Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára

Sipos Gábor

A krasznai presbitérium születése

1748. április 17-én Zoványi P. György szilágyi református esperes és tiszántúli püspök fölháborodott hangú segítségkérő levelet írt az Erdélyi Református Főkonzisztóriumhoz¹⁵¹⁴: „Ilyen dolog adta magát elő: karasznai reformata ecclesiában egy simplex predikátor, neve szerént Katona Imre, hogy clarescálhasson Szilágyban, húsz emberekből álló presbiteriumot erigált, egyet értvén azon helységnek t. possessorával, m[éltóságos] Vay Mihály urammal, az ecclesiai dolgoknak igazgatására. Condáltattak bizonyos tizenöt punctumok a végre.” Zoványi véleménye szerint e pontok már szerepelnek a világi törvényekben és az egyházi kánonokban, tehát teljesen fölöslegesek, akárcsak a húsztagú testület, és jelzi, hogy a korábbi vizitációkor meg is hagyta a krasznaiaknak, „hogy azon presbiterialis titulusokkal ne éljenek”. Talál­kozásaik alkalmával Vay Mihályt is többször figyelmeztette, „hogy az [ti. a presbitérium szervezése] meg nem engedődik”. „Ebből az következett – folytatja a zilahi esperes –, hogy a karasznai ecclesiának nagyobb része nem marasztotta a prédikátorát jövendőre, és az ecclésia ketté hasadott, nagyobb része a templomba nem jár, hanem a szomszéd ecclésiákba oszol ki cultusnak idején.” Hangsúlyozza, hogy megpróbálta a békességet és az egységet helyreállítani, de mindeddig hiába, sőt a „presbiteriális titulussal” élő kisebbség el akar szakadni az egyházmegyétől.

Helyzetismertetését ellenzésének elvi alátámasztásával folytatja Zoványi: „Egész Magyar­országban és Erdélyben ilyen presbiteriumnak híre nincs, helye is nincsen.” Egyháztörténeti érvként az 1646. évi szatmárnémeti nemzeti zsinatot említi: „Néhai b[oldog] e[mlékű] Rákóczi fejedelem idejében kívánta volna ezt felállítani egy Medgyesi Pál nevű, azon feje­delem papja, de bé nem vette az ország.” Idézi is latinul a Geleji Katona István összeállította egyházi törvénykönyv 99. kánonát, mely szerint hogy a presbitérium másutt bevált hasznos intézménye „a mi népünk közt a jelen körülményekhez képest felállíttathassék, azt a mi világi rendünk különböző okul vett akadályok miatt lehetőnek éppen nem látja”.¹⁵¹⁵

Zoványi püspök véleménye szerint a gyülekezet lelkészt meg nem marasztó nagyobb része olyan, vallatásban is rögzített hibákat talált Katona Imrében, „hogy nem méltó Karasznán való lakásra, avagy csak azért, hogy ilyen schisma lett miatta az ecclesiában”. Nagy súllyal esik viszont a latba a helybéli fő patrónus, Vay Mihály véleménye, aki marasztani kívánja Katonát. E patrónusi óhajt – folytatja Zoványi – ő hajlandó teljesíteni, azzal a feltétellel, hogy az egész gyülekezet jelenlétében „revocállya mérges és hitván szavait, mellyeket ex cathedra publice szóllott ad scandalum”. Mindenesetre az ügy végleges elintézésére esperesi vizsgáló­bizottságnak kell kiszállnia Krasznára, s ha „a presbiterialis rész (mely kevésből álló)” nem is akarná fogadni őket, „más részt is találunk, holott a nagyobb rész nékünk szállást fog adni” – hangsúlyozza a püspök.

Végül hathatós szavakkal kéri az Egyházfőtanács segítségét, hivatkozva arra a közfigyelemre, amit e kellemetlen ügy máris keltett: „a méltóságos Reformatum Consistoriumot obnixe kérem és kénszerítem az élő Istenre (mint hogy már a szomszédok erőssen várják ennek kimenetelit), méltóztassék parancsolni mind a t. possessornak, mind a presbiter titulussal élőknek, hogy a titulo, multo magis a supposito abstineállyanak. A mi [esperesi] directiónknak hellyet adjanak, külön várost ne csinállyanak, a nagyobb résznek méltó panasszát meg hallgatván, eggyé legyenek, hogy lelkek csendességével szolgállyanak az Istennek a karasznai templomban.”

Mielőtt ennek a vitának az előzményeit és az ügy megoldását ismertetnénk, érdemes e bő kivonatban bemutatott panaszlevél felett elgondolkoznunk. Különösnek tűnik ugyanis, hogy a XVIII. század közepén a köztiszteletben álló tiszántúli superintendens és szilágyi esperes azt állítja, hogy a két haza református gyülekezeteiben a presbitériumnak mindeddig se híre, se helye. Lehetséges, hogy akkoriban nem volt közismert az a tény, miszerint 1617-ben Pápán Kanizsai Pálfi János városi lelkész és esperes pfalzi mintára megalakította Magyarország tizenhat tagú első presbitériumát, és ennek nyomán az egész dunántúli kerületben létrejöttek a presbitériumok.¹⁵¹⁶ Valószínűleg az sem volt köztudott, hogy a fogarasi egyháztanács, amelyet Bethlen Gábor 1629 februárjában létesített, a pápai presbitérium törvényeit vette át.¹⁵¹⁷ Azt viszont Zoványi György is tudhatta, hogy a szatmárnémeti nemzeti zsinat végzései a presbitériumok létrehozását korántsem tartják annyira lehetetlennek, mint az általa is idézett 99. kánon.¹⁵¹⁸ Ugyancsak ismerhette a Szilágysággal szomszédos kalotaszegi és dési egyházmegyebéli gyülekezetek gyakorlatát, ahol a Főkonzisztórium 1722-es rendeletét követő években megalakultak a presbitériumok.¹⁵¹⁹ Mindezek alapján nemigen magyarázható az a kemény ellenzés, amivel Zoványi a krasznai egyházszervezeti újításokat fogadta.

Panaszlevele kapcsán egy illetékességi kérdés is fölvetődhet a kései olvasóban: a tiszántúli superintendentiához, azon belül a szilágyi traktushoz tartozó Kraszna ügye mit keres az Erdélyi Református Főkonzisztórium előtt? Igaz ugyan, hogy a szilágyi egyházmegye teljes területe (Kraszna megye egésze és Közép-Szolnok keleti része) közigazgatásilag Erdélyhez tartozott (Partium), egyházkormányzati szempontból azonban csak 1821-ben került át az erdélyi kerületbe, a XVIII. század közepén tehát a Főkonzisztórium hivatalosan nem volt illetékes e tárgyban. Zoványi György azonban már esperessége elején, 1721-ben az Erdélyi Egyházfőtanács védelmét kérte a veszélyeztetett szilágysági egyházi jövedelmek ügyében és a későbbiekben is fölhasznált minden eszközt, hogy traktusát minél erősebben az erdélyi kerülethez kapcsolja.¹⁵²⁰ Ebbe a folyamatba jól beleillik a krasznai ügy előterjesztése. Akciójának sikerét jelzi, hogy 1790-ben már az egyházvidék papjai szögezték le: „ez Szilágy vidékünk környéke mint eddig, úgy ennekutánna is az Erdélyi Méltóságos Supremum Consistorium oltalma és gondviselése alatt kíván továbbra is mindenkor maradni”.¹⁵²¹

Kraszna, a vitatott presbitérium helye, a XVIII. század közepén a korábbi pusztulásokból lassan megújuló mezőváros volt, a hasonló nevű kis megye Szilágysomlyó után második legfontosabb helysége. Lakosságának társadalmi összetétele vegyes: a félezernél több libertinus, jobbágy, zsellér és taksás mellett kb. 25–30 kisbirtokos vagy armalista nemescsalád (Aracsai Kovács, Berei, Boros, Góris, Pap, Péntek stb.) élt itt. A főrangúak közül br. Wesselényi Ferencné Rhédei Zsuzsanna, gr. Rhédei Farkas, gr. Székely László, gr. Székely Ádám, Vay László, br. Bánffy Farkasné Bagosi Erzsébet és Vay Mihály bírt a mezővárosban és környékén nagyobb birtokkal; a két utóbbi gyakran itt tartózkodott.¹⁵²² E „possessor urak” rokonságban állottak egymással, krasznai tulajdonuk magyarvéggyantai Boros László 1681-es birtokszerzésére vezethető vissza, aki ekkor vette kézhez Báthory Zsófia részbirtokát bizonyos tartozások fejében.¹⁵²³ Boros és felesége, Gálfi Zsuzsanna a helybéli református egyháznak is patrónusai voltak,¹⁵²⁴ házasságukból két leány származott, Kata és Borbála. Boros Kata először Bagosi Pálhoz ment férjhez, leánya, Bagosi Erzsébet pedig Bánffy Farkas házastársa lett. Másodszor Vay Lászlóhoz ment férjhez, házasságából származott Vay Mihály és László. Boros Kata 1742-ben hunyt el. Boros Borbála Rhédei Pálhoz ment feleségül, egy fiuk s két leányuk született; Rhédei József Bíró Katával házasodott össze, Rhédei Zsuzsanna Wesselényi Ferenchez, Rhédei Kata pedig id. Székely Ádámhoz ment feleségül, fiai Székely László és ifj. Székely Ádám. Boros Borbála 1734 után, Székelyné Rhédei Kata pedig még 1729-ben elhunyt.¹⁵²⁵

Vallási szempontból homogén a közösség: a reformáció óta – némi antitrinitárius kitérővel – a lakosság teljes egésze a református hitet vallotta. Kraszna már a XVII. században a szilágyi egyházmegye jelesebb eklézsiái közé tartozott, jó papi állomásnak számított. Erre utal az is, hogy a most vádolt Katona Imre heidelbergi és zürichi tanulmányok után került ide lelkésznek 1743-ban, elődjei közül pedig három is akadémita lelkipásztor volt. Gyöngyösi János (a hasonnevű tordai papköltő édesapja) külföldi egyetemjárás után vállalt itt szolgálatot 1738 körül, 1742-ben hunyt el. Visnyai János 1724-ben iratkozott be a marburgi egyetemre, hazatérve más szilágysági gyülekezetek mellett Krasznán is lelkészkedett 1738 előtt. Szilágyi András franekeri tanulmányok (1712) után lelkészkedett a szilágysági mezővárosban kb. 1725–28 között.¹⁵²⁶

