CsernóKNÉ jezerniczky éVA

Kinek mit kell csinálnia?

Gyűjtsünk foglalkozásokat:

architect	építész	gardener	kertész
baker	pék	hairdresser	fodrász
bricklayer	kőműves	jailor	börtönőr
builder	építési vállalkozó	lawyer	jogász
businessman businesswoman	üzletember üzletasszony	mechanic	szerelő
carpenter	ács	nurse	ápoló(nő)
cook	szakács	policeman policewoman	rendőr rendőrnő
dentist	fogorvos	post office clerk	postatisztviselő
doctor	orvos	railwayman	vasutas
electrician	villanyszerelő	truck driver	kamionsofőr
farmer	földműves	waiter waitress	pincér pincérnő

Most pedig mondjunk olyan mondatokat, hogy kinek mit kell csinálnia. Nem azért, mert muszáj, hanem azért, mert úgy szokás, vagy mert a körülmények olyanok. Használjuk a have to ige jelen idejű alakjait. Ne feledjük, ha általánosságokról beszélünk nem használunk névelőt és a megszámolható főneveket, mint például a foglalkozások neveit, többes számba tesszük.

Pl.:

Bakers have to work at night. – A pékek éjjel dolgoznak.

Businesssmen have to wear smart suits. – Az üzletemberek elegáns öltönyt hordanak. (Az angol mondat szó szerint azt jelenti, hogy kell viselniük, de ez magyarul bután hangzik.)

Farmers have to get up early. – A földműveseknek korán kell kelniük. (Nem azért, mert kirugdalja őket valaki az ágyból, hanem azért, mert az állatokat korán szokás etetni.)
Most pedig vegyünk még foglalkozásokat, mondjuk el mit szeretnénk csinálni, és mit nem, és egészítsük ki egy olyan indokkal, amiben a have to igét, vagy a can segédigét használjuk.

Szeretnék – I would like (to)

Nem szeretnék – I wouldn’t like (to)
I wouldn’t like to be a soldier because they have to go to war. – Nem szeretnék katona lenni, mert (nekik) háborúba kell menniük.
I would like to work as a cook, because they can taste all kinds of dishes. – Szeretnék szakácsként dolgozni, mert (ők) megkóstolhatnak mindenféle ételt.

Beszéljünk a családunkról és arról, hogy mit kellett és mit nem kellett csinálnunk gyerekként. A have to ige múlt idejét használjuk: had to.

When I was a child I had to get up early every day, even at weekends and in school holidays. Not because I had to do a lot of work, only because my mother thought it necessary. – Gyerekkoromban mindig korán kellett kelnem, még hétvégén és iskolai szünetben is. Nem azért, mert sokat kellett dolgoznom, csak azért, mert anyukám azt gondolta, így szükséges.
When I went to school all schoolchildren had to wear dark blue schoolgowns to school. It was a kind of a uniform. – Amikor iskolába jártam, minden iskolásnak sötétkék iskolaköpenyt kellett viselnie. Ez egyfajta egyenruha volt.
I had to help my grandmother in the kitchen. I didn’t like it all the time. – Segítenem kellett a nagymamámnak a konyhában. Nem mindig tetszett.
I either had to walk to school or ride my bike. Neither is very pleasant in the November rains. - Gyalog, vagy biciklivel kellett iskolába járnom. Egyik sem kellemes a novemberi esőben.
I did my homework right when I came home from school. Not because I had to, but because I wanted to finish it as quickly as possible. – Ahogy hazaértem az iskolából azonnal megcsináltam a házi feladatomat. Nem azért mert így kellett, hanem mert olyan hamar be akartam fejezni, ahogy csak lehetett.
We had to go to school on Saturdays, too, but we didn’t have to stay long in the afternoon. Actually we couldn’t, because the small kids went to school in the afternoon. – Szombaton is kellett iskolába járnunk, de nem kellett délután sokáig bent maradnunk. Tulajdonképpen nem is lehetett, mert a kicsik délután jártak iskolába.
Kérdésben did you have to…?
Pl.:

Did you have to go to extra maths classes when you were a child? – Kellett külön matekra járnod gyerekkorodban?

