Ajtay-horváth magda a szecesszió stílusjegyei a századforduló magyar és angol irodalmában

8.2. Polgár és művész

És látod olvasó, arra a nagy bajra, hogy élünk, csak az lehet az orvosság, hogy kitágítjuk életünket, - és még jobban élünk, és elkábulunk a nagy életben - az életet, amely olyan csodaszép nagyban és oly rettenetes gyötrő néha kicsiben...

(Babits: Líra, kalendárium, mese, vers, kabala 64).

A századforduló szecessziós irodalmában bemutatott fő életforma kétségtelenül a polgári, még akkor is, ha alanyai arisztokraták, dzsentrik vagyontalan államhivatalnokok, vagy az értelmiségi réteg képviselői, netán alkotó értelmiségiek: festők, írók, publicisták. A korukkal lépést tartó arisztokrácia tagjai is polgári életet élnek Pesten vagy a vidéki nagyvárosokban, s ha anyagilag megtehetik: Párizsban, Münchenben, Bécsben. Legtöbbet a metropoliszok kozmopolita életéről az angol irodalomban Henry James-től tudhatunk meg, a magyarban pedig Justh Zsigmond novelláiból, Párizs elemei című esszésorozatból, Párizsi és hazai naplójából valamint leveleiből tudhatunk meg. “Justh számára a Napló a századvég neki mindenre választ adó, titkos kalendáriuma” (Diószegi 1969: 464).

A kifinomult polgári ízlés, az élet élvezetének képessége, a művészetek pártolása és a műélvezet, a műkedvelő művészi munka a legfőbb vonásai a metropolitának.

Az utolsó hangulat című Justh-elbeszélés hőse, Szeghalmi Gábor modern költő, aki Dante Rossetti verseit olvassa, “bár gondolatai távol barangoltak e bús dolgoktól.” Dante Rossetti pre­raffaelita költő nevének említése mint kultúrélmény csupán a hangulatkeltés, a gondolati elrugaszkodás eszköze.

Kizárólag a szépnek élt, ezért tett, s ezért akart teremteni. A szó tágabb értelmében műkedvelő volt.

Még a teremberendezése is műkedvelésről beszélt, benne három művészi korszak kincsei a költő modernizmusát, és öt világrész különlegességei kozmopolitizmusát hirdették.

A tompa aranybronz színű préselt bőrfalak tele voltak aggatva kínai páncélokkal, perzsa szőnyegekkel, párduc bőrökkel, indiai selyemszövetekkel, meg nagy kínai mandarin köpenyekkel, amelyek élénk foltokat festettek a komor alapra

(Justh: Az utolsó hangulat 138-139).

A részlet határozós szerkezetei (lassan leült, gondolatai távol barangoltak) jellegzetesen szemlélődő magatartást tükröznek. A környezetrajz leírása a nominális stílusra jellemző jelzős szerkezetek halmozásával valósul meg, ahol a főnevek szemantikája (perzsa, selyemszövet, mandarin) a divatos keleti világot idézi, a jelzők pedig a látási érzetekre apellálnak: tompa arany bronz, élénk foltok, komor alap.

A részletek aprólékos megfigyelése, a benyomások pontos leírása olvasásakor Halász Gábor meghatározása jut eszünkbe: aki szerint “a leírás a próza iparművészete”(1941: 6). Justh nemcsak leírja, de mindig értelmezi is a látványt:

A társaság majd mindegyik tagjának van valamiféle gyűjteménye. Ruházatukból csak úgy mint lakásaikból a legmagasabb fokú színérzék nyilatkozik.

Egyik-másik asszony úgy tűnik fel előttünk, mint egy egész korszak quint­esszenciája. Megvan ezek egyéniségében mindaz, ami korunkban sajátos a második fokon. Szubtilisak mindenképp (Justh: Páris elemei 69).

