Romániai magyar irodalmi lexikon

Eminescu Könyvkiadó — a romániai könyvkiadás 1970-es újjászervezése során Bukarest székhellyel létesült kiadóvállalat, amely az eredeti román irodalom (klasszikusok és kortársak) kiadását tekinti főfeladatának. Igazgatója előbb Ioanichie Olteanu, majd Valeriu Râpeanu. 1971 és 1974 között magyar szerkesztője is volt, ebben az időszakban jelentette meg Kiss Jenő, Király László, Lászlóffy Csaba, Szemlér Ferenc, Székely János, Szőcs Kálmán, Tóth István egy-egy verskötetét, Papp Ferenc elbeszéléseit, Deák Tamás színdarabjait, Beke György, Dános Miklós, Katona Szabó István, Oltyán László regényeit, riportköteteit, Franyó Zoltán Eminescu-fordításait — összesen 21 kötetet. Később szerzőinek köre leszűkült: Bokor Katalin és Lendvay Éva egy-egy verskötete volt 1975 és 1978 között összes termése, s néhány magyar fordításban megjelent román műnek — Zaharia Stancu, Al. Simion, Pavel Bojan egy-egy kötetének — fordítóit is (Ferencz László, Sugár Erzsébet, V. András János) a fővárosból toborozta.

Gazdagabb volt tevékenysége magyar klasszikus és kortárs művek román fordítása és kiadása terén. 1971 és 1979 között 25 művet adott ki: Kiss Jenő és Méliusz József verseit, Gárdonyi Géza és Füst Milán, valamint a kortárs Fodor Sándor, Kahána Mózes, Nyiszli Miklós, Szabó Gyula, Szász János, Szilvássy Lajos regényeit, elbeszélés- és dokumentumköteteit neves román írók tolmácsolásában.

EMÍR — *Erdélyi Magyar Írói Rend

EMKE — *Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület

emlékirat — a napló és a történetírás között elhelyezkedő, a szerző személyes élményeit közlő írói mű, amelyben az író az önéletrajztól eltérőleg nem annyira önmagával, mint inkább azokkal az eseményekkel foglalkozik, amelyeknek részese volt, tanúságot téve a közéletben viselt egyéni szerepéről.

Erdélyben hagyományos irodalmi műfaj. Fel-felújuló divatjának nemcsak az európai memoárirodalom időnként jelentkező hatása kedvezett, hanem a tudományos és irodalmi korrajz tárgyilagos kidolgozására kedvezőtlen körülmények — így kellő művelődési központ hiánya — következtében újra meg újra szükségessé vált a torlódó történelmi események személyi jellegű lejegyzése. Naplók, útinaplók, önéletrajzok, korjegyzetek, politikai memoriálék s más dokumentációs műfajok közt így alakult ki a XVI. századtól kezdve a közéletet írásban rögzítő egyéni visszaemlékezések számos változata. Az “Erdélyi emlékírók Erdélyről” alcímet viselő, tízkötetes Erdély öröksége (Bp. 1941) Heltai Gáspártól gróf Mikó Imréig 73 szerző munkáját közli részben vagy egészben.⁷⁶ Régebben kiadatlan magyar szöveg csak Bisztray Károly emlékiratrészlete, számos latin és német nyelvű szöveget azonban itt kapott kézbe először magyar nyelven az olvasó. A Makkai László szerkesztésében megjelent gyűjteményes kiadáson kívül valóban csak hébe-hóba került sor egy-egy régi emlékirat vagy annak tekinthető önéletírás, napló, visszaemlékezés újrakiadására vagy első közlésére.

Ha el is tekintünk folyóiratok mélyén rejtőző szemelvényektől, már 1939-ben az olvasó kezébe került Pálffy János Magyarországi és erdélyi urak c. emlékezése, s ugyanebben az évben indította meg Jancsó Elemér *Erdélyi Ritkaságok c. sorozatát is, első számában Káli Nagy Lázár Az erdélyi magyar színészet hőskora c. memoárjával. E sorozatból még kiemel­hetjük Ruzitska György zenetörténeti jelentőségű emlékiratát (1940) vagy Bölöni Farkas Sándor naplótöredékét (1944). A Lepage cégnél megjelent Táncsics Mihály Életpályám c. önéletírása (1941), majd az ESZC-nél Barabás Miklós Önéletrajza (1944).

