Romániai magyar irodalmi lexikon



Yüklə 5,44 Mb.
səhifə15/62
tarix06.09.2018
ölçüsü5,44 Mb.
#77831
1   ...   11   12   13   14   15   16   17   18   ...   62

Bán Péter (Székelymuzsna, 1946. júl. 14.) — műfordító. Székelykeresztúron érettségizett, a Babeş–Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári képesítést szerzett. Vágás, Varság, Székelyderzs községekben és szülőfalujában tanított, jelenleg Farkaslakán pedagógus. Irodalmi munkásságát a Napsugárban versírással kezdte; román, orosz, lett, litván, bolgár, cseh és szlovák költők verseinek fordításával a Korunk, Igaz Szó, Utunk, Dolgozó Nő, Ifjúmunkás, Brassói Lapok, Előre, Igazság, Hargita, Vörös Lobogó, Új Elet, Művelődés, Echinox, az ungvári Kárpáti Igaz Szó, a budapesti Új Tükör s a miskolci Napjaink hasábjain szerepel. Műfordításai jelentek meg az Építő Amfion (1969), Égtájak (Bp. 1976), A végtelenség szomja (Bp. 1977), A lett irodalom kistükre (Bp. 1977) c. antológiákban. Török, lett, litván, mordvin mesefordításait a *Nagyapó mesefája sorozat közölte. Dsida Jenő és Kányádi Sándor verseit litván nyelven tolmácsolta a vilniuszi Literatura ir Menas c. irodalmi folyóiratban. A litván és a lett írószövetség vendégeként a Szovjetunióban járt (1971, 1979). Szülőfaluja tájszavait is összegyűjtötte (NyIrK 1970/1).

Tófalvi Zoltán: Muzsnán — Európában. A Hét 1974/12. — Bereczki Károly: Konsztantyinovo — Muzsna — via B. P. Hargita 1979. jún. 11.



Bánáti Tükör — az RNK Írószövetsége temesvári fiókjának kiadásában 1961-ben megjelent antológia. Szerkesztője Izsák László és Kubán Endre, Aradon nyomták. Aradi és temesvári írók szépirodalmi munkái mellett közli Majtényi Erik, Márki Zoltán, Méliusz József, Létay Lajos, Szász János verseit. Figyelemre méltó Szemle-rovata, amelyben Juhász Zoltán a 75 esztendős Serestély Béla, Ivándi Ferenc pedig Endre Károly költői útját elemzi, míg Jakob Hübner a romániai német irodalom 16 esztendő alatt elért eredményeivel foglalkozik.

Banatul — háromnyelvű (román, magyar, német) képes havi kulturális folyóirat Temesváron 1926 és 1928 között; Constantin Lahovary igazgatása alatt Grigore Ion szerkesztette. A kolozsvári *Cultura nyomdokain haladva, annak hagyományait vállalta. “…bánáti román folyóirat — írta egyik magyar nyelvű vitacikkében a kiadó Sim. Sam Moldovan —, mely a Bánát tökéletes visszatükrözése érdekében a román vezérnyelv mellett bármely itteni nyelven megírt cikket eredeti nyelven közöl.” Kezdeti időszakában román, magyar és német nyelven jelent meg, a továbbiakban fordításban közölte a kisebbségi írók műveit, tanulmányait. Román munkatársa volt Tudor Arghezi, Lucian Blaga, George Călinescu, Aron Cotruş, Sabin Drăgoi, Eugen Lovinescu, Ion Pillat, Gheorghe L. Spătariu; német munkatársa Franz Blaskovits, Arpad Mühle, Victor Orendi-Hommenau; a magyar írók közül Bechnitz Sándor, Franyó Zoltán, Jakabffy Elemér, Járosy Dezső, Rónai Antal nevével találkozunk. Hasábjain Ioachim Miloia terjedelmes tanulmányban ismertette Podlipny Gyula művészetét; a lap rendszeresen jelentetett meg reprodukciókat a temesvári művészek, így Gallas Nándor, Kristóf-Krausz Albert, Szuhanek Oszkár műveiről.

