Romániai magyar irodalmi lexikon

Benkő András (Fejérd, 1923. jan. 21.) — zenetörténész. Középiskolai tanulmányait Nagyenyeden kezdte, 1944-ben Kolozsvárt tanítóképzőt végzett, 1950-ben zenetanári diplomát szerzett a kolozsvári zeneművészeti főiskolán, majd ugyanitt a zenetörténet előadótanára. 1977 óta a zenetudomány doktora (disszertációja: Bartók şi România). Diákkora óta közöl zenepublicisztikát. Hangversenybeszámolói, kritikái, tájékoztató cikkei az Igazság, Utunk, Művelődés hasábjain jelennek meg, zenetörténeti dolgozatait a Korunk, NyIrK, Lucrări de Muzicologie, Református Szemle és a budapesti Zenetudományi Tanulmányok közli. Tudományos munkássága főleg Erdély zenei múltjára összpontosul. Ismeretlen adatokat tárt fel a XVI. századi Beszterce zenei életéről, kéziratos énekeskönyveket ismertetett (Almási Sámuel gyűjteménye 1823–71-ből, Csokonai-dalok kolozsvári kéziratos gyűjteményekben, kéziratos halotti énekeskönyvek), feldolgozta Apáczai Csere János, Bolyai János, Seprődi János zenetudományi hagyatékát s Bartók Béla leveleit Constantin Brăiloiuhoz; elsőként írt életrajzi tanulmányt Veress Gáborról, elkészítette Lakatos István zenetörténeti bibliográfiáját. Bartók Béla romániai hangversenyei (1970) c. könyvében a teljesség igényével méri fel a zongoraművész Bartók romániai hangversenyeinek sajtóvisszhangját. Az utóbbi években a zenei nyelv egyes kérdéseit kutatja (B–A–C–H motívum a kortárs zenében, a peon versláb előfordulása Beethovennél, hangkészlet-problémák). Újabb önálló kötete: A Bolyaiak zeneelmélete (1975). A Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése (1974) és a Zenetudományi írások (1977, 1980) c. gyűjtemények szerkesztője.

Rónai István: A zeneelmélet Bolyaija. A Hét 1975/41. — Angi István: A Bolyaiak a zene világában. Utunk 1975/50.

Benkő Anna (Marosvásárhely, 1878. máj. 27. — 1971. okt. 9., Pesterzsébet) — gyermekíró. A sepsiszentgyörgyi óvónőképzőben szerzett oklevelet, 1924-ig Bethlenben volt óvónő. Számos, korában népszerű gyermekverse s több pedagógiai cikke jelent meg a napilapokban és folyóiratokban. Gyermekversek (Kv. 1924) c. kötetéhez Benedek Elek írt előszót.

Benkő József (Temesvár, 1939. szept. 8.) — matematikai szakíró, tankönyvíró. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, a Babeş–Bolyai Egyetem matematikai karán szerzett diplomát. 1964 óta a brassói Politechnikai Intézet matematikai karán egyetemi adjunktus. Német és angol szakfolyóiratok szerződött külső munkatársa, tanulmányait a Studia, Studii şi Cercetări Matematice közli. Elméleti értekezéssel szerepel a M. Maliţa szerkesztésében megjelent Sisteme în ştiinţele naturii (1979) c. kötetben. Több szakmunkáját a brassói egyetem adta ki, társszerzője több egyetemi kiadványnak. Magyar nyelvű önálló munkája: A topológia elemei (Kv. 1975).

