Jelentéselmélet Kiefer, Ferenc Jelentéselmélet

11. fejezet - 9 A MONDAT IDŐSZERKEZETE

1. 9 A MONDAT IDŐSZERKEZETE

1.1. 9.1. Külső és belső időszerkezet

A mondat időszerkezete kétféleképpen vizsgálható. A mondatban leírt esemény ideje az időtengely valamely szakaszával vagy pontjával azonosítható. A jelen, múlt és jövő az időtengely különböző részein helyezkedik el. A jelen idő a beszédidővel egyidejű, a múlt idő a beszédidőt megelőző, a jövő idő pedig a beszédidőt követő idő. A múlt, jelen és jövő tehát a beszédidőhöz viszonyítva értelmezhető. Több múltbeli vagy jövőbeli eseményt egymáshoz képest is el kell tudnunk helyezni az időtengelyen. A mondatban megfogalmazott esemény idejének (az ún. eseményidőnek) a meghatározásában az igeidőn kívül az időhatározók (és az időhatározói mellékmondatok) is szerepet játszhatnak. Az igeidők és az időhatározók által kifejezett időviszonyokat nevezzük a mondat külsőidőszerkezetének.

(1)   a. Kati tegnap elutazott.

b. Kati most itthon van.

c. Kati holnap elutazik.

Az (1a) mondat a beszédidőhöz képest múlt idejű eseményt ír le, az (1b) mondat ideje tartalmazza a beszédidőt, az (1c) mondat a beszédidőhöz képest jövő idejű eseményt fejez ki. Az (1a) és (1c) mondatokban szereplő időhatározók az eseményidőt pontosítják: a ’Kati elutazott’ múlt idejű eseményt a tegnap időhatározó a tegnapi nap eseményévé teszi; hasonlóképpen a ’Kati elutazik’ jövő idejű esemény pontosabb idejét a holnap időhatározó határozza meg.

Az események lefolyásának is van időszerkezete. Egy esemény lehet pontszerű vagy tartós, a tartós esemény rendelkezhet végponttal, de lehet végpont nélküli is. Az eseménytípusok a magyarban általában függetlenek a külső időtől. Az események időbeli lefolyása a mondat belsőidőszerkezete. A belső időszerkezet a mondat aspektusát határozza meg. Az aspektus kérdésével a következő fejezetben foglalkozunk.

Az alábbi mondatoknak azonos a külső időszerkezete, belső időszerkezetük azonban különböző.

(2)   a. A bomba tegnap felrobbant.

b. Tegnap egész nap olvastam.

c. Tegnap elolvastam a levelet.

A (2a) mondat pontszerű (pillanatnyi), a (2b) mondat tartós, végpont nélküli, a (2c) mondat pedig tartós, végponttal rendelkező eseményt ír le.

Az időtlen igazságokat megfogalmazó mondatoknak nincs időszerkezetük:

(3)   a. Az ember halandó.

b. Kétszer kettő négy.

c. A szék szó négy betűből áll.

A (3a,b,c) mondatoknak nincs sem belső, sem pedig külső időszerkezetük. Ezek a mondatok nemcsak a jelenben érvényes kijelentéseket fejeznek ki, hanem érvényesek voltak a múltban is, és érvényesek lesznek a jövőben is. Ugyanakkor az ilyen mondatok nem lehetnek sem pontszerű, sem folyamatos események, s így a végpont kérdése sem merülhet fel. Ez tehát azt jelenti, hogy a (3a,b,c) mondatoknak nemcsak külső, hanem belső időszerkezetük sincsen.

1.2. 9.2. A Reichenbach-féle rendszer

A mondatok külső időszerkezetét az angol igeidők példáján először Hans Reichenbach kísérelte meg formális eszközökkel leírni.¹ A Reichenbach-féle rendszer ugyan sok szempontból finomításra és kiegészítésre szorul, mégis alkalmas kiindulást jelent az igeidők tárgyalásához. Reichenbach az angol igeidők jellemzésére három kategóriát vett fel: a már említett beszédidőt (= BI) és eseményidőt (= EI), valamint harmadik kategóriaként a referenciaidőt (= RI). A beszédidő a beszélő megnyilatkozásának ideje, az eseményidő a megnyilatkozásban leírt esemény ideje, a referenciaidő pedig az eseményidő számára nyújt viszonyítási alapot abban az esetben, amikor az eseményidőnek az időtengelyen való elhelyezéséhez nem elegendő a beszédidő ismerete. Utóbbira példa a (4) és (5) mondat.

