Guillaume de Cabstaing, ki egy Cabstaing-kastélyi szegény lovagnak volt a fia, eljött Raymond de Roussillon uram udvarába, elébe járult és kérte, megengedi-e, hogy neki udvará­ban szolgáljon? Raymond uram daliásnak és kellemesnek találta és azt felelte, hogy szivesen látja és maradjon udvarában. Igy aztán Guillaume nála maradt és oly kellemesen tudott viselkedni, hogy kicsinyek és nagyok mind megszerették és ugy kitüntette magát, hogy Raymond uram azt akarta, hogy felesége, madona Margarita mellett szolgáljon. És igy is történt. Ettől fogva Guillaume még jobban azon igyekezett, hogy ugy szóban, mint tettben derekasnak bizonyuljon. Azonban, amiként a szerelemben történni szokott, ugy esett, hogy a szerelem meglepte madona Margaritát és felgyujtotta gondolatát. Guillaume tette, szava és alakja annyira tetszett neki, hogy nem tudta megállani és egy nap igy szólt hozzá: „Mondd meg, Guillaume, ha egy asszony ugy látszanék, hogy szeret, mernéd-e te is szeretni?” Guillaume, aki észrevette a dolgot, nyiltan felelt: „Igen, megtenném, asszonyom, ha ugyan a látszat igaz lenne.” - „Szent Jánosra, - felelt a hölgy - jól feleltél, ahogy derék férfihoz illik. Most azonban próbára teszlek, hogy értesz-e a látszatokhoz és megismered-e, mi az igazság és mi nem?”

„Ahogy Guillaume e szavakat hallotta, azt felelte: „Ugy legyen, asszonyom, ahogy akarod.”

„Ettől fogva kezdett elgondolkodó lenni és Ámor nyomban harczba szállt vele és a gondo­latok, melyeket Ámor üzen az övéinek, behatoltak szivének legmélyebb mélyébe és ettől fogva szolgája lett a szerelemnek és elkezdett kitalálni kellemes és jókedvü dalocskákat, szép éneklésre való énekeket¹⁶³, melyekkel nagy tetszésre talált, legfőként annál, akiért énekelt. Azonban Ámor, ki, ha tetszik neki, megjutalmazza szolgáit, Guillaumenak is meg akarta adni a maga diját és a hölgyet annyira ostromolta szerelmi gondolatokkal és tünődéssel, hogy nem nyughatott se nappal, se éjjel, hanem folyton a derék és vitéz emberség járt az eszében, mely olyan dusan lakozott Guillaumeban.

„Történt egy napon, hogy a hölgy félrevonta Guillaume-ot és igy szólt hozzá: „Guillaume, mondd meg, tudod-e már, hogy ami szemedbe tünt, igazság-e vagy hamisság?” Guillaume igy felelt: „Madona, Isten engem ugy segitsen, hogy a pillanattól fogva, melyben szolgálatodba léptem, más gondolat nem fért be szivembe, mint hogy te vagy a legjobb, ki a világon élt és szóban, mint cselekedetben a legigazabb. Ezt hiszem és hinni fogom egész életemben.” Erre a hölgy igy felelt: „Guillaume, azt mondom neked, hogy ha Isten segit, nem csalódol bennem és amit gondolsz, nem lesz üres és hiábavaló.” És kitárta karjait és édesen megölelte a szobában, hol kettesben ültek és megkezdték enyelgéseiket. Nem tartott azonban sokáig és a gonosz nyelvüek, kiket Isten haragja el ne hagyjon, a dalok miatt, melyeket Guillaume költött, elkezd­tek beszélni és pletykázni szerelmükről, mondván, hogy madona Margaritának adta szerelmét és addig beszéltek, mig a dolog fülébe jutott Raymond uramnak. Nagyon bánkódott és szomorkodott először, mert el kellett veszitenie szolgáló bajtársát, kit annyira szeretett, azután pedig és még inkább, mert felesége szégyenbe esett.

