Cseres tibor vízaknai csaták regény tartalom

1881

Április végén Károly levelet írt Bukarestbe Aszpáziának: “Ha még életben akarjátok látni apánkat, a szokásos nyaraló látogatást hozzátok előbbre: gyertek korábban (veniţi ceva mai de vreme).”

Dan Marghiloman, Aszpázia férje még nem járt Vízaknán, s a bukaresti esküvő óta nem látta apósát, de hozta-húzta a kíváncsiság, honnan indult felesége, aki idén a legmagasabb körökbe jutott fel a román fővárosban. Május hatodikán érkeztek, a hatodféléves Trajánkát sem hagyták ott, sőt még nevelőnőjét sem, kit az elemi tudományok elsajátítása s francia társalgás végett fogadtak a fiúcska mellé.

Az út egy részét vonaton, a többit hintóval tették meg, a bevagonozást a két kiteljesedett pejlóval a kocsis intézte, mindig a menetrendszerű személyvonathoz kapcsolt teherkocsiban.

Vízakna bája emelte a Moldován család egyszerűségét s vele Aszpázia gyermekkorát. Utólag mindent elégedetten helybenhagyott a vő vendég. Semmit nem bírált, magatartásán az udvarias derű uralkodott. Lehet, hogy épp az önuralom által, de bizonyosan az által is, hogy rajongó pillantásaival Aszpázia érett szépségén feledkezve, megfeledkezett minden egyébről.

Dan Marghiloman bojárosan öltözött, utazókabátja alatt is mellényt viselt, amelynek két zsebét átívelte vastag arany óralánca, domborodó pocakja fölött. Testes, szinte kövér mozdulatai harmonikusan illeszkedtek termetéhez, amint mellénye bal zsebéből negyed­óránkint, ellenőrizendő a lassan múló időt felpattintott nehéz aranyórájára tekintett. Ilyenkor pecsétgyűrűs jobb keze dominált.

A Moldovánok semmilyen gyűrűt nem hordtak, csak ünnepi alkalmakkor az apa, a megkímélt jegygyűrűt.

Moldován János nem haldoklóként fogadta a vendégeket; maga intézkedett, hogy a fürdőszálló két lakosztályát frissítsék fel téli zordságából, fűtsenek be, nehogy fagyoskodniok kelljen a bukaresti uraságoknak, kik mellesleg rokonok is.

Egyiket a házaspárnak, másikat a nevelőnőnek a lurkóval. Így tervezte Moldován, nehogy a párizsi nő magában valami ledérségre gondolhasson, éppen itt, Vízaknán, a Moldovánok kontójára.

Nemcsak a rangos ellátás vagy éppenséggel az alkalmatlanság miatt volt szükség a szállodai elszállásolásra, de az ikrek miatt is: velök édesanyjuk, Moldován Györgyné, született Csutak Júlia eleve a Szaplonczay házba vette be magát, s ha egymaga érkezik Aszpázia, akkor is nehezen fértek volna meg, mert ilyenkor György is melléjük fészkelődött. De a kocsisnak jutott hely a Moldován házban, ott az istállók is, a béresszoba is már évek óta üresen álltak.

Aszpázia mintha nem tudna, vagy nem törődne apja állapotával, kislány szokása szerint nagy óvatosan apja térdére ült, s frissen igazított-borotvált szakállát cirógatva, kérlelve-kétkedve formán kérdezte, vajon helyeselné-e a tata, hogy immár gyermekes asszony létére udvar­hölgy­ként a királyi udvarhoz szegődjék Erzsébet királyné kíséretébe.

Örökösen jelenlévő testi fájdalmai és tegnapi politikai sikere mellett, külön meglepetés volt Moldován számára a leánygyermeki közlés, s csak azért nem járult hozzá a fényes lehető­séghez, mert Aszja arcán aggodalmat látott, s a női test a térdén okozott fájdalomra vonta figyelme felét. Nem gondolt rá, hogy lánya aggódása leginkább s éppen az ő testi állapotáról tanúskodik.

- Ezen még gondolkoznom kell, kislányom. Adj időt, hogy magamban meghányjam-vessem. De mondhatom, bármint döntenék is, nagyon meg vagyok tisztelve, hogy a vízaknai Moldován-csemete a királyi trón közelébe hívatik.

Négyszemközt maradván, Aszpázia felelősségre vonta kisebbik öccsét, bár egy enyhítő, csókszerű arcul legyintéssel.

- De hiszen édesapánk minden, csak éppen nem haldokló.

- Az örömhír, hogy tegnapelőtt másodmagával képviselővé választották a vízaknai román szavazók a nemzeti párt alakuló értekezletére.

Aszpáziának meg kellett magyarázni a megbecsülés jelentőségét.

