Jelentéselmélet Kiefer, Ferenc Jelentéselmélet

1.1.2. 4.1.2. A családi hasonlóság fogalma

A tipikalitási feltételek gyakran ún. családi hasonlóságot alkotnak.⁸ A protípuselméletben központi fogalomként használt családi hasonlóság metaforáját Wittgenstein használta először. A családi hasonlóság alapgondolata a következő: egy család tagjait gyakran annak alapján azonosíthatjuk, hogy a család minden egyes tagja ugyanannak a családnak legalább egy másik tagjára emlékeztet, ugyanakkor nem feltétel, hogy az egész család közös tulajdonságokkal legyen jellemezhető. A Kovács család néhány tagjának feltűnően nagy a füle, egyes tagjai bandzsítanak, többeknek kerek az arcuk, és néhányuknak fekete a hajuk. A családtagok közötti hasonlóságokat az alábbi ábra szemlélteti:⁹

 

3. ábra: A Kovács család

Ezzel szemben a Szabó család tipikus tulajdonságai: a legtöbb családtagnak kicsi a füle, egyik családtag sem bandzsít, legtöbbjüknek a fejformája ovális és világos színű a haja.

 

4. ábra: A Szabó család

A család tagjai közötti hasonlóságok tipikus tulajdonságok alapján jellemezhetők. Általában tehát egy halmaz elemei közötti családi hasonlóságról akkor beszélhetünk, ha a halmaz minden egyes elemének van legalább egy közös tulajdonsága az adott halmaznak legalább egy másik elemével, de a halmaz elemeinek általában nincs közös tulajdonsága. Családi hasonlóság esetén a tulajdonságok egymást átfedő és keresztező bonyolult hálójával van dolgunk. Gyakran a közös tulajdonságok sem azonosak, hanem inkább csak hasonlítanak egymásra. A játék szóval kapcsolatban eszünkbe juthatnak a különféle játékok: kártyajáték, labdajáték, társasjáték, szerencsejáték, gyermekjáték, labdajáték, zongorajáték, tőzsdejáték, sakkjáték, teniszjáték stb., de vajon van-e ezeknek közös jellemzője? A játék lehet szórakoztató időtöltés, de lehet verseny is, a játék tétje lehet nyerés vagy vesztés, játszhatunk a szerencsére számítva vagy ügyességünk bizonyítása céljából. Játszhatunk egyedül vagy társsal/társakkal, helyiségben vagy szabadban, eszköz felhasználásával vagy anélkül. Mindezek a tulajdonságok családi hasonlóságot alkotnak, több játék azonos (tipikalitási feltételt kifejező) tulajdonsággal rendelkezik, az összes játék azonban nem jellemezhető közös tulajdonságokkal. Más szóval a játék szó szemantikai jellemzése csak családi hasonlóságot mutató tulajdonságok megállapításából állhat. A különböző játéktípusok egymást részben átfedő halmazokat alkotnak.¹⁰

 

5. ábra

A játék szó jelentéséhez hasonlóan sok más szójelentés is (mint pl. a bútor, zöldség, foglalkozás szavaké) családi hasonlóságot alkotó tipikalitási feltételekkel határozható meg.

A névutók jelentését is gyakran családi hasonlóságot alkotó tulajdonságok határozzák meg. Az előtt–mögött használatát az általános orientáció szabja meg: a frontális irány (az emberi test belső irányultsága), a mozgásirány és a tekintet iránya.¹¹ Ha például a háttér (amihez viszonyítunk) ember, akkor az előtt és a mögött használatát az szabja meg, hogy a háttér frontális irányának melyik oldalán helyezkedünk el.

 

(3)

A térbeli viszonyok meghatározásánál az alak (figure) és a háttér (ground) fogalmak alapvető szerepet játszanak. Az alak az a személy vagy tárgy, amelynek térbeli elhelyezkedését kívánjuk meghatározni, a háttér pedig az a személy vagy tárgy, amely az alak elhelyezkedésének meghatározásakor viszonyítási alapul szolgál.

