Kisgyörgy Éva new york

FINANCIAL DISTRICT (AZ ÜZLETI NEGYED)

Who the hell looks up, in this town? Who has time?

(David Zickerman)

Manhattan déli részén terül el a híres-nevezetes üzleti negyed, a felhőkarcolók dzsungele. Feltétlenül hétköznap látogassunk el ide, mert hétvégeken depressziósan kihalt minden, és a rohanó üzletemberek nélkül elvész a környék hangulata.

Kezdjük a sétát a déli csücsökben, a Battery Parkban. Itt áll a Clinton Castle, aminek a legnagyobb nevezetessége a közepén álló kis kioszk; itt árulják ugyanis a Szabadság-szoborhoz induló hajóra a jegyeket. A vár azonban nem a kis jegyiroda köré épült, hanem még 1812-ben, amikor kisebbfajta feszültség támadt Angliával. A háborús fenyegetettség elmúl­tával az erőd átalakult szabadtéri színházzá, majd befedték és koncertteremként funkcionált. Az eredetileg a tengerbe épített várat 1855-ben a szárazföldhöz tudták csatolni, mert a közeli hatalmas építkezéseknél kilapátolt földdel jócskán feltöltötték a vizet. 1855-től 1889-ig emigránsok fogadóterepe volt, majd ezt a szerepet Ellis Island vette át. Ekkor a New York Aquarium költözött ide, de nemsokára az is továbbállt jelenlegi helyére, Coney Islandra. Így a magányos erőd azóta is üresen áll. 1950-ben műemlékké nyilvánították és a tető lebontásával visszaállították eredeti állapotába. A Castle Clintontól kelet felé sétálva egy nagy szobor­csoporthoz érünk, ez az East Coast Memorial. A két sor gránitoszlop mögött álló hatalmas sas a 2. világháborúban meghalt tengerészeknek állít emléket. Tovább sétálva kelet felé a nagy ronda zöld épület a Staten Island Ferry Terminal. Tipp: ha nincs időnk vagy pénzünk áthajózni a Szabadság szoborhoz, üljünk fel itt egy Staten Islandra menő kompra. A komp a szoborhoz viszonylag közel halad el, remek fotókat készíthetünk, és mindezt oda-vissza 50 centért.

A hajóállomástól északra található a State Street, a park északi határa. Ennek az utcának a végében, a kis Bowling Green parkkal szemben áll egy óriási, gyönyörű épület, a U.S. Customs House. Az egykori vámház jelenleg a Museum of the American Indian otthona. A négy grandiózus szobor négy kontinenst jelképez: az alvó Afrika karja egy szfinxen pihen, a magabiztos Európa büszkén kémleli a forgalmat, Amerika épp feláll a karosszékéből a Szabadság fáklyájával a kezében, míg Ázsia koponyákon szendereg. A Bowling Green ovális kis parkjában a kerítést érdemes tüzetesebben megnézni, mert ez az alacsony vaskerítés 1771-ből való. A park a világ egyik legjobb üzletének a színhelye volt. Peter Minuit, a holland kolónia első vezetője itt vette meg az indiánoktól Manhattan szigetét egy marék csecse­becséért, körülbelül 25 dollárért. A történet másik oldalát ritkábban hallhatjuk, pedig nem kevésbé érdekes. Az alkut nyélbeütő indiánok ugyanis jogilag nem birtokolták a szigetet. Így végül mindkét fél jól járt...

A múzeummal nagyjából szemben egy hatalmas bika áll, amellyel kapcsolatban mindenféle legenda kering. Nekem az a történet tetszik a legjobban, hogy a bikát - az emelkedő részvényárak jelképét - egy tőzsdén pórul járt szobrász állította fel egy éjszaka. A bika az évek során a városkép megszokott része lett. Ekkor előállt a művész, hogy a város fizessen neki az alkotásért, különben eladja máshova. Addigra már annyira megszerette mindenki a szobrot, hogy inkább leperkálták neki a kért összeget - így visszatérült a részvényeken elvesztett pénz.