Benkő Samu (Lőrincfalva, 1928. febr. 25.) — művelődéstörténész. B. Nagy Margit férje. Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi, majd a kolozsvári ref. kollégiumban végezte. A Móricz Zsigmond Kollégium tagja. Tanári képesítést a Bolyai Tudományegyetem filozófiai karán szerzett, ahol Gaál Gábor mellett egyetemi gyakornok, később tanársegéd (1949–52); közben fél évig általános iskolai tanár Fazekasvarsándon. 1953-tól az Akadémia kolozsvári Történeti Intézetében kutató, majd főkutató. 1975-től az RSZK Akadémiája kolozsvári könyvtárának tudományos főkutatója. 1957–58-ban szerkesztő a Korunknál, a Kriterion Könyvkiadónál megjelenő Téka-sorozat szerkesztőbizottsági tagja. Érdeklődése mindinkább a hazai művelődéstörténet felé irányul, annak is a XVIII–XIX. századi hagyományait kutatja. Első cikke a marosvásárhelyi Szabad Szóban jelent meg 1946-ban, azóta valamennyi hazai magyar folyóiratban folytat közírói, kritikai és szakírói munkásságot. Úttörő munkát végzett Bolyai János kéziratos hagyatékának feldolgozásában, ilyen irányú kutatásait a szakemberek (Tóth Imre) és írók (Németh László) egyaránt magasra becsülik. Tanulmánya az első erdélyi magyar folyóiratról (Korunk 1957/8), Kemény Zsigmond publicisztikájának eszme­tör­ténetéről (Korunk 1964/12 és 1965/1) s Petőfi-elemzése (A história és a vers, Igaz Szó 1969/11) forrásértékű. Közreadta Kemény Zsigmondnak a sepsiszentgyörgyi levéltárból előkerült naplóját; a bevezető tanulmány itthon s külföldön is nagy visszhangot váltott ki. Újabb Kemény-tanulmányaiban az író történelmi érdeklődését, a nemzetiségi kérdésről 1860–61-ben írott cikkeit és műveltségének rétegeit elemzi (Kemény Zsigmond műveltsége, A regény és a történelem, Korigény és erkölcsi parancs). Mindhárom eredetileg 1975-ös tanul­mány A helyzettudat változásai c. kötetben.

Munkatársa az Istoria României III. kötetének (1964), egyik fordítója az Erdély története c. akadémiai munkának (1964) és fordítója Victor Cheresteşiu A balázsfalvi nemzetgyűlés (1967) c. művének, társszerkesztője a Revoluţia de la 1848–1849 din Transilvania (I. 1977; II. 1979) c. sorozatnak s a Székely felkelés 1595–1596 c. kötetnek (Demény Lajossal és Vekov Károllyal, románul 1978, magyarul 1979). Írásait a múlt közelhozása napjainkhoz, a honi helytállás és európai kitekintés összhangkeresése, a mondandó választékos megfogalmazása jellemzi. Művelődéstörténeti dolgozataival nemcsak a haladó erdélyi hagyományokat teszi élővé, hanem új, tudományos megalapozást is ad a korszerű humanista nemzetiségi öntu­datnak, feloldva “egyetemesség és provincia századok óta hordozott ellentmondását”. Tudomány- és iskolatörténeti írásaiban a kultúra egyetemes eredményeinek birtokbavételét és az alkotómunka hazai kibontakozását vizsgálja.

Munkái: Az erdélyi műszaki és gazdasági értelmiség kialakulásának kérdéséről (a Csetri Elekkel és Imreh Istvánnal közös Tanulmányok az erdélyi kapitalizmus kezdeteiről c. kötetben, 1956); Bolyai János vallomásai (1968, 2. kiadás 1972, románul 1976); Sorsformáló értelem (művelődéstörténeti dolgozatok, 1971); Murokország. Művelődéstörténeti barangolás szülőföldemen (1972); A helyzettudat változásai (művelődéstörténeti dolgozatok, 1977); Apa és fiú (Bolyai-tanulmányok, Bp. 1978); “A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni” (beszélgetései Kós Károllyal, 1978); Haladás és megmaradás (művelődéstörténeti tanul­mányok, Bp. 1979).

Szerkesztésében megjelent kiadványok: Minek nevezzelek (száz szerelmes vers magyar klasszikus költőktől, 1955); Arany János: Toldi, Toldi szerelme, Toldi estéje (utószóval, 1956); Bölöni Farkas Sándor: Utazás Észak-Amerikában (bevezető tanulmánnyal, jegyzetekkel, 1966); Kemény Zsigmond naplója (1966, 2. kiadás Bp. 1974); Bolyai-levelek (Téka 1975); II. Rákóczi Ferenc: Fejezetek a Vallomásokból (Téka 1976); Ormós Zsigmond: Szabadelmű levelek vagy demokrát lapdacsok aristocrat görcs ellen (Téka 1976); Erdélyi Muzéum 1814–1818 (válogatás bevezetővel, Téka 1979).

Írói álnevei: Benkő Mátyás, Dósa Ferenc.