Yes, I did, I went three times a week. – Igen heti háromszor jártam.

No, I didn’t, but I had to go to extra German classes. – Nem, de külön németre igen.

Osszunk jó tanácsokat, (és kevésbé jókat is)
kellene – should, nem lenne szabad – shouldn’t
Segédigék, tehát a jelentést hordozó ige első (infinitive) alakban áll utánuk. Ha jó tanácsokat akarok osztogatni hozzám közel álló személynek, használhatom őket bátran. Idegeneknek, főleg ha nem kérték, ne osszunk tanácsokat, felületes ismerősöknek pedig csak akkor, ha kérték, és jóval körültekintőbben, mint ahogy ezek a segédigék megengedik. Tehát barátok közt:

We should work harder. – Keményebben/Jobban kellene dolgoznunk.

You shouldn’t drink so much coffee. – Nem lenne szabad annyi kávét innod.
Még így is megkaphatjuk azt a választ, hogy ’It’s none of your ….. business’ – Semmi közöd hozzá. A kipontozott helyre bekerülhet egy nem túl szép nyomatékosító jelző.

Ha finomabban akarunk tanácsokat osztogatni tegyük a mondat elé: „Azt hiszem…”

I think, we should work harder. I don’t think you should drink so much coffee.
Az angolban az „Azt hiszem, nem…” kezdetű mondatok tulajdonképpen „Nem hiszem, hogy…” kezdetűvé válnak, mint az előző példánál. I don’t think you …
Igazából ezek a segédikék akkor válnak nélkülözhetetlenné, amikor mástól véleményt kérünk.

Pl.: Szerinted hová menjünk nyaralni?

Where do you think we should go on holiday?

Szerinted mikor induljunk holnap?

What time do you think we should start tomorrow?

Szerinted busszal menjünk, vagy vonattal?

Do you think we should travel by coach or by train?
A válasz mindegyik kérdésre úgy kezdődik : I think we should …
Ha vetünk még egy pillantást a kérdésekre, látjuk, hogy a magyarban a kérdőszó, ha van, hátrébb helyezkedik el, mint az angolban, ahol az első helyre kerül. Azután jön a do you think – szerinted, mit gondolsz, kérdő szórendben, és utána a tényleges kérdés, de állító szórendben – we should…. Ez azért van, mert az angolban csak a mondat az első igéje állhat kérdő szórendben, a többi állító szórendben lénytelen állni. (Persze azért kivételek vannak, de azokról majd később.)
Bátrabban vagdalkozhatunk, ha megtörtént eseményeket kommentálunk, és ha a szenvedő alanyok nincsenek jelen, mert akkor nem tudnak megsértődni, főleg azért, mert nem hallják, mi is róluk és viselt dolgaikról a véleményünk.
kellett volna – should have + 3. alak

nem lett volna szabad – shouldn’t have + 3. alak

Peter really should have got up in time. – Péternek igazán fel kellett volna időben kelnie.

They really shouldn’t have travelled to the Middle East. It is dangerous − Egyáltalán nem lett volna szabad a Közel-Keletre utazniuk. Veszélyes.
Olvassa el a következő, nyaralásról szóló történetet, és kommentálja, hogy mit kellett volna ennek az embernek másként csinálnia.
A fantastic holiday
Something really wonderful happened while we were sitting and watching the wonderful evening view of the sea. At some point, I got a genuine feeling that the restaurant was actually moving. This happened to me before. When I was a kid, I was sitting in the car with my mom, in front of a place from where people would collect drinking water in huge container. People who lived in Saudi Arabia would know what these places are. Every month, dad would take us to this place, and we’d return with a big container (which was called a “gallon” for reasons not known to me) full of water. There’d always be an ice cream car there, and I almost always managed to convince mom about having a cone.