Bandi Dezső (Magyarsáros, 1919. okt. 7.) — képzőművész, művészeti író, népművelő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Sidló Ferencnél tanult szobrászatot. Első jelentősebb művei a helybeli ácsokkal közösen faragott és felállított abásfalvi és ravai háborús emlékművek (1943–44). A felszabadulás után Marosvásárhelyen rajztanár, majd az MNSZ művelődési aktivistája, 1957-től több mint egy évtizeden át a Népi Alkotások Háza, majd a kisipari szövetkezetek Maros tartományi, ill. megyei népművészeti szakirányítója. Művészi kerámiával foglalkozik, s a hagyományos háziipari mesterségek és a falusi ember művészi készségeinek serkentésével — tanfolyamok, kiállítások és metodikai levelezés útján — új alapokra helyezte hatáskörében az öntevékeny műkedvelő mozgalmakat. A jelenlegi Maros, Hargita és Kovászna megyékben 1963-ban már 170 népi alkotási kört irányított több mint ezer taggal. Művészeti tömegmozgalmának célja a korszerű otthonkép kialakítása és az ember művészi alkotókészségeinek ápolása a mai feltételek közt. Ezért falun a még ma is eleven szövés-, fonás-, kötés- és varrástechnikákat igyekezett új funkcióval és tartalommal telíteni, majd a fazekas- és faragóközpontok mestereinek munkáiban jelentkező giccses ízléssel szállt harcba; a városon ugyanekkor a különböző képzőművészeti műfajokkal foglalkozó műkedvelést igyekszik utánzó dilettantizmus helyett eredeti alkotássá fejleszteni. Legutóbb a naiv művészeti ágak — festészet, szobrászat — és a szellemi néprajz hagyományainak felkarolására és felfrissítésére vállalkozott. Tevékenységének elméleti indoklását egy cikksorozatban is kifejtette (Vörös Zászló 1969. jan. 3. — szept. 5.), 1970-től kezdve pedig a Maros Megyei Művelődési Bizottság füzeteiben (A falu nótája, Tiszta búzából) egy-egy község népi kultúrájának teljes bemutatásával kísérletezik, szerves keretbe foglalva a vidék művészetének tárgyi és szellemi megnyilvánulásait. Cikkeit A Hét, az Utunk, az Előre és a Művelődés közli.

Banner Zoltán: Modern népi iparművészet. Korunk 1965/3; uő: B. D. iskolája. Kritika, Bp. 1971/4; uő: Csillagfaragók. 1972. 51–94. — Bene József: Csíkszeredai levél. Utunk 1967/19. — Bölöni Sándor: A romantikán túl. Interjú B. D. népnevelővel. Bihari Napló 1973. okt. — Tófalvi Zoltán: “Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni.” Látogatás B. D.-nél, A Hét Évkönyve 1978.



Bándy Mária (Csíkpálfalva, 1899. szept. 15. — 1949. szept. 4., Csíkpálfalva) — koreográfus. A tanítóképzőt Csíksomlyón és Szatmáron végezte. Jelentősebb munkája, a népszerűsítő, gyakorlati jellegű Székely táncok (Vámszer Géza rajzaival, Sarkadi Elek kottáival, Kv. 1937), a két világháború közt egyedüli romániai magyar táncgyűjtemény; 20 néptánc szöveges leírását tartalmazza dallamokkal, ábrákkal, fényképekkel, a székely táncélet néhány mozzanatát felvillantó bevezetővel.

