Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára

Sas Péter

Herepei János, a sepsiszentgyörgyi

Székely Nemzeti Múzeum igazgatója
(1938–1945)

„... a Székely Nemzeti Múzeum és a Balatoni Múzeum két vagonja, mely lőszert szállító szerelvény tőszomszédságában állott, az egyik lőszeres kocsit ért telitalálat következtében a zalaegerszegi pályaudvaron porrá égett.”¹³⁹⁷ A székelyföldi múzeum beládázott anyagának és tárgyainak 1945. március 28-ról 29-re virradó éjszaka bekövetkezett megsemmisülését rögzítette így a korabeli jegyzőkönyv. Az akkor bekövetkezett esemény nemcsak a menekített múzeumi anyagot tette tönkre, hanem gyakorlatilag Herepei János igazgatói pályafutásának is a végét jelentette. Lezárt életműve ismeretében az is megállapítható, hogy egész tudományos pályáját, sőt mondhatni egész további életét derékba törte. Miért kezdődik egy munkásság ismertetése a befejeződésével? Azért, mert Herepei egész sepsiszentgyörgyi tevékenységéről jószerével csak annyi maradt fenn, hogy ő a felelős a bekövetkezett pusztulásért és ez a sommás megállapítás öröklődik szájhagyomány útján ma is tovább. Pedig egy jobb sorsra és emlékezetre érdemes muzeológus-kutatóról van szó.

Herepei János olyan régi erdélyi családból¹³⁹⁸ származott, melynek tagjai közel kétszáz esztendőn keresztül szolgálták az erdélyi református egyházat és a tudományos életet. Nagyapja, Herepei Gergely, a Farkas utcai templom Zürichben mérnöki oklevelet is szerzett lelkésze volt. Az ő nevéhez fűződik az első kolozsvári óvodaalapítás. Édesapja, ki szintén a Herepei Gergely névre hallgatott, ugyancsak a belvárosi gyülekezetben szolgált. „Az Úr szőllejének” esperese igazi „cura pastoralis” volt. Ő azzal emelte az ősi istenháza fényét, hogy a ma is meglévő régi halotti címereket és epitáfiumokat kitétette a falakra. Apai nagyapja rokonsága révén Méhes Györgyöt, Sámuel apját, édesanyja famíliája vonalán pedig Bod Pétert mondhatta ősének. Édesanyja atyafiságába tartozott Ady Endre, ugyanis ő a költő másod-unokatestvérének vallhatta magát. A képzeletbeli családi arcképcsarnokba elhe­lyezhető még Herepei Ádám, a kiváló nagyenyedi tanár portréja is, aki testvéreivel, Jánossal és Lászlóval együtt a kor elismert szónoka volt. Jánost, a vízaknai, szászvárosi papot, majd kolozsvári professzort az újabb magyar egyházi szónoklat erdélyi megalapítójaként tisztelték, Lászlót, a kolozsvári, majd szatmári lelkészt pedig a rögtönzés mestereként csodálták. János egyik fia, Herepei Károly, a neves kolozsvári pap, majd nagyenyedi teológiai tanár, utóbb vízaknai lelkész a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett.

Ilyen családi előzmények, tradíciók után magától értetődően Herepei Jánost is a tudomány világa vonzotta. Otthon is a múlt, a letűnt korok emlékei vették körül. Első írásműveit korán elhunyt bátyjától örökölt íróasztalán írta, mely egykoron Méhes Sámuelé volt.¹³⁹⁹ Nem a papi pályát választotta, mert mindig a tudomány világát érezte közelebb magához. Ez döntően befolyásolta a pályaválasztását. „... még gyermekkoromban megfogadtam, hogy – mint Bod Péter leszármazottja – arra kell törekednem: ne legyek méltatlan utóda az ükapámnak. Ez az elhatározás vitt át azután eredeti szakmámtól olyan területekre is, amelyek rokonságban állanak az ő munkálkodásával.”¹⁴⁰⁰

A kolozsvári Református Kollégiumban végezte el középiskolai tanulmányait. Az érettségi letétele után ugyancsak szülővárosában, a m. kir. Ferenc József Tudományegyetemen folytatta a tanulást, készülve az elképzelt pályára. Itt magyart, történelmet és régészetet hallgatott. Ezekből a szakokból szerzett oklevelet. Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtára 1914. február 1-től gyakornokként alkalmazta. „Amikor gyakornokként bekerültem a Régi­ségtárba, Pista bátyám [Kovács István] vett pártfogásába. Mellette tanultam meg a rendszeres gondolkozást s a rendszeres munkát.”¹⁴⁰¹ Igazgatója, a nagy tudású Pósta Béla professzor hatására jegyezte el magát a régészettel és a numizmatikával. A kezdeti elfogódottság után itt kötött egy életre szóló barátságot a Pósta-iskola¹⁴⁰² tagjaival: Buday Árpáddal, Roska Mártonnal, Ferenczi Sándorral, a már említett Kovács Istvánnal és a nagy reményekre jogo­sító, de már az első világháborúban hősi halált halt Létay Balázzsal. Kovács István révén pe­dig megismerkedhetett Csutak Vilmossal, László Ferenccel és Árpáddal, Keöpeczi Sebestyén Józseffel és Sándor Imrével.¹⁴⁰³ Már a korabeli tudományos életben tevékenykedők név­sorából sem hiányozhatott Kelemen Lajos neve. „Én már mint érettségizett diák szemé­lyesen 1910-ben ismerkedtem meg vele... Ugyanis abban az időben a ref. eklézsia levéltárát bújtam, minthogy az a régi parókián állott, ahol mi is laktunk s gondviselője az édesapám volt.”¹⁴⁰⁴ Ismeretségükből később munkakapcsolat, majd barátság szövődött, mely a legnehezebb időkben is kiállta a próbát.