So I was sitting in the car, and there were two other cars parked in both sides of ours. Suddenly, both of those cars started moving, simultaneously. Instantly, I experienced one of the scariest feelings of my life − I thought our car was moving. The feeling was so realistic! My mother also had the same feeling. It totally freaked us out as the car was turned off and father was not inside the car. But it didn’t take more than 30 seconds to realize the truth.

The same thing happened in Angel drop. I thought that the restaurant was actually moving forward, along with the gigantic waves that were splashing. But this time I was not afraid. It gave me the marvelous feeling of riding a ship. We considered plans for going to St. Martin Island, but dared not to due to bad weather and off-season warnings from multiple people. But at that moment I really regretted the decision. If we went to St. Martin, we could, actually ride a sea trawler, which is very much like a ship. Maybe next time….Should be next time….Needs to be done next time. Yeah, we already have plans for our next trip.

We were really tired, and gradually all of us fell asleep. The day after would be a big day, as we were supposed to do most of our traveling within Coxsbazar that day.

Not too surprisingly, everyone woke up late in the morning. It was a bright and sunny Friday. My friends were really nice to me, and I wasn’t awakened before everyone else got ready. Maybe I was sleeping like a baby. After getting fresh, all of us dared to go to the restaurant belonging to the cottage owners. We had our breakfast there, which was moderate in taste but heavy on our pockets!

After that, we went to a Jeep depot for hiring a hoodless Jeep. The journey from Coxsbazar to Inani beach is one journey which no-one would ever want to miss. There were both hooded and hood free Jeeps in the depot. The hood free ones were a bit cheaper. However, from my past experience, I was not going for the hooded cars. After heavy bargaining, we finally rented a Jeep that would take us all the way down to Inani beach, and en route we would also get to see Himchori.

Both Inani beach and Himchori are famous tourist spots of Coxsbazar. During the tourist season, lots of people go there. The tourist season is usually the dry season, mostly during winter and spring. Lots of people flock over to Coxsbazar in October, November and December.

When we got on board the hoodless Jeep, it was drizzling. We went to the market adjacent to Kolatoli beach and bought some food and drinks for the journey. At around 10:30, we set sail towards Inani beach. It was already late, and we were getting impatient. There was one driver and a helper. Both of them appeared to be jolly good fellows. The car quickly paced up, and we were speeding through a village-like place. Soon all of us were standing. There was a thing similar to an iron cage, over our heads. It was not a totally hood free Jeep. But there was no cloth above our heads.

The wind was hitting me hard on the face, and I had to duck multiple times to avoid getting hit by tree branches. There were lots of local people around, and they kept on passing comments at us in their very unintelligible dialect.

The most enjoying portion of this journey started when our Jeep left the usual roads and we started driving beside the sea shore. That is one hell of an experience. The wind here was even stronger, and at a point of time I removed my glasses and put them inside my pocket, for fear of losing them.

Suddenly, the car stopped. One tire came out, and the car was immediately stopped. I and the others literally saw the tire falling out of the car. We came out and watched around. It was moderately raining that time. There were a few straw huts there, inhabited by lots of kids and some grown ups. It was a beach very near to Kolatoli, but no tourists were there.

We took a lot of pictures here. Now that I'm here in Dhaka, going through the pictures, I can say that we took a little too many over there. However, we were almost one and half hours stuck there, and Sam took a lot of photos.

It was a beach, and we were actually going to another beach for getting ourselves wet. I decided to check out the water. Ann and Tommy soon followed, and we had a great time inside the water. Peter and Mary joined us for brief moments, but Sam didn't even get near. We spent some of our best times of the tour here. The water was quite clear, and the waves were moderate and enjoyable.

After what seemed like forever in the water, the driver told us that the car was ready to go. We got aboard and continued the journey towards Himchori, again. Soon we reached Himchori. My legs were not moving... spending so much time in the water was taking its toll. Feeling tired, I suggested we have a cup of tea.

There was a small market in the foot of the hill. We had tea in a small restaurant, and started climbing up. There were two places of interest in that place. A really long stairway that leads to the top of the hill, and a spring.

