1887
A választások előtti konferencia immár szokásossá vált. A metropolita most is bejuttatta a tanácskozók közé Moldován Györgyöt azzal a megbízással, fékezze a fékteleneket.
Bármint határoztak a konferencián, a metropolita Roman Miron szentenciája érvényesült: La capăt pocneşte biciul! Vagyis: Csattanjon végén az ostor, vagy éppen ne csattanjon. Nyár végén vedd számba a nyájat. Toamna, se numără bobocii! Hogy a végén mi történjék, azt Mocsonyi Sándorral és Babes Vincével, az eleddig aktivista bánáti-alföldi képviselőkkel kellett megbeszélnie Györgynek.
Mert a május 12-i választási gyűlésen elhatározták, hogy továbbra is fenntartják az 1881., illetőleg 1884. évi nemzeti programot, azzal a hozzáadással, hogy “a Nemzeti Párt harcolni fog minden állami szervtől származó, vagy bárhonnan eredő magyarosítási törekvés ellen”. Aztán: “az erdélyi románok továbbra is fenntartják a passzív rezisztencia politikáját. Tekintve a magyarországi és erdélyi románokkal a választásokon való, folyamatosan tapasztalt hivatalos visszaéléseket, az igazságtalanságokat... pénzzel, étellel-itallal való korrumpálást, fenyegetődzést és bosszúállást azokkal szemben, akik tiltakozni mertek... a nép demoralizálódik, szívében szeretet helyett utálkozás és megvetés gyülemlik a szabadelvű intézmények, sőt az állam és a művelt társadalom céljai iránt, mely hatalmát tévesen gyakorolva a nép minden honpolgári erényét aláássa és lerombolja, amiben a hazára, a békére, a nép haladására a legveszedelmesebb következmények rejlenek.
...az utolsó választási időszak tapasztalatai szerint, a magyar országgyűlés nem kínál nekünk semmi biztosítékot az ellenőrzésre az általa megszavazott és a Korona által szentesített törvények alkalmazására, ezért a gyűlés távolmaradást jelent be a »részek« nevében is a választásokból és az országgyűlési választási mozgalmaktól, felhatalmazván a központi bizottságot, hogy a magyarországi és bánsági részek ama kevés választói körzetében, amelyekben programunk és pártunk érdekei a jelöltség elfogadását és pártunk részvételét a választásokon megkövetelik, ezeknek kezdeményezésére, a központi bizottsággal egyetértésben kivétel tehető.
A román népnek e gyűlés által ajánlott állásfoglalása, pontosan és sajátságosan megindokolva egy memorandumban, e gyűlés nevében, küldöttség által a Korona tudomására hozandó, hogy érdeme szerint s ne az ellenfél feketítésével értékeltessék.”
Roman Miron a határozat olvastán megjegyezte: - Látszik, kedves fiam, hogy nem a te célratörő logikád szerint fogalmazódott meg a gyűlés akaratának summája. Mármost az a fontos, hogy ez a köntölfaroló szöveg ne alakíttassék át memorandummá. Ez legyen nem éppen könnyű feladatod, kedves fiam.
Feladatát Moldován György úgy oldotta meg, hogy úton-útfélen javasolta, hogy Babeş Vincének és Mocsonyi Sándornak - hiszen kedvükért szerepel a határozatban a “kivétel tehető” mondattöredék -, a két aktív politikát gyakorló képviselőnek is jusson hely a Memorandum szerkesztőbizottságában. S mihelyt őket rá lehetett beszélni, hogy válasszák a részvételt, Moldován megbízatása teljesítve volt. Ő tudta ugyanis, hogy ők ketten nem helyeselték a Memorandum Őfelsége elé terjesztését, s valóban (külön érseki utasítás nélkül) taktikájuk az volt, hogy lehetőleg késleltessék a Memorandum végleges megfogalmazását, abban a várakozó hazárd reményben, hogy majd csak közbejön valami, olyan szerencsés-szerencsétlen esemény, amely az Emlékirat felterjesztés lehetőségét semmissé teszi. Három évig húzták-halogatták a szöveg csiszolását, finomítását, amíg a szerencsés-szerencsétlen véletlen esemény bekövetkezett.