Ebben a társadalmi környezetben s ilyen személyi feltételek között születtek meg az egyházközség belső rendjét szabályozó első rendelkezések, amelyek majd a presbitérium kialakulásához vezettek. 1736. március 18-án az eklézsia elöljárói három pontban a harangozás módját és a temetési stólát szabályozták, leszögezve, hogy a községbe betelepült „oly jövevények, kiknek sem elejek, sem magok az harangok felépítésében nem concurráltak volna”, csak bizonyos összeg megfizetése után részesülhetnek a szokott végtisztességben. Más vallásúaknak is meghúzzák a harangokat, fizetés ellenében. E három pontot aztán 1747-ben újra megerősítve iktatták be a presbitérium 15 szakaszos törvénykönyvébe (VIII. §).¹⁵²⁷

Jelentős előrelépés történt az egyházközségi önszerveződés terén 1743. december 8-án, amikor Katona Imre lelkész kérésére a két főúri patrónus, Bagosi Erzsébet és Vay Mihály meg a nemesi és paraszti rend képviselői egyező akarattal meghatározták a prédikátor és az iskolamester fizetésének módját. Igen fontos tény, hogy a 13 pontba foglalt határozatok kimunkálásában immár választott egyházi tisztségviselők vettek részt, a nemesi rendből Góris György kurátor, Tyukodi Bálint tizedes, Kovács Mihály és Sárdi Pál hitesek, a paraszti rendből Boros Péter főbíró, Torma Ferenc és Mészáros Mihály hitesek. Ez a kurátorból és hitesekből álló egyháztanács azonos az Erdélyben már évtizedek óta ismert igazgatási szervezettel és feladata is ugyanaz: az Isten dicsőségére szolgáló „ecclesiai jó rend” fenntartása végett meghatározza a hívektől (kinek-kinek anyagi helyzete szerint) járó természetbeni juttatásokat, a késedelmes fizetőket pedig megbünteti. Egyházfegyelmi jogkört azonban még nem gyakorolt a krasznai egyháztanács és saját jegyzőkönyve sem volt, a határozatokat írásba foglaló okmányt a patrónusok és a tisztségviselők aláírásukkal és pecsétükkel hitelesítették, majd a szilágyi egyházmegye jegyzőkönyvébe való beiktatással kívánták megörökíteni.¹⁵²⁸

Épp az egyházfegyelmi hiányosságok késztették arra a gyülekezet elöljáróit, hogy a valódi presbiteri igazgatást megteremtsék. A kezdeményezés elsősorban Katona Imrének, a fiatalos lendületű akadémita lelkésznek tulajdonítható, Vay Mihály patrónus pedig cselekvőleg részt vett a munkában. 1746-ban állíthatták össze a presbitérium 15 pontból álló szabályzatát, a rendszabályok indoklásaképpen pedig bizonyára Katona Imre vetette papírra a „Premissa apologetica”-nak nevezett, bibliai és egyháztörténeti érveket bőven felsorakoztató bevezetést. Hitvallással kezdi, amely megadja az egész törvénykönyv alapállását: „hisszük, hogy az egész Szentírás Istentől ihlettetett, tökéletes, hasznos a feddésre, dorgálásra &, hogy az embert tökéletessé tegye minden jó cselekedetekre. 2. Timóth. 3: 16–17”. Mintha sejtette volna a krasznai presbitérium létrejöttét fogadó ellenkezést, bevezetőjében először jogi érvekkel támasztja alá annak létjogosultságát: ahogy az országos törvények nem teszik fölöslegessé a helyhatóságok sajátos rendszabályait, úgy „minden ecclésiának vagyon, lennie kell különös rendinek, amely mindazáltal nem ellenkezik a közönséges törvénnyel”. Következő érve már egyháztörténeti: a presbiteri igazgatást maguk az apostolok vezették be az ősegyház korában, később pedig, amikor „templomok, scholák erigáltattak, a praesbyterium annál jobban megkívántatott, hogy a templomoknak, scholáknak, parochiáknak építésekről, az egyházi szolgálatnak fenntartásáról, az ecclésiában lévő tudományról, erkölcsökről, egyszóval minden ecclésiai igazgatásról gondot viselnének, hogy az apostol szerint mindenek szép renddel lennének”.

Ez az apostoli szép rend hiányzott a krasznai gyülekezetből: „ecclésiai fenyíték ha mi volt, szokásból volt, semminek tartatott, az Isten nevének mocskoltatása, tiszteletinek megutálása és minden botránkoztatások minden büntetés nélkül uralkodtak, semmi administratio az egyházi szolgálatnak fenntartásában nem volt rendesen, sem arról semmi írás sem volt, minden öreg ember captalan volt, minden első utolsó et vice versa, ha kettő jót igyekezett volna, tíz is contradicált, ha valamit csináltak is, a rendetlenség miatt az Isten dicsősége mocskoltatott, az ecclésia és az egyházi szolgák között való civódásnak vége nem volt, ki győzné mind elő számlálni?”

Mindezek rendbetétele végett – folytatja a bevezető – a „méltóságos patronatus” bele­egyezésével „resolváltunk magunk között olyan praesby­terium által való administratiót, amennyire az idő, mód s alkalmatosság megengedte”. Bár ennek szükségességét alaposan megindokolta fennebb, Katona még az újítástól húzódozók lehetséges ellenérvét is cáfolja, amikor leszögezi, hogy a presbitérium hatáskörét megállapító 15 pont iránt „senki úgy ne vélekedgyék, mintha ezekben valami újság volna”, hanem csupán az általános egyházi törvényeket alkalmazták a krasznai eklézsia sajátos eseteire.

Az első pont a presbitérium összetételét határozza meg, a húsztagú tanácsba tizenkettőt a nemesek, nyolcat a parasztok választanak saját rendjük tekintélyes és bölcs férfiai közül. A tizenkét nemes közé a főúri patrónus és a lelkész is beszámít. A következő paragrafusok a presbitérium munkáját szabályozzák: a gyűléseken mindenkor a patrónus elnököl mint fő­curator, távollétében pedig a lelkipásztor. Amennyiben egy napirenden lévő ügyben mindkét elnök érdekelt, egy harmadik presbiter vezeti a gyűlést. Mindegyik presbiternek kötelessége, hogy részrehajlás nélkül tárgyaljon és szavazzon, a tárgyalás részleteit pedig ne hozza nyilvánosságra. Gyűlést havonta kétszer tartanak a parókián.

A presbitérium az egyházközség anyagi ügyeinek intézésére (épületek fenntartása, a lelkész és a tanító bérének beszolgáltatása, az úrasztalára való gondviselés, tőkepénz gyűjtése stb.) a maga kebeléből két kurátort választ, egyet a nemesi, egyet a paraszti rendből, akik év végén számadással tartoznak.

Az évente változó két gondnoki tisztségre és a presbitérium megüresedett helyeire „a méltó­ságos reformatus fő possessor és fő curator” állít jelölteket, „kik közül a praesbyterium választ értelmes és capax személyeket”. Nem közgyűlési választásról, hanem kooptálásról, önkiegészítésről van tehát szó, ami a korabeli egyházi gyakorlatban általánosnak számított. A megválasztottnak, „minthogy ez a hivatal sem a maga, sem az ura dolgától nem avocállya”, büntetés terhe mellett el kell fogadnia a bizalmat. Egyházi működésük honorálásaképpen „a curatorok a nemes magistratus reflexiojából oly immunitásban tartatnak, hogy vecturázással és egyéb aprólékos szolgálattal nem aggraváltatnak”.

Elvi jelentőségű döntést hoz a törvénykönyv a világi és az egyházi hatóság szigorú szét­választásával. Megállapítja, hogy presbitérium hiányában eddig a világi helyhatóság, azaz a bíró intézte az egyházközség fontosabb ügyeit (pl. közmunkák megszervezése), más irányú elfoglaltságai miatt azonban ezt nem végezhette sikeresen. „Melyre nézve determináltatott, hogy a két administratio ne zavarodgyék egybe. Nem is lehet praesbyterium, ha egy bírótól függ, elég a bírónak a maga dolga, a praesbyterium az Istenére visellyen gondot.” Fontos pillanatnak lehetünk itt tanúi, egy felekezetileg homogén községben jön létre a világi köz­igazgatástól független, önálló presbiteri testület. A Krasznához hasonlóan vallásilag egységes városokban vagy falvakban ugyanis sokáig a világi magisztrátus intézte az egyházközség ügyeit is, és ez a kényelmes helyzet sokáig fékezte az önálló egyháztanács/presbitérium létrejöttét.¹⁵²⁹

A presbitérium szervezetét és munkakörét meghatározó pontok mellett a paragrafusok na­gyobb része a gyülekezeti közösségben fenntartandó keresztény jó rendet szabályozza. Tiltja és bünteti a káromkodást és a csendháborítást, a templom- és úrvacsora­kerülőket két-három megintés után kizárja a gyülekezetből, a „rossz consequentiájú, botránkoztató” fonóházakat tartó gazdákat kemény pénzbüntetéssel sújtja, a megesett személyeket eklézsiakövetésre ítéli. A hívek mindennapi egymás mellett élésében a békességet igyekszik fenntartani, előírja, hogy a haragosokat, veszekedőket a lelkész intse meg, akár a szószékből is, de ellenőrizetlen pletykák kiprédikálásával ne sértse hívei becsületét. Szabályozza a sok ellenkezésre tért nyitó évenkénti papmarasztást is, eszerint a gyülekezeti tagoknak a lelkész iránti esetleges panaszait nem közvetlenül az esperesi vizitáció hallgatja meg, hanem előbb a presbitérium veszi ezeket számba, „mely sedria lelke, hite, kötelessége” szerint, a főcurator véleményét is kikérve, szótöbbséggel hoz végleges döntést.

