Szerkeszti dr pogány józsef stendhal a szerelemről forditotta salgó ernő

MÁSODIK KÖNYV.

NEGYVENEDIK FEJEZET.

Az emberekben minden szerelem, a képzelet minden tevékenysége hatféle vérmérséklet szerint szineződik. E hat vérmérséklet a következő:

A vérmes, vagy a franczia, például de Francueil ur (D’Épinay asszony emlékiratai);

Az epés, vagy a spanyol, vagy Lauzun (Peguilhen Saint-Simon emlékirataiban);

A buskomoly, vagy a német, például Schiller Don Carlos-a;

A flegmatikus, vagy a hollandi;

Az ideges, például Voltaire;

Az athleta, például a crotoni Milon.¹¹⁵

A vérmérséklet befolyása észlelhető a nagyravágyás, a fösvénység, a barátság stb. stb. érzései­ben; milyen lesz az a szerelemben, melybe fokozottan keverednek a testi behatások?

Tegyük fel, hogy minden szerelem visszavezethető a négy válfajra, melyet megállapitottunk. Ezek:

A szenvedély-szerelem, például d’Étanges Julia;

A kedvtelés-szerelem vagy az udvarlás;

A physikai szerelem;

A hiuság-szerelem (polgárember szemében egy herczegnő soha sem idősebb harmincz évesnél).

E négyféle szerelmet el kell elegyíteni azzal a hatféleséggel, melyet a hat vérmérséklettől függő megszokás diktál reá a képzeletre. Tiberius képzelme más volt, mint VIII. Henriké.

Az ekképen előállott változatokat aztán elegyitsük el a megszokásoknak azzal a különbö­zőségével, mely a kormányzatból vagy a nemzeti jellemből ered. Erre nézve számbaveendő:

1. Az ázsiai zsarnokság, ahogy ezt Konstantinápolyban lehet látni;

2. Az absolut monarchia, ahogy XIV. Lajos uralma példázza;

3. Az alkotmánylevéllel álczázott arisztokráczia, vagyis a nemzetnek, mint például Angliában, a gazdagok javára való kormányzása, mely e mellett az állitólagos bibliai erkölcs szabályait követi;

4. A szövetséges köztársaság, vagyis a mindenek javára való kormányzás, mint az amerikai Egyesült-Államokban;

5. Az alkotmányos monarchia, mint például...

6. A forradalmi állapotban levő állam, mint például Spanyolország, Portugália, Franczia­ország. Az ilyen helyzet, minthogy mindenkiben élénk szenvedélyt gyujt, természetességet olt az erkölcsökbe, lerontja a badar aprólékosságot, a conventionális erényeket, az ostoba illem­szabályokat,¹¹⁶ komolylyá teszi az ifjuságot és arra ösztönzi, hogy lenézze a hiusági szerelmet és elhanyagolja az udvarlást.

Az ilyen állapot sokáig tarthat és egy egész nemzedékre lehet formáló hatással. Franczia­ország­ban 1788-ban kezdődött, 1802-ben félbeszakadt, 1815-ben tovább folytatódott és Isten tudja, miikor fog végződni.

Mindez általános vonások után, melyek a szerelmet jellemzik, ott vannak még az életkorbeli különbségek és végül az egyéni tulajdonságok.

Igy például lehet mondani:

Drezdában Wolstein grófnál a következőket találtam: hiuság-szerelem, buskomoly vérmér­séklet, monarchikus szokások, harmincz év és... ilyen meg ilyen egyéni tulajdonságok.

A dolgok ekképen való szemügyrevétele rövidebb és, ami pedig lényeges és nagyon nehezen teljesithető követelmény, bizonyos hüvösségre képesiti azt, aki a szerelem felől itéletet akar mondani.

