Romániai magyar irodalmi lexikon

Alexa Ferenc (Szamosújvár, 1890. okt. 27. — 1957. márc. 8., Szamosújvár) — szótáríró. Tanulmányait Rómában végezte, örm. kat. plébános lett szülőhelyén. Kisebb örmény vonatkozású liturgiai, irodalmi és történeti munkákon kívül *miniatűr könyv formájában kinyomtatta 1000 szóból álló magyar–örmény szótár (Wien–Erzsébetváros, 1922) c. munkáját.

alkalmi lap — meghatározott alkalomhoz kötött, egyszer megjelenő újság- vagy folyóiratalakú kiadvány. Diáklap (Öreg kollégista, Székelyudvarhely 1927, 1929), színházi lap (Színház, Déva 1922; Buziási színpad, Buziás 1928), báli és farsangi lap (Orvosi-Báli Híradó, Kv. 1924; Magyar diákbál, Kv. 1931, 1933; Így írunk mi, Nv. 1926). Az ~oknak Kézdivásárhelyen a 20-as és 30-as években valóságos divatja volt (Burung, 1921; Cseszle, 1922; Csiri-Csáré, 1923; Mejjpor, 1926; Glicsu, 1928; Dugó, 1933).

A munkásmozgalom keretében kiadottak nemegyszer irodalmi és publicisztikai jelentőségre emelkedtek. Ilyen a Kolozsvárt (1922, 1923, 1924) és Szatmáron (1927) irodalmi tartalommal megjelenő Május 1 Emléklap, az emigráns írók részvételével szerkesztett Májusi Emléklap (Bukarest 1923), az Aradon kiadott Gyári munkás és Pri-pre-pro (Proletár sajtóbarátok, 1930), Jócsák Kálmán 1929. decemberi revüje (A megváltás), a Berkovics Simon szerkesztette A proletár 1932 júniusában. A felszabadulás után a Kolozsvári Munkás Egységfront 1945. május 1. címmel kiadta Bruder Ferenc, Jordáky Lajos, Lakatos István, Nagy István, Papp József és Veress Pál cikkeit Gy. Szabó Béla fametszeteivel.

A *Romániai Magyar Szó mint ~ a Tribuna României 1976/6-os számának mellékleteként a külföldön élő magyar nemzetiségű román állampolgárok és hozzátartozóik tájékoztatására jelent meg.

Abafáy Gusztáv: Irodalmi vonatkozások legális kommunista sajtónk magyar nyelvű lapjaiban 1920–24 között. NyIrK 1966/1.

Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó — a romániai szépirodalmi és irodalomtörténeti munkák kiadására alakult könyvkiadóvállalat. Az 1948-ban létesült egységes Állami Könyvkiadó (Editura de Stat) kibővülése és tagozódása során keletkezett Bukarest székhellyel, kezdettől fogva román és nemzetiségi osztállyal s kolozsvári, egy ideig (1954–58) marosvásárhelyi magyar fiókszerkesztőséggel. Magyar nyelvű kiadványait 1950-ben az RNK Írószövetségének Irodalmi és Művészeti Kiadója, 1951-től ~ név alatt jelentette meg. Szervezeti felépítését és tematikáját megtartva 1960-ban az *Irodalmi Könyvkiadó (Editura pentru Literatură) nevet vette fel.

A magyar alosztály főszerkesztője 1948 és 1950 között Aszódy János, 1950-től Szemlér Ferenc, 1957 májusától 1958 júliusáig Robotos Imre, 1962-től Szász Béla (Nagyenyed 1926). Ebben az időszakban az egész nemzetiségi osztály vezetője Bonyháti Jolán, utána Méliusz József, Domokos Géza, Kővári Attila, Fassel József, Bodor Pál. A kolozsvári magyar fiókszerkesztőségben dolgozott 1950 előtt Salamon László, Kiss Jenő, Páll Árpád. 1950-től a fiókszerkesztőség vezetője Földes László, majd Kacsó Sándor, mellettük dolgozik Bajor Andor; műszaki vezető és az egész romániai magyar könyvkiadásnak haláláig műszaki irányítója Tóth Samu. A marosvásárhelyi magyar kiadói részleg vezetője Balázs Lajos, szerkesztője Kocziány László és Szász Béla (Kolozsvár, 1910) volt. A szerkesztőségekben dolgozott (az említetteken kívül) András János, Bodor András, Botár Emma, Bustya Endre, B. Sztripszky Judit, Csire Gabriella, Dávid Gyula, Engel Károly, Fáskerthy György, Fodor Irén, Fodor Sándor, Haász Endre, Kacsir Mária, Kacsó Judit, Kerekes György, Keresztesi Éva, Konsza Judit, Kovács Erzsébet, Láng Gusztáv, Lászlóffy Aladár, Lőrinczi László, Marosi Péter, Sőni Pál, Szabó Gyula, Székely János, nem egy közülük a kiadói munkakörből indult el az irodalomba.