A (3)-hoz hasonló a helyzet akkor is, amikor a háttér (B) olyan tárgy, amelynek belső orientációja van (pl. szék, fotel, autó, kerékpár) (l. (4)).

A szabály tehát így fest: A B előtt/mögött van, ha az alak a háttér frontális irányának pozitív/negatív oldalán helyezkedik el.

Ha sem a háttérnek, sem az alaknak nincs belső orientációja (és nincs megfigyelő sem), akkor az előtt/mögött névutók nem használhatók. Belső orientáció hiányában a megfigyelő szolgál viszonyítási pontként. Az (5) mondat csak abban az esetben használható, ha van külső megfigyelő.

 

(4)

(5) A deszka a fa előtt/mögött van.

A (6) mondatban az elé névutó használatát a belső orientáció szabja meg:

(6) Állj a szék elé!

 

6. ábra

Ha a szék belső orientációja szerinti elhelyezkedés nem lehetséges, akkor az elé a szék felénk eső oldalához viszonyít:

 

7. ábra

Van olyan eset is, amikor a mozgás vagy a tekintet iránya fontosabb a frontális iránynál:

(7) A háló ott van a rák előtt.

 

8. ábra

(8) A könyv ott van előtted.

 

9. ábra

Az előtt/mögött névutók különböző használatai tehát családi hasonlóságot mutatnak: tipikus esetben a frontális irány egybeesik a mozgás és a tekintet irányával, más esetben az egyik vagy a másik tulajdonság a döntő.

1.1.3. 4.1.3. A nyelvi és nem nyelvi ismeretek közötti különbség

A kognitív szemantika alapfeltevései közé tartozik, hogy a nyelvi és nyelven kívüli (enciklopedikus, mindennapi) ismeretek között nincs éles határ, a kettő nem választható el egymástól. A tigris szó jelentéséről az Értelmező szótár-ban ezt olvashatjuk: ’Ázsiában honos, hatalmas testű, sárga v. barna alapon fekete harántcsíkokkal tarkázott, rövid szőrű, a macskával rokon ragadozó állat.’ Ebben a leírásban sűrítve megtaláljuk a tigrisre vonatkozó ismereteink leglényegesebb elemeit. De vajon mi a tigris szó nyelvi jelentése? Az ’állat’ jelentéskomponens kétségtelenül szükségszerű tartozéka ennek a jelentésnek. De van-e rajta kívül még más olyan komponens, ami szükségszerűen hozzátartozik a tigris szó jelentéséhez? A kérdésre nem adható megnyugtató válasz. A tigris szó jelentésének fenti jellemzéséből könnyen rájöhetünk, hogy az mire, melyik állatra vonatkozik. Nem így a rózsa szó esetében: ’Sok fajtában és változatban élő, ősidők óta kedvelt, rendszerint kertben ápolt cserje; pálhás levelei páratlanul szárnyaltak, szára tüskés, nagy szirmú, illatos virágainak színe fehér, sárga, rózsaszínű v. piros.’ Ebből a jellemzésből a nem szakértő nem feltétlenül ismeri fel a rózsát. A nyelvi és a nem nyelvi jelentés kérdése ebben az esetben tehát még élesebben merül fel.