Kozma Dezső: Kemény Zsigmond Erdélyben. Utunk 1966/24. — Rigó László: Kemény Zsigmond naplója. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1967/3. — Imreh István: Útleírás, mely utat mutat. Korunk 1967/4. — Mikó Imre: Bolyai János vallomásai. Igaz Szó 1969/2. — Tóth Imre: A második mérföldkő a Bolyai-kutatásban. Korunk 1969/3. — Vekerdi László: Bolyai János vallomásai. Valóság, Bp. 1969/4; újraközölve Befejezetlen jelen, Bp. 1971. 486–90. — Trócsányi Zsolt: Erdélyi arcok — Két tanulmánykötetről. Tiszatáj, Szeged 1969/10. — Gáll Ernő: Értelmiségünk múltjának kutatója. A Hét 1971/49. — Szilágyi Domokos: Sorsformáló értelem. Könyvtári Szemle 1972/1. — Balogh Edgár: Serkentő párhuzamok; Bajor Andor: Megmentett múlt. Igaz Szó 1972/3. — Marosi Péter: Murokországi kóstoló. Utunk 1972/47. — Beke György: “Írásaimmal hatni akarok”. Beszélgetés B. S.val. A Hét 1975/27. — Imreh István: A változásformáló értelem. Utunk 1978/8. — Balogh Edgár: A helyzettudat változásai. Igaz Szó 1978/3. — Egyed Ákos: Művelődéstörténetünk útjai. Korunk 1978/3. — Czine Mihály: “A legszebb élet”… B. S. beszélgetései Kós Károllyal. Forrás, Kecskemét 1979/6. — Marosi Péter: Vallani és vállalni. Utunk 1979/33. — Fábián Ernő: Anyanyelv és műveltség. Utunk 1979/36. — Ratzky Rita: B. S.: Haladás és megmaradás. Valóság, Bp. 1979/12. — Németh László: A két Bolyai marosvásárhelyi bemutatójára. Az Utolsó széttekintés c. kötetben. Bp. 1980. 729–30. — Kiss András: Haladás és megmaradás. Utunk 1980/34.

Bércy György — *almanach

Bérczy Lajos (Arad, 1874. szept. 11. — 1947. márc. 23., Arad) — publicista, író. Újszentannán, Kevevárán, majd Aradon volt polgári iskolai, végül gimnáziumi tanár. 1922-től 1928-ig a Kölcsey Egyesület főtitkára, részt vett az OMP helyi közművelődési mozgalmaiban. Cikkeit, tárcáit, verseit, novelláit főleg a helyi lapok közölték. Ibolyka c. érzelgős kisregénye az Erdélyi Könyvtár 7. köteteként 1922-ben jelent meg Aradon.

Berde Amál, Dóczyné (Kackó, 1886. dec. 15. — 1976. dec. 12., Kolozsvár) — festőművész, művészeti és néprajzi író, ~ Mária testvérnénje. Tanulmányait Nagyenyeden kezdte, a tanítóképzőt 1906-ban Kolozsvárt végezte. 1910-ben Dóczy Ferenc fizikatanárral lépett házasságra. Művészeti tanulmányokat folytatott Münchenben, Nagybányán, ahol Thorma János, Réti István tanítványa, majd Kolozsvárt (1913–18); közben rajztanár. Több nyugat-európai utazás után 1930-ban Kolozsvárt telepedett le. A két világháború közt a maros­vásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság és a bukaresti Szépművészeti Társaság tagja. Torockó, a Kalotaszeg és a Székelyföld népművészetének egyik legjobb ismerője, e vidékek néprajzát számos kiállításon szereplő figurális és tájfestményeiben, szakszerű írásaiban és népszerűsítő előadásaiban örökítette meg; népművészeti tárgyú írásait, rajzait a Zord Idő, Ellenzék, Keleti Újság közölte, utóbbi napilapnak 1938-tól 1940-ig belső munkatársa. Történelmi színjátéka, a Bujdosó királyasszony Szapolyai János özvegyéről, Izabelláról szól, s a KZST félszázados ünnepére készült (1929). Asszonyfarsang c. vígjátéka (1941) kalotaszegi folklóranyagot dolgoz fel.

