Egy guru haláLA
Yüklə 2,31 Mb.
|
| 9.
GAZDAG EMBER, SZEGÉNY EMBER
Ahogy a szürkület átment a sötétségbe, a szent lángok körülöttünk még ragyogóbbnak tűntek. Milyen csodálatos látvány! Divali volt a kedvenc nemzeti ünnepem. Lelkesítő volt számomra látni, hogy sokkal fényesebben ragyog minden hindu ház, mint a keresztyén otthonok karácsonykor - és nem villanykörtéktől, hanem a gheevel átitatott kanócok élő lángjától. Ra- gyogó gyertyákként pislogtak a rfeya-lángok az ablakdeszkákon, asztalokon, bejárati kerítéseken és a lépcsőkön - az aljuktól a tetejükig -, mind Laksmí, a gazdagság és a siker úrnője tiszteletére. Deonarine bácsi egy különösen jól kivilágított ház felé integetett. - Nana a Divali idején mindig naponta kétszer végezte el különleges pujáját Laks- mínak, egyedül, nagy páncélszekrénye előtt. Más misztikus szertartások is zajlottak abban a szobában, de soha senkinek nem engedték meg, hogy meg- tekintse őket. - Mit gondolsz? Laksmí tette gazdaggá, vagy a szellemek? - kérdeztem. Családi panditunk időről időre végigment a ház minden szobáján égő deyá- val, és imádta a házat, valamint a benne levő szellemeket, különösen Naná- ét, aki építtette. Ünnepélyesen háromszor körbeforgatta az órajárás irányában 65 a deya-lángot Nanának a nappaliban elhelyezett nagy fényképe körül. A szellemeket éppúgy tiszteltük, mint az isteneket, néha szinte az azonosságig összekevertük őket. - Számít az, hogy minek hívod? Nem csak egy Erő van a világegyetem- ben? Ünnepélyesen bólintottam: - Csak egy Valóság van - Brahman. Minden más illúzió, Mája. Csöndben figyeltük a fényeket. Majdhogynem érezni lehetetett Laksmí je- lenlétét, és azt, hogy elégedett. De volt még egy kérdés, amelyet fel kellett tennem, úgyhogy végül megtörtem a csendet. - Egyesek azt mondják, hogy ugyanazok a szellemek, akik őrizték vagyo- nát, megölték Nanát, mielőtt még elkölthette volna. Ezt nem értem. Mit gon- dolsz? Deonarine bácsi percekig nem válaszolt. Türelmetlenül vártam. Mikor vé- gül megszólalt, kellemetlen volt a hangja. - Nem tudom. Ahányszor csak el- jön a Divali, apám gazdagságára gondolok, amelyet titokzatos módon szer- zett meg, és amely titokzatos módon el van rejtve mindannyiunk elől ... és korai halálára. - Idegesen köhögött, és megfordult, hogy visszamenjen a házba. - Nem szeretek ilyen dolgokról beszélni - tette hozzá szelíden a válla fölött. Sokáig ott maradtam egyedül, gyönyörködve a csodálatos látványban, cso- dálva, hogy mennyi deya van kint, és elgondolkodva a sok isten és szellem, valamint az egyetlen Valóság rejtélyén.