Érdekes lenne, ha Ön is leírná egy olyan nyaralását, ami jó élmény is volt, meg nem is. És beleírná, hogy a mostani eszével mit csinálna másként.

Mi lenne, ha…?

Játszhatunk másként is a gondolatokkal. Képzeljük el, mi lesz, ha megnyerjük a főnyereményt, megkapjuk a diplománkat, megszületik az első (második, tizenkettedik) gyermekünk, nyugdíjba vonulunk, stb.

Vegyük példának a következő szituációt.

Ha sok pénzem lesz, elutazom Egyiptomba.

If I have a lot of money, I will travel to Egypt.
Ha megnyerem a lottó ötöst, veszek neked egy házat.

If I win the lottery, I will buy a house for you.
Ha lányunk lesz Klaudiának fogjuk nevezni.

If we have a daughter, we will call her Claudia.
A mondat szerkezete: If + jelen idő – will + 1. alak.

Az if – ha, helyett használhatunk más időhatározószót is, például when – amikor, as soon as – mihelyt , after – miután, de az ige utánuk jelen időben áll, illetve a mondat másik felében a will helyett használhatunk can segédigét, ha egy lehetőségről beszélünk, vagy Simple Present Tense igét, ha általánosságról van szó, vagy felszólító módot, éppen úgy, mint a magyar mondatokban. Nézzünk mindenre példát!

When I grow up I will work as a truck driver. – Ha nagy leszek, kamionsofőrként fogok dolgozni.

As soon as I arrive in New York I will call you. – Mihelyt megérkezem New Yorkba, felhívlak.

After I finish work, I will go to the pub with my friends. – Miután befejezem a munkát, elmegyek a kocsmába a haverjaimmal.

If you are still hungry, you can eat my sandwich. – Ha még mindig éhes vagy, megeheted az én szendvicsemet.

If we are cold in winter, we put on an extra jumper. – Ha fázunk télen, felveszünk még egy pulóvert

If it is dark in the room, turn on the lights. – Ha sötét van a szobában, kapcsold fel a villanyt.
Rugaszkodjunk el a valóságtól és engedjük szárnyalni a fantáziánkat. Mondjuk így.:
Ha megnyerném a lottó ötöst, körbeutaznám a Földet.

If I won the lottery, I would travel round the world.
Ha eljönne értem a herceg fehér lovon, azonnal igent mondanék.

If a prince on a white horse came for me, I would immediately say ’yes’.
Ha egy híres modellt találnék az ágyamban, nem mondanék nemet.

If I found a famous model in my bed, I wouldn’t say ’no’.
Ha én lennék a miniszterelnök, sok mindent megváltoztatnék.

If I were the Prime Minister, I would change a lot of things.
Én a te helyedben rövid hajat hordanék.

If I were you I would wear my hair short.
If + 2. alak – would + 1. alak
Az if után általában were-t használunk, még akkor is, ha egyes szám első (I), vagy harmadik (he,she, it) személyről van szó. A would helyett használhatunk could segédigét, ha egy lehetőségről beszélünk, és might segédigét , „esetleg” jelentésben.
I could eat ten sandwiches. – Meg tudnék enni tíz szendvicset.

If you were older, you might understand it. – Ha idősebb lennél, talán megértenéd.
És végül találjunk ki olyan helyzeteket, amikor már késő a bánat…
Ha bedobtam volna a lottószelvényemet, megnyertem volna a főnyereményt.

If I had posted my lottery ticket, I would have won the jackpot.
Ha te találtad volna meg a pénzt, leadtad volna a rendőrségen?

Would you have given the money to the police if you had found it?

(If you had found the money, would you have given it to the police?)
A mondat két fele szabadon felcserélhető, de mivel kérdés, tegyük előre a kérdő szórendű igét.
Ezekben a mondatokban az If után had + 3. alak van, a mondat másik felében pedig would have + 3. alak.

a would have helyett állhat could have, lehetőség,vagy might have, bizonytalanság kifejezésére. Mindkét esetben a jelentést hordozó ige harmadik alakban áll.