Az ~ fontos szerepet játszott a szocializmus építésére mozgósító új irodalom létrehozásában. Kiadója volt Asztalos István, Horváth István, Kovács György, Nagy István, Papp Ferenc, Sütő András, Szabó Gyula, Tamás Gáspár regényeinek, elbeszéléseinek, Hajdu Zoltán, Horváth Imre, Horváth István, Kiss Jenő, Majtényi Erik, Méliusz József, Szemlér Ferenc versköteteinek, ezenkívül főleg az 50-es években számos riportkötet, tanulmánykötet megjelenését segítette elő. Különleges szerepet vállalt a kortárs román irodalom és a román klasszikusok magyar nyelvű tolmácsolása és kiadása terén. Nagy példányszámban és a hazai műfordítók egész gárdáját tömörítve közvetítette a kibontakozó román próza (Eusebiu Camilar, Ion Călugăru, V. Em. Galan, Cezar Petrescu, Marin Preda, Mihail Sadoveanu, Zaharia Stancu) és költészet (Tudor Arghezi, Maria Banuş, Mihai Beniuc, Eugen Jebeleanu, A. Toma) korukban jelentős műveit. A klasszikusok sorában egész életműveket átfogó válogatásban adta ki Alecsandri, Eminescu, Filimon, Sahia, Odobescu, Vlahuţă írásait.

A világirodalomból — az *Orosz Könyv kiadói munkáját átvéve — az ~ 1957-től elsősorban klasszikus orosz és szovjet irodalmat adott ki. A kor sajátos munkamódszere volt, hogy nyersfordításokhoz társszerzőül jelentős magyar írókat (Kacsó Sándor, Kós Károly, Szemlér Ferenc, Szentimrei Jenő, Tompa László) nyert meg. Ugyanekkor egy önálló fordítógárda kinevelésére törekedett (Asztalos Ágnes, Bajor Ella, Békési Ágnes, Dobó Ferenc, Mikó Imre, Szegő György, Szőcs Ráchel). A világirodalom más területeit, ha szórványosan is, szintén próbálta átfogni, legjelentősebb eredménye Franyó Zoltán Faust-fordításának és Évezredek húrjain c. háromkötetes műfordítás-gyűjteményének, Szemlér Ferenc Ötsarkú égi csillag c. műfordításkötetének megjelentetése.

Átfogó kiadói koncepció és a tömegművelődésre gyakorolt hatása folytán méltatást érdemel az 1951-ben indult *Haladó Hagyományaink sorozat; első kezdeményezése és a hagyományok újraértékelése szempontjából sokat ígérő szakasza Gaál Gábor nevéhez fűződik. 28 kötete magyar, román és világirodalmi klasszikusok (Batsányi, Bessenyei, Csokonai, Vörösmarty; Bălcescu, Bolliac, Caragiale, Creangă, Filimon, Slavici; Heine) életművéből nyújtott hol bővebb, hol szűkebb válogatást, s felelevenítette kevéssé ismert hazai magyar irodalmi hagyományainkat (Heltai Gáspár, Mikes Kelemen, Korvin Sándor, Thury Zoltán, Zajzoni Rab István írásai, A kuruckor költészete, egy válogatás Ady kiadatlan novelláiból). A bevezető tanulmányok — bár nem mentesek a korszak merev hagyományszemléletétől — az írók értékelésében a hazai magyar marxista irodalomtudomány első eredményei voltak. E sorozatot folytatta a marosvásárhelyi részleg a *Magyar Klasszikusok (Benedek Elek, Eötvös József, Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Petelei István, Tolnai Lajos, Tömörkény István) sorozatával, valamint az 1956-ban kezdett, majd az Irodalmi Könyvkiadó vállalásaként teljessé tett *Román Klasszikusok sorozattal. Külön kell megemlékeznünk a szintén 1956-ban indult *Kincses Könyvtár olcsó áron és nagy példányszámban kiadott köteteiről (1960-ig 58 jelent meg), ezek a kortárs és klasszikus magyar, román és világirodalmat népszerűsítették.

