Jelentéselmélet Kiefer, Ferenc Jelentéselmélet

1.5. 7.5. A dimenzionális melléknevek jelentésábrázolása

Tekintsük át azokat a nyelvi adatokat, amelyekről a jelentésábrázolásnak számot kell tudnia adni¹⁰

(a) A fokozható melléknevek két lehetséges használata a kontrasztív és a nominális használat.

(37) a. Péter magas.

b. Péter 173 cm magas.

A (37a) mondatban a ’magas’ melléknevet kontrasztív értelemben használjuk, a ’magas’ az ’alacsony’-nyal áll szemben. A nominális értelmezésre a (37b)-ben találunk példát. A kontrasztív értelmezés esetében szükségünk van az összehasonlítás alapjára, egy olyan C halmazra, amelyet a kontextus alapján határozhatunk meg. Ennek megfelelően a (37a) értelmezése (38a), ill. (38b).

(38) a. Péter a C-hez viszonyítva magas.

b. Péter magasabb, mint a C átlagértéke.

Jelöljük ezt az átlagértéket N_C -vel (az N a norma jele, tehát N_C jelentése: a C halmazban meghatározott átlagérték, norma). A (38a,b)-ből közvetlenül leolvasható az alábbi tulajdonság.

(b) Az alapfokú melléknév magában rejt egy középfokú összehasonlítást, ahol N_C -vel az összehasonlítás alapja. A melléknév lexikai jelentése lényegében független attól a morfoszintaktikai kontextustól, amelyben megjelenik.

A dimenzionális melléknevek antonim párokba rendezhetők: nagy – kicsi, magas – alacsony, széles – keskeny.

(c) Az antonim melléknevek ugyanazt a dimenziót azonosítják, de ennek a dimenziónak ellentétes értékeit jelölik.

(d) Az antonim melléknevek kontrárius ellentétet fejeznek ki.

A (d) azt jelenti, hogy az ’x nem nagy’-ból nem következik az ’x kicsi’, és az ’x nem kicsi’-ből nem következik, hogy ’x nagy’. Az ’x sem nem nagy, sem nem kicsi’ lehetséges állítás. Ez más szóval azt jelenti, hogy ’x megfelel N_C-nek, sem nem nagyobb, sem nem kisebb N_C-nél’. A (d) tulajdonság tehát egyenes következménye a (b) és (c) tulajdonságoknak.

A (c) tulajdonságból következik az alábbi (e) tulajdonság is.

(e) Középfokú összehasonlítás esetében az antonim párok ekvivalens mondatokat eredményeznek.

Az (e)-re példa a (39a,b).

(39) a. Péter magasabb Jánosnál.

b. János alacsonyabb Péternél.

Az alábbi példák az alapfokú és a középfokú összehasonlítás közötti kapcsolatot illusztrálják:

(40) a. Péter magasabb Jánosnál.

b. János nem olyan magas, mint Péter.

(41) a. Péter nem magasabb Jánosnál.

b. János olyan magas, mint Péter.

A (40a,b) és (41a,b) mondatok logikailag ekvivalensek (szinonimak). Tehát:

(f) A középfokú és az alapfokú összehasonlító szerkezetek bizonyos értelemben duálisai egymásnak, mivel logikailag ekvivalens kijelentéseket fogalmaznak meg.

Az (f) összefüggés azonban csak pozitív pólusú dimenzionális melléknevek esetében érvényes:

(42) a. Péter nem kisebb Jánosnál.

b. János éppolyan kicsi, mint Péter.

A (42b) mondatban azt tesszük fel, hogy János is, meg Péter is kicsi (ez a mondat előfeltevése, l. a 12. fejezetet). Más szóval, a kicsi melléknév jelentése, szemben antonim párjával, a nagy melléknévvel, normától függő. Következésképpen a (42a,b) mondatok nem ekvivalensek.

Az alábbi mondatokban a melléknevek mellett mértékegységet találunk:

(43) a. János 173 cm magas.

b. Péter 23 cm-rel magasabb.

c. János 23 cm-rel alacsonyabb a bátyjánál.

Tehát:

(g) Mértékegység csak nominális értelemben használt melléknevekkel fordulhat elő.