Van olyan szituáció, amelyiknek az egyik fele a múltbeli hibáinkra, a másik fele pedig a jelenbeli következményekre utal, ilyenkor a két típust egy mondatba tehetjük. Például:
Ha befejeztem volna az egyetemet, most sokkal több pénzt keresnék.

If I had finished university I would earn much more now.
Ha a Paula a Hufnágel Pistihez ment volna feleségül, vele veszekedne minden nap.

If Paula had married Steve Hufnagel, she would quarrel with him every day.
További kívánságok, óhajok sóhajok kifejezésére, ha csak úgy kívánunk valamit bele az üres levegőbe, I wish… vagy if only – bárcsak.
Bárcsak valami lenne … I wish/If only + 2 alak

Bárcsak valami lett volna .. I wish/If only + had+ 3. alak.

Bárcsak jobb idő lenne! Bárcsak sose ismertelek volna!

I wish the weather was nicer. I wish I had never known you.

Bárcsak fiatalabb lennék! Bárcsak a Hufnágel Pistihez mentem volna feleségül!

If only I was younger. If only I had married Steve Hufnagel.

Igazán jó időtöltés volt tanulószobán, vagy ahogy a mi kollégiumunkban hívták, szilencium alatt buta mondatsorokat írni, mondjuk így:

If I stop smoking I can save a lot of money every week.

If I save a lot of money every week I will buy a car in two years time.

If I buy a car I will drive it fast.

If I drive it fast I will have an accident.

If I have an accident I will go to hospital.
So, if I stop smoking, I will go to hospital.
Azonkívül, hogy abszolút lehetetlen következtetésekre jutott az ember az utolsó mondatban, jól meg lehetett jegyezni, hogy a mondat két fele különböző szerkezeteket tartalmaz.
Próbálja meg Ön is. Minél hosszabb a mondatsora, és minél abszurdabb következtetésre jut a végén, annál jobb.

Írjon mondatsorokat a másik két típussal is.

Hétköznapi udvariasságok
Nagyon gyakran a kérdésforma csak udvariasság, vagy csak azért használunk segédigéket mert udvariasabbak akarunk lenni. Fontos, hogy udvariasak legyünk, de csak az egyszerű formákat használjuk. Ez minden másra is igaz. Ha sokat olvasunk, és sok eredeti nyelvű filmet és tévéműsort nézünk, megtanulunk nagyon sok udvariassági formulát és gorombaságot is. Mindegyikkel bánjunk csínján, csak azokat használjuk, amelyikekről pontosan tudjuk, hogy a szövegünkbe valók.
Kezdjük az alapokkal. Felszólítani valakit valamire a következőképpen lehet:
Come out of the kitchen. – Gyere ki a konyhából. Nem tesszük ki az alanyt, az igével kezdjük a mondatot. Ha tiltani akarunk, Don’t a mondatkezdés.azaz: Ne gyere ki a konyhából. – Don’t come out of the kitchen.

Ez nem valami udvarias, sőt!!!

Ha úgy érezzük, a felszólító mondat felel meg a szándékainknak, és mégsem akarunk gorombák lenni, kezdjük azzal, hogy „Légy szíves…” – Please…
Ha jegyet akarunk venni, vagy a boltban a pultnál kérünk valamit, csak nevezzük meg, mit szeretnénk, és a végére tegyük oda, hogy please.

A return ticket to Oxford, please. – Egy retúrjegyet kérek Oxfordba.

A ham and cheese sandwich, please. – Egy sonkás-sajtos szendvicset kérek.
(Ha kocsmában kérek sört, a szerkezet ugyanilyen egyszerű, csak pontosan tudnom kell, mit akarok

A pint of lager, please. – Egy korsó világost.

A half of stout, please. – Egy pohár barnát.)
Ha még egy fokozattal udvariasabbak akarunk lenni, tegyük a végére, hogy „jó?”- … will you?