(D. Gy.)

Állami Magyar Opera — 1948. dec. 11-én, Kodály Háry Jánosával nyílt meg Kolozsvárt, a sétatéri színházépületben, közös fedél alatt az *Állami Magyar Színházzal. Az új, önálló intézmény létrejöttének gazdag zenetörténeti előzményei visszanyúlnak a XVIII. századig. Az MNSZ IV. országos kongresszusának keretében, Dr. Petru Groza miniszterelnök jelenlétében megtartott intézményavató premier nemzetiségpolitikai és -történeti jelentőségére Balogh Edgár mutatott rá ünnepi beszédében, az első évadnyitó másik szónoka, Eisikovits Mihály igazgató az intézmény művészi programját ismertette: nemcsak a magyar operajátszás helyi hagyományait kívánja folytatni, hanem új dalszínháztípust kíván létrehozni, “népopera” akar lenni.

E népopera-jelleget a Háry Jánost követő első bemutatók — Smetana: Eladott menyasszony, Schenk: A csodadoktor, Erkel: Bánk bán és Hunyadi László, Muszorgszkij: Szorocsinci vásár, Donizetti: Don Pasquale, Kodály: Székely fonó, Aszafjev: A bahcsiszeráji szökőkút — következetesen érvényesítették. A profil lényeges értékekkel gazdagodott Kallós József igazgatása alatt (1950–51), amikor az első nagyoperákat mutatták be (Bizet: Carmen, Puccini: Pillangókisasszony). Ezt a bővült profilt erősítette meg a társulat Rónai Antal igazgatásának fél évtizedében (1952–56) az első Verdi-operák (Traviata, Álarcosbál, Rigoletto), két Rimszkij-Korszakov-mű (Seherezádé, Aranykakas) s az operairodalom több más remeke műsorra tűzésével; a népopera-jelleg folytonosságát ebben az időszakban többek közt egy Kiriţescu-operett (Lakodalom), egy magyar népies balett (Kenessey: Keszkenő) és a fölülmúlhatatlan sikerű Kacsóh-daljáték (János vitéz) bemutatása biztosította.

A fejlődési folyamat az egykori népoperát “az új dalszínháztípus” erényeinek megtagadása nélkül “sokrétű művészeti föladatok ellátására alkalmas operaházzá” avatta. A játékrendet ekkor a “népi” és a “klasszikus” művek, az opera, az operett és a táncjáték elvszerű arányossága jellemezte; föladatként állt még a társulat előtt a XX. század klasszikusainak meghódítása és a hazai repertoár megteremtése. (Utóbbi vonatkozásban csak az egyazon épületben tevékenykedő magyar színházzal karöltve színre vitt Három nap egy esztendő c. mesejátékra, Kiss Jenő és Márkos Albert közös művére tekinthetett vissza az immár nyolcéves társulat.) Szinberger Sándor több mint másfél évtizedes igazgatása alatt (1957–73) az ~ további jelentős előrelépésekként büszkélkedhetett néhány modern balett-egyfelvonásos színrevitelével (Ravel: Daphnis és Chloé, Stravinsky: Tűzmadár, Gershwin: Egy amerikai Párizsban), Bartók mindhárom színpadi művének bemutatásával és hosszas műsoron tartásával (A fából faragott királyfi, 1964; A kékszakállú herceg vára és A csodálatos mandarin, 1965), román kortárs zeneszerzők jelentős műveinek első magyar színpadon való előadásával (Vancea: Prikulics, Constantinescu: Kárpáti lakodalom, Jora: Szüret, Bentoiu: Doktor szerelem). A játékrend klasszikus nagyoperák sokaságával bővült, de még több operettel, s ez utóbbiak túlsúlya — ami nem annyira a játékrend összetételében, mint amennyire a nézők elé került előadások számarányaiban mutatható ki — a profilt még inkább az “operát is játszó operettszínház” irányába torzította. Hary Béla (1973–77), Kriza Ágnes (1977–78) és 1978 óta Márki Zoltán igazgatása alatt is számos kimagasló teljesítményt nyújtott a társulat, így a rég várt első Mozart- és első Rossini-bemutatóval (Don Giovanni, ill. A szevillai borbély), de a repertoár s a művészi profil egyensúlya nem állt helyre.