A melléknévre vonatkozó reprezentációs elképzelések többsége az (a)–(g) összefüggésekre keres magyarázatot. Ezek az elképzelések mind abból indulnak ki, hogy egy x tárgyhoz hozzárendelhető egy y érték a melléknév által meghatározott skálán. A ’magas’ és ’alacsony’ esetében ez így fest.¹¹

(44) a. [x[MAGAS y]]

b. [x[ALACSONY y]]

A (44a) képlet jelentése: ’a magas dimenziójában az x az y értéket kapja’, a (44b)-é pedig: ’az alacsony dimenziójában (ami azonos a magas dimenziójával) az x az y értéket kapja’. Ezt a jelölési módot felhasználva az alábbi mondatokra először két ábrázolási változatot mutatunk be, majd az ábrázolást kiegészítjük úgy, hogy a mértékhatározó szerepéről is számot tudjunk adni.

(45) a. Péter magas.

b. Péter magasabb Jánosnál.

c. Péter olyan magas, mint János.

Első változat:¹²

(46) a. λx[PÉTER[MAGAS x]] > N_C

b. λx[PÉTER[MAGAS x]] > λ x [JÁNOS[MAGAS x]]

c. λx[PÉTER[MAGAS x]] ≥ λ x [JÁNOS[MAGAS x]]

A (46) reprezentációban tulajdonságokat hasonlítunk össze, és természetesen az N C is tulajdonság, mégpedig a C-re vonatkozó átlagmagasság tulajdonsága. Ez a reprezentáció eleget tesz az (a), (b) és (f) tulajdonságoknak: az alapfok egy normát tételez fel, az alapfok speciális esete a középfoknak, és a középfokú és alapfokú összehasonlító szerkezetek egymás duálisai. Ezt a (47) mondat (48) alatti ábrázolása mutatja:

(47) János nem magasabb Péternél.

(48) ¬[λx[JÁNOS[MAGAS x]] > λ x [PÉTER[MAGAS x]]]

A (48) ekvivalens a (46c)-vel, ez a [x≥y] és a [x] ekvivalenciájából következik.

Második változat:

A második változat a kvantorelemzés előnyeit kívánja felhasználni.

(49) a. ∃x [[PÉTER[MAGAS x]] & [N_C x]]

b. ∃x [[PÉTER[MAGAS x]] & [JÁNOS[MAGAS x]]]

c. ∀x [[JÁNOS[MAGAS x]] → [PÉTER[MAGAS x]]]

Ez a változat is eleget tesz az (a), (b) és (f) feltételeknek. A (49a) képlet azt fejezi ki, hogy Péter x magas és hogy az átlagmagasság nem x. Ez speciális esete a középfokú összehasonlításnak: a (49b) azt mondja, hogy Péter x magas, és hogy János nem x magas. Végül a (49c) egy implikáció: ha tetszés szerinti x magasságra áll, hogy x János magassága, akkor x Péter magassága is. A középfokú és alapfokú összehasonlítás duális volta is könnyen belátható. A második reprezentációs rendszerben a (47) ábrázolása az (50), amely logikailag ekvivalens a (49c)-vel.

(50) ¬[∃x [JÁNOS[MAGAS x]] & [PÉTER[MAGAS x]]]

Mindkét változat azonban a (g) tulajdonság miatt további finomításra szorul, azaz meg kell teremtenünk annak a lehetőségét, hogy a mérték is része lehessen az ábrázolásnak. Alapfokú melléknév esetében a mérték bevezetése nem okoz gondot. Az (51) mondat reprezentációja mindkét változatban (vö. (52) és (53)) könnyen megadható.

(51) Péter 173 cm magas.