Eredeti romániai magyar memoárirodalom a két világháború közt s e korszakot követően is hosszú ideig ugyancsak szórványosan jelentkezett. Betegh Miklós Erdély a háborúban (Dicsőszentmárton 1924), Barabás Béla Emlékirataim (Arad 1929) vagy Bánffy Miklós Emlékeimből (Kv. 1932) c. memoárja a régi Monarchia bomlásába enged betekintést. Pomogáts Béla irodalomkritikus a közvéleménnyel szemben Kuncz Aladár Fekete kolostor (Kv. 1931) c. epikus művét is “az emlékirat-műfaj huszadik századi klasszikus művei közé” sorolja Kuncz-monográfiájában (Bp. 1968). Lényegesen más, már az új romániai élményvilág emlékeit visszaadó Tabéry Géza Emlékkönyv c. munkája (Kv. 1930; részben újraközölve Két kor küszöbén, 1970, 257–300) az erdélyi magyar irodalom kibontakozásáról, Szemlér Ferencé az első bukaresti magyar diáknemzedékről (Más csillagon. Kv. 1939) vagy Ligeti Ernő anekdotizmusával is régi erdélyi emlékiratokra ütő könyve két kisebbségi évtized erdélyi magyar irodalmi életéről és művészvilágáról (Súly alatt a pálma, Kv. 1941).

A dél-erdélyi magyarságnak a II. világháború idejebeli sorsába enged betekintést Kacsó Sándor Lélekvesztőn c. vallomása (Kv. 1941), s erre tér vissza Méliusz József Sors és jelkép c. könyve (Kv. 1946), melynek 1973-as második, javított kiadásában egy Késői visszapillantás c. fejezet “három évtizeddel később” magára a memoárra tekint vissza. A II. világháború átélt megpróbáltatásait már 1945-ben ismerteti Asztalos István Író a hadak útján c. folytatásos ~ában (Világosság, Kv. 1945. jún. 17. — dec. 9.), mely hamarosan könyv alakban is megjelent, majd Nyiszli Miklós kelt nemzetközi figyelmet Dr. Mengele boncoló orvosa voltam az auschwitzi krematóriumban c. tanúvallomásával (Nv. 1946).

Két évtizedes szünet után csak a 60-as években indul el a visszaemlékezések hulláma, szólásra bírva az idősebb nemzedék úgyszólván minden rétegét, jellemző azonban a nagy időbeli távolság történések és feljegyzések között. Balogh Edgár Hét próba c. emlékiratában (Bp. 1965) élete csehszlovákiai szakaszát mutatja be Erdélybe érkezéséig. Lám Béla memoárja Ady feleségével, Csinszkával való korábbi ismeretségéről s az I. világháború korabeli szibériai hadifogságról szól ötven év múltán (A körön kívül… Kv. 1967). Két agrármérnök, Antal Dániel és Kozán Imre, a mezőgazdaság új útjainak keresését segít megismerni; míg az első önéletrajzában (Család és szolgálat, 1971) elér 1945 augusztusáig, felelevenítve a felszabadulás első esztendejét, a második munkája (Fekete ugar, 1978) Csík, ill. Hargita megye mezőgazdasági történetét máig vezeti. A több és sokkal nehezebb közügyi mondandóra törekvő munkásmozgalmi emlékírók anyaga ennek megfelelően bővebb, de lassabban halad előre az időben. Kovács István eddig megjelent négy kötetében (Vasvirág, Kv. 1970; Igazság nékünk a cél, 1973; Egy parasztfiú elindul, Kv. 1977; Emlékezetes ősz, 1977) csak a felszabadulás napjáig, Veress Pál három kötetben (Kalapács, könyv, muzsika, 1972; Vallatás, vád, küzdelem, 1974; Holnap indulok hozzád, 1977) a 30-as évek végéig jut el, míg Zimán József regényes önéletrajza (Árnyékos oldal, 1976) a 20-as évek elején a KISZ feloszlatásával végződik.