E presbiteri igazgatás működőképességét a rendi társadalom körülményei között az egyedüli lehetséges, mindenki számára méltányos módon biztosítja a törvénykönyv: előírása szerint a vétkeseken a saját rendjükből való kurátor és presbiter hajtja végre a büntetést.

Az itt vázolt statutumokat Vay Mihály még első fogalmazványban megmutatta helybéli rokonainak-birtokostársainak, közöttük Wesselényi Ferencnek, a szilágyi traktus fő­gond­nokának, akik bizonyos javítások után jóváhagyták őket. Hasonlóképpen megszerezte Bánffy László Kraszna megyei főispán jóváhagyását, egyházi részről pedig az esperesi vizitáció tagjaival nézette át és igazíttatta a szöveget. Így jól előkészített törvényjavaslat kerülhetett a gyülekezet elé.¹⁵³⁰

1747. január 15-én e rendszabályok elfogadásával megalakult a krasznai presbitérium. Előbb a nemesi rend hagyta jóvá a törvényeket, a főcuratori tisztségre Vay Mihályt kérte fel, és megválasztotta a nemesek részéről való gondnoknak Aracsai Kovács Mihályt meg kilenc presbitertársát. A paraszti rend külön ülésezve szintén egyetértését fejezte ki, és gondnoknak Boros Pétert választotta meg, melléje pedig hét presbitert állított. Az elfogadott szabályzatot az e célra nyitott jegyzőkönyvbe vezette be a presbitérium jegyzője,¹⁵³¹ a patrónusok közül aláírásával és pecsétjével hitelesítette Vay Mihály főcurator, Rhédei Zsuzsanna, özv. Rhédeiné Bíró Kata és gr. Székely Ádám, a nemesek közül pedig Góris György, Almási Pál és Somlyai Boér Tamás.¹⁵³²

A presbitérium pecsétet is készíttetett SIGILLUM ECCLESIAE KRASZNENSIS körirattal, képe egy széken ülő, bal kezében kinyitott könyvet, jobb kezében pedig írótollat tartó szakállas öregembert ábrázol. Ezt nem csupán iratok hitelesítésére, hanem idézésre is használták.

Három hét múlva, február 8-án már sor került az új testület első ülésére, Vay főgondnok elnökletével és Katona Imre jelenlétében nemes Nagy Mihály feleségének egy „iffjú legénnyel való gyanús társalkodását”, a paraszti rendű Oláh András és Sólyom István károm­kodását tárgyalták, a vádlottak a perrendtartás szerint „exmittáltattak, hogy a következendő széken suffi­cien­tibus documentis compareálván dolguk reassumáltassék s finalis decisiójok lehessen”. Február 20-án valóban megszületett a végleges döntés: Nagy Mihályt, mivel „feleségének törvénytelen magaviselését jól tudta s mégis vele lakott”, az egyházi kánon értelmében a gyülekezetből kizárták és ügyét átadták a világi hatóságnak, Oláh Andrást és Sólyom Istvánt pedig pálcázásra ítélték. Hasonló szigorúsággal bírálták el a presbitérium tagjainak vétségeit, március 6-án például id. Sólyom István főbírót, presbitert káromkodásért és részegeskedésért komolyan megintették, hogy ha „többé magát effélékbe elegyíti, a curatorialis esküttségből amoveáltatik” és világi hatóság elé kerül. 1747 folyamán összesen nyolcszor ülésezett a testület, a fentiekhez hasonló ügyek mellett feleségét megverő férj, apjára részegen támadó fiú esetét tárgyalta. Hatásköre tehát olyan egyházfegyelmi és társadalmi együttélési kérdésekre terjedt ki, amelyeket korábban az évente tartott esperesi vizitáció intézett el.¹⁵³³

A szigorúbbá vált közösségi rend valószínűleg nem mindenkinek tetszett s a lappangó elégedetlenség 1748 tavaszán, a papmarasztáskor robbant ki. Katona Imrét a presbitérium a helybéli birtokosokkal és a tekintélyesebb hívekkel egyetértésben szabályszerűen meg­marasztotta, az elégedetlenkedők vezére, Góris György viszont szolgabírói hatalmát is felhasználva a gyülekezet befolyásolható tagjait egybegyűjtötte, összeírta a lelkész elleni panaszaikat, majd az esperes előtt Katona helyben maradása és a presbiteri igazgatás ellen azzal érvelt, hogy az ő véleményén lévők alkotják a hívek nagyobb részét. Eljárása nem elvi indokokon alapult, hiszen egy évvel azelőtt maga is aláírásával hitelesítette a presbiteriális törvényeket. Sejthetőleg társadalmi helyzete és egyéni sérelmei vezethették: csupán fél jobbágytelket birtokolt Krasznán, de megyei hivatalokat viselt, és amíg a Boros­–Gálfi ág mágnás birtokosai be nem költöztek a mezővárosba, maga intézte az egyház ügyeit is, patriarkális lazasággal. Ezt a számára kényelmes állapotot szüntette meg a főúri birtokosok jelenléte és egyházi szerepvállalása meg a rendet teremtő presbiteri igazgatás. Sérelmesnek érezhette azt is, hogy egyik jó emberét egyházfegyelmi kihágás miatt a presbitérium megbüntette.¹⁵³⁴ Góris párthívei körében különben nevetséges, de jellemző rágalmak is keringtek, például az, hogy Katona Imre a presbitérium pecsétjére a maga alakját vésette rá. Különvéleményüket azzal is hangsúlyozták, hogy vasárnaponta a szomszéd gyülekezetekbe jártak istentiszteletre.

Zoványi György esperes-superintendens Góris vádjait meghallgatva vizsgálatot indított a lelkipásztor ellen, ezt azonban a református patrónusok sérelmezték, helyette egy egyházi-világi vegyes bizottság kiküldését javasolták „precise a praesbyterium dolgában”, de hiába, az esperes ugyanis a tisztán lelkészi partialis zsinaton való megtárgyalással kívánta megoldani az ügyet. Ebbe viszont Vay Mihály mint főcurator a saját és patrónustársainak becsülete védelmében nem egyezhetett bele. Zoványinak írott levelében kifejtette, hogy a minden egyházi és világi fórumon már egyszer jóváhagyott és másfél éve érvényben lévő krasznai statutumokat nem tűzheti újra napirendre a partialis, bizonyságul pedig csatolta a helybéli birtokosok hasonló értelmű nyilatkozatait és Katona Imrének az ellene felhozott vádakra tett feleleteit.¹⁵³⁵ A presbitérium szintén kiállt főcuratora és papja védelmében: április 16-án kelt levelében arra kéri az esperest, hogy hagyja jóvá Katona helyben maradását.¹⁵³⁶ Mindebben a zilahi esperes a krasznai gyülekezet kettészakadásának veszélyét látta, Vayék visszautasítását pedig úgy értelmezte, hogy a presbiteriális rész el akar szakadni az egyházmegyétől.

Ez a patthelyzet késztette Zoványit arra, hogy a fent bemutatott panaszlevéllel forduljon a megoldást kínáló fórumhoz, az Erdélyi Református Főkonzisztóriumhoz, csatolva a krasznai presbitériumnak az ominózus pecséttel ellátott levelét. Bánffy Zsigmond rangidős főgondnok, az Egyházfőtanács elnöke mielőtt tárgyalásra bocsátotta volna az ügyet, felvilágosítást kért Vay Mihálytól, Bánffy Farkastól és Katona Imrétől. Hármójuk szinte egybehangzó passzu­sokat tartalmazó válaszleveleiből nem túl szívderítő, a „Premissa apologetica”-ból már ismert kép bontakozik ki a krasznai eklézsia korábbi állapotáról. Vay és Katona említi, hogy a hagyomány szerint ez a gyülekezet reformálódott a legkésőbb a Szilágyságban, s emiatt nem szokott hozzá az egyházi törvények betartásához.¹⁵³⁷ Például a sok nézeteltérést okozó papbér-fizetés dolgában a létező zsinati határozatokat és az egyházmegyei végzéseket itt nemigen tartották be, a papmarasztás évenkénti megmérettetésétől óvakodó lelkészek pedig inkább engedtek, de így is a kellemetlen huzavonák miatt általában kevés ideig szolgálhattak. Egyéb gondokat is figyelembe véve „ez egy kis Bábel volt minden rendre nézve”.¹⁵³⁸

Mindhárman hangsúlyozzák, hogy a rendteremtés szándéka, a hatályos egyházi és világi törvények helyi betartásának igénye vezette „az egész possessoratust, úgy az elsőbb jobb nemességet, nem különben az eszesebb parasztságot” a presbiteri igazgatás bevezetésében, bizonyságul pedig vázlatosan ismertetik a krasznai egyháztanács 15 pontos törvénykönyvét.¹⁵³⁹ Vay javaslatára lett az új testület elnevezése „presbiterium”, véleménye szerint ugyanis a „consistorium” név „nemes Magyarországban igen bélyeges s nem is tanácsos”, különben is a Szilágyságban használatos egyházi törvénykönyv e kettőt szino­nimaként kezeli. Egyébként az elnevezés nem fontos, mindegy, „ha fa nevezet alatt lészen is ez a presbyterium, vagyis consistorium, csak ez által épüljön az Isten háza, terjedjen dicsősége”.¹⁵⁴⁰ Katona Imre Zoványi püspök vádjaira válaszolva jelzi, hogy a presbiteri igazgatást ellenző Góris-párt számbelileg ugyan nagyobb, valójában azonban a szigorú egyházfegyelmet nehezen tűrő, zabolátlanabb hívekből áll, míg a gyülekezet tekintélyesebb, komoly hitéletet élő tagjai egyhangúlag kívánják a jól bevált új rend megtartását. „Olyan praesbiteriumnak – folytatja –, minéműnek ezt gondolja vagy mondja t. püspök uram, igaz, hogy Erdélyben s Magyarországon nincsen helye, tudjuk, de minden jól rendelt ekklesiában vagyon ma is valami directiócska, akárhogy neveztessék az.”¹⁵⁴¹ Leszögezi végül, hogy a „presbiteriális titulussal” élők sem akarnak elszakadni az egyházmegyétől, hanem épp statutumaik megerősítését óhajtják az esperestől.