Láttuk, hogy a természetes kategóriák esetében nem válik szét a nyelvi és a nem nyelvi ismeret. De nem jutunk más következtetésre akkor sem, ha egyéb jelentéseket vizsgálunk. Például az esküvő szó jelentéséről az Értelmező szótár-ból megtudhatjuk, hogy ’Templomi szertartás keretében történő házasságkötés, ill. az ezzel kapcs. szertartás.’, vagy ’Anyakönyvvezető előtt történő házasságkötés, ill. az ezzel kapcs. hivatalos eljárás.’ Ebben az esetben azt is tudnunk kell, hogy miből áll a templomi szertartás, hogy mit jelent a házasságkötés, és hogy mi tartozik a hivatalos eljáráshoz. Mindezek a mindennapi ismereteinkhez tartozó dolgok, és ha egyáltalán beszélhetünk nyelvi jelentésről, ezek az ismeretek biztosan nem tartozhatnak hozzá. Ugyanakkor azonban ezeknek az ismereteknek kétségtelenül van nyelvi vetülete. Az alábbi szöveget csak akkor tekintjük koherensnek, ha tudjuk, hogy a templomi szertartásnál van pap, és van két tanú, egyik a vőlegényé, másik a menyasszonyé. A határozott névelő használatát ez teszi indokolttá.

(9)   Az esküvőt a Bazilikában tartották. A szertartást végző pap szépen beszélt. Az egyik tanú elérzékenyülten figyelte a fiatal párt.

Az eladás főnév jelentését az Értelmező szótár így határozza meg: ’Vminek pénzért v. más ellenértékért másnak, más tulajdonába való átadása, átengedése.’ Az eladás szó jelentése tehát feltételez egy eladót, egy vevőt, árut, pénzt vagy egyéb fizetőeszközt, továbbá feltételezi az eladást mint cselekvést. Ezenkívül tudnunk kell, hogy az eladás hol, milyen körülmények között történik (kell-e hozzá szerződés, lehet-e alkudni, milyen fizetőeszközzel lehet fizetni stb.). Mindezeknek az ismereteknek az alapján válik csak érthetővé az alábbi szöveg.

(10) Az eladó túl sokat kért. A vevő alkudozni próbált, de sikertelenül. Az áru végül is nem cserélt gazdát.

Mindennapi ismereteink még olyan szavak használatakor is döntő szerepet játszanak, amelyek a komponenses elemzés felfogásában egyértelműen jellemezhetők jelentéskomponensekkel. Ilyen például az anya szó. A komponenses elemzésben az anya szó jellemzése így fest: ’x anyja y-nak akkor és csakis akkor, ha x és y között szülő-gyermek viszony áll fenn, és ha x nőnemű’, vagyis

(11) SZÜLŐ(x, y) & NŐ(x)

Az anya szót azonban nemcsak ebben az esetben használhatjuk, a szó használatát legalább négyféle módon értelmezhetjük:

(12) a. x y anyja, ha x y-t világra hozta.

b. x y anyja, ha x y számára a genetikai anyagot szolgáltatta.

c. x y anyja, ha x táplálta és felnevelte y-t.

d. x y anyja, ha x y apjának a felesége.

(12b) általában együtt jár (12a)-val, a modern transzplantációs technika azonban lehetővé teszi a kettő szétválasztását. Az anya szó jelentése tehát csak egy komplex, négykomponenses modell segítségével érthető meg. Az igazi jelző sem jelöli ki egyértelműen a (11)-ben jellemzett jelentést:

(13) x igazi anyja y-nak.

A (13) mondat jelentheti a genetikai anyát, de jelentheti a nevelő-, pót- vagy mostohaanyát is.¹²

A hasonló példák könnyen szaporíthatók. A szavak jelentése nem statikus valami, hanem a kontextustól függően állandóan változik. A szó egy olyan címke, amelynek segítségével behívhatjuk az ismerethalmazból mindazt az információt, amelyre az adott kontextusban szükségünk van. Ennek következtében a jelentések nem listázhatók, listázás helyett a jelentésértelmezés mechanizmusának leírására van szükség.

