A lélektan története Pléh, Csaba a lélektan története
A kulturális tanulás mint fajspecifikus adaptáció
Yüklə 6,13 Mb.
|
- Bu səhifədəki naviqasiya:
- A táblázatok listája
- Elősző es köszönetnyilvánítás
- 1. fejezet - Hőseim
- 2. fejezet - I. RÉSZ – Az önállóság hajnalán: egy téma diszciplínát keres
- 2. A pszichológia és paradigmái, a paradigmák pszichológiája
| A kulturális tanulás mint fajspecifikus adaptáció Error: Reference source not found
9.2.2. Oksági versus hermeneutikai hozzáállás Error: Reference source not found 9.2.3. Selfelméletek Error: Reference source not found 9.3. Az információs társadalom és a pszichológia Error: Reference source not found 9.3.1. Az új kommunikációs technikák és a mentális építmény Error: Reference source not found 9.3.2. Architekturális változások és a mai információs technológia Error: Reference source not found 9.4. Új mentális architektúrák? Error: Reference source not found 9.5. Új alkalmazott pszichológiák: a hivatás változásai Error: Reference source not found 9.5.1. A pszichológia, ezen belül a magyar pszichológia professzionalizációja Error: Reference source not found 9.6. A pszichológiatörténet-írás átalakulásai Error: Reference source not found 9.6.1. Információs robbanás és interdiszciplinaritás Error: Reference source not found 9.6.2. Professzionalizáció Error: Reference source not found 9.7. Kulcsfogalmak Error: Reference source not found 9.8. Szakirodalmi eligazító Error: Reference source not found 6. Kulcsfogalmak Error: Reference source not found 7. Irodalomjegyzék Error: Reference source not found
2.1. Error: Reference source not found 2.2. 1.1. táblázat. A statikus és a dinamikus-statisztikai osztályozási sémák közötti váltás a különböző tudományokban Brunswik (1966, 524. o.) nyomán Error: Reference source not found 2.3. 1.2. táblázat. Váltások a személy-valóság pólusban Buss (1978) nyomán Error: Reference source not found 2.4. 1.3. táblázat. A pszichológiai elméletek e könyvben használt alapvető dimenziói Error: Reference source not found 2.5. 1.4. táblázat. Két felfogás az explicit és implicit pszichológia kapcsolatáról Error: Reference source not found 2.6. Error: Reference source not found 2.7. 1.5. táblázat. Hagyományos és revizionista felfogások összefoglalása a pszichológia modernitásbeli kibontakozásában Error: Reference source not found 2.8. 2.2. táblázat. A reneszánsz és a karteziánus tudományos megközelítés szembeállításának összefoglalása Toulmin (1990) szerint Error: Reference source not found 2.9. 2.3. táblázat. Néhány jellegzetes eltérés a tudományos vállalkozás empirista és racionalista felfogása között Error: Reference source not found 2.10. 2.4. táblázat Az empirista és racionalista megközelítést elkülönítő jegyek Error: Reference source not found 2.11. 2.5. táblázat Descartes előtérbe állított és rejtett pszichológiája Error: Reference source not found 2.12. 2.6. táblázat. A „hivatalos” Descartes könyvünk dimenziói szempontjából Error: Reference source not found 2.13. Error: Reference source not found 2.14. 3.1. táblázat. Az asszociációfogalom értékelésének és jelentésének változásai az évszázadok során Error: Reference source not found 2.15. 3.2. táblázat. A törvényfogalom sorsa az emberi természetre való kiterjesztése során Error: Reference source not found 2.16. 3.3. táblázat. Az empirista hagyomány a lélek szerkezetéről, feltüntetve a kisebbségi véleményeket is Error: Reference source not found 2.17. Error: Reference source not found 2.18. 4.1. táblázat. A fizikai és állati mozgás fogalmának néhány változása Error: Reference source not found 2.19. 4.2. táblázat. A reflexfogalom kidolgozásának főszereplői kronológiai sorrendben (Fearing 1930 nyomán egyszerűsítve) Error: Reference source not found 2.20. 4.3. táblázat. A frenológia jellegzetes indukciós hibája Error: Reference source not found 2.21. 4.4. táblázat. A képességek besorolása Gall szerint Error: Reference source not found 2.22. Error: Reference source not found 3.1. 5.1. táblázat. A Fechner és más korai pszichofizikusok által bevezetett módszerek néhány jellemzője Error: Reference source not found 3.2. 5.2. táblázat. Helmholtz néhány alapfelfedezése különböző területeken Error: Reference source not found 3.3. 5.3. táblázat. Néhány vitatott empiricista fogalom, melyeket Helmholtz vezetett be a perceptuális kutatásba Error: Reference source not found 3.4. 5.4. táblázat. A különböző reakcióidők és az érintett folyamatok a kivonásos mérés logikájának megfelelően (Boring 1950, 149. o. nyomán) Error: Reference source not found 3.5. Error: Reference source not found 3.6. 6.1. táblázat. A kísérleti pszichológiai könyvek számának alakulása a 19. században (Ben- David és Collins 1966 nyomán) Error: Reference source not found 3.7. .6. 2. táblázat. A korai tapasztalati pszichológia három kutatási modellje (Danziger nyomán) Error: Reference source not found 3.8. 6.3. táblázat. A szenzoros és a motoros beállítódás hatása a reakcióidőre (Wundt 1903, III. kötet, 414. o. nyomán) Error: Reference source not found 3.9. 6.4. táblázat. Reakcióidők nyomtatott ingerek kiolvasása és megnevezése kísérletben (Cattell 1887 nyomán) Error: Reference source not found 3.10. 6.5. táblázat. A különböző asszociációk százalékaránya négy vizsgálati személynél (Trautscholdt kísérletei, Wundt 1903, II. kötet, 569. o. nyomán) Error: Reference source not found 3.11. 6.6. táblázat. Wundt örökségének kétféle értelmezése rendszerező dimenzióink szempontjából Error: Reference source not found 3.12. Error: Reference source not found 3.13. 7.1. táblázat. Mayr (1982, 479-480. o.) rendszerezése az evolúciós gondolkodás tényeiről s rendszeréről Error: Reference source not found 3.14. 