- Nem lehetséges, hogy érkezésünk öröme tette őt ily aktívvá?

- Az is lehetséges, de az bizonyos, a megválasztás híre szökkentette ki.

Dan, Daniel meghallva apósa sikerét, fellelkesült, s még inkább, mikor megtudta, már a jövő héten megalakítják demokratikus küldöttgyűlésen a román nemzeti pártot, s éppen a közeli Szebenben. Mindent akart tudni e dologról, s imponált neki, hogy az itteniek nem oszlanak liberális vagy konzervatív felekezetre, hanem együtt akarják megvívni politikai csatájukat.

Csakhogy Moldován János fellobbanó öröme ellenére sem szándékozott átmenni Szebenbe, bár a választás eredményét visszautasítani sem volt ereje. Kétféle döntését fiai a testi gyöngeség tétovázásának minősítették, ha nem is belenyugvó helyesléssel.

Daniel volt az, aki nem csappanó lelkességgel a gyűlésremenetelt sürgette, magát is elszánva, hogy valami módon részt vesz ezen a Bukarestbe is bizonnyal átsugárzó tanácskozáson.

A felnőttek vitáinak, aggodalmas hezitálásának felhőit órákra, fél napokra elfújták, feledtették értelmes gügyögésük bájával az ikrek; Csongor és Tünde. A leányka már fogódzva-állva “beszélt”, a fiú megfontolt lustán ültéből magyarázott. Trajánka repesett az “unokatestvérkék” bűvöletében. Aszpáziát anyás rajongásrohamok fogták el, s még Daniel is lehasalt az egy­esz­tendős kicsik mellé, s két mutatóujját ajándékozta szorongatnivalóként dundi kezecskéjükbe.

Elkövetkezvén a nagy nap, május 12-én az urasági hintóval - Daniel dicsőségben nem tűrt ellentmondást - átkocsiztak Szebenbe a férfiak mind a négyen.

Moldovánt régi ismerősök ölelgették, amint kisebbik fia és veje betámogatták a gyűlés­terem­be. Györgyöt a metropolita titkára árgus szemmel kiemelte a sokaságból, Daniel tekintélyes külsejének köszönhette, hogy minden formaság mellőzésével bebocsátották a gyűlésterembe, holott a százötvenhárom választott küldött megbízó levelét páronkint megvizsgálták, azonosították név szerint, személy szerint.

Daniel valósággal lelkendezett, hogy idegen ország területét tapodva nincsen rá szüksége, hogy anyanyelvén kívül más idiómát használjon.

Az első fél nap szónoklatait türelemmel figyelték a vízaknaiak, csak Danielnek kellett kiegészítésekkel szolgálniok az erdélyi helyzet s körülmény megértéséhez. De az előterjesztés praeambulumában sok minden megvilágosodott.

Miután a románok több ízben megkísérlették Magyarország államférfiait, a kormányt és az országgyűlést arra indítani, hogy a románokat is a haza hű fiainak elismerjék, végre a nép vezérférfiai felhasználták az 1881. évben a magyar nemzetgyűlésre nézve, a dualizmus óta ezúttal ötödször bekövetkezett új, háromévi választási időszakot, s mindazon választó­kerü­letekből, hol románok laknak, mégpedig a tisztán, vagy túlnyomóan román országrészekben, maguk a választók által választott egyénekből álló, nemzeti értekezletet hívattak egybe. Fő célja e gyülekezetnek az, hogy Magyarországon és Erdélyben, román nemzetnek a köztör­vényhatóságokban és községekben az itt elhatározandó politikának keresztülvitelében a megválasztott megjelentek buzgón és lojálisan működjenek közre. Minthogy ez az értekezlet a román nemzeti párt megalakulását határozandja el, románlakta részek számára.

Moldován Jánost nem sokkal ebéd előtt kitámogatta Carol fia s a figyeléssel Daniel magára maradt, nem lévén nyelvi nehézsége. A vízaknai küldött csak másnap tért vissza ugyancsak fia kíséretében. Az ismételt katéterezésektől szemlátomást megrokkanva, talán megőszülve is, mert a reggeli borotválkozást elmulasztva, arca sörtéi szürkén árulták el, milyen lenne tar koponyája, ha beszélni tudna hajakkal. Fia megadóan magára vállalta az ügyetlenséget, hogy a vizeletcsapolások minden eddiginél fájdalmasabbak voltak.

Régi barátja dr. Raţiu János szegődött melléjük nagy részvéttel, előre beszámolva a várható vitákról s fejleményekről, melyek az alföldszéli, aktivitást szorgalmazó képviselők és az Erdély-részi küldöttek között fognak kirobbanni.