Amikor a román kormányzótanács munkahelye felett is átvette a hatalmat, továbbra is alkalmazták.¹⁴⁰⁵ A teljes és jogilag megalapozott impériumváltozás után is számítottak munkájára az egyetemi intézetté (Universitatea din Cluj. Institutul de Arheologie şi Numismatică) vált intézményben. 1920. október 1-től tudományos gyakornokká nevezték ki és Dumitriu Theodorescu keze alá került.¹⁴⁰⁶

A kolozsvári főtér északi részén, a nyilvános illemhely kialakítása során folytatott földmunkát tanulmányozva észrevette, hogy Árpád-kori temetőt bolygatnak meg az ott lapátoló munkások. Miután felismerte az előkerült leletek fontosságát, menteni igyekezett azokat. Bármilyen óvatosan is járt el, mégis kitudódott az eset, az újságok is cikkeztek róla. Intézeti főnöke hiába állt ki mellette, a támadások hatására el kellett hagynia az intézetet.¹⁴⁰⁷

1925. február 15-től a Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt. tisztviselője lett. Előbb könyvelő, majd osztályvezető főkönyvelő, 1936. március 11-én pedig elérte a cégjegyző megbízást.¹⁴⁰⁸ Tudományos jellegű tevékenységet komoly hivatali lekötöttsége mellett is végzett. A Mátyás király szülőházában működő Erdélyi Kárpát Egyesület múzeumának őre, majd a nagy értékű gyűjtemény igazgatója is volt.¹⁴⁰⁹ Rendezte szeretett kollégiumának éremgyűjteményét és a református egyházközség levéltárát. Itt több olyan iratot is kimásolt és feldolgozott, melyekről elképzelhető, hogy már csak az ő tanulmányaiban léteznek. A legtöbb ismeretet az Egyetemi Könyvtárban elhelyezett Erdélyi Múzeum-Egyesület kézirat- és levél­tárában szerezte. Kutatói életcéljának termékei: dolgozatai, kisebb-nagyobb publikációi rendre jelentek meg az Erdélyi Múzeum, a Pásztortűz, az Ifjú Erdély, az Erdélyi Irodalmi Szemle, a Magyar Nép és az Erdély hasábjain.

Az Erdélyi Református Egyházkerület Műemlékbizottságának tagjaként beadványt készített mint jó ismerője és összeírója, szülővárosa sírkertjének megmentésére: Tervezet a kolozsvári Házsongárdi temető sírköveinek műemlékké nyilvánítása érdekében (1925). Az erdélyi református egyház szellemi és tárgyi értékeinek megmentése, megóvása és megőrzése érdekében az Egyházközség Képviselőtestületének tagjaként két beadványt is szerkesztett: Tervezet egy országos központi református levéltár megszervezése érdekében (1925) és Tervezet egy református múzeum létesítése érdekében (1927).¹⁴¹⁰ Sajnos, egyik elképzelését sem követte gyakorlati megvalósítás. Amikor a Kalotaszegi Református Egyházmegye 1937-ben a főjegyző személyéről döntött, a megtisztelő bizalom Herepei Jánost érte. Ezek után nemcsak szülővárosa műemlékeit, levéltárait, könyvtárait vallathatta és ismerhette meg, hanem a kalotaszegi falvak elsősorban népi eredetű műemlékeit és egyházi iratanyagát is.¹⁴¹¹

Tudományos tevékenysége kibontakozásában és előrehaladásában nagy segítségére voltak önzetlen barátai, akik nélkül a kényszerűségből alapvetően nem szakmai jellegű főfoglalkozást folytató Herepei János nem tudott volna megfelelő szintű kutatói és publi­kációs tevékenységet folytatni. A már említett Pósta-iskola tagjai mellett bizalommal és a segítőkészség biztos tudatában fordulhatott Kelemen Lajoshoz, az Erdélyi Múzeum-Egyesület legendás levéltárosához, Szabó T. Attilához, a kiváló nyelvészhez, Brüll Emánuelhez, a Református Kollégium nagy tudású tanár-könyvtárosához. Szűkebb baráti köréhez tartozott még Imre Lajos teológiai professzor, László Dezső lelkipásztor, aki utóda lett a Református Egyházkerületi Levéltárban, Tulogdy János tanár, természetjáró, Kós Károly építész-író és főgondnokként bizalmasa a református egyház ügyeiben.

Életének egy felszabadultabb, könnyebb időszakában köré csoportosult fiatalokat kalauzolt vasárnaponként egy-egy műemlékhez, régi romhoz. A kis társaság tagja volt a költő Áprily Lajos két fiával – így Jékely Zoltánnal – együtt, az erdélyi református püspök, Makkai Sándor fiai: a később neves történésszé vált László s a fiatalon elhunyt, tehetséges és szintén történésznek készülő Ernő, valamint Nagy Jenő, a nyelv- és néprajztudomány, valamint az erdélyi szászok művelődésének jeles kutatója.

A nagy fordulópontot, a szakmai elégtétel és a visszatérés lehetőségét jelentette számára, amikor 1938. február 1-vel megválasztották a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatóőrévé.¹⁴¹²

Hogyan és milyen feladattal jött létre a székelyek múzeuma?

A „múzeumi gondolat” eszméjének erdélyi megvalósítása már a XIX. század elején élt lelkes hazafiak és honpolgárok lelkében és gondolataiban. 1798-ban gróf Teleki Sámuel megnyitotta könyvtárát a nyilvánosság előtt, majd báró Bruckenthal Sámuel egyházának adományozta a később nevéről elnevezett múzeumi gyűjteményeit. Őket követte a két Kemény gróf testvér, József és Sámuel, amikor becses gyűjteményeiket felajánlották a létesítendő Erdélyi Nemzeti Múzeum számára. Gróf Mikó Imre, „Erdély Széchenyije” pedig a székelység egészét megnyerte Erdély múzeumának megteremtése érdekében.

