Az egészségügyi ellátás a két világháború között
Az első világégés alatt a székelyudvarhelyi közkórház tevékenysége folyamatos volt. A háború sebesültjeinek kezelésére egy iskola épületet vettek igénybe. A háború után a dr. Imreh Domokos vezetése alatt működő kórház és a vidéken létesült egészségügyi körök képezték az egészségügyi ellátás alapegységeit a megyében, amelyek az Egészségügyi Minisztérium keretében látták el feladataikat.
A közkórház személyzete már az 1920-as éveken szakszerűen eleget tudott tenni feladatainak, kiemelkedő esemény, számottevő fejlődés azonban az intézmény életében nem történt. Változást csupán az újonnan kinevezett, egymást követő alorvosok jelentettek. A háború után dr. Nemes Márton került a kórházhoz és dolgozott ott 1924-ig, őt dr. Orbán Domokos követte 1925-ig. Ezután az alorvosi munkakör két éven át betöltetlen maradt, és a sokasodó feladatokat 1927-ig dr. Imreh Domokos egyedül látta el. 1927 szeptemberében Böhm Ellát nevezték ki alorvosnak, majd 1929-től dr. Grigoreff, volt Fogaras megyei körorvos dolgozott a segédorvosként a kórháznál.
1930-ban a nyugdíjba vonuló dr. Imreh Domokos után a kórház élére új főorvos került dr. Ungureanu Valeriu személyében, aki igyekezett a kórház addigi színvonalát megtartani és a lehetőségeknek megfelelően tovább fejleszteni. 1931-ben a kórházba új korszerű röntgengépet szereltetett, valamint diatermiát és kvarclámpát is használt már a betegkezeléseken. Az intézményben fogorvosi rendelőt nyitott, amelyben a szakorvosi munkát dr. Alexandra Ungureanu végezte. 1935-ben a kórházak központi minősítése, besorolása alkalmával a székelyudvarhelyit két főosztállyal - sebészet és belgyógyászat - működő szakkórháznak nyilvánították.
Az egészségügyi alapismeretek elsajátítása és az elsősegélynyújtási teendők elvégzése céljából, dr. Ungureanu igazgató vöröskeresztes ápolónői tanfolyamot szervezett a közkórházban, amelyre 1935-ben már másodízben került sor, amikor is a kiképzésre harmincan jelentkeztek. A két világháború között azonban a kórház fejlődésének legjelentősebb eseménye a fertőző osztály létrehozása és otthonának megépítése volt. Az 1913-ban tervezett bővülési, fejlesztési szándék vált ténnyé ezzel. Az új létesítmény az 1911-ben vásárolt telekre épült, a Tábor utcára nyíló homlokzattal. Az építkezéshez az anyagi alapokat az Egészségügyi Minisztérium biztosította, és a kivitelezés típusterv alapján készült el. A járványosztály átadását 1936 őszére tervezték, időpontja azonban eltolódott. Az új létesítményben az érdemi munka csak 1938-ban kezdődött meg 25-30 ággyal.
A közkórházat 1938-ig dr. Ungureanu főorvos vezette. Az őt követő új igazgatók, dr. Safta Emil, majd dr. Dorogi Lajos idején az intézmény szakszemélyzete kibővült. Ekkor kezdte meg tevékenységét itt dr. Vajda Ferenc, dr. Lörincz Zoltán, dr. Szilasy András, dr. Székely Gyula, dr. Bakk Elek, valamint dr. Kopenecz Lajos és mások. Ebben az időszakban a város és a megye egészségügyi ellátásának bázisa továbbra is a közkórház maradt.
