Cseres tibor vízaknai csaták regény tartalom

1917 - Iaşi-ból nézve

Megérkezik végre a hadianyag, és a francia misszió segítségével átszervezzük a román hadsereget a modern háborúra.

Két részre osztjuk a hadsereget. Az egyiket Észak-Moldvában szervezzük újjá, a másik hadsereg Averescu vezetésével a front védelmére rendezkedik be.

Újjászerveződik a hadvezetés, és Ferdinánd király lesz a moldvai orosz-román front főparancsnoka. Helyettesei: Szaharov orosz generális (akit később Skerbacsev követ), s román részről Prezan tábornok. Bertholet a király közvetlen tanácsadója. Az új román hadsereg kb. 400 ezer főből áll. Májusra az újjászervezés befejeződött. Iaşi-ban május 10-én az erdélyi önkéntesek légiója is leteszi az esküt.

Albert Thomast Pétervárról jövet elkísérte volna Kerenszkij, de neki más dolga akadt a harctéren.

Iaşi-ban Ferdinánd királlyal az élen uralkodói pompával fogadták. Ő elutazása előtt nagy beszédet tartott, dicsőítette a királyt, de főleg Mária királynét (aki őt elbűvölte), tiszteletére még Verhaeren belga költő verseiből is szavalt.

A katonák előtt azt mondta: amilyen jól áll önök vállán a francia puska, olyan jól fogják azokat használni.

A francia tiszteknek: Ti pedig Franciaország tisztjei, akik itt jelen vagytok, olyanná alakít­sátok a román hadsereget, mintha a tiétek lenne!

Alig hagyta el Romániát A. Thomas, egy román újságírónak a következő nyilatkozatot tette: - Mégsem kellene, hogy Románia a területekre vonatkozó minden reményét csak az aláírt szerződésekhez fűzze, hanem kiterjedt propagandába kellene kezdenie, mellyel igazolja jogait, lemondva arról, ami nem jogos, még ha benne is van a szerződésben.

Iaşi-ban felütötte fejét a nyomor. A túlzsúfoltság, az általános szegénység, a piszkos város - járványok fészke. A közhangulat rossz, a háborút mindenki elítéli.

Take Ionescut, a konzervatív párt “fejét” Brătianu tárca nélküli miniszterként bevette a kormányba. Nézeteltérések miatt azonban Take hamarosan kilépett. Aztán megint vissza, a király kérésére.

Május elsején a bojárok számára félelmes felvonulás történt Iaşi-ban: katonatömegek, sőt tisztek vörös zászlók és feliratok alatt meneteltek, a demokrácia evangéliumi jelszavai mellett követeltek kártérítés nélküli és annexiót mellőző békekötést.

Ha Elzász-Lotaringia nem számít annexiónak - írták némely lapok -, Erdély Romániának adását sem kell annak tekinteni.

Kornyilov - Brătianu pétervári fogadtatásán - az 1877-es orosz-román fegyverbarátságról emlékezett s hogy a román területek felszabadítása Oroszország becsületbeli ügye.

Az orosz fogságból légióvá szerveződött román katonák felavatásán Jorga így beszélt: “Tettekre érkeztetek, mert országokat soha nem szavakkal alapítottak, hanem inkább szavakkal veszejtettek el. Íme az ellenség, amely ellen valamennyien felkeltünk: az álnok osztrákok, a vad magyarok - valamennyien el fognak pusztulni: mert fellengzős szavak hazugságaitól hagyták magukat megtéveszteni - Stefan cel Mare volt a ti uratok Bukovinában, ahogy nekünk, idevalósiaknak is urunk volt. Uralma kiterjedt Erdélyre is, Beszterce vidékére is, Csicsó várára és a ti Erdélyetek közepére is, Küküllő várára. Ő parancsolt ott, s mikor a fölfuvalkodott magyar király, a román vitéz és a magyar Szuka (Căţea) fia Mathias Corvinul idetévedt, hogy Stefan cel Marét megsemmisítse, megkapta azt, amit a minket meggyalázó egész német, török, bolgár, magyar söpredék meg fog kapni - román nyilat a hátába.”