7.2. táblázat. A darwini elmélet alapelvei Lewontin (1970) nyomán, s az ezeknek megfeleltethető darwinista pszichológiai elvek (átrendezve) Error: Reference source not found 3.15. 7.3. táblázat. Három elképzelés az állati viselkedés pszichológiai magyarázatairól a 19. század végén Error: Reference source not found 3.16. 7.4. táblázat. Az emberiség lelki fejlődési fokozatai Haeckel szerint (1911, II., 162-170. o.) Error: Reference source not found 3.17. 7.6. táblázat. Néhány példa Buss listájából az evolúciós alapú pszichológiai mechanizmusokra Error: Reference source not found 3.18. 7.5. táblázat. A darwinizmus klasszikus hatásai a pszichológiában (összefoglalás) Error: Reference source not found 3.19. Error: Reference source not found 3.20. 8.1. táblázat. A kétféle filozófiai gondolkodásmód William James felfogásában (W. James: Pragmatizmus. 128. o. nyomán, Márkus György ford.) Error: Reference source not found 3.21. 8.2. táblázat A Boring (1942) kiemelte fenomenológiai-pozitivista attitűd szembeállítás néhány példája Error: Reference source not found 3.22. 8.3. táblázat. A szenzoros elemek száma Titchener (1896, 74. o.) alapján Error: Reference source not found 3.23. 8.4. táblázat. Binet feladattípusai Error: Reference source not found 3.24. 8.5. táblázat. A strukturalizmus és a funkcionalizmusok szembenállásának összefoglalása Error: Reference source not found 3.25. Error: Reference source not found 3.26. 9.1. táblázat Két emlékezetkutatási paradigma Error: Reference source not found 3.27. 9.2. táblázat. Megtakarítási százalékok újratanulásnál az eredeti lista különböző átalakításait követően (Ebbinghaus 1885 nyomán) Error: Reference source not found 3.28. 9.3. táblázat. Wundt és Brentano összehasonlítása Titchener (1921a) nyomán Error: Reference source not found 3.29. 9.4. táblázat. Husserl észleléselmélete összevetve Brentano mentális és fizikai különbségtételével (D. Follesdal nyomán) Error: Reference source not found 3.30. 9.5. táblázat. A fejezet irányzatainak összehasonlítása alapvető szempontjainkból Error: Reference source not found 3.31. Error: Reference source not found 3.32. 10.1. táblázat. A tudományos hozzáállás visszatérő megkérdőjelezései a pszichológiában Error: Reference source not found 3.33. 10.2. táblázat A századforduló jellegzetes irányzatai, amelyek a kísérleti pszichológiát megkérdőjelezték Error: Reference source not found 3.34. 10.3. táblázat. Spranger (1926) szembeállítása a természettudományos és a szellemtudományos pszichológia között Error: Reference source not found 3.35. 10.4. táblázat. Spranger értékorientációs típusai pszichológiai jellemzéssel (Spranger 1927 nyomán) Error: Reference source not found 3.36. 10.5. táblázat. A szellemtudományos pszichológia mai párhuzamai. Az első oszlop első fele mindig a bevett felfogást mutatja, a második fele és a másik két oszlop az ezzel szembeszállókat Error: Reference source not found 3.37. 10.6 .táblázat. A pszichologizmussal kapcsolatos intellektuális gondok Kusch (1995) rendszerezése nyomán, kissé átalakítva Error: Reference source not found 3.38. 10.7. táblázat. A kísérleti pszichológia a német filozófiai tanszékeken a századfordulón (Frischeisen-Köhler korabeli adataiból Kusch1995, 126-127. o. nyomán) Error: Reference source not found 4.1. 11.1. táblázat. A területköziség elvének alkalmazása a pszichológiatörténetre, Woodward és Devonis (1993, 120. o.) nyomán Error: Reference source not found 4.2. 11.2. táblázat. A behaviorizmus kiegészítő jellegzetességei Error: Reference source not found 4.3. 11.3. táblázat. Watson klasszikus behaviorizmusának öröksége Error: Reference source not found 4.4. Error: Reference source not found 4.5. 12.1. táblázat A behaviorizmus és az alaklélektan mint a klasszikus tudatlélektan eltérő bírálatai Woodworth (1948) alapján. A középső oszlop a kiindulópont, a két szélső azt mutatja, hogy mi a két irányzat reakciója az adott mozzanatokra Error: Reference source not found 4.6. 12.2. táblázat. A (berlini) alaklélektani felfogás álláspontja a kort izgató kérdésekben néhány alternatív irányzattal szembesítve Error: Reference source not found 4.7. 12.3. táblázat. Az alaklélektanos és a viselkedéstani tanulási felfogás összehasonlítása Error: Reference source not found 4.8. 12.4. táblázat. Az alaklélektanos szemlélet összevetése két fő riválisával Error: Reference source not found 4.9. 12.5. táblázat Az alaklélektan néhány hatása a mai kognitív szemléletre Error: Reference source not found 4.10. 12.6. táblázat Az alaklélektan jellemzői könyvünk szempontrendszerében Error: Reference source not found 4.11. Error: Reference source not found 4.12. 13.1. táblázat. Krapelin rendszerezése a lelki betegségek okairól s típusairól (O’Neil 1968 ismertetése nyomán). Ahol nincsen külön kór és példa, ott maga a betegség szinte önmagát magyarázza: egy sajátos, visszavezethetetlen kórforma Error: Reference source not found 4.13. Error: Reference source not found 5.1. Error: Reference source not found 5.2. 15.1. táblázat. Az individuum jegyei Stern (1911/1983, 372. o.) alapján Error: Reference source not found 5.3. 15.2. táblázat. A 20. század elejének jellegzetes társadalomtudományi tipológiái Error: Reference source not found 5.4. 15.3. táblázat. Kretschmer (1978, 50. o.) elképzelése a temperamentumok megoszlásáról Error: Reference source not found 5.5. 15.4. táblázat. Kretschmer (1978, 52. o.) elképzelése a temperamentumok megoszlásáról, néhány neves példával Error: Reference source not found 5.6. Error: Reference source not found 5.7. 16.1. táblázat. Néhány klasszikus pszichológiai elmélet a népi pszichológia vélekedés-vágy szempontjából értékelve Error: Reference source not found 5.8. 16.2. táblázat. A társas ösztönök és az érzelmek egymásnak megfelelése McDougall felfogásában Error: Reference source not found 5.9. 