Így néz ki az alapmondatunk most. Légyszi, gyere ki a konyhából, jó? – Please, come out of the kitchen, will you?

Ha megfordítjuk, még udvariasabbá válik. Kérem, jöjjön ki a konyhából.- Will you come out of the kitchen, please?

A kérdés mindig udvariasabb, mint a felszólító mondat. Ha magamnak szeretnék valamit, barátok között, vagy teljesen hétköznapi szituációban úgy kezdem a mondatot, hogy Can I …

Pl. Használhatom a tolladat?

Can I use your pen, please?

Bemegyek a boltba, az eladó így fogad: (How) Can I help you? – Segíthetek? (Miben lehetek a szolgálatára?)

Válasz: Yes, please. I would like a … - Igen, kérem. Szeretnék egy… És részletezem, hogy mit is szeretnék.

No, thank you. I’m just looking. – Köszönöm, nem.Csak nézegetek.
Ha az utcán megszólítok valakit, hogy útbaigazítást kérjek tőle, kezdjem így:
Excuse me. – Elnézést.

Mire a megszólított: Yes? – kérdésként teszi fel, azt jelzi vele, hogy meghallotta, hogy szólítottam és várja a folytatást.

Could you tell me the way to the post office, please? – Meg tudná mondani, kérem, az utat a postához?

Yes. (Certainly. Sure. Of course) – Igen. (Természetesen. Ja. Hát persze) – válaszolja ő a vérmérséklete szerint és elkezdi magyarázni már direkt felszólító módban, mert megtettük a kellő udvariassági tánclépéseket.

Go along this street, then take the first turning on the right … - Menjen végig ezen az utcán, aztán forduljon be az első utcán jobbra …

Amikor befejezte, és van is valami fogalmam arról, hogy legalább merre kell elindulni, akkor megköszönöm és elköszönök. – Thank you, good bye.

Ő is elköszön, (ha nem felejti el.) – Good bye.
Ezerszer előfordult már, hogy idegen városban útbaigazítást kértek tőlem, amire csak azt lehet mondani:

Sorry, I’m a stranger here. – Bocs, nem vagyok idevalósi.

Ne lepődjünk meg, ha erre azt mondják: No problem. It’s all right. Never mind. – Nem baj. Rendben. Rá se ránts. Csak nyugtázzák, hogy nem kaptak információt.

Ha fizikai segítséget kérek valakitől, mondjuk bőröndcipeléshez:
Could you lend me a hand? / Could you help me with the suitcases?
Could you… mert igazán udvarias akarok lenni, hogy segítsenek is cipelni azokat a dögnehéz cuccokat.

És megköszönni is igazán kell. - Thank you ever so much.

Mire a válasz: You are welcome. – Szívesen.

Not at all./ Don’t mention it.- Szóra sem érdemes. (ha félre akarják söpörni a hálálkodást.)
Arra, hogy ’Thank you’. nagyon gyakran csak egy gyönyörű mosoly a válasz, vagy I thank you. – én köszönöm, és ekkor a másik fél villant egy ragyogó mosolyt.
Ha meglökünk valakit az utcán, vagy valami kellemetlenséget teszünk a másiknak, mondjuk: Sorry.

(Akkor is mondjuk, ha minket löktek meg.)Ha elkéstünk valahonnan, így szabadkozzunk :

I’m sorry, I’m late. (The traffic is really bad this morning.) Bocs, hogy elkéstem. (Ma reggel igazán nagy a forgalom.) Nincs olyan nap, hogy ne lenne nagy forgalom, tehát ez egy jó kifogás. Általában, mint magyarul is, kell kifogás. Ha már tizedszer késtem el, mondjam azt: I’m terribly sorry, I’m late again. És jöhet a kifogás.

Válasz általában: It’s alright. – Rendben van. (ha undokok akarnak lenni azt mondják: Oh no! Not again!- Na ne! Már megint?)

Ha kínálok, vagy kérek valamit, használhatok kérdésben some-t - néhány, egy kicsi jelentésben.