Bánffy Ferenc (Apanagyfalu, 1869. okt. 10. — 1938. szept. 10., Budapest) — publicista, irodalompártoló. A család bárói ágából származott, katonai akadémiát végzett, kolozsborsai birtokán gazdálkodott. Publicista, II. Katalin cárnő és Gorcsakov kisebbségi politikája c. vitacikkét a Magyar Kisebbség 1924/15–16-os száma közölte. Felajánlott 25 000 lejes pályadíja alapján a lap szerkesztősége 1925-ben pályázatot írt ki az erdélyi magyarság történetének megírására, különös tekintettel a művelődés történetére, s az első díjat a Karácsonyi János, Kelemen Lajos és Krenner Miklós személyéből álló bíráló bizottság Király Pál erzsébetvárosi tanárnak ítélte. Fennmaradt levelek tanúsága szerint a liberális gondolkodású arisztokrata Kós Károly és Kuncz Aladár irodalmi törekvéseit is támogatta, majd lehetővé tette az Erdélyi Fiatalok falu-füzeteinek megjelenését, s elősegítette öt fiatal falukutató szociográfiai munkáját, köztük a Mikó Imréét, aki az ő anyagi támogatásával írta meg Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés c. a baloldal elismerését is kiváltó — munkáját (Kv. 1932).

Moravek László: Mecénás és irodalom. Korunk 1978/2. — Balázs Sándor: Becsülni és becsültetni. Egy hajdani történetírási vállalkozás tanulságai. Utunk 1980/47.



Bánffy Miklós, írói álnevén Kisbán (Kolozsvár, 1873. dec. 30. — 1950. jún. 5., Budapest) — próza- és drámaíró, grafikus, színpadi rendező, díszlet- és kosztümtervező. Nagy múltú erdélyi főúri családban született. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárt és Budapesten végezte, a kolozsvári egyetemen avatták az államtudományok doktorává. Fiatalkora óta részt vett a politikai életben, többször országgyűlési képviselő. 1906-tól 1910-ig Kolozs megye főispánja, ebben az időben a konzervatív Erdélyi Lapok szerkesztésében vesz részt. 1912-től az I. világháború végéig a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Operaház intendánsa. A hivatalos színházpolitikával szemben kivívja Bartók Béla két színpadi műve, A fából faragott királyfi (1917) és A kékszakállú herceg vára (1918) bemutatását.14 Az EIT és a Kisfaludy Társaság tagjává választja.

1926-ban hazatér Erdélybe, ahol fontos szerepet játszik a két világháború közötti romániai magyar irodalmi életben, s a 30-as évek végén a közéletben is. A magyarpárti vezető körök konzervatív irodalompolitikájával szemben a szabadelvűség híve volt, ezt képviselte a helikoni íróközösségben is, amelynek folyóiratát, az Erdélyi Helikont főszerkesztőként jegyezte. Élesen szemben állt az ókonzervatív jobboldallal, s több-kevesebb türelmet tanú­sított a polgári baloldal felé. Egyaránt érdekelte a szépirodalom, a festészet — számos erdélyi író könyvét illusztrálta —, a színirendezés, a zene. A királydiktatúra alatt bekapcsolódott a romániai magyar közéletbe, s elvállalta a Nemzeti Újjászületés Frontjának nemzetiségi szervezeteként létrehozott Magyar Népközösség elnöki tisztét (1939–40). Ugyanakkor viszont szembefordult a baloldallal, amely a Népközösséget az antifasiszta népfront tevékenységének legális fedezékéül kívánta igénybe venni. A bécsi diktátumot követően 1943-ban Kállay Miklós magyar miniszterelnök titkos megbízással Bukarestbe küldte: feladata volt érintkezésbe lépni a román polgári antihitlerista háborúellenes erőkkel. Vállalkozása Bányai László történelmi elemzése szerint (Studii 1967/4) nem járt sikerrel, de jelezte Bánffy politikai felfogásának balratolódását. 1944 őszén az antifasiszta ellenállók részéről elfogadta a megbízást, hogy személyesen tárgyaljon Horthyval (szept. 16.) és Dálnoki Veress Lajos vezérezredes hadseregparancsnokkal (szept. 17. és szept. 30.). “Azt a véleményt képviseltem — nyilatkozott erről 1945-ben a kolozsvári Világosságban —, hogy Magyarország szakítson a németekkel és Románia példájára fegyverszünetet kérjen.” A hetvenéves író még bekapcsolódott az újjászülető Románia szellemi életébe, s Gaál Gábor hívásának eleget téve, az Utunk munkatársa lett. Halála előtt nem sokkal Magyarországra távozott.

