Jelentéselmélet Kiefer, Ferenc Jelentéselmélet

1.5. 5.5. A szabálytalan poliszémia

Két jelentés között olyan kapcsolat is megállapítható, amely nem jelezhető előre, nem foglalható szabályba. A kapcsolat legtöbbször valamilyen, pontosan nem körülhatárolható hasonlóságon alapul. Ilyen esetekben szabálytalanpoliszémiáról beszélünk. A (19a,b) mondatok ezt a poliszémiát példázzák. De szabálytalan poliszémia a testrészneveknek különböző tárgyakra, természeti alakulatokra való átvitele is. A fej szó a testrészen kívül vonatkozhat többek között a szög kiszélesedett végére, egyes növények termésére; a láb jelentheti egy ’tárgynak azt az alkatrészét, amelyen áll’, a ’hegy lábát’ is; a száj a testrészen kívül a ’barlang száját’, az ’üveg száját’ stb. Ezek között a jelentések között ugyan meg lehet állapítani a kapcsolatot, de a ’testrész’ jelentés kiterjesztése nem jósolható meg előre. A szabálytalan poliszémiával annak megjósolhatatlan volta miatt nem foglalkozunk részletesebben.

1.6. 5.6. Szemantikai és konceptuális jelentés¹⁴

A kétszintű szemantika lehetővé teszi, hogy különbséget tegyünk szemantikai és konceptuális jelentés között. Az előbbi a szótár része, nem vezethető tehát le konceptuális műveletek segítségével. Ezért a szemantikai jelentés önkényes, a konceptuális jelentés ezzel szemben szabályszerű, ill. konceptuális műveletek segítségével levezethető.

Gyakran előfordul, hogy egy F fogalom mind az L₁, mind pedig az L₂ nyelvben lexémaként jelenik meg, az F fogalom az L₁ nyelvben l₁-ként, az L₂ nyelvben pedig l₂-ként lexikalizálódott, de a két lexémának poliszém jelentései nem azonosak. Hasonlítsuk össze például a német kommen ’jön’ igét a megfelelő francia venir és az angol come igével!

(48) a. Komm her!

b. Viens ici!

c. Come here!

’Gyere ide!’

(49) a. Sie kamen an ein kleines Häuschen.

b. Ils sont arrivés à une petite maison.

c. They came to a small house.

’Egy kis házikóhoz értek’

A német kommen ige két jelentése közötti kapcsolat kézenfekvő: az ige második jelentésében a ’végpont’ nem azonos a beszélő helyzetével; a második jelentés az előbbinél általánosabb. Ez a fajta általánosítás is konceptuális műveletként fogható fel. A franciában ez az általánosítás nem jöhet létre (mint ahogy a magyarban sem), mivel a második jelentésre már létezik lexikai szó. A két lexikai szó, a venir ’jön’ és az arriver ’érkezik’, között éppúgy megvan a konceptuális kapcsolat, mint a német kommen két jelentése között, a második jelentés azonban nem vezethető le konceptuális művelet segítségével. A morfológiából kölcsönzött kifejezéssel élve azt mondhatjuk, hogy a franciában és a magyarban az a körülmény, hogy a második jelentésre van külön lexéma, megakadályozza (blokkolja) a második jelentés konceptuális szinten történő levezetését. Ez a fajta lexikai blokkolás sok más esetben is tetten érhető. A magyar úszik és a német schwimmen két értelemben használható:

(50) a. Szeretek úszni.

b. Egy fadarab úszik a tavon.

(51) a. Wir schwimmen über den fluß.

’Átússzuk a folyót.’

b. Kork schwimmt.

’A parafa úszik.’

Az első jelentésben az alany ágens, az úszás aktív tevékenység; a második jelentésben pedig az alany téma szerepű, és az úszás nem cselekvés. A franciában és az angolban a két jelentés két lexémaként jelenik meg: nager, swim és flotter, float. A magyarban és a németben ebben az esetben is kézenfekvő a két jelentés közötti konceptuális kapcsolat, a franciában és az angolban azonban nem jöhet létre poliszém jelentésű lexéma konceptuális műveletek segítségével, mivel a két jelentésre két külön szó létezik.