(4)   John will have left at 3 o’clock.

’Három órakor János már nem lesz itt.’

(5)   John had left the office before Mary came.

’János már elhagyta a szobáját, amikor Mária megjött.’

A (4) mondatban a referenciaidőt a három órakor időhatározó, az (5) mondatban pedig a mellékmondati esemény jelöli (a főmondati eseményt az angol a régmúlttal fejezi ki). A referenciaidő mindkét esetben a beszédidőhöz viszonyít: a három órakor időhatározó vonatkozása nem értelmezhető a beszédidő ismerete nélkül (nem tudhatjuk ugyanis, hogy a múltra, vagy a jövőre vonatkozik-e); az (5) példában szereplő két, múlt és régmúlt idejű esemény pedig nemcsak egymáshoz képest fejez ki időbeli viszonyt, hanem a beszédidőhöz képest is.

Annak ellenére, hogy igeidőrendszerünk az angolénál sokkal kevésbé bonyolult, a referenciaidőre a magyarban is szükség van:

(6) János még három óra előtt hazament.

A (6) mondatban a referenciaidőt a három óra előtt időhatározó adja meg. Mind az eseményidő, mind pedig a referenciaidő megelőzi a beszédidőt, az esemény viszont a referenciaidő előtt következett be.

Reichenbach feltételezése szerint a referenciaidő minden mondat külső időszerkezetében szerepet játszik. Ha a referenciaidő egybeesik a beszédidővel, akkor a referenciaidő és az eseményidő viszonya határozza meg a ’jelen’, ’múlt’ és ’jövő’ abszolútidőkategóriákat, egybeesés esetén beszélünk jelen időről, múlt idő esetében az eseményidő megelőzi a referenciaidőt, jövő idő esetén pedig az eseményidő követi a referenciaidőt. Reichenbach csak az egybeesés, ill. átfedés (jele: ≈) és a megelőz (jele: <) relációkkal számolt.² A három idő többi kombinációja lényegében a relatív igeidők időviszonyainak felel meg. Relatívidőről tehát akkor beszélünk, ha az eseményeket nem a beszédidővel egybeeső referenciaidőhöz, hanem egy attól különböző referenciaidőhöz viszonyítjuk. Természetesen a Reichenbach-féle rendszerben az egyes igeidők jellemzésében mindhárom kategória szerephez jut. A jelen időben mindhárom kategória egybeesik: EI ≈ RI ≈ BI, az egyszerű múlt idő (Past Tense) esetében az eseményidő egybeesik a referenciaidővel és a kettő megelőzi a beszédidőt: EI ≈ RI < BI, ami arról a tényről ad számot, hogy az egyszerű múlt a múltban befejeződött eseményt jelöl. Ezzel szemben a folyamatos múlt (Present Perfect) esetében a referenciaidő a beszédidővel esik egybe és a kettőt megelőzi az eseményidő: EI < RI ≈ BI. A jövő idő esetében a referenciaidő szintén egybeesik a beszédidővel, de az eseményidő e kettő után következik: RI ≈ BI < EI. A befejezett jövő Reichenbach szerint többféle konstellációt enged meg: (a) BI < EI < RI, (b) BI ≈ EI < RI, (c) EI < BI < RI.³ A régmúlt képlete EI < RI < BI, tehát az eseményidő megelőz egy múltbeli referenciaidőt. A teljes rSimple Presentendszert jól szemlélteti az alábbi táblázat.⁴

1. táblázat⁵

Reichenbach szerint a folyamatos múlt (Present Perfect, itt: Anterior Present) jellemzésében a beszédidő és a referenciaidő egybeesése azt jelzi, hogy ezt az igeidőt akkor használjuk, amikor egy a múltban kezdődő esemény a jelenben is tart:

(7)   I have known him for twenty years.

