Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára

Menyecskeként a házasság kötelékében

Az alatt az öt hét alatt, amíg Bálint Anna feleségként Szentkirályon lakott, nem alakult ki testi kapcsolat a fiatal férj és felesége között. László József többször kísérletezett a fiatalasszony jó útra térítésével, eredménytelenül. Végül alaposan elverte a menyecskét, amivel végképp mindent elrontott. Bálint Anna elhagyta, és visszaköltözött a falujába.

A per tényállását rögzítő jegyzőkönyvben a fiatalasszony szókimondóan fogalmazott: „...soha közösülésünk sem volt...” A tanúk árnyaltabban, körülményesebben forgatták a szót: „...az ura őtet majd megölte azért, hogy ő nem közlette magát véle. Jósi is panaszolta, hogy ő ollyan szűz, mint ha soha sem házasodott volna meg”; Józsi... „...őtet eleget próbálgatta, de ő soha sem engedett néki”; „...megverte a férje azért, hogy nem akart melléje fekünni”; „Azt is mondá, hogy a kontyot ártatlan, érdemetlen viseli, mert ő most is ollyan, mint akarmelyik szűz lány”; „Azért vertem az éjjel is meg, hogy nem engedett nékem. Tőlem még felteheti a pártát, mert tőlem ollyan szűz még, mint a mái született gyermek.”

Az elhagyott ifjú férj panaszát és a fiatal férfit is kendező társalgási gyakorlatot jól adja vissza egy 37 éves szentkirályi asszony vallomása: „Minekutána elhagyta Panna az urát, azon a napon látom, hogy László József, a Panna ura, a mi életünkön jő keresztül, nagy kedvetlenséget mutatván, s kérdém: Ugyan kendet mi lelte? Azt felelé: Mi lelt? Ez a mennykő teremtette rosszféle asszony el hagyott.”

A per tanúi két alkalommal menyecskének nevezték a László József feleségének számító Bálint Annát. A menyecske szót a XX. századi magyar köznyelvi jelentésének megfelelő értelemben használták. Házasságban élő fiatalasszonyt jelöltek vele. Mindez azért fontos, mert némely székelyföldi falvakban a XX. század második felében a menyecske szónak „megesett lány” jelentése volt. Az ebből adódó nehézségek és bonyodalmak miatt több magyar néprajzkutatónak is meggyűlt a baja.²⁰

László József és Bálint Anna rövid mátkasága és még rövidebb házassága bővelkedett olyan eseményekben, mozzanatokban, sajátosságokban, amelyek válóokként kerülhettek szóba a házassági per során. Ilyen tényező volt a házasság erőltetése, a testi kapcsolat létrejöttének hiánya, a szennyes ruha külön mosása és a külön evés. Az utóbbi két tényező különösen megérdemli a történeti néprajz kutatójának érdeklődését.

A fiatalasszony annyira gyűlölte az urát, hogy szennyes ruháikat nem volt hajlandó egy lében mosni. A vőlegényt képviselő prókátor szavai szerint: „Az maga szennyes gúnyáját, egyet má­sát megszapullotta, mosta, az enyimet pedig egyszer sem, azt mondván másoknak, hogy az én gúnyámat inkább a patakba áztatja belé, hogy sem a maga gúnyája közé tegye a szapullóba.”

A ruhák külön mosását talán még indokolhatná az utókor néprajzkutatója valamiféle racio­nális, egészségi okkal. Az egy tálból evés megtagadása esetében azonban racionális ok szóba sem kerülhet, mivel a felhozható egészségügyi ok a XVIII. század végén még nem számított a közös étkezést kizáró tényezőnek. A kor paraszti étkezési gyakorlatának jellemző sajátossága volt, hogy a családtagok egy tálból kanalazták az ételt.²¹ Az egy tálból evés az összetartozás jelképévé magasztosult. Ezt a jelképet, ezt az íratlan elvet sértette meg Bálint Anna.

A vallomásokban jó példáit láthatjuk az egy tálból étkezés megtagadásának, illetve a helyi „közvélemény” emiatt érzett megdöbbenésének, felháborodásának: „...még véle egy tálból sem ehetik. Ha Józsi eszik, ami a tálba marad, a moslékba tölti, s a tálat meg mossa és ő úgy eszik”; „...mikor az ételt az asztalra teszi, otthagyja és félreáll, egy falatot sem eszik az urával”; „...Jósi is panaszolta nékem, hogy ő eleget ... kedvezne néki, de ő még egy tálbul sem akar véle enni”. A helyzet legpontosabb ismertetését a sértett férj nevében beszélő prókátor nyújtotta: „...velem egy tálból sem evett, hanem amíg ettem egyedül, a házamból kiment, ha el végeztem ételemet, akkor béjött, és a tálba maradott ételemet a moslékos csöbörbe öntötte, a tálat meg mosítván, (: el szomorodott szívemnek nagyobb keserűségire:), abba magának tálalván, egyedül töllem külön, úgy evett.”