HARMINCZÖTÖDIK FEJEZET.
A féltékenység.
Ha az ember szerelmes, minden uj dolog, ami szemébe ötlik vagy eszébe jut, akár zárt helyen van és szoba-beszélgetést hallgat, akár felderitő szolgálatban az ellenség tüzvonalán át vágtat, - egy-egy uj tökéletességet füz ahhoz a fogalomhoz, melyet kedveséről alkotott vagy pedig uj, az első pillanatban kitünőnek látszó eljárást sugal, hogy még teljesebben elnyerje szerelmét. A képzelem minden lépését egy-egy pillanatnyi gyönyör jutalmazza. Nem csoda tehát, hogy ez a foglalatosság oly vonzó.
Attól a pillanattól fogva, hogy a féltékenység megszületett, a lélek e tulajdonságának, mely változatlanul megmarad, éppen ellenkezőek a következményei. Minden uj tökéletesség, melyet az ember annak a koszorujába fon, akit szeret és aki talán mást szeret, nemhogy mennyei gyönyört okozna, de tőrt forgat meg a szivében. Egy hang azt kiáltja a fülébe: Ezt az elragadó gyönyörüséget egy más valaki fogja megizlelni.90
És a dolgok, melyek az ember szemébe ötlenek, ahelyett, hogy, mint egykor, ujabb módokat sugalmaznának a szerelem kinyerésére, megannyi uj előnyt pillantatnak meg a vetélytárs javára.
Az ember valamely parkban meglát egy vágtatva nyargaló csinos nőt91 és a vetélytárs hires a szép lovairól, melyek ötven percz alatt tiz kilométert futnak be.
Ily állapotban könnyen feltámad a düh; az ember elfelejti, hogy a szerelemben a birtokolás semmi, az élvezni tudás minden; tulozza a vetélytárs boldogságát, tulozza az elbizakodottságot, melyet e boldogság kelt benne és a tetőpontjára jut a gyötrelemnek, vagyis elfogja a végső boldogtalanság, melyet egy kis maradék reménység csak még mérgezőbbé tesz.
Talán az egyetlen orvosszer: nagyon közelről figyelni a vetélytárs boldogságát. Gyakran azt fogja látni az ember, hogy az nyugodtan elszundit a szalonban, hol ott van az a nő, kinek ha az utczán messziről a kalapjához hasonlót pillant meg, neki eláll a szivverése.
Hogy a vetélytárs felébredjen, nem kell más, mint féltékenységet nyilvánitani. A legelőnyösebb lenne még talán, ha az ember maga világositaná fel a nőnek az értékéről, ki neki juttatja az elsőbbséget; ilyenformán a mellőzöttnek köszönhetné a szerelmet, mely ama nő iránt támad majd benne.
A vetélytárssal szemben nincs középut: vagy tréfálni kell vele a lehető legfesztelenebb hangon, vagy pedig félelmet kell benne gerjeszteni.
Miután a féltékenység minden rossz között a legnagyobb rossz, az ember reájön, hogy életét koczkáztatni: kellemes szórakozás. Akkor ugyanis álmodozásunk (a fentebb emlitett mód szerint) nem oly megmérgezett és oly sötét; néha azt képzelheti az ember, hogy megöli a vetélytársát.
Hiven ahhoz az elvhez, hogy sohase szabad segédcsapatokat juttatni az ellenségnek: a vetélytárs előtt el kell titkolni a szerelmet és valamely hiuságbeli, a szerelemtől a lehető legtávolabb eső ürügy alatt, nagy titokban, a legnagyobb udvariassággal és a legnyugodtabb és a legegyszerübb hangon igy kell hozzá szólni: „Uram, sejtelmem sincs, hogy a világ miért tukmálja reám a kis ezt vagy azt; sőt az emberek oly szivesek és felteszik rólam, hogy szerelmes vagyok beléje; ha önnek tetszik, a legnagyobb örömmel átengedném, ha szerencsétlenségre nem volna, hogy nevetséges szinben tünhetnék fel vele. Egy fél év mulva tessék, parancsoljon vele, ahogy tetszik; de ma a becsületbeli jelentőség miatt, melyet - nem tudom, miért - az ilyen dolgoknak tulajdonitanak, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ha ön esetleg nem lenne szives addig várni, ameddig a sor önre kerül, kettőnk közül az egyiknek meg kell halnia.”
Nagyon valószinü, hogy a vetélytárs nem lángol a szenvedélytől és lehet, hogy igen okos ember, ki, ha ilyenformán meggyőződött az ember elhatározásáról, sietni fog, hogy mihelyt sikerül valami kis tisztességes okot találni reá, elálljon a szóban levő nőtől. Ezért kell kedélyes hangon beszélni vele és az egészet a legnagyobb titokban végezni.
A féltékenység gyötrelme azért oly marczangoló, mert a hiuság miben sem könnyithet rajta; azzal a módszerrel azonban, melyet most emlitettem, a hiuság megkapja a táplálékot. Ha már mint szerelmest le is kell néznie magát, legalább bátornak becsülheti magát.
Ha jobban a kedvére van, hogy ne vegye tragikusan a dolgokat, leghelyesebb, ha elutazik, elmegy negyven mértföldnyire és ott kitart egy tánczosnőt, olyanformán, mintha ennek a bájai megállitották volna az utjában.
Ilyenkor a vetélytárs, ha csak egy kicsit is közönséges lelkü, azt fogja hinni, hogy megvigasztalódtunk.
