Areopolisz történelmi és társadalomtudományi tanulmányok Szerkesztők

SÓFALVI ANDRÁS

A sóvidéki (székelyföldi) sóbányászat
kritikai története a kezdetektől 1562-ig

Bevezetés

A köztudatban és a tudományos gondolkodásban a székelyföldi sóbányászat kérdését alapvetően két tényező határozza meg: a székelység egykori szabad sóhasználati joga, valamint a mai helyzetkép visszavetítése a távoli múltba.¹ Az előbbi a XVI. század második feléig (hosszabb-rövidebb ideig tartó felfüggesztésekkel a XVII. század végéig) élő valóság volt, emlékét a köztudat máig megőrizte. A székelyföldi sóbányászatot manapság egyedül a parajdi sóbánya képviseli, modern földalatti tárnáival és csodálatos sószikláival bámulatot keltve az odalátogatókban. A történelem folyamán, Székelyföldön a Sóvidéken kívül a Homoród mente képezte a másik ugyanilyen fontos, időszakonként talán még fontosabb sókitermelési köz­pontját. 1562-ben a közszékelységet megfosztják ingyenes sóhasználati jogától, a székelyföldi sóaknák is kincstári tulajdonba kerülnek, a sókamara-hivatalt pedig Sófalván állítják fel. Való­jában ezzel az intézményesített, adminisztratív lépéssel kezdődik a székelyföldi sóbányászat sóvidéki egyeduralma, illetve kizárólagossá válása. A XVIII. század második felében Parajdon elkezdik a földalatti, süveg alakú aknák megnyitását és a tömeges sókitermelést. A fentiekből következik, hogy a sóvidéki sóbányászat történetét nem lehet önmagában elemezni, elenged­hetetlen a nagyobb területet felölelő kitekintés. Ez ad magyarázatot arra, hogy a címbe a “székelyföldi” megjelölés is bekerült. Mint látni fogjuk, legtöbbször a sóvidéki sóbányászatot az egész székelyföldi (sőt erdélyi) sókitermelés függvényében kell vizsgálni, a római korban vagy a középkorban a kettőt nem is lehet szétválasztani. Éppen emiatt nem szerencsés, ha a székelyföldi sóbányászat 1562 előtti történetét a mai sóvidéki sóbányászat egyeduralmának és hatásfokának visszavetítése alapján próbáljuk megírni.

A korai írott források hiánya, illetve a kis számban folyt régészeti kutatások eredménye, hogy a Sóvidék korai, késő középkor előtti sóbányászatáról csak sejtéseink vannak, a tárgyról alkotott képet számos esetben a jobban ismert területek viszonyainak az átplántálása, illetve a lokálpatrióta szemlélet határozta meg. A továbbiakban a szűkszavú írott adatok, valamint topográfiai és terepbejárási megfigyelések alapján megpróbálom felvázolni a székelyföldi sókitermelés és sókereskedelem történetét a kezdetektől 1562-ig. Ehhez csak a hiteles írott forrásokat használom fel, anélkül, hogy felnagyítanám, vagy egyoldalúvá tenném ezek mondandóját. Beható terepi kutatásokat csak a Sóvidéken végezhettem, ennélfogva a sóbányászat településtörténeti kérdéseivel csak e terület kapcsán foglalkozhatom.

A topográfiai megfigyelések fontosságát abban látom, hogy kiemelten kezeli - modern fogalommal élve - a terület stratégiai adottságait, valamint a mindenkori szervezeti kereteket, reflektálva ez utóbbi időbeli változásaira. Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a Sóvidék múltbeli történelme folyamán a mai, Románia közepén fekvő, a vasút meg a műutak révén viszonylag jól elérhető helyzetével szemben, általában peremvidék volt. A Keleti-Kárpátok vonulatai - bár sohasem képeztek áthatolhatatlan akadályt -, alapvetően meghatározták a vidék viszonyát a környező területekkel. A régió mindig egy olyan “államszervezethez” tartozott, melynek centruma tőle Ny-ra helyezkedett el. Ez pedig egy olyan tényező, amely messze­menően meghatározta a gazdasági-kereskedelmi tevékenységeket. A mindenkori “politikai” viszonyok alakulása hozta úgy, hogy a Kárpátok menti térség peremterület maradt egészen a XX. század elejéig.