1.1.4. 4.1.4. A metonímia és a metafora¹³

A holisztikus kognitív nyelvészet a metonímia és metafora vizsgálatát alapvető feladatának tekinti. A mindennapi nyelvhasználatban igen gyakoriak a metonimikus és metaforikus kifejezések, sokkal gyakoribbak, mint ahogy azt a korábbi kutatás feltételezte. Ezek a kifejezések mindennapi gondolkodásunk mechanizmusát tükrözik, ennek a mechanizmusnak a felfedése alapvető feladat. A metonímia fontosságát az alábbiakhoz hasonló példák támasztják alá:

(14) a. Szükségünk van egy erős kézre.

b. Vettem egy Picassót.

c. A buszok sztrájkolnak.

d. Napóleon csatát vesztett Waterloonál.

e. Az egyetem nem egyezik ebbe bele.

f. A Fehér Ház még nem nyilatkozott.

g. Nem engedhetjük meg, hogy Thaiföld Vietnámmá váljék.

A (14a) mondatban az egész (az ember) helyett a rész (a kéz), a (14b)-ben az alkotó helyett az alkotás, a (14c)-ben a tárgyat használók helyett a tárgy, a (14d)-ben a vezetettek (a sereg) helyett a vezér, a (14e)-ben az intézmény vezetői helyett az intézmény, a (14f)-ben az intézmény vezetői helyett a hely (az intézmény helye), végül a (14g)-ben az események helyett (ahol az egyik esemény történt, ill. ahol a másik esemény megtörténhet) helyek szerepelnek. A mondat parafrázisa: nem engedhetjük meg, hogy Thaiföldön is az történjen, ami Vietnamban történt. Ezek mind olyan általános sémák, amelyek segítségével metonimikus jelentések hozhatók létre. A metonimikus jelentéseket a nyelvi kontextus és mindennapi ismereteink alapján értelmezzük. Picassóról tudjuk, hogy festő volt, venni nem embert szoktunk, hanem tárgyat: a kettőből következik, hogy a (14b) jelentése: ’egy Picasso által festett képet vásároltam’. Sztrájkolni csak emberek tudnak, a buszok tárgyak, a (14c) mondat tehát csak a buszokat használó emberekre vonatkozhat, és így tovább.

A metonímia szorosan összefügg a poliszémiával (l. az 5. fejezetet): a poliszém jelentések egy része metonímia révén jön létre. A tulajdonnevek azonban nem tekinthetők poliszémeknek: a tulajdonnevek metonímia alapján történő értelmezése nem eredményez poliszémiát.¹⁴

A metonímia mellett a jelentéskiterjesztés másik fontos eszköze a metafora. Vajon a metaforák mennyire jelezhetők előre? Milyen esetben tekinthető a metaforizáció „szabályosnak”? A kognitív szemantikában leginkább elterjedt metaforaelmélet szerint a metaforák ún. általánosítottmetaforák köré szerveződnek. Ilyenek például ’az idő pénz’, ’az elmélet építmény’, ’a szerelem utazás’. A metafora úgy jön létre, hogy egy adott tartományhoz (jelentésmezőhöz) tartozó elemeket (szavakat) egy másik tartomány elemeire képezzük le. A kiinduló tartományt nevezzük forrástartománynak(source domain), a célba vett tartományt pedig céltartománynak(target domain). A két tartomány közötti leképezés sematikusan így ábrázolható:

(15)

A metaforák a metonimikus jelentések mintájára ugyan nem rendezhetők sémákba, olyan általánosított metaforák azonban megfogalmazhatók, amelyek egy-egy jelenségcsoportot összefoglalóan jellemeznek. Az alábbi mondatok ’Az idő pénz’ általánosított metaforát példázzák:

(16) a. A számítógéppel sok időt takaríthatunk meg.

b. Ne pazarold el ezzel a drága idődet!

c. Ez a munka sok időmbe került.

d. Sok időt fektettem bele.

e. Ezzel a kerülővel sok időt veszítettünk.

f. Jobban be kellene osztanod az idődet.

A (16a–f) mondatokban található igék: megtakarít, elpazarol, vmbe kerül, befektet, veszít, beoszt, mind az időnek a pénzzel való kapcsolatáról tanúskodnak. A (15b) mondatban nemcsak a pazarol ige, hanem a drága jelző is az időre vonatkozik: Az idő is drága, mint ahogy az áru is lehet drága. A metaforák esetében két jelentésmezőt hozunk egymással kapcsolatba. A pénzzel kapcsolatos tevékenységek, illetőleg az azokat kifejező igék alkotják az egyik mezőt, az időre vonatkozó elképzelések, cselekvések jelölik a másikat.

