Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára

Energiaváltás. A Kárpát-medence legfőbb energiaforrása a víz volt, miként egész Európában a XII–XIII. század óta. Magyarország energiaátalakító gépe a XVIII. században is a malom, a vízzel hajtott erőgép.¹⁷¹³ A folyókra, nagy esésű hegyi patakokra épített malmok sokasága azonban a folyószabályozások miatt veszélybe került. Vízimalmok százait számolták fel. Sok dunai és tiszai malom esett áldozatul a partok mentén a kereskedelmi szállító hajók felvontatására kialakított utaknak. Viszont sokasodik a fogyasztók száma, több gabonát termesztenek és őrölni kell. A malmok nélkülözhetetlenek. A síkvidéken hollandiai tapasz­talatok alapján régen próbálkoznak szélmalmokkal. Debrecenben 1720-ban kelepel az első szélmalom, nem igazán jó hatásfokkal, a szabadságharcig mindössze 50 szélmalom őröl az Alföldön. Növekszik a taposómalmok és szárazmalmok, az állati és az emberi erővel hajtott malmok száma. Tessedik Sámuel jelezte, hogy amint fogynak a vízimalmok, úgy szaporodnak a lovakat elcsigázó szárazmalmok és növekszik az igény a fa iránt.¹⁷¹⁴

Magyarországon az energiaváltásra megvoltak a természeti feltételek Selmecbányán, ahol a főgépészmesteri tisztséget Hell Kornél (1650–1743) látta el, 1722-ben üzembe helyezték az angol Isaac Potters találmányát, a „tűzgép”-et. Európában ez a második működő „ősgőzgép”. Montesquieu, aki Magyarországon járva meglátogatta a bányákat, és alkalma nyílt Potters vendéglátását is élvezni, megjegyezte: „Semmi sem kelti fel annyira szomjúságunkat, mintha sokáig egy gépet vizsgálunk, amely tűz segélyével működik. A bánya megtekintése után Potters úr bevezetett a lakásába; kitűnő a tokaji; bőségesen ittunk belőle.” Már kutatnak kőszéntelepek után, 1731. szeptember 31-én Selmecen három-négy helyen bányászott kő­szenet próbáltak ki.¹⁷¹⁵

Angliában a XVII. század elején indult útjára – Braudel szavaival – a „szénforradalom”, és a XVIII. század közepén kezdődött a gőzgép sikere. Nyugaton az energiaváltás a század végére lényegében lezajlik.¹⁷¹⁶

Selmecbányán az ősgőzgépet az 1730-as években már kőszénnel fűtötték, és folyamatosan tártak fel barna- és feketeszén-telepeket (1730: Koháry birtok Selmecbánya mellett, 1759: Brennberg bánya, Mecsek, Resica, Petrozsényi-medence stb.). A kőszén használata mégsem terjedt el. Hiányoztak a megfelelő utak, a tőke, a befektetés, s a szállítást nem tudták megoldani. A tűzgépeket fával működtetik. „1748. február 20-án meghatározta az udvari kamara a revistyei és saskői jobbágyok panaszára, hogy ezentúl a tűzgépekhez szükséges fa fuvarozásáért ölenként 3 ft 30 kr fuvarbért kapjanak, de az erdőben csak ott legyen szabad nekik legeltetni, ahol a fák már olyan magasak, hogy marha el nem érheti a fa hegyét.”¹⁷¹⁷ Az energiaváltás, a XVIII. század nagy kihívása Magyarországon elmaradt. Változatlanul fával tüzeltek.

A népességszám gyors növekedése az elmaradt energiaváltással, a fejlődő ipar igényeivel és a vízimalmok számának csökkenésével együtt vezetett oda, hogy minden addiginál több fát használtak fel. A század utolsó harmadára a síkvidéken a kipusztított erdők miatt emelkedett a talajvízszint, a letarolt hegyoldalak elvesztették vízmegtartó képességüket, s ez árvizekkel és elmocsarasodással járt együtt.