Gozsdu Elek arisztokrata hőse a darwini evolúcióra és az arisztokrácia lókedvelésére egyaránt utaló műszóval (inbreeding azaz beltenyészet) tudományosan magyarázza osztályának jellemzőit:

Ön tudja, mi az, “In and in breeding!” A lovaink és kutyáink pedigréinél nagyon sokat adunk rá, de saját magunkkal nem sokat törődünk. Az eredmény? Csupa ideg; csupa szenzibilitás; a reffinement eszeveszett ösztöne; pedig az életképességhez kell egy bizonyos foka az ellenállási képességnek, ami szükségképpen erőteljesebb, azaz durvább idegeket feltételez (Gozsdu: Spleen 194).

A szenzibilitás, az ellenállási képesség, az idegek az akkor még csak csírázó pszichológia terminológiájába tartoznak, s mindenképpen újszerűnek hatottak.

Mintha csak az előbbi jellemzést folytatná a Taedeum Vitae című Justh novella főhőse a Párizsból Magyarországra visszaköltözött arisztokrata Belényesi. A Belényesi név Justhnál többször is előfordul.

Aludni csak ópium segélyével bírt. Ízlése is túlrafinált lett. Nem bírta egymás mellett látni a kemény, ellentétes színeket; a hamis zene, vagy zörej enerválták. Az erős fény ingerelte! (Justh: Taedeum Vitae 14).

Belényesi Párizsra gondol:

A meleg, sötétveres pamlagok, a sötét alapszínű szőnyeg, a kifogástalan tisztaságú tükrök, a fehér márványasztalok, a tompa, sárgásfényű lámpák, a társaság: a múlt. [...] Azok a felejthetetlen, mámoros éjszakák, a friss tavaszi levegő, amelybe virágillat, finom cigarettafüst s kábító parfümök vegyültek. A fel-alá hullámzó nép, itt-ott egy ismert mosolygó női arc, olyan, mint egy mesterien utánzott csinált virág

(Justh: Taedeum Vitae 21).

Az ábrándozást, pontosabban a visszamerengést a vidéki fogadó porfelhői indították el. Az idézet elsősorban vizuális érzékünkre hat: a sötétveres és fehér kontrasztja az elegancia színhatását kelti. A tompított fény, a színek elmosása: nem sárga, csupán sárgás az álomszerűség képzetét erősítik. Az idézet második részében a szaglási érzetek dominálnak: virágillat, finom cigarettafüst, kábító parfümök. A szecessziós látásmód elmaradhatatlan művészi eszköze a stilizálás, amely konkrétan a mozgást, mozgalmasságot kifejező hullám­zásban nyilvánul meg e részletben.

A részlet utolsó mondata a mesterien utánzott csinált virág a szecesszió központi szimbólu­mát, a virágot egészíti ki a művesség és mesterkéltség képzetével. A csinált virág a való­szerűtlenbe rendeli a leírást, ami szintén az álomszerűséget fokozza.

A művirág hamisságát parafrazálja a következő idézet is, ahol az élvezetek hajszolása csupán pótszer hatású, de nem az igazi boldogság forrása:

S az élvezet fáradság; eredménye pedig az idegek túlfinomulása. A szubtilissá vált szervezet aztán megköveteli azt a rettenetes sok élvezetet, amely azért persze a boldogságot pótolni mégsem tudja... (Justh: Páris elemei 42).

Gozsdu Elek alacsony származású joghallgatója házidiákjának anyja révén kerül finom polgári ízlésű környezetbe, melynek tapasztalatai szemléletformáló erejűekké válnak:

Szomjúhozni kezdtem a jó ízlést. Étvágyam a civilizáció rafinériája iránt megjött. Fogékony természetesen bámulatos gyorsasággal alkalmazkodott a gazdag, finom ízlésű emberek szokásaihoz. A bámulás, meglepetés helyett gyönyört kezdtem érzeni. Fokozott mohósággal olvastam a költőket, keresni kezdtem minden dolog­ban azt, aminek íze van, amit élvezni lehet, és megtaláltam! (Gozsdu: Az étlen farkas 59).

A novellának társadalmi ellentétre utaló vonatkozásai is vannak, hiszen a fiatal hős, miután Berta kegyvesztettje lett egy farkastörvényű, naturalisztikus világba süllyed vissza. A szecessziós és naturalisztikus stílusjegyek e kétféle világ ellentétét nyilvánvalóan hangsúlyozzák a stílus szintjén is.

