Móricz Zsigmond Válogatott elbeszélések tartalom

A HÁRMAS-KÖRÖS EGYSZERŰ TRAGÉDIÁJA

A tavaszon bejártam a Sárrétet. Békés és Bihar vármegyét. Azt a tájat, ahova nem volna szabad külföldit beereszteni, mert ha egy nyugati ember ezen a vidéken körülmegy, nagyon szomorú képet kap a magyarság életéről. Mintha itt csak kódusszegény, elma­radott és tehetetlen világ maradt volna a másfél százados tö­rök kor után.

Ez a táj száz év előtt még nagyon érdekes lehetett. Óriási területek tele vízzel, mocsárral, nádasokkal. Nem állítom azt, hogy kár volt lecsapolni. Nem szeretném, ha a közönség egy­szerűen elhinné, hogy Széchenyi a bűnös abban, hogy a Magyar Alföld kiszáradt, s halott tájjá változott. A nádas világ, a mocsártenger festői lehetett, de annyi átokkal volt összekötve, amiről a mai embernek már fo­galma sincs.

A szúnyogok miriádjai nem a legkisebb baj volt ebben az ősi kor­ban. A hideglelés még az én gyermekkoromban állandó, mindennapi és elviselhetetlen betegség volt. A szúnyogok beoltot­ták a gyerme­keket, s az ember haláláig kínlódott vele. A “morbus hungaricus” nem erkölcsi betegség volt, hanem afféle súlyos baj, mint a trópusi láz. A bennszülöttek valahogy hozzá­szoktak, s aki meg nem halt benne, az kibírta. A magyar függetlenségnek nagy oltalma volt ez a betegség. Van egy híradás, hogy angol katonák hazavitték a bajt, s Angliát megtizedelte a magyar betegség. Ezért nem bírtak el a jól képzett, jól fegyelmezett osztrák hadak, a legjobb vezérek alatt sem, a magyar gerillacsapatokkal, mert a Magyar Alföld beleszólott, és leterítette őket.

De a mocsári lázon kívül is éppen elég ok volt, hogy Széchenyi halált üzenjen a mocsárnak. Óriási területeket vett el a mocsár a földművelés elől. Annak a csekély néprétegnek, mely a mocsárszigeteken élt, csak adott valamilyen kenyeret a vízi világ, nádat vágtak, tojást szedtek, mint az Északi-sarkvidék madárszigeteinek lakosai, csíkot, halat fogtak, s azt ették és eladták... De mi az ahhoz ké­pest, hogy a mai tízezer lakosú falvaknak mire van szükségük? Akkor Szeghalomnak volt kétezernyi lakosa, ma van tizenkétezer. Ez egy­általában nem is élhetne meg abban a nyomorban, ami akkor uralko­dott Békés megyében.

Még rágondolni is szörnyűség, hogyha ma is a régi állapotban állanának a mocsárrengetegek.

Ezt nem lehet lekicsinyelni a mai kép bemutatásával, hogy ma viszont esőtlen és nedvesség nélküli földeken jár az ember. Szikes, vad földeken, ahol csak minden harmadik évben aratnak. Ez kétség­beejtő, de ennek nem az az oka, hogy lecsapolták a mocsarakat, ha­nem az, hogy elvezették a vizeket. A lecsapoló mérnökök nem láttak a jövőbe, számukra egy cél volt kitűzve: menekülni a mocsártól.

Csak néhány év óta tudjuk, hogy a víz elvezetésének az a rabiátus és barbár rohama, amit végrehajtottak, más roppant bajt hozott: a száraz nyarakat és a terméketlen életet.

A baj az, hogy a vizet nem tartották meg.

A tavaszon felkeresett egy politikus, és megmutatta nekem, hogy éppen most nagyszerű tervvel foglalkozik az állami vízépítészet. El­készítették a Hármas-Körös szabályozási tervét.

Ez a terv a modern és egészséges gondolatra van bazírozva: meg kell tartani a tavaszi árvizeket. A Körösök ármentesítő gátjai kitű­nőek. A vízmeder mellett oly széles sávot vesznek körül, hogy ha duzzasztógátakkal a vizet Szeged fölött s bizonyos távolságokban vízlépcsőkkel felfogják, akkor az egész évi vízcsapadékot meg lehet tartani.

A Körösöket hajózhatóvá lehet tenni Szeghalomig és a Berettyót Mezőtúr felett legalább Túrkevéig.

Ennek kiszámíthatatlan haszna van már a vízi közlekedés szem­pontjából is. Magyarországnak egyik legnagyobb baja a vasút. A vasút, mely a maga megépített töltéseit, mint kínai falat, nyújtóztatja végig az országon. De a vasúti tarifa mozdulatlan és kétségbeejtő - így a lakosságnak nem tud eléggé segítségére jönni. Ha a vizek hajóz­hatókká válnak, a búzát olcsón lehet elszállítani, és fát, szenet olcsón lehet beszállítani.

- A Körösök szabályozásának másik előnye, hogy negyvenezer hol­dat azonnal vízelárasztás alá lehet venni. Öntözőzsilipek és csator­nák segítségével könnyedén lehet fokozni a termelést.

Negyvenezer hold nem nagy terület az összes szikesek területé­hez képest, hiszen egymillióra teszik a használhatatlan szikterületet, mégis valami. Mennyivel több munkáskezet lehet használni az öntö­zött területeken. Minden telepítési akciónál nagyobb értékké válhat ez az egyetlen módszer.

Harmadik és talán legnagyobb haszon volna azonban, ha azt a töméntelen millió köbméter vízmennyiséget itt tartanánk, s az a nyári napon állandóan párologhatna: új esőket lehet várni az egész Alföldön.

Az egész munka, a Hármas-Körösnek ez a szabályozása, az összes építészet beleszámításával, öt és fél millió pengőbe kerülne az állami közegek számítása szerit.

A napokban találkoztam barátommal, aki annak idején nagyon megkért, hogy pártállására való tekintettel ne hozzam egyelőre nyil­vánosságra ezt a tervet, melyhez pedig csak a legnagyobb örömmel tudtam volna szerencsét kívánni: ha a dolog aktuális lesz, ígérte ő, ő maga felkeres, és az összes adatot rendelkezésemre bocsátja.

Kérdem tőle, mi van a tervünkkel. Szomorúan felel: most már aztán igazán nem lehet róla írni, mert az illetékes hatalmak nem ad­ták meg az engedélyt, nem szavazták meg rá az öt és fél milliót.

Kétségbeejtő.

Öt és fél millió egy ilyen hatalmas terv keresztülvitelére nem pénz. Ennyibe került a Boráros téri híd megépítése. Van itt most egy bizo­nyos körökben népszerű gondolat, hogy ennyi pénz­zel odább kell tolni a Belvárosi-templomot néhány méterrel, hogy a Kossuth Lajos utca sugarát kiegyenesítsük.

Ellenben erre a legelső, nagyszerű és modern tervre, a Hármas-Körös szabályozására nincs pénz.

Százezernyi munkás esik el a jobb munkalehetőségtől. Egymillió gazdaember küzd tovább s évről évre jobban a természeti csapások, a mostoha csapadék nyomorúságával.

Kötelessége mindenkinek, aki ebben az ügyben valamit tehet, hogy új meggondolás tárgyává tegye ezt a szép gondolatot.

Ha Széchenyi tévedett, az korának tévedése volt, de ha a mai ember téved, az a legsúlyosabb bűn a nemzeti gazdálkodás ellen.

1935