A kötetekbe foglalt munkásmemoároknál messzebb jut Köblös Elekné férje munkás­moz­galom-történeti szerepéről közölt emlékezéseiben (Korunk 1971/8), s már a II. világháború hadifogoly-élményeire tekint vissza Gábor Ferenc Fehér csillagok alatt c. kéz­iratának szemelvénye (Korunk 1968/9). A nemzetközi lágerirodalom megrázó hazai terméke Rózsa Ágnes Jövőlesők c. naplója (Bajor Andor előszavával, 1972).

Az ~ legjelentősebb változata a szépirodalmi fokon, művészi formában jelentkező írói korvallomás. Nagy István 1968-ban kezdte közölni “önéletrajzi regény”-ét Sáncalja címen, s annak három folytatása (Ki a sánc alól, 1969; Hogyan tovább? 1971; Szemben az árral, 1974) a monarchiabeli gyermekkortól 1944 őszéig, Kolozsvár felszabadulásáig vezeti el az olvasót, bepillantást nyújtva az íróvá alakulás lelki rugóiba a munkássors és munkásmozgalom feszültségei közt. Kacsó Sándor “önéletrajzi visszaemlékezései”-ben már személyesebb a dokumentumjelleg, az 1971-es Virág alatt, iszap fölött s 1974-es folytatása, a Fogy a virág, gyűl az iszap a gyermekkoron kezdve a Brassói Lapok kisebbségi közéleti harcain át végül az 1937-es Vásárhelyi Találkozó témakörébe torkoll, fősodrában a “kisebbségi humánum” erkölcsiségének kialakulását igazolva. Megindult, de a szerző halálával félbemaradt Kemény János Kakukkfiókák (1972) és Szentimrei Jenő Városok, emberek (1973) c. posztumusz kiadású memoárja; sem ez a kettő, sem Bartalis János korjelző önéletrajza (Az, aki én voltam, 1972) nem ér el a romániai magyar irodalomig, s csak előjeleit tárja fel mindhárom író későbbi szerepének. Tamási Áron 1966-ban Budapesten megjelent emlékezése pályájáról, művei keletkezéséről s a romániai magyar irodalom nevezetesebb eseményeiről, a Vadrózsa ága 1976-ban került az RMI sorozatban kiadott A bölcső és környéke keretében a hazai magyar olvasóhoz. Posztumusz kiadásként vált elérhetővé Károly Sándor Kalandos évek c. emlékirata is, melyben mind az aradi magyar irodalmi élet, mind a helikonistákkal való kapcsolatok megelevenednek (Mosolygó esztendők — Kalandos évek. Szekernyés János bevezető tanulmányával, 1979).

A Korunk kezdeményezésére elkezdett írói memoároknak az 1971–72-es évfolyamokban bemutatott szemelvényei egy-egy részletet villantottak fel a még várható anyagból. Kós Károly az első romániai magyar népmozgalmakra, Szemlér Ferenc az Erdélyi Enciklopédia keletkezésére, Mikó Imre az antifasiszta ellenállás 1944-es epizódjára figyeltetett, Salamon László készülő ~ából viszont csak a monarchiabeli ifjúkor tükröződik vissza.

A romániai magyar nemzetiségi törekvések politikai szereplőinek emlékírását Demeter János kezdte meg Századunk sodrában (1975) c. memoárjával, melyet Balogh Edgár Szolgálatban (1978) c. emlékirata követett; mind a ketten a MADOSZ, Vásárhelyi Találkozó, antifasiszta ellenállás múltját idézik, s Demeter 1945, Balogh 1944 kolozsvári eseményrajzáig jut el. Bányai László “önéletrajzi jegyzetei” (Kitárul a világ, 1978; Válaszúton, 1980) 1935-ig mutatják be egy erdélyi magyar értelmiségi eszmei kibontakozását, későbbre ígérve a szerző politikai pályafutásának bemutatását. A szintén politikai pályát befutott Mikó Imre emlékírása, a szerző halála után megjelent A csendes Petőfi utca (Kv. 1978) az 1938-as eseményeknél szakad félbe.