16.3. táblázat. Néhány motivációs törekvés összevetése Error: Reference source not found 5.10. Error: Reference source not found 5.11. 17.1. táblázat. 20. századi fejlődéselméletek Error: Reference source not found 5.12. 17.2. táblázat. Piaget és Vigotszkij felfogása az egocentrikus beszédről Error: Reference source not found 5.13. Error: Reference source not found 5.14. 18.1. táblázat. A klasszikus individualista pszichológiai és a standard társadalomtudományi modell szembeállítása Error: Reference source not found 5.15. 18.2. táblázat A frankofón kulturalizmus-szociologizmus néhány változata Error: Reference source not found 5.16. 18.3. táblázat. A primitív és a racionális gondolkodás szembeállítása Lévy-Bruhl (1922) koncepciójában Error: Reference source not found 5.17. 18.4. táblázat Karl Bühler (1922) rekonstruált felfogása a három szelekciós térről Error: Reference source not found 5.18. Error: Reference source not found 5.19. 19.1. táblázat. A pszichológiai mérés skálaelmélete Stevens (1954) alapján Error: Reference source not found 5.20. 19.2. táblázat. A kétféle kondicionálás szembeállítása (Hebb 1974, nyomán) Error: Reference source not found 5.21. Error: Reference source not found 5.22. Error: Reference source not found 5.23. 21.1. táblázat. A gyakorlati pszichológia néhány jellegzetes alternatív képe az utóbbi évtizedekben Error: Reference source not found 5.24. 21.2. táblázat. A kognitív szemlélet mint modelláló gondolatrendszer alakítói Error: Reference source not found 5.25. 21.3. táblázat Néhány szakma kognitív irányzatai Error: Reference source not found 5.26. 21.4. táblázat. A klasszikus kognitivizmus és az alternatív irányok jellegzetes szembenállásai Error: Reference source not found 5.27. 22.1. táblázat. A nagy kulturális változások mint kognitív architektúrák Error: Reference source not found 5.28. 22.2. táblázat. Hagyományos és új információ- és tudásátadás Error: Reference source not found 5.29. 22.3. táblázat. A kétféle tárolási rendszer néhány eltérése Error: Reference source not found 5.30. 22.4. táblázat. Lehetséges új mintázatok a mai kommunikációs tudáshordozókban Error: Reference source not found 5.31. Error: Reference source not found
Könyvem Horatius tanácsát követve született meg. Első magyar változatát 1982-ben kezdtem írni, s 1989-ben fejeztem be a kéziratot, mely 1992-ben jelent meg. Az új változatot először angolul írtam meg hét évvel később, amikor Kaliforniában a Stanford Egyetemen a Center for Advanced Studies in the Behavioral Sciences vendége voltam. Munkámat a Mellon Alapítvány Gardner Lindzey ösztöndíja támogatta. A magyar változat megszületése az Osiris Kiadó vállalkozó kedvének, különösen Gyurgyák János és Bácskai István ügyesen adagolt sürgetéseinek köszönhető. Bár vállalkozásomat több mint két évtizednyi oktatómunka alapozta meg Budapesten és Bécsben, a munka intellektuális kerete jelentősen megváltozott a kaliforniai napsütés hatására. Főként azért, mert a Steven Shapin és John Toews teremtette vidám közegben egy kicsit tudatosabban kezdtem el foglalkozni azzal, hogy mi is a „modernitás” problematikájának jelentősége a pszichológiában. Közelebbről nagyobb hangsúlyt helyeztem arra a gondolkodási mintára, mely egyszerre feltételez szétválást és összeolvadást az intellektuális történelemben. Olyan párokra gondolok itt, mint a természet és a kultúra, a tudomány és a társadalom, miként azokat Bruno Latour kiemelte. Két évtized természetesen magának a pszichológiának a történetében is elég jelentős idő. Számos olyan dolog, mely a hetvenes évek elején, mikor elkezdtem pszichológiatörténetet tanítani, a jelen része volt, mára történelemmé vált. Gondoljunk például a neobehaviorista mediációs elméletre, a programozott oktatásra vagy a humanisztikus pszichológiára, Skinner felfogására a társadalomról és így tovább. Ez a szerző számára azt a csapdát eredményezi, hogy miközben objektív történész szeretne lenni, olyan kérdésekkel is foglalkoznia kell, melyekkel saját pszichológusi munkája során mint aktualitásokkal találkozott. Két mentornak volt kitüntetett szerepe tudománytörténeti felfogásom alakulásában. Nyelvészprofesszorom, Telegdi Zsigmond és filozófiai „magántanárom”, Altrichter Ferenc felfogását sokszor visszhangozzák saját nézeteim. Ok tanítottak meg arra, hogy értékeljem s értelmezzem az eszmék folytonosságának és változásának szerepét a tudomány történetében. Kollégáim és diákjaim az Eötvös Loránd Tudományegyetem Általános Pszichológiai Tanszékén mind intellektuálisan, mind személyesen sokat segítettek munkámban. Külön szeretném kiemelni Bodor Péter szerepét, aki visszatérően felhívta a figyelmemet az „új fenomenológia” kitüntetett szerepére, valamint a nem pozitivista alternatívák jelentőségére mind a történeti adatok értelmezésében, mind bizonyos iskolák elhelyezésében. Győri Miklós sokat segített számomra John Stuart Millre és a pozitivizmusra vonatkozó nézeteinek megosztásával. A vele, valamint Káldy Zsuzsannával és Nánay Bencével töltött sok-sok óra a Láthatatlan Kollégium félhomályában, melynek során látszólag csak a mai megismeréstudomány kérdéseit vitattuk meg, sokat jelentett történeti nézeteim alakulásában. Kovács Ilona is nagy segítségemre volt azzal, hogy rámutatott, milyen ellentmondásosan értelmezem időnként Descartes-ot, valamint azzal, hogy felhívta a figyelmemet arra, hogy a mai pszichológiáról kéziratom első változatában micsoda pesszimista képet sugalltam. A Bécsi Egyetem Nyelvészeti Tanszékén Martin Prinzhornnal, valamint a Hernád Istvánnal (South- ampton Egyetem) folytatott baráti beszélgetések sokat segítettek abban, hogy kedvencemet, a kognitív területet megfelelően átlássam. Nyíri Kristóf új megközelítése a kommunikációs közegek szerepéről az emberi megismerés és az ember saját magáról alkotott képének