Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára
Demény Lajos XVI. századi kiadatlan székely összeírások
Yüklə 5,19 Mb.
|
Demény LajosXVI. századi kiadatlan székely összeírások Mielőtt rátérnék a címben jelzett kéziratokra, röviden számba kell vennem az eddig nyomdafestéket látott XVI. századi székely összeírásokat. Ezek kiadását már Szabó Károly elkezdte a Székely Oklevéltár régi sorozatának II. kötetében. Az első kiadott jegyzék magában foglalja az 1566. július 11. előtt II. János király hadában szolgáló székely főnépek névsorát408. Ezt követte az ugyancsak 1566. július 11. előtti lajstrom a királyi hadban hűséggel szolgáló udvarhelyszéki főnépek és lófők falvankénti névsorával409. A két katona jellegű lajstrom után ugyancsak Szabó Károly kiadta az 1567. évi összeírást410. A keltezetlen előbbiekkel szemben ez a kézirat már jelzi az összeállítás évét, és – Aranyosszék kivételével – tartalmazza valamennyi szék felvett adatait. A lajstromba a falvanként egy összegben kivetett adót, a róla való elszámolást jegyezték fel. A Szabó Károly által közölt XVI. századi székely összeírások sorában következett a csík-, gyergyó- és kászonszéki főnépek és lófők jegyzéke 1569 tájáról, amint azt a szövegközlő állítja411. Szabó Károlyt a XVI. századi székely összeírások közlésében Szádeczky Lajos követte. Ő adta ki az udvarhely-, csík-, gyergyó- és kászonszéki főnépek és a fejedelem jobbágyaira 1576 táján falvanként kivetett 50 dénáros adó jegyzékét412. Végül, XVI. századi székely összeírást adott ki Barabás Samu is, mégpedig az 1575. július 9. után összeállított jegyzéket a kerelőszentpáli csatában a Báthory István oldalán harcoló, a csata után hozzá érkezett és végül a Bekes Gáspárt támogató marosszéki székelyekről413. Összesen tehát hat XVI. századi székely összeírás látott eddig nyomdafestéket, s belőlük a két utóbbi újból megjelent a Székely Oklevéltár új sorozatának IV. kötetében414. Ezek kiegészítéseként az 1998. évi levéltári kutatásaink során415 hat ismeretlen vagy legalábbis eddig kiadatlan XVI. századi székely összeírást, összeírás-töredéket sikerült azonosítanunk. Leszámítva a Szabó Károly által kiadott udvarhelyszéki, 1566. július 11. előtti, már említett jegyzék eddig nyomdafestéket nem látott változatát, amely ugyancsak nemrég került elő, még a következő kiadatlan XVI. századi székely összeírásokat azonosítottuk:
Megjegyezzük, hogy ez eltér az 1567. május 1-én keltezett és Szabó Károly által kiadott adóösszeírástól. Utóbbinak ugyanis célja az egész Székelyföldre kivetett császár adójának számbavétele volt, s így a székek sorrendjében, településenként az összes, nem csupán a jobbágyporták számát rögzítette. Ezzel szemben az 1566. július 11. utáni kiadatlan jegyzék kizárólagosan az udvarhelyszéki magánföldesúri és fejedelmi jobbágyok portáit foglalja