Janus Pannonius összes munkái Jani Pannonii opera omnia Közrebocsátja: V. Kovács Sándor

MÁRKUSHOZ

Azt hiszed, új epigrammámat tán ellened írtam?
   Márkusom, ezt tagadom, bár neved ott szerepel.
Téged is így hívnak, mi? De hány Márkus van a földön?
   Szent főnix vagy-e hát? Túlbecsülöd magadat!
Daunia hány öszvért, Nonacria hány szamarat szül?
   Márkus is éppen elég jár-kel a földkerekén.

48. PORCELLIO POETAE

Misisti nobis et mala et carmina vates,
   Nec factum hoc casu, sed ratione, reor.
Totum me duplici voluisti pascere dono,
   Hic solet esse animi, corporis ille cibus.
Quam numeri oblectant mentem, tam poma palatum,
   Ista sapore placent, illa lepore juvant.
Mala aurum superant, et vincunt carmina gemmas,
   Aurum da et gemmas, deteriora dabis.
Poma nec Alcinous misisset talia nobis.
   Carmina nec Clarius, tam bene culta, Deus.

PORCELLIUSNAK, A KÖLTŐNEK

Almát küldtél, költő, s mellé tetted a versed,
   nem véletlenség volt, nagyonis tudatos.
Lényem egészét kívántad jóltartani nyilván:
   mert hisz az egyik a test, másik a lélek ügye.
Mint értelmet a ritmus, az ínyt úgy éri az alma:
   annak a kelleme jó, ennek az íze öröm.
Több a gyümölcs az aranynál, ékkőnél meg az ének.
   Ékkövet adsz? aranyat? - semmik azokhoz ezek.
Szebb almát nem küldött volna Alcinous sem,
   és Phoebus maga sem zengzetesebb dalokat.

49. DE PORCELLIO ET IOVINIANO

Disceptant, sit uter poeta peior,
Hinc Porcellius, hinc Iovinianus.
Parcamus patris Aeaci senectae,
Nec tantam pigeat secare litem.
Est peior reliquis Iovinianus,
Sed Porcellius et Ioviniano.

PORCELLIUSRÓL ÉS IOVINIANUSRÓL

Költőnek - vita tárgya - vajh ki rosszabb?
Itt Porcellius, ott Iovinianus.
Kíméljük meg a vén atyát, Aeacust,
kettévágni e nagy csomót ne késsünk:
rosszabb társainál Iovinianus,
ám Porcellius, állitom, silányabb.

50. AD IULIUM

Gratum est, quod mea perlegenda poscis,
Iuli, carmina; gratius sed illud
Esset, si tua mitteres vicissim.
Nam sunt iudicio diserta nostro,
Nec communis habent notam monetae,
Cunctis et dubio procul placerent.
Sed tu sic ea condis, et relegas
Intra scrinia, cistulas, locellos,
Communita seris fere ducentis,
Ut nec sol valeat videre, summo
Solus qui omnia cernit ex Olympo.
Tam servas vigili reposta cura,
Quam Phoebi Scythicos aves smaragdos,
Quam custos suus Inachi iuvencam,
Quam mala Hesperidum, pecusve Phrixi,
Nullo perdomitus sopore serpens.
Securus potes esse, nec rapacis
Ullas praestigias timere dextrae.
Non haec Autolycus, nec ipse posset
Furari Autolyci pater sagacis,
Surreptor Clariae Deus pharetrae,
Titani radios, Stygi tenebras,
Qui vafro queat amovere furto.
At possunt tineae, potest teredo,
Ac mus improbus, et situs putrescens.
Quare si sapies, amice Iuli,
Captivos ita detinere versus
Parces, ut capitis reos nocentes.
In lucem magis efferes apertam.
Nolunt Pieriae latere merces,
Quas famae pretium manet perennis.
Quodsi perpetuo legi recuses;
Multo simplicius nihil reponas.

GYULÁHOZ

Kedves, hogy, Gyula, verseim szeretnéd
olvasgatni, de még nagyobb örömmel
kapnám verseidet cserében én is.
Pompás dolgokat írsz - hitemre! - holmi
szokványost nemigen találni bennük,
élveznék sokan, ez tagadhatatlan.
Ám te eldugod őket, és bezárod:
szekrény, láda, fiók ölén pihennek,
számtalan reteszek mögé rekesztve.
Nap sem látja, csak az, ki egymagában
lát mindent ragyogó Olimpuszáról.
Oly nagy gonddal ügyelsz e kis rabokra,
mint hollók ama szittya ékkövekre,
s Inachus tehenét az őre őrzi,
s a sárkány - mely az álmon úr - a Phrixus
gyapját s Heszperidák arany gyümölcsét.
Légy nyugodt: nem akad sehol lopó kéz,
melytől bármi okod lehetne félni.
Őket Autolycus se volna képes
elragadni, vagy éppen annak atyja,
ő, az égilakó, ki cselfogással
már elcsórta Titán tüzét, a styxi
éjt s a tegzét, amit viselt Apolló.
Ám elcsenheti szú, moly és egérfog,
és elcsenheti majd a hely penésze.
Értsd meg végre tehát, Gyulám, barátom:
eztán verseidet ne mint nehéz vád
vétkes foglyait, úgy kezeld bezárva,
inkább vidd ki a napvilágra őket!
Nem bújik szivesen a vers, ha méltó,
hogy jóhíre örökre megmaradjon,
És ha félsz a jövő kiváncsiaktól,
jobb egy árva betűt se félreraknod.

51. IN CAROLUM

Carole, memet amas, verum mea carmina damnas,
   Hoc saltem velles, tectius ut loquerer,
Parebo monitis, et flammea versibus addam;
   Insit visceribus menta pusilla tuis.

KÁROLYRA

Károly, bár kedvelsz, kárhoztatod énekem, és hogy
   fedje homály kissé, ezt akarod, szavaim.
Szót fogadok s fátylat boritok rá verssoraimra, -
   csak csöpp felmeredő fúrja beléd erejét.

52. DE GUARINO

Guarinum meritis parem Camillo,
Quis non censeat? Ambo reddiderunt,
Is regnum Latio, sed iste linguam.

GUARINÓRÓL

Érdemben Guarino s Camillus: egy pár.
Nincs kétség: Latiumnak ez hatalmát,
az meg nyelve jogát szerezte vissza.

53. AD AGAPETUM

Mitte tuos tandem nobis, Agapete, libellos,
   Mitte inquam, censor non ero, lector ero.

AGAPETUSHOZ

Küldd el végre nekem könyvecskéd már, Agapetus,
   küldd hát, olvasni s nem kritizálni fogom.

54. IN FUREM SUORUM CARMINUM

Quod, Valline, tui, tot habent mea carmina, libri,
   Vis imitatorem, te rear esse, meum.
Totos saepe locos, verbum transcribis ad unum,
   Materia est mecum saepius una tibi.
Non imitari hoc est, laus id, non culpa fuisset,
   Hoc est pro scriptis, edere nostra, tuis.