Jelentéselmélet Kiefer, Ferenc Jelentéselmélet

1.4. 3.4. A jelentésfelbontás a formális szemantikában

A jelentésfelbontást a formális szemantika is használja, a komponensektől azonban nem kívánja meg, hogy pszichológiailag reálisak legyenek.¹¹ A pszichológiai realitást általában nem is tartja elfogadható kritériumnak, úgy véli, hogy a jelentéskomponensek pszichológiai realitása nehezen igazolható. Helyette logikai kritériumok alkalmazását javasolja. Az egyik ilyen kritérium az igazságfeltételekkel függ össze: Egy K szemantikai komponens felvétele akkor és csakis akkor indokolt, ha K igazságfeltételt fogalmaz meg. Az agglegény szó jelentésének logikai vizsgálatánál már láttuk, hogy az ’x agglegény’ állítás igazságfeltételei közé tartozik az, hogy ’x férfi’, ’x felnőtt’ és ’x nőtlen’. Ebből következik, hogy a ’férfi’, ’felnőtt’ és ’nőtlen’ elemek felvétele a jelentéskomponensek közé indokolt. A másik kritérium a logikai implikációk megfogalmazásának lehetősége. A jelentésfelbontásban szereplő komponenseknek lehetővé kell tenniük logikai implikációk megfogalmazását. Például az ’agglegény’ szó jelentésfelbontásából következik, hogy ha ’x agglegény’, akkor ’x férfi’. A kétféle logikai kritérium tehát nem független egymástól. A logikai jelentésfelbontás feltételezi az egyes jelentéskomponensek logikai (igazságfeltételeken alapuló) definícióját. Az ilyen definícióra példa a (45a,b,c).¹²

(45) a. VÁLIK φ akkor és csakis akkor igaz a t időpontban, ha φ igaz a t időpontban és hamis a t − időpontban.

b. VÉGET-ÉR φ akkor és csakis igaz a t időpontban, ha φ hamis a t időpontban és igaz a t − időpontban.

c. MARAD φ akkor és csakis akkor igaz a t időpontban, ha φ igaz a t időpontban és igaz a t − időpontban.

Némely esetben a definíció a (45)-ben találhatóknál sokkal bonyolultabb. Ilyen például az „a OKOZ b” definíciója, amelyet bonyolultsága miatt nem mutatunk be. A fenti definíciók természetesen időpontok helyett időintervallumokra is átfogalmazhatók. A fentiekhez hasonló módon további jelentéskomponensek (elemi predikátumok) definiálhatók, pl. a TESZ(x, y), az ELÉR(x, y), a MOZOG(x) stb. Ezeknek a jelentéskomponenseknek a figyelembe vételével a (46a) logikai váza a (46b), a (47a)-é pedig a (47b).

(46) a. Kinyílt az ablak, és ennek következtében leesett az asztalról a lámpa.

b. [[VÁLIK α] OKOZ [VÁLIK β]]

(47) a. János betörte az ablakot.

b. [[TESZ(x, b)] OKOZ [VÁLIK(τ)]]

ahol x egyedet, α, β, τ pedig propozíciókat jelöl. A (46b)–(47b) típusú ábrázolások egy szigorúbb formális rendszerben a „logikai szavakhoz” (pl. minden, egy, a(z), és, vagy, ha…akkor) hasonló implikációk megfogalmazását teszik lehetővé. A logikai szemantikában azért találkozunk viszonylag ritkábban jelentésfelbontással, mert a szószemantika nem tartozik a logikai szemantika központi problémái közé.

Az alábbiakban röviden bemutatunk még két jelentésfelbontást felhasználó szemantikai elméletet: Ray Jackendoff konceptuális szemantikáját és Anna Wierzbicka elméletét. Az ezekben az elméletekben használt jelentésfelbontás nem vált ugyan általános gyakorlattá, de – inkább áttételesen, mint közvetlenül – megtermékenyítően hatott a szójelentés kutatásában.