Amiként physiologiai tekintetben az ember jóformán csak annyit tud magáról, amennyit az összehasonlitó boncztan tár fel előtte, ugyanugy a szenvedélyeket illetőleg is a hiuság és az illuziók egynéhány más oka azt idézi elő, hogy a felől, ami bennünk történik, csak azok a gyön­geségek világositanak fel bennünket, melyeket másoknál megfigyeltünk. Ha e tanul­mány­nak esetleg lesz valami haszna, csak az lehet, hogy reávezeti az elmét az ily összevetésekre. Hogy kedvet kapjon hozzá, néhány általános vonással vázolni fogom, milyen a szerelem a különböző nemzeteknél.

Kérem, bocsássák meg, hogy sokszor hivatkozom Olaszországra; de hát Európa mai erkölcseit nézve ez az egyetlen ország, hol a növény, melynek leirásával foglalkozom, szabadon tenyészik. Francziaországban a hiuság, Németországban egy állitólagos philosophia, melynek hóbortosságán halálra nevethetné magát az ember, Angliában a félénk, szenvedő és megorroló büszkeség gyötri, fojtogatja vagy pedig mesterkélt irányba tériti.¹¹⁷

NEGYVENEGYEDIK FEJEZET.
A nemzetek a szerelem szempontjából.
Francziaország.

Igyekszem, hogy lefejtsek magamról minden indulatot és hogy csak hideg philosophus legyek.

A franczia nők, kiket kedves, csak a hiuságnak meg a physikai vágyaknak engedelmeskedő francziák tettek olyanokká, amilyenek, kevésbbé cselekvő, kevésbbé erélyes, kevésbbé félt és főleg kevésbbé szeretett és kisebb hatalmu teremtések, mint a spanyol és az olasz nők.

A nő csak abban az arányban hatalmas, amily mértékü boldogtalansággal tudja büntetni kedvesét; már pedig, ha az embert csak a hiuság tölti el, minden nő hasznos, de egy se szüksé­ges; a siker a hóditást követeli és nem egyszersmind a megtartást is. Ha az embernek csak physikai vágyai vannak, talál megvásárolható leányokat és ezért van, hogy a franczia ilyenféle leányok bájosak, a spanyolok pedig csunyák. Francziaországban a megvásárolható leányok sok férfinak ugyanoly boldogságot tudnak adni, mint a tisztességes nők, vagyis boldogságot szerelem nélkül és van valami, amit a franczia mindig többre tart, mint a kedvesét: a saját hiusága.

A párisi fiatalember szeretőjében mintegy valami rabszolganőt tart magának, ki legfőképpen arra való, hogy hiusága lelje benne örömét. Ha nem teljesiti ez uralkodó szenvedély paran­csait, elhagyja és csak annál jobban meg van elégedve magával, ha elmondhatja barátainak, milyen felsőbbséges módon, mily csattanós elintézéssel hagyta faképnél.

Egy franczia, ki jól ismerte hazáját (Meilhan) mondja: „Francziaországban a nagy szenvedé­lyek épp oly ritkák, mint a nagy emberek.”

A nyelvnek nincs szava annak a kifejezésére, mennyire lehetetlen egy franciának az olyan elhagyott szerető szerepe, kinek az egész város tudja és látja a kétségbeesését. Velenczében vagy Bolognában semmi se mindennapibb ennél.

Hogy az ember Párisban megtalálja a szerelmet, le kell szállania azokhoz az osztályokhoz, hol a nevelés és a hiuság hiánya és az igazi szükségletekkel való küzdés több energiát hagyott meg.