Jegyzet:

Így a történettudós a múltról. S a valóság: Mátyás király segédcsapataival (székelyekkel is) Nagy Jován 1475 januárjában fényes győzelmet aratott a török fölött. A zsákmányolt török zászlókból, hódolata jeléül, küldött Mátyásnak is, akitől hűsége jutalmául Küküllő és Csicsó várát kapta.

Földreform, választójogi reform! Az, hogy Románia a háború kellős közepén határozza el magát alkotmányos reformokra, sokakat csodálkozással tölt el, de ezek nem tudják, hogy a számtani logika és a politikai taktika két különböző dolog.

“Úgy az általános választójogot - hangoztatta Brătianu parlamenti beszédében -, mint a nagybirtokok kisajátítását megköveteli a mostani idők szelleme, megköveteli szuverenitásunk kiterjesztése a Kárpátokon túlra. El kell majd intéznünk a zsidókérdést is - mondta. - A kérdés arculata megváltozik attól a perctől, amikor Románia elhatározta, hogy áldozatot hoz azért, hogy a szomszédos román területeket magához csatolja. Ezeknek a területeknek zsidó lakossága ugyanis állampolgári jogokat élvez...”

A központi hatalmak a román front ellen megsemmisítő harci műveletre készültek, úgy mint tavaly Munténiában. A tervük az volt, egyik hadseregük Galícia és Bukovina felől ereszkedik le a Dnyeszterre, vagy - az ellenállástól függően - a Prutra, esetleg a Szeret folyó vonalán, elvágva a moldovai hadsereget az orosztól. A másik német támadás célja délen áttörni a román arcvonalat Galac és Foksány között, utat vágva a Prut folyó felé. Evégett újabb csapatokat hoztak Romániába, ezeket Foksány és Namoleasa helységek között vonták össze.

A román vezérkarban újra kezdődött a versengés Averescu és Prezan tábornokok között. Prezan terve az volt, hogy rést kell ütni a német hadseregen Galac és Foksány között s az egyesült román-orosz hadseregek űzzék őket a Dunába, vagy a hegyek közé, ahol a második román hadsereg majd megsemmisíti őket.

Kornyilov offenzívájának csődje, veresége Galíciában, Tarnopolnál, ahol az orosz gyalogság nem akart harcolni, arra kényszerítette a román hadvezetést, hogy megállítsa északon a második hadsereg előnyomulását és lefújja a délen az első hadsereg támadását, a tervezett időpont előtt egy nappal.

De Averescu nem fogadott szót, megindult, s a régi (besszarábiai) határig nyomult előre. Csak július 19-én állt le. Ezekből a hadműveletekből tevődött össze a mărăşeşti-i csata.

Július végén következik Mackensen ellentámadása. A román-orosz csapatokat a két legszélesebb szárnyon, a Szeret völgyében és Ojtoznál támadják.

Véres harcok dúltak sokhelyt s a román csapatok hősiesen védekeztek. A legelszántabb össze­csapások Mărăşeşti, Dvaga, Panciu, Cosmesti körzetében az I. hadseregnél voltak. A hegyek­ben Onesti, Ojtoz, Tg-Ocna körül folytak a legvéresebb harcok. Itt Averescu együtt operált a IX. orosz hadsereggel, amelyet Mannerheim finn származású marsall vezetett s a két parancs­nok jó viszonyban volt egymással, az együttműködés itt jobb volt, mint egyebütt s egyébkor.

Végül is sem Ojtoznál, sem Mărăşeşti-nél, befulladt a német haditerv, célját a támadás nem érte el, nem tudott behatolni Moldovába. A nagy csaták, amelyeket a Szerettől a hegyekig vívtak, Mărăşeşti csata néven emlegettetik.