Berde Mária (Kackó, 1889. febr. 5. — 1949. febr. 20., Kolozsvár) — író, publicista, műfordító. Régi erdélyi értelmiségi család sarja, ~ Amál testvére; édesapjuk ref. lelkész, majd a nagyenyedi teológia tanára. Nagyenyeden végezte a középiskolát, első verse diákkorában, 1906-ban jelent meg a Pesti Naplóban. A kolozsvári egyetem bölcsészkarán magyar–német nyelv- és irodalomból doktorált; a költő Baumberg Gabrielláról, Batsányi János feleségéről írt disszertációjának anyagát Bécsben gyűjtötte. 1912-ben jelent meg első verskötete a Modern Könyvtár sorozatban. Az angol és német nyelv tanulása végett Münchenbe utazott, tanulmányútja idején — amelynek Az örök film c. modern formaeszközökkel megírt diákregényében állít emléket — súlyos tüdőbajt szerzett. Betegségét, mely kihat egész életére, egy svájci szanatóriumban gyógyíttatja. Itt szerzett élményeit később, első érett regényében, a Thomas Mann hasonló tárgyú és problematikájú Varázshegyével egy időben megjelent Haláltáncban dolgozta fel. 1917-től 1920-ig a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanára.

Pályájának új szakasza a forradalmak után kezdődött, a továbbiakban munkájának dandárja a próza. Kezdettől bekapcsolódott a kibontakozó irodalmi életbe, az Erdélyi Irodalmi Társaság (1919) és a Kemény Zsigmond Társaság tagjául (1920), majd alelnökéül választja. Maros­vásárhelyi tanársága idején az Erdélyi Szemle, majd a Zord Idők szerkesztője (1920–21), a Napkelet munkatársa. Szépirodalmi alkotásai és cikkei a legtekintélyesebb erdélyi, budapesti és szlovenszkói magyar lapokban jelentek meg. Sokat tett az együttélés érdekében, előa­dássorozatokban népszerűsítette a román irodalom jeleseit. Már 1923-ban cikket ír egy erdélyi szabad írói munkaközösség szükségességéről, később az Erdélyi Helikonba Kuncz Aladár felkérésére írt Vallani és vállalni c. nagy hatású cikkével (Erdélyi Helikon 1929/8) az időszerű társadalmi témák mellett állt ki a múltba menekülő történelmi regények akkori divatjával szemben, s írót és kiadót egyaránt serkentve kiváltotta az erdélyi magyar írók népi és korelkötelezettségének éles vitáját. Kuncz Aladár halála után elhidegül az Erdélyi Helikontól, többek között az alakulóban levő romániai magyar irodalomról, főképp a marosvásárhelyi szervezkedésekről szóló regénye, a Szentségvivők kiadásának elutasítása miatt. 1931 őszén került Nagyváradra mint a kereskedelmi leányiskola német–magyar szakos tanára, ahol főmunkatársa lett Az Írás c. rövid életű irodalmi, művészeti és zenei hetilapnak; regényét Marokszedők c. alatt 1932-ben a Nagyvárad közli folytatásosan. Olosz Lajos, Szombati-Szabó István és Tabéry Géza társaságában 1933-ban létrehozta az EMÍR (*Erdélyi Magyar Írói Rend) csoportosulását és könyvkiadó vállalatát, amelyben 1937-ig tevé­kenykedett.

Írói pályája utolsó szakaszának kezdetén, 1934-ben szakít végleg az Erdélyi Helikonnal. Legérettebb regényeit azután írja. Emberi és írói magatartásával a felszabadulás után is a haladás szolgálatában áll, állandóan betegeskedve is szerepet vállal az újjászerveződő irodalmi életben. A Világosság, Szabad Szó, Népakarat és Utunk közli verseit, széles tema­tikát felölelő novelláit, tanulmányait és cikkeit. Egyik alapítója és haláláig főszerkesztője a Dolgozó Nőnek.