magában. Következésképpen, a jobbágyporták ezen összeírása a maga nemében egyedi, ugyanis elénk tárja az 1562. évi székely felkelés utáni állapotokat Udvarhelyszéken, a magánföldesúri és fejedelmi jobbágyok helyét a társadalom szerkezetében. Jelzi példának okáért azt, hogy mennyire jelentős volt a fejedelmi jobbágyok száma. Nem egy esetben ezek a falvak lakosságának döntő többségét alkották. A fejedelmi jobbágyokhoz viszonyítva a magánföldesúri kézen lévő jobbágyporták száma sokkal kisebb. Az összeírásban szereplő 81 nemes és lófő családnak együttvéve sem volt több, mint 368 jobbágyportája. A leggazdagabbak közé sorolható Kornisoknak 17 településen 74, a Gerébeknek 11 faluban összesen 57, Bogáti Boldizsárnak 8 faluban 41, a Petkieknek 5 faluban 32,5, a vargyasi Danieleknek 5 településen 11, Nyújtódi Györgynek Balassi Ferenccel és a marosszéki Lázár Imrével 2 faluban 15,5, az Ugronoknak 2 faluban 4,5 jobbágyportájuk volt. Ezzel szemben a fejedelmi jobbágyporták száma elérte csaknem a kétezret, tehát a magánföldesúri porták csaknem hatszorosát tették ki. Szerintem ez az arány az 1562. évi felkelés utáni állapotokra jellemző, az arányok ugyanis 1566 júliusát követően, vagyis attól az időtől számítva, amikor II. János király megkezdte a fejedelmi jobbágyok tömeges eladományozását, a magánföldesúri kézre került jobbágyok száma bár egyre nőtt, de még távolról sem közelítette meg a fejedelmi jobbágyok számát. Az összeírás adatai szerint a magánföldesúri és a fejedelmi jobbágyok aránya az egyes települések szintjén a következő képet mutatja:
Az összeírásban az udvarhelyszéki magánföldesúri jobbágyporták nemes és lófő családfők szerinti szóródása a következő volt: Kornis Farkas és Mihály 74 Daniel Ferenc és Péter 11 Fosztó Menyhárt 1 Kovács András 0,5 Kaczai Mihály 8,5 János Péter 21 Nagy Ferencné 9,5 Fosztó Imre 1 Jakab Gergely 0,25 Karácsonyfalvi György deák 4 Mátyás Péter 3 Pálfalvi Ferenc 3 Petki Bálint a Benedekffiekkel 9 Ugron Tamás 2 Ugron Lőrinc 1,5 Ugron István 1 Petki Mihály 23,5 Farkas Pálné 7 Márton János 1,5 Miklósfalviaké 4 Kecseti Menyhárt 3,5 Bogáti Boldizsár 41 Csomortáné 0,5 Pethenéé 1 Bögözi János 1,5 Jástfalvi Pál 1 Pál Geréb 6,5 Jánosi Gergely 2 Jánosi Mihály 1 Ferenc Pálné 0,5 Szucsákié 0,5 Molnos Péter 1 Györffi Márkus 1 Bernáld Márton 2 Kecseti Gáspár 9 Miklós Gerébné 11,5 Gálfi János 3 Demjén Péter 2,5 Simó Hadnagy 0,5 Tarcsafalvi Márton deák 2,5 Pálfi Péter 1,5 Boér Márton 0,5 Karácson Mihály 0,5 Antalffi Mátyás 2 Tatár Miklós 0,75 Miklós Miklós 0,75 Ferenczi János 0,5 Benke Péter 0,5 Andrási Demeter 0,75 Geréb Boldizsár 22 Moré Gábor Csákány Balázzsal 28 Dancsé 1 Sepsi István 0,5 Nyújtódi György Balassi Ferenccel és Lázár Imrével 15,5 Fekete János 1 Jankóé 2 Albertffi Péter 1 Semjén Domokos 2 Kadácsi Gergely 2,5 Antalffi Mátyás és Mihály 