Finály Henrik kolozsvári egyetemi tanár mostohafiától, Vasadi Nagy Gyulától származott az a lelkes idea, melynek egészen megvalósításáig a leglelkesebb apostola volt, hogy „a székely nép önmagának a maga erejéből alapítson múzeumot”.¹⁴¹³ Elképzelésének megvalósítására akkor nyílt remény, amikor a háromszéki Imecsfalvára, a Cserey-kúriába került nevelőnek Cserey Ákos mellé. A családfő szüleitől, Cserey Zsigmondtól és Imecs Annától a tekintélyes vagyon mellett sok régi emléktárgyat is örökölt. A nagyajtai Cserey család régi ékszerei, történelmi okmányai, bécsi porcelánjai, egyéb becses fa- és vastárgyai Cserey János halála után özvegyét, Zathureczky Emíliát és fiait illették. Az új nevelő rávette az özvegyet, hogy a férjétől örökölt tárgyakból és az általa Brassóból hozott és tőle megvásárolt érmészeti és természetrajzi gyűjteményből múzeumot rendezzen be. A folyton szaporodó gyűjteményt Csereyné Kolozsvárra szánta, hogy ott az Erdélyi Nemzeti Múzeum egyik termében mint „Háromszéki Cserey-gyűjtemény” kerüljön elhelyezésre. A vidéki múzeumok létjogosultságát és a regionális közgyűjtemények létrehozását azonban a közhangulat is egyre erőteljesebben támogatta. Mindez arról győzte meg Vasadyt és Csereynét, hogy egyenesen erkölcsi kötelességük egy háromszéki székely múzeum létrehozása. Ezért Csereyné 1877. március 10-én az egész gyűjteményt felajánlotta Háromszék vármegye megyei bizottságának mint „az összes székelység közönségének közvagyonát”. A vármegye hálás köszönettel elfogadta a felajánlást és a gyűjteményt az alapító emlékére „Cserey Székely Múzeum”-nak nevezte el. Az elhelyezése körüli huzavona két évig tartott. A helyzetet a Székely Mikó Kollégium elöljárósága oldotta meg azzal, hogy a múzeum elhelyezésére díjmentesen négy emeleti szobát és egy folyosót ajánlott fel. 1879. szeptember 15-én Csereyné az Imecsfalváról Sepsiszentgyörgyre szállított gyűjteményt immár hivatalosan és örökre átadhatta Háromszék és a társtulajdonos Csík és Udvarhely vármegyéknek. Ezen a napon született meg a székelyek múzeuma, a „Székely Nemzeti Múzeum”.

A múzeum sikeres megalapítása után a székely nép körében fellobbant a vágy, hogy történelmi emlékei és természeti kincsei megőrzése, valamint bemutatása számára állandó épületet emeljen. Az 1890. május 1. óta megindult rendszeres gyűjtés, adakozás, adományozás eredménnyel járt. Három év múlva az igazgató-választmány a leendő múzeum épülete számára a Piactérről a Brassóba vezető országút mentén egy majdnem háromholdas telket vásárolt. Tervezőként, építészként a nemzeti, magyar építőművészet szellemiségét kereső fiatal építészt, Kós Károlyt kérték fel,¹⁴¹⁴ „hogy új múzeumi épületünk mind a művészi követelményeknek, mind pedig annak a nagy fontosságú kulturális hivatásnak megfeleljen, melyet Székelyföldünk művelt társadalma régóta és teljes joggal hozzá fűz”.¹⁴¹⁵ Kós pontosan tudta, mit várnak tőle, érezte, mit kell tennie: „a székely nemzetnek múzeumot... Igazi székely épületet”. Az 1913-ban elkészült épület nemcsak múzeuma, hanem temploma is lett a székelyek történelmének és tudományos emlékeinek. Ez szinte szó szerint igaz, mert Kós olyan építészeti elemeket is felhasznált terveiben, melyek templomok egyes jellemző részeit jelenítették meg. Még egy szentélyt is kialakított, ahová a templomi régiségek kiállítását képzelte el. Az esztétikai élményt fokozta az a lélektani hatás, hogy szinte minden felhasznált anyag a Székelyföldről származott és a közreműködő mesterek is székelyek voltak.¹⁴¹⁶

A múzeum első „őre”, vezetője az a Vasadi Nagy Gyula lett, akitől a székely múzeum megvalósításának eszméje származott. Ha székely ősöket nem is sorolhatott fel a családfáján, legalább annyira komolyan vette a feladatát, mintha tősgyökeres primor famíliából származott volna. „A régi kor emlékei összekötik az elmúlt idők történelmét a jelennel; csak úgy tudunk jól élni, ha ismerjük a múltat[...] A székely nemzeti múzeumnak azonban a régiségeken kívül magába kell foglalnia mindazt, ami földje terményeiről világos képet adhat[...] legyen ez a múzeum a szó teljes értelmében székely múzeum.”¹⁴¹⁷

Vasadi utódai is a múzeum alapszabályában leírtakat tekintették legfontosabb feladatuknak: „A Székely Múzeum célja: a székely nép múltjának és jelenének előtüntetése.” (Az 1881-ben megfogalmazott célkitűzés később sem változott meg. Ebben a megfogalmazásban találjuk az 1936. évi alapszabályban is: „Scopul Muzeului Naţional Săcuesc: înfăţişarea trecutului şi prezentului vieţii poporului săcuesc.”) Ebben a szellemben munkálkodott az a Nagy Géza is, aki később a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója és a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. A Székely Nemzeti Múzeum későbbi igazgatója, a negyedszázadig itt tevékenykedő László Ferenc munkásságával – különösen az erősdi ásatásokkal – Európához kapcsolta az addigi regionális intézményt. Több éven keresztül folytatott szakmai levelezést az egyik legjelentősebb ősrégésszel, az angol Gordon Childe-dal.¹⁴¹⁸ Kettőjük munkakapcsolatán alapult a Cambridge University Museum of Archeology and Ethnologie gyűjtemény-kiegészítő felkérése.¹⁴¹⁹ László ásatásait a neves román régész, Vasile Pârvan is szorgalmazta és támogatta. A székelység történelmi- és kultúrkincseiről sem feledkezett meg. Az ő meghatározásának köszönhetően kerülhetett bemutatásra az eddig előkerült egyetlen Gábor Áron-ágyú.¹⁴²⁰