1.5. 3.5. A konceptuális szemantika jelentésfelbontása (Jackendo= elmélete)¹³

Jelentésfelbontással a legtöbb szemantikai elméletben találkozhatunk. A szintaktikai szerkezet és a konceptuális (szemantikai) szerkezet szoros összefüggésén alapul a konceptuális szemantika jelentésábrázolása. A szintaktikai kategóriákkal különböző ontológiai kategóriák korrelálnak, így például a mondat kategóriája eseményt vagy állapotot, a főnevek konceptuális entitásokat, a névutós kifejezések időt vagy helyet, a predikátum maga is, éppúgy mint a mondat, eseményt vagy állapotot fejezhet ki. Ezek az információk a megfelelő összetevő magában foglaló zárójel indexében szerepel. Ily módon a (46a) szintaktikai szerkezetnek (Péter a kertbe futott mondat szerkezete) a (46b) szemantikai szerkezet felel meg.

(48) a. [_S[_NP Péter][_VP [_PP [_NP a kert] be] futott]]

b. [_Esemény MEGY([_Entitás PÉTER],[_Útvonal BE([_Entitás KERT])])]

ahol „S” a mondat, „NP” a főnévi szerkezet, „VP” az igei szerkezet és „PP” a névutós vagy helyragos szerkezet jele. A lexikai ábrázolásban az igékre vonatkozó szintaktikai információ mellett a szemantikai szerkezet is meg van adva. A fut ige lexikai ábrázolása például így fest:

(49)

A ’fut’ esemény szerkezetében a szintaktikailag releváns résztvevők indexszel vannak ellátva. Az eseményeket alkotó alesemények nem szerepelnek a reprezentációban (pl. ’x kint van’, ’x bent van’). A szemantikai ábrázolás nemcsak a mondatok jelentésének a meghatározásánál játszik szerepet, hanem a mondatok szintaktikai szerkezetét is tükrözi. Vizsgáljuk meg például a tesz igét tartalmazó alábbi mondatokat!

(50) a. Márta a könyvet a fiókba tette.

b. Márta a könyvet a polcra tette.

Az (50a,b) mondatokkal szemben az (51a,b,c) szerkezetek elfogadhatatlanok.

(51) a. *Márta a könyvet a polcról tette.

b. *Márta a könyvet a nyíláson át tette.

c. Márta a könyvet az ágy felé tette.

A PP (névutós vagy helyragos főnévi szerkezet) kötelező vonzata a tesz igének. Ez a PP azonban csak Hely jelentésű lehet, sem Forrás- (vö. (51a)), sem Útvonal- (vö. (51b)), sem pedig Irány-jelentésű PP (vö. (51c)) nem lehet vonzata a tesz igének.

Ezekről a megszorításokról az alábbi lexikai ábrázolás ad számot.

(52)

Ez a lexikai ábrázolás a tesz ige mellett csak Hely jelentésű PP-vonzatot enged meg.

A konceptuális szemantikai ábrázolások tehát a lexikai ábrázolások részei és szoros összefüggést mutatnak a szintaktikai szerkezettel. A szemantikai ábrázolásból nemcsak az igék argumentumszerkezetét kell tudnunk leolvasni, hanem az egyes argumentumok szemantikai szerepét is. Az elemi predikátumok, mint az OKOZ, MEGY, VAN (az állapotok jellemzője), a szemantikai szerkezetnek csak a legalapvetőbb tulajdonságait rögzítik. Az entitásokat a konceptuális szemantika nem bontja fel, ami szintén azt mutatja, hogy ebben a megközelítésben a legfontosabb szempont a jelentés és a szintaktikai szerkezet szoros kapcsolatának ábrázolása.

A szemantikai ábrázolás helyessége is azzal ellenőrizhető, hogy szintaktikai szerkezetté való átalakításával helyes szintaktikai szerkezetet kapunk-e vagy sem. Az elmélet alapfeltevése, hogy a szemantikai jelentés azonos a konceptuális jelentéssel, ezért közvetlen kapcsolat létesíthető a főnevek és az entitások, illetve az igék és az események és állapotok között. Mivel a jelentésábrázolások egyetlen ellenőrzési lehetősége a szintaxis, ebben az esetben mindenekelőtt az angol nyelv szintaxisa, Jackendoff jelentésábrázolásai nem mindig terjeszthetők ki egykönnyen az angoltól különböző nyelvekre.