Moldován György hátráltató súgásairól Júlia mindig előre (előző este) értesült, s örökkön aggódott, hogy a politikai passzivitás erdély-részi román Memorandum sürgetői előtt elébb-utóbb lelepleződik férje, s lehetetlenné válnak a vízaknai-nagyszebeni társadalmi tényezők körében. Roman Miron védelmében, mely mindig csak titkos lehetett, Júlia nem bízott (s maga György sem nagyon), minthogy az érseknek a saját tevékenységét is folytonosan lepleznie kellett.
- Költözzünk - sóhajtotta esténkint az asszony - akár Kolozsvárra, akár...
- Kolozsvárra? Hogy ott megint s újra nyakamba zúduljanak az esküdtszéki ügyek.
- Akkor Székelyudvarhelyre, ott nincsen esküdtszék.
Székelyudvarhelyet az ikrek gimnáziumba adása végett is emlegette Júlia.
- S a klientélám? Az ügyfeleim oda nem jönnek utánam. - S rátapintva felesége valódi szándékára: - Nem vagy megelégedve édesanyám nevelésével?
- Ó, dehogynem! Hiszen ő is velünk költözhetne.
- Itt hagyni a szülőházat! Idegen világba kényszerülni.
A gyötrődésnek ebben az állapotában Júlia mindig sírva fakadt, megbántva székely mivoltában.
- Hát tenéked Udvarhely idegen világ?
1890
Az a véletlen esemény, amelyre a memorandumhalogatás hívei vártak, szeptember 11-én el is következett, ha nem is úgy, amint Babes és Mocsonyi elképzelték. A Tribuná-ra egyszerre két súlyos sajtóper zúdult, s ezúttal s ugyanaz nap a kolozsvári esküdtek előtt tárgyalták mindkét ügyet. A szebeni komité egy híján valamennyi tagja megjelent a tárgyaláson, hogy erkölcsi nyomást gyakoroljon az esküdtek döntésére. Mocsonyi Sándor volt a távol lévő férfiú, de nem volt ott Moldován György, az eddigi, szokásos szebeni védő sem.
Ezúttal nem Slavici volt a vádlott, őt már április 25-én ugyancsak sajtóvétségért egyesztendei államfogházra ítélték - ugyancsak s már Kolozsvárott. A bűnbak Balteş, nem volt kéznél, szokásos pénzért vállalt büntetését töltötte, Slavici, a felelős szerkesztő egyébként is meg akarta mutatni, hogy az esküdtek Kolozsvárt is az ő ártatlansága mellett törnek lándzsát, azaz adnak igazságot.
Szeptember 11-én az egyik vádlott, a Slavici helyét betöltő felelős szerkesztő, bizonyos Albini Septimiu volt, a másik egy féktelen szónok, de írásban is harsányan megnyilatkozó pap, Macaveiu atya. A vádlottak s ügyetlen-tapasztalatlan védőik a biztos diadal előlegezett bátorságával nemcsak a vád tárgyát képező írásművek szövegét ismételték meg szinte szó szerint (bízva az esküdtek szíve rezdüléseiben), de a pópa cikkének folytatásaként az ősi dákoromán haza folyamatos bitorlásával vádolva a magyar népet, távozásra szólította a bírákat s magát az ügyészt is, amennyiben más lenne a véleménye.
Hát a királyi államügyész-helyettesnek alaposan más véleménye volt. Csaknem kétórás, történelmi érvekkel körülbástyázott vádbeszéde - nemcsak az inkriminált két cikk lázításelemeit, hanem a Tribuna egész működésének igazság- s hamisítástartalmát feltárta.