A (16a–f) példákban szereplő igék forrástartománya a ’pénz’: pénzt megtakaríthatunk, a pénzt elpazarolhatjuk, befektethetjük, beoszthatjuk. A céltartomány: az idő, amely elpazarolható, megtakarítható, beosztható. A (15) leképezés azonban csak abban az esetben tekinthető a metaforizáció részleges magyarázatának, ha a forrástartomány minden eleméhez hozzárendelhető a céltartomány valamely eleme. Könnyű azonban belátni, hogy ez nem áll fenn: pénzünket kiadhatjuk, pénzünkkel bevásárolhatunk, pénzünket kamatoztathatjuk, és amikor dolgozunk, pénzt keresünk. Ezzel szemben az időt nem adhatjuk ki, idővel nem vásárolhatunk be, az időt nem kamatoztathatjuk, időt munkával nem kereshetünk. A forrástartománynak tehát nem minden eleme képezhető le a céltartományra. Arról persze nincs szó, hogy a leképezés a fordított irányban is működjön, azaz hogy a céltartomány minden eleméhez a forrástartomány valamely eleme tartozzék. Egyrészt ugyanis a céltartomány elemei több forrástartományból is származhatnak, másrészt a céltartománynak lehetnek nem metaforizáció révén létrejött elemei is. Elképzelhető például, hogy ’az idő múlik’, ’az idő hosszabb-rövidebb ideig tart’ az időre vonatkozó sajátos kifejezések és nem metaforizáció következményei.

A metaforák mindennapi életünk legkülönbözőbb nyelvi megnyilatkozásaiban jelen vannak, így a tudományos nyelvhasználatban is. Az alábbi mondatokban a ’Minden elmélet építmény’ általánosított metaforára találunk példákat.¹⁵

(17) a. Az elméletet további érvekkel kell még alátámasztani.

b. Ez az elmélet szilárd alapokon nyugszik.

c. A gyenge alapokon nyugvó elméletek könnyen összeomlanak.

d. Az elméletnek egyelőre csak a váza készült el.

e. Ennek az elméletnek világos a szerkezete.

Az elmélet jelentésmezőjében tehát az építmény jelentésmezőjéből kölcsönzött elemeket találunk: alátámaszt, szilárd alapok, összeomlik, váz, szerkezet. Ebben az esetben is fennáll azonban az a probléma, hogy az ’építmény’ jelentésmezőjének nem minden elemét lehet az elmélet jelentésmezőjére leképezni. Egy építménynek van bejárata, vannak falai, van teteje és vannak ablakai. Elmélet esetében ezzel szemben nem beszélhetünk bejáratról, falról, tetőről, ablakról. A (15) leképezés tehát csak abban az esetben tekinthető (részleges) magyarázatnak, ha meg tudjuk határozni, hogy a forrástartománynak mely elemeire vonatkozhat. Az alábbi gondolatmenet talán közelebb hoz bennünket a probléma megoldásához.

A komplex metaforák általában egyszerűbb, ún. elemimetaforákból tevődnek össze. Ezek az elemi metaforák függetlenek azoktól a komplex metaforáktól, amelyekben előfordulnak, létezésük közvetlenül motiválható. ’Az elmélet építmény’ általánosított metafora például két elemi metaforára bontható fel: (a) ’a logikai szerkezet fizikai szerkezet’, (b) ’a fennmaradás egyenértékű az álló helyzetben maradással’. A kettő kombinációjával kapjuk ’az elmélet építmény’ általánosított metafora pontosabb megfogalmazását: ’a létező logikai szerkezet álló fizikai szerkezet’. Ez a komplex metafora már megmagyarázza az építmény és az elmélet jelentésmezője közötti leképezést. A fizikai szerkezetnek nem része a bejárat, az ablak vagy a tető, hozzátartozik azonban az alap és a váz. A fizikai szerkezet álló, függőleges, ezért alátámasztható, és ha a fizikai szerkezet nem stabil, összeomolhat. Az általánosított metaforák belső szerkezetének a felismerése fontos lépést jelent a metaforizáció pontosabb jellemzésében, egyelőre azonban még igen messze vagyunk attól, hogy a (15)-ben ábrázolt leképezés minden részletét pontosan jellemezni tudjuk.¹⁶