A thematikus szerepek a szemantika és nem a szintaxis részei, ezért beépítendők a (49), illetőleg (52) típusú konceptuális ábrázolásokba. Ugyanakkor Jackendoff figyelmeztet arra, hogy a thematikus szerepek csak az események résztvevőinek tipikus konfigurációit jelölik.¹⁴ Jackendoff elméletének értékei a részletekben találhatók. Így például a szintaktikai viszonyok adekvát szemantikai ábrázolása Jackendoff szerint több szintű ábrázolást tesz szükségessé. A generatív grammatikából ismert tétel, amely szerint minden argumentum csak egyetlen thematikai szerepet kaphat, nem fedi mindig a valóságot.¹⁵ Például az (53) mondatban vajon az autó patiens vagy théma szerepű argumentum?

(53) Péter megvette Jánostól az autót.

A mondat alanya, Péter, a cselekvés ágense vagy forrása, vagy esetleg célja? Ezek az értelmezések mind lehetségesek.¹⁶ A vesz (’vásárol’) cselekvés két részeseményből áll: (a) ’x pénzt ad y-nak’, és (b) ’y odaadja az autót x-nek’. A konceptuális szerkezetben mindkét részcselekvés szerepel, az elsőben x, a másodikban y az ágens; az elsőben y a recipiens, a másodikban x. Thematikus szerepeket tehát nem a ’felszíni’ mondat főnévi szerkezetei kapnak, hanem a konceptuális szerkezet entitásai.

A szimmetrikus predikátumok is gondot okoznak:

(54) Péter házasságot kötött Annával.

Vajon az (54) mondatban Anna pátiens szerepű argumentum-e? Szimmetrikus predikátumok esetében mindkét argumentum valójában hasonló szemantikai szerepet kaphat, az (54) eseményben tehát bizonyos mértékig Anna is ágens szerepű argumentum. A probléma ismét úgy oldható meg, hogy a thematikus szerepeket a konceptuális szerkezethez rendeljük hozzá. A konceptuális szerkezetben két egyidejű esemény szerepel: ’x házasságot kötött y-nal’ és ’y házasságot kötött x-szel’. Az elsőben x kap ágens szerepet, a másodikban y.

Mi tehát a megoldás? Jackendoff szerint a mondatok szemantikai szerkezetét két szinten célszerű ábrázolni, az egyik szint a térbeli (spatial tier), a másik a cselekvésbeli (action tier). Például:

Az ágensre a Mit csinált X? kérdéssel, a pátiensre a Mi történt x-szel? kérdéssel kérdezünk rá.

Vannak olyan mondatok, amelyeknél a cselekvésbeli tengelyen hiányos az ábrázolás, sőt ez a szint teljesen hiányozhat is:

A Mit csinált Péter? kérdésre nem válaszolhatunk az (56) mondattal, és ugyancsak helytelen lenne (56) a Mi történt a levéllel? kérdésre adott válaszként is.

A kétszintű ábrázolás kétségtelenül fontos előrelépést jelentett a thematikus szerepek ábrázolásában.

Összefoglalva: Jackendoff egy olyan dekompozíciós elmélet körvonalait dolgozta ki, amely elsősorban a szintaxis szempontjából releváns információt tartalmazza, ezért szerepelnek ábrázolásaiban a vonzatkeret és az egyes vonzatok thematikus szerepei mellett az ’Esemény’, ’Entitás’, ’Hely’, ’Idő’ típusú jegyek is, amelyek együttesen közvetlen kapcsolatot hívatottak létesíteni a szemantika és a szintaxis között. A korábban ismertetett dekompozíciós elméletekben a szintaxis vagy egyáltalán nem játszik szerepet, vagy csak marginális szerephez jut.