Zoványi panaszlevelét meg a három érintett felvilágosításait a Főkonzisztórium május 19-én együtt tárgyalta, a krasznai egyházigazgatási újításokat helybenhagyta, a presbitérium elnevezés helyett azonban a curatoratust ajánlotta.¹⁵⁴² Ugyanaznap ilyen értelmű hosszú válasz ment Zilahra, amelyben az Egyházfőtanács az esperes-püspök béketeremtő készségére és hathatós atyai figyelmeztetésére bízta a krasznai gyülekezet egységének helyreállítását. Vay Mihálynak, Bánffy Farkasnak és Wesselényi Ferencnek szintén elküldték e válasz másolatát azzal a kéréssel, hogy a határozatok életbe léptetését maguk is munkálják.¹⁵⁴³

Krasznán a békességet végül a július 9-én ott megtartott egyházmegyei (partialis) zsinat teremtette meg, a két tábor kölcsönösen bocsánatot kért. A synodus figyelmeztette a lelkészt, hogy a hívek vétkeinek kiprédikálásában az egyházi kánonok előírásaihoz tartsa magát, a presbitérium/konzisz­tóriumot pedig a felsőbb egyházi fórumok iránti engedelmességre intette.¹⁵⁴⁴

A továbbiakban curatoratus néven működő egyházigazgatási testület létjogosultságát a következő évtizedekben senki sem vonta kétségbe, rendszeresen tartotta üléseit évente három-négy alkalommal.¹⁵⁴⁵ Rendteremtő és társadalomnevelő jó hatására talán az is bizonyíték, hogy Katona és elődei néhány évi krasznai lelkészkedés után más gyülekezetbe távoztak, a XVIII. század második felében viszont már évtizedekig működött itt egy-egy lelkipásztor.¹⁵⁴⁶

Tágabb összefüggésbe helyezve a krasznaiak egyházigazgatási újítása több szempontból is úttörésnek számít. Bár a presbitériumok kialakulásának részletei még nincsenek kellőleg föltárva, annyit már megállapított a szakirodalom, hogy Erdélyben a XVIII. század második harmadától kezdve alakultak meg a mezővárosi-falusi presbitériumok, megalkotva saját statútumaikat, a kelet-magyarországi megyékben pedig ugyane folyamat a század második felére tehető.¹⁵⁴⁷ Így a krasznai egyházigazgatási testület megalakulásának korai időpontjával is jó példát mutatott a Szilágyságban. Még figyelemreméltóbb azonban az a szigorú társadalmi korlátokat átlépő újítása, amellyel nemeseket és „paraszt rendűeket” egy testületbe szervezett s az egyházi fegyelmezés hatékonyságát mindkét rend körében biztosította a nemes, illetőleg a paraszt kurátor végrehajtó hatalmával. Másutt ugyanis a nemesek még egyházi ügyekben sem kívántak a jobbágyokkal vagy libertinusokkal közösségben lenni, a Tiszántúlon például csak 1821-ben mondta ki az egyházkerületi zsinat, hogy a jobbágyrendű presbitereknek is helyet kell biztosítani a testületekben.¹⁵⁴⁸ A krasznai megoldás kimun­kálásában jelentős szerepet játszhattak a helyi társadalmi viszonyokat jól ismerő, helyben lakó tekintélyes főrangú birtokosok, s az is itteni sajátosság, hogy egyikük, Vay Mihály szívesen vállalta az új testület elnöki tisztségét, miután törvényeinek megszövegezésében is tevékenyen részt vett. Végül az elnevezés kérdésére visszatérve további kutatások szükségesek annak magyarázatára, hogy a szabályszerűen létrehozott krasznai egyházigazgatási testület esetében miért húzódozott mind Zoványi püspök, mind a Református Főkonzisztórium a presbitérium névtől.

Spira György

Puchner altábornagy öntevékenységre

kényszerülése 1848 őszhavában

Kadácsi Dániel, a császári hadsereg nyugállományú főhadnagya, aki gazdászati segédként működik az 1848 nyarán egy székelyföldi önkéntesekből létrehozandó lovascsapat – a leendő Mátyás-huszárezred – megszervezésére kormánybiztosi minőségben hazaküldött marosszéki országgyűlési képviselő, Berzenczeÿ László mellett, 1848 őszhó 10-én este kilenc felé a marosvásárhelyi postahivatalban jár s itt felfigyel egy ugyanide – feltehetően előfogat-váltás végett – éppen ekkor beállító gyanús idegenre, aki azzal ébreszti fel gyanakvását, hogy olyan – nyolc nappal korábban Bécsben kapott – menetlevéllel próbálja igazolni magát, amelyen magának a Magyarország esküdt ellenségeként számon tartott akkori osztrák hadügy­miniszternek, az időközben életét vesztett Theodor Baillet von Latour gróf táborszernagynak az aláírása ékeskedik, s aki annál is gyanúsabb, mivel polgári öltözékben járja a világot, jóllehet – mint magából a menetlevélből¹⁵⁴⁹ is kiviláglik – korántsem polgári állású személy, hanem katonatiszt: a magyar legénységű, de részben nem idehaza, hanem Galíciában állomásozó 34. (Porosz herceg) sorgyalogezred Karl Zœller névre hallgató századosa.

Kadácsi, imígyen gyanút fogván, üzenetet küld a pillanatnyilag Kolozsvárt időző Berzenczeÿ helyett a mellette kormánybiztosi segédként tevékenykedő Gál Sándornak, a 14. (1. székely) határőr-gyalogezred századosának,¹⁵⁵⁰ Gál pedig a jövevény őrizetbe vételére tüstént kirendel a már összetoborzott lovasok közül néhányat. A lovasok azután – épp, mikor tovább készül indulni Nagyszeben felé – el is fogják az idegent, s foglyukat a történtek hírére gyorsan összeverődő városlakóknak egy kisebb csapatával együtt a városházára vezetik. A városházán pedig Gál és a városi főbíró, Lázár János haladéktalanul megkezdi az őrizetes kihallgatását.

A kihallgatás során azután sok érdekes és tanulságos tudnivalóra derül fény. Kiderül mindenekelőtt, hogy a fogoly tarsolyában a császárvárosban számára kiállított – s őt Nagy­szebenbe a galíciai Ilyvón át történő utazásra feljogosító – menetlevélen kívül rejtezik egy másik (immár érvényét vesztett) menetlevél is, amelyet még őszelő hó 19-én Pesten kapott s amellyel ezredének főtisztkari helyére, úgyszintén Ilyvóba utazhatott volna, amellyel azonban akkor – pontosabban: a hónap eseményekben gazdag 28. napján – ténylegesen mégsem ide, hanem Bécsbe távozott.¹⁵⁵¹ Kiderül továbbá, hogy Szebenbe most nem azért készül, mert meg akar ismerkedni a Királyföld székvárosának messze földön híres műemlékeivel, hanem mert az osztrák hadügyminisztériumban avval bízták meg, hogy mint futár vigye el az ugyancsak itt székelő erdélyrészi főhadparancsnokhoz, Anton Puchner altábornagyhoz Latour két írásos utasítását. Végül pedig kiderül, hogy ő Szebent nem pusztán azért próbálta oly hatalmas – s első pillantásra értelmetlennek tetsző, mert óriási időveszteséget okozó – kitérővel, a Kárpátok karéját kívülről megkerülve, Morvaországon, Galícián és Bukovinán át közelíteni meg, mivel a legrövidebb útvonalon, Magyarországon át biztonságosan nemigen juthatott volna el ide (hiszen mióta a horvátországi császári csapatok az ottani főhadparancsnok, Josip Jellačić báró altábornagy horvát bán vezényletével őszelő hó 11-én betörtek Magyarhonba és megindultak Buda felé, azóta a Dunántúl hadműveleti területté lett), hanem azért is kény­szerült ekkora útra, mert Bécsben nem egyedül azt a feladatot rótták rá, hogy Puchnerhez továbbítsa Latour utasításait, hanem azt is, hogy előzőleg hasonló utasításokat juttasson el Krakkóba, az ottani kormányzóhoz, Franz Schlik gróf altábornagyhoz, majd pedig Ilyvóba, a galíciai főhadparancs­nokhoz, Wilhelm Hammerstein-Equord báró altábornagyhoz, s ő, mielőtt betoppant Vásárhelyre, eleget is tett ebbeli megbízatásainak.¹⁵⁵²

Mi sem természetesebb, mint hogy az eddigiek tisztázódása után Gál is, Lázár is elolvassa a Puchnernek címzett irományokat – ami már csak azért sem minősíthető a levéltitok megsértésének, mert a Magyarország utolsó rendi országgyűlése által alkotott s az országgyűlés bezárultakor, tavaszhó 11-én az uralkodó által is szentesített 1848. évi törvénykönyv III. cikkelye, amely „független magyar felelős ministerium alakításáról” rendelkezett (s amelynek az érvényét azután a tavaszutó hó végén összeült erdélyi országgyűlés Magyarország és Erdély újraegyesülését – úgyszintén utólagos uralkodói szentesítéssel – kimondó I. törvénycikke külön is kiterjesztette Erdélyre), többek között azt is leszögezte, hogy Magyarországon „minden honvédelmi tárgyakban ő Felsége a végrehajtó hatalmat ezentúl kizárólag csak a magyar ministerium által fogja gyakorolni”, vagyis az osztrák hadügyminiszter az unió életbe lépése óta, azaz több mint négy hónapja már a Királyhágón túli országrész főhadparancsnokának sem jogosult hivatalos leveleket küldözni –, s elolvasván Latour utasításait, mindketten arra a következtetésre jutnak, hogy ha Schlik és Hammerstein hasonló utasításokat kapott és a kapott utasítások szellemében fog eljárni, akkor Magyarországra igen nagy veszedelem leselkedik, ha pedig Puchner is értesül Latour kívánságairól, akkor a hazát fenyegető veszedelem még nagyobbra nőhet.