Van, amikor két poliszém jelentés a vonzatkeret különbözőségében is megnyilvánul:

(52) a. Anna kocht eine Suppe.

’Anna levest főz.’

b. Das Wasser kocht.

’Forr a víz.’

A kochen ’főz, fő’ ige a németben kétféle vonzatkerettel jelenik meg:

(53) a. kochen (Ágens, Eredmény) ’főz’

b. kochen (Patiens) ’fő’

A két jelentés közötti konceptuális kapcsolat lehetővé teszi a második jelentésnek az elsőből történő levezetését. A magyarban ez nem megy, mivel a két jelentésre két külön igénk van, és ez blokkolja a konceptuális levezetést. Más szóval, a főz igének nincs ’fő’-értelmű poliszém jelentése. Ugyanakkor a két ige jelentése közötti konceptuális kapcsolat éppúgy megvan, mint a konceptuálisan levezethető poliszém jelentések esetében.

A hasonló példákat könnyű lenne szaporítani, de az eddigiek is jól mutatják, hogy a szemantikai és konceptuális szint megkülönböztetése különböző nyelvek lexikai szerkezetének vizsgálatakor is jól hasznosítható.

1.7. 5.7. A tulajdonnevek és a poliszémia

A tulajdonnevek szemantikailag címkék, amelyeket egyedek azonosítására használunk. A tulajdonnév jelentése az az egyed, amelyre a tulajdonnév vonatkozik.

(54) Budapest Magyarország fővárosa.

Az (54) mondatban a Budapest tulajdonnév jelentése: ’az a valami, amelynek Budapest a neve’, és ugyanígy: a Magyarország tulajdonnév jelentése ’az a valami, amelynek Magyarország a neve’. Mármost a kétszintű szemantikában (55)-szerű példákat is találunk, ahol a Péter szót nyilvánvalóan nem tulajdonnévként használjuk.

(55) Pétert nehéz megérteni.¹⁵

Attól függően, hogy a Péter tulajdonnév jelöltjéről mit tudunk (pl. személy, író) a Péter szó az (55) mondatban sok mindent jelenthet: a Péter név által jelölt személy beszédét, viselkedését, írásait. Másfajta predikátumok esetében további értelmezéseket kaphatunk (l. a 6. fejezet 4. pontját):

(56) a. Péter 180 cm magas.

b. Péter csinos fiú.

c. Péter már elérte a 8 kg-ot.

d. Pétert megölték.

Az (56a–d) mondatok értelmezése kézenfekvő. A kérdés a következő: vajon ebben az esetben is konceptuális eltolódásról van szó?

Az egyik probléma az, hogy a tulajdonnevek esetében nincs alapjelentés: a személy, állat, hely, folyó stb. nem tartozik a tulajdonnév jelentéséhez. A Péter tulajdonnév éppúgy lehet állat, hely, folyó neve, mint személyé. Az, hogy a Péter név adott esetben személyre utal, a megnyilatkozás szintjén dől el. Ha már tudjuk, hogy Péter személy, akkor mindennapi ismereteink alapján azt is tudjuk, hogy Péternek van teste, testének vannak méretei, van hangja, lehetnek produktumai és így tovább. Ebből adódik a második probléma: a lehetséges értelmezések nem alkotnak jól körülhatárolható halmazt, mint a köznevek esetében (l. az iskola vagy az opera szó értelmezéseit). Nem állíthatók tehát fel olyan konceptuális sémák, amelyeknek az alapján a különféle értelmezések előre jelezhetők lennének. Különben is furcsa dolog lenne azt állítani, hogy a Péter tulajdonnév poliszém jelentésű. Valószínűleg inkább arról van szó, hogy a Péter tulajdonnévvel jelölt egyednek vannak különböző attribútumai,¹⁶ amelyekből a mondatkontextus alapján válogatunk. Ezeket az attribútumokat mindennapi ismereteink alapján tudjuk azonosítani. A válogatásban alighanem ismét konceptuális műveletek játsszák a döntő szerepet, ezek azonban a konceptuális eltolódástól eltérő módon működnek.¹⁷

1.8. 5.8. Az aspektuális igék és a poliszémia

Aspektuális igéknek azokat az igéket nevezzük, amelyek egy esemény kezdetét vagy végét, időtartamát, megszakítását vagy folytatását, ill. megtörténtét jelölik. Ilyenek:

(57) (el)kezd, abbahagy, befejez, folytat, tart, történik

Például:

(58) Elkezdtem/abbahagytam/befejeztem/folytattam az írást.