- Rossz bőrben vagy, drága barátom, nem kellene itt időznöd az egészségtől kicsattanó és bajodra érzéketlen sokaságban: látom, férfigondjaid nagyon elsúlyosodtak.

Carol bosszúsan tűrte a kéretlen barát diagnózisát, de mégis megfogadta a tanácsot, másod­napján délután hazakocsiztak Vízaknára. Daniel szobát nyitott a legjobb szebeni szállodában, s a tanácskozás harmadik napján is részt vett. Aznap már semmiféle ellenőrzés nem történt a terem bejáratánál: Marghiloman Dan, a romániai Dolj megyéből származó Caraula községben birtokos bojár, erdélyi küldött módjára viselkedett s az újonnan alakult Román Nemzeti Párt programját szinte sajátjaként vitte negyednap Vízaknára, mert hogy kocsisa üres hintóval visszatérvén még egy áltó napot várakozott a Hotel udvarán szénáztatva lovait.

Egész úton észak felé haladva memorizálta a hintóban Dan, hogy a Moldovánok előtt exabrupto csillogtassa újonnan szerzett hazafiságát.

“A jogok, melyeknek törvényes úton leendő megszerzéséért a nemzeti párt közrehatni kíván, a következők: Először: Erdély autonómiájának helyreállítása. Másodszor: Minden románok által lakott vidékre nézve, a román nyelv használatának, úgy a közigazgatás, mint az igazságszolgáltatás terén leendő törvényes behozatala. Harmadszor: Behozatala annak, hogy a románok által lakott kerületekben román hivatalnokok, vagy a nem románok soraiból csak olyanok alkalmaztassanak, kik románul beszélni és írni képesek, s kik a román nép szellemét ismerik. A jelenlegi gyakorlat pedig, a román népet nem ismerő hivatalnokok alkalmazása megszűnjék. Negyedszer: A nemzetek egyenjogúságáról szóló törvényeknek a románság számára előnyös revíziója. Ötödször: egyházi és felekezeti iskolák autonómiájának kiküzdése és fenntartása, s ezek állami kincstárból történő segélyezése, azon véráldozatok arányában, melyet a román nemzetiség a hazának tesz. Hatodszor: új választási törvény alkotása, szavazati jogot minden állampolgárnak, ki egyenes adónak alá van vetve. Hetedszer: a román nemzeti párt minden, az állam közegei részéről közvetlenül vagy közvetve nyilvánított magyarosítási törekvést, hazafiatlan cselekedetnek tekintvén, ellensúlyozni fog.”

Nem minden követelést értett tökéletesen Marghiloman, például azt sem: a dualizmus kérdése ezúttal napirenden nem lévén, a nemzeti párt fenntartja magának a jogot, hogy erről a maga idejében később még nyilatkozzék.

Mert miért kell emlegetni azt, ami nincs, nem került szőnyegre?

Az úti memorizálásnak azonban nem maradt sok értelme, Vízaknára érvén apósát halva találta, s az általános szomorúságban s a temetési készülődésben a családban már senkit sem érdekelt az új párt programja.

Ágota mama, amint özvegy kezére vigasztaló kézcsókkal hajolt nála nem fiatalabb veje, úgy érezte, szólnia kell hozzá valamit a rokoni részvét viszonzásául:

- Beleegyezett, utolsó perceiben is segített azzal, hogy beleegyezett, mert nagyon szerette nagyobbik lányát.

A román mondatformálás kifogásolható lett volna, ám Daniel minden szót értett, csak éppen azt nem, mit akarhat közölni anyósa, a halottas szoba felé intve.

- Mibe egyezett bele a megboldogult?

- Hát hogy udvarhölgy legyen Aszja - súgta magyarul Ágota, majd tagolta románul: - Doamnă de onoare la curte.

Daniel elcsodálkozott.

- De hiszen már második hónapja a királyné mellett teljesít szolgálatot Aszpazia. Sikerült néhány nap szabadságot kapnia.

Ágota elkomorodott, a megboldogult helyett is kissé.

Csak néhány héttel később, Roman Miron érsek-metropolita kérésére, Moldován György fogalmazott egy új kiáltványt az ortodox vallású román Erdély-lakókhoz: a románságnak ugyan nagy szüksége van egységes és minden vonatkozásban szolidáris politikai cselekvésre, csakhogy ennek nem szabad az állam érvényes alkotmányával ellentétbe kerülnie.

A memorandumprogram, amit Bariţiu György és Raţiu János fogalmazásában oly hiába vitt Vízaknára, a Dolj megyei bojár - néhány év alatt szétfoszlott a Moldován György által fogalmazott Roman Miron körirattal szemben.

Hogy az esztendők hamuja alatt egy évtized múlva újra izzani kezdjen...