Szépirodalmi művei elsősorban az epika és a dráma területéről valók. Naplegenda c. drámájáról Ady írta elismeréssel: “Érdekes és szép könyv. Megint egy szimptómája a magyar lélek új, nagyszerű válságának.” A haldokló oroszlán címmel kötetbe foglalt novellákkal kapcsolatban, amelyek drámai telítettséggel elevenítik meg a havasok világát, Ady szükségesnek tartotta megjegyezni: “Bűn volna Kisbánra azt mondani, hogy dilettáns, mert nem az, hanem a legszebb értelmű és úriságú amatőríró.” Többször felújított Nagyúr c. Attila-drámáját Schöpflin Aladár és Lengyel Menyhért után Tamási Áron is kiváló alkotásnak érzi. “A legizgatóbb magyar drámák egyike” — állapítja meg Örley István is, aki a novellista Kisbánról hasonlóan jó véleménnyel van: “éles tekintetű, hűvös, könyörtelen — egyike a legférfiasabb íróinknak”. Szerinte a Farkasok, Havasi történet, A császár titka “egy nagyon megválogatott magyar novella-antológia díszei lehetnének”. Gaál Gábor dicséri a Reggeltől estig c. regény bravúros “dramatikus kompozícióját” és “ragyogó tabló-technikáját”. Figyelmet keltett az író formaújító kísérletezése is a csípősen szatirikus Maskara c. komédiában, s a Martinovics-dráma nemcsak lélekrajzával, hanem társadalmi mondani­valójával is mindmáig tartó érdeklődést keltett.

Az író legnagyobb epikus vállalkozása az Erdélyi történet c. trilógia. A háromrészes, ötkötetes regény az erdélyi és a magyarországi felső tízezer életének freskója, az 1904 és 1914 közötti idők, a Ferenc József-i korszak színes, érdekes megjelenítése. Az író egy kimerült, történelmi szerepét eljátszott életforma és életélvező mentalitás, egy haldoklásra ítélt osztály agóniájának ábrázolója: annak a falusiasság és előkelőség közt lebegő erdélyi arisztokrata életnek, melynek mindennapjait parlamenti csaták, képviselőválasztások, nagy ebédek, párbajok, kártyacsaták, fácánvadászat, lóversenyek töltik ki. A mű központi szála Abády gróf szerelme Milóth Adrienne iránt, s e szerelem kibontakozásának története. A művet illető értékelések, akárcsak az író tehetségének megítélései, megoszlanak, gyakran egyenest ellentétesek. Illés Endre így ír Bánffyról: “Nem volt rossz író, ő nagyméretű dilettáns volt. Mindenbe belekapott, minden érdekelte, és mindig rendhagyóért nyúlt.” Illés fogalmazásában “dilettáns” a gyönyörködő ember, aki tele van a világgal, de műalkotásaiban nem tud eljutni a befejezettségig. Gaál Gábor a trilógia két első részéről szóló bírálatában — a történelmi totalitás igényével vizsgálva a művet — elutasítja az író arisztokratikusan heroizáló szemléletét, de a műbe épített tablók művészi értékét, szuggesztivitását elismeri. Örley a trilógiával kapcsolatban így vélekedik: “Még regényeiben is, melyek krónikás kényelmességükkel, lazaságukkal, a művészi áram meg-megszakadozásaival, elkásásodó mondataikkal indokoltabbá tehetnék az elmarasztaló ítéletet — mennyit feledtet a gazdag látású, dúsan szálazó-szövő elbeszélő. Aki végül mégis az anyag fölé kerekedik, író módjára — ha nem is olyan fölényesen, mint az elbeszéléseiben.”

A grófi szerző iránt elfogultsággal aligha gyanúsítható Móricz Zsigmond írja: “Én a legnagyobb örömmel fogadom el hivatottnak és illetékesnek minden sorában. Sőt csodálom is: a magyar élő arisztokráciáról még senki ilyen kíméletlenül és irgalmatlanul nem nyilat­kozott…

Bánffy Miklós kaszt-társainak pontos és alapos arcképsorozatával s az egész kadáverből áradó nehéz és reménytelen levegővel igazolja a társadalmi megújhodás szükségességét.” Ebben a megítélésben gyökerezett az öreg író fogadtatása az új, demokratikus rendszerben: Bűvös éjszaka c. elbeszéléskötetét a JBA adta ki, s Az ostoba Li c. háborúellenes színdarabját a kolozsvári Állami Magyar Színház mutatta be Kovács Györggyel a címszerepben.