Mármost az (59) mondat többféle értelmezést enged meg: (59) Elkezdtem a könyvet.

Az (59) mondat jelentheti a (60a–d) mindegyikét és azonfelül még sok minden mást.¹⁸

(60) a. Elkezdtem olvasni a könyvet.

b. Elkezdtem írni a könyvet.

c. Elkezdtem lektorálni a könyvet.

d. Elkezdtem szövegszerkeszteni a könyvet.

Vajon ebben az esetben is poliszémivával van dolgunk? Aligha. Az elkezd ige a többi aspektuális igéhez hasonlóan eseményre utal, eseményt pedig csak esemény jelentésű szó fejezhet ki. A könyv nem esemény jelentésű, mindennapi ismereteink alapján tehát az (59) mondatot ki kell egészítenünk, mert így önmagában hiányos (elliptikus). Adott beszédhelyzetben ez sohasem szokott gondot okozni. Mivel egy könyvvel nagyon sok mindent csinálhatunk, az (59) mondat lehetséges értelmezései potenciálisan végtelen halmazt alkotnak.

Az aspektuális igék jelenlétében egy adott főnév jelentése nem differenciálódik és nincs alávetve metonimikus vagy metaforikus kiterjesztésnek. Ezek az igék bizonyos típusú főnevek esetében előhívhatnak különböző értelmezéseket, amelyeknek azonban nincs közük a poliszémiához. A jelenség azonban kétségtelenül érdekes.

Az a körülmény, hogy az aspektuális igék nem minden főnév esetében működnek a fent leírt módon, arra utal, hogy a jelenség részletesebb magyarázatot igényel.

(61) a. ^?Elkezdtem a feladatot (megoldani).

b. ^?Elkezdtem a házat (építeni).

(62) a. *Elkezdtem a bokrokat (ültetni, nyesni).

b. *Elkezdtem az edényeket (elmosogatni).

Figyeljük meg, hogy néhány más ige is az aspektuális igékhez hasonló hatású:

(63) a. Élveztem a könyvet (olvasni).

b. Élveztem a filmet (nézni).

c. Élveztem a jávorszarvast (enni).

Ezek a megfigyelések két kérdést vetnek fel:

1. 
   (a) Milyen főnevek esetében használhatók az aspektuális igék (és még néhány más ige) elliptikusan?
   
2. 
   (b) Az aspektuális igéken kívül melyek azok az igék, amelyek ezeket a szerkezeteket megengedik?
   

Egyelőre egyik kérdésre sincs válaszunk, pedig csak ezek birtokában gondolkodhatunk el azon, hogy milyen módon adhatunk számot a megfigyelt jelenségekről.

1.9. 5.9. Összefoglalás

Fejezetünk első részében azt vizsgáltuk, hogy elválaszthatók-e egymástól a homonímia, a poliszémia és a szemantikai határozatlanság. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a három fogalom megkülönböztetésére nem állnak rendelkezésünkre megbízható tesztek. Láttuk, hogy a poliszém jelentések kontinuumot alkotnak, melynek egyik végét a homonim jelentések, másik végét pedig a szemantikailag határozatlan jelentések képviselik.