alakulásában nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megfelelően lássam a reprezentáció fogalmának jelentőségét a pszichológia történetében. Magyarországi kognitív barátaim közül Csányi Vilmos, Csibra Gergely, Gergely György és Kampis György nagy szerepet játszottak abban, ahogyan nézeteim a megismerés dinamikáját és egyedfejlődését illetően alakultak, valamint annak körvonalazódásában, hogy hogyan kell keressem e jelenségek történeti előfutárait. Descartes értelmezésében Kaposy Dorottya, a kognitivizmuséban Darab Tamás, az evolúciós pszichológia elhelyezésében pedig Csányi Vilmos és Káldy Zsuzsa voltak segítségemre. A klasszikus filozófiai pszichológia értelmezésében nagy szerepet játszottak az Alan Code-dal folytatott beszélgetéseim a stanfordi központban. Judith Aissen, Ellen Spitz, Hankiss Elemér, Sieg- wart Lindenberg, Judy DeLoache, Gardner Lindzey, valamint Jerry Clore számos módon segítettek, mind a pszichológia történetét, mind pedig ennek a társadalomtudományokkal való kapcsolatát megvilágítva. Csak hálás tudok lenni a Center egyedülállóan barátságos és konstruktív hangulatáért, mely lehetővé tette a könyv megszületését. Külön öröm volt, hogy Joy Scott és Jean Michel, a csodálatos könyvtárosok nem lepődtek meg szélsőséges olvasmányigényeim miatt. Korábbi pszichológiatörténeti könyvem elég sok bírálatot kapott Magyarországon. Szummer Csaba és Garai László sokat hangoztatott tézisei ugyan nem győztek meg a pszichológia hermeneutikus megközelítésének elsődlegességét illetően, vagy arra vonatkozóan, hogy a tudománnyal kapcsolatban fel lehet vagy egyenesen fel kellene venni egy relativisztikus hozzáállást. Reményeim szerint bírálataik azonban elősegítették, hogy történeti érveim a tudományos pszichológia mellett világosabbá váltak, és az anyag taglalása némileg kiegyensúlyozottabb lett. Ha nem szenteltem elég figyelmet támogatóim és bírálóim gondosan adagolt tanácsainak, ez talán annak köszönhető, hogy nézeteimben meglehetősen csökönyös vagyok. Szeretném megköszönni feleségem, Boross Otti- lia és családom türelmét és kitartását, akik csendes és sokszor saját szerepüket észre sem véve is meglehetősen aktív partnerek voltak vállalkozásomban. Köszönöm Marton L. Magdának, Mérei Verának és Torda Ágnesnek Kardos Lajos, Mérei Ferenc és Ranschburg Pál fényképeinek rendelkezésre bocsátását. Magyarul is megjelent munkákból vett idézeteknél megadom a fordító nevét is. Ahol ez hiányzik, saját fordításomról van szó. A kézirat technikai megszületése sokat köszönhet Kundrák Pálné fáradhatatlan gépírói segítségének, valamint fiam, Pléh Dániel s tanítványom, Király Ildikó munkájának a hivatkozások kikeresésében s a kézirat egységesítésében. Budakeszi, 1998. augusztus Bevezetes Kéziratom egy részének elolvasása után sokan azt mondták, hiányzik belőle a személyes álláspont. Mindig arra törekedtem, Tacitus tanácsát követve, hogy sine ira et studio, vagyis harag és részrehajlás nélkül írjak. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek meggyőződéseim és elkötelezettségeim. Legalapvetőbb meggyőződésem a pszichológia történetét illetően is a tolerancia. Az élet sok más területéhez hasonlóan a pszichológiában is nagy szükség van arra, hogy jobban megértsük és elfogadjuk egymást. Észre kell vegyük, hogy egyikünknek sincs valamiféle külön kitüntetett bejárása az egyöntetű igazsághoz. Ennek azonban nem kell valamilyen korlátlan relativizmushoz vezetnie. A könyvben tagolt és érvekkel alátámasztott univerzalizmus mellett próbálok kiállni. A pszichológia történetét és a pszichológiai elméleteket illetően ez azt sugallja, hiszek abban, hogy az emberi „lélek” megközelítésének lehetségesek és szükségesek is különböző módjai; valamint abban is hiszek, hogy mind az emberi lélek, mind maga a pszichológia mint szakterület többszörösen beágyazott a tudományok és a humaniórák világába. Nem hiszek azonban a tudományos igazságok relativitásában. Szeretnék ragaszkodni ahhoz a divatjamúlt elképzeléshez, hogy az emberre nézve is egyetlen tudományos igazság létezik, de többféle értelmezés. Röviden: hiszek a hermeneutikus sokrétűségben és relativitásban, de ezzel együtt a tudományos egyetemességben is. A pszichológusszakma jó részében még mindig él az elméletellenesség, amely a politikával átitatott filozófiai diktatúrától való félelemből fakad. Szeretnék harcolni ez ellen az intellektuális felszabadultság nevében; ugyanakkor nem akarom elfogadni a rendezetlen elméletek posztmodern kavalkádját, és a „minden elmegy” típusú tudományfilozófiákat sem. Nem könnyű egyensúlyozást vállalok magamra. Az emberi elmére és viselkedésre vonatkozó tudományos szabályszerűségek mindig ceteris paribus törvények. Ahogy újabban Jerry Fodor hangsúlyozta, ez korántsem pusztán a mentális világ sajátossága. Minden specifikus tudományos törvény, a kémia, a biológia, a geológia és így tovább területének törvényei egyaránt ceteris paribus törvények. Szigorú értelemben csak a fizika legáltalánosabb törvényei univerzálisak. Hadd vegyem itt kölcsön Bruno La- tour terminológiáját. Az abszolút relativizmus, a kulturális relativizmus, a partikuláris univerzaliz- mus és a szimmetrikus antropológia lehetőségeit sorolja ő fel (Latour 1997, 105. o.). Ezek közül az én felfogásom leginkább a partikuláris univerzalizmushoz hasonlít. Hogy valamiképp összekapcsoljam ezt az eredetileg kultúrák összehasonlítására javasolt kifejezést a pszichológia történetével, hadd mondjak röviden annyit: hiszek abban, hogy az embernek különböző megközelítései lehetségesek. Az egyik ezek közül a tudományos megközelítés, azonban sajátos abban az értelemben, hogy magyarázni képes, legalábbis ambíciói szerint, a többi megközelítés létét is. Hadd magyarázzam meg elkötelezettségeimet és rögeszméimet egy kicsit részletesebben!