Grafikai munkái összegyűjtésre és művészettörténeti feldolgozásra várnak. Közülük kiemelkednek Balázs Béla Játékok (Gyoma 1917) c. kötetében A fából faragott királyfi illusztrációi s az ESZC több kiadványához G. M. B. szignóval készített címlapok és rajzok, így Tamási Áron Ábel a rengetegben (Kv. 1932) és Tompa László Válogatott versek (Kv. 1944) c. köteteiben. Illusztrációi 1946-tól kezdve szerepeltek az Utunk hasábjain.

Művei: Naplegenda (színmű, Bp. 1906); Nagyúr (színmű, Bp. 1913); A haldokló oroszlán (elbeszélések, Bp. 1914); Az erősebb (színmű, Bp. 1918); Maskara (színmű, Bp. 1926); Reggeltől estig (regény, Kv. 1928); Martinovics (színmű, Kv. 1931); Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja (elbeszélések, Kv. 1931); Emlékeimből (Kv. 1932); Erdélyi történet. Regénytrilógia. 1. Megszámláltattál… I–II. (Kv. 1934). 2. És híjjával találtattál I–II. (Kv. 1937). 3. Darabokra szaggattatol (Kv. 1940); Farkasok (elbeszélések, Kv. 1942); Bűvös éjszaka (elbeszélések, Kv. 1946). Egyes művei olaszul, franciául és németül is megjelentek.



(V. D.)

Ady Endre: Kisbán Miklós. Budapesti Napló 1906. ápr. 8. A Poéta és publikum c. kötetben, 1967. 255–56.; uő: Kisbán Miklós könyve. Nyugat 1914. júl. 15. Az Ady Endre publicisztikai írásai c. kötetben, Bp. 1977. 466–7. — Gaál Gábor: Kisbán Miklós: Reggeltől estig. Keleti Újság 1927. nov. 4.; újraközölve Válogatott írások I. 164–8.; uő: “Megszámláltattál…” Korunk 1934/13; újraközölve. Válogatott írások. I. 546–48; uő: “És híjjával találtattál…” Korunk 1937/10; újraközölve Válogatott írások I. 631–33. — Örley István: Farkasok. B. M. novellái. Magyar Csillag, Bp. 1942/10; újraközölve A Flocsek bukása. Bp. 1968. 317–21. — Marosi Péter: Mit ér Bánffy trilógiája? Utunk 1957/28. — Illés Endre: A dilettante. Az Írók, színészek, dilettánsok c. kötetben, Bp. 1968. 657–79. Ő idézi a Kelet Népe 1940-es évfolyamából Móricz Zsigmond véleményét a trilógiáról. — Kós Károly: Nem a gróffal — az emberrel. Utunk Évkönyv 69, 37–40. — Gergely Géza: Felfedezésre vár Kisbán Miklós, a színpadi szerző. A Hét 1972/43. — Bányai László: B. M. közéleti szerepe. Igaz Szó 1973/9. — Tamás Gáspár Miklós: A nagyúr. Utunk 1973/48. — Csehi Gyula: Egy centenárium ürügyén. Korunk 1974/2. — Balogh Edgár: Bonchidai kitérő. Tiszatáj, Szeged 1974/4; újraközölve Szolgálatban, 1978. 354–6. — Szemlér Ferenc: Ki győzött a nagy küzdelemben? Utunk 1974/25; újraközölve Harc szélmalmokkal. 1979. Az író és a főúr címmel, 134–9. — A közügyekről. Utolsó beszélgetés Kós Károllyal. Utunk 1977/35; újraközölve Benkő Samu beszélgetései Kós Károllyal, 1978. 130–8.