Nagyon gyakran a legjobb szemhunyoritás nélkül bevárni, mig a vetélytárs, saját ostobasága folytán, elkoptatja magát a szeretett nő mellett. Mert ha csak nem valamely lassanként felnövekedett és első ifjuságbeli nagy szenvedélyről van szó, elmés nő nem szerethet sokáig egy közönséges embert.92 A meghittség után bekövetkezett féltékenység esetében ehhez nyilt közömbösség és igazi állhatatlanság szükséges, mert sok nő, megbántatva a szerelmestől, kit még mindig szeret, ahhoz a férfihoz pártol, ki iránt az féltékenységet tanusit és a játékból valóság lesz.93
Belebocsátkoztam a részletezésbe, mert a féltékenység pillanataiban az ember többnyire elveszti a fejét; a réges rég óta megirt tanácsok jó szolgálatot tesznek és, miután az a fő, hogy nyugalmat szinleljünk, helyénvaló, hogy egy philosophiai munkából vegyük a hangot.
Mert az ember felett csak annyiban lehet hatalmat nyerni, amennyiben elveszik tőle vagy megcsillogtatják előtte azokat a dolgokat, melyeknek a szenvedély adja meg minden értéküket: ha sikerül ugy viselkednie, hogy közömbösnek tartsák, ellenfelei egyszerre elvesztik fegyvereiket.
Ha nincs semmi tennivaló és ha lehet megkönnyebbülést keresni, jól fog esni Othello-t olvasni; kételkedést kelt még a legmeggyőzőbb látszatokkal szemben is. A szem gyönyörrel akad meg a következő szavakon:
Trifles light as air
Seem to the jealous confirmations strong,
As proofs from holy writ.
Othello, III. felv.94
Tapasztaltam, hogy a tenger látványa vigasztalólag hat.
„The morning which had arisen calm and bright, gave a pleasant effect to the waste mountain view which was seen from the castle on looking to the landward and the glorious Ocean crisped with a thousand rippling waves of silver, extended on the other side in awful yet complacent majesty to the verge of the horizon. With such scenes of calm sublimity, the human heart sympathizes even in his most disturbed moods, and deeds of honour and virtue are inspired by their majestic influence. (The Bride of Lammermore. I. 193.)
Salviati feljegyzései között olvasom: „1818 julius 20. - Gyakran és, azt hiszem, esztelenül az egész életre vonatkoztatom azt az érzést, melyet valamely nagyravágyó ember, vagy egy jó polgár a csata folyamán érez, ha a tartalék felszerelést őrzi, vagy valamely más oly helyen van, hol nincs veszély és nincs mit cselekednie. Negyven éves koromban bizonyára sajnálnám, hogy a szerelem korszakát mély szenvedély nélkül éltem át. Keserü és megalázó bánattal érezném, hogy nagyon is későn vettem észre az ostobaságot, melylyel el hagytam szállni az életet anélkül, hogy éltem volna.
„Tegnap három órát töltöttem a nővel, kit szeretek és a vetélytárssal, kiről el akarja velem hitetni, hogy kegyeli. Kétségkivül voltak keserü pillanatok is, amikor láttam, hogy szegezi reá szép szemeit és, amikor távoztam, heves ingadozások a legnagyobb boldogtalanság és a reménység között. De viszont mennyi uj dolog! Mily élénk gondolatok! Mily sebes következtetések! És a vetélytárs minden nyilván látható boldogsága mellett is mily büszkeséggel és gyönyörrel éreztem, hogy az én szerelmem felette áll az övének! Azt mondtam magamban: Ez arcz a leggyávább félelemtől sápadna a legkisebb áldozatnak is a gondolatára, melyet az én szerelmem játszva, azaz mit mondok? örvendezve tenne meg. Igy például benyulni egy kalapba és kihuzni valamelyiket e két irás közül: birni szerelmét vagy rögtön meghalni; és ez az érzés annyira otthonos nálam, hogy még csak a nyájas beszélgetésben se hátráltatna.
„Ha valaki két év előtt mondta volna ezt, kinevettem volna.”
Lewis és Clarke kapitányok utleirásában mely 1806-ban a Missouri forrásaihoz tett utjukról szól, a 215-ik lapon a következőket olvasom:
„A Ricara-k szegények, de jók és nagylelküek; meglehetősen sokáig időztünk három falujokban. Asszonyaik szebbek, mint bármelyiké azok közül a törzsek közül, melyekkel találkoztunk; ennek megfelelően aztán nem is engedik, hogy szerelmeseik unják magukat. Uj példával támogatták azt az igazságot, hogy csak be kell járni a világot és kitünik, mennyire változó minden. A Ricara-k nagy sérelemnek veszik, ha egy-egy nő férjének vagy fivérének beleegyezése nélkül ajándékoz meg valakit a kegyeivel. Viszont azonban a férjek és a fivérek nagyon örömest használják fel az alkalmat, hogy ezzel a kis szivességgel kedveskedjenek barátaiknak.
„Embereink között volt egy néger; roppant feltünést keltett e nép között, mely most látott először ilyen szinü embert. Csakhamar kegyencze lett a szépnemnek és a férjek nem hogy féltékenyek lettek volna, de el voltak ragadtatva, ha látogatásával megtisztelte gunyhóikat. És ami a legmulatságosabb, e gunyhók oly szükek, hogy minden valamennyinek a szemeláttára történik bennök.”95
Dostları ilə paylaş: |