Egyik leghűségesebb munkatársa, később utóda az igazgatói székben Csutak Vilmos, „a vasakaratú szervező” volt. Húsz éven keresztül igazgatta a múzeumot.¹⁴²¹ Az impérium­változás válságos időszakában jócskán hozzájárult ahhoz, hogy a múzeum léte ne kérdő­jeleződhessék meg. Az ő vezetése alatt örvendhettek az intézmény félszáz éves fennállására kiadott Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves jubileumára című ünnepi kiad­ványnak, mely gazdag tartalmát tekintve a székelység története elnevezést is viselhette volna. Ugyancsak ő volt az első az országban, aki a csíkmenasági (1767-ben épült) székely boronaház megvásárlásával szabadtéri falumúzeum létesítését akarta megkezdeni.¹⁴²²

Csutak Vilmos 1936-ban bekövetkezett halála után valakivel pótolni kellett megüresedett helyét, hogy a nagy múltú intézmény továbbra is megfelelhessen azoknak a követel­ményeknek, melyekért alapították. A leendő igazgató számára elődei munkálkodása is megle­hetősen magasra emelte a mércét. A múzeum igazgató-választmányára nehéz és felelősségteljes döntés hárult.

Ebben az időszakban a múzeum ügyeit a tulajdonos és fenntartó három székely megyéből választott 21 tagú igazgató-választmány intézte, mely saját tagjaiból választott elnököt és alelnököket (elnökség). Ennek megfelelően elnöknek dr. Török Andort, alelnököknek pedig báró Szentkereszty Bélát és dr. Keresztes Károlyt választották. A napi ügyeket pedig a választmány ellenőrzése mellett működő ügyvezető tanács intézte, mely az elnökségből, a múzeum tisztviselőiből és a választmány három kiküldött tagjából tevődött össze.¹⁴²³

A leendő igazgató kiválasztásakor helyben, a Székely Mikó Kollégiumban is voltak olyan kutató alkatú, nagy tudású tanárok, akik magától értetődően szóba jöhettek. Elég, ha Cs. Bogáts Dénes nyelvészt és levéltárost, Harkó József néprajzkutatót, Konsza Samu népköltészet- és nyelvjáráskutatót vagy Szabó József természettudóst említjük.¹⁴²⁴ Bizonyos fokú múzeumi gyakorlatra is szert tettek, mert a múzeum és a kollégium közötti szerződés értelmében a tanárok közül többen is tiszteletbeli múzeumőrök voltak A legnagyobb eséllyel azonban Debreczy Sándor irodalom szakos tanár indulhatott volna közülük, aki európai látókörű, széles műveltségű tanár volt, ráadásul a párizsi Sorbonne-on fejezte be tanul­mányait.

Székely Zoltán véleménye szerint Debreczy nem a múzeum, hanem a kollégium igazgatója akart lenni. Az 1940-es hatalomváltozás után el is ment Kolozsvárra tanárnak. A többiek sem nagyon vágytak az igazgatói poszt után, mivel nem akarták feladni a biztos tanári állásukat. Ezért nem volt igazán szóba jöhető helyi jelölt.

A Székely Nemzeti Múzeum igazgató-választmánya végül is Herepei János mellett döntött. Így került Sepsiszentgyörgyre igazgatónak. A kifejezetten kutató alkatú és beállítottságú Herepeinek sok nehézséggel kellett megküzdenie új hivatalában. Nem volt „politikus alkat”, mindent nyíltan és őszintén intézett. A helyi viszonyokat nem ismerve szándéka ellenére belekeveredett olyan vitákba, amelyek mögött sokszor kicsinyes személyi torzsalkodások feszültek. Például arról fogalma sem lehetett, hogy a két alelnök, Szentkereszty és Keresztes esküdt ellenségei egymásnak. Olyan darázsfészekbe csöppent tehát, melyben a fullánkok gyakran őt sem kímélték.

Ennek ellenére telve volt tettvággyal és tenniakarással. Először is tájékozódott, ismerkedett a helyi állapotokkal és felmérte a lehetőségeket. Mindenekelőtt kapcsolatot kellett kialakítania a kollégiummal. Ez hamarosan megoldódott, mert a Székely Mikó Kollégium elöljárósága megválasztotta tiszteletbeli levéltárosának.

A múzeumtól fizetést egyedül Fadgyas Anna titkár kapott. Az altisztnek, Fodor Józsefnének csak lakást, szálláslehetőséget biztosítottak. Az igazgató, Herepei János járandóságát az intézmény pénztárából kapta. A múzeum jövedelme akkor az adományokból, a persely­pénzből (önkéntes belépődíj) és a Magyarországról származó támogatásból tevődött össze. A múzeum az államtól nem fogadott el semmit, így akarta megőrizni függetlenségét. A Magyarországról származó támogatást futár hozta, általában Svájcon keresztül. A pénz a tanárok adományaként került a múzeum pénztárába.¹⁴²⁵

Tudta, hogy milyen feladatot vállalt, amikor elfogadta a megtisztelő felkérést az igazgatói tisztség betöltésére. Azzal is tisztában volt, mekkora elvárásoknak kell megfelelnie, ráadásul olyan kiemelkedő igazgatók után, amilyenek elődei voltak. A múzeum feladatairól addig is tudomást szerzett, közvetlen elődjét, Csutak Vilmost személyesen is ismerte, azonkívül levelezésben álltak. Kapcsolatuk minőségét megfelelően érzékelteti Csutak levelének¹⁴²⁶ hangneme. „Kedves Jánoskám! Ezen az úton is köszönöm igazgató-választmányunk nevében is a Múzeumunkkal szemben tanúsított szíves jóságodat és remélem, hogy ezután sem vonod meg tőlünk szíves munkádat és segíteni fogsz minket, hogy végre éremtári gyűjteményünk is meghatároztassék és kiállítható állapotba kerüljön. [...] Végül meleg barátsággal ölellek, jó barátod Csutak.”