Banner Zoltán (Szatmár, 1932. júl. 12.) — művészeti író, szerkesztő, előadóművész. Középiskoláit szülővárosában, történelem szakos tanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen végezte. 1958 óta az Utunk művészeti szerkesztője. Az Igaz Szóban arcképsorozata jelent meg Mohy Sándor, Ziffer Sándor, Nagy Albert, Florica Cordescu, Miklóssy Gábor, Alexandru Ciucurencu, Romul Ladea, Csorvássy István, Mikola András művészetéről (1962–65). Egyes művészettörténeti tanulmányait a Korunk, a pécsi Jelenkor és a budapesti Művészet közölte. Előbb a bukaresti Meridiane, majd a Kriterion kiadásában megjelent kismonográfiái: Aurel Popp (Raoul Şorbannal, románul és németül, 1968); Albert Nagy (románul, francia összefoglalással, 1968); Mattis Teutsch (románul 1970, magyarul és németül 1972); Andrei Mikola (előszó egy reprodukciógyűjteményhez, Nagybánya 1968); Szervátiusz Jenő (1976); Bordi András (1978).

Versmondóként a magyar és román irodalom mai nagy alkotóinak életművéből válogat. 1963-ban Bartalis János, 1964-ben Nicolae Labiş (Kányádi Sándor fordításában), 1965-ben Horváth Imre (hanglemez: Ha egyszer hangod támad, 1979), 1966-ban Lucian Blaga és Dsida Jenő költészetét mutatta be, 1970-ben Szarvasének címmel Bartók-emlékműsort adott elő, többek közt Juhász Ferenc, Szilágyi Domokos verseivel. A Petőfi-évforduló alkalmával 1973-ban országszerte szerepelt s a 100. előadást is elérte Petőfi a hídon c. műsorával (hanglemezen is megjelent). Ugyancsak népszerű előadóestje volt 1975-ben a Lakoma. 1980-ban bemutatott műsora a Tűzkör.



Csillagfaragók c. esszé- és dokumentumkönyve (1972) az újjászülető erdélyi népi és naiv művészetről szól. Gondozásában jelent meg a Dacia Könyvkiadó erdélyi képzőművész-dokumentumokat közreadó sorozatának öt kötete: Mikola András Színek és fények c. emlékirata (Kv. 1972), Szolnay Sándor A világ legvégén (Kv. 1973) és Nagy Albert Rózsikaédes! (Kv. 1974) c. levél- és írásgyűjteménye, Popp Aurél Ez is élet volt c. emlékirata (Kv. 1977), majd Válaszok — ismeretlen kérdezőnek c. alatt Márkos András cikkeinek gyűjteménye (Kv. 1980). Mint szavalóművész az ausztráliai magyarok meghívására 1977 májusában kéthónapos előadó körúton volt, úti benyomásairól szóló beszámolója előbb az Utunkban folytatásokban, majd Kié vagy Ausztrália? c. alatt könyv alakban is (1979) megjelent.

Egy időben a Beleznay művésznevet használta.

Takács Imre: Csillagfaragók. Kortárs. Bp. 1972/10. — Király László: Beszélgetés B. Z.-nal. Utunk 1974/5. — Kántor Lajos: A megtalált színház. Kv. 1976. B. Z. úttörése. 126–33; uő: A Szervátiusz-jelenség közelében. Utunk 1977/9. — Szőcs István: Művészkedés és népművészet. Utunk 1977/26; uő: B. Z. Bordi Andrásról. Előre 1979. jan. 5. — Varga Imre: Felzaklató könyvek. Szocialista Művészetért, Bp. 1979/12. — Krilek Sándor: Híradás a Föld túlsó oldaláról. Szatmári Hírlap 1979. okt. 7. — Balázs László: Kié vagy, idegen föld? Fáklya, 1980. febr. 3. — Lászlóffy Aladár: És így lett a miénk is Ausztrália. Utunk 1980/24.

ASZT: Salamon Ernő verseiből szaval. LM 1146. — Petőfi a hídon. LM 1160, 1201. — Alkotóműhely. LM 1589.