Igék esetében a poliszém jelentések igen gyakran egy vagy több kiinduló jelentésnek a kontextus alapján létrejövő módosulásaival jönnek létre. Főnevek esetében ezzel szemben a poliszém jelentések látszólag szemantikailag össze nem függő halmazt alkotnak. Mindkét esetben a poliszém jelentések magyarázatára a kétszintű szemantika tűnik legalkalmasabbnak. E szerint az elmélet szerint a jelentések ábrázolása két szinten történik. A szemantikai szint az alapjelentéseket, ill. kiinduló jelentéseket tartalmazza, ez a szint a konceptuális műveletek kiinduló pontja. A konceptuális szinten jelennek meg a konceptuális műveletek révén keletkezett teljesebb jelentések. Az igei jelentések egy vagy több alulspecifikált kiinduló jelentés konceptuális differenciálódásával jönnek létre, a főnévi jelentések pedig az alapjelentés konceptuális eltolódásával. A konceptuális differenciálódással létrejött jelentések általában nem jósolhatók meg előre, de a kontextus ismerete alapján kikövetkeztethetők. A konceptuális eltolódással keletkezett jelentések ezzel szemben megjósolhatók. Ebben az esetben a konceptuális műveletek a mindennapi ismereteinkből leszűrt konceptuális sémákra támaszkodnak. Egy-egy konceptuális séma nemcsak egyetlen szójelentésre alkalmazható, hanem egy egész jelentésmező szavaira. A konceptuális eltolódással létrejött jelentések a szabályos poliszémiát példázzák.

Azokban az esetekben, amikor a poliszém jelentések nem jósolhatók meg, szabálytalan poliszémiáról beszélünk. A szabálytalan poliszémia esetében is megfogalmazhatók bizonyos konceptuális kapcsolatok az egyes poliszém jelentések között, de az alapjelentés és a levezett jelentés közötti kapcsolat nem szabályokon alapszik.
8. fejezet - 6 A FŐNÉV

1. 6 A FŐNÉV

1.1. 6.1. A főnév fogalma

A főnév fogalmát általában élőlények, dolgok, elvont fogalmak neveivel szokták kapcsolatba hozni. A főnév definíciójára tipikus példaként a MMNyR.-t idézzük: „A főnév […] élőlényt, élettelen tárgyat […], gondolati és elvont dolgot, illetőleg ezek fogalmát jelentő szó.”¹ A meghatározásban a ’gondolati és elvont dolog’ pontos jelentése homályban marad. A főnév hagyományos „szemantikai” meghatározása tehát leegyszerűsítve azt mondja, hogy a főnevek kategóriája a szavaknak az az osztálya, amely személyt, élőlényt, helyet és dolgot jelent. Ez a meghatározás a circulus vitiosus veszélye nélkül nem alkalmazható olyan főnevekre, mint igazság, szépség, elektromosság, azonosság, hasonlóság, ti. ezekről csak azért mondhatjuk, hogy ’dolgot’ jelölnek, mert főnevek. A gondolati és elvont dolgok némi megerőltetéssel még tekinthetők dolgoknak, de mit tegyünk az ásás, dorombolás, evés, írás deverbális főnevekkel? Ezek a főnevek az igékhez hasonlóan tevékenységet jelölnek, tehát semmiképpen sem fedhetők le a fenti „szemantikai” definícióval.

A fent jelzett nehézségek miatt a főnév kategóriáját inkább formai kritériumokkal érdemes meghatározni. A legfőbb formai kritérium azzal függ össze, hogy a definiálandó kategóriával milyen más kategóriák járhatnak együtt (ez az ’együttes előfordulás’ kritériuma). A főnév például módosítható melléknévvel, de nem határozószóval; azokban a nyelvekben, amelyekben van névelő, a főnév kaphat névelőt, az ige nem, és a melléknév is csak akkor, ha főnévként használjuk. Csak főnévi szerkezet lehet az ige alanyi vagy tárgyi vonzata. Az ige szám és személy (és egyes nyelvekben nem) szerinti egyeztetését az alanyi főnévi szerkezet határozza meg. Esetragokat csak főnév (főnévi szerkezet) vagy főnévként használt melléknév, ill. főnevet helyettesítő névmás kaphat. A magyarban ugyanez vonatkozik például a -(V)k többesjelre vagy az -é birtokjelre is. A formai tulajdonságok közül egyesek valószínűleg univerzálisak (mint pl. a módosíthatóság és a vonzatként való megjelenés lehetősége), mások nyelvspecifikusak (mint pl. az esetraggal vagy a birtokjellel való toldalékolás lehetősége). Az utóbbiak implikációs univerzálék formájában fogalmazhatók meg: ha egy nyelvben létezik a T_i kategória, akkor az csak a főnéven jelenhet meg. A főnév kategóriája ezeknek a megfigyeléseknek az alapján így határozható meg.