A műfajban nemcsak közéleti emberek és írók, hanem jeles romániai magyar művészek is megszólaltak. Banner Zoltán szerkesztésében a Dacia Könyvkiadónál önéletrajzíró művészek írássorozata indult el Mikola András Színek és fények (Kv. 1972) c. ~val “egy nagybányai festő emlékei”-ről; ezt követte Szolnay Sándor A világ legvégén (Kv. 1973), Nagy Albert Rózsikaédes! (Kv. 1974) és Popp Aurél Ez is élet volt… (Kv. 1977) c. dokumentumkötete. Önállóan jelentek meg T. Karácsony Emmy visszaemlékezései (Virághegy, 1974) s posztumusz kiadásban Nagy Imre még az 50-es években papírra vetett jegyzetei (Följegyzések. Kányádi Sándor előszavával, 1979).

A memoárirodalom határát súrolja Halász Gyula anekdotikus emlékgyűjteménye Brassó múltjáról (A századik év küszöbén, 1967). Magyar írókról és művészekről magyarul írta Befejezetlen emlékirat c. kötetét (1971) George Sbârcea, személyes ismerősként idézve Ady, Salamon Ernő, Hunyady Sándor, Móra Ferenc, Dsida Jenő, Bartók, Heltai Jenő, Kosztolányi, Móricz (a “dunatáji Balzac”), Karinthy Frigyes, Szántó György alakját.

Új kísérlet a népéletből kiemelt emlékírók megszólaltatása. Előzménynek tekinthető a farkaslaki Tamási Gáspár naivul szép “emlékezése” Áron bátyjára (Vadonnőtt gyöngyvirág, 1970) Kányádi Sándor gondozásában, majd Nagy Olga rendezte sajtó alá Győri Klára széki asszony emlékezését (Kiszáradt az én örömem zöld fája, 1975), egy Salamon Anikó gondozta gyűjteményes kötet (Így teltek hónapok, évek… 1979) pedig a csernakeresztúri Dávidné Csobot Borbála, a magyarózdi Magyari István Pikó, a kelementelki Botos Amália, a gyergyócsomafalvi Czirják Gergely és a nagykendi Máté Mihály önéletrajzi vallomását közli.

A műfaj kapcsán meg kell említenünk az elmúlt századokból ránk maradt emlékezések első vagy újrakiadásait az Erdélyi Ritkaságokat folytató *fehér könyvek sorozatában. Ennek kötetei közt jelent meg Bölöni Farkas Sándor útleírása (Utazás Észak-Amerikában, 1966), Borsos Tamás Vásárhelytől a Fényes portáig címen kiadott emlékirata (1968), Wass Pál “mindennapi jegyzőkönyve” (Fegyver alatt, 1968), Rettegi György Emlékezetre méltó dolgok c. munkája (1970), Koós Ferenc Életem és emlékeim c. munkájának és naplójának szemelvényes kiadása (1971), Teleki Sándor visszaemlékezése (Emlékezzünk régiekről, 1973) és Fogarasi Sámuel Marosvásárhely és Göttinga c. önéletírása (1974), sorrendben Benkő Samu, Kocziány László, Csetri Elek, Jakó Zsigmond, Beke György, Csetri Elek és Juhász István bevezető és jegyzeteket adó tudományos gondozásában. Népszerűsítő szinten több ~ot közölt a Téka-sorozat is magyar emlékírók (Bethlen Miklós, Hermányi Dienes József, Bölöni Farkas Sándor, Rákóczi Ferenc, Apor Péter, Deák Farkas) tollából, vagy egy-egy témakörre vonatkozó memoárirodalomból (Arany János és Rozvány Erzsébet, 1973; Kolozsvári magyar muzsikusok emlékvilága, 1973; Székely vértanúk 1854, 1975; Teleki Blanka és köre, 1979).

(B. E.)