A két világháború között az egészségügyi ellátás másik területét a Betegsegélyző (Casa Asigurărilor Sociale) által működtetett orvosi rendelők képezték. Itt csak azok a betegek részesültek ellátásban, akik tagjai voltak a Betegsegélyzőnek és fizették a tagsági díjakat. Ha a beteg egészségi helyzete kórházi kezelést igényelt, abban az esetben a Betegsegélyző fedezte a kórházi ápolás költségeit. Az itt dolgozó orvosok tevékenységének csak egy részét kötötte le a betegsegélyzői munkakör, legtöbben magánrendelést is folytattak. A két világháború között Székelyudvarelyen a Betegsegélyző keretében hosszabb-rövidebb ideig rendelt: dr. Orbán Domokos, dr. Hartwig István, dr. Dienesch Hugo, dr. Hody Károly, vidéken pedig dr. Vogel József.
A betegellátás harmadik területét a magánrendelők képezték. A magánrendelést igénybe vevők az elvégzett vizsgálatokért és kezelésekért meghatározott díjakat fizettek. Az orvosi honorárium megállapítása egységesen történt, az Országos Orvosszövetség szabályainak megfelelően. 1924-ben például a vizsgálati díjak az Országos Orvosszövetség Udvarhely megyei Fiókjának határozata értelmében a következők voltak: “az orvos lakásán 60 leu, a beteg lakásán 100 leu, az éjszakai vizsgálat duplája a nappalinak. Falura km-ként 30 leu. A szegények ingyenes ellátásban részesülnek.”
A Bányai János szerkesztésében 1933-ban kiadott székelyudvarhelyi útikalauz külön részben foglalkozik a város egészségügyével, és bemutatja a látogatóba érkezőknek, hol kaphatnak segítséget betegség esetén. A következő orvosokat sorolja fel: “Orvosok: dr. Böhm Jenő városi főorvos, dr. Böhm Jenőné, dr. Crişan Andrei, dr. Dienesch Hugo, dr. Hartwig István, dr. Mezey Ödön, dr. Orbán Domokos, dr. Pop Aurel. Fogorvosok: dr. Vánky Kálmán, dr. Weisz Richárd. Vármegyei Közkórház ... igazgató dr. Valeriu Ungureanu, belgyógyász dr. Virgil Botezanu, fogorvosok dr. Saşa Ungureanu, - dr. Imreh Domokos szanatorium, - Gyógyszertárak: Koncz gyógyszertár, Zigler gyógyszertár.” A felsoroltakon kívül a két világháború között Székelyudvarhelyen rövidebb ideig még orvosi gyakorlatot folytattak: dr. Vánky Kálmánné, dr. Bakk Elek és dr. Dénes Béla. Imreh Domokos nyugdíjba vonulása után szanatóriumot létesített, ahol még 16 évig munkálkodott. A megye közegészségügyi életének irányítója ebben az időszakban a vármegyei főorvos volt. Ebben a tisztségben a következő orvosok váltották egymást: dr. Comşa, dr. Sîrbu, dr. Böhm Jenő, dr. Constantinescu Gheroghe és dr. Pop Aurel.
Székelyudvarhely orvosainak tevékenysége azonban nemcsak a gyógyításra korlátozódott, hanem nevelő, ismeretterjesztő előadásokat is tartottak, népszerűsítve a betegségek megelőzésének különböző módjait. 1923. március 18-án például a “Székely Közélet”-ben a következő tudósítás jelent meg: “Nagy fontosságú közérdekű cél szolgálatára vállalkoztak városunk jeles orvosai, amikor a helybéli Jótékony Nőegyesület felkérésére elvállalták egy vetített képes ismertető előadás tartását a gyakrabban előforduló ragályos betegségekről s az ellenük való védekezés módjáról.” A helyi sajtó közléséből megtudjuk, hogy milyen új ismeretekkel gazdagodtak ezen az előadáson az érdeklődők. Az öt felkért előadó a következő kérdéseket tárgyalta:
a./ A gyermekhalandóság leküzdése és a fertőző betegségekről általában - előadó dr. Vánky Kálmánné.
b./ Diphteria (álhártyás toroklob) és croup (álhártyás gégelob) - előadó dr. Hartwig István.
c./ Scarlatina (vörheny) és morbilli (kanyaró) - előadó dr. Böhm Jenőné.
d./ Tetánus (farkasgörcs) és lyssa (veszettség) - előadó dr. Dienesch Hugó.
e./ Typhus (hasi hagymáz) - előadó dr. Orbán Domokos. Mint érdekességet jegyezzük meg, hogy a hallgatóság 7 leu beléptidíjat fizetett, amit bizonyára a Nőegylet, mint rendező, jótékony célra használt fel.