A hazai magyar alkotás támogatása terén az intézmény a már említett Kiss–Márkos-mesejáték után csak 1964-ben tette meg a következő lépést, amikor bemutatta Junger Ervinnek Dehel Gábor librettójára komponált Találkozás c. egyfelvonásos táncjátékát. 1965-ben Demián Vilmos Szinberger-librettóra szerzett egyfelvonásos operája, a Kelepce került színre, 1968-ban Junger Jánosházy György librettójára szerzett Petőfi-operája, A helység kalapácsa. Demián még két, stílusban az újabb musical felé tájékozódó operettel (Forgóajtó, 1971; Pereg a film, 1976; mindkettő szövegírója Sárossy Ödön), Hary Béla a Jókai-szüzsére, Horváth Béla librettójára komponált Sárga rózsa c. háromfelvonásos táncjátékkal (1975), az intézmény legutóbb szerződött karmestere, Szarvady Gyula pedig az Isztrosz király c. történelmi nagyoperával gazdagította a társulat repertoárját (1979; eredeti szövegét Jánosházy György fordította magyarra).

A sajtó megalakulása óta figyelemmel kíséri az intézmény tevékenységét, az idevágó írások száma meghaladja az ezret. E hatalmas, jegyzékbe nem foglalt anyag részben eseményekhez kapcsolódó kritika és beszámoló, vagy a társulat nevesebb művészeit méltató írás, részben az intézmény profilját és repertoárját illető bírálat vagy vitacikk. A művészetpolitikai és művészi érdemek elismerése mellett a kritika kevesellte a romániai magyar alkotóművészet szolgálatában szerzett érdemeket, és szorgalmazta, hogy váljék az ~ olyanszerű termékeny műhellyé, amilyen — a maga nemében — a marosvásárhelyi *népi együttes. Másrészt jogosan kifogásolta az operett túlsúlyát a játékrenden. Az ~ történetét másfél százados előzményeivel együtt, monografikusan dolgozta fel Lakatos István A kolozsvári magyar zenés színpad (1792–1973) c. munkájában (Benkő András előszavával, 1977).

(L. F.)

Jánosházy György: Évek, eredmények. Igaz Szó 1956/11. — László Ferenc: Profil és árnyék. Előre 1969. máj. 4.; uő: Operánkról jövő időben. Korunk 1969/8. — Operaalkotásunk hagyománya, jelene és jövője (ankét hét résztvevővel, szerkesztőségi jegyzetekkel és zárócikkel). A Hét 1971/31–32, 34–36. — Balogh Edgár: Új dalszínháztípus ígérete. A Hét 1973/49. — Jordáky Lajos: A kolozsvári Állami Magyar Opera 25 éve (1948–1973). Az évfordulóra kiadott Opera Maghiară din Cluj. Állami Magyar Opera Kolozsvár 1948–1973 c. emlékkönyvben, magyarul és románul, Kv. 1973. — Lakatos István: A 25 éves kolozsvári Állami Magyar Opera. Magyar Zene, Bp. 1974/4. — Horváth Tibor: Operát közönségéről. A Hét 1978/36. — Fehérvári László: Ünneplés ürügyén a holnapról. Utunk 1978/50.

Állami Magyar Színház — 1. Kolozsvárt a mai ~ közel kétszázados történeti múlt folytatása. Az első erdélyi állandó magyar színjátszó társulat a felvilágosodás anyanyelvi művelődést sürgető eszméi jegyében ebben a városban jött létre. Megnyitó előadása 1792. nov. 11-én volt a mai Szabadság tér és Napoca utca sarkán álló Rhédey-palota déli szárnyépületében, a Köleséry vagy a titkos ellenkezés c. darabbal. Katona József Bánk bánja a színház Farkas utcai állandó otthonának 1821-es avatását köszöntő pályázatra íródott. Ez az épület, a magyar nyelvterület első kőszínháza, az 1930-as évek elejéig a mai Kogălniceanu utcai Egyetemiek Háza helyén állott, a színtársulat azonban már 1906-ban az új Hunyadi — ma Ştefan cel Mare — téri Nemzeti Színház-épületbe költözött, ahonnan 1919 után került mai helyére, a sétatéri Színkör épületébe.