Természetföldrajzi tényezők

A Sóvidék az Erdélyi-medence és a tőle K-ÉK-re magasodó Görgényi-hegység² találkozásánál fekszik. A kistáj földtani képét ennélfogva az Erdélyi-medence üledékei és az erre ráfolyt vulkáni képződmények határozzák meg. Az egykori vulkáni fennsíkot a tektonikus mozgások és a vízlefutások völgyekkel megszakított térszínformákra szabdalták szét, sajátos mikrodom­borzati formákat hozva létre. Ezek a folyamatok alakították ki a közel 30 km hosszú, a Korond-vize - Kis-Küküllő mentén DK-ÉNy irányban húzódó Korond-Parajd-Szováta-medencét. A vetők mentén felszínre törő só jellegzetes felszíni képződményeket hozott létre. A geológiai tényezők és a klimatikus viszonyok alakították a kistáj növénytakaróját, állatvilágát az évezredek folyamán.³ A K-i részén még manapság is nagyrészt erdők borította területen az elmúlt évszázadok alatt a fő megélhetési forrást az állattenyésztés jelentette. A sajátos földtani és klimatikus tényezők létrehozta talajviszonyok (a Sóvidéket sárga, agyagos talaja miatt Szikonyországnak is szokták nevezni) nem tették lehetővé, hogy a földművelés jövedelmező, fő megélhetési forrássá váljon.⁴ Ennélfogva, a történelem folyamán a Sóvidéken megtelepedő népesség kénytelen volt mellékfoglalkozásokat űzni, megélhetését a természet adta kinccsel, a sóval kiegészíteni, amelyet az alább részletezendő írott és régészeti források bizonyítanak. Az újkortól pedig, amint ez az írott forrásokból kiderül, a kerámiakészítés és az erdőgazdálkodás (fafeldolgozás) kínált újabb megélhetési lehetőségeket.

Az Erdélyi-medencét egykor borító belső tengerből a párolgás folyamán üledékek képződtek, a süllyedő medence pereme felé törekvő sótömzsök a vetők mentén átdöfték a fölöttük lévő rétegeket. A felszínre törő só és a víz, valamint a tektonikai mozgások olyan jellegzetes domborzati formákat hoztak létre, mint a sófalvi-parajdi sósziklák vagy a szovátai sósziklák és sóstavak. A felszínalakító folyamatok ezeken a részeken gyorsan műkődnek, környékük domborzati formái igen hamar elváltoznak. A fő tényező a csapadék, a víz, amely könnyen oldja a sót, ennek hatására sajátos felszíni formák jönnek létre: oldásbarázdák, oldásgödrök, dolinák stb. A ma is ható felszínalakító folyamatok leglátványosabb formái a szovátai sóstavak, melyek többsége a XIX. században keletkezett. Kétséget kizáróan léteztek más tavak is, amelyek az évszázadok, évezredek folyamán eltűntek.