(52) λx [PÉTER[MAGAS x]] = 173 cm

(53) ∃x [[PÉTER[MAGAS x]] & [173 cm x]]

A középfokú összehasonlítás esetében azonban nem ilyen egyszerű a dolog. Az ábrázolásban ebben az esetben a szóban forgó skála értékein végzett aritmetikai műveleteket is meg kell adnunk. Ez vezet el bennünket az ábrázolás kibővített, harmadik változatához:

Harmadik, kibővített változat:

(54) a. ∃x₁∃ x₂∃x₃[[PÉTER[MAGAS x₁]] & [N_C x₂] & [x₁ = x₂ + x₃]]

b. ∃x₁∃x₂∃x₃[[PÉTER[MAGAS x₁]] & [JÁNOS[MAGAS x₂]] & [x₁ = x₂ + x₃]]

c. ∃x₁∃x₂[[PÉTER[MAGAS x₁]] & [JÁNOS[MAGAS x₂]] & [x₁ ≥ x₂]]

Ez a reprezentáció eleget tesz (a)-nak és (b)-nek: az (54a) speciális esete az (54b)-nek. Az is kimutatható, hogy az (f)-ben rögzített dualitás is teljesül. Ezenkívül azonban – és ezért jobb az első két változatnál – az (54a,b,c) változat lehetővé teszi a mértékek ábrázolását is. Az (51) mondat reprezentációja így fest:

(55) ∃x₁∃x₂ [[PÉTER[MAGAS x₁]] & [173 cm x₂] & [x₁ = x₂]]

És ez az ábrázolás középfokú összehasonlítás esetében is jól működik: az (56) mondat ábrázolása (57).

(56) Péter 20 cm-rel magasabb Jánosnál.

(57) ∃x₁∃x₂∃x₃[[PÉTER[MAGAS x₁]] & [JÁNOS[MAGAS x₂]] & [20 cm x₃] & [x₁ = x₂ + x₃]]

Az (57) reprezentáció az (54b) reprezentációval majdnem azonos, abban különbözik tőle, hogy tartalmazza x₃ mértékét.

A felsorolt változatok egyike sem fedi azonban le a (c), (d) és (e) tulajdonságokat.

A (d) tulajdonságról számot adhatnánk jelentésposztulátumok segítségével.

Ebben az esetben azonban minden antonim párra (58)-szerű összefüggéseket kellene posztulálnunk.

(58) [x [MAGAS y]] → [x [ALACSONY y]]

Ezzel azonban egy fontos általánosítástól esünk el. Ezenkívül az (58)-szerű posztulátumok nem tudnak számot adni arról, hogy a ’magas’ és az ’alacsony’ ugyanazt a dimenziót azonosítják, csak ennek a dimenziónak különböző részeire vonatkoznak. Problémát okoz az [x[ALACSONY y]] értelmezése is: mit jelent tulajdonképpen az ’alacsonyság’? Az ’alacsony’ megfordítja a skálát: a ’magas’ dimenziójában nem ’felfelé’, hanem ’lefelé’ mérünk. A skála megfordítása azt jelenti, hogy például a (59) mondatnak a három reprezentációs változatban a (60a,b,c) reprezentációkat kell tulajdonítanunk.

(59) Péter alacsonyabb Évánál.

(60) a. λx[PÉTER[MAGAS x]] < λ x [ÉVA[MAGAS x]]

b. ∃x [¬[PÉTER[MAGAS x]] & [ÉVA[MAGAS x]]]

c. ∃x₁∃ x₂∃x₃ [[PÉTER[MAGAS x₁]] & [ÉVA[MAGAS x₂]] & [x₁ = x₂ − x₃]]

Más szóval, az első reprezentációs változatban ’>’-t’<’-val kell felcserélnünk, a másodikban a tagadás a konjunkció első tagja elé kerül, a harmadikban az aritmetikai részben a ’ + ’ helyére ’ − ’ kerül. A (60a,b,c)-nek azonban automatikusan következnie kellene az alacsony melléknév lexikai jellemzéséből. Mindebből az következik, hogy bármelyik reprezentációs elméletet választjuk is, a dimenziós melléknevek (a)–(g) tulajdonságainak jellemzéséhez a javasoltaknál bonyolultabb szemantikai ábrázolásokra van szükség, amelyeknek további részletezésére itt nem térhetünk ki.¹³