1.6. 3.6. Wierzbicka elmélete¹⁷

A komponenses elemzést felhasználó elméletek között sajátos helyet foglal el Anna Wierzbicka elmélete. Röviden azért is érdemes ezzel az elmélettel foglalkozni, mert semmilyen más jelentésfelbontással foglalkozó elmélethez nem hasonlít, és mert alapfeltevéseit a legtöbb jelentéstannal foglalkozó kutató erősen vitathatónak tartja. Három alapvető tételben foglalható össze Wierzbicka elméletének lényege. Az első tétel arról szól, hogy a nyelvtudományban, és így a jelentésleírásban is, nincs különbség metanyelv és tárgynyelv között. A jelentésleírás alapelemei a tárgynyelv és nem egy konstruált metanyelv elemei. Nincs szükség tehát arra, hogy különbséget tegyünk pl. a metanyelvi OKOZ predikátum és a tárgynyelvi okoz ige között, a jelentésleírásban csak az utóbbi szerepelhet. Ugyanígy nem teszünk különbséget a metanyelvi EMBER predikátum és a tárgynyelvi ember főnév között, a jelentésleírásban metanyelvi predikátumra nincs szükség. Más szóval, a természetes nyelv a saját metanyelvéül szolgál. Wierzbicka felfogása szerint semmilyen formális nyelv nem lehet olyan pontos eszköze a nyelvi jelentés leírásának, mint a természetes nyelv.

A második tétel a szemantikaialapelemek (semantic primitives vagy semantic primes) meghatározására vonatkozik. A szemantikai elemek nyelvi elemzés eredményei, de feltételezhetően nem egy adott nyelvhez kötöttek, hanem univerzálisak. A valaki, valami és akar konceptuális egységek nemcsak a magyarban, hanem más nyelvben sem definiálhatók. A konceptuális egységek valamilyen értelemben velünk születettek, univerzális jellegük éppen ebben gyökerezik. Számuk véges, és ha nem is tudjuk ma még, hogy pontosan hány ilyen egységen alapul a nyelvi jelentés, az egyre kiterjedtebb empirikus elemzések segítségével az összes konceptuális egység azonosítható lesz. A konceptuális egységek univerzális volta nem jelenti azonban azt, hogy a nyelvek nem különböznek egymástól szemantikailag. A nyelvek szavai közötti szemantikai különbségeket azonban legjobban úgy lehet megragadni, ha a közös (univerzális) elemekből indulunk ki.

A harmadik tétel a szemantikaireprezentációkra vonatkozik. Szemantikai reprezentációkra, ahogy azokat a formális vagy a strukturális szemantika használja, szintén nincs szükség. A szemantikai elemzés végeredménye egy parafrázis: egy nem a konceptuális egységekhez tartozó szó jelentését úgy határozzuk meg, hogy azt a konceptuális egységek segítségével körülírjuk (parafrazáljuk). Mielőtt az ilyen jellegű definíciókra néhány példát mutatnánk, bemutatunk néhány, az elemzésben használt konceptuális egységet („szemantikai alapelemet”).

Szemantikai alapelemek:¹⁸

Wierzbicka szerint ezeknek a szemantikai alapelemeknek (és a 18. lábjegyzetben felsoroltaknak) a segítségével az összes természetes nyelvi jelentés leírható. E tekintetben nincs tehát különbség – nem úgy, mint a strukturális szemantikában használt jelentésfelbontás esetében – a szókészlet különféle elemei között, a természetes kategóriák (állatok, növények nevei), az artefaktumok (az ember által készített tárgyak nevei), sőt még a színnevek jelentése is ’felbontható’ a szemantikai alapelemek felhasználásával. Íme néhány példa:

(57) X piros =

ha a dolgokat x-ként látjuk, a tűzre gondolhatunk

ha a dolgokat x-ként látjuk, a vérre gondolhatunk

(58) X fej =

X emberi testrész

ez a testrész az összes többi testrész fölött van

ha valaki gondolkodik, akkor ebben a testrészben történik valami

(59) X szem =

X két rész az ember fején

ezek a részek egyformák

az egyik az arc egyik oldalán van

a másik az arc másik oldalán van

e két rész miatt az ember lát

(60) X nap =

valami

az emberek ezt a valamit gyakran látják az égen

ha ez a valami az égen van

az emberek más dolgot is tudnak látni

ha ez a valami az égen van

az emberek gyakran éreznek valamit

(61) X megbüntette Y -t Z miatt =

a. Y elkövette Z-t

b. X valami ilyesfélét gondolt:

c. Y valami rosszat (Z-t) tett

d. azt akarom, hogy Y valami rosszat érezzen ezért

e. jó, ha Y valami rosszat érez emiatt

f. jó, ha teszek valamit Y -nal emiatt

g. X tett valamit Y -nal emiatt

(a) a bűnös tettére, (b)–(f) a büntetést végrehajtó személy attitűdjére, végül pedig (g) a büntetésre utal.

(62) X hibát követett el =

valami rossz történt

mert X tett valamit

X nem akarta, hogy ez megtörténjen

X azt akarta, hogy valami más történjen

X azt gondolta, hogy valami más fog történni

(63) X bátor =

X képes arra, hogy nagyon jó dolgokat tegyen akkor, amikor mások nem képesek erre

mert amikor mások valami ilyesfélét gondolnak:

nem akarom, hogy rossz dolgok történjenek velem

X valami ilyesfélét gondol:

jó, ha ezt teszem

rossz, ha nem ezt teszem

ezért meg akarom ezt tenni

ez jó

Ezek a példák jól illusztrálják Wierzbicka módszerét, de egyúttal nyilvánvalóvá teszik – a nyelvi jelentés formálisabb leírásához szokott kutató számára – annak néhány hiányosságát is. (a) Még a viszonylag legegyszerűbb körülírás is tartalmaz olyan elemeket, amelyek nem szerepelnek a szemantikai alapelemek között. Ez az ellenvetés azonban nem áll, ha azt mondjuk, hogy a parafrázisokban a szemantikai alapelemek viszonyjelölők, ezért például az (57) parafrázisban a ’tűz’ és a ’vér’ valaminek a neve és nem viszonyjelölő. (b) A körülírás egyes állításai nem igazolhatók és nem is valószínű, hogy mindig fennállnak (erre azt lehetne válaszolni, hogy a körülírás a tipikus esetre vonatkozik), pl. aki bátorságról tesz tanúságot, nem feltétlenül gondol arra, hogy jó dolgot tesz, és az sem biztos, hogy mások a szóban forgó tettre nem képesek. (c) A szemantikaelméletek többsége több-kevesebb szigorral a kompozicionalitás elvéhez igazodik. Wierzbicka elméletében a kompozicionalitás nem játszik szerepet. (d) Ebben az elméletben a jelentés és a szintaxis kapcsolata is teljesen homályban marad, tehát például az igék jellemzésében sem a vonzatkeretre, sem pedig a vonzatok szemantikai szerepeire vonatkozó információk nem szerepelnek. Mindezen hiányosságok ellenére Wierzbicka több értékes szemponttal gazdagította a jelentéskutatást: ha a jelentésparafrázisok nem tekinthetők is definícióknak, a lexikográfiából ismert definícióknál több információt tartalmaznak és gyakran rávilágítanak a hagyományos definíciók nem egy hiányosságára. Elméleti jelentőségük, hogy a jelentésfelbontást össze tudják kapcsolni a prototípus fogalmával, és hogy tisztán nyelvi ismeretekre támaszkodnak. A jelentésparafrázisok igen gyakran a naiv világképet tükrözik (pl. a nap vagy a testrészek leírásában), ezek a leírások gyökeresen különböznek az enciklopédiákban található tudományos leírásoktól. Wierzbicka szerint ugyanis a nyelvi és a nem nyelvi ismeretek mindig szétválaszthatók, és a nyelvi jelentések egyértelműen meghatározhatók.