3,5 Benedekfi Istvánné 3 Gálffi Mihályéké 3,5 Tibódi György 1 Szombatfalvi Benedek 3 Geréb János 18,5 Benedekfi Péter és Farkas 5,5 Szőcs Tamás 5 Kelemen Ferencné 2,5 Gálffi Mihály 2 Fancsali Ferenc 1 Jancsó Péter 1 Tamás deák 1 Hodgyai János és Lukács 2 László János 0,5 Sükei Józsa és Fekete János 1 Fekete Ferenc és Vikárius 1 Márton János 1,25 Bencze Mátyás 1 Lázár Imre Nyújtódi Györggyel és Balassi Ferenccel 15,5 Balassi Ferenc a fentiekkel 15,5 Az összeírásban kiemelt családfők így következnek: Kornis Farkas és Mihály, Daniel Ferenc és Péter, Nagy Ferencné, Karácsonfalvi György deák, Petki Mihály, Farkas Pálné, Bogáti Boldizsár, Kecseti Gáspár, Geréb Boldizsár, Moré Gábor, Csákány Balázs, Antalffi Mátyás, Benedekffi István, Geréb János, Benedekffi Péter, Bencze Mátyás, annak ellenére, hogy a felsorolásban többször is találkozunk a Geréb János, Kaczai Mihály, Petki Bálint, Ugron István, Lőrinc és Tamás, Kecseti Menyhárt, Miklósfalvi István, Bögözi János, Jánosi Mihály, Miklós Gerébné, Tarcsafalvi Márton deák, Karácsoni Mihály, Nyújtódi György, Antalffi Mihály, Gálffi Mihály, Kadácsi Gergely, Szombatfalvi Benedek, Benedekffi Farkas, Hodgyai János és Lukács nevével. Messze vezetne és közleményünk tárgyát túllépné az összevetés az udvarhelyszéki nemes családfőkkel, akik a Székely Oklevéltár új sorozata első három kötetében fordulnak elő. Az összevetés bizonyára tanulságos lenne. Azt viszont megemlítjük, hogy az általunk ismertetett kiadatlan összeírás megerősíti, sőt még hangsúlyozottabban kiemeli az említett három kötetben adatolt fejedelmi jobbágyok döntő fölényét az egész udvarhelyszéki társadalom szerkezetében a XVI. század második felében. Nem merjük általánosítani az egész Székelyföldre az udvarhelyszéki állapotokat, annál is inkább, mert az 1562. évi felkelés központja Udvarhelyszék volt Keresztúr fiúszékkel, Maros- és Nyárádszékkel együtt. Itt volt tehát arányaiban a legnagyobb a fejedelmi jobbágysorba jutott lázadó közszékelyek aránya. Bizonyára Háromszéken és főleg Csík-, Gyergyó- és Kászonszékben, de még inkább Aranyosszéken, amelyeknek közszékely lakossága kisebb mértékben vett részt a felkelésben, vagy egyenesen távol maradt a II. János király elleni lázadástól, némileg másként alakult a társadalomszerkezet átrendeződése, kisebb lehetett és volt is a fejedelmi jobbágysorba vetett közszékelyek száma. Ki kell egészíteni mindezt azzal, hogy a már említett 1567. április 1-én keltezett kiadatlan összeírás harmadik részében a felsorolt 130 udvarhelyszéki településen 416 ősjobbágyot említenek, a jegyzék szerint olyanokat, akik a felkelés előtt is jobbágyok voltak. Hangsúlyozzuk, ez esetben nem jobbágyportáról, hanem jobbágy családfőről van szó, ugyanis egy-egy jobbágyporta a jobbágycsaládok gazdasági erejétől függően egy vagy több családból állott.