Kiegészül ez nálam egy meglehetősen naiv hittel a társadalmi haladásban, s abban, hogy a pszichológia ehhez hozzájárulhat. Jól ismert, hogy a haladás gondolatának beemelése az evolúciós pszichológiába (s tágabban az egész evolúciós elméletbe) legalábbis kérdéses lépés. Megkérdőjeleződik ez Darwin korában is, és sokszor úgy szoktuk emlegetni, mint a spenceri mozzanatok megjelenését Darwin pszichológiai és társadalomtudományi továbbélésében. Ez a vita azonban nem kell, hogy szükségszerűen megkérdőjelezze a tudós társadalmi elkötelezettségeit és a haladásba vetett társadalmi hitét. A 19. századi evolucionisták és funkcionalisták jó része úgy hitt a haladásban, mint ami közvetlenül megfigyelhető kutatási területükön, vagyis hogy haladás figyelhető meg a szerves anyag kibontakozása során. Elvesztettük illúzióinkat ezzel a tudományos képpel szemben, mint azt újabban Dennett (1998b) oly meggyőzően alátámasztja. Ez azonban nem jelenti szükségszerűen azt, hogy el kell veszítsük elkötelezettségünket a haladás iránt saját világunkban. Elmúlt a korai napok szimmetriájának boldog érzése. Kifinomult posztmodern disszociációink azonban nem vezetnek szükségszerűen az önbizalom és az elkötelezettség elvesztéséhez. Két további módszertani jelentőségű mozzanat kapcsolódik nálam ehhez az elkötelezettséghez az evolúciós pszichológia iránt. Egyik sem szükségszerűen következik az előbbiekből.
A Poppert követő elkötelezettségeknek ez a liberális értelmezése természetesen veszélyes vizekre vezet. Kevesen fognak megelégedni hozzáállásommal. A hermeneutikus vállalkozás képviselői számára ez a hozzáállás túl szűk látókörű, túl szcien- tista, s csak szavakban tesz eleget a megközelítések egyenlősége elvének. Eközben a keményfejűek számára ez túl laza álláspont. Az ő felfogásuk szerint a tudományos-oksági megközelítés nemcsak a jelenségek kitüntetett hozzáférési módja, hanem az összes többi megközelítés inkoherens, hogy többet ne is mondjunk, őszintén szólva pedig értelmetlen. A keményfejűek, sokszor észre sem véve, hogy milyen hibákat vagy hozzáállásokat ismételnek meg, gyakran számos neopozitivista rég elfeledett radikális értelmezéseit aktiválják újra, akik szerint a mentális jelenségekről való beszéd nemcsak igazságértékkel nem bír, hanem jelentése sincsen.
A klasszikus tudományszociológiai mozgalom bizonyos irányzatai (néhány radikálisabb írásában Mannheim Károly és a marxista hagyomány tiszteletre méltó és kevésbé tiszteletreméltó képviselői), valamint a tudományvizsgálat edinburghi erős programjának képviselői, különösen David Bloor (1973) azt hirdetik, hogy a tudományos elméletek tartalmát és szerkezetét is társadalmi tényezők határozzák meg. Freud a 19. század végi bécsi társadalom tükörképe lenne, akárcsak a pavlovi kondicionálás a kolhozosítás és az indoktrináció Oroszországának tükre. A másik végponton a tudományszociológia néhány racionalista megközelítése azt hirdeti, hogy a tudomány tévedéseit, divatjait és zsákutcáit kétségkívül társadalmi tényezők magyarázzák, míg a tudomány győzelmeit és „igaz” elméleteit pusztán a belső szemantikát, az internalista megközelítést szem előtt tartva kell magyaráznunk. Munkám egy olyan közbülső felfogást képvisel, mely közel áll Bruno Latour (1997) gondolatmenetéhez. A sikeres, értékes és „örök” tudományos elméleteket is értelmezni lehet externalista keretben. Az externalista keret azonban nem semmisíti meg az igazság kérdését. Az igazság és a belső koherencia kérdését még olyan elméletekkel kapcsolatban is fel kell vetni, melyeknek világos szociológiai magyarázatuk van. Az erős program magyarázza azokat a feltételeket, melyek mellett létrejöttek a sikeres elméletek, nem magyarázza azonban magukat az elméleteket. Kellően tág keretben persze nemcsak az adott elméletek keletkezését kell magyaráznunk, hanem annak a gondolatnak a keletkezését is, mely szerint a koherencia és az igazság személytelen és egyénfeletti, eközben azonban világunk immanens része is, vagyis magyaráznunk kell az újkori tudományos igazság ideáljának keletkezését is. A pszichológia esetében az erős programot két sajátos okból kell enyhítenünk. A mi diszciplínánkat az jellemzi, hogy egymással versengő megközelítések ugyanabban az időben, sőt egyazon kultúrán belül is nem túl békésen élnek egymás mellett. A tudomány és a társadalom közti kapcsolatra vonatkozó szűk látókörű lineáris kauzalitás elképzelése bizonyos nehézségekkel találja szembe magát, mikor ilyen tényekkel találkozik. Gyakorlati jelentősége van annak, hogy a pszichológia történetében kevés olyan elmélet van, melyekre erős magyarázat állna rendelkezésünkre társadalmi eredetüket tekintve. Általában a pszichológiában az erős magyarázat a szakma alkalmazásaival kapcsolatban a legvédhetőbb, s nem elméleti aspektusaival kapcsolatban. Jól áll az erős program például, amikor összekapcsolja az intelligencia tesztelését a beiskolázási gyakorlat és a