1.7. 3.7. Összefoglalás

A strukturalista hagyományokra támaszkodó komponenses elemzés bináris jegyek segítségével próbálja a lexikai elemek jelentését leírni és abból a feltételezésből indul ki, hogy a szójelentés (denotatív része) kimerítően jellemezhető szemantikai jegyek segítségével. A bináris jegyek megválasztásakor azonban sok esetben nem kerülhető el az önkényes döntés (például az αférfi vagy az αnő jegyet vegyük-e alapvetőnek?) és az is egyértelművé vált, hogy kimerítő jelentésfelbontás a legtöbb esetben nem lehetséges. A komponenses jelentésleírástól a jelentésfelbontás többek között abban különbözik, hogy az alapelemek nem bináris jegyek, hanem elemi predikátumok, és hogy nem törekszik teljességre, hanem a jelentés legfontosabb aspektusaira szorítkozik. Az, hogy mi számít fontos szempontnak, a választott megközelítéstől függ. Így a logikai szemantikában a jelentésfelbontásban a logikai implikációk lehetősége a legfontosabb szempont, a konceptuális szemantikában a szintaktikai szerkezetekkel való korreláció. A strukturális szemantikában a jelentésfelbontás elsősorban a jelentések közötti összefüggések könnyebb kezelhetőségét célozza. A holisztikus kognitív szemantika általában nem foglalkozik jelentésfelbontással az ebben a fejezetben tárgyalt értelemben.

Mind a szemantikai dekompozícióban, mind pedig az elemi predikátumokat felhasználó logikai jelentésábrázolásban azonban egyelőre tisztázatlan, hogy milyen tulajdonságai vannak a használt logikai nyelvnek. Ezért következtetéseink sok esetben csak provizórikus jellegűek lehetnek.

Láttuk, hogy a jelentésfelbontás nem mindig alkalmazható egyforma sikerrel. A tisztán relációs jelentések esetében remélhetünk csak teljes sikert, a csak részben relációs jelentések esetében a jelentésfelbontás csak fél sikerrel járhat, végül a nem relációs jelentések nem bonthatók fel jelentéskomponensekre. (A tárgyak dimenzionális tulajdonságai azonban, mint azt a 3.2. pontban láttuk, könnyen jellemezhetők komponensek segítségével.) Ily módon tehát több-kevesebb biztonsággal előre jelezhető, hogy a jelentésfelbontás mikor vezethet elfogadható eredményre.
6. fejezet - 4 A PROTOTÍPUSELMÉLET ÉS A KOGNITÍV SZEMANTIKA

1. 4 A PROTOTÍPUSELMÉLET ÉS A KOGNITÍV SZEMANTIKA

1.1. 4.1. A kognitív szemantika főbb jellemzői

A kognitív szemantikának két irányzatát ismerjük. A moduláriskognitívszemantika elfogadja a nyelvleírás moduláris felépítését és a kognitív szintet külön modulnak tekinti. Az egyes modulok a nyelvi kompetencia különböző tulajdonságait tükrözik és egymással állandó kölcsönhatásban vannak. A kognitív modul a nyelvi jelentést hozza kapcsolatba a fogalmi jelentéssel vagy úgy, hogy a kettőt lényegében azonosnak tekinti (ezt teszi a konceptuális szemantika, l. az előző fejezet 3.6. pontját), vagy a szemantikai jelentéstől megkülönbözteti a fogalmi jelentést, a kettőt külön modulnak tekinti (ezt teszi a kétszintű szemantika, amelyről a következő fejezetben lesz szó, l. az 5.4. pontot). A moduláris kognitív szemantika a szintaxisra épül és elfogadja a kompozionalitás elvét. A holisztikuskognitívszemantika alapvetően különbözik a moduláris kognitív szemantikától. A holisztikus irányzat nem fogadja el a modularitás elvét, felfogása szerint a nyelvi jelenségek mind a megismerésen (a kogníción) alapulnak. A kategóriák között nincsenek éles határok, a nyelvi jelentés leírásában a prototípus (l. lejjebb) fontos szerephez jut. A holisztikus kognitív szemantika élesen elhatárolódik mind a logikai, mind pedig a strukturális szemantikától és az előbbi elméletek helyébe lépő új paradigma igényével lép fel. A moduláris kognitív szemantikát nem tekinti (eléggé) kognitívnak, felfogása szerint a „kognitív szemantika” elnevezés teljes joggal csak a holisztikus kognitív szemantikát illeti meg. Ebben a fejezetben a holisztikus irányzatról lesz szó.¹ A következőkben a kognitív szemantika négy alapproblémáját mutatjuk be: az első a prototípus fogalmára vonatkozik, a második a kategóriák szerveződésében fontos szerepet játszó családi hasonlóság fogalma, a harmadik a nyelvi és nem nyelvi ismeretek egymástól való elválasztásának lehetősége, ill. lehetetlensége, végül a metafora központi szerepe a mindennapi nyelvhasználatban. A fejezet további részeiben a prototípuselmélet és a kognitív szemantika alapfeltevéseivel kapcsolatos néhány problémával foglalkozunk.