Az újabban azonosított XVI. századi székely összeírások és összeírás-töredékek között van egy az eddig bemutatottnál korábbi jegyzék, amelyet minden bizonnyal 1566. április 17. és augusztus 24. között állítottak össze Székelyudvarhelyen. A töredékben ránk maradt lajstrom magában foglalja azon háromszéki lófők és gyalogok névsorát és hadi felszerelésük állapotát, akik II. János király székelyföldi hadi szemléje után álltak elő. E hadi szemlét az 1566. március 10. és 17. között Tordán tartott országgyűlés rendelte el. Kimondta ugyanis, hogy a „lófejek ... húsvét után való csütörtökön tartozzanak Udvarhe[lyre] gyűlni mustrára”. 1566-ban a húsvét utáni csütörtök április 18-ra esett, amikor II. János király – mint azt a jegyzék összeállítója is említi – a hadi szemlét megejtette. Nincs kizárva, hogy ezen alkalomból a mustrán megjelentekről jegyzéket készítettek, de ez nem maradt ránk. II. János király meghagyta viszont, hogy tisztségviselője (talán a székelyek kapitánya) vegye számba azokat, akik a szemlén nem jelentek meg, készítsen a távozása után előállott lovasokról és gyalogokról lajstromot, amelyben ezek hadi szerszámait is pontosan jegyezze fel. A részlegesen megőrzött jegyzékben sepsi-, kézdi- és orbaiszéki lovasok és gyalogok szerepelnek székenként külön-külön és azokon belül a települések rendjében. Így került példának okáért a jegyzékbe a sepsiszéki egerpataki Kövér András, aki „egy lóval, pajzzsal, lovagos kopjával, páncéllal, sisakkal” felszerelve jelent meg. Ugyanakkor a sepsiszentkirályi Farkas Balázs gyalog mustrált meg, „puskával, szablyával, veres dolmánnyal, mentével és minden puska szerszámmal”. A II. János királynak megküldött jegyzék részleges, nem csupán azért, mert csak az említett három székre vonatkozik, hanem főleg azon oknál fogva, hogy kimondottan azok nevét rögzíti, akik az általa végzett szemle után álltak elő. II. János király meghagyta egyben tisztségviselőjének, hogy foglalja le a második mustrán meg nem jelenők jószágát a kincstár számára. A jegyzékbe kerültek tehát azon hadköteles székelyek is, akiknek jószágát lefoglalta a meg nem jelenés okán, vagy azért, mert megjelenéskor nem rendelkeztek az előírt hadi felszereléssel. Ez utóbbira jellemző a dálnoki Pál Tamás Mihály esete, aki még a király jelenlétében megmustrált, de nem lévén kellő felszerelése, „elfoglaltam jószágát” – írja a jegyzék összeállítója. Ennek utána „ismét úgy jöve és meg mustrála pajzzsal, kopjával, fegyverderékkal, sisakkal, egy lóval, és megesküvék, hogy övé minden szerszám”, nem „kölcsön marha”. Az összeírás fényt vet II. János király székely politikájának egyik lényeges összetevőjére, nevezetesen arra, hogy lemondjon a székelyek általános hadba hívásáról és helyébe a zsoldos hadak mintájára átszervezett, kellő fegyverzettel felszerelt kisebb létszámú sereget állítson a székelyek sorából is. Ennek értelmében rendelte el az 1566 márciusában tartott tordai országgyűlés, hogy a nemesek és székely főnépek minden 16 jobbágyporta után egy-egy lovast és gyalogot állítsanak a hadba. A hadba küldött darabontok olyanok legyenek, akik „az puskához jól tudjanak, és puskájok is jók legyenek, és szablyák”, valamint megfelelő „posztó ruhájuk”418. Az előírt hadi felszerelés beszerzése nagy terhet rótt a hadköteles székelyekre. A páncél, pajzs és a ló a lovasok, a puska, szablya és „minden puskaszerszámok” a gyalogok esetében tetemes összegbe kerültek. Ehhez járult még a megfelelő hadi öltözet (mente, dolmány stb.). Ezeket nem minden hadköteles székely tudta beszerezni. Nem véletlen tehát a jegyzékünkben oly gyakran visszatérő megjegyzés, melynek értelmében a számba vett lovasok és gyalogok mindenike „megeskütt, hite szerint mondotta, hogy ez mely szerszámmal megmustrált, minden szerszám övé, nem kölcsön marha”.