A Broadway túloldalán álló postahivatal kiváló terep feladni képeslapjainkat. És ha már ott vagyunk, csodáljuk meg a hatalmas rotundát és a hajókat ábrázoló festményeket. Innen a vállalati székházak és bankok között irány a Wall Street, az üzleti világ ütőere. A Wall Street - mily meglepő - egy falról kapta a nevét, amely még 1653-ban állt itt, hogy megvédje a holland telepeseket az angol betolakodóktól. De nem is a történelem itt a lényeg, hanem a jelen. A Wall Streeten áll a New York Stock Exhange, aminek minden kis rezdülésére brókerek ezrei figyelnek a világ minden pontján. A világ legnagyobb tőzsdéjén több, mint kétezer vállalat részvényei forognak. A csodának mi is szemtanúi lehetünk, méghozzá ingyen. A látogatók bejárata a Broad Streeten van, a 20. szám alatt, ahol meghatározott időpontra kaphatunk jegyet. Érdemes nyitásra, 9-kor érkezni, mert gyakran csak jóval későbbre kapunk jegyet vagy esetleg teljesen elfogynak a belépők. Az épületbe bejutva egy lifttel kell felmenni a kiállítóterembe. Itt mindenki egyből rohan a karzatra, figyelni a kis hangyabolyt, azaz a lent rohangáló brókereket. Irtó helyesek. A hangszóróból megtudhatunk egy s mást az üzletelés szabályairól, bár nekem kétszeri meghallgatásra sem lett minden világos. Legnagyobb sajnálatomra fotózni nem lehet, és amilyen sasszemű őrök állnak az ember mögött, szerintem nem érdemes kísérletezni. Ha beteltünk a látvánnyal, nézzük meg a kiállítótermek képeit és a rövidfilmet a tőzsdéről, megtudhatunk belőlük pár érdekes dolgot.

A tőzsdével szinte szemben található a Federal Hall, George Washington feltűnően szűk nadrágos szobrával. Az USA első elnöke itt esküdött fel hazájára. Az épület nem túl izgalmas belül, inkább üljünk le a lépcsőkre és figyeljük az utca áradatát. A legjobb talán reggel, úgy fél 9 körül erre járni, amikor az alkalmazottak munkába sietnek. A metróállomások csak úgy ontják magukból az öltönyös, aktatáskás, Wall Street Journal-os tömeget, akik sietős léptekkel tűnnek el valamelyik felhőkarcoló bejárata mögött. 9-kor szinte egy csapásra kiürül az utca és a Wall Street keskeny szurdokja elcsendesedik. De délben újra nyüzsög az élet. Ekkor kiülhetünk a lépcsőre a tőzsdei brókerek mellé a napra és velük együtt falatozhatunk a tipikus barna zacskókból.

A Wall Street végében áll a Trinity Church, 1846-ban épült gótikus templom: A kis templom ijedten tekinget óriási szomszédaira, pedig száz éve még ő számított a város legmagasabb építményének. Kertjében nyaranta kiállításokat szerveznek, vasárnap délutánonként pedig klasszikus koncerteknek ad helyet. Szegény egész nap nézheti, hogy hajszolják a pénzt az emberek az orra előtt. A papoknak sem lehet könnyű dolguk ellenállni a kísértésnek. Lefoga­dom, jó pár cég meglengetett már egy vaskos összegről szóló csekket a rendkívül értékes telekért.