Vizek. A XVIII. századi vízrendezői munkálatokat a „korszerű” árvízvédelem kialakításával együtt alapvetően a gazdasági érdek vezette.¹⁷¹⁸ A kormányzat és a földesurak azért szorgalmazták, hogy felszámolják az ősi ártéri gazdálkodást, a fokos vízgazdálkodást, hogy visszaszorítsák az ártereket, szűk gátak közé zárják a folyókat és lecsapolják a mocsarakat, tavakat, mert minél több termőterületet kívántak nyerni. A folyók és csatornák pedig a kereskedelmi szállítást lebonyolító hajózást szolgálták. A települések igyekeztek művelhető földterületeiket megnövelni. Kertjeik, házaik védelmére emeltek a maguk erejéből gátakat, mint pl. a Nagykunság és a népesebb, gazdaságilag is erősebb Jászság.¹⁷¹⁹

Az igényeket kiváló vagy szerényebb képzettségű kamarai mérnökök, földmérők, vízimérnökök szolgálták.¹⁷²⁰ Krieger Sámuel (1746–1817) Balaton-lecsapolási tervét a kiszárasztott tómederben termesztett búza és széna jövedelmét is kiszámítva készítette el. Fantasztikus elképzelések születtek. Noha a megvalósult munkálatok részeredményei számottevőek, összességben nem átfogó rendszerben készültek. Kivitelezésre soha nincs elég pénz, a Balaton és Velencei-tó nagy szerencséjére. Súlyos károkat okozott, hogy a pénzhiány miatt megkezdett ésszerű munkálatok is felében, harmadában készültek el. Sokszor a helyi érdekek érvényesültek és nem vették figyelembe a lakosság generációkon át felgyűlt tapasztalatait. Kevés olyan befejezett és reális megoldás született, mint a század végén a Dunát és a Tiszát összekötő, hajózható Ferenc-csatorna, az angliai vízrendezést is tanulmányozó Kiss József hajómérnök alkotása. Előfordult, hogy a technikailag kifogástalan, de a helyi viszonyokkal nem számoló elképzelések veszélyeire gyakran a lakosság figyelmeztetett, apáiktól örökölt tapasztalataikra hivatkozva: „mi ismerjük vizeinket”.

A fokos vízgazdálkodás lerombolása ellen tiltakozó sárközi és kunsági falvak és mezővárosok¹⁷²¹ előrejelzését gyorsan igazolta a valóság: a merev, szűk gátrendszer nem fogta fel az áradásokat, viszont meggátolta, hogy a víz a mederbe visszafolyjék, s az évszázadokon át virágzó ártéri gazdálkodás helyén poshadó, bűzös, holt vidék lett. Az önmagától elidegenedett tájról menekült a lakosság. Megkezdték, de nem vihették végbe az Ecsedi-láp és a Hanság lecsapolását, viszont vízrendszerüket megbontották. A Sárvíz mocsarának levezetési munkálataihoz Fejér vármegye hozzálátott, Tolna vármegye megtagadta az együttműködést. A Felső-Tisza-vidéken a vármegyék magukra hagyva, egymás ellenében is küszködtek a megszaporodó áradásokkal.¹⁷²²

Hiányzott az átfogó látásmód, az egységes vízrendszerekben való gondolkodás, a tapasztalat. A közös és következetes megvalósítás akadályai miatt a technikailag kifogástalan tervek is sokszor többet ártottak, mint amennyit használhattak volna.¹⁷²³ Többnyire a folyókat nem mint nagyobb vízrendszer részeit tekintették, hanem helyileg vélték kivédeni az áradásokat. Jellemzőek erre báró Orczy Lőrinc (1718–1789) meglátásai. Királyi biztosként a Tisza-szabályozás egyik úttörője és szorgalmazója volt, de igyekezetei megfeneklettek a pénztelenség zátonyain, tapasztalnia kellett a helyi munkák reménytelenségét.¹⁷²⁴

Esetlegesség és közöny áldozatai lettek a végvárrendszer jobb sorsra érdemes vízművei. A török megszállta területek visszafoglalása után az általános rendezésben a várakat övező vizek ügye is napirendre került. Voltak olyan javaslatok, hogy ezeket az ország középső részét átszelő vagy egymásba láncszerűen kapcsolódó vízrendszereket rendbe hozva, karban tartva halgazdálkodásra lehetne használni. Ezzel szemben nem ismerünk átfogó tervet. Néhol kiszárították, másutt betemették, ismét másutt a folyók, vízfolyások szabályozásával sorsukra hagyva elposványosították a várak körüli csatornák, vizesárkok, tavak régi vízvédelmi rendszerét.