1.6. 7.6. A melléknévi jelzős szerkezet értelmezési lehetőségei

Egyes melléknevek jelzőként használva a jelzett szótól, a főnévi alaptagtól függően különböző módon értelmezhetők. Ismert dolog, hogy más a jó ember, jó előadás, jó megoldás, jó kés, jó autó esetében a jó melléknév jelentése.¹⁴ A dimenzionális melléknevek esetében, mint azt az előző pontban láttuk, csak az N_C változik, a melléknév értelmezése lényegében változatlan. Más a gyors kocsi és a könnyű probléma, az első esetben a ’kocsi mozgása gyors’, a másodikban ’könnyű a problémát megoldani’. Ebben a pontban ezt a kérdést járjuk körül részletesebben.¹⁵

(a) A jelzői melléknevek egy része az alábbi képlettel explikálható:

(61) ADJ N ↔ N, amely ADJ

Ebben az esetben az attributív használat ekvivalens a predikatív használattal. Ide tartoznak például a színnevek:

(62) a barna kalap ↔ a kalap, amely barna

De ebbe a csoportba tartozik jó néhány további melléknév is: éhes gyermek ↔ gyermek, aki éhes; nedves kendő ↔ kendő, amely nedves; beteg asszony ↔ asszony, aki beteg; süket kutya ↔ kutya, amely süket. Ez a melléknévosztály megegyezik a 7.4. pontban említett abszolút melléknevek osztályával.

Az (a) osztályba tartozó melléknevekkel jelölt tulajdonság az alárendelt fogalomról a fölérendelt fogalomra is átvihető. Más szóval, az ’éhes gyermek’ egyúttal ’éhes ember’, a ’süket kutya’ egyúttal ’süket állat’.

(b) A dimenzionális mellékneveknél, mint láttuk, egy átlagértékhez, normához viszonyítunk, amelynek általános képlete:¹⁶

(63) ADJ N ↔ N, amely ADJ az N_C -hez képest

(64) nehéz bőrönd ↔ bőrönd, amely a bőröndök átlagsúlyához képest nehéz

(c) -ó/-ő képzős deverbális főnevek esetében a melléknévi jelző az alapigét módosíthatja: gyors futó ↔ valaki, aki gyorsan fut, jó író ↔ valaki, aki jól ír, megbízható vezető ↔ valaki, aki megbízhatóan vezet valamit. Az általános képlet:

(65) ADJ N ↔ x, aki ADV V

ahol derivációs kapcsolat van egyrészt az ADJ és az ADV, másrészt az N és a V között: az ADV-t az ADJ-ból, az N-t a V-ből képeztük.

Az (a)–(b) és a (c) melléknévosztály elemei mondatban általában nem koordinálhatók:

(66) a. a szőke és magas táncos

b. *a szőke és gyors táncos

Az -ó/-ő képzős deverbális főneveken kívül olyan főnevek, amelyekhez bizonyos funkciókat rendelünk hozzá, az ún. funkciónevek is nehezen férnek össze az (a) osztályhoz tartozó melléknevekkel:

(67) a. ^??szőke király

b. ^??magas anya

(68) a. igazságos király

b. gondos anya

A (c) típusú melléknevekkel jelölt tulajdonság nem vihető át minden további nélkül az alárendelt szóról a fölérendelt szóra: a gyenge király nem feltétlenül gyenge ember, a jó író nem feltétlenül jó ember, a megbízható vezető sem feltétlenül megbízható ember.

(d) A melléknevek negyedik típusát a következő példák mutatják be:

(69) könnyű feladat, nehéz nyelv, kényelmes szék

Könnyű feladat az olyan, amelyet könnyen lehet megoldani; nehéz az a nyelv, amelyet nehéz elsajátítani; kényelmes az a szék, amelyben kényelmesen lehet ülni. A (69) jelzős szerkezetek alaptagja a jelzős szerkezethez hozzáértett ige tárgya vagy határozóragos vonzata. A releváns igét vagy igéket mindennapi ismereteink alapján határozzuk meg. A (69) jelzős szerkezet értelmezésének általános sémája:

(70) ADJ N ↔ N, amelyet ADV V

ahol V a rekonstruált ige.

A (c) és a (d) melléknévosztály közötti fő különbség tehát az, hogy míg a (c) osztály melléknevei egy entitás funkcióit jellemzik, azaz azt, hogy a szóban forgó entitás mit tesz, vagy mit szokott tenni, a (d) osztály elemei azt fejezik ki, hogy a szóban forgó entitással mit lehet tenni, vagy mit szokás tenni. A jó melléknév mind a (c), mind pedig a (d) osztályba tartozhat.