A Broadwaytől a Liberty Park felé sétálva nehéz nem meglátni a World Trade Center iker­tornyait. A Church és Dey Street sarkánál nyíló térről remek kilátás nyílik rájuk. Itt két szobor és egy hatalmas szökőkút társaságában nyaranta délidőben ingyenes koncerteket hall­gatha­tunk. A két felhőkarcoló 1973-ban épült, egyenként 110 emeletesek és 420 méter magasak. A térről lépjünk be a 2 World Trade Center nevű toronyba. A földszintről rövid mozgólépcsőn lehet felmenni a jegypénztárba, itt árulják a kilátóba szóló jegyeket. 8 dollár, diákkedvezmény nincs, trükközni nem lehet, úgyhogy ezt muszáj kifizetni. A kilátó júniustól augusztusig reggel 9.30 és este 11.30, szeptembertől májusig reggel 9.30 és este 9.30 között van nyitva. A jegyhez álló sor semmi a lifthez álló sorhoz képest, de nem kell pánikba esni, aránylag gyorsan halad. A sorbanállás után még egy kis táskaellenőrzésen kell átesni, aztán juhé!, beléphetünk a liftbe, ami egy lendülettel repít fel a 107. emeletre. Felfelé 58 másod­per­cig, lefelé egy percig tart az út, 20-25 mérföldes sebességgel. Egyszer a liftből kiszállva a fo­lyosón kellett várakoznunk - se a kilátóterembe nem léphettünk be, se vissza nem mehettünk. Tűzriadó - közölték nyugodtan az alkalmazottak. Kis csoportunk falfehér arccal kérdezett vissza. Micsoda?! Nem volt egy kellemes félóra, az biztos. Mindenkiben felrémlettek a Pokoli Torony képei... de aztán kiderült, hogy csak egy odaégetett pizza indította be a riasztót. De ez semmi ahhoz képest, amin egy haverom ment keresztül. Csórikám pontosan 1993. február 26-án állt itt munkába, a hatalmas robbantás napján. Épp büszkén bámult ki az ablakon, milyen csodás is a világ tetején dolgozni, amikor a detonáció megrázta az épületet és több mint 50,000 társával együtt poroszkálhatott le a sötét, füstös lépcsőházakban. No, de nem akarok senkit sem elriasztani. A 107. emeleten üvegablakok mögül bámulhatjuk a lélegzetelállító panorámát. De az igazi az, ha a mozgólépcsővel felmegyünk az épület tetejére, a 110. emeletre, a világ legmagasabban levő nyitott teraszára. Nem semmi érzés New York felett állni és lenézni az alattunk szálldosó helikopterekre. Sokáig persze nem lehet bírni a süvítő szélben. Érdemes még tikkasztó nyári napokon is hozni egy széldzsekit, tényleg elég cúgos fent a klíma. A szélért és hidegért jócskán kárpótol, hogy valami elképesztően csodás fotókat készíthetünk. Érdemes egy polárszűrőt, de legalább egy skylight szűrőt tenni a lencsére, mert nagyon párás tud lenni fent a levegő. A fotósok már lent, a jegyvásárlásnál kérdezzék meg, hogy ki lehet-e menni a tetőre, mert a zárt kilátóból nem nagyon lehet fényképezgetni. Nemcsak az üvegablakok zavaróak, de még inkább az épület körüli acéldrótok. A tetőre kár állványt cipelni, mert a széltől úgysem lesz elég stabil, inkább érzékeny (legalább 400 ASA-s) filmet érdemes vinni. És jó sokat.

A World Trade Center szomszédságában áll a World Financial Center. Jóval alacsonyabb, mint a szomszédja, de a télikertje irigylésre méltó. Hatalmas pálmafák árnyékában jó drága kávékat szürcsölgethetünk, vagy élvezhetjük az ingyenes jazzkoncerteket.

Végül nézzük meg New York kikötőjét, a South Street Seaportot. Nagyon meg kell erőltetni magam, hogy egyáltalán írjak róla, mert az a város egyetlen része, ami nekem kifejezetten unszimpatikus.

Méregdrága üzletek, rengeteg turista és szerintem semmi eredeti hangulat. Hacsak nem a hajnali órákban jön ide az ember, úgy 5 óra körül, amikor a felüljáró alatti placcon halászok árulják a portékáikat. De azt csak a nagyon elszántaknak ajánlom, mert korán kell kelni, rettentő büdös van és kissé félelmetes is. A tagbaszakadt alakok nem néztek rám túl barátsá­gosan, mikor fotózgatni próbáltam. Délután azonban egész más a hangulat, amikor a csivitelő turisták hordái keverednek a munka utáni sörre betérő üzletemberekkel, és az egész egy borzasztó unalmas vállalati bulira emlékeztet.