’Húsz év óta ismerem.’

Az angol igeidők közül kétségtelenül a folyamatos múlt a legbonyolultabb.⁶ Amint azt az alábbi példák mutatják, ezt az igeidőt akkor is használhatjuk, amikor az esemény a múltban lezárult, mint azt a (8a,b,c) mondatok mutatják.

(8)   a. I have been in Paris.

’Voltam Párizsban.’

b. Donna has come to a decision.

’Donna elhatározásra jutott.’

c. Einstein has taught at Princeton.

’Einstein Princetonban tanított.’

A (8a)-ban egy meghatározatlan időben bekövetkezett eseményről szól, (8b) egy eredményről, a (8c) egy olyan múltbeli eseményről, amely a jelen szempontjából is releváns. Ráadásul (8c) csak akkor mondható, ha Einstein még él. Az EI < BI ≈ RI formula tehát nem minden esetben elegendő a Present Perfect-et tartalmazó mondatok a temporalitást érintő vonatkozásainak leírásához. A mondatok értelmezéséhez lexikai és egyéb információra is szükség van.⁷

A Reichenbach elgondolásain alapuló időlogikák abból a hallgatólagos feltevésből indulnak ki, hogy ez a rendszer tetszőleges nyelv időrendszerének leírására alkalmas. Ez, mint később látni fogjuk, semmiképpen sem áll, hiszen az általunk ismert nyelvek időrendszerétől teljesen különböző időrendszerek is léteznek. Alábbi megjegyzéseink a Reichenbach-féle rendszernek az olyan nyelvekre történő alkalmazásával kapcsolatosak, amelyekben van értelme beszédidőről, eseményidőről és referenciaidőről beszélni.

(a) Reichenbach eredeti elgondolása szerint a beszédidő, eseményidő és referenciaidő pontszerű időviszonyítási kategóriák, márpedig már az eddig tárgyalt példákból is kitűnik, hogy – eltekintve attól, hogy a beszédidő általában nem pontszerű – az eseményidő és a referenciaidő lehet ugyan pontszerű időszerkezetű is (vö. (9a,b)), de időben kiterjedt is lehet (vö. (10a,b)). A beszédidőt, eseményidőt és referenciaidőt éppen ezért helyesebb időintervallumként ábrázolni, és a pontszerű időszerkezet az intervallum speciális esetének tekinteni.⁸

(9)   a. A bomba felrobbant.

b. A vonat három órakor érkezett meg.

(10) a. Péter elolvasta a könyvet.

b. Anna múlt héten Párizsban járt.

(b) Az ’időbelileg egybeesik’ és az ’időbelileg megelőz’ gyakran csak speciális esetek. Az eseményidő és a referenciaidő között a következő időbeli viszonyok állhatnak fenn:⁹

Vagyis: (a) EI teljesen megelőzi RI-t, (b) RI teljesen megelőzi EI-t, (c) EI részlegesen megelőzi RI-t, (d) RI részlegesen megelőzi EI-t, (e) EI és RI teljesen egybeesik, (f) EI teljesen beleesik RI-be, (g) RI teljesen beleesik EI-be. Hasonló időbeli viszonyokat találunk a BI és az EI között is. Ezek a viszonyok nemcsak elvi lehetőségeket jelentenek, mindegyik esetre viszonylag könnyen találunk példát. A (12) mondat időszerkezetében a beszédidő nyilvánvalóan beleesik az eseményidőbe, a (13) mondatéban pedig az eseményidő esik bele a referenciaidő tartományába, és ugyanakkor a beszédidő tartománya része az eseményidő tartományának:

(12) Péter tévét néz.

(13) Péter ma egész nap tévét néz.

Ilyen esetekben az „≈” jel helyett a „⊆” (’részleges tartalmazás’) jelet kell használnunk az időviszonyok kifejezésére. A (12)-ben a jelen idő miatt a beszédidő és a referenciaidő lényegében egybeesik, a tévénézés viszont kezdődhetett korábban és tarthatott tovább. Ezért a mondat időviszonyai úgy értelmezhetők, hogy a BI (és az RI) beleesik az EI tartományába. A (13) mondatban a referenciaidőt a ’ma egész nap’ időhatározó adja meg, tehát a beszédidő része a referenciaidőnek, amely egybeesik az eseményidővel. A (12) mondat időviszonyait a (14), a (13)-ét a (15) képlet szemlélteti.