Kardos Tibor: Bevezetés az Erdély öröksége I. kötetéhez, Bp. 1941. — Mikó Imre: Az emlékezés értelme. Igaz Szó 1969/9; uő: Gondolatok az emlékirat-irodalomról. A Hét 1974/16. Az 1973 őszén New Yorkban és több más észak-amerikai városban tartott előadás szövege. — Csehi Gyula: Párhuzamos életrajzok. A Hét 1971/42–48; újraközölve A baloldali forrásvidék, 1973. 171–96. — Ruffy Péter: Három erdélyi emlékíró. Magyar Nemzet, Bp. 1972. jan. 9. — Balogh Edgár: Memoárok és igény a teljességre. Igaz Szó 1973/3. — Sőni Pál: Tényirodalmi vonulat. A Hét 1974/52. — Veress Dániel összeállításában és tanulmányával A bölcsőhely parancsai. Szemelvények a hazai magyar emlékirodalomból. Iskolai Könyvbölcső 1978.

emlékkönyv — kiváló személyiségek tiszteletére, avagy jelentős közéleti események megörökítésére összeállított, több szerző írásait egybefoglaló alkalmi kiadvány. Szélesebb körű terjesztési lehetőségénél és munkaközösség-teremtő jellegénél fogva szerkesztése a romániai magyar művelődési élet számos területén hatásos mozgósító módszernek bizonyult.

1. Irodalmi vonatkozású ~ ek: Ady Emlék-füzet a zilahi és érmindszenti ünnepekről. 1924. július 20. és 21. Összeállította Nagy Sándor (Klny. a Szilágyság ünnepi számaiból, Zilah 1924); Erdélyi Szépmíves Céh Emlékkönyv (1924–1934). Az ESZC tízéves működésének áttekintése, az Erdélyi Helikon története, a munkatársak életrajzi és könyvészeti adatai mellett Reményik Sándor és Tompa László egy-egy versét s Kós Károly Attiláról szóló verses krónikáját tartalmazza; Emlékkönyv a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság országos vendégszerepléséről az 1942. év tavaszán (Szerkesztette Sényi László, Mv. 1942).

Jóllehet a felszabadulás utáni évtizedekben az emlékkönyv szerepét folyóirataink emlékszámai vették át, továbbra is jelennek meg irodalmi szintű önálló kiadványok. Ilyenek: Halálűző. Kortársak Salamon Ernőről (1968); Árvízkönyv 1970. május 13. — június 10. Tudósítások, interjúk, fényképek (1970).

2. Művelődéstörténeti és tudományos jellegű ~ek: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára (a Székely Nemzeti Múzeum kiadása, Sepsiszentgyörgy 1929). Szerkesztette Csutak Vilmos. A tekintélyes kiadvány első öt részének sorrendje a múzeum gyűjteménycsoportjai szerint: I. Könyvtár–levéltár (8 tanulmány), II. Régiségtár és éremtár (8 tanulmány), III. Néprajz (6 tanulmány), IV. Képzőművészeti gyűjtemény (4 tanulmány, köztük Lyka Károlyé), V. Természetrajz (10 tanulmány). A VI. részbe kerültek a nyomás közben beérkezett tanulmányok (6), végezetül a VII. rész 17 székelyföldi vonatkozású könyvészetet tartalmaz. A Székelyföld múltját feltáró tudományos anyaghoz román, hazai német és angol tudósok is értékes írásokkal járultak hozzá; Az Erdélyi Múzeum-Egyesület vándorgyűléseinek Emlékkönyve. A hagyományos sorozat másfél évtizedes megszakítás után 1930-ban a marosvásárhelyi vándorgyűlés előadásait tartalmazó IX. kötettel folytatódott, s 1943-ig további 9 kötet jelent meg belőle. A X–XVIII. számú kötetek a nagyenyedi (1931), nagybányai (1932), sepsiszentgyörgyi (1933), brassói (1934), székelyudvarhelyi (1937), tordai (1938), gyergyószentmiklósi (1939), dési (1942) és besztercei (1943) vándorgyűlések anyagát közlik.