Az újabban előkerült XVI. századi székely összeírások közül külön figyelmet érdemel az 1567-ben Telegdi Mihály székely kapitány által összeállított jegyzék az udvarhelyszéki lófőkről.419 Az ezt megelőző évekből több hasonló tárgyú lajstrom készült és maradt ránk, s ezek közül még Szabó Károly közölt kettőt a Székely Oklevéltár II. kötetében. Ám mind a kiadottak, mind a nemrég előkerültek egyaránt a II. János király hadában híven szolgáló udvarhelyszéki főemberek és lófők névjegyzékét foglalják magukban. Viszont a székelyudvarhelyi vár- és egyben székely főkapitány Telegdi Mihály, akit éppen 1567 derekán nevezett ki II. János király, minden bizonnyal arra törekedett, hogy a lehető legmegbízhatóbb képet nyerje az akkori idők legfontosabb hadköteles székely rétegéről, a lófőkről. A lajstromba Telegdi Mihály 93 udvarhelyszéki településről kereken 300 családfőt jegyzett fel. A kapitány minden törekvése ellenére ez az összeírás sem teljes, hiányzik belőle 37 település és az összeírt lófők száma csak fele annak, amit az 1602-es Basta-féle jegyzékben látunk és három és félszer kevesebb, mint a Bethlen-féle, 1614-ben számba vett udvarhelyszéki lófőké. Hosszúra sikeredne, ha ezt az összeírást összevetnők a Szabó Károlytól közölt jegyzékkel és azzal az ugyancsak nemrég azonosított kiadatlan lajstrommal, amelyben a II. János király hadában híven szolgáló udvarhelyszéki lófőket írták össze. Itt csupán azt jegyezzük meg, hogy a Szabó Károly közölte jegyzékben összesen 416 lófő neve szerepel, de közülük 162 neve után olyan megjegyzések állnak (absens, elszökött, gyalog szolgál, agg, szolgálat alól felmentett stb.), amelyek a hadból való távolmaradásra utalnak. A kiadatlan másik jegyzékben valamivel kevesebb, összesen 361 lófő neve áll. A hadból távol maradott lófők számát illetően az eltérés már sokkal nagyobb. Míg a Szabó Károly kiadta jegyzékben – mint láttuk – 162-re rúgott ezek száma, a kiadatlan jegyzékben ez csak 65, s ebből is a szegények (pauperi) és a gyalogosan szolgálók alkotják a döntő többséget. A II. János hadában „híven szolgálók” (kiadott és kiadatlan) két összeírásában 104, illetve 108 udvarhelyszéki település szerepel. Következik mindebből, hogy Udvarhelyszéken az 1562. évi felkelés utáni években a kapitány számbavétele szerint mintegy 300 lófő család lehetett/volt. A szám és az arány – mint láttuk – meglepően alacsony, ha a két mutatót egybevetjük a 35 évvel későbbi Basta-féle és a 47 évvel későbbi Bethlen-féle összeírással. Az elsőben 566, a másodikban már 1043 az udvarhelyszéki lófők száma. Arányaikban ezek csaknem 20, illetve 21 százalékot tesznek ki. Nyilvánvaló a lófők abszolút számának és arányának a növekedése az 1562. évi felkeléstől a Bethlen Gábor uralkodása kezdetéig eltelt időben. Az udvarhelyszéki társadalomfejlődés (és talán nem tévedünk, ha ezt az egész székely társadalmi szerkezetre nézve, az árnyalatokat is figyelembe véve, általánosítjuk) egyik fontos jellemzője a nevezett fél évszázadban a lófők abszolút számának és arányának a jelentős növekedésében észlelhető. Ez volt a társadalmi felemelkedés egyik lényeges szelepe, a fejedelmi székely politika egyenes következménye. Érvényesült benne a főnépek és lófők erőteljesen kibontakozó konok küzdelme a XVI. század hatvanas éveinek derekától. Ismeretes ugyanis, hogy 1566-tól kezdődően ezek beadványaikkal, panaszleveleikkel