(71) a. X miben jó?

b. X jó író. (= jól ír)

(72) a. X mire jó?

b. X jó szék. (= jó rajta ülni)

Az említetteken kívül van még néhány kisebb, azaz kevesebb elemet tartalmazó melléknévosztály is, amelyeknek a tárgyalásától eltekintünk.

Egynél több melléknévi jelző esetében a fenti osztályok szerepet játszanak a melléknévi jelzők sorrendjének megállapításában.¹⁷ Ilyen esetben általában mindig találunk semleges vagy jelöletlen sorrendet. Az eltérés ettől a sorrendtől két esetben lehetséges úgy, hogy a grammatikalitás ne sérüljön: (a) kontrasztív értelmezés, illetőleg (b) szünettel jelzett hatóköri változtatás esetében. Az elsőre példa a kínai nagy zöld váza és nem a japán, a másodikra a nagy, kényelmes, piros fotel. A jelöletlen sorrendtől való eltérés némely esetben grammatikailag helytelen szerkezethez is vezethet. A sorrendi változatok általában abban az esetben lehetnek egyformán jelöletlenek, ha a sorrend hatóköri viszonyokat is jelez, vagyis ha a sorrend változása szemantikai különbséget fejez ki. Utóbbira példa a máltai fekete Madonna–fekete máltai Madonna. A sorrendi problémákat az alábbi példák illusztrálják.

(73) a. hosszú lengyel szó

b. lengyel hosszú szó¹⁸

(74) a. nagy fehér ház

b. ^??fehér nagy ház

(75) a. kényelmes nagy piros fotel

b. ^?piros kényelmes nagy fotel

c. ^??nagy piros kényelmes fotel

(76) a. nagy zöld kínai váza

b. ^??kínai zöld nagy váza

c. ^??zöld kínai nagy váza

A (73a,b) példában hatóköri különbséget találunk: az első esetben a lengyel szavak halmazából választjuk ki a hosszú szavakat, a másodikban a hosszú szavak halmazából a lengyel szavakat. A lengyel és a hosszú melléknév nem koordinálható:

(77) a. *lengyel és hosszú szó

b. *hosszú és lengyel szó

Ebből arra következtethetünk, hogy a (73a,b)-ben alárendelő szerkezettel van dolgunk:

(78) [ADJ [ADJ N]_NP]_NP

A (74)–(76) példasorokban az (a) sorrend a természetes, az ettől a sorrendtől való eltérés néha csak szokatlan, máskor azonban teljesen elfogadhatatlan szerkezetet eredményez. A (74b)-ben a fehér kiemelésével (fókuszálásával) azonban helyes szerkezet áll elő: fehér nagy ház. Hasonló módon a (75)–(76) példái is elfogadhatóvá tehetők: piros kényelmes nagy fotel, nagy kényelmes piros fotel, kínai nagy zöld váza, zöld nagy kínai váza. Minden kiemelésnél azonban a többi melléknév sorrendje azonban változatlan marad. A másik lehetőség, hogy a melléknévi jelzőket ’rendezetlen halmazként’ értelmezzük, ilyenkor minden jelző után szünetet tartunk: kínai, nagy, zöld, váza.