A királyi ügyészhelyettes nemcsak gondosan ügyelt a túloldal minden írott és elhangzott vérvádjának megsemmisítésére, hanem a román nép érdekeinek védelmére fordította azokat, a magyar érdekek igazával megegyezően. “Szokássá lett Macaveiu pópa köreiben, s még templomokban is azt hirdetni, hogy a magyarok új törvényei erőszakkal tépik le a román anyák kebeléről a hároméves gyermekeket, és zsandárokkal kísértetik be őket a kisdedóvókba, hogy ott kizárólagosan magyar oktatásban részesülvén, anyanyelvüket elfelejtsék, és magyar janicsárokká neveltessenek!”
S a hároméves kis janicsárok fantom képzetére olyan erőteljes szónoklati kupolát emelt, hogy a vakmerő közbekiáltozó pópa is megnémult, s csak reszkető szakálla jelezte ítéletsejtő lelke riadozásait. A vádbeszéd igen nagy hatással volt a megosztott véleményű hallgatóságra: a kezdeti hangos véleménynyilvánulásokat beszédes csönd váltotta fel, az esküdtek is maguk elé meredve megrendülten hallgattak. A középen bírákkal szuggeráló helyen ülő komitétagok is abbahagyták összesúgásaikat, s rosszat sejtve némelyikük magáról megfeledkezve bajuszát rágta.
Az esküdtek s a bírák véleménye egyhangú volt: a felelős szerkesztő félévi, a nyughatatlan pópa másfél évi államfogházat kapott.
A román nemzeti komité ott lévő tagjai (egy kivételével tehát) még Kolozsvárt megállapodtak, hogy sürgősen össze kell ülniük Nagyszebenben, hogy őfelsége elé fölterjesztő magyarázattal forduljanak, nehogy a Trón körül a románság sérelmei és érdekei “az ellenfél feketítésével értékeltessenek”.
Dr. Raţiu János tordai ügyvéd, néhai Moldován János barátja, a központi választóbizottság elnöke, nem kis kétségek között a rövid terminus miatt, október 27-re hívta össze a magyarországi és erdélyi választók nagygyűlését Szebenbe.
A nagygyűlés jóváhagyta a legutóbbi alkalmak három Memorandum-ra vonatkozó elhatározásait. Indokoltnak tartották az egybegyűltek azokat a megokolásokat, amiért mostanáig nem tartották helyesnek, hogy a Memorandum-ot a Magas Trón elé terjesszék. Ugyanakkor, tekintettel a megnehezült helyzetre, utasítják a Központi Bizottságot (Komitét), hogy készítsen el egy politikai memorandumot, mely foglalja magába a román nép minden politikai sérelmét, és a sérelmeket akkor hozza a Magas Trón tudomására, amikor ezt szükségesnek látja.
A választói nagygyűlésre (talán tévedésből) apjok helyett Carol Moldovánt hívták meg, akkor már kolozsvári kórházi orvost. De az érsekmetropolita jogtanácsosaként ott volt György is, egy szavazatnál erősebb befolyást gyakorolva a kétnapos tanácskozás menetére.
A Memorandum-bizottság elnökévé György sugalmazására Babeş Vincét választották. Carol - Károly ellene szavazott, hangoztatván, hogy ő úgyis csak gátolni fogja a felterjesztés ügyét, de többség szerint, némi hunyorítással éppen azért lesz a Memorandum kikerülhetetlen, mert Babeş tudja, hogy ő kilenc esztendeje az ügy kerékkötője.
A Tribuna válsága azonban nem múlt el. Ion Slavici nem tért vissza a szerkesztői székbe: visszavándorolt Bukarestbe, a liberális vezér Sturdza Demeter védőszárnyai alá, abban a hiszemben, hogy ott többet tud tenni az erdélyi román mozgalomért, mint Nagyszebenben.
Dostları ilə paylaş: |