1.1.1. 4.1.1. A prototípus fogalma, a tipikalitási feltételek²

A jelentés az ember kategorizálási képességén alapul. A kategorizálás prototípusok alapján történik, és egy entitásnak egy adott kategóriához való tartozása fokozat kérdése. A színneveket például a fokális értékhez (a színre jellemző központi színtartományhoz) viszonyítjuk, a ’piros’ fokális értékéhez képest beszélhetünk a ’piros’ különböző árnyalatairól. A ’piros’ prototípusa tehát a piros szín fokális értéke. A természetes kategóriák mindegyike prototipikus példányok körül szerveződik, amelyek természetesen kultúránként változhatnak. A madarak kategóriájában a veréb és a rigó, a bútor kategóriájában az asztal és a szék, a virág kategóriájában a rózsa képviseli a prototípust. A prototípust az adott kategóriára jellemző tulajdonságok, az ún. tipikalitási feltételek segítségével azonosíthatjuk. A ’madár’ kategória tipikalitási feltételei például a következők: (a) repülni tud, (b) szárnya van, (c) tollazata van, (d) csőre van, (e) tojást tojik, (f) nincs szelídítve. A veréb és a rigó esetében az összes tipikalitási feltétel teljesül. A házi szárnyasok viszont (tyúk, kacsa, liba) általában nem teljesítik az (a) és az (f) feltételt, a pingvinnek nincs repülésre alkalmas szárnya és tollazata (ennek következtében nem teljesíti az (a) és a (c) feltételt), a strucc csak az (a) feltételt nem teljesíti. A ’madár’ kategória hierarchikus szerveződését jól mutatja az 1. ábra. Az ábrában található (a)–(f) jelölések az előbb említett tipikalitási feltételekre utalnak. A legbelső, árnyékolt négyszög a prototípust ábrázolja.³

 

1. ábra

A jelentések nem diszkrétek, hanem homályosak (életlenek, fuzzy-k) az egyes jelentések között nincs éles határ. A zongora hangszer, de tekinthető bútornak is. A kétféle besorolás a hangszer és a bútor kategória különböző tipikalitási feltételein alapul. Ugyanez vonatkozik a bálna és a denevér kétféle besorolására is. A naiv beszélő a bálnát halnak (a ’halforma test’, ’vízben él’, ’úszni tud’ tipikalitási feltételek alapján), a denevért (a ’szárnya van’, ’repülni tud’ tipikalitási feltételek alapján) madárnak is tekintheti. Az emberek által készített tárgyak (artefaktumok) neveinek vonatkozása nem mindig egyértelmű, vannak átmeneti vagy bizonytalan esetek. A levesestál, váza és csésze szavak jelentése tartalmazza az ’edény’ jelentésmozzanatot. A tipikus levesestálnak két füle van, kerek vagy ovális alakú, méretei miatt leves tálalására alkalmas; a tipikus vázának nincs füle és kör keresztmetszetű, magas edény, amelyben virágot tartunk; a csésze kisméretű, kerek, egyfülű edény, amelyből teát, kávét iszunk. Ha fokozatosan megváltoztatjuk a három tárgy méreteit és alakját, és ha nem az eredeti funkció szerint használjuk őket, a tárgyak megnevezése bizonytalanná válik.⁴ Vajon az alábbi ábrán látható tárgyak közül melyiket neveznénk csészének?