(1)   Ha egy A szó a {T_i} morfológiai/szintaktikai tulajdonságokkal jellemezhető, akkor A főnév, és ha A főnév, akkor jellemezhető a {T_i} halmazzal.

A {T_i} tulajdonsághalmaz tehát egyértelműen meghatározza az {N_k} főnévhalmazt. Az természetesen empirikus kérdés, hogy a főnév kategóriája minden nyelvben definiálható-e az (1) alatt jelzett módon. Mindenesetre az (1) alapján a szó jelentésétől teljesen függetlenül főnévnek minősül az igazság, szépség, elektromosság, azonosság, hasonlóság, valamint az ásás, dorombolás, evés, írás is.

Láttuk, hogy ’a főnév személy, élőlény, hely, tárgy neve’ definíció nem fedi le a főnevek osztályát. A definíció azonban fordított irányban működik, azaz ha egy szó személy, élőlény, hely vagy tárgy neve, akkor az főnév. Más szóval, a személyek, élőlények, helyek és tárgyak nevei az {N_i} halmaz részhalmazát alkotják. Mivel ezek a főnevek entitások, az entitás fogalmát kiterjeszthetjük az {N_k} halmaz többi elemére is. Így tehát azt mondhatjuk, hogy a főnév a legáltalánosabb értelemben valamilyen entitásra vonatkozik, valamilyen entitást jelöl.

Az {N_k} halmazon belül formai kritériumok alapján további homogén részhalmazok már nem különíthetők el. Így például az anyagnevek nem megszámlálhatóak, s ennek következtében anyagnévként nem állhatnak többes számban: szén, bor, víz, liszt, agyag. A többes számú szenek, borok nem anyagnevet jelentenek, hanem fajtát. A többesítés lehetetlensége azonban a tulajdonnevek egy részére is érvényes: *Magyarországok, *Marosok, *Magyar Tudományos Akadémiák. A különböző típusú főnevek szemantikai elkülönítése azonban általában nem okoz gondot.

A következőkben a megszámlálható köznév, az anyagnév és a tulajdonnév jelentésével foglalkozunk részletesebben.

1.2. 6.2. A megszámlálható köznév²

A prototípuselmélet tárgyalásakor (4. fejezet) a köznév által jelölt entitások közül már szó volt a természetes kategóriákról, az artefaktumokról, a relációs főnevekről. Megállapítottuk, hogy a komponenses elemzés csak a relációs főnevek elemzésekor vezethet eredményre. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a természetes kategóriák és az artefaktumok szemantikai jellemzésekor nincs szükségünk szemantikai komponensekre. Ezek azonban ebben az esetben csak a jelentés néhány aspektusának a megragadására képesek (pl. a természetes kategóriák esetében csak a főbb jellemzőket fejezhetik ki, mint pl. ’állat’, ’madár’, ’ragadozó’; az artefaktumok esetében pl. a dimenzionális tulajdonságokat jelölhetik). Ebben a vonatkozásban nem tudunk tehát újat mondani. A természetes kategóriák és az artefaktumok nevei azonban más jellegű szemantikai kérdéseket is felvetnek. Ilyenek: (a) a specifikusság és annak kapcsolata a határozottsággal; és (b) a generikus és az egyedi olvasat lehetősége. Mindkét tulajdonság a főnévi csoport és nem magának a főnévnek mint lexikai egységnek a tulajdonsága.

1.2.1. 6.2.1. A specifikusság

A főnévi csoportok specifikus, ill. nem specifikus olvasata a határozatlan névelő használatával kapcsolatban merült fel először. A specifikusság jelentőségét az alábbi példán mutatjuk be.

(2)   Keresek egy embert, aki tud franciául.