bevándorlási törvények változásaival. A harmadik tengely a tudományos elméletek egymásutánjával s időnkénti versengésével kapcsolatban szintén külső: ez a személyes vonatkozás. Minden tudós emberi lény, aki valamilyen közvetlen célokat követ. Ez a „belső motiváció” nem iktatja ki a tudományos elméletek környezetének társadalmi természetét. Ahogy Marx nyomán Karl Popper oly világosan megfogalmazta, onnan tudjuk, hogy társadalmi s nem egyéni jelenségekkel van dolgunk, hogy ami ténylegesen történik, nem pontosan azonos egyik résztvevő céljával sem: a társadalmi cselekedeteknek nem szándékolt következményeik vannak. Bár ennek tudatában vagyunk, mégis fontos azt is elemeznünk, hogyan kísérelték meg a halandó emberek, hogy a tudomány segítségével elégtételt kapjon az értelemre irányuló keresőmunkájuk. Ez a másik külső szemantikai keret nem magyarázza az elméletek belső szerkezetét – ahogy azt néhány pszichoanalitikus értelmezés hirdetni szeretné –, hanem a történeti vállalkozásnak egy másik, javarészt hermeneutikus jellegű koherenciát biztosít. A pszichológust mindig emlékezteti arra, hogy még a legelvontabb elméletek is egyénekhez kapcsolódnak. 1. fejezet - Hőseim A preferenciák és elkötelezettségek hősöket is sugallnak. Hőseim nem mindig a pszichológiatörténet legjelentősebb alakjai, még saját megítélésem szerint sem. Mégis olyan orientációs támpontokat adtak számomra, melyektől nem tudok eltekinteni. Descartes a gondolkozás merészségét és az egyetemes tudomány eszméjét képviseli. John Stuart Mill olyan hibrid, akit könnyebb csodálni, mint követni. Összekapcsolta a hitet a társadalmi haladásban és a liberalizmusban a tudomány objektivitásában való hittel, a tudás kultivációját a szeretet és a személyiség kultuszával. Századunkban az egyik legfontosabb vonatkoztatási pont számomra Sir Frederic Bartlett, aki a séma fogalma segítségével kísérelte meghaladni az elementarizmust. Ez a fogalom új távlatot adott számára a készségek fiziológiájától egészen a társas emlékekig. Nézeteim alakulásában döntő szerepe volt Karl Bühler- nek is, a pszichológia szemiotikus értelmezésével. Ez a felfogás evolúciós folytonosságot lát az állati viselkedés kiváltó ingereitől az emberi kultúra értelemteli dimenziójáig. Mindenki máshoz hasonlóan én is egy tagolt pszichológiai elmélet keretében szocializálódtam. Ez a megközelítés a józan, nem túl korlátozó pozitivizmussal összekapcsolt neobehaviorizmus volt. Sok kortársamhoz hasonlóan saját nézeteimet korai éveim alakító fogalmai ellen lázadva fogalmaztam meg. A leválási folyamat során tudattalanul megőriztem a kiinduló, elvetni szándékozott nézetek számos elemét és mozzanatát. Továbbra is hiszek abban, hogy a pszichológiában a tudományos elméletek végső forrása a viselkedés. Nem tudunk másból kiindulni, és ha beemeljük őket a tudományos gondolkodás keretébe, még a legintimebb adatok is a viselkedésre vonatkozó adatokká válnak. Nem hiszek már azonban a nyers tényekben mint olyanokban. Viselkedésünket értelmezett adatok határozzák meg, s a viselkedés korántsem pusztán szokások összessége. Ez igaz általában az emberi elmére, de igaz a tudományos elméletekre is. Mai, egymásnak sokban ellentmondó hőseim, Piaget és Chomsky megtanítottak arra, hogy különböző minőségeket tételezzek fel az elme világában, s hogy minden megismerést (nem csak a tudományos megismerést) úgy tekintsek, mint amit formális szerkezeteivel lehet jellemezni. Hebb pedig számomra azt a programot képviseli, hogy a minőségileg eltérő belső reprezentációkhoz fiziológiai és tágabb biológiai értelmezést kell keresni, s nem szabad elfelejteni, hogy milyen jelentősége van a spontán tevékenységnek a magasabb viselkedés folyamában, szemben a puszta reaktivitással. Talán lesznek olvasóim, akik korábbi pszichológiatörténeti könyvem (Pszichológiatörténet, Budapest, 1992, Gondolat) s jelen munkám eltéréseire kíváncsiak. Vannak technikai és terjedelmi eltérések: ez a munka jóval nagyobb elsődleges irodalmat dolgoz fel. Vannak azonban szemléleti hangsúlyeltolódások is. Az évek során érzékenyebb lettem a tudományszociológiai érvelésre, s ebben a könyvben sokkal kiterjedtebben használom. Érzékenyebb lettem arra is, hogy a természettudományos szemléletű pszichológia alternatíváinak nagyobb helyet kell nyújtani. Ezt meg is teszem, mind a klasszikus korra, mind a mai világra nézve sokkal nagyobb teret kapnak a szellemtudományos és hermeneutikai áramlatok. Sajnálattal jelentem azonban, mielőtt valaki tetten érne, hogy felfogásom nem változott meg. Továbbra is a természettudományos pszichológia híve vagyok. Az alternatív megközelítéseket azonban igazi alternatíváknak látom, melyek megfontolásra érdemesek. Bizonyos fejezetek – a 13., a 14., a 20. – javarészt követik korábbi könyvem szövegét, másutt pedig a tankönyvszerű bemutatáshoz adaptálva szövegszerűen is felhasználom saját cikkeimet. Nem mindig könnyű nem ugyanazt mondani ugyanarról.