Prezan tábornok rövid értékelése:

- A mărăşeşti-i csata ragyogó taktikai győzelem, amit a hegyi terep nehéz feltételei között egy stabilizálódott ellenséggel szemben értünk el, jelentékeny erőkíméléssel. Mindez a kitűnő taktikai koncepciónak, a jó előkészítésnek és a csapatok harmonikus együttműködésének volt köszönhető.

- A keleti front körülményei között a taktikai győzelmeket általában nem lehet, lehetett stratégiai győzelmekké fejleszteni. A román hadvezetésnek el kellett ejtenie további offenzív szándékát, a II. hadsereg tökéletesen teljesítette feladatát.

- A Mărăşeşti-i csata viszont a Moldova kapuja előtti győzelem - stratégiai, mert meg­akadályozta, meggátolta a németeket, hogy a román hadseregen átgázoljon. Moldova kapui nem nyíltak meg előttük. Nem sikerült áthatolniuk Moldován.

*

A Mărăşeşti előtt harcoló román hadsereg orvosfőnöke ezekben a napokban Moldován Károly szebeni sebészfőorvos volt. Traján Marghilomannal így közölte, ama nevezetes nap élményeit:

“A hadsereg életveszélyesen eltetvesedett. A tífusztüneteket mutató katonákat pánikkeltés nélkül kiemeltem. Ám ez kevés volt, tennem kellett valamit! Az arcvonalon! Harcoló seregben. A szokásos fertőtlenítés kivihetetlennek látszott, de felelősségem terhével mégis tennem kellett valamit. A hadseregparancsnok hozzájárulásával, az osztályparancsnokok berzenkedése ellenére a következőket rendeltem.

A bővizű Tihon patakot szemeltem ki tervem végrehajtására. Ez a folyócska a két arcvonal között, mintegy járőrözési határt jelentett eddig.

Elrendeltem, hogy a hidászok verjenek rögtönzött hadihidat. Parancsaim ezután gyorsan peregtek: egy zászlóalj (teljes harckészségben, tetvesen) foglaljon laza előőrsvonalat kb. egy kilométerre a patak előtt, s fedezve-rejtőzve biztosítson.

A Tihon alsóbb szakaszán, alkalmas partos helyen, sűrű, de vízáteresztő lécpalánkokkal lezárattam a patak medrét egész szélességében.

Mikor a biztosító zászlóalj elhelyezkedett, az arcvonal-hadosztály egész legénységét levetkőz­tettem, hogy felsőruházatukat fertőtleníttessem.

Előző héten kaptunk az angoloktól ötvenezer inget s ugyanannyi gatyát. Bokában pertlis, hófehér gatyákat.

Ezekből most tízezret targoncákon elhelyeztettem a patak túlpartja hosszán, kupacokban. Hosszú szuronyos puskájukkal s teli tölténytáskákkal futásban átzavartam a hadosztályt, meztelenül, mert levetett göncüket még a hídra lépés előtt a vízbe kellett vetniök. A szakaszonként előkészített túlparti fehérneműs kupacok közelében, szakaszonként gúlába rakattam a felszuronyozott puskákat, s bele a hűs vízbe!

Félórás fürdést rendeltem el. A tetves ingek, redves gatyák ezrei már a lécgáton valóságos áradást okoztak, mikor a boldog, egymást fröcskölő katonák - ki szappannal, ki kaviccsal, ki homokkal végre-végre tisztára sikálták magukat.

Még nem telt el a kiszabott félórányi fürdésidő, amikor a hadosztályparancsnok, aki tisztjeivel végig jelen volt a tisztálkodásnál, kétségbeesett fegyverbé-t parancsolt patakhosszant az emitt maradt alparancsnokoknak.

A németek, megneszelve valami harctéri lazaságot, az egész, több kilométeres frontszakaszon támadást indítottak.

A biztosító zászlóalj néhány percig, de negyedóránál semennyivel sem tovább megpróbálta feltartóztatni a rohamkiáltásokkal előretörő németeket.