Ide tartozik az Erdélyi Pál szerkesztésében készült Emlékkönyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület félévszázados ünnepére 1859–1909, melynek az I. világháború idején félbeszakadt nyomdai munkálatait 1942-ben fejezték be. A sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum évkönyve, 1879–1954 (a Magyar Autonóm Tartomány Végrehajtó Bizottságának kiadása, Mv. 1955). A szerény kiadvány a II. világháborúban súlyos károkat szenvedett Székely Nemzeti Múzeum tartományi jellegű újjászervezéséről ad számot. Szerkesztette Székely Zoltán. Hargita megyében A Székelykeresztúri Múzeum emlékkönyve (Csíkszereda 1974) jelent meg Molnár István szerkesztésében.

3. Egy-egy személyiség nevéhez fűződő ~ek: Márki Emlékkönyv (Márki Sándor halálának második évfordulójára kiadja az Erdélyi Irodalmi Szemle, Kv. 1927). Szerkesztette György Lajos. A Márki-tanítványok — köztük Bíró Vencel, Bitay Árpád, Csutak Vilmos, Herepei János, Roska Márton — írásaiból összeállított kötet a parasztmozgalmak haladó jellegét hangsúlyozó történésznek állít emléket; Emlékkönyv dr. Szádeczky Kardoss Gyula emlékezetére (az EME kiadása, Kv. 1938). Szerkesztette Balogh Ernő. A kötetben a bevezető szerint “kettős hála testesül meg”: az egyesületé, melynek a kiváló geológus negyven évig tevékeny tagja volt, s az egykori tanítványoké, akik tőle kapták az első irányítást; Magyar irodalomtörténet 1939. Emlékkönyv Kristóf György hatvanadik születésnapjára (Kv. 1939). A Jancsó Elemér, Nagy Géza, Pellion Ervin, Reischel Artúr, Sántha Lajos és Szabó T. Attila szerkesztésében megjelent kötet 22 tanulmánya (köztük négy nyelvészeti és egy színháztörténeti) az I. világháború után Romániában kialakult magyar irodalomtörténész nemzedék törekvéseinek keresztmetszetét nyújtja; Antal Márk Emlékkönyv (Kv. 1943). Szerkesztette Weinberger Mózes. Az előző évben meghalt matematikai szakírót, pedagógust és művelődéspolitikust tanítványai és barátai, köztük Krenner Miklós és Teofil Vescan méltatják; az Emlékkönyv Kelemen Lajos hetvenedik születésnapjára (az ETI kiadása, Kv. 1947) c. kiadványból csak néhány példány készült Gy. Szabó Béla fametszetével, a benne foglalt tanulmányok önálló füzetként jelentek meg; Emlékkönyv Bolyai Farkas halálának 100. évfordulója alkalmából (a Magyar Autonóm Tartomány Néptanácsa Végrehajtó Bizottságának kiadása, Mv. 1957). A kiadvány az 1956. nov. 16–17–18-án tartott Bolyai-ünnepségek műsorát és az elhangzott előadások java részét tartalmazza, gazdag képanyaggal.

A legrangosabb romániai magyar művelődéstörténeti kiadvány az Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára (a Bolyai Tudományegyetem kiadása, Kv. 1957). A történeti és nyelvtudományi kar megbízásából Bodor András, Cselényi Béla, Jancsó Elemér, Jakó Zsigmond és Szabó T. Attila szerkesztésében megjelent s Takács Lajos rektor bevezetőjével ellátott kötet 45 tanulmányának változatos tartalmához jeles román és hazai német szerzők is saját nyelvükön közölt dolgozatokkal járultak hozzá.

4. Iskolai jubileumok tiszteletére kiadott ~ek: Emlékkönyv a nagyenyedi Bethlen-kollégium alapításának 300 esztendős jubileumára. 1622–1922 (az Enyedi Újság melléklete. 1922. okt. 7–9.). Szerkesztette Szabó András. Sipos Domokos Boldog idők c. elbeszélését, Szabolcska Mihály versét közli; A szászvárosi Ref. Kuun-Kollégium Emlékkönyve (Kv. 1925). Szerkesztette Görög Ferenc. A román–magyar kapcsolatok szempontjából jelentős forrás­munka az iskola egykori tanítványára, Groza Péterre vonatkozó adatokkal; Öreg diák viszszanéz (Kv. 1926). Szerkesztette György Lajos, kiadták a kolozsvári kat. főgimnázium öregdiákjai; Bihar megye és Nagyvárad öregdiákjainak a helytörténetre kiterjedő emlékkönyvét Fehér Dezső szerkesztette (Nv. 1937); A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem (1945–1955). Az egyetem “tízéves fennállása alkalmából” kiadott tanulmánygyűjteményt Bányai László rektor vezeti be, az egyes írások felölelik az összes karok szakkérdéseit, román, orosz és francia nyelvű kivonatok kíséretében. A tekintélyes kötet az Állami Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó kiadványa 1956-ban.

