Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára
Kovacsis József Magyarország első királykoronázó székvárosa, Székesfehérvár
Yüklə 5,19 Mb.
|
Kovacsis JózsefMagyarország első királykoronázó székvárosa, Székesfehérvár I.A Millennium Szent István koronázásának, egyben a magyar állam alapításának az ünnepe. A Millennium méltó módon való megünneplésére az egész ország készül. E tanulmányban az államalapító király által létrehozott székváros: Székesfehérvár múltját kívánom a történeti demográfia tükrében a prae-statisztikai források alapján bemutatni. Székesfehérvár helyén már a római korban város létezett, amelyet a honfoglaló vezértörzs is megtartott. A honfoglaláskor nagyrészt gyéren lakott térség volt, fennmaradt római építményekkel. A Dunán inneni területet 895-ben, a Dunán túlit 900-ban szállták meg a magyarok. A Dunának a vármegye területére eső része Árpád fejedelemnek és nemzetségének jutott, a folyam partján vonultak nyári-téli szálláshelyükre. A krónika feljegyezte, hogy Árpád a Fehérvár melletti Noé (Novaj), ma Csúcsos-hegyen állt meg táborozni. Árpád leszármazói a Duna mentén egy-egy partrészt birtokoltak, amire a helynevek is utalnak. Itt terültek el – Györffy György918 szerint – Árpád közeli rokonának és utódjának, Szabolcs vezérnek a nyári szállásai és a Csákoknak a birtokai a Vértes mellett. Géza itt fejedelmi várat és templomot, fia, István az ország első bazilikáját építtette. Ő építtette fel Fehérváron castellumát is, biztosítva a védelemhez szükséges katonaságot és szolgáló népeket. 1038-ban a félig kész bazilikába temették az első magyar királyt, fia: Imre herceg mellé. Ezt követően tizennégy uralkodót és kilenc királynét temettek ide. Székesfehérváron a bazilikában őrizték a koronázási jelvényeket, itt volt az ország kincstára és levéltára. A város központja a bazilika környékén alakult ki a XI. század folyamán. IV. Béla király az átélt tatárdúlások hatása alatt jobban védhető helyre: Budára helyezte át a királyi székhelyet. Így Fehérvár a régi szerepéből sokat veszített, bár koronázó városként jelentősége megmaradt. Szent István államszervező tevékenységével jött létre Fehérvár megye; 1009-ben a veszprémi püspökség alá rendelte a megyét, Fehérvár főesperesség lett, amely azonban nem terjedt ki az egész megyére. Nem tartozott alája pl. Adony, Iváncsa. A vármegye Árpád-kori történetét jellemezte, hogy Fehérvár királyi székhely volt: „az ország közepe”, ahol István király halála után, majd szentté avatásának napján (augusztus 20.) törvénynapot tartottak, ahová messze földről jöttek jogorvoslatért. Itt koronázták, eskették, majd temették el az Árpád-házi magyar királyokat. Itt történhetett az ország-felajánlás, amelynek ábrázolása Fejér vármegye ősi címerében is helyet kapott. Kétségtelen, hogy Fehérvár az államszervezéskor Szent István fő udvarhelye volt, ami 1018-tól, a jeruzsálemi zarándokút erre vezetésével és a bazilika építésével vált véglegessé. Péter uralkodása alatt a Vatha-lázadás központja Fehérvár és vidéke, Pétert itt zárták börtönbe, és itt is halt meg. II. Henrik német császár, Péter bukásának megbosszulására, nagy sereggel vonult az országba, hogy Fehérvárt elérje. A magyar sereg azonban megverte a németeket, akik vértjeiket eldobálva menekültek. Innen származtatják a Vértes nevet. Salamon király a vesztes mogyoródi csata után Rácalmás és Pentele között menekült a Csepel-szigetre. A tatárjárás nagy pusztulást okozott, de a tatárok Fehérvár várost nem vették be. A tatárjárás következtében elpusztult falvakba IV. Béla a XIII. század közepén a