„Történt pedig egy napon, hogy Guillaume, csak egyetlen lovásztól kisérve, kiment soly­mászni és Raymond uram tudakolta, hol van és egy szolga azt felelte, hogy solymászni ment és megmondta a helyet. Raymond titkon rögtön felfegyverkezett és egész egyedül elindult a hely felé, hova Guillaume ment és addig lovagolt, mignem reátalált. Guillaume ahogy meg­pillantotta, nagyon elcsudálkozott és rögtön rosszat sejtett és elébe menve igy szólitotta meg: „Üdvözlégy, uram. Hogy van, hogy igy egyedül jöttél?” Raymond uram igy felelt: „Guillaume, téged kereslek, mert beszélgetni akarok veled. Nem fogtál semmit? - Semmit se, uram, mert nem is találtam semmit, már pedig ahol nincs, ott ne keress, mint ahogy a közmondás is mondja. - Hagyjuk ezt a beszédet, szólt Raymond uram, és a hitre, melylyel nekem tartozol, mondd meg az igazat mindabban, amiben kérdezlek. - Istenemre! uram, szólt Guillaume, ha megmondható, meg is mondom. - Nem akarok semmi kétszinüséget, felelt Raymond uram, hanem felelj meg igazán mindenre, amit kérdek. - Amit kérdezel, uram, szólt Guillaume, bizonynyal hiven megfelelek.” És Raymond uram kérdezte: „Guillaume, ha te hiszed Istent és a szent vallást, mondd meg, van-e kedvesed, kiért énekelsz és akiért Ámor fojtogat?” Guillaume ezt felelte: „Uram, hogy énekelhetnék, ha Ámor nem szoritana rá? Tudd meg az igazat, uram, egészen a hatalmában vagyok Ámornak.” Raymond szól: „Ezt meghiszem, mert különben nem tudnál ily jól énekelni; de azt is akarom tudni, ha beleegyezel, hogy ki a hölgyed?” - „Ah! uram, szólt Guillaume, az Isten szent nevére, látod, mit kérdezel! Jól tudod, hogy a hölgyet nem szabad megnevezni és hogy Bertrand de Ventudour is mondja:

Eszem egyet megsug¹⁶⁴,
Titkom bárki is kérdje,
Hazugsággal felelek,
Mert helyesnek nem tartom,
Sőt bolondság és gyermekhez illő,
Hogy bárki, kit szeretnek,
Más férfinak elmondja,
Ha csak segélyt nem várhat tőle.”

„Raymond uram pedig igy felelt: „És én hitemre fogadom, hogy segitlek, amennyire csak tőlem tellik.” És addig noszogatta, mignem Guillaume igy szólt hozzá:

„Uram, tudd meg hát, hogy feleségednek, Margarita asszonynak a nővérét szeretem és azt gondolom, cseréjével a szerelemnek. Most pedig, hogy tudod, kérlek, légy segitségemre, vagy legalább ne tégy káromra. - Ne csüggedj és bizzál, szólt Raymond, mert esküszöm és lekötöm magamat, hogy mindent, ami hatalmamban van, megteszek érted.” És hitet tett és ezt meg­cselekedvén, Raymond igy beszélt: „Menjünk a kastélyába, mert itt van a közelben. - Isten nevében kérlek, felelt Guillaume, ugy tegyünk.” És elindultak Liet kastélya irányában. Ahogy a kastélyba értek, ugy Robert de Tarascon ur, Ágnes asszonyomnak, Margerita asszonyom nővérének a felesége, mint maga Ágnes asszonyom szivesen fogadta őket. És Raymond uram kézen fogta Ágnes asszonyomat, bevezette a szobába és leültek az ágyra. És Raymond uram igy szólt: „Most pedig, sógorasszonyom, a hitre, melylyel nekem tartozol, mondd meg, szeretsz-e valakit szerelemmel?” És ő felelt: „Igen, uram. - És kit? - Oh! ezt már nem mondom meg, de hogyan is kérdezheted!”