Herepei János addigi tudományos jellegű munkálkodása során főleg olyan művelődéstörténeti tanulmányokat közölt, melyek Kolozsvár történetével foglalkoztak, vagy valamilyen módon kapcsolódtak ehhez. Azért a régészet területén szerzett egyetemi ismereteit sem hagyta feledésbe menni. A Márki-emlékkönyvbe A kolozsvári ref. leánygimnázium és papilak alapozásakor előkerült neolitkori és XVI–XVII. századbeli leletek címmel írt értekezéséről¹⁴²⁷ a Berlinben megjelenő Ungarische Jahrbücher¹⁴²⁸ is hírt adott. Tartalmas és hozzáértésről tanúskodó ismertetést írt Roska Márton két kötetben (Kolozsvár 1926 és 1928) megjelent Az ősrégészet kézikönyve című munkájáról. ¹⁴²⁹ Önálló régészeti kutatásáról az Erdélyi Múzeumban számolt be: Jelentés az Erdélyi Múzeum-Egyesület megbízása és a Műemlékek Bizottsága Erdélyi Osztályának engedélye alapján Makfalva és a vele szomszédos Székelyszentistván-Csókfalva községek határában 1932. év július havának 3–15. napjain végzett régészeti kutatásokról¹⁴³⁰ (Az ásatások engedélyezését Constantin Daicoviciu egyetemi tanárnak, a bizottság titkárának köszönhette.)

Az 1940-ben bekövetkezett hatalomváltás a Székely Nemzeti Múzeum életében is alapvető változásokat hozott. Felsőbb utasítás alapján a kassai és a kolozsvári múzeummal együtt a budapesti székhelyű Magyar Nemzeti Múzeum részévé alakították.¹⁴³¹ Ez azt jelentette, hogy munkatársai azontúl a Magyar Nemzeti Múzeum állományába tartoztak, és az intézmény költségvetését a magyar állam állapította meg, majd folyósította. Ezáltal beleszólhatott az ott folyó tevékenységbe, kívánalmai többször nem egyeztek az igazgató-választmány elkép­zeléseivel. Ezzel a magatartással, bár szakmai hozzáértése kétségbevonhatatlan volt, tulaj­donképpen sértette az alapszabályt, csorbította a három székely megye tulajdonosi akaratát és a múzeumi autonómia elvét. Herepei János mozgástere is beszűkült, hiszen ezentúl az állam kinevezettjeként dolgozott.¹⁴³²

A magyar állam a jövőre nézve nagy kulturális és tudományos lehetőséget látott a Székely Nemzeti Múzeumban. Ennek jeleként Teleki Pál akkori miniszterelnök 1940. szeptember 21-én Sepsiszentgyörgyön személyesen közölte a múzeum igazgatójával, Herepei Jánossal, hogy milyen tudományos és közművelődési szerepet szánt a székelység egyetlen tudományos intézményének.¹⁴³³ Ennek megfelelően arra utasította, hogy hozzon létre egy Székely Tudományos és Közművelődési Intézetet, melynek hét főnyi személyzete a múzeumban kezdje meg a működését. Három tudományos tisztviselő, egy segéd (altiszt) és szintén három szolga. Az ehhez szükséges anyagi támogatást – rendes és rendkívüli államsegélyt – és a megfelelő dologi ellátást kilátásba helyezte. A beígért nagyvonalú segítőkészség tudatában Herepei megfogalmazhatta a távlati célokat a Székely Nemzeti Múzeum és feladatai című írásában:¹⁴³⁴ „Úgy képzeljük, hogy gyűjteményeinknek a Székelyföld teljes és tudományos tárházának kell lennie. Itt és csakis itt kutathatjuk annak múltját és jelenét, itt és csakis itt történhetik annak tudományos és ismeretadó kiállítása meg elraktározása.

Tekintettel pedig arra, hogy színvonalas tudományt csakis színvonalas eszközökkel lehet művelni, ezért minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy ilyen lehetőségeket teremtsünk múzeumunk számára. Ugyanis éppen most, a munka kezdetén, nem szabad elsekélyesedni hagynunk az átszervezés, helyesebben a másodszori múzeumalapítás ügyét.

Intézményünk a gyakorlatban is a székely tudományosság és nevelés középpontjává volna fejleszthető[...] Az évtizedek óta rendszeresen tartott tudományos és népszerűsítő előadásokat minél szélesebb alapokra helyezve, minél gyakoribb időpontokra kell állandósítanunk[...] Tehát a belső és külső tudományos munkának együttes összefogásával s a népművelői feladat vállalásával tölthetné be múzeumunk azt az igazi szerepkört, amely itt, az ország véghelyén reá várakozik.”

Ebben az írásában már utalást találunk a beígért segítség részleges megérkezésére: „Könyv­tárunk mintegy negyvenezer önálló művet számlál, megnövekedve a Hóman miniszter úr által kezdeményezett s eleddig 22 nagy ládával érkezett könyv adományával.”

A múzeum levéltárával is nagy elképzelései voltak: „Erdélyben alig van közlevéltár, amely az elmúlt két évtized alatt ne szenvedett volna kisebb-nagyobb vagy éppen végzetes pusztítást. E kevés sértetlen gyűjtemény között is egyike a legépebbeknek a Székely Nemzeti Múzeum anyaga...

Üdvös volna, ha levéltárunk mintegy hiteles helynek tekintetnék, ahová az egyes kisebb-nagyobb levéltárak, a régi káptalanok és konventek mintájára, őrizetbe, letétbe helyeztetnének. Különben is csupán bő és rendezett okleveles anyag birtokában lehet majd a Székelyföld telepedés- és művelődéstörténetét feldolgoznunk.”