Azonnal elkobozzák tehát az iratokat, Zœller századost pedig letartóztatják és fegyveres kísérettel útnak indítják Székelyudvarhelyre, hogy ott az udvarhelyszéki kormánybiztos, Keller János országgyűlési képviselő gondoskodjék fogva tartásáról; s miután a dolognak ezt a részét elrendezték, Gál Sándor sietve több másolatot készíttet a zsákmányolt aktákról, majd jelentést ír Berzenczeÿ Lászlónak,¹⁵⁵³ közben pedig íróasztalához telepedik Lázár János is, hogy ő szintén beszámoljon a történtekről Mikó Imre gróf erdélyi kincstartónak (aki egy ideje a nyárhó elején megnyílt első magyar népképviseleti országgyűlés felsőházának a tagjaként Pesten tartózkodó Teleki József főkormányzót helyettesíti a Kolozsvárt székelő erdélyi főkormányszék élén s egyben helyettese Vay Miklós bárónak is, akit királyi biztosi minőségben még nyárelő hó folyamán küldött ki a Királyhágón túli országrész igazgatásának irányítására a tavasszal Batthyány Lajos gróf elnökletével alakult magyar kormány¹⁵⁵⁴), és gyorsan papírra veti a következő saját kezű jelentést:¹⁵⁵⁵

Nagy méltoságú Gróf, h. Királyi Kormányzó és h. Királyi Biztos Úr!

Ma, october 10^kén egy Zœller Károly nevű – Porosz király¹⁵⁵⁶ nevet viselő sor ezredbeli kapitány – polgári öltönyben utazó kurírt tartóztattak le a portyázó szabad lovasok, kinek úti levele idei october 2^ról Bétsben kelt a gróf Latour császári királyi hadi minister aláírása alatt és aki Bétsből át véve több leveleket Lembergen át hozta Marosvásárhelyre ma estvéli 9 órakor, innen azon levelek közül kettőt 5556. és 5533. számok alatt Szebenbe erdélyi fő hadi vezér B. Puchner ő excellenciájához viendő. Mely leveleket azon okból láttuk méltóságos Berzentzei László úr segédje, kapitány Gál Sándor úrral egyetértve letartóztattni, hogy a nevezett kapitánynak egyik úti levele Pesten september 19^én kelve Lembergbe szollott, a másik pedig – mint fennebbis érintém – Bétsben kelt és e mellett Bétsből át vett levelekkel, Krakót s Lemberget át utazván, Erdélybe jött, tehát igen nagyot került a B. Puchnerhez szolló két darab levelekkel, melyek közül egyik több irományokkal van megterhelve, s nagy gyanúnk van, hogy vagy a bétsi kamarilla, vagy az osztrák ministerium tsel szövényeit foglalja magában, mik a jelen vész terhes körülményekben hazánkat igen közel érdeklik, s talán ezen leveleknek elfogása által van megmentve hazánk a minden felől fenyegetődző veszedelmektől.

Ezek¹⁵⁵⁷ két darab leveleket nem tartottuk tanátsosnak jelen levelem mellett Excellenciádhoz felküldeni, ne hogy útközben valaki kezeit rájok tegye s az itteni közönség azt hidje, hogy talán mü sikkasztottuk el, de azért se tartottuk tanátsosnak gyorspostán küldeni, ne hogy eltévedve a hazánkat fenyegető tervek homályban maradjanak. Úgy értesülvén azonban, hogy Excellenciád idei october 13^án városunkat meglátogatandja, akkor Excellenciád kezeibe szolgáltatjuk, a gyanús kurírt pedig az ingerültség kikerülése tekintetéből még ma éjjel szabad lovasok kíséretében Székely Udvarhelyre küldöttük ottani képviselő, Keller felügyelete alá.

Végül bátor vagyok még aztis megjegyezni, hogy az unió kimondatása után az erdélyi fő hadi tanátsnak az osztrák ministerium[m]ali közlekedése megszűnt.

Mely fontos tárgyban midőn Excellenciád utasítását elvárom, méj tisztelettel öröklök

Marosvásárhelyt, 1848^ban october 10^kén

Excellentziádnak alázatos szolgája,

Lázár János s. k.

főbíró

50.1848.Eln.

Berzenczeÿ László, aki 11-én kézhez kaphatja Gál Sándor jelentését, másnap már maga is Vásárhelyen van újból, s az üggyel kapcsolatos további teendők megbeszélésére még ugyanezen a napon alakít egy bizottságot, ebbe pedig Gálon és Kadácsin kívül meghívja az országgyűlés két – szintén odahaza tartózkodó – tagját, az ugyancsak kormánybiztosi megbízatással rendelkező ifj. Bethlen János gróf udvarhelyszéki és Topler Simon vásárhelyi képviselőt, valamint Lázár Móric grófot, Marosszék volt tiszteletbeli jegyzőjét. A bizottság tagjai maguk is megismerkednek a Zœllertől elkobzott iratokkal, s arra a következtetésre jutnak, hogy Latour Puchnernek szánt utasításai sokkal fontosabb készületekre vetnek fényt, semhogy elegendő lenne róluk Mikó Imrét vagy akár Vay Miklóst tájékoztatni. Berzenczeÿ tehát a bizottság tagjaival egyetértésben úgy dönt, hogy a történtekről haladéktalanul tudó­sítani fogja a Jellačić betörése után leköszönt Batthyány-kormány örökébe lépett Országos Honvédelmi Bizottmányt, amelyet a képviselőház négy napja „az ország teljhatalmú kormá­nyának” nyilvánított,¹⁵⁵⁸ s a bizottmánynak fogja elküldeni a zsákmányolt irományok eredetijét, mégpedig – a biztonság kedvéért – futárral.¹⁵⁵⁹

Ennek megfelelően Berzenczeÿ sietve lediktálja a következő jelentést:¹⁵⁶⁰

Az erdélyi szabad lovas sereget allakító kormányi biztostól

259/848

Az Országos Honvédelmi Bizottmánynak

Marosvásárhely, 12. October 1848

Nyugalmazott fő hadnagy Kadácsi Dániel gazdászati segédem tegnap éjjel, észre vévén egy bécsi futár meg érkezésit a helybeli posta hivatalhoz, azonban távol­létemben, százados Gáll Sándornak, ki is a lovas sereg rendezésében segédemül van kinevezve, bé­jelenté, ki haladék nélkül néhány szabad lovast azon utasittással kirendele, hogy midőn a futár útját tovább folytatya, fogják el, kiknek csakugyan sikerüle is a futárt el fogni. Erre a nép össze­sere­gelvén, a város fő bírája előtt a futár meg vizsgáltaték, kinél az ide mellékelt irományok találtattak. A nép azt határozá, hogy a levelek adassanak Gál Sándornak a kezére. A fő bíró, Lázár János maga részéről meg tevé ebéli jelentését Gróf Mikó Imre úrnak, Gál Sándor pedig nékem Kolozsvárra sürgöny úttyán.

Azonban ma meg érkezvén Marosvásárhelyre, leg első gondom lőn ezen levelek iránt intézkedni. Meg győződvén arról, hogy azon levelek bizonyoson a magyar igazságos ügy elleni intézkedéseket foglalnak magokban, tehát minket is érdekelnek, elhatározám bizottmányilag fel bontani. Így történtek, hogy ezek jelenlétemben kormány biztos ifj. Gróf Bethlen János, százados Gáll Sándor, Gróf Lázár Móritz, gazdászati segédem, Kadácsi Dániel és marosvásárhelyi képviselő Toppler Simon előtt fel bontatának, mire fel olvasván, azt határozók, hogy az eredeti az Országos Honvédelmi Bizottmánynak futár által küldettessék fel, a vett másolatokból pedig egy példány – ha ne talán az eredetivel fel menő futár el fogatnék – nagyobb biztosítás végett más úton szinte a honvédelmi bizottmánynak küldettessék fel, egy második példányt¹⁵⁶¹ a Bihari vármegye tiszttségének, egy harmadikot Nagy Várad város hatóságának, egyet királyi biztos Baron Vay Miklós úrnak küldessék, egyet pedig magunknak tartottunk meg, szükség esetében előterjesztendőt a székely nemzeti gyűlésnek.¹⁵⁶² A futárt Gál Sándor, egyet értve a város főbírájával, még azon éjjel, melyen elfogatott, fegyveres őrizet mellet Udvarhely városába kísértette, mivel lehetett tartani attól, hogy az itten tanyázó várbeli idegen sorkatonaság ki szabadulását erő szakkal is el próbálja.

A dolgok most már úgy állanak, hogy a katonaság ellenünk tettleg lépend föll mi hamarább, szükség tehát haladék nélkül rendelkezni, az az a lehető leghatalmasabb magyar erőt kifejteni Erdélyben is. Felkérem az Országos Honvédelmi Bizottmányt, minthogy bébizonyítaték a futár elfogatása által is, hogy a szabad lovas sereg igen nagy szolgálatot tud tenni, rendelkezzék a 150 ezer forint pengő pénz múlhatatlan meg küldéséről a szabad lovas sereg felszerelése bévégzése véget; másfelől, minthogy a fejérvári várból¹⁵⁶³ ágyút még máig nem kaptunk s többé nem is remélhetünk, de sőt még a szebeniek¹⁵⁶⁴ számára adtak ki, fel kérem az Országos Honvédelmi Bizottmányt 24 ágyút a székelyek számára leg alább Nagyváradig le küldeni; székely tüzéreinket oda rendeljük és át vétessük, fegyveres kíséretről Nagyváradon innen pedig gondoskodni fogunk. Szóval felszólítom a tisztelt Országos Honvédelmi Bizottmányt maga részéről is a székely nemzeti gyűléshez az erdélyi nyilványos mozgalmak elleni intézkedését meg küldeni; külömben is e gyűlés lehető hatályoson fog az erdélyi reactio ellen rendelkezni.