A kolozsvári színház gazdag hagyományok birtokában vált a kibontakozó romániai magyar irodalmi élet hatékony fórumává. Janovics Jenő, aki 1930-ig igazgatta az együttest, irodalmi olimpiászokat szervezett a legjelesebb erdélyi magyar írók részvételével, az erdélyi magyar drámaírás megteremtésére pályázatokat hirdetett (az 1923-as pályázatra írta Tamási Áron az Ősvigasztalást), munkás- és ifjúsági előadások szervezésével biztosította az anyanyelv művelését tömegszinten. A gazdasági válság nehézségeit úgy próbálták átvészelni, hogy Színpártoló Egyesületet alapítottak, s a 30-as évek elején Janovics Jenő művezetői ténykedése mellett, László Ákos és Horváth Toldy István igazgatásával az anyagi szükségletek egy részét közösségi adományokból fedezték. E korszak végén alakult meg a Thália rt., amely 1933 és 1940 között Kádár Imrét bízta meg a színház igazgatásával. Ebben az időszakban válik szorossá a színház kapcsolata a Helikon írói társulással, s az 1936-tól évente közösen meghirdetett drámapályázat hatására bontakozik ki Tamási Áron, Nagy István, Tomcsa Sándor drámaírói művészete.

A két világháború közt 43 szerző 68 műve került bemutatásra. A színi mozgalom irodalmi hatékonyságát bizonyítja, hogy a szerzők sorában ott találjuk Áprily Lajos, Bánffy Miklós, Bárd Oszkár, Benedek Elek, Gulácsy Irén, Hunyady Sándor, Jékely Zoltán, Karácsony Benő, Kós Károly, Kuncz Aladár, Molter Károly, Nagy István, Nyírő József, Szentimrei Jenő, Tabéry Géza, Tamási Áron, Tomcsa Sándor nevét. Az erdélyi népművészetet gyümölcsöztetve, sajátos játékstílussal kísérleteztek, amit a színháztörténet *kék madár vonulatként tart számon. A szülőföld vox humanája, a testvériség jegyében tűzik műsorra a korszak legjelentősebb román drámaíróinak műveit is. Lucian Blaga Zamolxéja Bárd Oszkár fordításában megelőzte a román bemutatást, Victor Eftimiu Prométheusz és Ion Minulescu A szerelmes próbabábu c. darabja Kádár Imre, Nicolae Iorga Apáról fiúra c. darabja Bitay Árpád fordításában került színpadra. Az eredeti romániai drámatermés bemutatását rangossá tette az a körülmény, hogy a helyi hagyománynak megfelelően a kolozsvári magyar színház az európai színi kultúra klasszicizmusához mérte műsorát és előadásait, nem felejtkezve meg arról, hogy itt már 1794-ben a Hamlet és Schiller Tolvajokja színre került. Janovics és Kádár színháza emlékezetes Shakespeare-ciklussal, Gorkij és Csehov, Ibsen drámáinak jeles bemutatásával, Molière-előadásokkal jelölte meg a dramaturgiai igények fokát. 1940 és 1944 között a színház élén Kemény János elnök-igazgató mellett Táray Ferenc (1942-ig) és Mihályffy Béla művészeti igazgató állt.

A népi demokráciára, majd szocializmusra való áttérés óta az állami dotáció nyugodt munkamenetet biztosító légkörében a kolozsvári ~ új, magasabb fokon folytatta tevékenységét. Az újraindulás szervezési feladatait Fekete Mihály, Kőmíves Nagy Lajos vállalta, majd 1945 júniusától ismét Janovics Jenő igazgatta a színházat haláláig. A sétatéri Színkörben berendezkedő ~ élére ekkor Szentimrei Jenő (1945–49) kerül, aki haladó hagyományaink és új, szocialista kultúránk műsordarabjaiból alakítja ki az új típusú művelődési intézmény kulturális politikáját. Harag György, Kovács Dénes és Méliusz József (1949), majd Marosi Péter (1949–52), Kovács József (1952–53), Nagy Béla (1953–56), Tamás Gáspár (1956–60) igazgatása alatt a kor kevés értéket kínáló, a sematizmus és problémátlanság kísértésével küszködő drámaterméséből műsorra kerül mindaz, ami irodalmi értéket felmutatott: így Balla Károly már fordulatot jelző Vádolom magam c. darabja, Kiss Jenő A fehér ember, Kiss László–Kováts Dezső Vihar a havason, Nagy István A gyár ostroma, Sütő András–Hajdu Zoltán Mezítlábas menyasszony c. műve. A következő időszak színigazgatói, Huszár Sándor (1960–64) és Senkálszky Endre (1964–69) már a kor életérzését a maga teljességében ábrázoló, az új témát illő dramaturgiai keretben megszólaltató drámák között válogathattak. Deák Tamás (Demetrius, Ádám elkárhozása), Huszár Sándor (A házasságok a földön köttetnek), Földes Mária (Baleset az Új utcában), Méhes György (Harminchárom névtelen levél, Barbár komédia) jelentkezése a kortárs romániai magyar dráma kibontakozásának szakaszát jelzi.