Would you like some chocolate? – Kérsz egy kis csokit?
Yes, please. – Igen, kérek.

No, thank you. - Köszönöm, nem kérek.
Kaphatok egy kis csokit? – Can/Could I have some chocolate?

Igen, persze.Vegyél. - Yes, certainly. Help yourself.

Igen. - Yes, you may. ( engedélyt adnak)

Nem. - Ezt nem illik mondani. Ha mégis nemet kell mondani egy ilyen hétköznapi dologra, nagyon körültekintően kell eljárni. Például: Nem hiszem, hogy jó ötlet. Allergiás vagy rá. – I don’t think you should. You are allergic to it, you know.

Persze, ha valami abszurd dolgot kérnek tőlünk, rámondhatjuk, hogy „Egy frászt” de ez nem tükröz jó modort.
May I borrow your pink panties? – Kölcsönkérhetném a rózsaszín bugyidat?

No way! – Egy frászt!

Ugyanez udvariasabban:

I don’t think you should. – Nem kéne.

Ha viszont odaadom, akkor:

Here you are. – Tessék.

Ha igazán udvariasak akarunk lenni, használjuk a do you mind… szerkezetet. Szó szerint azt jelenti: nem zavar…? Ezért a „nem” válasz jelenti a beleegyezést, és „igen”-t nem lehet egyszerűen mondani.

Do you mind if I sit here? – Nem zavar, ha ideülök?

No, of course not. – Egyáltalán nem. (engedélyt adok, hogy leülhessen)

Well, I’d rather you didn’t. - Inkább ne. (The seat is occupied.- A hely foglalt. Kell valami kifogást mondani.)
Összefoglalva: a kérdés mindig udvariasabb a felszólításnál. Hétköznapi udvariassághoz a can, udvariasabb formákhoz a could alkalmas. May segédigével engedélyt kérünk, vagy kapunk. Ezek egyszerű formák, de maradjunk csak meg náluk. Rácsodálkozhatunk, ha valamilyen kacifántos udvariassági formát látunk, vagy hallunk, de ne próbáljuk meg utánozni, mint mindenben, itt is az egyszerűség a célravezető. Ha meg akarunk lepődni, vagy gorombaságot akarunk mondani, akkor a legenyhébbek közül válasszunk. Pl. Oh, dear! - Te jószagú … vagy Oh, no! – Na, ne! A dolgokra mondhatjuk, hogy stupid, de emberekre már ne használjuk, és ezt a határt ne lépjük át. Az amerikai filmekben rondán beszélnek, de az amerikai társadalomban nem. (Angliában sem.)

Ez valakinek a véleménye az udvariasságról. Olvassa el, és tegyen fel kérdéseket a szöveggel kapcsolatban, majd gondolatban válaszolja meg őket, a saját véleménye alapján.

Throughout my life I have always tried to be a very polite person. I've been the type who has always said "excuse me" and " thank you". I've held open doors for others and let those with less items go before me in the checkout line but not often have I seen a shred of appreciation. I've gone out of my way and walked that extra mile only to get doors slammed in my face, both figuratively and literally. My mother always taught me to treat others with respect. I've tried to live by the directive, "Do unto others as you would have them do unto you", yet it seems that the respect given is not reciprocated.

It is so simple to use good manners, but, for some people it seems rather difficult. At times the rudeness of others makes me wonder why I even bother to be polite. There's no point in being nice if rudeness is the reward. Although I get upset at the behavior of others, I still continue to try and be well-mannered. It seems to be part of my nature, which is why I find rude behavior so difficult to understand. If good manners can come so naturally to some, why can't they come easily to others as well?

I used to believe that a rude person was just someone having a bad day or perhaps the individual doesn't feel well. They could be worried about something that is the cause of their irritating behavior. In some cases, this is true, but not always. Politeness is not the only problem when it comes to manners. Some people have terrible table manners, no respect, lack common courtesy, and are just plain obnoxious. Throughout the years, I've dealt with so many people like that, I find it hard not to be just as rude as they are.