 

2. ábra

A szemantika feladata tehát nem a jelentéskomponensek meghatározásából áll, hanem a prototípus kijelöléséből. A prototípust meghatározó tipikalitási feltételek a szójelentésnek nem szükséges és elégséges feltételei, hiszen ezek a feltételek a nem prototipikus esetben megsérthetők. Minél kevesebb tipikalitási feltétel teljesül, annál bizonytalanabbá válik a szó vonatkozása. A tipikalitási feltételek között vannak fontosabbak és kevésbé fontosak. A fontosabb tipikalitási feltételek meghatározóbb szerephez jutnak a prototípus meghatározásában. A ’madár’ kategóriában azok a tipikalitási feltételek a fontosabbak, amelyek csak a tipikus madarakra vonatkoznak. Minden egyes tipikalitási feltétel vagy teljesül vagy nem, de az is előfordulhat, hogy egy-egy tipikalitási feltétel csak egy bizonyos fokig teljesül. Például a repülni tudás tulajdonsága a házi szárnyasoknál csak bizonyos fokig van meg.⁵

A prototípus fogalmát és az azt meghatározó tipikalitási feltételeket eredetileg csak a természetes kategóriák és az artefaktumok jelentésének leírásában használták. Később azonban a kognitív szemantika a tipikalitási feltételekkel történő elemzést az igékre, melléknevekre, viszonyszókra is kiterjesztette. A hazudik ige jelentését például a prototípusszemantikában szintén tipikalitási feltételekkel jellemzik.⁶ Ha B-vel jelöljük a beszélőt, H-val a hallgatót és P-vel a megnyilatkozásban megfogalmazott állítást, akkor a hazudik ige prototipikus jelentése az alábbi feltételeket elégíti ki:

(1)   a. P hamis.

b. B úgy tudja (azt hiszi), hogy P hamis.

c. B a P-nek megfelelő megnyilatkozással H-t félre akarja vezetni.

A három tipikalitási feltétel közül (1b) a legfontosabb, fontossági sorrendben (1b) után következik (1c), majd (1a). A hazugságnak azok az esetei, amelyek (1a,b,c) közül csak egy vagy két feltételnek tesznek eleget, a hazugságnak bizonytalan, vagy kevésbé jellemző (atipikus) esetei. Ilyen atipikus hazugsággal van dolgunk akkor, amikor mind B, mind pedig H tudja, hogy P hamis, és ennek következtében H azt is tudja, hogy B nem akarja őt félrevezetni, B megnyilatkozásával csupán az udvariasság követelményének kíván eleget tenni. Ez az eset áll fenn például, amikor egy rossz ebéd után a vendég a háziasszonytól a Köszönöm a finom ebédet! megnyilatkozással búcsúzik olyan beszédhelyzetben, amikor a háziasszony is tudja, hogy elrontotta az ebédet. Mindezek a megnyilatkozások persze a Grice-féle minőségi maximát (’Ne mondj olyat, aminek az igazságáról nem vagy meggyőződve’) is megsértik.

A megöl ige jelentése a komponenses elemzés keretében a TESZ(x,y), az OKOZ(u,v) és a VÁLIK(r,s) elemi predikátumok segítségével jellemezhető: ’x tesz valamit (= y), és ez a valami (u = y) okozza azt, hogy r meghal (s = halott)’. A v helyébe a VÁLIK(r,s) predikátum kerül. A prototípusszemantika szerint azonban a megöl ige jelentését tipikalitási feltételek segítségével kell megadnunk:

(2)   a. y meghal.

b. x szándékosan olyasvalamit tesz, ami y halálát okozza.

A (2a) feltétel kétségtelenül alapvető, ez a feltétel nem lehet fokozat kérdése. A (2b) feltétel ezzel szemben már nem egyszerűen igen vagy nem kérdése. Ha például x cselekedete és y halála között viszonylag hosszú idő telt el, akkor már nem állapítható meg egykönnyen, hogy valóban x okozta-e y halálát.⁷ Ebből következik, hogy a megöl ige jelentése sem határozható meg szükséges és elégséges feltételekkel.