Az általánosított metaforák éppúgy számba vehetők, mint a metonímia típusai. A nyelvi jelentések közötti összefüggések leírásának nélkülözhetetlen eszköze a metaforák jellemzése, annál is inkább, mert a metaforák a nyelvi jelentésnek nem periferikus jelenségei, mint ahogy azt a formális szemantika állítja. A metaforák a nyelvi kreativitás legegyértelműbb jelei, a nyelvi jelentés lényegéhez tartoznak, annak alapvető jelenségei.

 

*  *  *

 

A kognitív szemantika többi jellemzőjére nem térünk ki részletesen. Érdemes azonban még két szempontot röviden megemlítenünk. Egyrészt, hogy a kognitív szemantika az interdiszciplinaritást és a megismeréstudománnyal való szoros kapcsolatot hangsúlyozza. Felhasználja a kognitív pszichológia, a neurolingvisztika, a mesterségesintelligencia-kutatás és a nyelvfilozófia eredményeit. A kognitív szemantika ebben az értelemben nem autonóm kutatási terület (mint amilyen például a formális szemantika), művelése szorosan összefonódik más tudományterületekkel.

Másrészt a kognitív szemantika tagadja a dichotómiák létjogosultságát. Ezért nemcsak a szemantika és a pragmatika közötti különbségtételt tartja indokolatlannak, hanem a szinkrónia és a diakrónia szétválasztását is. A jelen magában hordozza a múltat, a szinkrón jelentésleírás ezért nem vonatkoztathat el a diakrón szempontoktól. A szinkrón leírásokban diakrón szempontok is felhasználhatók, sőt bizonyos szinkrón jelenségek magyarázata csak diakrón alapon képzelhető el.

1.2. 4.2. Az előzmények

A kognitív szemantika kialakulására két tényező hatott különösen: (a) a kísérleti pszichológiában bekövetkezett paradigmaváltás, és (b) a nyelvfilozófiának (elsősorban a kései Wittgenstein filozófiájának) a formális logikai jelentésleírás ellen fellépő irányzata. Megjegyzendő, hogy a prototípuselmélet alapgondolata nem új, a hagyományos történeti nyelvészet is ismerte (pl. Hermann Paul, Karl Otto Erdmann).

1.2.1. 4.2.1. A kísérleti pszichológia és a prototípuselmélet¹⁷

A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején a fogalomalkotás vizsgálatában paradigmaváltás történt: a klasszikus modellt a prototípusmodell váltotta fel. A klasszikus modellben a fő kérdés annak eldöntése volt, hogy egy alakzat egy adott K kategóriához tartozik-e vagy sem. A kísérletekben általában mesterséges (konstruált) kategóriákat használtak. (Pl. a 10. ábrában kétféle méretben és kétféle színben, fehérben és feketében, körök és háromszögek szerepelnek. Négy elem alkot egy kategóriát, a K kategória kontrasztkategóriája a K.)