Az utolsó évtizedben, Bisztrai Mária igazgatása alatt, a kolozsvári ~ eredeti drámákat bemutató műsora egyben a romániai magyar színműírás magas szintre érkezését is mutatja. Bálint Tibor (Sánta angyalok utcája), Csávossy György (Özvegy és leánya, Kemény Zsigmond nyomán), Csiki László (Öreg ház), Kocsis István (A korona aranyból van), Páskándi Géza (Tornyot választok) művei s a Sütő-trilógia Harag György rendezésében (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel) esztétikai értékeiken túl egyben szép példái a szülőföld sajátos problémái iránt való elkötelezettségnek, s mint a legnagyobb átlagnézőszámot megvalósító bemutatók, sokatmondóan minősítik színház és irodalom kapcsolatát.

A kolozsvári ~ alkalmi Stúdió-színpadán a színművészek a klasszikus (görög ciklus: Aiszkhülosz- és Szophoklész-oratórium) és modern (Mrożek, Schisgall, Aldo Nicolai) dráma­írók egy-egy filozófiai veretű művének interpretálásával s írói megemlékezések (köztük 2 Ady-est, Kós Károly ünneplése, hazai magyar költők) műsorával szerepeltek.

A színház egyes művészei tevékeny részt vállalnak a Művelődési Ház színjátszó együttesének s a főiskolások színjátszó csoportjainak patronálásában, s Kolozsvár iskolaváros lévén, jelentős szerepet töltenek be az ifjúság számára rendezett színházi előadások.

A kolozsvári magyar színjátszás gazdag történetének feldolgozására vállalkozott Jancsó Elemér. Az erdélyi színészet hőskora (Erdélyi Ritkaságok 1942. 2. kiadás), A kolozsvári ma­gyar színház megalakulása és a felvilágosodás (NyIrK 1963/1) és A kolozsvári magyar színház útja a romantikától a realizmusig (NyIrK 1963/2) c. tanulmányai együtt is meg­jelentek az Irodalomtörténet és időszerűség (1972) c. gyűjteményben. A két világháború közötti romániai magyar drámaírás történetét Kötő József doktorátusi szakdolgozatban írta meg, ebből részletek jelentek meg Fejezetek a romániai magyar dráma történetéből (Kv. 1976) címmel.

(K. J.)

Imre Sándor: Janovics Jenő és a színház. Kv. 1924. — Gaál Gábor: Erdélyi színház. Erdélyi Helikon 1928/1, 3. — Tabéry Géza: Emlékkönyv. Kv. 1930. 39–43. — Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1942. 172–78. — A 150 éves erdélyi magyar színjátszásról. Erdélyi Helikon 1942/5. Különszám. — Szabó Lajos: Színművészetünk tíz éve. Utunk 1954/34. — Jancsó Elemér: 175 éves a kolozsvári magyar színház. Igaz Szó 1967/11. — Klacsmányi Sándor: Román drámák magyarul. Korunk 1967/11. — Jelentés a Szépmíves Céh és a Magyar Színház drámapályázatáról. 1936. HLev. 1979. II. 113–17; Jelentés az Erdélyi Szépmíves Céh és a Kolozsvári Magyar Színház drámapályázatáról. 1939. HLev. 1979. II. 226–27. — Kántor Lajos: A megtalált színház. Kv. 1976. 150–55, 168–84. — Marosi Péter: Világ végén virradat. 1980. Drámákról, bemutatókról c. fejezet 126–80.