66
Tudtam, hogy ellenfeleimnek igazuk van, de túl sokba került volna elis- mernem ezt. India szegénysége olyan téma volt, amelyet anyám gondosan elkerült leveleiben. Leírta a'kerteket, a ragyogó tollazatú madarakat és a kü- lönleges állatokat, a templomokat és az ünnepségeket. Minden elmondott a gurujáról, de semmit az emberek életkörülményeiről. Bizonyos könyvek azonban, amelyeket olvastam, semmi kétséget nem hagytak bennem afelől, hogy vallásom földje rendkívül szegény. Hogy lehet, hogy ez az eredménye a több ezer évnyi jógázásnak, a javuló karmának, a Brahmannal való egye- sülés felé irányuló lélekvándorlásnak? Miért kerülték az általam látott indiai filmek, hogy őszinte képet adjanak az országról? És miért vitatkozom én ál- landóan a fiúkkal az iskolában sok olyan kérdésről, amelyben nyilvánvalóan nincs igazam? Félek az igazságtól? Ezt sohasem ismertem volna el, túl sok- ba került volna! - Miből gondolod, hogy ez a világ az egyetlen? - kérdezte Gosine, mikor nagyon óvatosan feltettem neki a kérdést, hogy miért olyan szegény sok hin- du, és miért szenvednek? Rendszeresen égette a deya-lángot Laksmínak Di- vali idején éjjel és nappal a sárkunyhójában, miközben azt mondta nekem, hogy az ő karmája az, hogy szegény legyen. - A Védák azt mondják, hogy sok világ van. Lehet, hogy ebben a világban csak szegény hinduk vannak. Amikor jobb karmát kapnak, elmennek egy jobb világba. - Igen, de nincsenek itt is gazdag hinduk, mint Nana vagy a panditok? Gosine ünnepélyesen bólintott. - Amit mondok, talán nem érvényes min- denkire ... de lehet, hogy más világokban csak gazdagok vannak.
67 ha a Brahmanrol elmélkednek. Megtalálják az OM-ot Csak a jógik érik el a megvilágosodottságnak ezt a fokát. A védantám hivatkozva Gosine jól kifejezte legvégső célomat. Egyik leg- értékesebb tulajdonom egy jógáról szóló könyv volt, amelyet anyám küldött nekem Indiából. Ez haladó technikákat tartalmazott, amelyeket alkalmazni tudtam a templomban tanult alapokra építve. Krisna urunk arra tanította Ar- junát, hogy nincs fontosabb dolog a jóga szorgalmas gyakorlásánál. Ennek az „isteni tutajnak" a segítségével az ember átjuthatott a tudatlanság és a legutálatosabb tettek fölött az örök üdvösségbe. Már tízéves korom előtt na- pi meditációim mellett gyakoroltam a jógát - a helyzeteket, a légzési gya- korlatokat és a meditációt - a verandán, szobám előtt éjféltől hajnali 1/2 2- ig, mikor mindenki más aludt. Vagy a Brumadhya Drishtit vagy a Madhya- ma Drishtit végeztem. Ezek a koncentrációs technikák a megfelelő légzési technikával kombinálva a tudat olyan területeire repítettek, amelyeknek sem- mi közük nem volt az engem körülvevő világhoz. A jóga révén egyre növek- vő mértékben megtapasztaltam szellemi lények jelenlétét, akik vezettek és pszichikus erőket ajándékoztak nekem. Az istenek valóságosak voltak! Ezen az iskolatársak érvei sem változtathattak. Néha ezek a tapasztalatok túlságo- san felizgattak, semhogy aludni tudjak, mikor végre ágyba mentem. Bárcsak rá tudnám venni Deonarinét és más hindukat, hogy gyakorolják a jógát és a meditációt - akkor ismernék igazán a vallásukat! Nem szabad egyedül be- lépnem a nirvánába. A guru olyan tanító, aki másokat az örök üdvösségre vezet. ♦ ♦ ♦
- Rabi Rabi! Egyedül voltam az imaszobában, Krisna urunk kis szobra előtt ültem. Mé- lyen, ritmikusan lélegeztem, és megpróbáltam utánozni Krisna mosolyát. Re- vati néni és én csúnyán összevesztünk aznap reggel, és mégsem tudtam arra visszaemlékezni, hogyan is kezdődött. Reméltem, hogy a meditáció révén helyreállítom a belső béke érzését, ami az utóbbi időben olyan tünékenynek bizonyult. De Mával egyedül voltunk otthon, és senki más nem válaszolha- tott helyettem, mikor szólítottak.