5. Közületek ~ei: Emlékkönyv az Erdélyi Magyar Nők és Jótékony Egyletek első kongresszusáról, 1928. november 10–12. (Kv. 1929). Érdekesek szociográfiai felmérései, közli Berde Mária A nő az irodalomban c. előadásának szövegét; Az 50 éves Ipartestület, 1884–1934. (Csíkszereda 1934) tanulmányokat közöl a csíki iparosság múltjáról, bemutatja a hivatalban levő elöljáróság arcképeit s több műhely belsejét, művelődéstörténeti dokumentációt szolgáltatva a tájegység kisiparáról; A Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége XV. Jubiláris Közgyűlésének és Szövetkezeti Kiállításának Emlékkönyve (Kv. 1938). Összeállította Oberding József. Gazdaságtörténeti adatain túl könyvészeti szempontból is figyelemre méltó áttekintést nyújt a romániai magyar szövetkezeti sajtó és irodalom addig megjelent termékeiről; a brassói Encián Turista és Testnevelési Egyesület 1946-ban másfél évtizedes fennállása alkalmából jelentette meg Jubileumi emlékkönyv és naptár 1931–1946 c. kiadványát, Reményik Sándor és Tóth Sándor természetbarát-verseit közölve. Szerkesztette Ördögh Sándor.

(K. K.)

emléklap — alkalmi agitációs nyomtatvány. A munkásmozgalomhoz tartozó szervezetek ünnepélyes alkalmakra adtak ki ilyen sajtóterméket, elméleti és szépirodalmi anyaggal. Az Ifjúmunkások Erdélyi és Bánáti Szövetsége Kolozsvárt 1923-ban jelentette meg Liebknecht 1919 Luxemburg c. ~ját a meggyilkolt német munkásvezérek emlékére. A temesvári Egységes Szakszervezetek Kultúrtanácsa 1929-ben nyomatott Luxemburg–Liebknecht Emléklapot a két munkásvezér politikai írásaiból fordított szemelvényekkel. Ez az ~ közli Térítő Pál (Kahána Mózes) Spartakus c. versét és Franyó Zoltán fordításában Karl Liebknecht és Max Barthel költeményeit. A kolozsvári és szatmári szakszervezeti tanácsok a 20-as években május elsejére adtak ki ~okat. Ezekben az időszerű politikai cikkek mellett Ady Endre, Várnai Zseni és helyi munkásköltők versei szerepelnek. Kiemelkedő a Bukarestben 1923-ban Jász Dezső szerkesztésében megjelent Májusi Emléklap: 500 példányban, kétszínnyomásban, Bortnyik Sándor fametszeteivel adták ki, s az emigráns írók közül Barta Lajos, Gábor Andor, Illés Béla, Magyar Lajos szerepelt benne. A felszabadulás után egyetlen ~ról tudunk: ez a kolozsvári szakszervezeti kiadványként 1945-ben megjelent Májusi Emléklap Jordáky Lajos szerkesztésében.

Encián — az Encián turista egyesület hivatalos lapja. Indult Brassóban 1935 áprilisában, megszűnt 1940 augusztusában, 61 szám megjelenése után. Szerkesztője Ördögh Sándor. A brassói közlemények mellett a kolozsvári Gyopár, a nagyváradi Sasok és az Aradi Tornaegyesület természetjáró szakosztálya is hasábjain jelentette meg anyagát. A lap folytatásaként jelent meg 1946-ban egy jubileumi emlékkönyv és naptár, majd az Encián 1947-es és 1948-as egyesületi évkönyve.