A Tisza völgyében 1750 körül észrevehető, hogy gyakoribbak lettek az áradások. Az 1770–1780-as években már megfékezhetetlenek sok helyen, s a XIX. század első felében: 1806-, 1816-, 1830- és a tragikus 1844–1845-ben több száz települést öntenek el, zárnak el hónapokra a külvilágtól a kivédhetetlen árvizek.¹⁷²⁵

Erdők. A század folyamán tudatában voltak, hogy az árvizek és az erdőirtások között összefüggés van, s végig növekvő gond az erdők pusztulása. Az 1720. évi kimutatás jelzi, hogy fogynak az erdők Magyarországon és kevesebb a szálfa. 1711 után a kincstár Magyarországra helyezi a hajóépítés bázisát, mivel a tiroli, az alsó- és felső-ausztriai erdőkben az előző századokban nagy pusztítások történtek.¹⁷²⁶

Aránytalanul nagy mértékben vette igénybe a Kárpát-medence erdőségeit az ország ipari fejlődésének sajátos jellege és a Habsburg Birodalom gazdasági rendszerében elfoglalt helye is. Amint ismeretes, nagymértékben fejlődött a bányászat, a kohászat s a földesúri gazdaságokra telepített ipar. A század folyamán elterjedtek a faszéntüzeléses nagyolvasztók. A vastermelés a század elejinek háromszorosára, a réztermelés a század közepi évi 1200–1300 tonnáról ötven év alatt 2000–3000 tonnára emelkedett.¹⁷²⁷

A források egyértelműen a bányák, kohók, téglaégetők, mészégetők növekvő faigényeiről tájékoztatnak. A zalatnai kohóhoz 1779-ben az addigi 800 öl fa helyett háromezret kell szállítani.¹⁷²⁸ Fűrészmalmok vízi hajtással már az előző századokban is működtek a földesúri, kincstári, városi és bányagazdaságokban. De most lesz általános a gróf Csáky Imre (1672–1732) kalocsai érsek és váradi püspök belényesi udvarbírájának utasításában olvasható követelmény: a fűrész éjjel-nappal járjon, s ha a heti kvótánál kevesebb deszkát készít, a kárt erszényéből pótolja.¹⁷²⁹ Stájerországból rendszeresen jártak át felvásárlók, hogy Somogy erdőségeiből a papírmalmokat és a faiparosokat ellássák. A bükkösöket különösen pusztító hamuzsír-készítést a kormányzat kezdetben ösztönözte az ausztriai bőripar és az angliai piaci konjunktúra miatt. Leiratban utasítja a királynő 1749. szeptember 22-én a Helytartótanácsot, hogy növelje a hamuzsír termelését. A XVIII. század első felének utolsó évtizedében 4 millió katasztrális hold erdő semmisült meg a bányák körül és a hamuzsírfőző körzetekben.¹⁷³⁰

A kormányzat, a vármegyék, a földesurak, a falvak egyaránt érzékelték, hogy fogynak az erdők. Mária Terézia központi erdőrendtartása a szakszerű erdőgazdaság bevezetésével már előrehaladott folyamatot próbált megállítani.¹⁷³¹

Mit tehetett a kor kiválóan képzett erdésztársadalma? Az ugyancsak a kívánalmaknak megfelelően felkészült, a nyugati világ gazdálkodásáról jól tájékozott jószágkormányzó réteg? A kamarai birtokon és néhány nagybirtokon megvalósított erdőgazdálkodás? Mit a fatelepítési akciók?

A század utolsó évtizedeiben egymást érik a vészjósló diagnózisok: az erdőket tékozolják, pusztítják, pedig az erdők az ország felbecsülhetetlen kincsei, és ha nem becsülik őket, az ország fátlan pusztasággá válik, „...méltán félni lehet, hogy az egész haza, azon tájakban is, melyek még erdőkkel bővelkednek, idő jártával fábul szűkölködni” fognak.¹⁷³²

A vármegyék felterjesztései az erdőpusztítás riasztó híreiről tudósítanak. Így pl. Abaúj, Torna és Sopron vármegye 1788-ban egyaránt kéri a Helytartótanácsot, hogy szabályozza és védje a közös erdők használatát és vessen véget az erdők önkényes kirablásának.

A Kárpát-medencében a XVIII. század második felére olyan nyilvánvaló lett az erdők pusztulása, hogy Mária Terézia, majd II. József is a kecskék kiirtását latolgatta. Debrecen városi tanácsának az erdőt kiélőket és pusztítókat sújtó büntetései egyenesen az ősi mítoszok világát idézik vissza, amikor rendelkezésük kimondja, hogy ha valaki az erdőn a tilalmat megszegve tüzet rak, levágják a kezét.¹⁷³³

„Minthogy az erdők már annyira elpusztultak, hogy kevés idő múlva még tűzifa se lesz erdeinkbe” – olvasható a székelyföldi Hídvég 1800–1820 között lejegyzett rendtartásában. Nyilvánvaló, hogy az évszázadokon át működő falutörvények rendtartása a közösség belső kohéziójának lazulása miatt is kezdi elveszteni hatóerejét.¹⁷³⁴