A polgári világon belül sajátos hős a művész és az újságíró, akiknek élettörténete a karrier-regény műfaját teszi népszerűvé. Művészsorssal foglalkozik Justh Művész-szerelem című regénye, Ambrus Zoltán Solus erise, Midas királya, Bródy Don Quixote kisasszony, Színész­vér, Az ezüst kecske című regényei, Malonyai Az utolsó-ja.

Bródy egyik korai regényének hőse, Ardó Kornél Oscar Wilde lord Henry-jének magyar megfelelője (Juhász 1971: 32):

Élni kell tanulni. Használja ki a helyzetét, amennyit lehet. Az élet csak annyit ér, amennyi gyönyört a perc nyújt. Nekem ez az elvem, s ezt fogom követni lehetőleg addig, amíg a becsülettel összütközésbe nem jő (Bródy: Don Quixote kisasszony 22).

A fentebbi idézet párhozamba állítható a következő Wilde-tól és Walter Pater-től származó életcél-megfogalmazásokkal:

The aim of life is self-development. To realize one' s nature perfectly that is what each of us is here for. People are afraid of themselves, nowadays. They have forgotten the highest of all duties, the duty that one owes to one's self (Wilde: The Picture of Dorian Gray 33).

Marius nem hedonista az élvezeteket nem az élvezetekért halmozza, a hedonizmustól elhatárolja magát, a belső teljességet keresi:

Not pleasure, but fullness of life, and “insight” as conducting to that fullness- energy, variety, and choice of experience, including noble pain and sorrow even, loves such as those in the exquisite old story of Apuleius, sincere, strenuous forms of moral life, such as Seneca and Epictetus, - whatever form of human life, in short, might be heroic, impassioned, ideal (Walter Pater: Marius the Epicurean 154).

A művész-elhivatottság és a szerelem dilemmáját éli át a Solus erisnek főhőse, Asztalos Gyula, akit a zsarnok oligarcha családfő emberként még csak-csak el tud fogadni, de mint a festészettel kenyerét kereső művészt nem. A regény kivételesen a meg nem alkuvó individuum győzelme a korszerűtlen gondolkodásmód fölött.

Az életemet is odaadnám érte; ... de az énemet, azt ami vagyok, az emberi önérze­temet egyszóval: a lelkemet nem adhatom oda a boldogságért sem! ... Boldog­talanul fogok élni, és egyedül, örökkön egyedül. De a lelkem szava szerint fogok élni! ... az álomnak fogok élni (Ambrus: Solus eris 121).

Csáth Géza nemcsak orvos, író, de hivatásszerű zenekritikusa is két nívós lapnak: a Budapesti Naplónak Vészy József gárdájában, majd a Nyugatnak. Malonyai képzőművészeti tanulmányokat ír a kortárs festőkről, s egyben kora legtekintélyesebb néprajzkutatója. Bródy először szobrász akar lenni, majd Pesten színészettel foglalkozik, de színészkedik Thury Zoltán is, Petelei pedig testvéreivel kamarahangversenyeket ad. “Következménye volt min­dennek az is, hogy a szecessziós íróknál nemcsak a téma, hanem a látásmód is képzőművészeti, főleg festészeti. Éppen ezért a szecesszió és az impresszionizmus kapcsolatát nemcsak a témában, hanem a művészetek fogalomköreiben, az ezt tükröző szóhasználatában is meg kell vizsgálnunk” (Szabó 1976: 61). A társművészetek szépírói stílust alakító hatásáról egy későbbi fejezetben szólok.

A századforduló szecessziós irodalmának képviselői az arisztokrácia és polgárság különböző rétegeihez tartoznak, s valamennyiükre az érzékenység s az ebből adódó életélvezet és kiábrándultság egyidőben jellemző. A valóság és megálmodott világ okozta konfliktusokra a polgárság művész-embere (leggyakrabban író, festő vagy újságíró) reagál a legérzékenyebben, ami a művésztémájú regények számbeli gyarapodását is eredményezte.