A család elment a tengerpartra az éves Kartiknahan ünnepre. A legtöbb trinidadi hindu megfürdött a folyókban, öblökben és partokon a szellemi tisztulás reményében. Nem volt nagyobb, elfoglaltabb és több hasznot hozó nap a panditok számára. Sietve végezték az egyik púját a másik után a für- 68 dőzők részére, begyűjtve a fizetséget és az ajándékot, valamint élvezve a táplálékot, amelyet mindenki megosztott velük. Nagy lehetőség volt ez a nap arra, hogy valaki jó karmát gyűjtsön azzal, hogy brahminokat etet. Kezdtem kételkedni az ilyen szertartások hasznában. Semmi sem változtathatja meg az ember karmáját - a Kartiknahakor végzett fürdés biztosan nem. Alighogy megszárítkoztak, sokan elmentek, hogy rögtön húst egyenek, mások pedig verték feleségüket, vagy más módon részesítették őket rossz bánásmódban. Az ilyen ünnepeknek megvolt a maguk helye, de mint Krisna megmondta, a jóginak minden más jelentéktelen. Én a jobb utat választottam drága időm eltöltésére.
Bár az ember általábna nem hívott be koldust magához, ez olyan nyomo- rultnak tűnt, hogy megtettem. - Gyere fel - kiáltottam, kezemmel intve. - Megnézem, mit adhatok. - A koldulás végül is becsületes módja volt annak, hogy a hindukat jó karma gyűjtéséhez segítse. Fejét rázva meztelen lábára mutatott: - Én nem tudok oda felkapaszkodni! - Jól van, akkor gyere körbe a másik kapuhoz! - megmutattam az utat, majd megfordultam, hogy belépjek a házba. Chamarnak tűnt, azaz érinthetetlennek; igen sötét bőrű volt, olyan valaki, akit nem engedhetek a magam közelébe - ez beszennyezne egy brahmint. De ahogy láttam, milyen fájdalmasan vánszorog, erősen támaszkodva a bot- jára, imbolyogva és botladozva, egyre növekvő szimpátiát éreztem az öreg koldus iránt. Ő is emberi lény. Jó érzésem támadt már ennek elismerésétől is. Lesiettem a hátsó lépcsőn, és kinyitottam a kaput. Meleg mosollyal üdvö- zöltem, majd lassan átvezettem a ház hátsó részébe, a konyha alatt levő kis udvarba. - Gyere, ülj le ide - mondtam, rámutatva az egyik székre az asztal mel- lett. Hidegen nézett vissza rám nagy, kerek, rezzenéstelen szemével. Zihálva, nagy puffanással esett bele a székbe. Tudomást sem vett a vizről, amelyet azért adtam, hogy megmossa a kezét. Láthatóan nem érdekelte. - Hozok ne- ked valamit enni - mondtam kedvesen. Körülnéztem a konyhában, és találtam egy kis maradékot reggelről: vé- kony, palacsintaszerű rotit, és egy kevés főtt spenótot erős fűszerekkel ösz- 69 szekeverve, amit bhajinak neveznek. Az ételt elé tettem, majd leültem és nagy érdeklődéssel figyeltem. Egyike volt azoknak az utazó szent emberek- nek, akik meglehetősen gyakran előfordultak a sziget felénk eső részén, s akik minden vagyonukról lemondtak. Bár a legtöbbnek nemigen volt miről lemondania. Hosszú, ősz haja fésületlen volt, és összetapadt a piszoktól, sza- kállában ott voltak a nemrég koldult ételek maradványai a bozontos szőrszá- lak közé akadva. A dhoti, amelyet hordott, s amely valamikor feltehetőleg fehér volt, most szürke volt és penészes, elöl számos curry- és egyéb szósz- folt díszítette. Távolabb kellett húzni a székemet: a szag, amely belőle áradt, elviselhetetlen volt. Mégis növekvő együttérzést éreztem ez iránt a visszata- szító alak iránt, ami jó érzéssel töltött el. Ez segíti a karmámat. - Messziről jössz ma? - kérdeztem, remélve, hogy szóra bírhatom. Telhetetlenül rágott, és az egyetlen válasz, amit kaptam tőle, egy komor pillantás volt. Darabokat tépett a rotiből, és nagy falatokat mártogatott ki a bhajíból, lenyalva ujjait, nyilván élvezett minden falatot. Biztos voltam ben- ne, hogy túl sokat hoztam - de megette az egészet, tisztára törölte a tányért. Nagyot ivott, hátradőlt a széken, metsző tekintettel bámult rám, és hangosat böfögött. Megtörölte a száját dhotija elejével, újabb színfoltot szerezve ezzel a régebbiek mellé.