I become very perturbed by know-it-alls, those who are excessively competitive, and the type of individuals who must constantly hurl insults. I will admit that I take pleasure in proving a know-it-all wrong. The competitive ones irk me the most. I'm sure you know the type. For example: You buy toilet tissue for $1.79 and they buy a better brand for $2.49, then gloat that the tissue they bought may have been more expensive, but it's a better brand and they would rather pay a bit more to have the better product! Get real, it's all going down the toilet anyway!

There's also the copycat type. They are very similar to the competitive ones. Here's an example: You buy a new outfit and they go buy the same outfit. The only difference is that they paid more for theirs (so they say) and they had theirs first (at least they swear they did! Then there are the chronic insulters. For example, you say, "The weather is beautiful today," and they reply, "If you like it hot and sticky." You ask, "Would you like a cup of coffee?" And they reply, "If that's all you have." You try to be gracious by saying, "I'm glad you dropped by. It's good to see you." They reply, "Well, I didn't have anything better to do and I knew you needed the company."

I try so hard not to succumb to the pressure, but when surrounded by people who do nothing but insult I have to insult them back. Maybe I'm not as well-mannered as I thought I was.

Igazi, eleven, élő angollal harmadikos gimnazista koromban találkoztam először. Addig is volt alkalmam angolul beszélni, mert az angoltanárom, aki mellesleg osztályfőnököm is volt, azt mondta, hogy amikor halljuk, hogy valakik angolul beszélnek az utcán, egyenesen menjünk oda hozzájuk, mutatkozzunk be, mondjuk el kik vagyunk, mik vagyunk, és beszélgessünk velük angolul. Tényleg működött a dolog, igaz, hogy az első pár alkalommal úgy égett a fejem, mint a rongy, de mindig örültek nekem az emberek, és szívesen beszélgettek pár szót. Így beszélgettem Budapesten amerikaiakkal, de legtöbbször a Pécsi Orvostudományi Egyetemen tanuló afrikai diákokkal. De jó volt, és tényleg csak az első alkalom volt igazán szörnyű, mármint az, hogy legyőzzem a gátlásaimat és fecsegjek idegen nyelven. Második után az énnekkar Dániába ment, és az angol tagozatosokat, többek közt engem is, kifejezetten azért vittek magukkal, hogy tudjon valaki szót érteni. Ezzel sem volt semmi baj, az már csak az én egyéni problémám volt, hogy az egyetlen hely ahol szuvenír koppenhágai sellőt lehetett kapni az egy szexbolt volt. A kirakatban nem volt más, csak kavicson ülő sellő, mindenféle méretben, de bent…

Körül sem mertem nézni, tizenhat éves voltam, és még a koromhoz képest is zöld béka, de a sellőt megvettem, azóta is megvan.

Szóval a gimnáziumomban angol tábort rendeztek a harmadikos és negyedikes angol tagozatosoknak, nem tudom, milyen szervezéssel, 1975 nyarán, és meghívtak három tanárt és három korunkbeli diákot. Az egyik lánnyal nagyon összebarátkoztam, és a tábor után még két hétig nálunk volt. Minden este tollasoztunk a ház előtt, és ha rosszul ütötte a labdát, mindig azt mondta,”Sorry.” Ezt én ott és akkor, furcsának találtam, mert nekem eszembe sem jutott egy nem pontosan eléütött tollaslabdáért bocsánatot kérni. Következő évben én mentem volna hozzájuk, de nem kaptam útlevelet, indok, mert túl fiatal voltam. Idősebbek még emlékeznek ezekre a felemelő időkre. A rákövetkező évben is csak egy évvel voltam idősebb, és nem is mehettem Angliába egészen 1981-ig, amikor is egy hónapos főiskolai részképzésen vettem részt Exeterben. Addig is szorgalmasan leveleztünk, és amikor hazautazás előtt pár napot Londonban töltöttünk, meglátogattam a régi barátnőmet, aki akkor ott járt egyetemre és egy bérelt lakásban lakott a barátaival. .De ez már egy másik történet…