Az állami elképzelések mentén kialakított helyi munkaterv szerves része volt a múzeum Felhívása¹⁴³⁵ „a szünidőre hazatérő ifjúsághoz s a nyári pihenőre falura látogató székely véreinkhez”. Ebben arra hívta fel a fiatalság figyelmét Herepei, hogy minden régi portékát, írásokat, könyveket, odahaza használaton kívüli, de múzeumba való tárgyat ajándékozzanak az intézménynek, mely minden székely, tehát az ő múzeumuk is. Felsorolta nevét az eddigi adományozóknak és néhány példáját adományaiknak, bemutatta, hogy tudományos szempontból micsoda kincseket rejtenek a másnak használhatatlan, avítt, ódon tárgyak. „Tudom, hogy felhívásom nem lesz hiábavaló, hiszen aki gyűjteményeinket gyarapítja, önmagát, saját fajtáját becsüli meg.” Ismételten kihangsúlyozta azt a gondolatot, melyet a jövő feladatai taglalásakor már kifejtett: „csak a múzeum belső munkásainak és külső barátainak együttes összefogásával tölthetjük be azt az igazi szerepkört, amely itt, az ország végvárában reánk várakozik”. Felhívása¹⁴³⁶ végén útmutatót nyújtott a múzeumi tárgyak gyűjtéséről, lelőhelyük pontos ismertetésének fontosságáról.

A könyvtár és a levéltár állományának bővítése után sor kerülhetett újabb régészeti feltá­rásokra és leletmentésekre. Ezek sorában ásatott Szilágyi János és Székely Zoltán Kovásznán, majd kezdték meg a komollói római castrum feltárását. Ferenczi Sándor pedig a székely mítoszok egyik helyszínének, Bálványosvárának feltárását indította be.¹⁴³⁷

A néprajzi gyűjtőmunka is új lendületet vett. Herepei János minden erővel a tárgyi néprajz emlékeinek gyarapítására törekedett.¹⁴³⁸ Ehhez a feladathoz új, önálló muzeológust alkalmazott Balassa Iván személyében. Közös erdővidéki gyűjtőútjuk eredményeképpen a szabadtéri múzeumként berendezett csíkmenasági ház mögött kerültek elhelyezésre a be­gyűjtött régi fejfák, a vidékenként más-más formakincset őrző kopjafák. A tárgy- és adatgyűjtő munkába bekapcsolta az akkor egyetemi hallgató Faragó Józsefet, József Dezső rajztanárt, István Lajost, a Kalot Népfőiskola diákját és Harkó József tanár segítségével a lelkes mikós diákokat – köztük a fiatal Kós Károllyal. Az igazgató tervei között szerepelt Háromszéken kívül Csík- és Udvarhelyszék, majd Marosszék kutatása is.

A komoly erőfeszítések és a céltudatos munkálkodás ellenére sem jött létre a tervbe vett Székely Tudományos és Közművelődési Intézet. Egy hónappal azután, hogy Teleki a székelyföldi intézmény megvalósításának elképzelését ismertette Sepsiszentgyörgyön, a Budapesti Közlöny 1940. évi október 20-i számában közzétették a kolozsvári székhelyű Erdélyi Tudományos Intézet¹⁴³⁹ megalakulását. Teleki halála után pedig Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter jelentette be 1941. szeptember 25-én, hogy a Kolozsváron felállítandó Teleki Pál Tudományos Intézet kötelékében három intézet kezdi meg, illetve folytatja munkáját: az Államtudományi Intézet, a Magyar Történettudományi Intézet és az Erdélyi Tudományos Intézet.¹⁴⁴⁰ Herepei a székelyföldi intézet felállításának elmaradását a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium téves meglátásával magyarázta, mely szerint az Erdélyi Tudományos Intézet vidéki vetélytársát vélte volna felismerni.¹⁴⁴¹

Nemcsak a magyar állam dolgozta ki az észak-erdélyi területek tudományos életének megszervezését. 1942-ben készült egy szigorúan bizalmas megjelölésű emlékirat: Pro memoria Erdély tudományos életének a magyarságtudomány irányában való meg­szervezéséről.¹⁴⁴² A szerző(k) nevének feltüntetését mellőző gépirat tanúsága szerint „ezt a munkát a következő intézményeknek kell elvégezniük: a Ferenc József Tudományegyetem, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Erdélyi Tudományos Intézet, továbbá az erdélyi közgyűjtemények (múzeumok)”. A résztvevők köre sejtetni engedi, hogy az emlékiratot az erdélyi tudományos élet képviselői állíthatták össze. Most csupán témánk szempontjából illeszkedő és vonatkozó részéből idézek. „A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója és tisztviselői [...] a legnagyobb készséggel és lelkesedéssel dolgoznak szűkebb pátriájuk és az egész erdélyi magyarság érdekében. A szükséges változások: Herepei János, múzeumigazgató, aki most a VII. f.[izetési] o.[sztály]ban van, neveztessék ki a neki járó VI. 2. f.[izetési] o.[sztály]ba.” Ebből egyértelműen kitetszik, hogy az erdélyi tudományos körök elégedettek volt Herepei János igazgatói működésével.

Herepei azt is megígérte, hogy a múzeumot a nevelés középpontjává teszi. Ennek érdekében tovább folytatta az évtizedek alatt rendszeresen tartott tudományos és népszerűsítő előadásokat.¹⁴⁴³ A helyi Népművészeti Bizottsággal rendezett szabadegyetemen Szabó T. Attila, Berde Károly, Bartha Ká­roly és Kovács László is előadásokat tartott. A székelység önismeretének elmélyítésére a Népies Irodalmi Társasággal közösen pályázatot hirdetett a tanuló ifjúság részére. Feladatként kijelölték „Egy székely község élete” vagy „A földkö­zösség története a székelyeknél és a szászoknál és az arányosítás” című témák kidolgozását. Ezen túlmenően új sorozatot indított A Székely Nemzeti Múzeum kiadványai címmel, melynek sorozatszerkesztője volt. Elsőnek Cs. Bogáts Dénes Zágon 1690. évi feldúlása és következményei című dolgozatát, majd Bányai János A Székelyföld palaeobotanikája és József Dezső A nyikómenti gyermek magakészítette játékszerei című munkáit adta ki. József Dezsőt Herepei levélben¹⁴⁴⁴ kérte fel egy dolgozat megírására. Négy témát is felajánlott a számára, teljesen a szerzőre bízva a választást. Szeretett volna egy néprajzi kiadványsorozatot is megjelentetni Székely Népkönyvtár címmel és tervezte Orbán Balázs hatalmas művének az újrakiadását is, de ezek az időközben kialakult háborús viszonyok miatt már nem teljesül­hettek.