Halk szavú, az epikum felé hajló, szimbolista stíluseszközöket kedvelő, a természet minden rezdülésére érzékeny lírikusként indult. Legjobb verseit Seherezádé himnusza c. kötetében publikálta. Látásmódja, tiszta hangú, finom zeneisége, érzelmes lírája, valamint az emberi viszonyok sajátos, etikai megközelítése, nőies érzékenységre valló, néhol impresszionista hatást mutató prózájának stílusa miatt a szó igazi értelmében asszonyírónak nevezhető. Egyik-másik prózai írását predesztinációt valló erős kálvinizmus jellemzi. Egykori bírálói szóvá tették “levendulás feminizmus”-át. Sokirányú tevékenységéből novella- és regényírói mun­kássága a legmaradandóbb. Néhány elbeszélése (Szegény kicsi Jula, Rina kincse, Télutó, Vargabetű) hangjának eredetisége, nyelvének költői szépsége miatt sorolható a legjobb kortárs magyar novellák közé. Vissza-visszatérő témája a magát felszabadító vagy felszabadítani akaró asszonyember sorsa, társadalmi és erkölcsi helyzete, a párválasztás és a nők érzelmi világa, lelki életük szabadsága a férfival való kapcsolatukban. Egy leányanyáról írott regényében, A szent szégyenben a társadalmi előítéletekkel szembeszállva azt bizonyítja, hogy a nők csak a termelőmunkában való részvételükkel, anyagi függetlenségük megterem­tésével érhetik el szabadságukat. Az álerkölcsökkel, képmutatással leszámolni akaró írói szándék ebben a regényében a főhős lelki fejlődésének sokszínű költői rajzával párosul.

A 20-as évek végén fordulat áll be érdeklődésében. A romantikus feminizmus helyett egyre inkább korának társadalmi kérdései kezdik foglalkoztatni, jószándékú polgári álláspontról vállalta a közéleti harcot. Higgadt és kulturált stílusú, tudatos felépítésű társadalmi regé­nyében, a Földindulásban az erdélyi dzsentri háború utáni pusztulását, végső züllését festi. A néphez való közeledést, valamint a román polgársággal és értelmiséggel való egyezkedést javallja a lecsúszás orvoslására. Főhőseinek tökéletes lélektani hűségű ábrázolásával emel­kedik ki életművéből a háborúellenes hangokat is megütő Tüzes kemence, melyben régi témáját, a nő–férfi kapcsolat erkölcsi vetületét dolgozza fel a korábbinál nagyobb igénnyel. “Mondatai úgy csengenek, mint az ötvös kalapácsa az ellenálló fémen. A platina ke­ménységével csillognak. Ez a keménység van a történet vonalvezetésében is. Szoros fegyelmet tart mondanivalójával szemben, pontosan azon az alaprajzon épít, amelyet mint jó építész előre kitervelt” — írja róla Schöpflin Aladár 1936-ban.

Életműve koronájának szánta és “a lelkiismeret ébrentartása igényével” írta az erdélyi reformmozgalom hősei, id. Szász Károly, ifj. Wesselényi Miklós és társaik emlékének szentelt történeti regényét, A hajnal embereit. “Azt az erdélyi értelmiségi réteget képviselte, mely nem állt ugyan a munkásmozgalom oldalára, de sem a fasizmus előretörése, sem a szovjetellenes háború idején nem hódolt be a fasizmus ideológiájának. És a maga eszközeivel állást is foglalt, amikor 1942-ben megjelent regényében a fasizmussal szemben az önkényuralom, a faji és vallási előítéletek ellen, a szabadságeszmékért harcoló reformkor nagy alakjait, a hajnal embereit állította kortársai elé” — vallja Katona Szabó István 1957-ben. Használta a Berde Mária Julianna, Laborfalvi Berde Mária, 1924-től pedig az R. Berde Mária nevet is (férje, Róth Jenő német irodalomszakos tanár után).

Két versét (Balga hegedűn, És jönnek órák…) Trózner József zenésítette meg.

