Janus Pannonius összes munkái Jani Pannonii opera omnia Közrebocsátja: V. Kovács Sándor

A KÉJENC TELESZPHORUSZHOZ

Bár nagy a per teveled, te csinoska Teleszforusz, ámde
   Mégse paragrafus-agy, döntsön a perben az ágy.
Mért ez a cívódás? bizonyítok, fogd be a dákom,
   Nem fog fájni nagyon, hogyha lefekszel alám.

249. AD LUCIAM

Quid nos, Lucia, temnis et repellis?
Nunquam displicuisse me puellae,
(Sic vivam et valeam) recordor ulli.
Quodsi credere forsitan recusas,
Magnis testibus approbare possum.

LÚCIÁHOZ

Engem, Lúcia, mondd, miért taszítsz el?
Hidd el, eddig a lányok mind szerettek,
Esküszöm, valahányra még emlékszem.
Ám ha nem hiszed el szavam, ha kétkedsz,
Vastagabb nyomatékom is tanú rá.

250. DE EADEM

Astutus modo Luciam sodalis
Miri fraude nova doli subegit.
Nasum, qui sibi non satis tumebat,
Nam crabronibus obtulit notandum.
Sic dum turgidus ore subrubenti,
Transire assimulat, vocatus ultro est.

MÉG EGYSZER LÚCIÁRA

Lúciát minap egy ravasz barátom
nagy fondorlatosan horogra kapta.
Mert vékony s pisze orra volt szegénynek,
hát egy megdühödött bögölyt rakott rá.
Bunkó arca, dagadt frinyója láttán
tüstént hívta is őt a lány szobára.

251. DE LUCIA

Cum sese nobis futuendam Lucia praebet,
   Dum fero sublatos, ad mea colla pedes,
Terribilem foedo misit de podice bombum,
   Qualiter aestiva fulmina nube crepant.
Territus avertor, digitis simul obstruo nasum,
   Vena retenta cadit, cogit abire pudor.
Lucia, nulla tuo, contingent gaudia, cunno,
   Tam male moratus, si tibi culus erit.

LÚCIÁRÓL

Lúcia már lefeküdt, széttárva ajánlja a testét,
   S már felemelt lábát érzem a vállaimon:
Íme, mikor szörnyen megdördül az alfele, mintha
   Felhőből villám csapna le nyár idején.
Megrettenve hagyok mindent, beborítom az orrom,
   Kedvem már lekonyult, szégyenem el-tovaűz.
Lúcia, ágyékod nekem így örömöt sose ád majd,
   Fékezd alfeledet, hagyja el ezt a szokást.

252. IN EANDEM

Lucia, vis futui; faciam, sed lege sub illa,
   Ut teneas culi, murmura foeda, tui.
Spondes; non equidem credo, nisi pignora ponas;
   Sed nec sic credit mentula nostra tamen.

UGYANARRA

Lúcia, újra akarsz? Jó. Megteszem, ámde csak akkor:
   Fékezed úgy magadat, semmi se dördül alant.
Bólintsz, ám szavad úgy hiszem el, ha te zálogot adsz rá,
   Másképp fütykösöm is kétli, mit egyre igérsz.

253. IN LUCIAM EANDEM

Dum iuvenes poppysma rogant, tu, Lucia, nasum
   Inspicis, et quantum prominet ille, notas.
Hoc perpendiculo virgas metire viriles,
   Hic tibi pro palmo est scilicet, et cubito.
Si placuit nasus, placet illico mentula, amantis,
   Nec plus blanditiis addita dona valent.
Nil iam in te, lenone opus est, nil arte magistra,
   Lenonis vires nasus et artis habet.
Nec nisi nasatus tecum decumbit adulter,
   Ut iam ego me fieri rhinocerota velim.
Lucia, crede mihi, multum prognostica fallunt,
   In me nam certe regula vana tua est.

UGYANARRA A LÚCIÁRA

Lúcia, hogyha legény füttyent, mért nézed az orrát,
   S méregeted, hogy az orr mennyire nagy s meredek?
Hímnél ezzel a mércével méred te a vesszőt,
   Orr a te mértéked, tudjuk: a rőf, az arasz.
Hogyha az orr tetszik, tetszik tüstént vele más is,
   Küldhet ajándékot, ámde az orr becsesebb.
Nincs szükség se kerítőnőre, se közvetitőre,
   Téged az orr csábít, orrnak a csábereje.
Nem fekhet le veled más, csak pompás tülökorrú,
   Lennék orrszarvú én bizony éppen ezért.
Lucia, csalnak e jósjelek, egy próbád ha velem lesz,
   Meglátod magad is, mennyire rossz e szabály.

254. DE LUCIAE PROGNOSTICO

Fecit Virgilius prognostica, fecit Aratus
   Praesciat unde imbres rusticus, unde notos.
Hoc iuvenes, vestris, prognosticon addite libris,
   Quod nec Virgilius, sed nec Aratus habet.
Pisaeo a stadio doctissimus ille sophorum,
   Mensuram plantae repperit Herculeae;
Lucia cum nasum cuiusquam mensa videndo est,
   Inguinis extemplo coniicit inde modum.
Vel physiognomon es, Lucia, vel geometres,
   Tale magisterium sola mathesis habet.

LÚCIA JÓSLATÁRÓL

Számos jóslatot ontott Vergilius meg Aratus,
   mindezeket régről ismeri már a paraszt.
S nézd a tudós írásokat: ők is hirdetik egyre,
   mit rejt fátylaival, s mit hoz ölén az idő.
Lám, mire képes a látnok is, ámulj, Pisa mezőin
   Herkules ormótlan lába nyomára talált.
Lúcia bárkinek orrát ránézésre beméri,
   s ebből máris itél fütyköse mekkora nagy.
Mérnök-e, arcbúvár tán Lúcia? Arra gyanakszom,
   ily szabatos tudomány iskolapadja az ágy.

255. IN MERETRICEM LASCIVAM

Cum ventrem ventri, femori femur, ora labellis
   Conserui, et cunno mentula delituit,
Principio cunctas vincis lasciva puellas,
   Nequitiae, et cedit nostra libido, tuae.
Amplexus hederas superant, et basia conchas,
   Nec deest officio, dextera, lingua, natis.
Postquam effusa tibi est nimium festiva voluptas,
   Iam satis est, clamas, Lucia, iam satis est!
Quid medium praecidis opus? quid inepta repugnas?
   Expecta, nondum, Lucia, defutui.

EGY BUJA KÉJHÖLGYRE

Mellem a mellre, ha combom a combra, ha ajkam az ajkra
   Rátapad, és dákom mélyen öledbe merül:
Kezdetben te legyőzöl minden lányt bujaságban,
   S lassan indul az én kéjem a kéjed után.
Repkénynél szorosabb ölelésed, a csókod a kagylót
   Múlja felül, besegít nyelved, a kéz, a farod.
Ám amikor szétárad a gyors kéj, Lúcia, rajtad:
   Már ez elég, liheged, már ez elég, jaj, elég.
Mért lankadsz már most? mondd, Lúcia, mért hagyod abba?
   Dákom még meredez, ez neki még nem elég.