Encsel Mór⁷⁷ — *Munkásélet

Endre Károly (Temesvár, 1893. ápr. 27.) — költő. 1910-ben végezte a temesvári Felső Kereskedelmi Iskolát; textilgyári tisztviselő Budapesten, 1914-től banktisztviselő Temesvárt, 1916-ban hadba vonult, 1919-ben gyári tisztviselő, 1920-tól 49-ig kereskedelmi érdektestületek főtitkára, 1949-től szocialista nagykereskedelmi egységek főkönyvelője, majd revizora Temesvárt 1957-ig. 1919-ben az *Ébredj!, 1920-ban a Szemle c. temesvári időszaki kiadványok társszerkesztője. 1924–25-ben a Fajankó élclap szerkesztője Andreas álnév alatt. 1919-től a temesvári Arany János Társaság tagja, 1946-tól főtitkára; az Erdélyi Helikon íróközösségének kezdettől fogva, a marosvásárhelyi KZST-nak 1929-től tagja.

Első versét a Temesvári Hírlap közölte 1910-ben. Az I. világháború éveiben bontakozott ki az értelmetlen pusztítás ellen tiltakozó költészete. 1918–19-ben bizakodva tekintett a várható változások elé, megidézve a forradalmat: “Vérem, vérem, te drága harmat / Hozd meg, ó hozd meg a forradalmat!” Az ellenforradalom felülkerekedése kedvét szegte, belső emigrációba vonult. A 20-as évek elején a Napkelet közli verseit, de a sajtóban egyre ritkábban, többnyire csak kritikusként jelentkezik, majd évekig hallgat. A népfronti korszakban szólalt meg újra: 1936-ban a Korunk hasábjain közzétett Gorkij-requiem c. költeményében számolt le korábbi tétovaságával, világosan megfogalmazva az alternatívát: “Nehéz vallani, nagy az önkény / S nincs más választás: / Törvény vagy örvény.” Rilke-fordításait 1939–40-ben az Erdélyi Helikon közölte. A II. világháború után töretlenül ível tovább humanista lírája. Legsikerültebb alkotása e korszakból disztichonokban írt Görzi elégiák c. háborúellenes lírai életregénye, amelyben a költő a háború és a béke, emberség, bátorság csatáját idézi fel. Lenau c. másik versében a bánsági születésű német romantikus költő emlékét idézve már a jelen, a szocialista építés képeit is megeleveníti. Könyvismertetéseit, irodalomesztétikai tanulmányait a Korunk és az Igaz Szó közli. Nemzedéki emlékiratának egy részlete Írók a vihar előtt c. alatt A Hétben (1978/18) jelent meg.

Munkái: Az ember, aki járva jár (versek, Bp. 1922); Az ember a csillagok alatt (versek, az Arany János Társaság kiadása, Tv. 1947); Válogatott versek (1957); Elégiák és rapszódiák (1962); Legszebb versei (Majtényi Erik előszavával, 1964); Versek (RMI, Méliusz József bevezetőjével, 1965); Őszutóm versei (Tv. 1972); Görzi elégiák (1978). Műfordításai a Marcel Breslaşu: Ének a csudafáról c. kötetben (1963) jelentek meg.

(M. H.)

Méliusz József: Illő tiszteletadás egy életműnek. Igaz Szó 1965/10; újraközölve Az új hagyományért, 1969. — Márki Zoltán: Humanizmus és példamutatás. Utunk 1966/17. — Huszár Sándor: Az átélés gyönyörűségéről és borzalmáról. Utunk 1967/2; újraközölve Az író asztalánál, 1969. 181–99. — Bodor Pál: Konok hűség. Igaz Szó 1968/6. — Kovács János: Őszből szőtt tavasz. Utunk 1973/12. — Szekernyés János: Ember a csillagok alatt. Beszélgetés E. K.-lyal. A Hét 1978/18. — Mandics György: “…csak kenyérrel”. Igaz Szó 1978/4. — Majtényi Erik: E. K. portáján. Előre 1978. ápr. 23.

ASZT: Interjú és versek. LM 937.