visszahívott kunokat telepítette le. A török időkben a budai szandzsákhoz tartozott a vármegye, a solti részt: (Solt szék) 1659 körül Pest vármegyénél tartják nyilván. A vármegye kiterjedése a XV. századig jóval nagyobb volt, mint a mai. Nagy terület tartozott hozzá a Duna bal partjáról is. Ezek közt volt a nagyrészt királyi/királynéi birtok: a Csepel-sziget számottevő része, valamint nagy területek Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéből: Varsány, Ordasháza, Délegyháza, Bugyi, Üllő, Halásztelek, Szombat/Szabadszállás, Buzgan/Fülöpszállás, Izsák, Csengőd, Páh, Tabd, Kiskőrös, Vadkert, Hajós, Fajsz stb. E területből kivették a Hantos-Kun széket Fehérvártól délkelet felé (Kajtorpuszta, Sárosd, Hantos). Solt szék vagy járás külön ispánok és szolgabírák alatt állt. Hasonlóan különállt a kalocsai érsekség nemes jobbágyainak sárközi széke, ahol az érsek volt a földesúr. Megemlítendő a szekszárdi apátság nemes jobbágyainak fajszi széke: Kalocsa környékétől Fajszig, Nádudvarig. Az 1494/95. évi adólajstromok külön említik Fejér vármegyét és Solt széket. 1492-ben 3090, 1493-ban 3086, 1494-ben 2739, 1495-ben 2755 adó alá eső házhelyet számoltak össze. Werbőczy Hármaskönyvében is külön szerepel Alba Regalis, Fejér vármegye és comitatus Solthiensis. A Rákos mezőn 1505-ben tartott országgyűlésen részt vett Fejér vármegyei és Solt széki nemeseket külön is említik. A települések számának és a népesség számának a becsléséhez felhasználható, időben legközelebbi adatunk az 1494/95. évi adóösszeírás és az 1549. évi portális összeírás. Mindkét forrás értékelésével, népességi becslésre is felhasználható ismérveivel több tudós kutató foglalkozott. Szabó István a XV. század végéről az Ernuszt Zsigmond kincstartó, pécsi püspök által készített számadáskönyvek adatai alapján végezte el a becslést.919 Fejér vármegyében a Solt székkel együtt a helységek számát 382-re teszi, a porták számát 5052-re, így 14,4 porta átlagértéket kapott, ami az erdélyi megyék kivételével a többi megyei átlaghoz hasonló értéket ad. Az összeírásból kimaradt rétegeket (cselédek, szolgák, papok, nemesek) és a taxát fizető városokat is figyelembe véve csak az ország lakosságát becsülte meg. Újabban a Millecentenáriumra készült tanulmányában Kubinyi András vette újra kritikai vizsgálat alá az említett 1494/95. évi számadáskönyvet és a forrásra vonatkozó irodalmat.920 Fejér vármegyét illetően, a Csepel-szigettel együtt kitevő 4132,62 km2-ére, a népesség minimális számát 29 565-re téve, 7,2-es népsűrűséggel számol: a népesség maximális számát 33 595 főre teszi, így a népsűrűség 8,1-es értéket ad. A vármegye fő vásárhelye Székesfehérvár, heti piaccal és kezdetben Szent István-napi, később több országos vásárral. A vármegyén ment át a nyugatról Bizáncba vezető nemzetközi főútvonal. Győrből három nap alatt Fehérvárra, innen szintén három nap alatt Tolnára lehetett jutni. A várakat hadiút kötötte össze. A Mohács előtti időre Fehérvár már nemcsak koronázási és temetkezési hely, hanem a Kelet-Dunántúl gazdasági centruma is. Az 1514. évi III. t.c. a királyi koronához tartozó javak felsorolásakor a nyolc tárnoki város után három más várossal együtt említi Fehérvárt. Vásárai messze földön híresek, különösen sok szarvasmarha (melyeket a Tiszántúlról hajtottak vagy hoztak ide) és bor cserélt ott gazdát. Az Alföldről külföldre, nyugat felé irányuló marhakereskedelem fontos állomása. A Budáról induló útvonal a Velencei-tó északi partján a tengerpart felé vezetett, amely Veszprém után két ágra szakadt: a győri út a Móri víz folyását