Berzenczeÿ László s. k.

kormányi biztos

S ehhez az előterjesztéshez a nagyobb nyomaték kedvéért Bethlen János is hozzáfűz még egy rövid utóiratot, amely így hangzik:

Én is, eddig távul léve, de az említett futár levelei föl bontására meg érkezve, újból meg győződém arról, mit az országba járva már sejditték, hogy rövid időn a katonaság tettleg fog föllépni ellenünk, mely mi után már napfény világosságra jött, kormánybiztossi s hazafi s¹⁵⁶⁵ kötelességemnek tartom föll hívni az Országos Honvédelmi Bizottmányt, méltóztat tekintettbe venni Erdély’ állását s, ha elakarja kerültettni Erdély erőszakos el válását, úgy intézkedni, hogy a sok idegen katonaság – minő a Sivkovich, egy dragonyos és egy könnyű lovas ezered és a Biánki¹⁵⁶⁶ – hová hamarabb el távollítassék, a benn maradó a polgári hatóságoknak engedelmeskedjék; különben ezen hegyes vidékekbe egy oly tábor alakittása lehettséges ellenünk, mely a spanyol polgár háborúhoz hasonló hosszadalmas polgár háborút¹⁵⁶⁷ idézhet elő.

Különben legyenek meg győződve, hogy a ki hirdetett székely nemzeti gyűlés a lehettségeseket a hon védelmi tárgyában meg téendi; csak felülről is erélyes intézkedést várunk. Mi a tisztelt Országos Honvédelmi Bizottmányt a történtekről tudasítani el nem múlatjsuk. Melyekből kiindulva, Berzentzei kormány biztos társam fennebi jelentését telyes mértékbe pártolom.

Marosvásárhely, 12. October 1848

ifj. Bethlen János s. k.

kormány biztos

Mire Behlen János megírja Berzenczeÿ jelentésének ezt a záradékát, addigra Berzenczeÿ lediktál egy másik, szűkszavú jelentést¹⁵⁶⁸ is, amely – a Mikóhoz hasonlóan szintén Kolozsvárt székelő – Vay Miklóst van hivatva tájékoztatni a történtekről s amely így fest:

Az erdélyi szabad lovas csapatot alakító kormányi biztostól

259/848

Királyi biztos Báró Vay Miklós úrnak

Marosvásárhely, 12. October 1848

Minő intézkedéseket tett a bécsi hadügyministerium Latour aláírásával, az ide mellékelt másolatokból át látandja a Kir. Biztos Úr.

Ezen irományoknak originálisai – melyek egy itt, székely földön el fogott bécsi futárnál találtattak – az Országos Honvédelmi Bizotmánynak fel küldettek. A másolatokat célszerűnek látám a Királyi Biztos Úrral ezennel közleni.

Berzenczeÿ László s. k.

kormányi biztos

Ezeknek a tájékoztatóknak az elkészülte után pedig már indulhatnak is a futárok a jelentésekkel meg Latour – részint eredetiben, részint másolatban – hozzájuk csatolt utasításaival Kolozsvár, illetve Pest felé. S 14-én Vay, mihelyt kézhez veszi a neki szóló tudósítást, maga is haladéktalanul útnak indít Pestre, a belügyminisztériumban álladalmi altitkárként szolgáló (s egyébként az országgyűlésen Gyulafehérvár városát képviselő) Kemény Dénes báró címére egy a vásárhelyi zsákmányszerzést hírül adó jelentést.¹⁵⁶⁹

A honvédelmi bizottmány élén álló Kossuth Lajos tehát 19-ig már több forrásból is értesülhet arról, milyen parancsokat akart eljuttatni Puchnerhez Latour, s megismervén ezeket a szövegeket, a volt osztrák hadügyminiszter eljárását csak úgy tudja jellemezni, hogy „ennél gyalázatosabb tény nincs a históriában”.¹⁵⁷⁰

De most már ideje magunknak is megismerkednünk Latour két elfogott utasításával. Az egyik, amely még a hónap első napján kelt,¹⁵⁷¹ így fest (német eredetiben és ennek magyar fordításában):

N^o 5533/MK An Seine des Herrn k. k. wirklichen geheimen Rats und kommandirenden Generalen in Sieben­bürgen Feldmarschallieuten­ants Baron von Puchner Exzellenz Wien, am 1^ten Oktober 1848 Ich habe die Ehre, Eurer Exzellenz mehrere Exemplarien des von S^ein^er Majestät dem Kaiser erlassenen Manifestes an die Völker Ungarns in deutsch[er] und ungarischer Sprache, dann des an die Armee in Ungarn gerichteten Manifestes in deutscher Sprache zu übersenden, und ersuche, solche bei den Euerer Exzellenz Befehlen unter­stehenden ungarischen Trup­pen verlautbaren zu lassen und auf jede mögliche Weise auf verschie­denen Wegen nach Ungarn kommen und daselbst verbreiten zu machen. Sobald ich die ungarische Uiber­setzung des an die Armee gerichteten Manifestes erhalte, werde ich eine entsprechende Anzahl von Exem­plarien desselben zu übersenden mich beeilen. Gf. Latour E. H. Fzm.

5533/HM sz. Puchner báró altábornagy cs. kir. valóságos titkos tanácsos és erdélyi vezénylő tábornok úr őnagyméltóságának. Bécsben, 1848 őszhó 1-én Van szerencsém megküldeni Nagy­méltóságodnak az ő Felsége a császár által Magyarország népeihez intézett szózat több német és magyar nyelvű, továbbá a magyarországi hadsereghez intézett szózat több német nyelvű példányát, s kérem, hirdettesse ki őket a Nagyméltóságod parancsai alatt álló magyar csapatok előtt és minden lehetséges módon cselekedjék úgy, hogy különféle utakon eljussanak Magyar­országra és ott is elter­jedjenek. Mihelyt megkapom a sereghez intézett szózat magyar fordítását, sietni fogok ennek is kellő számú példányát megküldeni. Gr. Latour m.k. tszngy.

Ez olvasható tehát Latour két kézre kerített utasítása közül az egyikben, a korábbiban, s ez az, amelyikről Lázár János 10-én este azt írja Mikó Imrének, hogy „több irományokkal van megterhelve”. A sok csatolmány pedig – mint maga Latour is utal rá – az uralkodó két – egyaránt őszelő hó 22-én kelt s miniszteri ellenjegyzéssel el nem látott (azaz jogi érvénnyel nem bíró) – szózatának több példánya.

Az egyik, a Magyarország népeihez intézett szózat súlyos vádakkal illeti a magyar országgyűlést és a Batthyány-kormányt. Így felrója nekik, hogy elzárkóztak a horvátok és a szerbek jogos követeléseinek kielégítése elől s türelmetlenségükkel maguk hajszolták bele ezeknek a népeknek a fiait a fegyveres felkelésbe, amelyben a közös hadsereg egyik része is szembekerült a másikkal. Magvádolja továbbá a magyar országgyűlést és a Batthyány-kormányt azzal is, hogy semmibe véve az uralkodói felségjogokat, egyébként is törekedtek a hadsereg egységének megbontására, amennyiben királyi jóváhagyás nélkül egy különálló magyar hadsereg létrehozását célzó újoncozásba kezdtek, „sőt seregeim zászlóik és ezredeik elhagyására felszólíttattak”, közben pedig kísérleteket tettek arra is, hogy az uralkodó megkerülésével önálló diplomáciai kapcsolatokat létesítsenek „némelly külhatalmas­ságokkal”, s ráadásul még önálló papírpénz kibocsátásától sem riadtak vissza. Mindezek következtében – szögezi le végül a nyilatkozat – az uralkodónak eltökélt szándéka „hasonló merények ellen a törvények útján föllépni”, s Magyarország népei bizonyosra vehetik, hogy „koronám jogait császári királyi hatalmam minden eszközeivel fenntartani tudandom” annál is inkább, mert „bizton reménylem, hogy királyuk szavában inkább bízandnak, mint a lázítók és békezavarók felszólításaiban”.¹⁵⁷²

A másik, a „Magyarországban álló hadsereg”-hez intézett szózat megismétli, hogy az uralkodó elítéli a magyar országgyűlés és a Batthyány-kormány eddigi lépéseit, „mellyek legújabb időben magyar tartományaim belbékéjét felkavarták”, s nem csupán a trón jogait csorbították, hanem az udvari körök által köztudomás szerint mélyen áhított „népszabadság”-ot is veszélybe sodorták. Különös nyomatékkal emeli ki azután ez a nyilatkozat, hogy Magyarországon „még hadseregem is... kísértetbe vitetett s ennek részben ellentállni nem bírt”, amennyiben a hadsereg tisztjei és katonái közül sokan a kormány által tett „csábító biztatások” hatására átléptek az újonnan alakított honvédzászlóaljak kötelékébe. A Magyarország határain kívül állomásozó magyar alakulatok legénysége pedig sok helyütt „még engedetlenségre is felizgattatott” s ennek folyományaként csoportosan hazaszökdösött. Az uralkodó ezért felhívja katonáit, hogy „a századokon át megőrzött közszellemet s testvéri egyetértést a jelen veszélyes pillanatban is óvják meg”, s elvárja, hogy „minden katonai parancsnok a legénység elcsábítására irányzott kísérleteknek tekintélye minden hatalmával ellene munkáland”.¹⁵⁷³

Ezekben a nyilatkozatokban még nem esik szó arról, hogy az uralkodó hogyan szándékozik fellépni a következő napokban „a törvények útján” a magyarok űzte „merények ellen”, de – furamód – 1-i utasításában Latour sem tesz említést a két királyi szózat kibocsátása óta történtekről: hogy őszelő hó 25-én az uralkodó – a Bécsben hovatovább rendszerré válni kezdő szokás szerint megint miniszteri ellenjegyzés nélkül – a Magyarországon állomásozó csapatok főparancsnokává nevezte ki Franz Lamberg gróf altábornagy pozsonyi hadosztályparancsnokot,¹⁵⁷⁴ 28-án viszont, mikor Lamberg a magyar fővárosba érkezett, hogy magához ragadja a magyarhoni főhatalmat, az itteni felzaklatott tömegek a Pestet Budával összekötő hajóhídon feltartóztatták és felkoncolták az ellenforradalomnak ezt a képviselőjét.¹⁵⁷⁵ Annál nyomatékosabban utal azonban Latour erre a népítéletre következő, 2 i utasításában,¹⁵⁷⁶ amely a vásárhelyiek jóvoltából 19-ig szintén eljut Kossuthhoz, s amelynek a szövege (német eredetiben és ennek egyik egykorú – de e sorok írója által némileg pontosított és kiegészített – magyar fordításában¹⁵⁷⁷) így hangzik:

N. 5556/M. K. An Seine Exzellenz den kommandirenden Herrn Gene­ra­len in Siebenbürgen Feldmarschallieutenant Frei­herrn von Puchner		5556/HM sz. Puchner báró altábornagy erdélyi vezénylő tábornok úr őnagyméltóságának
Wien, den 2. Oktober 1848 Euer Exzellenz dürften durch die öffentlichen Blätter bereits in Kennt­niß^1578 gelangt seyn, daß im König­reiche Ungarn die herrschende Partei den gesetzlichen Boden nunmehr gänz­lich verlassen hat und in offenem Auf­stande gegen die a. h. Befehle S^einer Majestät sich befindet, so daß selbst der zur Einstellung aller Feindseligkeiten entsendete kö­nigliche Commis­sair Graf Lam­berg in Pest auf das grausamste ermordet wurde.		Bécsben, 1848 őszhó 2-án Excellentiádnak már tudomására juthatott a hírlapokból, hogy Magyar­országon az uralkodó párt most már a törvényes tért egészen elhagyta és ő fels. legfelsőbb parancsai ellen nyílt lázadásban van, úgy hogy maga az ellenségeskedések megállítására ki­küldött királyi biztos, Gróf Lamberg Pesten a legkegyetlenebbül meggyil­koltatott.