1. 1 FEJEZET – Pszichológiatörténet és pszichológiai elmélet A pszichológiának hosszú múltja, de rövid története van. Hermann Ebbinghaus 1908. 1.1. Miért tanulmányozzuk a pszichológiatörténetet? A 20. században a pszichológiatörténet, e fiatal tudomány története iránti érdeklődést általában a pszichológia kutatási programjainak vagy versengő modelljeinek ütközése váltotta ki. Ezekre többnyire úgy hivatkozunk, mint a pszichológia válságaira. Vagy pedig arról volt szó, hogy a történelmi reflexiót valamilyen, látszólag mindent átfogó és véglegesnek tekintett kutatási modell elterjedése s ennek megfelelően a történelem újraírása váltotta ki. Ennek köszönhetően a pszichológiatörténettel kapcsolatos munkák először az 1910-es években kezdtek felszaporodni, párhuzamosan a „tartalom” vagy a tudat hagyományos introspektív pszichológiájának válságávAz öntudatra ébredés legújabb hulláma a 60-as évek elején indult meg, a kognitív pszichológia megjelenésével, és továbbra is velünk van. Ezt a legújabb történeti tudatosságot számos tudományon kívüli és belső tényező motiválta, melyek magának a diszciplínának a változásaival is kapcsolatban vannak. Ez idő tájt végbement egy fokozatos eltolódás, melyet értelmezői időnként felemelnek a forradalom szintjére (és kognitív forradalomról beszélnek) az akadémikus pszichológia fővonalában, vagyis a kísérleti pszichológiában. A hangsúly a viselkedés elemzéséről eltolódott a világ modelljeit alkotó ember elemzésére. Az iskolák szóhasználatával a behaviorista hozzáállást megrendítette a forradalmi kognitív pszichológia. Ez a hangsúlyeltolódás – vagy, ahogy néhányan utalni szeretnek rá, ez a kijózanodás a behaviorista lázálomból – szinte elkerülhetetlenül az elméleti, vagy, ha úgy tetszik, „metaelméleti” álláspontok újrafogalmazásának igényét vetette fel. Megkérdőjelezte azt az alapgondolatot is, hogy a pszichológia történelmi fejlődésében egyetlen lineáris lánc vagy fonal van, és a tiszteletre méltó múlt keresésének igényéhez vezetett. Párhuzamos volt vele a pszichológia társadalmi szerepének újragondolása a hatvanas évek radikális politikai mozgalmai, majd az alternatív társadalmi mozgalmak (feminizmus, ökológia stb.) keretében. Vagyis a mi korunkban a megnövekedett történeti öntudat az identitás újraértelmezésével, sőt annak válságaival is kapcsolatban van. 2. A pszichológia és paradigmái, a paradigmák pszichológiája A megnövekedett öntudatnak ezt a folyamatát nagymértékben támogatták az utóbbi három évtized során a tudomány önképében végbement változások. A tudomány relativista felfogásai ténylegesen jelen voltak századunk első felében is. Kevés hatásuk volt azonban arra, ahogy a tudósok a maguk munkáját látták. Világos példája volt ennek az a néha igencsak relativista tudományszociológia, melyet a 20-as években Mannheim Károly képviselt. Hasonlóan korlátozott hatókörű volt az az átfogóan társadalmi s ezáltal relativisztikus felfogás minden emberi tudásfajtáról, amit Émile Durkheim radikális követői hirdettek. Az iskola olyan képviselői, mint Charles Blondel (1928) és Maurice Halbwachs (1925; 1994) azt hirdették, hogy alapvetően minden tudásunk, még legintimebb tudásaink is (például ami álmainkban hozzáférhető) társadalmi meghatározottságúak. Az 1930-as évektől kezdve Ludwig Wittgenstein (1953) hasonlóképpen szintén egy olyan társas konstrukcionista tudásfelfogást képviselt, mely nem posztulált „nyers ismereteket”, s ahol mindent a nyelvi közösség közbeavatkozása közvetít (lásd Wittgenstein ilyen értelmezéséről Bloor 1983). Ezek a relativista ismeretelméletek és tudományfelfogások azonban nem érték el, hogy nagy hatással legyenek arra, ahogyan maguk a tudósok, illetve ahogy a tudósok többsége látja saját munkáját. Félretolva ezeket a próbálkozásokat a megismerés konstruktív és társadalmilag relativista elképzelésének kialakítására – beleértve ebbe a marxista felfogást is, mely különösen a társadalomtudományokat a „felépítmény” részeként kezelte, s így az osztályérdekek s az osztályszerkezet játékszerévé tette – a tudomány önképét a 20. század java részében a pszichológiában is egy pozitivista hitvallás és a tudomány „internalista” felfogása dominálta, ahogy azt később majd nevezni fogják. Volt egy széles körben osztott, szinte vallásos hit, nemcsak a tudomány állandó haladásában, hanem a tudomány egyedi és egységes értelmezésében is. Nemcsak azt feltételezték, hogy egyetlen igazság van, hanem azt is, hogy ehhez egyetlen elfogadott, megegyezésen alapuló megközelítés lehetséges: a természettudományok egyetemes hipotetikus-de- duktív módszere, különösen a fizikáé. Ebből a szempontból a hatvanas évek gyökeres változást eredményeztek. Ez egyrészt azt jelentette, hogy bizonyos francia tudománytörténeti iskoláktól átvették a tudományfejlődés alternatív felfogásait, s ezek a tudomány angolszász önreflexiójának részévé váltak. Ez a felfogás azt hirdeti, hogy a tudomány nem pusztán tükre, hanem aktív sematikus rekonstrukciója is a valóságnak. Radikális fejlemények mentek belsőleg is végbe az uralkodó angolszász felfogásban is. E kettős folyamat első lépése az volt, hogy kételyek merültek fel az elfogadott, a Bécsi Kör nézetein alapuló neopozi- tivista megosztásokban. Efféle megosztások egész sorát kérdőjelezték meg: az analitikus és szintetikus kijelentések közti tiszta elválasztást, annak világos megkülönböztetését, hogy mi vonatkozik a világ tényállásaira és mi a saját fogalmi és nyelvi apparátusunkra, a felfedezés és az igazolás kontextusa közti elválasztást, valamint a tudomány és az „ideológia” vagy világnézet közti világos elhatárolást is. Ez a megkérdőjelezés felszínre hozta az uralkodó felfogás néhány rejtett hatását a tudományfejlődés értelmezésére nézve. Bár a Bécsi Kör képviselői a tudomány értelmezésével kapcsolatos radikális és negativisztikus hozzáállásuknak megfelelően (szerintük a tudományfilozófia legfontosabb feladata a tudomány és a nem tudomány közti megkülönböztetés) kétségkívül egy minőségi mozzanattal éltek. A hétköznapi használatban ennek a sugallata az volt, hogy a tudomány folytonos és egységes. Most a tudomány ilyen lineáris és kumulatív fejlődésének