állandóan ostromolták a fejedelmet és az országgyűlést. Ezekben hangsúlyozták, hogy a felkelés a székely község, vagyis a közszékelyek dolga volt, míg ők megőrizték hűségüket II. János királyhoz és hadjárataiban is „hűségesen szolgáltak”. Kiérdemelték tehát azt, hogy a központi hatalom kedvező, kiváltságos politikát kövessen irányukban és különítse el őket a fejedelmi jobbágysorba jutottaktól420. Közben a központi hatalomnak is szüksége volt a főnépek és lófők hadi szolgálatára. A két irányból érkező érdekek találkozása eredményezte a II. János király hadjárataiban „híven szolgáló” lófők összeírását. A két réteg kiváltságos helyzetét erősítette mind II. János, mind Báthory István jó néhány intézkedése. A székely lófőket II. János király az egyházhelyi nemesekkel azonos státusba emelte, de jobbágyadományozásai mellett kezdett darabonti és lófősítő leveleket is adományozni. Joggal jegyezte meg Jakó Zsigmond professzor, hogy ezzel előtérbe került a társadalmi emelkedés egyéni útja a székely társadalomban is, minek következtében elszaporodtak „az erdélyi fejedelmi írásbeliségben” a „darabonti, lófősítő vagy primori levelek”421. Báthory István, Báthory Zsigmond, Bocskai István, Rákóczi Zsigmond és főleg Báthory Gábor egyre több ilyen adománylevelet bocsátott ki422, sőt utóbbi lófősítő kiváltságban részesített hadjárataiban kitűnt egész székely katonai egységeket, századokat. Megjelennek az egyben egyéni és kollektív darabonti és lófősítő levelek, amelyekben a kiváltságolt közösség egyes tagjait név szerint is felsorolják. Szerintem ezzel magyarázható, hogy 1566 és 1614 között majdnem négyszeresére nőtt a lófők száma. A XVI. századi összeírásokban nem több, mint 15–16 családnév szerepel az udvarhelyszéki főemberek (nemesek) sorában, míg számuk a Basta-féle jegyzékben már 27, és a Bethlen-féle összeírásban eléri az 50-et. A nemrég feltárt XVI. századi udvarhelyszéki összeírások még inkább előtérbe helyezik a székely társadalomfejlődés árnyaltabb elemzését. Megállapíthatjuk mégis azt az általános vonást, hogy a hatvanas évek második felétől kezdődő nagyarányú eladományozás után is, és annak ellenére, a szabad székelyekből lett fejedelmi jobbágyok alkották az udvarhelyszéki társadalomszerkezet döntő, abszolút többségben lévő elemét. Velük szemben a magánföldesúri kézben lévő jobbágyok messze elmaradnak, de megnő a lófők száma és aránya és elenyésző marad a főnépeké. 4. 1567 körül. Két részleges összeírás az udvarhelyszéki főnépekről és lófőkről. Van még két más kiadatlan összeírástöredék ugyancsak az 1567 körüli évekből423. Mind a kettő más-más kéz írása és Udvarhelyszékre vonatkozik. Az egyik magában foglalja a főnépeket, a másik a lófőket. A főnépek jegyzéke ez esetben azért érdemel külön figyelmet, mert a nevek utáni megjegyzések utalnak jobbágyaikra is. Ez teljesnek mondható, amennyiben ugyanazon családnevek fordulnak elő benne, amelyekkel a sokat említett jegyzékekben is találkozunk. A lófők jegyzéke csak 49 udvarhelyszéki település lófőségét vette számba, összesen 80 családnévvel. A két lajstromot felölelő összeírásnak a címe is csaknem ugyanaz, mint a Szabó Károly által kiadott vagy a vele párhuzamos és egyidejű kiadatlan lajstromoké: Wdwarhelzekrol az mẅ kegielmes wrwnk feiedelmẅnk hyweÿ kyk mind ez mostani zẅksegben Jamborul zolgalttanak es az eleóttis az hẅseghez tartottak magokott. 5–6. 