Es handelt sich nunmehr darum, zur Erhaltung der Integrität der Monarchie den gesetzlichen Zu­stand mit bewaffneter Hand und so schnell als möglich herzustellen.		Most hát nincs egyéb hátra, mint a Monarchia épségének fenntartása végett a törvényes állapotot fegyveres kézzel és oly gyorsan, mint lehet, visszaállítani.
Indem ich zu diesem Behufe aus allen an Ungarn gränzenden Gene­ralaten die dispo­niblen Truppen in Bewegung setze, um zu diesem Zwecke mitzuwirken und die Opera­zionen des Banus von Kroazien^1579 zu unter­stützen, so erhalten Euer Exzel­lenz hiemit den Auftrag, von den beiden walla­chischen Grenz In­fanterie Regimen­tern ohne Ver­zug 3 Bataillons auf mobilen Fuß setzen und nebst einem deutschen Kaval­lerie-Regimente unter den Be­fehlen eines Generals nach Ungarn gegen Großwardein abrücken zu lassen.		Midőn én evégett minden Magyar­országgal határos hadkerületből a disponibilis csapatokat mozgásba teszem, hogy e célra közre­munkáljanak és a horvát bán hadműveleteit támogassák, Excellen­tiád ezennel azon megbízást kapja, hogy mindkét oláh gyalog határőr­ezredből haladéktalanul 3 zászlóaljat indulható karba tegyen és egy ezred német lovassággal egy tábornok parancsa alatt Magyarországra Nagy­várad felé indítson.
Dagegen sind bei den beiden Wallachen Regimentern die 3^ten Bataillons sogleich aufzustellen.^1580 Bei dem schnellen Wechsel der Ereignisse bin ich nicht in der Lage, den Punkt, gegen welchen diese Brigade zu ope­riren haben wird, schon jetzt zu bezeichnen, und habe Großwardein nur in der Voraus­setzung angedeutet, weil das dortige – wenn auch unbedeutende – Fort nicht in die Hände von Insurgenten fallen darf und möglicher­weise eine revolu­zionäre^1581 ungar. Re­gierung ihren Sitz in Debrezin oder Groß­wardein zu nehmen versucht seyn dürfte. Ich will daher in solcher Beziehung Euer Ex­zellenz freie Hand lassen, im Einvernehmen mit dem komman­direnden Herrn Gene­ral im Banate^1582 und dem Herrn F. M. L. Gläser^1583 in Groß­wardein nach eigenem Er­messen und nach dem Gebote der Umstände zu handeln. Ich weise unter einem den Er­steren darauf hin, das Regiment Schwar­zen­berg Uhlanen^1584 und was er sonst an Trup­pen dazu verwenden kann, an die Sieben­bür­ger Kolonne anschließen zu lassen.		Ehhez képest mindkét oláh ezrednél azonnal felállítandó a 3-ik zászlóalj. Az események gyors változása miatt nem vagyok képes a pontot, mely ellen ezen dandár működni fog, már most kijelölni, és Nagyváradot csak azért érintettem, nehogy az ottani – ha mindjárt jelentéktelen – vár az insurgensek kezébe essék és hogy a forradalmi magyar kormány meg ne kísérthesse székét Debrecenbe vagy Nagyváradra tenni. E tekintetben azért Excellentiádnak szabad kezet hagyok, hogy egyetértőleg a bánsági kormányzó tábornokkal és Gläser altábornaggyal Nagyváradon saját belátása és a körül­mények parancsai szerint cselekedjék. Ezek elsejét egy füst alatt oda utasítom, hogy a Schwarzenberg dzsidás ezredet és ami egyéb csapatot e végre fordíthat, az erdélyi hadoszlophoz csatla­koztassa.

Damit Euer Excellenz in der Lage sind, den nach Ungarn gehenden Truppen eine Batterie beizugeben, so wollen dieselben eine solche zusam­menstellen lassen und die nötigen Pferde dazu im Lande aufkaufen. Sollten Ihnen zu diesem Ankaufe die Geld­mittel fehlen, so ermächtige ich Sie ein­stweilen, hierzu aus einer geeigneten Quelle den Betrag gegen Quittung aufzumnehmen. Alle etwaigen Befehle des unga­rischen Ministeriums, welche auf die Truppen Bezug nehmen, haben von nun an keine Gültigkeit mehr; daher alle Anordnungen wegen Bildung neuere National-Truppen und Aufge­bote möglichst hintanzuhalten sind und allent­halben, wo unsere Truppen hin­kommen, ist alles anzuwenden, um die Nationalgarde zu entwaffnen. Den solcher Gestalt nach Ungarn ab­rückenden Truppen werden von dem Tage ihres Eintrittes daselbst nebst der Frieden­sgage die unent­geld­lichen^1585 vollen Krieg­snaturalien bewil­liget. Ueber das Geschehene wolle mir sogleich die Anzeige erstattet werden. Uebrigens sind alle Truppen-Kom­mandanten anzuweisen, die Verbin­dung mit dem Banus von Kroatien F. M. L. Jellachich aufzu­suchen und sich sodann unter seine Befehlen zu stellen, worüber ein a. h. kaiserliches Manifest demnächst nachfolgen wird. Gf. Latour E. H. Fzm.

Mivel Exc. oly állapotban van, hogy a Magyarországba menő csapatok mellé egy üteget adhat, tehát állítson össze egy ilyet és a hozzá szükséges lovakat vásárolja bé az országban. Ha ezen bevásárlásra Önnek pénze nem volna, felhatalmazom Önt ezúttal arra, hogy egy erre való forrásból ezen összeget nyugtatvány mellett felvegye. Minden lehető parancsa a magyar ministeriumnak, mely a csapatokra vonatkozik, mostantól kezdve semmi érvényességgel nem bír; azért minden újabb nemzeti seregek alakítása és népfölkelés iránti rendeletei lehetőleg gátolandók, és mindenütt, hová csapa­taink eljutnak, mindent el kell követni, hogy a nemzetőrség lefegyvereztessék. Az ekképpen Magyarországba induló csapatoknak, oda beléptük napjától kezdve, a békeidei zsoldon kívül teljes ingyenes haditartás engedélyeztetik. A történtekről engem azonnal értesítsen. Egyébiránt minden seregparancsnokok utasítva vannak, hogy keressék a horvát bánnal, Jellačić altbgy.-gyal való összeköttetést s magu­kat azután az ő parancsai alá helyezzék, amely tárgyban közelesen egy legfelső császári nyilatkozat is elkövetkezend. Gr. Latour m. k. tszngy.

Kossuth, mikor megismerkedik ezekkel az irományokkal, persze nemcsak azt állapíthatja meg, hogy Latour eljárásánál „gyalázatosabb tény nincs a históriában”, hanem még sok minden egyebet is. Így például magáról Latourról azt, hogy utasításainak megfogalmazásakor tájékozottabb volt a közeljövő, mintsem a közelmúlt tekintetében. Hiszen Kossuth ekkor már ismeri azt a 3-án a magyar országgyűléshez intézett királyi kéziratot, amely tudatta a magyar törvényhozókkal, hogy őfelsége Jellačićot Magyarország teljhatalmú polgári és katonai kormányzójává nevezte ki,¹⁵⁸⁶ s amelyre Latour egy nappal elébb már mint „közelesen” megszülető legfelső állásfoglalásra utalt. És Kossuth ekkor már jól tudja, amiről Latour csupán 6-án reggel szerezhetett tudomást Jellačić előző napi jelentéseiből (s belőlük is csak akkor, ha ezekből a történteket minden módon elleplezni, megszépíteni törekvő írásművekből sikeresen kihámozta a keserű valót), hogy tudniillik a bán Buda felé diadalmasan előre­nyomuló seregére a vele sebtében szembeállított magyar csapatok az előző hónap 29. napján súlyos vereséget mértek Pákozdnál s azóta az udvar bizalmának ez a méltatlan letéteményese futva menekül Bécs felé,¹⁵⁸⁷ vagyis egyáltalán nincs abban a helyzetben, hogy átvehesse a Latour által 2-án segítségére küldeni és az ő parancsai alá rendelni szándékolt csapatok vezényletét. Ami pedig a legfontosabb: Kossuth már a Marosvásárhelyről hozzá eljuttatott iratokból is kihámozhatja, hogy Jellačić megfutamításával egyáltalán nem hárult el az országra leselkedő veszély.