2. Sepsiszentgyörgyön állandó színház a Kolozsvár tartományi Szakszervezeti Tanács védnöksége alatt 1946-ban alakult Dolgozók Színháza magyar tagozatának áthelyezésével jött létre 1948 augusztusában. Kezdetben Állami Magyar Népszínház nevet viselt. 1949 márciusától ~ néven folytatja működését. Igazgatók: Bokor Andor (1946–56), Kováts Dezső (1956–68), Dukász Anna (1968–73), 1973 óta Sylvester Lajos. Irodalmi titkárok: Bokor Lívia (1946–56), Sombori Sándor (1956–59 és 1963–69), Jecza Tibor (1959–63), 1970 óta Veress Dániel. Az intézmény az alapító okmány szerint drámai színház. Több műfajt magába ölelő arcélét sajátos helyzete és a nézők igényei alakították ki: a Barcaságtól Gyimesig terjedő tájegység falujáró színháza lett. Műsorrendjében a nyomaték a kortárs hazai román (Al. Voitin, D. R. Popescu, L. Demetrius, A. Baranga, P. Everac, H. Lovinescu), magyar, a klasszikus és a két háború közti román (I. L. Caragiale, T. Muşatescu, M. Sorbul, V. Eftimiu, M. Sebastian, G. Ciprian), a klasszikus magyar (Katona, Fazekas, Petőfi, Vörösmarty, Csiky Gergely, Mikszáth, Móricz, Németh László), valamint az egyetemes drámairodalom realista és romantikus alkotásainak bemutatására esik (Lope de Vega, Calderón, Machiavelli, Shakespeare, Molière, Schiller, Goethe, Victor Hugo, Gogol, Ibsen, Gorkij, Shaw, Krleža). Szórványosan a jelenkori magyar s kortárs nyugati drámairodalom is szóhoz jut (Illyés Gyula, Illés Endre, Görgey Gábor, Kertész Ákos, Tennessee Williams, Camus, Faulkner, Dürrenmatt, Joseph Heller). Az ~ jelentős vállalkozásai közé tartozik az egyszerzős drámai ciklusok kialakítása: Tamási-sorozat (Énekes madár, Csalóka szivárvány, Tündöklő Jeromos, Hegyi patak, Hullámzó vőlegény), Sütő András-sorozat (Tékozló szerelem, Csillag a máglyán, Káin és Ábel), a gyermek és ifjúsági színműveket bemutató sorozat, valamint a történelmi drámák sora (Veress Dániel: Mikes, Véres farsang, Wesselényi, Örvényben; Páskándi: Tornyot választok; Illyés Gyula: Különc; Katona József: Bánk bán; Sombori Sándor: Gábor Áron; utóbbi kivételével Völgyesi András rendezésében). Három évtized alatt a társulat a következő kortárs romániai magyar írók és színpadi szerzők harmincegy színművét vitte színpadra: Balla Károly, Csávossy György, Deák Tamás, Kiss László, Kováts Dezső, Marton Lili, Méhes György, Nagy István, Novák Anna, Páskándi Géza, Seprődi Anna, Simon Magda, Sombori Sándor, Sütő András, Szemlér Ferenc, Tamási Áron, Tomcsa Sándor, Tömöry Péter, Veress Dániel. A Stúdió-színpad monodrámákat, egyéni és kollektív irodalmi műsorokat, verses összeállításokat mutatott be Juhász Gyula, Caragiale, Petőfi, Ady, Kányádi Sándor, Tamási Áron, Farkas Árpád s mások műveiből, a világlíra szerelmes verseiből vagy a színházról és színjátszásról írott művekből. A társulat évente hét-nyolc nagyszínpadi, egy-három stúdió bemutatót tart, átlagos nézőszám száz-száztízezer.

A sepsiszentgyörgyi színjátszás előtörténetével — saját kutatásaira támaszkodva — Sombori Sándor foglalkozott (Színjátszás Sepsiszentgyörgyön a XIX. században, Aluta 1970; Szín­játszás Sepsiszentgyörgyön a XX. század elején. 1900–1913, Aluta 1971). A mai állandó színház története feldolgozatlan.

(V. D.)

Veress Dániel: Klasszikusok vidéken. Utunk Évkönyv 1972. 140–42.; uő: Negyedszázad. Emlékfüzet. Sepsiszentgyörgy 1973; uő: A színház vonzásában. Jegyzetek a műhelyből. Sepsiszentgyörgy 1980. — Sylvester Lajos: Mondani a szót, a jót, az igazat. Utunk 1974/2. — Kántor Lajos: Színház a közönségért. Korunk 1976/9; uő: A megtalált színház, Kv. 1976. Nevelni és szórakoztatni c. fejezet 48–54.