1575 karácsonya. A Kolozsvárra és Váradra hadi szolgálatra kirendelt udvarhelyszéki főnépek és lófők két jegyzéke. Szót kell ejteni még két 1575 végén készült kiadatlan jegyzékről. Az első magában foglalja az Udvarhelyszékről Kolozsvárra rendelt nemes és lófő Balassi Ferenc hadnagysága alatt álló lovassági század lajstromát424, a második pedig a Váradra küldött udvarhelyszéki lovasok névsorát425. A két lajstromba összesen 182 nevet jegyeztek fel. Az első jegyzék címében említik, hogy a Kolozsvárra rendelt lovasok „az ország végzése szerint mentenek praesidiumul 1575 esztendőben Krisztus születése napja táján”. Valójában az 1575. december 6. és 10. közötti besztercei országgyűlés elrendelte, „hogy az határ őrzésére gondviselés legyen[...] Kolosvár legyen az praesidiumnak helye, miért hogy egyéb helyeknél alkalmasbnak tetszik, piacza, élése és erőssége vagyon, mely helyre az nemesség ad száz lovagot [és] száz gyalogot, székel uraink atyánkfiai két száz lovagot, szász uraink pedig három száz gyalogot”. A nemesek Szent Tamás napjára (december 21-re), a székelyek és szászok pedig „az után karácsonra e szám szerént Kolosváratt lovagjaival, gyalogjaival készen” álljanak egy-egy hadnagy vezetése alatt. Az országgyűlés egyben elrendelte a hadi szemlét: „szükségesnek ítiljük az késedelem nélkül való monstrát [mustrát]”. A székely és szász hadak feletti szemlét „Fogarasban vagy Medgyesen” kell megtartani, kivéve az aranyosszéki székelyeket, akik Tordán fognak előállani. A rendek arra kérték Báthory Istvánt, hogy maga tartson hadi szemlét, és az egész erdélyi had élére fő hadnagyot állítson426. Igaz ugyan, hogy az Udvarhelyszékről Kolozsvárra és Váradra kirendelt lovasok száma (a jegyzék szerint 182) megközelítette az egész Székelyföldre kirótt 200 lovas kiállítását, mégis valószínűtlennek tartjuk, hogy az egész terhet kizárólag Udvarhelyszékre hárították volna, szerintem csupán arról lehet szó, hogy a véletlen folytán csak az udvarhelyszéki lovasok két jegyzéke maradt ránk. Minden bizonnyal a többi székely szék kirendelt lovasságáról is készültek lajstromok, de ezek vagy elkallódtak, vagy még lappanganak valahol. Különben is ki kell emelni, hogy a XVI. századi székely összeírások sorában az Udvarhelyszékre vonatkozóak vannak többségben, ami megintcsak a lajstromok és jegyzékek többnyire véletlenszerű megőrzésével, előkerülésével magyarázható és nem a többi székről készültek hiányával. Talán a Gyulafehérvári Káptalan Országos Levéltárának rejtélye adhatna választ a kérdésre, ugyanis a XVI. századi székely összeírások két kivétellel mind ebben a levéltári állagban őrződtek meg, és ennek is főleg az Ugocsa vármegyére vonatkozó iratcsomóiban. Az újabban azonosított kiadatlan XVI. századi székely összeírások lényegesen gazdagítják az udvarhelyszéki társadalomfejlődés sajátosságait, jellemzőit. Lehetővé teszik egy árnyaltabb kép kialakítását, különösen akkor, ha az elemzésbe bevonjuk a Székely Oklevéltár új sorozatában megjelent törvénykezési protokollumok gazdag anyagát. A kiadatlan összeírások némileg gazdagítják a többi székely székre vonatkozó adatokat is. Nem tévedünk tehát, ha azt állítjuk, hogy az egész székelyföldi XVI. századi társadalomfejlődés kutatása is nyert velük. Öregbítse ez is mindazt, amit Imreh István oly szakszerűen végzett székely történelmünk feltárásában.
Yüklə 5,19 Mb. Dostları ilə paylaş:
|