Bánsági Írás — az RNK Írószövetsége temesvári fiókjának folyóirata. Első száma 1949. aug. 23. tiszteletére jelent meg, egy időben a temesvári román és német írók hasonló kiadványaival (Scrisul Bănăţean, Banater Schrifttum), Dimény István, Ferencz László és Szász Márton külön meg nem jelölt, tényleges szerkesztésében. A 2. szám csak 1951 nyarán követte. Állandó munkatársak: Anavi Ádám, Bálint László (Izsák László), Bodor Klára, Drégely Ferenc, Endre Károly, Erdélyi Izolda, Gáspár Tibor, Ivándi Ferenc, Kubán Endre, Lajtha László (Franyó Zoltán), Páll Artúr, Péter László (Ernyes László), Sas Jolán, Szimonisz Henrik, Szobotka András. A lap rendszeresen közölte helyi és bukaresti román és német írók, így Ion Bănuţa, Mihail Beniuc, Alexandru Jebeleanu, Eugen Jebeleanu, Virgil Teodorescu, Petre Vintilă és Franz Liebhard munkáit is. 1952-től rendszeresen negyedévenként jelent meg, bevonva munkatársai közé nem helyi szerzőket (Balla Károly, Beke György, Fáskerthy György, Gálfalvi Zsolt, Gréda József, Hornyák József, Horváth Imre, Majtényi Erik, Simon Magda).

Marosi Péter: Bánsági Írás. Utunk 1949/20. — Bajor Andor: Van-e “sajátos bánsági irodalom”? Irodalmi Almanach 1952/1–2. — Dimény István: Az elvszerűtlen bírálat ellen. Utunk 1952/16. — Fodor Sándor: Több szerkesztői segítséget a szerzőknek. Utunk 1952/28.



Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület — az irodalom és tudomány népszerűsítésére, a bánsági műkedvelő mozgalom összefogására és fellendítésére 1926-ban létrehozott konzervatív irányzatú társadalmi alakulat. A Temesvári Magyar Dalárda alosztályaként kezdte meg tevékenységét, 1928-ban önálló szervezetté vált. Fiókegyesületei működtek Nagyszentmiklóson, Perjámoson és Zsombolyán. Számos irodalmi jellegű előadást és estélyt rendezett. Műkedvelő együttesei színműveket és operetteket mutattak be. Az egyesület rendezte két helyi szerző, Győri Emil és Kálmán Andor Meghalok utánad c. nagyoperettjének bemutató előadását. Működésében értékesebbek azok az emlékünnepélyek, amelyek a magyar irodalomtörténet kimagasló alakjait idézték. Rudas Jenő elnök irányításával rendeztek Petőfi-, Arany-, Vörösmarty-, Kiss József-, Kisfaludy-, Katona-, Madách- és Szabolcska-emlékműsort. Irodalmi, esztétikai, tudományos előadások tartásával támogatták az egyesület tevékenységét Bechnitz Sándor, Hajdu Frigyes, Kalotai Gábor, Páll György, Pogány László, Puhala Sándor, Szabolcska László írók, Gallas Nándor, Kristóf-Krausz Albert, Litteczky Endre képzőművészek, Braun Dezső és Pogatschnigg Guido zenészek. Az egyesület 1940-ig tevékenykedett.

Bánsági Üzenet — az RNK Írószövetsége temesvári fiókjának kiadványa 1957-ben. Szerkesztőbizottsága: Anavi Adám, Franyó Zoltán, ifj. Kubán Endre, Szász Márton. Temesvári és aradi tollforgatók kéziratait közölte, köztük Bácski György, Bálint László (Izsák László), Csermői Pál, Debreczeni István, Drégely Ferenc, Ernyes László, Erdély Izolda, Farkas Tibor, Hadobás István, Károly Sándor, Serestély Béla, Rózsa Alice verseit, elbeszéléseit, szatíráit, tanulmányait. Temesvári és aradi szerzők tolmácsolásában több román, német, szerb és szovjet költőtől is bő válogatást adott.