 

10. ábra

A vizsgálat célja annak kiderítése volt, hogy a döntés alapját a tárgyak milyen tulajdonságai képezik, és hogy hogyan mennek végbe az egymásra épülő döntések. A döntések szerkezete egyértelmű dichotómiát mutatott:

 

--pcenter—11. Ábra

Kérdés azonban, hogy az ilyen bináris szerkezetek megfelelően tükrözik-e az elsajátított ismereteket (a pszichológiai realitás kérdése), és hogy a kísérlet céljaira konstruált mesterséges kategóriák alkalmasak-e arra, hogy a fogalomalkotás bonyolult folyamatáról számot adjanak (az ökológiai érvényesség kérdése). Az újabb kutatások mindkét kérdésre nemleges választ adtak, ami a hagyományos paradigma elvetéséhez vezetett. Az új paradigma szerint a kategóriák prototípusok köré szerveződnek, egy adott kategóriához a különféle alakzatokat hasonlóság alapján rendeljük hozzá. Egy adott kategóriához tartozás nem igen–nem kérdése és a kategóriák többé-kevésbé hierarchikus szerveződést mutatnak. Mindez érvényes a szótárra is. Ennek következtében a lexikai jelentések homályosak, bizonytalanok (a kategória extenziójának bizonytalansága). Egy adott lexikai kategórián belül egyes elemek rosszabb példányai az adott kategóriának, mint mások (a kategóriának van prototípusa, a kategória extenziójához tartozó elemek a prototípus köré szerveződnek). A fogalomalkotásnak ez a felfogása már nem reprezentálható bináris döntéseken alapuló szerkezettel.

A prototípus hatásának kimutatása a következő kísérlettel történt. A kísérleti alanyok különböző kategóriákhoz tartozó 50–60 szót kaptak, amelyeket egy hét fokozatból álló tipikalitási skálán kellett elhelyezniük annak alapján, hogy a szóval jelölt dolgot a kategória jobb vagy kevésbé jó példányának tartják-e. A hierarchia megállapításakor a skálához való hozzárendelés gyorsasága is mérvadó volt. A vizsgált kategóriák közé tartozott a bútor, gyümölcs, közlekedési eszköz, fegyver, ruhanemű, madár kategória. A ’bútor’ kategóriában például az alábbi tipikalitási sorrendet lehetett ily módon megállapítani: 1. Szék, asztal; 2. Ágy, íróasztal; 3. Éjjeliszekrény, könyvespolc; 4. Pad, tálaló; 5. Zongora, komód; 6. Televízió, rádió; 7. Hűtőgép, telefon. A zongora a hangszer kategóriája prototipikus eleme, bútorként azonban nem tipikus. A televízió és a rádió ugyan berendezési tárgy, de egyik sem nevezhető igazán bútornak. Ez még inkább áll a hűtőgépre és a telefonra. A gyümölcs kategóriában pedig a kísérleti alanyok az alábbi sorrendet állapították meg: 1. Narancs, alma; 2. Szőlő, eper; 3. Cseresznye, dinnye; 4. Ribizli, áfonya; 5. Citrom, füge; 6. Szilva, egres; 7. Paradicsom, uborka. Az utolsóként említett paradicsom, uborka csak nehezen tekinthető gyümölcsnek, a zöldség kategóriájában viszont előkelő helyet foglal el. A skála minél alacsonyabb fokán helyezkedik el egy elem, annál bizonytalanabb a kategóriához való hozzátartozása. A legmagasabb fokon álló elemek pedig a prototípust képviselik.

Természetesen a prototipikalitás az adott beszélőközösséghez, társadalomhoz, kultúrához kötődik (pl. az amerikai vizsgálatokban a tipikus madár a vörösbegy, Európában ez nyilván máskép néz ki; ugyanúgy a trópusokon nyilván más a prototipikus gyümölcs, ill. általában a gyümölcsök tipikalitási sorrendje).

Ezeknek a kísérleteknek a nyelvészeti relevanciája eleinte nem volt egyértelmű, a nyelvtudomány akkor figyelt fel rájuk, amikor a kísérleti pszichológia azt a kérdést is megvizsgálta, hogy az elemeknek egy-egy kategóriához való hozzárendelése milyen alapon történik. A tipikalitási feltételek megállapítása már a nyelvészet számára is kézzelfogható eredményt ígért.