Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára

Népesség. A Kárpát-medence 3–4 milliónyi lakosságának száma 1722–1790 között a határőrvidék lélekszámával együtt 9,7 millióra ugrott fel. Nagyjából hét évtized alatt több mint kétszeresére növekedett a népesség. A bevándorlások és telepítések története és következményei ismeretesek. A természeti erőforrások megterheléséről szórt adatokkal rendelkezünk. Többnyire meggyökeresedtek első helyükön a külföldről vagy az ország északi és keleti részeiről a visszafoglalt területekre települők, de szép számmal akadtak vagabund elemek is.¹⁷⁰⁴

Államhatalom és földbirtokosság közös érdeke volt, hogy növeljék az ország népességét. A Habsburg-kormányzat telepítéspolitikáját az adóalanyok számának szaporítása vezette, az állam mindenekfölötti érdekét szolgálta a merkantilista, majd a fiziokrata gazdaságpolitikák elvei szerint. A földesurak a föld hasznosítására, megművelésére s jövedelmük növelésére törekedtek. „A XVIII. századi hatalmi technikák egyik nagy újdonsága a »népesség« gazda­sági és politikai problémaként való megjelenése: megjelenik az erőforrásként, munkáskézként vagy munkaerőként felfogott népesség, amely a tulajdon növekedése és a rendelkezésre álló erőforrások között egyensúlyoz.”¹⁷⁰⁵

Mennyi volt az adott civilizációs szinten a Kárpát-medence népességeltartó képessége? Új módszerrel végzett vizsgálatok adhatnak tárgyszerű választ. Miközben a népsűrűség országos átlaga 30 fő alatt maradt, a század derekán és második felében egyes vidékeken – a volt királyi Magyarország korábban is sűrűbben lakott területein, a Dunántúl nyugati felében, Erdély középső részén és a Bánságban – a túlnépesedés jelei mutatkoztak.¹⁷⁰⁶

A túlnépesedés „egyaránt függvénye az emberek számának és a rendelkezésükre álló anyagi forrásoknak”. A középkorban a nyugat-európai „agrárforradalom” egyik fontos összetevője a népességszám növekedése volt. A túlnépesedés és a természeti környezet változása között kölcsönhatás figyelhető meg. A túlnépesedett települések az erdőket irtva bővítették meg­élhetési területüket, kirajzó csoportjaik pedig megszállták az addig lakatlan erdős vidékeket. Ez többek között azzal járt, hogy gyakoribbak lettek „a vasból készült szerszámok, amelyek hatékonyabbak a természet elleni harcban... támadást indítanak a nagyobb fák ellen... a vetésterületek mélyen benyúlnak az erdőkbe”. Ugyanakkor a társadalom rákényszerül az intenzívebb termelési megoldásokra, hogy ne élje fel vég nélkül környezetét.¹⁷⁰⁷

Európa XVIII. századi „népességrobbanására” a Nyugat világosan válaszolt. A területek eltar­tóképessége és a megnövekedett népesség közötti feszültségeket a településhálózat átren­dezése vezette le, a közlekedést, a szállítást, az információk áramlását fejlettebb út- és csator­nahálózat, gyorsabb és sűrűbb postajáratok szolgálták. Mindemellett lezajlott az energiaváltás első nagy lépése, a vizet a gőz, a fát mint tüzelőanyagot a kőszén kezdte felváltani.¹⁷⁰⁸

Magyarországon a megnövekedett számú lakosság, a helyenként túlnépesedett vidék és a terület eltartóképessége közötti feszültség feloldását több körülmény is megnehezítette. A kiegyensúlyozatlan és egyenetlen sűrűségű településhálózat nem fejlődött számottevően. Az Alföld változatlanul az ország legritkább településű területe maradt. Jellemző, hogy a 41 901 km területű Alföldön összesen 697 község van, a 36 842 km területű Dunántúlon 2042. A tanyarendszer nem töltötte ki a ritka településhálózatot. Az ország településrendszere tájan­ként egyenetlen maradt.¹⁷⁰⁹