követte, Esztergomba pedig Csákváron át vitt az út, amit a Tata felé vezető út Bicskén keresztezett. Budára a Velencei-tó északi partján vezetett az út. A városi polgárság jelentős része iparral foglalkozott, és nemcsak a helyi szükségletre termelt. A polgároknak a városon kívül is voltak bérelt szőlőik. Az 1498. évi XLI. t.c., amely az ilyen szőlőkre is kiterjesztette a kilenced fizetését, Buda és Szalánkemén mellett Fehérvárt is kiemelt példaként említi. Az 1542. évi szerencsétlen hadjárat – kísérlet Buda visszafoglalására – kihívta a törökök újabb támadását. Ennek során esett el Székesfehérvár 1543 szeptemberében. A város elestét, a hódolási esküre érkezett polgárok lemészárlását, a királyi sírok és a templom kincseinek Beglerbég tárnoka, Achomet által történt kifosztását, a királyi lak és a bazilika felgyújtását, kincseinek elhordását korhűen írta meg Hetényi János akadémiai díjat nyert pályamunkájában.921 A török történetíró Kábához hasonlította a várost, amire a keresztények nem lőhettek ágyúgolyót: inkább feladták ezt. Fehérvár elestével gyakorlatilag a vármegye is megszűnt működni egészen a török kiveréséig. Simontornya 1545. évi eleste után török közigazgatási rendszer épült ki. Fehérvár központtal létrejött a fehérvári szandzsák vagy liva, amelyhez 11 nahije (kisebb területi egység) tartozott. A fehérvári 11 faluval, a veszprémi 24, a palotai 17, a pápai 30, a nagyvázsonyi 19, a sümegi 16, a tihanyi 10, a somlyói 10, a csobánci 30, a devecseri 32 és a gyúri 33 faluval. A szandzsák jelentős részét a török katonaság nem ellenőrizte, de adót szedett. A fehérvári szandzsák Fejér vármegye területén a Csákvár–Seregélyes–Kálóz helységek vonaláig terjedt. Ettől keletre a vármegye nagyobb része mintegy 53 helységgel a budai szandzsák nahijébe tartozott. A Kálóz–Seregélyes–Nagylók–Alsószentiván helységektől délre a simontornyai szandzsák nahijébe tartozott. A mai vármegye területén ekkor mintegy 91 falut találunk. A törököknek nem kellett új vámhelyet felállítaniuk, mivel Fehérvárott 1496 óta működött vámhivatal. Az 1543. évi elfoglalás után tizenöt nappal kezdődik a török vámnapló, ami a folyamatosság bizonyítéka. Az itt elvámolt marha és bor után már nem kellett vámot fizetni. A török a várpalotai, veszprémi, győri és komáromi végvárak miatt nem tudta uralmát kizárólagossá tenni.922 A vármegye a török korban sok véres harc színtere. Ilyen volt az 1593. november 2-i pákozdi csata, az 1601. október 15-i Csókakő melletti, sárréti csata. Mindkettő török vereséggel végződött. A XVI. századi népességre kevés adatunk van. A török időben Fehérvár 1593-ban történt eleste együtt járt a megye falvainak időleges lakatlanságával. A népsűrűség 4–5 főre csökkent. Az 1549. évi összeírás adatait az Országos Levéltár forráskiadványából ismerjük.923 Az összeírás csak a vármegye nyugati szélén elhelyezkedő falvaira terjedt ki, ekkor a Hantos szék környéki falvak már nem tartoztak Fejér vármegyéhez. Ezzel szemben Csepel-sziget és a Duna–Tisza közén lévő többi területrész még Fejér vármegyéhez tartozott. Az összeírásban 265 porta szerepel, ebből a fehérvári káptalané volt 132 porta. Ugyancsak nagy kiterjedésű, 6 falura kiterjedő uradalma volt Podmaniczky Jánosnak, ezek: Balinka, Csór, Esztemér, Gyón, Inota, Mellár, összesen 79 porta, 27 szegény és 6 egyéb. Ő volt a fehérvári káptalan után a második legnagyobb birtokos. Az összeírt húsz településen a jobbágyportákat, a szegény portákat (házas zsellér nem volt), az elhagyott és egyéb portákat a következő tábla mutatja be:
Yüklə 5,19 Mb. Dostları ilə paylaş:
|