Tevékenységükről felettes szervük jelentést készített,¹⁴⁴⁵ melyből képet alkothatunk a múzeum akkori helyzetéről, állapotáról. „A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter a Székely Nemzeti Múzeumot 81.801–1942. IV. 3. sz. rendeletével közgyűjteménnyé nyilvá­nította. A múzeum költségvetése az 1942. évben 58 229 pengőt tett ki. Ebből rendes évi államsegély 20 000 pengő volt [...] A múzeum gyűjteményeinek a törzsállománya hozzá­vetőlegesen 433 589 darabból áll, amelyből a könyvtár és a levéltár 371 875 (ebből a levéltár 301 396).”

Az újabb feladatok ellátásához a múzeum régi épülete szűknek bizonyult. Ezért Herepei az egykori tervezőhöz, Kós Károlyhoz fordult, készítené el a múzeum bővítésének terveit. Kós eleget is tett a megbízatásnak, a tőle megszokott tempóban elkészítette a szükséges rajzokat. Megvalósítására akkor nem kerülhetett sor. (1982-re készült el az új épületszárny.) Csak az építőanyag összegyűjtéséig és bizonyos mennyiségű pénz tartalékolásáig jutottak el. A meglevő épület felújítása során bizonyos belső területek átalakításával kialakíthatóvá váltak újabb raktárhelyiségek. Berendezhettek egy új asztalosműhelyt és a szükséges modern eszközökkel szerelhették fel a régen óhajtott fényképészeti műhelyt.

Az építkezés elmaradásának okára Herepei így emlékezett: „Végezetül megemlítem, hogy az építkezésre minden lehetőt megtettünk: a faanyag, a kavicsos homok és bizonyos mennyiségű vas már ott együtt volt, amikor a Közgyűjtemények Országos Felügyelőségétől megkaptam a rendelkezést: a múzeum anyaga ládázandó.”¹⁴⁴⁶ A múzeum férfi dolgozóinak katonai behí­vása és az imént említett rendelkezés arra utalt, hogy közeledik a hadszíntér, a Székelyföld, benne Sepsiszentgyörgy is harcok helyszíne lehet.

Az állami szervek időközben megtették az előkészületeket, hogy a legnagyobb és leg­jelentősebb közgyűjtemények legértékesebb anyagát biztonságosnak vélt helyre szállít­tassák.¹⁴⁴⁷ A Közgyűjtemények Országos Főfelügyelősége 1944. április 17-én, 222/1944. szám alatt rendeletet adott ki, melyben a vallás- és közoktatásügyi miniszter 66 492/1944. sz. rendeletére hivatkozva értesítette Herepeit, hogy „szükségessé vált a jelentősebb keleti országrészi közgyűjtemények, így tehát a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum magyar művelődés szempontjából kiemelkedő fontosságú anyagának a belső országrészbe szállítása”. Elrendelte a múzeum legbecsesebb anyagának a Tolna megyei Lengyel községben lévő Apponyi-kastélyba való kijuttatását.¹⁴⁴⁸

Románia 1944. október 23-i „kiugrása” után felgyorsultak az események. A VKM augusztus hónap végén 3265/1944-XV. om. biz. számon rendeletet adott ki, melyben közli, hogy a „m. kir. honvéd vezérkar főnöke az általános hadműveleti helyzetből kifolyólag elrendelte az ország egyes területrészeinek hadműveleti kiürítését. Rendeletem kézhezvétele után az elszállításhoz szükséges előkészületeket haladéktalanul tegye meg [...] Sepsiszentgyörgy Székely Nemzeti Múzeum 10–15 vagon, 200 láda. Felvevő terület: Keszthely, Darnay múzeum. Feltétlenül mentendő!”¹⁴⁴⁹

Herepei a múzeum igazgató-választmányának elérhető tagjaival való megbeszélés után úgy döntött, hogy végrehajtja az utasításokat. Vívódását, mérlegelését hűen tükrözik kiadatlan emlékirata¹⁴⁵⁰ ezzel kapcsolatos sorai: „1916-ban Erdélynek a román hadseregtől történt megtámadása alkalmával a Székely Nemzeti Múzeumnak akkori mindkét igazgató-őre: László Ferenc és Csutak Vilmos is elmenekült. Távozásukkor – nagyon kevés idő állván rendelkezésükre – csupán a múzeum legnagyobb értékeit, illetőleg könnyen mozgatható értékes tárgyait, továbbá pénztárkészletét vitték magukkal.¹⁴⁵¹ Ők ezt felsőbb rendelet nélkül, saját elhatározásukból cselekedték [...] Az én kezemben felsőbb rendeletek, igazgató-választmányi tagok elhatározása, egyéb közintézmények példái voltak s akkor, amikor az általános fejetlenség közepette magamat a rendeletek, az elhatározások és példák követésére határoztam el, mintaképül László és Csutak mindenkitől igazolt eljárását választottam.” Döntését Sepsiszentgyörgy stratégiai helyzete és épületeinek hadi célpontként való számbavétele is befolyásolta. „...a múzeumnak bizonyosan pusztulnia kell, hiszen messzire csillogó mázas cserepű tornyával hadi célpont. Tehát vagy a román–orosz katonaság lövedékei fogják elpusztítani, vagy pedig a németek fogják felrobbantani, hogy irányt ne mutasson.”¹⁴⁵²

1944. szeptember 2-án Herepeinek sikerült vagont szereznie. Ebbe bepakolták a múzeum legértékesebbnek gondolt 5 ládányi anyagát és a személyes holmijukat. Délután Herepeiékkel és Cs. Bogáts Dénessel elindult a szerelvény a kijelölt állomás, Keszthely felé. A múzeum beládázott anyagának tekintélyes és ottmaradt részét kora délután pakolták a szekerekre és hordták ki az állomásra egy másik szerelvényhez. Mivel időközben a partizánok betörtek a városba, félbe kellett hagyniuk a szállítást. Ezzel a vonattal 47 ládányi anyagot vitt el az igazgatói utasításra Árvay József gyakornok és Barabás Jenő altiszt. A rendelkezésre álló korabeli lista¹⁴⁵³ alapján megállapítható, hogy összesen 83 ládányi anyagot akartak menekíteni, de ebből a hirtelen menekülés miatt 31 láda otthon maradt, nem is került elszállításra. Ez az anyagrész szerencsésen megmenekedett.