(14) BI ≈ RI ⊆ EI

(15) BI ⊆ RI ≈ EI

(c) Az igeidők többértelműek. Így például a magyarban (és sok más nyelvben) a jelen idejű igealak nem mindig fejez ki jelen időt. Az alábbi mondatban szereplő perfektív ige jelen idejű alakja jövő időre utal:

(16) Kifizetem az adósságomat.

De természetesen utalhatunk jövőre igekötőtlen igével is:

(17) Holnap kifizetem az adósságomat.

A többértelműség azonban nemcsak az idővonatkozás többféleségéből adódhat. Az alábbi jelen idejű igealakok a ’Mit csinál most?’ és a ’Mivel foglalkozik?’ mondatra elhangzó válaszként értelmezhetők. Az előbbi esetben a jelen idejű ige aktuális, az utóbbi esetben habituális olvasatáról van szó.

(18) a. Fest.

b. Ír.

A Reichenbach-féle rendszer nem tudja kezelni a habituális olvasatot, ami talán nem is feladata, hiszen a habituális olvasat már az aspektus problémaköréhez tartozik.

A fentiekből látható, hogy az eseményidőt nem lehet a morfológiailag kifejezett idővel azonosítani. Különbséget kell tehát tennünk igeidő (az angol tense) és idő (az angol time) között. A mondat külső időszerkezete valójában nem az igeidőkről, hanem az időszerkezetről ad számot, amelynek az igeidő csak egyik komponense.

(d) Amikor az igeidő egyúttal aspektuális értéket is hordoz, az igeidő idővonatkozása, mint azt már a habituális olvasat kapcsán láthattuk, nem fejezhető ki a Reichenbach-féle rendszerben. Ez vonatkozik többek között az angol folyamatos igealakokra, a francia imparfait-re és a magyar progresszív aspektusra is.

(19)  a. John was going downstairs.

b. John went downstairs.

(20) a. Jean descendait l’escalier.

b. Jean est descendu l’escalier.

(21) a. János éppen jött le a lépcsőn.

b. János lejött a lépcsőn.

Mindezekben az esetekben az (a) és (b) mondatok közötti különbség aspektuális jellegű, és ezért nem tartozik a külső időszerkezet problémaköréhez. A külső időszerkezet szempontjából csak annyi állapítható meg, hogy mind a hat mondatban múlt idejű eseményről van szó. A múlt idejű eseményt azonban az (a) mondatok folyamatos, a (b) mondatok pedig befejezett aspektussal fejezik ki. Érdemes azonban rámutatnunk arra, hogy bizonyos értelemben a Reichenbach-féle rendszer is felhasználható a progresszív aspektusú mondatok időviszonyításának a jellemzésére. A (19a)-(21a) mondatok egy másik mondatban megfogalmazott eseményhez szolgáltatják az eseményidőt: János éppen jött le a lépcsőn, amikor csöngettek, tehát referenciaidőként funkcionálnak.

A Reichenbach-féle rendszer kétségtelen előnye, hogy segítségével a mondatok külső időszerkezetével kapcsolatos problémákat pontosabban meg tudjuk fogalmazni, de a rendszer több ponton finomításra és kiegészítésre szorul. A rendszerben külön problémát jelent a referenciaidő értelmezése, ezért e kérdéssel külön foglalkozunk.¹⁰

1.3. 9.3. A referenciaidő

A Reichenbach-féle feltételezés szerint az időhatározók a mondatban általában a referenciaidőt fejezik ki. Könnyen belátható azonban, hogy nem minden időhatározónak ez a funkciója. Az alábbi mondatokban az időhatározó az eseményidőt módosítja:

(22) a. Húsz évig laktunk Baján.

b. Az előadás sokáig tartott.