Művei: Batsányiné Baumberg Gabriella élete és költészete (doktori értekezés, Kv. 1912); Versek (Bp. 1912); Az örök film (regény, Bp. 1917); A tükör — Szegény kicsi Jula — Borzhistória (Mv. 1920); Rina kincse (novellák, történetek, Tv. 1923); Vízen hold (elbeszélések, Kv. 1924); Haláltánc (regény, Bp. 1924); A szent szégyen (regény, Mv. 1925); Enyedi történetek (elbeszélések, Nv. 1926); Romuald és Andriána (az MTA Ormódy Amália-díjával kitüntetett “széphistória”, Pozsony 1925, Berlin 1927; később Keresztjáró szerelem címmel, Bp. 1941; új kiadás RMI-sorozatban, 1968); Seherezádé himnusza (versek, Kv. 1928 és Bp. 1929); Télutó (elbeszélések, Kv. 1928); Végre egy férfi! (három egyfelvonásos vígjáték, Kabdebó Ernával Mv. 1928); Földindulás I–II. (regény, Kv. 1930 és Bp. 1931); Pillangó Rebeka története (elbeszélés, Nv. 1933); Szentségvivők (regény, Nv. 1935); Egy kicsi szolgáló (novellák, Nv. 1936); Tüzes kemence (regény, Bp. 1936, románul 1973); Az élő Kölcsey (Olosz Lajos, Szentimrei Jenő és Tabéry Géza tanulmányaival, Nv. 1939); Istenes énekek (Orth Győzővel és Róth Jenővel szerkesztett versgyűjtemény, Nv. 1939); Misszióban (egy szórványmisszió története, Nv. 1940); A hajnal emberei I–II. (történelmi regény, Baumgarten-díjjal jutalmazva, Bp. 1942); Tüzes kemence — A szent szégyen (új kiadás Jancsó Elemér bevezetőjével, 1967).

Több antológia közölte írásait. Szerkesztésében megjelent mesegyűjtemények: Fótonfót király (erdélyi székely népmesék, Brassó 1937); A gyémánt emberke (székely népmesék, Nv. 1938); Az árva királyfi (eredeti székely népmesék, Bp. é.n.). Fordításkötetei: Ion Creangă: Gyermekkorom emlékei (Kiss Jenővel, 1950); Ion Creangă: Ionica gyermekkora (Bp. 1950). Gyűjteményes kötetekben, folyóiratokban több vers- és prózafordítása jelent meg az angol, német és román irodalomból, különösen sok Eminescu-verset tolmácsolt. Verseinek, elbeszéléseinek egy részét román, francia és német nyelven is kiadták. Irodalmi levelezéséből A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája (1973), a Ritoók János-féle Kettős tükör (1979), valamint A Helikon és az ESZC levelesládája (1979) c. kötetekben jelentek meg életművének értékelése szempontjából fontos darabok.

Kiadatlan művei: A hajnal emberei c. regény III. kötete; Tisztítótűz (dráma, Szentimrei Jenő hagyatékában, előadta a Szegedi Színház 1944 februárjában); Versei (két kötetben); Amikor én kislány voltam (tíz elbeszélés); műfordításai német, angol, román költőktől.

(K. Á.)

Reményik Sándor: B. M. Pásztortűz 1923. I. 140–42. — Szentimrei Jenő: Erdély tízéves magyar irodalma. Nyugat 1930. I. 537–44; uő: Meghalt B. M. Világosság 1949. febr. 23. — Tabéry Géza: Emlékkönyv. Kv. 1930. — Benedek Marcell: Földindulás. Nyugat 1931. I. 411–13.; uő: Szentségvivők. Nyugat 1935. I. 245–46. — Schöpflin Aladár: Tüzes kemence. Nyugat 1936. II. 382–83. — Németh László: B. M. a Készülődés c. kötetben, I. Bp. 1941. 105–08. — Kardos László: Keresztjáró szerelem. Nyugat 1941. 566–67. — Nagy István: Mit “vall” és mit “vállal” B. M.? Utunk 1957/19. — Katona Szabó István: Jegyzetek B. M. műveiről. Utunk 1957/30–31. — Molnár Szabolcs: Két asszonyi regény. Korunk 1967/7. uő: Levelek B. M.-hoz. A Hét 1978/29. — Tóth Sándor: “Vallani és vállalni”, avagy az írók gyávaságáról. Korunk 1971/12. — Veronica Porumbacu: Néhány szó B. M.-ról. Steaua 1973/17, magyarul A Hét 1973/38. — Nagy Géza: Az erdélyi Seherezáde. Utunk 1974/15.

ASZT: B. M. ismeretlen levele Bitay Árpádhoz. LM 1322. — Köszöntő. Beszél Berde Amál és Jancsó Elemér. LM 2334.