Ez a mondat kétfélét jelenthet: egyrészt jelentheti azt, hogy egy meghatározott valakit keresek (aki tud franciául), másrészt azt is jelentheti, hogy egy tetszőleges embert keresek, de olyat, aki tud franciául. Az első a specifikus, a második a nem specifikus olvasat.³ A két olvasat közötti különbség a grammatikában is lecsapódik: visszautaláskor a specifikus olvasat esetében személyes névmást, nem specifikus olvasat esetében határozatlan névmást használunk.⁴

(3)   a. Keresek egy (meghatározott) embert, aki tud franciául, és meg is fogom őt találni.

b. *Keresek egy (meghatározott) embert, aki tud franciául, és fogok is egyet találni.

(4)   a. Keresek egy (tetszőleges) embert, aki tud franciául, és fogok is egyet/ olyat találni.

b. *Keresek egy (tetszőleges) embert, aki tud franciául, és meg is fogom őt találni.

Némely nyelvben a specifikus és nem specifikus olvasat közötti különbség az ige két különböző morfológiai alakjához kapcsolódik. A spanyolban például a két olvasat közötti különbség az igemód választásával jelezhető: a kijelentő mód a specifikusságot, a kötőmód a nem specifikusságot jelzi.⁵ Például:

(5)   a. Busco a un hombre que habla francés.

’Keresek egy embert, aki franciául beszél (kijelentő mód)’

b. Busco a un hombre que hable francés.

’Keresek egy embert, aki franciául beszél (kötőmód)’

A specifikus vonatkozás olyan móddal fejeződik ki, amely lehetővé teszi a mondatban megfogalmazott állítás igaz voltának az ellenőrzését. A nem specifikus vonatkozás ezzel szemben olyan igemód használatát kívánja meg (amennyiben erre az adott nyelv morfológiája lehetőséget nyújt), amely nem egy ténylegesen fennálló tényállásra utal.

Egyes esetekben a két értelmezés közötti különbség hatóköri különbségekkel magyarázható. Induljunk ki a következő mondatból:

(6)   Szilvinek beszélnie kell valakivel.

A (6) mondatban a határozatlan névmás vonatkozhat egy meghatározott egyénre, de jelenheti azt is, hogy ’akárkivel’. Ha □-vel jelöljük a modális operátort (’szükségszerű, kell’), akkor a két olvasat így ábrázolható:

(7)   a. ∃ x (□( BESZÉL ( a,x)))

b. □ (∃ x BESZÉL (a,x))

Amikor az egzisztenciális kvantor áll első helyen, a reprezentációból következik, hogy az aktuális világban létezik egy ilyen személy, ha viszont a modális operátor áll első helyen, nincs ilyen következmény. Az első esetben a valaki specifikus, a második esetben nem specifikus olvasatú.

A specifikus–nem specifikus megkülönböztetés nem független a határozott–határozatlan megkülönböztetéstől, de nem is azonos vele. Az utóbbi gyakran nem szemantikai jellegű tényezőktől függ. Így például a határozott főnévi szerkezetet általában az ismert információval, a határozatlan főnévi szerkezetet az új információval azonosítjuk:

(8)   a. Megtaláltam a ceruzát.

b. Találtam egy ceruzát.

A (8a) mondatban ’a ceruza’ ismert információ, az új információ az, hogy ’megtaláltam’. A (8b) mondatban ezzel szemben az egész mondat új információt közöl, a mondat a Mi történt? kérdésre adott válaszként értelmezhető.

Ezenkívül a határozott–határozatlan oppozíció szintaktikai jelenségekkel is korrelál. Több szintaktikai szerkezet vagy a határozott, vagy a határozatlan főnévi szerkezetet igényli vagy preferálja, ez az ún. határozatlansági korlátozás (definiteness effect).⁶ A van-nal megfogalmazott egzisztenciális állítások például határozatlan főnévi szerkezetet kívánnak: van egy elnökünk–*van az elnökünk; ugyanígy: akad talán valahol egy autó– *akad talán valahol az autó; egy mérföldet mentünk– *a mérföldet mentük; találtam egy ceruzát–*találtam a ceruzát, egy baleset történt– *a baleset történt. A topikpozíció csak specifikus kifejezést tartalmazhat. Ezért a topikban általában határozott kifejezést találunk, és a jellegzetes partitív olvasatot kapjuk akkor, amikor mégis határozatlan NP a topik. A tanár megérkezett– ^?Egy tanár megérkezett. Az utóbbi mondat olyan kontextusban jó lehet, hogy a meghívott tanárok, szülők és diákok közül Egy tanár megérkezett.