A természet létrehozta formák egyik legszebb alkotása a Korondpataka által kialakított Sószoros, melynek időbeli keletkezését ma nehezen lehet megállapítani. Nem tudjuk mennyire hiteles Orbán Balázs tudósítása, mely szerint “a változékony patak ezelőtt egy századdal elhagyta Nagy-Haram alatti medrét s odább keletre kanyarodva a Sóhegy alatt ásott magának szép alagutat”.⁵ A hitelesség ebben az esetben Orbán idő-megállapítására vonatkozik. Anélkül, hogy taglalnánk Orbán Balázs munkamódszerét, nem árt megjegyezni, hogy a kutatások számos esetben kiderítették, hogy a nagy székely utazó feltevései nem mindig állják meg a helyüket. A népi hagyományokhoz gyakran hozzáillesztette saját, igencsak szárnyaló fantá­ziáját. Jelen esetben egyelőre nem tudjuk eldönteni, hogy ez utóbbiról van-e szó, vagy valóban a népi emlékezetben megmaradt eseményt írt le Orbán Balázs. Mindenesetre Alsósófalva Parajd felé haladó utcájának morfológiai képe (környékét ma Holt-Egresnek hívják) tükrözni látszik az állítás igazát, miszerint a Korondpataka nem mindig a mai medrében folyt, bár a tektonikai mozgások itt is megemelték az üledékeket. Világosan látszik, hogy a patak (mely a köznyelvben ma is a “Nagyvíz” nevet viseli) nagy kiterjedésű árterülete, illetve üledéke az egykor eldugult patak mai szintjénél jóval magasabb vízállásának hatására jött létre. Az 1769 körül készült katonai térképen a Korond-vize már mai folyásához hasonlóan van ábrázolva.⁶ A térképhez tartozó leírás nem közöl semmiféle olyan adatot, amely arra utalna, hogy ez az esemény a közelmúltban történt volna. A XVIII. századból még három forrásunk van (Fichtel, Fridvalszky, Benkő József). Ezek egyike sem beszél ilyen jellegű eseményről. Mindez azért fontos, mert elképzelhető, hogy a Sószoros kialakulása a történelmi időkben játszódott le, aminek nagyon fontos következményei lehettek. Egyrészt elpusztulhattak a korábbi sóbányá­szat emlékei. Másrészt pedig ez azt is jelenti, hogy a ma látható sósziklák nem mindig léteztek mai formájukban, az itteni felszíni sókibúvások nem mindig voltak annyira látványosak, mint manapság. Ez utóbbit azért kell hangsúlyozni, mert a sóvidéki sóbányászat történetében már a korai időkre vonatkozó nagyfokú kitermelés tézisét éppen arra a tényre szokták alapozni, hogy itt már a felszínen rengeteg só van, amit igen könnyű bányászni. Geológiai rétegvizsgálatok illetve új írott források remélhetőleg a jövőben tisztázni fogják a Sószoros kialakulásának pontosabb idejét.

Írott források hiányában, a kutatásnak mindenekelőtt a helyi, terepi megfigyeléseken kell alapulnia, amikor az elődeink által felhalmozott hagyományok felülvizsgálatát, illetve a probléma tudományos eszközökkel való megközelítését tűztük ki célul. Az egykori emberi tevékenységnek a természetben látható nyomai maradtak, hacsak a természetalakító tényezők nem változtatták azt felismerhetetlenné. Ebben az esetben fontos hangsúlyozni azokat a jelen­leg is ható felszínalakító tényezőket, amelyek hatása éppen az egykori sókitermelés, sóbányá­szat környékén (volt) a legerőteljesebb. A szovátai sóstavak környékének átalakításában, illetve az egyes tavaknak (pl. a Mogyorósi-tó, amely hihetőleg a nyárádmagyarósiak sókitermelő helye volt) a keletkezésében az emberi tevékenység is közrejátssz(hat)ott. Felül kell vizsgálni viszont azt a szemléletet, amely a karsztos helyeken képződő töbrökben, dolinák­ban kivétel nélkül a sóbányászat nyomait látja. A Korondpataka által kialakított Sószurdok létrejöttében a természetföldrajzi tényezőkön kívül szintén közrejátszhatott az emberi tevé­keny­ség, vagyis a sóbányászat. Tehát nem tudjuk, mi az, ami elpusztult, a negatív bizonyítékok nem jelentik mindenképpen azt, hogy ami ma már nem látható, az nem is létezett soha. Ennélfogva egyes kérdésekben óvatosan kell fogalmaznunk. Viszont voltak olyan emberi beavatkozások (pl. római kori sóbányászat), amelyek, mint alább részletesen szó lesz róla, nem pusztulhattak el teljesen, mivel a sósziklákon kívül nagyobb területen fejtették ki a hatásukat, aminek nyoma kellett maradjon, és ezt módunkban is áll megvizsgálni.