Vajon milyen szemantikai elvekkel magyarázható a melléknévi jelzők természetes sorrendje? Figyeljük meg, hogy a jelzett szóhoz legközelebb a népnevek és a színnevek állnak, amelyek az (a) csoportbeli melléknevekhez tartoznak. Viszonyuk a jelzett szóhoz a legegyszerűbb, attributív használatuk könnyen levezethető a predikatív használatból: kínai váza–a váza, amely kínai; fehér ház–a ház, amely fehér. A dimenzionális melléknevek a (b) melléknévosztályhoz tartoznak. Ezek a melléknevek, mint tudjuk, összehasonlítási alap nélkül nem értelmezhetők: nagy ház– olyan ház, amely a házak átlagos nagyságánál nagyobb. Ugyan ebben az esetben is levezethető az attributív használat a predikatívból, de a melléknév szemantikája bonyolultabb. A (74a,b) közötti különbség azzal magyarázható, hogy a (74a)-ban a jelzett szó előtt közvetlenül az egyszerűbb szemantikai szerkezetű színnév áll, míg a (74b)-ben a bonyolultabb szemantikai szerkezetű dimenzionális melléknév áll hozzá közelebb. A kényelmes melléknév, a számunkra releváns jelentésében, mindig feltételez egy igét, amelynek határozóragos vonzata az a főnév, amelyet a ’kényelmes’ melléknévvel jellemzünk: kényelmes fotel–olyan fotel, amelyben kényelmesen lehet ülni; kényelmes ágy–olyan ágy, amelyben kényelmesen lehet feküdni. A kényelmes melléknév, mint ahogy azt fentebb láttuk, a (d) melléknévosztályba tartozik, s ennek az osztálynak a melléknevei az (a) és (b) melléknévosztály elemeinél bonyolultabb szemantikai szerkezetűek. A (75a) szerkezet tökéletes: benne a melléknévi jelzők sorrendje bonyolultsági fokuknak felel meg: a jelzett szóhoz legközelebb áll az (a)-típusú melléknév, utána következik a (b)-típusú melléknév, a (d)-típusú melléknév jobbról balra a sorban az utolsó. A (75b)-ben a sorrend jobbról balra (b)–(d)–(a), a (75c)-ben pedig (a)–(d)–(b). Megfigyeléseinkből tehát a következő általánosítást szűrhetjük le:

(79) A melléknévi jelzők jelöletlen sorrendje a melléknevek szemantikai szerkezetének a bonyolultságát jelzi: minél bonyolultabb szemantikai szerkezetű a melléknév, annál távolabb kerül a jelzett szótól.

Az (a)–(d) melléknévosztályok egyúttal a szemantikai bonyolultság fokait is jelzik. Ha a ’szemantikailag bonyolultabb’ viszonyt „≫”-val jelöljük, akkor a bonyolultsági viszonyokat a (80) képlettel adhatjuk meg:

(80) (d) ≫ (c) ≫ (b) ≫ (a)

Jegyezzük azonban meg, hogy nyilvánvaló okok miatt (c) (pl. jó táncos–jól táncol) és (d) osztálybeli melléknév (könnyű probléma–probléma, amelyet könnyű megoldani) nem fordulhat elő ugyanabban a főnévi szerkezetben.

A (76a,b,c) szerkezetek azt mutatják, hogy osztályozásunk további finomításra szorul: mind a népnév (kínai), mind pedig a színnév (zöld) (a)-típusú melléknév, a népnévnek azonban általában meg kell előznie a színnevet: szőke olasz lány– ^??olasz szőke lány. Hipotézisünkből az következik, hogy a népnév szemantikai szerkezete a színnév szemantikai szerkezeténél egyszerűbb. Ez valószínűleg így is van: a népnév állandó tulajdonságot jelöl, a színnév nem, vagy legalábbis nem feltétlenül; az állandó tulajdonság valószínűleg szemantikailag egyszerűbb szerkezetet tételez fel, mint a változó. Ezenkívül a melléknévként használt népnév nem fokozható, a színnév általában igen. A színnév ugyanannak a színnek különböző árnyalatait fejezheti ki és a különböző színtartományok között van átmenet.

Hasonló a probléma a dimenzionális és az értékelő melléknevek sorrendje esetében. A dimenzionális melléknevek viszonyítási alapja objektív: az egerek átlagnagysága, a szobák átlagmagassága mérhető. Ezzel szemben az értékelő melléknevek esetében a viszonyítási alap általában szubjektív: a film szép (mihez képest?), Péter lusta (mihez képest?). A szubjektív viszonyítási alap nem határozható meg pontosan. E bizonytalanság miatt az értékelő melléknevek szemantikáját a dimenzionális melléknevekénél bonyolultabbnak tekinthetjük. Hipotézisünk szerint tehát jelöletlen esetben az értékelő melléknév megelőzi a dimenzionális melléknevet és a tények valóban ezt mutatják: szép nagy ház – ^??nagy szép ház, furcsa lapos tárgy – ^??lapos furcsa tárgy.