Érdemleges útépítés nem folyt. Lényegében a régi úthálózat szolgálta a megnövekedett lakosságot és a sűrűsödő forgalmat. A régi árkolt utakat nem gondozták megfelelően. Míg pl. Franciaországban a XVIII. század folyamán sűrű út- és postajárat hálózat épült ki, Magyar­országon a katonasággal együtt 10 millió fölé ugrott embertömeg igényeit – piac, utazás, kapcsolatok, postajárat, szállítás – 4 millióra méretezett és mint ilyen is már elavult infra­struktúra kellett hogy kielégítse. Az utak a fejlettebb nyugati országrészeken is rosszak, és gyakran hónapokig járhatatlanok. Gustave de la Tour gróf, régi bretagne-i nemesi család sarja mint a császári hadsereg katonája 1863-tól éveket töltött Aradon és környékén, s jellemzése az útviszonyokról az előző korszak, a XVIII. század mulasztásaira utal: „A rendes kövezett utak hiánya miatt az őszi esőzések és a tavaszi áradások idején az Alföld végtelen sártengerré válik, ahol a lovak süppednek a kátyúba. A homokos vidékeken pedig nyáron kínszenvedés az utazás.” Pethe Ferenc a kereskedelem és a mezőgazdaság fejlődésének egyik legfőbb gátját abban látja, hogy nincsenek jó országutak. A XVIII. század derekáig Szolnokon van az ország egyetlen folyami állóhídja, mígnem a tokaji, a titeli, a cibakházai tiszai fahíd megépül.¹⁷¹⁰

A megnövekedett népesség és a terület eltartóképessége közötti feszültség feloldásának ősi tapasztalatokon bevált módja a gazdálkodás átalakítása. Kiváló művek foglalkoztak a XVIII. századi agrárgazdaság változásaival, amint az az extenzív gazdálkodásról az intenzívebb földművelésre kezdett átváltani. Ez a folyamat azonban rendkívül lassú, egyenetlen a mérhetetlen természeti, politikai és főleg társadalmi akadályok miatt. „A század derekán nagyrészt már a török pusztította területen is adva volt a termelőerők többé-kevésbé megfelelő fejlettsége...” A XVIII. század új igényeket támasztott, „de a munkaerő-megosztás fejletlen, a városok lélekszáma csekély, a belső piac a megfelelő utak hiánya miatt egyenetlenül működött, nagyobb távolságokra csak az élőállat juthatott”. Sok a vám és az illeték. Nincs egységes mértékrendszer, az ország gazdaságilag mozaikszerűen széttagolt, nincs külső piac, „Magyarország Ausztriának való gazdasági kiszolgáltatottsága idővel csak fokozódott”, a bécsi gazdaságpolitika pozitív intézkedései mellett is „számos hátrányos következménnyel járt a magyar mezőgazdaságra nézve”.¹⁷¹¹

A hetvenes években az államhatalom már korlátozta a betelepedést. A magasabb népesség­szám hatalmas nyomással nehezedett a környezetre, bár a természeti viszonyok változását nem önmagában egyedül, hanem más tényezőkkel együttes hatása idézte elő.

Szántót és rétet többnyire erdőirtással teremtett magának a telepes, csak az erdő rovására terjeszkedhetett. A kisállattartás, még inkább a juhtartás elterjedése egyoldalúan vette igénybe a környezetet. Délről juhaikkal és kecskéikkel vlach pásztorok húzódtak fel. A transzhumáló állattartás már nem adott megélhetést, a hegyi pásztorok levonultak a völgyekbe. A Habsburg Birodalomban fellendült a gyapjúipar, ennek megfelelően a kormányzat támogatta a juhtenyésztést. A nagybirtok jövedelmét ugyancsak a juhtartás növelte. Csakhogy a juh legeltetése tönkretette a sarjerdőket és a ligeteket, s megváltoztatta a növénytársulások rendjét.¹⁷¹²

A század folyamán sok földbirtok új tulajdonosok kezébe került. Más művelési kultúrát, új igényeket, más tájakon kialakított elvárásokat vezettek be. Ezek ökológiai következményeit átfogó igénnyel még nem vizsgálták meg.