Közben a fürdőző hadosztály partra ugrott - amint szokás mondani - csakugyan egy emberként. De a fegyverbe! kiáltást egyöntetűen úgy értelmezték - közmegegyezés nélkül -, hogy testi fegyvereiket rejtendő, gatyát ragadtak maguknak a kijelölt gatyakupacokból. Kinek szűk, kinek bő jutott.

Amikor derékszíjukat és tölténytáskájukat felöltötték, a német roham már elsodorta a tetvesruhás zászlóaljat. S a túlparti alparancsnoki üvöltéseket már nem kellett értelmezni - csak egy teendő maradt, az ellenroham s a kézitusa.

De már erre nem került sor. A hadosztálynyi erejű (talán még nagyobb) német támadó erő, a fehér gatyás meztelen felsőtestű hajadonfős tízezer román katona elől megfutamodott. Aki tehette, tűzzel üldözte a megfutamodott ellenséget, mely halottakat, sebesülteket, eldobált fegyvereket hagyott maga után.

Egy sebesült német katonát megkérdeztem, mi történt rohamozó bátorságukkal? Azt felelte: sokat beszéltek róla, hogy a franciák afrikai segédcsapatokkal jönnek a románok segítségére. De hogy ilyen váratlanul kellett szembekerülniök az afrikaiakkal, ez megdöbbentette valamennyiöket.

Igen, a hófehér gatya s a született barna felsőtestek!

A hadseregparancsnok hezitál, hogy magas kitüntetést adjon vagy mély seggbe rúgást.”

*

Take Ionescu a legválságosabb hadihelyzetben azt javasolta, a német nyelvet töröljék el minden román iskolából. “Nagy-Romániában első dolgunk lesz összeforrni a Kárpátokon túliakkal, gazdaságilag is, kulturálisan is. Márpedig az ottani románok a német nyelven keresztül szívták magukba a műveltséget, mert szegény magyar kultúráról kár volna beszélni!”

(Traján megjegyzése: És Budapest? És Kolozsvár! Ahol az erdélyiek nagy része tanult.)

Jorga szerint Take javaslatának fő oka: egy kukkot sem tud németül.

Titu Maiorescu halálakor Take Ionescu azt írta, hogy későn halt meg. Túl későn. Előbb kellett volna. Carp hibái, Marghiloman könnyelműsége alkalmat adtak neki arra, hogy élete végén is fontos szerepe maradjon.

Ő, az erdélyi mondhatta, hogy Erdély nem akar bennünket.

Take Ionescu egy cikkében gazembernek nevezi Alexandru bácsit, mert egy beszédében, állítólag, azt mondta, hogy:

“Ami Erdélyt illeti, véleményem szerint az erdélyi románokat konciliáns politikával meg lehet békíteni. A nép nem akar mást, csak hogy nyelvét és vallását ne bántsák. Az értelmiségiek előtt pedig meg kell nyitni az utat a parlament és a vezető állások felé. Akkor nem akarnak majd Romániába jönni. Különben is, Erdély magasabb kulturális szinten van: jobbak az iskolák, a nép műveltebb, a közintézmények haladottabbak, fejlettebbek. Hogy lehet ép ésszel követelni, hogy a lakosok ide gravitáljanak...”

(Az Alexandru bácsit legazemberező Take-cikk az Evenimentul 1917. szeptember 30-i számában jelent meg. Az interjú, melyet Take Ionescu idéz, a budapesti Az Újság-ban jelent meg szeptember 25-én Szádeczky Lajos, kolozsvári történészprofesszor tollából.)

Massaryk Tamás, a cseh komité vezetője október 22-23-án két napot töltött Iaşi-ban, s így nyilatkozott: “Azért jöttem, hogy érintkezésbe lépjek a románokkal, kiknek érdekeltségeik az Osztrák-Magyar Monarchiában azonosak a mieinkkel. Ennek a háborúnak elsődleges célja a Habsburg-monarchia feldarabolása.”