képét olyan gondolatmenet váltotta fel, ahol kulcsszerepet kezdtek játszani a minőségi változások, és az elméleti modelleknek a tudás keresésére és szerveződésére gyakorolt általános hatása. A tudomány természetére és fejlődésére vonatkozó új elképzeléseknek megvolt a hatásuk a pszichológia változó öntudatára is. Nemcsak a tudományos gyakorlat változott meg, hanem a tudomány történetére vonatkozó felfogásunk is. A pszichológiára nézve eléggé meghökkentő, de elméletileg ugyanakkor sokszor ignorált tény a pszichológia sokrétűsége és megosztottsága, az, hogy folytonos, bár gyakran rejtett rivalizálás és vita van a pszichológiai iskolák és elméletek között. Természetesen mindez csak abban az értelemben lehet rejtett, hogy az egymásról rossz véleménnyel rendelkezők nem beszélnek egymással. A 60-as évektől kezdve, ellentétben a 20-as évekkel, ezt már nem szükségszerűen értelmezték úgy, mint a pszichológia stigmáját más tudományokkal összehasonlítva (a pszichológia mint fiatal tudomány), hanem mint minden tudomány természetes jellemzőjét. Meglehetősen hosszú ideig, vagy húsz évig a tudomány elméletfüggésének hangsúlyozása nagyon fontos volt számos társadalomtudományban a feljövőben levő új irányzatok számára. Addig, amíg úgy képzelték el, hogy ők alkotják a kisebbséget. Azonban, mint ez általában lenni szokott, amint az új irányzatok elkezdtek többséggé válni (vagy legalábbis képviselőik kezdték így érezni) egy bolsevik vagy katolikus láz vett erőt rajtuk: kezdték észrevenni, lehet, hogy a relativizmus nem is olyan jó dolog. A kognitív pszichológia, a generatív nyelvtan, a tudatfilozófia irányzatai például a hatvanas években flörtöltek a relativizmussal és a paradigmák jelentőségével, hogy aztán mint alternatívák nélküli „elfogadott vélemény” állapodjanak meg saját helyüket illetően. A történeti érdeklődés mindmáig tartó fellendülését azonban nemcsak a vállalkozás lágy vonatkozásai, a belső csoportfeszültségek motiválták, hanem a tudományos világnézet változásai is. A relativizmus újramegjelenésében szerepet játszottak a társadalmi meghatározottsággal kapcsolatos kérdések és aggodalmak, valamint a pszichológia társadalmi-ideológiai szerepével kapcsolatos gondok. A pszichológiára is rányomták bélyegüket az általános törekvések az elfogadott nézőpontok politikai alapú bírálatában olyan trendekben, mint a feminizmus vagy a kisebbségkutatás. Különösen érvényes volt ez a gyakorlati vonatkozásokra. Bizonyos tekintetben a pszichológia az elfogadott nézőpontokkal összefüggő ideológiai harcok középpontjába került. Ez már jelen volt a pszichoanalízis kritikai értelmezésében a harmincas években is, és a hatvanas évek végén a pszichoanalízis alternatív megközelítésének felújulásával a diákmozgalmakban. Gondoljunk csak Marcuse és Fromm kultuszára, hogy két olyan eltérő s egymással szemben álló szerzőt vegyünk, akik ugyanakkor a bevett nézeteknek egyformán ellenzői voltak. Ugyanez a társadalmilag kondicionált relativizmus megjelent nyugodtabb időkben is, nagyobb intellektuális hangsúlyokkal, s azóta egyfolytában velünk van. Ezek a törekvések a társadalmilag beágyazottabb és inkább elmélet-, mint adatfüggő nézetek irányába a tudományról, a pszichológiának ez a beágyazása a tudományszociológiai kontextusba két különösen érdekes pszichológiai implikációval bírt és bír mindmáig. Az egyik az adatok viszonylagosságát illeti. Már a századfordulón, a „képzet nélküli gondolkodás” vitájával kapcsolatban megfogalmazták, hogy a pszichológiai kísérletekben fontos elvárási hatások figyelhetők meg. Ahogy Woodworth kifejezte: a pszichológiai laboratóriumoknak tudattalan torzító hatásuk van. Abban az időben ez volt az alapja annak, hogy John Watson 1913-as be- haviorista kiáltványában minden önmegfigyelést elvetett. Ha a legjobb laboratóriumok nem tudnak egyetérteni állítólag legalapvetőbb adataikat illetően sem (vagyis a belső élményvilágot illető adatokra vonatkozóan), akkor a legjobb talán, ha teljesen megfeledkezünk ezekről az adatokról, és egy új adatsorra alapozzuk a pszichológiát: a nyilvános viselkedésre. Ez egyértelműen összhangban van a paradigmák Thomas Kuhn-féle (1984) értelmezésével. A würtzburgi iskola kísérleti munkái a régi paradigmát (az önmegfigyelésre alapuló kísérleti pszichológiát) új területekre terjesztették ki: a gondolkodási folyamatok elemzésére. Ez a kiterjesztés a régi paradigmával nem összeegyeztethető eredményekre vezetett, olyan adatokra, melyek a lelki élet nem érzéki elemeit emelik ki. Így aztán az ifjútörökök új paradigmát javasoltak, mely teljesen eltérő módszertani és lényegi elkötelezettségeket tartalmazott. Ez az értelmezés némileg megkérdőjelezhető persze. Hiszen a régi paradigma – hogy ezzel a kifejezéssel éljünk – számos nagy eredménye, például az emlékezetkutatásban, úgy jött létre, hogy nemigen hivatkoztak az önmegfigyelésre. A hatvanas években a pszichológia adatainak ez a bizonytalansága újra központi tényezővé vált. Ez egyébként érvényes minden más társadalomtudományra is. A pszichológia esete csak azért központi jelentőségű, mert a kemény társadalomtudományok közé sorolta be saját magát. Ötven év múltán érdekes módon a kérdés most már nem az önmegfigyeléssel mint a kutatás gyenge pontjával kapcsolatban merült fel, hanem magával a szentségesnek tekintett viselkedéssel kapcsolatos megfigyelési torzítások kerülnek előtérbe. Maga a kísérleti pszichológia (Rosenthal 1966, úttörő munkáiban) mutatott rá arra, hogy milyen szerepe van az elvárásoknak mind állatkísérletekben, mind emberileg igen fontos helyzetekben, például a Pygmalion-hatás keretében. (Eszerint az állítólagos teszteredmények alapján butának besorolt gyerekek kezdenek butákká válni.) Ezek a vizsgálatok rendkívül fontosak voltak a kísérleti pszichológia számára is, mivel rámutattak a rejtett kommunikációk jelentőségére a viselkedés meghatározásában. Ugyanakkor nagyon fontosak voltak a mindenféle kísérletezést élesen bírálók számára is. Egyik kollégám, Garai László még 1994-ben is a Rosenthal-vizsgálatokat idézte velem szemben mint a tágan értelmezett kísérletezés lehetetlenségének bizonyítékát. Yüklə 6,13 Mb. Dostları ilə paylaş:
|