Cseres tibor vízaknai csaták regény tartalom

1909

Két év alatt kiheverte Károly katonasebészként szerzett megrázkódtatásait. Amikor hírét vette, hogy Ferenc Ferdinánd főherceg, a Monarchia trónörököse látogatóban Sinajába utazik a románok királyához - nem fogta Szebenben a hely.

Sinajában már javában folyt a készülődés, mire Carol Moldovan odaérkezett, Popovici C. Aurél, önkéntes erdélyi száműzött (a Replika pör menekültje) volt a főszervező, ki harmadéve Die vereinigten Staaten von Grossösterreich címen terjedelmes könyvet adott közre a dualisztikus Monarchia föderatív átalakítása mellett. A doktor ismerte ezt a könyvet.

A trónörökös érkezése előtti napon megérkezett szárnysegédje, Alexander Brosch von Aarenau alezredes, hogy gazdája érkezését biztosítsa.

A román király környezete csaknem minden szükségest megtett a méltó fogadás külső­ségei­hez: a vasúti állomástól a kastélyig zászlódíszbe öltöztették az utat. Popovici ismerősként (mint temesvári születésűt) fogadta az alezredest, s figyelmét a zászlóerdőre irányítva megjegyezte: “Nem találod, hogy sok itt a magyar lobogó?” Csakugyan, román, osztrák és magyar színek váltakozva, egyenlő arányban sorakoztak a díszútvonalon. Aarenau felcsapta fejét, és skandalumnak nevezte a látványt. Kapóra jöttek az ellenvonattal érkező, piros-sárga-kék és fekete sárga szalagokkal, kokárdákkal felsallangozott bukaresti diákok. Popovici biztatására, első biztató szavára ezek letépdesték a magyar zászlókat, s a Prahova vizébe dobták valamennyit. Moldován doktor nem azonosulhatván ezzel a magyargyalázó tüntetéssel, Manolescu prefektushoz fordult, aki azzal mentegette magát: a zászlókat a folyó vizéből már vissza nem szerezheti, újakat állítani nem tud, egy piros-fehér-zöld lobogó maradt még, azt a vasúti indóház falára egy osztrák zászló mellé felerősítteti, s hogy baja ne essék, rendőrt állít mellé.

Mire a fenséges vendég vonata begördült, már az a zászló sem volt a helyén, ama bukaresti diákok az éjszakai őrváltás szünetében azt is letépték, s a Prahovába lökték.

Ionel Brătianu miniszterelnök köszöntötte a trónörököst, de ott termett Popovici is az előkészített felirattal, melyet mint “a Habsburg korona országaiban született románok, akik kényszerítve voltak Romániában letelepedni” adott át. A trónörökös Brosch súgása alapján nagyon jól tudta, miről van szó, mégis szívesen vette át a feliratot, ezzel is jelezve, nem azonosítja magát azokkal az állapotokkal, melyek az öreg császár országaiban léteznek.

Az ünneplő-harsogó tömeg csak a kastélykert faláig kísérhette a barátságosan integető bécsi trónörököst, ott a tárgyalás-vendégeskedés napjaira eltűnt szem elől, a bukaresti diákok kórusa meg hosszan-kitartóan hirdette a nem titkolt várakozásokat: “Éljen a románok császára! Le a magyarokkal!”

A belső tárgyalásokba még Ugron követségi tanácsost sem bocsátották be, ki a Monarchia bukaresti követe nevében hiába tiltakozott a Popovicival teendő kézfogás ellen. Román körökben el volt terjedve az a hír, hogy Ferenc Ferdinánd nemcsak feltétlen híve a Nagy-Ausztria föderatív alapon történő újjászervezésének, hanem hogy trónra lépése után az osztrák-magyar dualizmust meg fogja szüntetni. A magyarok ellen való harcban feltétlenül számít a románokra. (S ha valamiféle dualizmus fennmarad, az osztrák-román dualizmus lesz.) S hogy császárként Erdélyt át fogja engedni Romániának, hogy az mint Nagy-Románia beilleszkedjék a Habsburg birodalomba.

S hogy mi lesz I. Károly román királlyal? Nagy-Románia a Monarchiával olyan államjogi kapcsolatba kerülne, mint Bajorország a Német Birodalommal.

De nem is kell, nem is lesz szükség talán ilyen bonyolult államjogi szerkesztményre, hiszen Ferenc József is, Károly király is öreg emberek. Rövidesen távoznak az életből, nélkülük az osztrák-román dualizmus könnyen, vér nélkül megvalósulhat.

Hohenzollern-Sigmaringen Ferdinánd trónörökös joga a román trónra úgyis mondvacsinált, hiszen nem gyermeke, hanem unokaöccse a román királynak. A román trón öröklésének joga egyszerű kormányrendelettel teremtődvén meg, ugyanúgy el is törölhető.

A román király és felesége Wied Erzsébet hercegnő, németek lévén, zavartalanul diskurál­hatták végig a vendégeskedés napjait, egyedül csak Ionel Brătianut vonva be a társalgásba. Popovicinak volt az ötlete, de a végrehajtásban Moldován Carolra is szükség volt: a fenséges vendég éjszakáiról is gondoskodni kell.

A hölgynek tudnia kell németül, legyen iskolázott, s leginkább legyen egészséges a szüzes­ségig menően. Ilyen nőt Bukarestben eleget találhattak volna, talán csak a harmadik feltétel okozott volna némi keresgélnivalót. De a lányt Sinajában kellett még aznap meglelni. Itt a német nyelvismeretből indultak ki, s nyomban a bíró zárdában nevelt lányának, Mariorának neve bukkant fel elsőnek. S nem is kellett tovább keresgélniök, mert a leány bájos, sőt szép volt.

Előbb az apát, a bírót győzték meg a hazafias kötelesség jelszavaival. A lány apai parancsra vetette magát alá az orvosi vizsgálatnak. Moldován kíméletes volt, nem vetkőztette le Mariorát, hanem eskü alatt vallatta ki, hogy még soha és senkivel, bár tudja, miről van szó, és lesz próbatétel.

A honleányi kötelesség és a várható elismerés őt is némi lelkességgel töltötte meg. Kimosdatva, beszagosítva, egy s más mit-hogyan tanácsokkal ellátva mehettek a kastélyba, egyenest Aarenau alezredes kezébe.

A tárgyalásokról semmi hír nem szivárgott ki. Az odakint, odalent várakozók azt kom­men­tálták, amit hinni akartak. Régtől fogva tudták, Ferenc Ferdinándnak szerfölött tetszik Károly király dacos alacsony termete, hogy feltartott állával némi magasságot próbál állandósítani magának, s hogy vendége még így is állandó testi fölényben maradhat.

Távozáskor a Bécsbe induló trónörökös a legnagyobb megelégedés hangján szólt: - Románia egészen külön varázzsal bír előttem. Nagyon megkedveltem a román népet!

A vasúti búcsúvételnél Moldován történetesen Ugron követségi tanácsos mellett állt, s ezt mondta:

- Tartok tőle, hogy őfensége a királyi párral téveszti össze Romániát és a kis Mariorával. Ezért távozik a Peles kastélyból ily kedvező benyomásokkal.