Mert Kossuth természetesen nem kutakodhatik az osztrák hadügyminisztérium irattárában, s így nem derítheti ki, hogy Latour 1-én nem pusztán Puchner számára szövegezett olyan utasítást, amely szerint a címzettnek terjesztenie kell az előző hónap 22. napján kibocsátott uralkodói szózatokat, hanem – ez irat fogalmazványának¹⁵⁸⁸ a tanúsága szerint – azonos szövegű utasítást küldött ekkor a csehországi, a galíciai, a temesközi és a szlavóniai főhad­parancsnoknak, valamint az akkor már a Dunántúlon vitézkedő Jellačićot a horvátországi főhadparancsnokság élén átmenetileg helyettesítő Franz Dahlen lovag altábornagy zágrábi hadosztályparancsnoknak is. De megsejteni persze megsejtheti ezt, hiszen a Zœller száza­dostól Vásárhelyt elkobzott iratjegyzékből¹⁵⁸⁹ kiviláglik, hogy azonos iktatószámú iratot ez a balszerencsés futár a Puchnernek címzett példányon kívül máshová – nevezetesen a galíciai főhadparancsnokságra – is vitt magával s ezt a küldeményt 5-én délután négy órakor épségben át is adta Ilyvóban az ottani főhadparancsnok hadsegédjének, Anton Ruckstuhl lovag alezredesnek (az pedig magától értetődő, hogy Latour nem tarthatta elegendőnek, ha az uralkodói szózatokat csupán két főhadparancsnok terjeszti).

Sőt az elkobzott iratjegyzékből az is kihámozható, hogy Zœller egy-egy olyan iratot is eljuttatott Krakkóba, illetőleg Ilyvóba, amelynek az iktatószáma azonos a Latour által Puchnernek 2-án írott utasításéval. Ebből pedig Kossuth könnyen kiolvashatja – és ki is olvassa¹⁵⁹⁰ –, hogy Latour nemcsak Puchnernek akarhatott parancsot adni Magyarország elleni azonnali támadás indítására, hanem Schliknek és Hammersteinnek nemkülönben küldött ilyen értelmű parancsot s – más úton – minden bizonnyal küldött hasonló parancsot további főhadparancsnokoknak is. (Ami egyébként magából a Puchnernek címzett 2-i utasításból is kiviláglik, hiszen ebben – magunk is láthattuk – az olvasható, hogy nem pusztán Puchner, hanem „minden seregparancsnokok utasítva vannak, hogy keressék a horvát bánnal, Jellačić altbgy.-gyal való összeköttetést s magukat azután az ő parancsai alá helyezzék”.)

A Bécsből Zœller századossal útnak indított iratok jegyzéke (MOL ’48ML OHB 1848: 1315). Az iratban Schlik altábornagy neve hibásan végződik k betű helyett ck betűpárral.

Vagyis Kossuth a zsákmányolt iratok áttanulmányozása alapján arra a következtetésre juthat, hogy – ha pontosan nem igazolódott is, amit jómaga nemrég, a képviselőház 14-i ülésén feltevésszerűen előadott, hogy tudniillik a hónap „első napjára egy combinált megtámadás... volt ellenünk rendezve... mintegy 9 oldalról”¹⁵⁹¹ – nyilvánvaló, hogy az összpontosított támadás megindítása csupán későbbre halasztódott, de elmaradni nem fog, hanem előbb-utóbb bizonyosan elkövetkezik majd, s visszaverésére az ország népé­nek minden erejét megfeszítve fel kell készülnie.

Egyszóval Kossuth sok okulást meríthet a zsákmányolt iratokból, s ezért csak hálával gondolhat a marosvásárhelyiekre, akiknek a jóvoltából most közelebbi képet kaphatott az ellenforradalom terveiről. Annál nagyobb haraggal gondolhat viszont Zœller százados foglyul ejtőire Puchner – ha ugyan maga is értesül Zœller küldetésének kudarcba fulladásáról –, hiszen a marosvásárhelyiek buzgólkodása folytán nem tudhatja meg idejében, mit kívánnak tőle kenyéradó gazdái. Holott ő – jó érzékkel megsejtvén, hogy a magyar kormányzat rövidesen el fogja mozdítani főhadparancsnoki székéből¹⁵⁹² – már őszelő hó 26-án felírt Bécsbe és sürgős eligazítást kért Latourtól arra nézve, mit tegyen ebben az esetben. Nevezetesen, hogy ha várakozásainak megfelelően a magyar kormány csakugyan kimondja elcsapatását, akkor érvényesnek ismerje-e el ezt a döntést és engedelmeskedjék-e neki – amit nem szívesen tenne, hiszen ez egyértelmű volna avval, hogy cserbenhagyja az egyelőre parancsai alatt álló „vitéz sor- és oláh határőrkatonaságot” meg „a kétharmadrészt hű népességet” (értsd: a Királyhágón túli románok és szászok többségét) –, vagy pedig ebben az esetben „a polgári és a katonai hatalmat magamban kell-e egyesítenem s mint hűséges alattvalónak kell-e eljárnom imádott uralkodóm és a közbirodalom érdekében, amihez ezenkívül még sokkal kiterjedtebb felhatalmazások is szükségeltetnének”. De hiába hangsúlyozta ebben a felterjesztésében ismételten is nyomatékkal, hogy igen gyors választ kér, „nehogy a legmagasabb akarat nemismerete folytán megfogyatkozzék tettereje s elszalasztódjék a döntő pillanat”,¹⁵⁹³ és hiába sietett Latour is már 2-án útnak indítani címére a tennivalóit taglaló parancsokat: az altábornagy úr közvetlen forrásból a marosvásárhelyiek gáncsvetése miatt csak nem tájé­kozódhatik „a legmagasabb akarat” felől.

Az illetéktelenek kezébe került parancsok pótlására pedig Latour már nem küldhet neki újabb utasításokat, mert mikor a hónap elején Bécsben közismertté lett, hogy a hadügyminiszter úr mindenfelől erősítéseket szándékozik meneszteni a Magyarországon harcoló Jellačić táborába s tervei szerint 6-án magából a császárvárosból is útra kellene kelnie egy Jellačić támogatására szánt gránátos-zászlóaljnak, akkor a magyar forradalommal mélységesen rokonszenvező bécsi egyetemisták kezdeményezésére e nap reggelén a kérdéses zászlóalj vonatra szállásának megakadályozása végett hatalmas tömeg kelt fel Bécsben, s a felkelők megostromolták és elfoglalták a hadügyminisztérium palotáját is, az épület padlásán megbújt Latourt pedig könyörtelenül agyonverték.¹⁵⁹⁴

Puchner tehát többé semmiféle utasítást nem kaphat főnökétől, s így arra kényszerül, hogy maga találja ki, mit is várhat tőle az udvar. Ami nem csekély fejtörést követelhet tőle. Hiszen – mint Kővár vidékének ekkori főkapitánya és kormánybiztosa, Teleki Sándor gróf utóbb bölcsen fogja írni – „aki zseninek születik, abból nem lesz osztrák tábornagy”.¹⁵⁹⁵ És Puchner egyelőre nem tábornagy ugyan, csupán altábornagy, s pályafutása végéig is mindössze lovassági tábornokságig fogja vinni,¹⁵⁹⁶ zseninek azonban talán maga sem gondolja magát. Ám ha lángésznek nem mondható is, annyi bizonyos, hogy ő is ugyanannak a hadseregnek a neveltje, amelyben Latourtól Jellačićig számtalan tisztnek vált vérévé, hogy a katona számára suprema lex az uralkodó és az uralkodóház odaadó és gondolkodás nélküli szolgálata. És ha lángésznek nem mondható is, annyi kétségtelen, hogy olvasni megtanult (még ha ebbeli ismereteit másra, mint a hozzá érkező parancsok és jelentések elolvasására, nemigen szokta is felhasználni¹⁵⁹⁷). Valószínű tehát, hogy eddigre elolvasta az előző hó 22. napján Magyarország népeihez intézett uralkodói szózatot, habár nem kapta is meg ennek Latour 1-i utasításához mellékelt példányait, hiszen e szózat röplap-kiadása Pesten már őszelő hó 27-én bárki számára hozzáférhető volt¹⁵⁹⁸ s azóta Latour közreműködése nélkül is eljuthatott Szebenbe. Az pedig egészen bizonyos, hogy olvasta a 3-i királyi kéziratot, amely nemcsak azt tudatta volt címzettjeivel, hogy őfelsége Jellačićot Magyarország teljhatalmú kormányzójává nevezte ki, hanem azt is, hogy az ország „hadi törvények alá vettetik”.¹⁵⁹⁹

Ezeknek a szövegeknek az elolvasása után pedig még egy olyan szűk látókörű – egész katonaéletében felsőbb parancsok teljesítéséhez szokott, de parancsra most hiába váró – tábornok is, amilyennek Puchner ismerszik, megsejtheti, mit kell tennie, s eszerint jár is el. Nevezetesen: 18-án kibocsát egy kiáltványt, s ebben bejelenti, hogy mivel „Erdély lakosainak nagy többsége” a „buda-pesti törvénytelen rémkormányt kifejezetten megutálta s fejedelméhezi hű ragaszkodásában a hont minden... kormány-bitorlásoktól s az által a polgári háborútól is elhatározottan meg akarja menteni, ő Felsége idei october 3-ról kibocsátott azon manifestuma következtében, mely Magyarországot... hadi törvény alá rendeli”, „fenséges császárunk s királyunk szentséges nevében” „ez ország kormányát kezembe venni elhatároztam”, ennek előrebocsátása után pedig bejelenti azt is, hogy „felfüggesztetik... mái naptól fogva ama törvénytelen buda-pesti kormánytól e tartományba beküldött úgynevezett biztosok egész műköre”, s mindehhez hozzáfűzi még, hogy Erdély földjén ezentúl tilos honvédtoborzást folytatni, elengedhetetlen viszont, hogy a magyarok elnyomta erdélyi románok és szászok a maguk és uralkodójuk jogainak védelmében „egytől fogva utolsóig” fegyverre keljenek és azzal a tudattal szálljanak harcba, hogy vélök „harcol segédül a szent igazság”.¹⁶⁰⁰

Majd – mivel időközben megkapta a honvédelmi bizottmány leiratát,¹⁶⁰¹ amely egyértelmű választ követel tőle arra a kérdésre, hogy hajlandó-e követni a bizottmány utasításait, azaz hajlandó-e tiszteletben tartani a törvényességet – még ugyanezen a napon közzétesz egy másik – immár saját csapatainak címzett – kiáltványt¹⁶⁰² is, amely (német eredetiben és ennek magyar fordításában) így hangzik:

Proklamation