Berde Zoltán (Fotos, 1930. febr. 9.) — kritikus, irodalomtörténész. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem filológiai karán végezte. 1953 óta a sepsiszentgyörgyi 1. sz. középiskola tanára. Recenziói, műkritikái, színibírálatai, irodalomtörténeti karcolatai napilapjainkban és folyóiratainkban jelennek meg. Az Aluta munkatársa. Mikszáth Kálmán Háromszéken c. irodalmi-helytörténeti tanulmányát iskolájának folyóirata, a Gyökerek 1970-es évkönyvében közölte, a diáklapban és a Zenetudományi írások (1980) c. kötetben jelentek meg tanulmányai a sepsiszentgyörgyi sport kezdeteiről s a város zenei életéről a XIX–XX. században.

Bereczki Károly (Szováta, 1948. ápr. 4.) — újságíró. A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium végzettje, a Babeş–Bolyai Egyetem történelem–filozófia karán szerzett diplomát. Pályáját az aradi Vörös Lobogónál kezdte, 1971 óta a Hargita szerkesztőségében dolgozik. Szatíráival és humoreszkjeivel tűnt fel, honismereti riportjaiban a helytörténeti hagyományokat szívesen kapcsolja a mai emberek problémáihoz. A Művelődésnek és Új Életnek is munkatársa.

Bereczky András — *közgazdasági szakirodalom

Bereczky József — *naptár

Bereczky Sándor — *daloskönyv

Berekméri Sándor — *mesemondók

Berényi Ádám (Szilágysomlyó, 1922. jan. 6.) — közgazdasági szakíró. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári ref. kollégiumban, felsőbb tanulmányait 1945-ben a kolozsvári egyetem közgazdasági karán végezte, ahol előadótanár lett. Több önálló jegyzetet adott ki és ő írta a Curs de economie politică (1970) c. egységes tankönyv I. kötetének a tőkés világpiacra és a tőkés országok valutáris kapcsolataira vonatkozó fejezeteit. Tanulmányai a Probleme Economice, Korunk és Studia Universitatis Babeş–Bolyai hasábjain jelennek meg, vagy az akadémia kolozsvári fiókjának tudományos ülésszakain hangzanak el; többször szerepelt mint társszerző Kohn Hillel, Molnár Miklós, Kecskés József, Fekete Andor mellett.

Világgazdasági kérdéseken kívül Kolozsvár (1948) és Csík megye (1949) gazdasági problémáival s közgazdasági haladó hagyományainkkal foglalkozott, így Gheorghe Bariţiu (1957), Brassai Sámuel (1958) és Ion Ionescu de la Brad (1968) személyiségével. Gazdasági elméletek címmel egyetemi jegyzete jelent meg (1979).

Berényi Gizella-Erzsébet (Nagybánya, 1899. aug. 31. — 1968. máj. 23., Nagybánya) — tanulmányíró. Középiskoláit szülővárosában végezte, hitoktatói kiképzés után kat. egyházközösségi nővér Temes megyében (1938–55). A lugosi Magyar Kisebbség számára elkészítette Bányai Géza álnéven Medves és Janova monográfiáját. A két falutanulmány a Dél-erdélyi és Bánsági Tudományos Füzetek 4. és 10. számaként önállóan is megjelent.

Berényi Lajos — *Szelektor

Béres József — *biológiai szakirodalom

Béres Katalin — *Művelődés

Berey Géza (Szatmár, 1908. jan. 17.) — hírlapíró. Csányi Piroska férje. A szatmári Szamos, majd Szatmári Újság, Aradi Közlöny, Brassói Lapok, Független Újság munkatársa, szerkesztője a Nagykároly és Vidéke (1930–31), Szamos (1931), Mai Nap (1932) c. lapoknak. 1933-ban riportregényt írt (Amerika, Mohy Sándor címlapjával), 1934-ben Szatmáron Várady Aladárral szerkesztette az *Erdélyi monográfia c. lexikont, majd 1936-ban tanulmányt adott ki Néhány szó az újságírásról címmel. 1938-ban Magyarországra költözött, s a Délmagyarország munkatársa lett. Fordításában mutatta be a szatmári színház Gheorghe Ciprianu Ember meg a gebéje c. avantgardista színművét (1939). Sajtótörténeti munkája: A magyar újságírás Erdélyben 1919–1939 (Szeged 1940). Az 1944-es német megszállás után a dachaui koncentrációs táborba hurcolták. Lágerélményeit Hitler-Allee (Bp. 1979) c. emlékiratában közli.

E. Fehér Pál: Még egy emlékirat. Kulturális jegyzetek. Népszabadság, Bp. 1979. szept. 5.