A második számú szerelvény útját Székely Zoltánnak a tisztogató bizottság előtt tett jelentéséből¹⁴⁵⁴ követhetjük nyomon. Ugyanis Csíkszentkirályon ő is csatlakozott Ár­vayékhoz. Az állandó légitámadás veszélye miatt Désen úgy határoztak, hogy Kolozsvárra irányítják vasúti kocsijukat. Szeptember 9-én este megérkeztek Kolozsvárra és tanácsot kértek Kelemen Lajostól, Roska Mártontól és Nagy Gézától, mit tegyenek a továbbiakban. Tanácsukra, melyet nagyon támogatott Szabó T. Attila és Jakó Zsigmond is, az Erdélyi Nemzeti Múzeum Régiségtárának Bástya utcai épületébe hordták be a ládákat.¹⁴⁵⁵ Időközben valaki értesítette Budapesten Vargha László közgyűjteményi előadót, a menekítéssel megbízott miniszteri biztost, aki szeptember 23-án megjelent Kolozsváron. Utasítására a magával hozott két MATEOSZ tehergépkocsira vitette a múzeum összes ládáját.¹⁴⁵⁶ Ettől kezdve a ládák, bennük a múzeumi anyaggal megállíthatatlanul sodródtak végzetük felé. A két szállítmány végül Keszthelyen találkozott, hogy a szerencsétlen körülmények és a rosszindulatú emberi mulasztások összejátszása nyomán 1945. március 29-én a zalaegerszegi pályaudvaron porrá égjen.¹⁴⁵⁷ A pusztulás teljes listája: 23 805 levéltári, 1487 néprajzi, 3072 régészeti, 1723 képzőművészeti anyag, 2050 könyv és az új fotólaboratórium műszerei. Az égést csak a vasnemű tárgyak¹⁴⁵⁸ egy része kerülte el, melyek hivatalos úton visszakerültek a sepsiszentgyörgyi múzeumba. Az elpusztult kultúrkincsek fő tragédiája nem csupán értékükben rejlik. Örökre megsemmisültek a tudományos kutatás számára és pótolhatatlanok egy nép identitástudatának megőrzése, erősítése érdekében.

Ezek után évekig nem történt más, mint a felelősség keresése. A felettes szervek, a tudományos körök képviselői hiába mentették fel Herepeit, Sepsiszentgyörgyön egyedül őt tartották felelősnek a történtekért. Még 1945-ben meg is fosztották igazgatói állásától.¹⁴⁵⁹ A felelősség sokat emlegetett kérdésére a legtalálóbban Bethlen Béla tapintott rá: „Mi a magunkét megtettük; a súlyos és pótolhatatlan értékek pusztulásáért mások, olyanok a felelősök, akik a pesti hatóságok előtt »jó fiúk« akartak lenni.”¹⁴⁶⁰ A legnagyobb büntetést ő mérte saját magára. Egész hátralevő életében az önvád kínozta, mind csak a mi lett volna, ha? történelmietlen, de emberileg teljesen megérthető kérdésével gyötörte önmagát.

Némi enyhülést barátai nyugtató, együttérző levelei jelentettek. Fellélegzett, amikor Kelemen Lajos, Szabó T. Attila, Brüll Emánuel, Tulogdy János feloldozó sorait olvashatta. A múzeumi anyag pusztulása¹⁴⁶¹ és az azt követő időszak történései egy külön tanulmány témáját jelentik. Ebben kell lezárni azt az ellentétet is, mely Herepei és Székely Zoltán között feszült.¹⁴⁶² A később megszületett bonyhádi Székely Múzeum története már feldolgozott, azt Balassa Iván már elmesélte.¹⁴⁶³

Herepei János körül lassan enyhült a fagyos levegő, töredezett a jég. Az első igazi elégtétel akkor érte, amikor a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Erdélyi Tudományos Intézete nevében György Lajos és Szabó T. Attila felkérte a Kelemen-emlékkönyvben való rész­vételre.¹⁴⁶⁴ Ugyancsak jólestek számára Jakó Zsigmond sorai¹⁴⁶⁵ is, aki beszámolt arról, hogy már segítőtársakra lelt munkájához Dankanits Ádám, Farczády Elek, a szász Rösler és a román Pompiliu Teodor személyében. Majd így folytatta: „Nagyon örvendenék, János bátyám, ha szíves volnál közölni, hajlandó lennél-e bekapcsolódni a fenti kis munka­közösségbe és megírnád, mivel működhetnél közre.”

Herepei János munkásságát azóta sem felejtették el és életműve – bármilyen csonkán is kellett maradnia – forrásává vált mindazoknak, akik Erdély XVI–XVII. századi művelődésének történetével foglalkoznak. Tevékenységéről értő és alapos méltató ismertetést közölt Kiss András és Tonk Sándor is.¹⁴⁶⁶

Bisztray Gyula vallott róla a legszebben egy Kelemen Lajosról szóló vissza­emlékezésében.¹⁴⁶⁷ Akinek „munkás életére mindig úgy gondolok, hogy nagy tanítómesterem, Herepei János eszményien szép tudós pályája mellé helyezem az övét is”. Szeretném hinni, hogy élete, munkássága – emlékezete – tisztán, folttalanul öröklődik az utókorra, mint egy olyan tudósé, aki mindig becsülettel, igaz hittel tette feladatát népe és szülőföldje javára. És fejet hajtanak előtte Budapesten, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön egyaránt.