Ez az eset általában akkor lép fel, amikor az időhatározó az ige vonzata, vagy amikor az időhatározó egy állapot vagy esemény időtartamát jelöli, vagyis időmódosítóként szerepel (l. a következő fejezetet). Más esetben az időhatározó a referenciaidőt módosítja vagy határolja be (tegnap, most, jelenleg, holnap, tavaly, jövőre, öt perccel később, mielőtt, miután). Az utóbbi esetben az eseményidők egymáshoz való viszonyát a referenciaidő és nem az eseményidő határozza meg:

(23) Amikor hazajöttünk, Éva már megérkezett. Néhány perccel később már veszekedtünk.

A néhány perccel később időhatározó az előző mondat referenciaidejétől (amikor hazajöttünk) számítandó és nem az eseményidőtől (Éva megérkezett). Erre mindenekelőtt a szövegek időszerkezetének a meghatározásakor kell figyelemmel lennünk.

Az időhatározók általában nem határozzák meg a referenciaidőt közvetlenül, hanem csak azt az időintervallumot jelölik ki, amelybe a referenciaidő beleesik.¹¹ A (24) mondatban például a múlt idő az eseményidő és a referenciaidő viszonyát határozza meg, a tegnap időhatározó viszont azt az időtartományt jelöli ki, amelynek része a referenciaidő. Az időhatározó ebben az esetben tehát nem azonosítható a referenciaidővel.

(24) Tegnap eltörtem egy poharat.

Ha azonban az időhatározó időpontot jelöl, akkor a referenciaidő egybeesik az időhatározó által megadott időponttal:

(25) a. Feri 11 órakor törte el a lábát.

b. A vonat 8 órakor érkezik.

Nem időpontot kifejező határozó esetén a referenciaidő hossza bizonytalan marad:

(26) Zoé tavaly Londonban volt.

A tavaly időhatározó a beszédidő évét megelőző évet jelöli. Zoé az egész évet vagy annak tetszés szerinti részét tölthette Londonban, a tartózkodás hosszát nem tudhatjuk.¹² A (24) és a (26) mondat között az a különbség, hogy míg az előbbiben pontszerű eseményről van szó, az utóbbiban tartós eseménnyel van dolgunk.

Újabb problémát vetnek fel az alábbi mondatok:¹³

(27) a. John left yesterday.

’John tegnap elment.’

b. John had left yesterday.

kb. ’John tegnapra már elment.’

A (27a) mondat esetében az időhatározó azt az időintervallumot határozza meg, amelybe az eseményidő beleesik, ez az az eset, amellyel már fentebb is találkoztunk. A (27b) mondat esetében viszont más az időhatározó funkciója: az időhatározó azt az időintervallumot jelöli, amelyre a mondat eseményének be kellett fejeződnie. A régmúlt igealak használatát ez az időhatározó motiválja. A referenciaidő fogalma tehát kétértelmű: az előbbi esetben időkeretet, az utóbbiban időhatárt jelöl. (A német nyelvű szakirodalomban az elsőre a Betrachtzeit, a másodikra az Evaluationszeit elnevezéseket használják, egyik sem azonos a referecenciaidővel.)¹⁴

1.4. 9.4. Az időhatározói mondatok szerepe

Az időhatározói mellékmondatok időhatározói funkciót töltenek be, tehát (a) időintervallumot definiálnak, és (b) a főmondat eseményidejéhez szolgáltatják a referenciaidőt. Az időhatározói mellékmondatok abban különböznek az időhatározóktól, hogy nem nevezik meg közvetlenül a szóban forgó időintervallumot: ezt az intervallumot gyakran csak a kontextus ismeretében tudjuk kikövetkeztetni. Ezt igazolják az alábbi mondatok is:

(28) a. Amikor jött le a lépcsőn, a delet harangozták.

b. Amikor Pista jött haza az iskolából, a repülőgép átrepült a ház felett.

(29) a. Amikor a hidat építették, a legjobb tervezőket alkalmazták.¹⁵

(30) b. Amikor a hidat építették, a legjobb anyagokat használták.