Megláttatni valami teljesületlen nagy vágyat, ez annyi, mint alárendelt-nek mutatkozni, ami Franciaországban csak a minden számbavétel alatt levő embereknél lehetséges. Olyan ez, mintha kitárnák magukat mindenféle rossz tréfálkozásnak: innen az a tulzó dicsőités, melylyel fiatal emberek, kik félnek a szivöktől, a leányokról beszélnek. Az alsóbbrendüség látszata ellen való szélsőséges és együgyü tiltakozás uralkodik a vidéki emberek társalgásában. Nem esett-e meg csak legutóbb, hogy egyikök, hallván, hogy Berri herczeget megölték, azt felelte: „Tudtam”.¹¹⁸

A középkorban a veszedelem folytonossága megaczélozta a sziveket is; ha nem csalódom, ez a második oka a tizenhatodik századbeli emberek csodálatos felsőbbségének. Az eredetiség, mely ma ritka, nevetséges, veszélyes és gyakran mesterkélt, akkor mindennapi és kendőzetlen volt. Azok az országok, hol a veszedelem ma is még gyakran kinyujtja vaskezét, mint például Corsika¹¹⁹, Spanyolország, Olaszország, még mindig termelhetnek nagy embereket. Ez ég­hajlat alatt, hol a perzselő hőség az év három hónapján át forrásban tartja az epét, a rugónak csak a beirányozása hiányzik; Párisban, félek, maga a rugó van eltörve.¹²⁰

A mi fiatalembereink között sokan vannak, kik Montmirail-ban vagy a boulognei erdőben ugyan bátran viselkednek, de félnek a szerelemtől és husz éves korukban valósággal gyáva­ság­ból futnak egy-egy fiatal leány elől, kit csinosnak találtak. Ha arra gondolnak, amit a regényekben olvastak, hogy a szerelmesnek mit diktál az illendőség: megdermednek. E hüvös lelkek nem látják be, hogy a szenvedélyek vihara, amikor felkorbácsolja a tenger hullámait, egyszersmind a vitorlákat is megduzzasztja és a hajót képessé teszi a viz erejének leküz­dé­sére.

A szerelem gyönyörüséges virág, de az embernek elég bátornak kell lennie, hogy odamerész­kedjék érte a meredély szélére. A nevetségen kivül a szerelem mindig ott látja maga mellett a kétségbeesést, hogy az, akinek szól, elhagyja és egész életére nem marad más, mint a dead blank.

A müvelődésnek az volna a tökélye, ha a tizenkilenczedik század, finomult gyönyöreinek összeségéhez oda mellékelné a veszély gyakoribb jelentkezését.¹²¹ Az kellene, hogy a vesze­delemmel való gyakori érintkezés folytán az élet élvezetei a végtelenségig fokozódjanak. És nemcsak a harczi veszedelemről beszélek. Azt a minden pillanatban, minden formában való és a lét minden érdekére kiható veszélyt gondolom, mely a középkorban az élet lényegéhez tartozott. Ahogy a mi polgárosodásunk elrendezte és feldiszitette: a veszély összefér a jellem legunalmasabb gyöngeségével.

O’Meara A voice from Saint-Helena czimü munkájában olvasom egy nagy embernek a következő szavait:

„Murat-nak csak ennyit kell mondani: Menjen és verje szét azt a hét-nyolc ellenséges ezredet, mely ott lent áll a sikon, a torony közelében; abban a pillanatban már, mint a villám elvágta­tott és ha valami kis lovasság követte, az ellenséges ezredek csakhamar le voltak gázolva, el voltak pusztitva, meg voltak semmisitve. Engedjék, hogy ez az ember a maga feje szerint tegyen és egy ostobát látnak, ki hiányával van minden itélőképességnek. Meg nem foghatom, hogy egy bátor ember miként lehetett ily gyatra. Csak az ellenség előtt volt bátor, de ott alkalmasint egész Európának a legragyogóbb és legvakmerőbb katonája volt.

„A csatamezőn hős volt, valóságos Saladin, Oroszlánszivü Richard; tegyék meg királynak és ültessék a tanácsterembe: ide-oda kapkodó és értelem nélkül való semmi embernek bizonyul. Murat és Ney a legbátrabb emberek, kiket ismertem.” (O’Meara, II. köt. 94. 1.)