A specifikusság független ezektől a tényezőktől.

A határozott főnévi szerkezetnek lehet specifikus, ill. nem specifikus olvasata is:

(9)   a. Béla fizette az ennivalót.

b. Béla fizeti az ennivalót.

Tágabb kontextus hiányában a (9a) mondatban ’az ennivaló’ csak specifikus olvasatú lehet, a (9b) mondatban ezzel szemben lehet specifikus (’Béla fizeti majd az ennivalót’) és nem specifikus (’Béla szokta fizetni az ennivalót’, habituális olvasat) is.

A nyelvekben a főnévi szerkezet a határozottság és specifikusság kategóriáit többféleképpen kódolhatja:⁷

1. 
   A főnévi szerkezet határozott és specifikus. Ebben az esetben a főnévi szerkezetben határozott determinánst, számnevet vagy mennyiségjelzőt találunk.
   
2. 
   A főnévi szerkezet határozatlan és lehet mind specifikus, mind nem specifikus.
   
3. 
   A főnévi szerkezet generikus olvasatú, azaz általános állítást megfogalmazó szerkezet, és lehet specifikus is, meg nem specifikus is.
   

A (c)-re példa a (10a,b).

(10) a. Those dinosaurs were a large beast.

      ’Azok a dinoszauruszok nagyméretű állatok voltak.’

b. Dinosaurs were a large beast.

      Szó szerint: ’dinoszauruszok voltak egy nagyméretű állat’.

A (10a) mondatban a ’those dinosaurs’ határozott generikus (és specifikus) olvasatú, a (10b) mondatban a ’dinosaurs’ pedig határozatlan generikus (és nem specifikus) olvasatú. Az utóbbinak nincs magyar megfelelője.

A határozottság, specifikusság és generikusság kódolása az alábbi skálát mutatja (a hat. a ’határozott’, a hatlan a ’határozatlan’, a gen. a ’generikus’ rövidítése):⁸

(11)   

Mivel a generikus olvasat lehet specifikus is, a (11) ábra egy hurkot tartalmaz, amely visszavezet a specifikus-határozott kategóriához. A határozottság balról jobb felé haladva csökken. A nyelvek a skála két szomszédos kategóriáját általában azonos módon kódolják.⁹ Az első két kategória azonos kódolására példa a nung nyelv (a thai nyelvek egyik ága), amely nem tesz különbséget határozottság és határozatlanság között, de jelzi a specifikus és a nem specifikus közötti oppozíciót. A specifikus főnévi szerkezet lehet tehát határozott és határozatlan. A második és harmadik kategória azonos kódolására sok nyelvben találunk példát, a fenti (2) alatti magyar mondat is erre példa, amelyet itt megismétlünk.

(2) Keresek egy embert, aki tud franciául.

A harmadik és negyedik kategória egybeesik az alábbi mondatban:

(12) Minden nap veszek egy tulipánt.

A (12) mondatban az egy tulipánt főnévi szerkezet lehet nem specifikus és határozatlan (tetszés szerinti tulipánt), vagy nem specifikus és generikus (valamilyen tulipánfajtához tartozót). A (13) alatti angol mondatban a negyedik és az ötödik, a (14) mondatban pedig az ötödik és az első kategória azonos kódolását láthatjuk.

(13) I buy tulips.

’Tulipánokat veszek.’

(14) I buy the tulip.¹⁰

’Megveszem a tulipánt.’

A (13) mondat lehet specifikus (azokat a tulipánokat) vagy nem specifikus és generikus (néhány tulipánt), a (14) mondat pedig specifikus és generikus (a tulipánt mint virágfajtát), ill. specifikus és határozott (azt a meghatározott tulipánt) olvasatú. A (11) skála szemlélteti a specifikusság és a határozottság közötti viszonylag bonyolult összefüggést.