Az időhatározói mellékmondat és a főmondatbeli esemény ideje közötti viszonyok meghatározásánál mindennapi ismereteinkre is támaszkodunk. A (28a) mondatban a főmondatbeli esemény ideje valószínűleg tartalmazza a referenciaidőt: általában gyorsabban jövünk le a lépcsőn, mint ameddig a déli harangszó tart. A két esemény között azonban más időviszony is elképzelhető (pl. ha pl. a lépcső elég hosszú, akkor a referenciaidő tartalmazhatja az eseményidőt). A (28b) mondatban viszont a főmondatbeli pontszerű esemény ideje beleesik a referenciaidőbe: a repülőgép pillanatok alatt átrepül a ház felett, az iskolából az út haza ugyanakkor több időt vesz igénybe. A (29a,b) mondatokban ezzel szemben a főmondatbeli esemény a referenciaidőhöz képest elő- vagy egyidejű; az értelmezéskor ismét mindennapi ismereteinkre támaszkodunk. A tervezőket az építés előtt szokták alkalmazni, tehát a (29a) mondatban a főmondati esemény ideje megelőzi a mellékmondattal kifejezett referenciaidőt. A (29b) mondatban leírt eseményről viszont mindennapi ismereteink alapján tudjuk, hogy az anyagokat építés közben használják, a két esemény tehát egyidejű.

A referenciaidőt és az eseményidőnek a referenciaidőhöz való viszonyát tehát a mondat szerkezete és mindennapi ismereteink alapján következtetjük ki.

1.5. 9.5. Tipológiai vonatkozások¹⁶

Az eseményidőt a nyelvek kétféleképpen kódolják: (a) vektoriálisan, amikor is az eseményidő az időtengelyen a beszédidőtől számítva balra vagy jobbra helyezkedik el (illetőleg egybeesik vele), vagy (b) metrikusan, amikor is az eseményidő elsősorban időintervallumok oppozíciói (pl. köze: távol, ma: nem ma) segítségével fejeződik ki. Vektoriális kódoláskor az alapvető különbség a múlt, jelen és jövő kifejezésében nyilvánul meg. A metrikus rendszerekben az eseményidő a beszédidőt is magában foglaló időintervallumhoz közelebb vagy távolabb eső időintervallumokban mérhető.

1.5.1. 9.5.1. A vektoriális rendszer

A vektoriális rendszerekben a múlt, a jelen és a jövő elvileg többféleképpen kódolható.¹⁷

(a) Hármas rendszer: A múlt, jelen és jövő idő különbözőképpen fejeződik ki.

(b) Kettes rendszer: Két időkategória egybeesik:

   (ba) Azonos módon jelenik meg a múlt idő és a jelen idő.

   (bb) A jelen idő és a jövő idő esik egybe.

   (bc) A múlt idő és a jövő idő fejeződik ki azonos módon.

(c) Egyes rendszer: A három időkategória egybeesik.

(d) Zérus rendszer: A idő közvetlenül (morfológiailag) nem fejeződik ki, a nyelv nem rendelkezik igeidővel.

A hat lehetőség közül a nyelvekben csak négyre találunk példát, kettő ezek közül azonban rendkívül ritka. A nyelvekben a (bc) és a (c) típus egyáltalán nem fordul elő. A (bc) esetben a jelen idő megszakítaná az időtengelyt, márpedig az emberi megismeréssel összefüggően létezik egy olyan megszorítás, hogy a konceptuális skálák nem szakíthatók meg. Ennek a megszorításnak a következtében a bináris oppozíciók közül csak a múlt/jelen: jövő, illetőleg a múlt: jelen/jövő jöhet szóba, mivel egyik sem szakítja meg az időtengely folytonosságát. A (c) lehetőség azért van kizárva, mert ez azt jelentené, hogy időbeli különbséget nem kódolunk, funkcionálisan tehát ez az eset a (d)-vel ekvivalens. Az időt mindig oppozícióként érzékeljük, márpedig oppozícióról csak akkor lehet szó, ha legalább két időkategóriával rendelkezünk. A (d) zérus rendszer előfordul ugyan, de ritka (néhány kreol nyelvben, a burmai nyelvben, az ausztráliai dyirbalban).¹⁸ Az ilyen nyelvekben az idő többnyire az aspektus vagy a modalitás révén fejeződik ki. A burmaiban például kétféle mondatvégi partikulát találunk. Az egyik (te/tha/ta/hta) a realis, a másik az irrealis(me/ma/hma) partikula. Az első csak olyan mondatban használható, amelynek múlt vagy jelen idejű vonatkozása van, a másik pedig jövő idejű vonatkozás esetén. Első látásra tehát úgy tűnhet, hogy ebben az esetben mégis grammatikai megkülönböztetésről van szó. Ez azonban nincs így. Az irrealis partikula például akkor is használható, ha a mondat idővonatkozása ugyan múlt vagy jelen idejű, de a benne kifejeződő tényállás nem az aktuális világra vonatkozik: valószínűleg igaz/igaz volt. Az olyan mondatban, mint Azt hiszem, már ehetett korábban papaját, a főmondat a realis partikulát, a mellékmondat az irrealis partikulát tartalmazza.