Bántó István (Hadad, 1929. jan. 8.) — szerkesztő. A Móricz Zsigmond Kollégium tagja volt. Középiskolai tanulmányait Zilahon végezte, 1951-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett orosz nyelv- és irodalomtanári oklevelet. 1951-től a Külföldi Kultúrkapcsolatok Román Intézetében Bukarestben teljesített szolgálatot. 1958 óta a Tanügyi Újságot szerkeszti. Könyvismertetései és oktatáspolitikai cikkei jelennek meg az Igaz Szó, Falvak Dolgozó Népe, Új Élet, Munkásélet hasábjain. Kós Károllyal magyarra fordította Szaltikov-Scsedrin meséit (1954).

Bányai Géza — Berényi Gizella-Erzsébet írói álneve

Bányai Imre — *Gusti magyar kapcsolatai; *Korunk

Bányai János (Kézdivásárhely, 1886. nov. 6. — 1971. máj. 13., Székelyudvarhely) — geológiai szakíró, szerkesztő. Kezdivásárhelyen, majd Kolozsváron tanult, később a budapesti tanárképző főiskola hallgatója. Tanulmányait Jénában és Berlinben fejezte be, 1942-ben Szegeden avatták doktorrá. 1908-tól 1919-ig Abrudbányán, 1921-től 1931-ig Székelykeresztúron, 1931-től 1945-ig Székelyudvarhelyen tanár. 1931 és 1943 között a Székelység c. havi folyóirat szerkesztője. Jelzéssel vagy névtelenül mintegy félezer közérdekű írása jelent meg heti- és napilapokban. Több mint 100 tudományos és ismeretterjesztő szakdolgozatát a magyarországi Földtani Közlöny, Földtani Értesítő, Földgömb, Hidrológiai Közlöny, Természettudományi Közlöny, Barlangvilág, Bányászati és Kohászati Lapok s Romániában az Erdélyi Múzeum, Natura, Revista Muzeelor, valamint A Sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum Évkönyve, 1879–1954 közölte. Számos hazai és külföldi kutatóintézet külső munkatársa.

Írásai Erdély földrajzi viszonyaival, a Székelyföld geológiájával és hasznosítható ásványi kincseivel foglalkoztak, különösen a barnaszéntelepekkel, földgázzal, aranybányászattal. 1929-ben a Székely Nemzeti Múzeum emlékkönyvében jelenik meg az első ásványvizekkel foglalkozó közleménye, az Adatok a hargitai ásványvizek geológiájához, ettől kezdve munkásságának java egyre inkább az ásványvizek kutatásával kapcsolatos. Szaktudományi és népszerűsítő munkájának elismeréséül 1928-ban elnyerte a budapesti Természettudományi Társulat Bugát Pál-díját, 1965-ben megkapta ugyanott a Földtani Társulat aranydiplomáját.

Munkái: A Székelyföld természeti kincsei és csodás ritkaságai (Székelyudvarhely 1938); Szent Anna-tó és környéke (Székelyudvarhely 1940); A Magyar Autonóm Tartomány hasznosítható ásványi kincsei (1957); Magyar Autonóm Tartománybeli ásványvizek és gázömlések (társszerzőként Szabó Árpáddal, Soós Ilonával, Schwartz Árpáddal és Várhelyi Csabával, Eugen Pora előszavával, 1957). Szerkesztésében névtelenül Székelyudvarhelyen megjelent munkák: Ki volt Orbán Balázs? (1929); Székelyföldi útmutató (sorozat 1933–40).

Álneve Siculus, Székely Tivadar.

Kisgyörgy Zoltán: B. J. az erdélyi geológusiskola fáklyavivője. Brassói Lapok 1970. jún. 18. — Mente et malleo. Ipó László, Kisgyörgy Zoltán, Tulogdi János emlékírásai, Megyei Tükör 1971. jún. 27. — Vofkori László: B. J. tudományos hagyatéka. Művelődés 1974/4.


Yüklə 5,44 Mb.

Dostları ilə paylaş:
1   ...   11   12   13   14   15   16   17   18   ...   62




Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©muhaz.org 2024
rəhbərliyinə müraciət

gir | qeydiyyatdan keç
    Ana səhifə


yükləyin