A (79) hipotézisból az is következik, hogy amennyiben van olyan melléknév, amelynek szerkezete a (d)-típusú melléknevekénél is bonyolultabb, akkor az ilyen melléknévnek sorrendben a (d)-típusú melléknév elé kell kerülnie. A kellemes melléknév a (d) osztályhoz tartozik: kellemes feladat–feladat, amelynek elvégzése kellemes. A lehetséges melléknév viszont az eddig tárgyalt melléknévosztályok egyikébe sem tartozik. A lehetséges nemcsak egy eseményt tételez fel: ’az e esemény lehetséges’, hanem egy kompatibilitási relációt is: az e esemény akkor lehetséges, ha kompatibilis egy háttérhalmazzal (l. a 11. fejezet 1.2. pontját). Nem férhet tehát kétség ahhoz, hogy a lehetséges melléknév szemantikai szerkezete a kellemes melléknévénél bonyolultabb, sorrendben tehát meg kell előznie az utóbbit. A nyelvi adatok igazolják ezt az előrejelzést:

(81) a. egy lehetséges kellemes feladat

b. *egy kellemes lehetséges feladat

Ezzel tehát egy lehetséges magyarázatot kaptunk a melléknévi jelzők jelöletlen sorrendjére vonatkozóan.¹⁹

Mielőtt a melléknévképzés szemantikájából adnánk ízelítőt, érdemes még a logikai szemléletmódból eredő intenzionális és extenzionális módosítás kérdésére, ill. ennek a megkülönböztetésnek a melléknevek sorrendjében játszott szerepére kitérnünk. Egy módosító intenzionális, ha a főnév által jelölt entitás szemantikai jellemzésének valamelyik tulajdonságára és extenzionális, ha az entitásra mint egészre vonatkozik. A hosszú opera esetében a hosszú intenzionális, mert az opera egy tulajdonságára, ti. esemény-voltára és annak időtengelyére vonatkozik. A hosszú asztal esetében ezzel szemben a hosszú nem vonatkozhat az asztal inherens tulajdonságára, mivel az asztalnak nincs a hosszúságra vonatkozó inherens tulajdonsága. Mármost megfigyelhető, hogy az intenzionális módosítók megelőzik az extenzionális módosítókat.²⁰ Ezzel azonban csak kétfelé osztottuk a módosítókat, az intenzionális és extenzionális módosítókon belüli sorrendet további kritériumok alapján kell tudnunk meghatározni.

1.7. 7.7. A melléknévképzés néhány szemantikai szempontja

Melléknév képezhető főnévből, melléknévből és igéből. Főnévből produktív módon képezhetünk melléknevet az -i képzővel (művészet + i, egyetem + i), a -beli képzővel (intézet + beli, osztály + beli), a -(j)ú/-(j)ű képzővel ((hosszú) haj + ú, (piszkos) kez + ű), az -s/-os/-es/-ös képzővel (kavics + os, föld + es, fá + s) és az -(a)tlan/ -(e)tlen, -talan/-telen képzővel (só + tlan, csillag + talan); melléknévből az -as/-es képzővel (városi + as, szegedi + es); igéből az -ós/-ős képzővel (ropog + ós, fél + ős), az -(a)tlan /-(e)tlen képzővel, és – amennyiben összetett képzőnek tekintjük őket – a -ható/-hető, ill. a -hatatlan/-hetetlen képzővel (olvas + ható, mér + hető; olvas + hatatlan, mér + hetetlen).²¹ A szóképzés szemantikai vonatkozásai két oldalról közelíthetők meg. Egyrészt a szóképzésnek lehetnek a morfológiai és fonológiai szempontokon túl szemantikai feltételei is, amelyek a szóképzési szabályok bemenetének részét képezik. Másrészt azt is meg kell tudnunk adni, hogy a szóképzési szabály eredményének mi a jelentése. Mindkét szempont a melléknév esetében bonyolultabb, mint a főnév esetében: a melléknév morfoszemantikája a főnévénél lényegesen gazdagabb. Ebben a pontban három melléknévképző segítségével mutatjuk be a melléknév morfoszemantikájának néhány érdekesebb kérdését.