Habozva nyitottam ki az ajtót. Nem tudott felkelni az ülőkéről. A hideg szemek mintha gúnyolódtak volna. Odatámaszkodtam, igyekeztem nem lé- legzetet venni, megragadtam a hónaljánál, és teljes erőmből megpróbáltam felhúzni, miközben hangosan dörmögött, de alig segített. Végül újra lábra állt, bizonytalanul imbolyogva, botja után kutatva. Úgy látszott, hogy képte- len megszólalni. Mutogatva és motyogva értésemre adta, hogy nem tud elég- gé lehajolni. Zavartan lehajoltam, és felhúztam dhotiját. Már rég túljutottam azon az időn, ameddig vissza tudtam tartani a lélegzetemet, és kénytelen voltam mély lélegzetet venni a borzalmas szag ellenére. Hónapok óta nem fürödhetett. De emberi lény volt, úgyhogy hideg tekintete és barátságtalansá- ga ellenére segíteni akartam neki. Jó érzés volt, hogy ezt teszem, olyan, amit már rég nem tapasztaltam. 70 Egy vízcsap felé vezettem, gondolván, hogy meg akar mosakodni, de ez nem érdekelte. Méltatlankodva dörmögött, és hideg szemeiben kigyulladt az a gyűlölet, amely - már rég észre kellett volna vennem - mindvégig ott iz- zott a felszín alatt. Taszított egyet rajtam, és a kapu felé sántikált, botjára tá- maszkodva, bicegve és sántikálva, mint egy sebesült vadállat. Én értem először a kapuhoz, és szélesre tártam előtte. Átsántikált rajta, majd megfordult, és a lábam elé köpött. Bár idáig szótlan volt, most hirtelen az elképzelhető legmocskosabb hindi és angol nyelven valóságos szózuhata- got okádott ki magából, amelyben gyűlöletét fejezte ki amiatt, hogy én birto- kában vagyok mindannak, amiről ő lemondott. Valójában kellett neki az, ami nekem volt? Azért gyűlölt engem, mert úgy gondolta, hogy én gazdag vagyok, ő meg szegény? Zavart és döbbent voltam. Még csak köszönetet sem mond azért, amit tettem? Gépiesen becsuktam és bezártam a kaput, majd alig tudva, hogy mit te- szek, elszaladtam és alaposan megmosakodtam, aztán kábultan fölmentem a lépcsőn a verandára. Dermedten és felzaklatva már nem tértem vissza az imaszobába elmélkedni. Krisna üdvözült mosolyát elfeledtem. A szobámban szerencsétlenül, lehajtott fővel roskadtam le ágyam szélére. A koldusnak igaza volt - a szegénység szellemibb dolog, mert a gazdagság a tudatlanság illúziójához tartozik. De miért volt Laksmí istennője a gazdagságnak és a jó- létnek, ha a birtoklás rossz, vagy egyszerűen csak Mája? Miért jutalmazta Nanát milliókkal? És hol van most az az arany? Talán az istenek maguk is, akárcsak a tiszteletükre emelt templomok, a nagy illúzió részei? Csöndben ültem az ágyamon, fejemet kezembe temetve újra átéltem ezt a rémálmot, és nem tudtam szembenézni azokkal a romboló kérdésekkel, ame- lyeket felvetett bennem... miközben családom többi tagja könnyű szívvel tért vissza a parton tett lélektisztító kirándulásukról. Yüklə 2,31 Mb. Dostları ilə paylaş:
|