Nem véletlen az, hogy az első előadás a gyermekhalandósággal és annak leküzdésével foglalkozott, ugyanis az 1920-as években ez a probléma különösen akut kérdése volt a városnak és megyének egyaránt. Udvarhely megye 1925. évi kimutatása szerint, a megyében 3247 születésre 2141 halálozás esett, és ebből ezer öt éven aluli gyermek volt.(Ebből a közlésből hiányzik a város statisztikája.) A város orvosait tehát joggal foglalkoztatta a probléma, és igyekeztek a lakosság figyelmét is a kérdésre irányítani. “Mi az oka a gyermekhalandóságnak?” címmel közölték is felmérésük eredményét. Megállapították, hogy “a szegénység és tudatlanság, ez a két faktor, aminek függvénye a dolog.” Továbbá hangoztatták az addig is ismert tényt, hogy “közegészségügy elsősorban pénz, másodsorban oktatás és nevelés és csak harmadsorban orvosi kérdés”, tehát a szociális juttatások és a nevelés terén kell legsürgősebben valami újat, valamilyen változást hozni, és talán akkor sikerül az áldatlan helyzetből kijutni.
Az egészségügyi nevelést szolgálta az a kis könyvecske is, amelyet dr. Bakk Elek 1936-ban jelentett meg a Hasznos Könyvtár sorozatban “Rajtad is múlik, hogy beteg ne légy” címmel. A szerző az előszóban így fogalmazta meg törekvését: “Legnagyobb életkincsünk, egészségünknek őrzése az orvostudomány feladata. De a betegségek elleni küzdelem egyik fontos része a betegségek megelőzésére irányul, s ebben a munkában a közönségnek is segítenie kell az orvost, ha eredményt akarunk elérni. A közönséget pedig nevelni kell erre, mert csak az az ember tud egészséges elvek szerint élni, aki az egészséges és beteg szervezet titkaiba valamelyes betekintést nyer.” A kiadvány valóban közigényt elégített ki és nagy népszerűségnek örvendett az udvarhelyiek körében.
Az 1930-as évek kiemelkedő eseménye volt az a felmérés, amelyet az Egészségügyi Minisztérium kezdeményezett és amely egészségügyi offenzíva (campania sanitară) néven vált ismertté. Kérdőívek alapján számba vették a családok közegészségügyi viszonyait (lakások helyzete, ivóvíz ellátás, vécék helyzete, szeméttárolás és eltávolítás és így tovább), feljegyezték a már ismert krónikus betegségeket és a vizsgálatok alkalmával felfedezett új megbetegedéseket. A felmérés lebonyolításához a helyi orvosok és nővérek segítséget kaptak a nagyobb központokból, mi több, a katonai szolgálatot teljesítő orvosoktól is. Az 1938-ban lebonyolított nagyszabású egészségügyi offenzíva két hónapig tartott, és keresztmetszetet készített az akkori szociális körülményekről, egészségügyi helyzetről, amelynek alapján körvonalazni lehetett azokat a feladatokat, amelyek a fejlődés érdekében még megoldásra vártak.
A város és a megye egészségügyi ellátásának fejlődését látszott igazolni a kórházban dolgozó szakkáderek számbeli növekedése, valamint számos olyan rendelet végrehajtása, amely tágabb és jobb szervezési-működési keretet biztosított az egészségügyi ellátásnak. A nagy, átütő erejű változások azonban csak a második világháború után következtek be.
Dostları ilə paylaş: |