Viszonylag ritka a hármas rendszer is (előfordul pl. a litván, berber, eszkimó nyelvben). A hármas rendszerre a három vektoriális idő egyértelmű kódolása a jellemző, ami többek között azt is jelenti, hogy a jövő idő morfológiai kódolása is kötelező, nem helyettesíthető a jövő idejű időhatározó és a jelen idejű igealak használatával. Vö. az alábbi litván példákat:

(30) a. jis skaĩt-o

’ír’

b. jis skaĩt-e̊

’írt’

c. jis skaĩt-ỹs

’írni fog’

Mindegyik igeidőnek külön toldaléka van, és az igeidő vonatkozása is egyértelmű: a jelen idő tartalmazza, a múlt idő megelőzi, a jövő idő követi a beszédidőt. A jövő idejű alakok használata kötelező jövő idejű vonatkozás esetén, tehát nem használhatók helyettük például a jelen idejű alakok.

A bináris rendszerek a hármas rendszernél sokkal gyakoribbak. A múlt: jelen/jövő oppozíciót találjuk az indoeurópai nyelveken kívül a finnugor nyelvekben és a koreaiban. A magyar nyelvben sincs morfológiailag kódolt jövő idő, amelynek használata jövő idejű idővonatkozás esetén kötelező lenne: a jövő időt általában jelen idejű alakokkal fejezzük ki. Példák: tegnap játszottam, most játszom, holnap játszom; vö. még a német ich habe gestern gespielt, ich spiele jetzt, ich spiele morgen.

A múlt/jelen: jövő oppozíció elsősorban az amerikai indián és az óceániai nyelvekben gyakori. A kuseiban (Ausztronézia) például a jelöletlen igealak a múltra és a jelenre vonatkozhat, amit az időhatározókkal való kompatibilitás igazol.¹⁹

(31) a. Sepe el mas ekweyah.

Sepe alany beteg tegnap

’Sepe beteg volt tegnap.

b. Sepe el mas ingena.

Sepe alany beteg most

’Sepe most beteg.’

A két leggyakoribb eset tehát az, amikor (a) vagy a múlt és a jelen esik egybe, vagy pedig (b) a jelen és a jövő kódolása azonos. A Reichenbach-féle kategóriák felhasználásával ez a két eset az alábbi módon ábrázolható. Az (a) esetben az eseményidő vagy egybeesik a referenciaidővel, vagy megelőzi azt. A (b) esetben pedig az eseményidő vagy azonos a referenciaidővel, vagy pedig az utóbbi megelőzi az előbbit.²⁰ Képletben:

(32) a. EI ≈ RI EI < RI

b. EI ≈ RI RI < EI

Ez a diszjunkció azonban nemcsak, hogy nem elegáns, hanem nem is illik bele az eddig használt rendszerbe, ahol minden időkategóriát egységesen ábrázoltunk. A tagadás bevezetésével azonban (32a,b) (33a,b)-vel helyettesíthető, ami a ’nem jövő’ illetőleg a ’nem múlt’ kategóriák jelentését is közvetlenebbül tükrözi. Persze logikailag a (32a,b) és a (33a,b) ekvivalens.

(33) a. ¬RI < EI

b. ¬EI < RI

Más szóval, (33a) azt mondja ki, hogy a referenciaidő nem előzheti meg az eseményidőt, (33b) pedig azt, hogy az eseményidő nem előzheti meg a referenciaidő.