„Végül is azonban addig kérte, mig meg nem mondta, hogy Guillaume-ot szereti és ezt azért mondta, mert látta, hogy Guillaume szomoru és elgondolkozó és jól tudta, hogy a nővérét szereti, de félt, hogy Raymond rossz szándékkal van Guillaume iránt. A válasz Raymondot nagyon megörvendeztette. Ágnes mindent elmondott az urának és az ura azt felelte, hogy jól cselekedett és reáhagyta, hogy mindent tehet és mondhat, amivel megmentheti Guillaume-ot. Ágnes nem is késett vele. Szobájába hivta Guillaume-ot és oly sokáig maradt vele egyedül, hogy Raymond azt gondolta, biztosan szerelmeskednek. És mindez nagyon tetszett neki és azt kezdte hinni, hogy amit neki mondtak, nem igaz és csak üres beszéd volt. Ágnes és Guillaume kijöttek a szobából, föltálalták a vacsorát és nagy jókedvüen vacsoráltak. Vacsora után Ágnes mindkettőjüknek szobája ajtajának a közelében vettetett ágyat és oly jól csinálták a dolgot, hogy Raymond azt hitte, Guillaume Ágnesnél hált.

„Másnap nagy vigan ebédeztek a kastélyban és ebéd után teljes tisztességgel elbucsuztatva utra keltek és visszatértek Roussillonba. És Raymond, mihelyt csak tehette, elvált Guillaume­tól, bement a feleségéhez és elmondta neki, mit látott Guillaumetól és Ágnestől, ami miatt felesége egész éjjel nagyon bánkódott. És másnap előhivatta Guillaume-ot, szemrehányásokat tett neki és hütlen barátnak és árulónak nevezte. Guillaume, mint aki semmit abból, amivel vádolta, el nem követett, megkövette és szóról-szóra elmondott neki mindent. És az asszony megkérdezte nővérét és igy meggyőződött, hogy Guillaume nem hibázott. És ezért azt mondta és meghagyta neki, hogy költsön egy dalt, melyben kinyilvánitja, hogy kivüle senki más asszonyt nem szeretett és Guillaume ekkor költötte a dalt, mely azt mondja:

„Az édes érzés,

Mely szerelemből hajt.”

És amikor Raymond uram hallotta a dalt, melyet Guillaume a feleségének költött, beszéd ürügyén Guillaume-ot elhivta jó messze a kastélytól és levágta a fejét, melyet aztán beletett a tarisznyájába, a testéből pedig kivágta a szivét és odatette a fej mellé. Aztán visszament a kastélyba; megsüttette a szivet, feltálaltatta felesége asztalára és megetette vele, anélkül, hogy tudná, mit eszik. Amikor pedig megette, Raymond felállt és megmondta feleségének, hogy amit evett, Guillaume ur szive volt és megmutatta neki a fejet és kérdezte, hogy jó étek volt-e a sziv? Az asszony meghallván, amit mondott, látta és felismerte a fejet. És felelvén, azt mondta, a sziv oly jó és izletes volt, hogy soha se étellel, se itallal nem fogja elmulasztatni szájából az izt, melyet Guillaume ur szive hagyott benne. És Raymond kardot rántva, reá­rohant. Az asszony futásnak eredt, egy erkélyről levetette magát a mélybe és szétzuzta a fejét.

„Az esetnek hire ment egész Cataloniában és az aragoniai király minden országában. Alfonz király és országainak összes bárói nagyon fájlalták és sajnálták Guillaume uram halálát és az asszonyét, kit Raymond ily csufosan végzett ki. Tüzzel-vassal háborut inditottak ellene. Aragoniai Alfonz király elfoglalta Raymond kastélyát és Guillaume-ot meg hölgyét Perpignac város templomának bejárata előtt tétette nyugalomra. Minden igaz szerető könyörög lelkükért Istenhez. Raymondot az aragoniai király foglyul ejtette, élete fogytáig börtönbe záratta és összes jószágait odaadományozta Guillaume rokonainak, meg a hölgy rokonainak, ki meghalt érette.”