TIZENKILENCZEDIK FEJEZET.
Kivételek a szépség hatása alól.
Az elmés és gyöngéd, de félénk és gyanakodó természetü nők, kik ha este társaságban voltak, másnap ezerszer és aggódó félelemmel vizsgálgatják át ujra és ujra, hogy mit mondtak és viselkedésükkel milyen sejtéseket kelthettek: könnyen hozzátörődnek a férfi szépségének hiányához és ez szinte semmi akadályt se gördit az elé, hogy szerelmükkel megajándékozzák.
Ugyanugy történik ez, mint ahogy az ember majdnem közömbös az iránt, hogy imádott kedvese, aki oly szigoruan bán vele, milyen fokban szép? A kristalizáczió már nem a szépség irányában halad és szinte igazat adunk a kiábránditó barátnak, ki azt mondja, hogy az imádott nő nem szép és aki azt hiszi, hogy e beismeréssel valami nagyot ért el.
Trab barátom, a vitéz kapitány ma este leirta, hogy annak idején mit érzett, mikor Mirabeau-t látta.
Senki, aki e nagy emberre rátekintett, nem tapasztalt a szemnek kellemetlen benyomást, vagyis nem találta rutnak. Villámló szavainak hatása alatt az ember csak azt vette észre, másnak az észrevevésére nem volt kedve, ami szép volt benne. És mert jóformán egyetlen vonása se volt szép (a szobrászati vagy festészeti szép értelmében), az ember csak azt látta, amiben egy másfajtáju szépség41 jelentkezett, a kifejezésbeli szépséget.
Azonban a figyelem, ugyanakkor, mikor elzárkózott minden elől, ami rutat vehetett volna észre, elragadtatással karolt fel minden legkisebb türhető részletet is, például a dus hajzatot. Ha szarvai lettek volna, azt is szépnek nézték volna.42
Egy csinos táncosnő, ki minden este megjelenik, figyelemre erőlteti a fásult vagy képzelet nélkül való lelkeket, kik az opera erkélyét szegélyezik. Kecses, merész és különös mozdulataival felkelti a physikai szerelmet és meginditja bennök a talán egyetlen kristalizácziót, melyre még képesek. Ez fejti meg, hogy egy csufság, kit az utczán, legkivált a sokat próbált emberek, pillantásra se érdemesitenének: ha sokszor lép fel, megtalálja, hogy dus kitartottságban élhet. A szinház a nők piedestálja, mondta Geffroy. Minél hiresebb és elnyüttebb egy tánczosnő, annál többet ér. Innen a szinfalak mögötti példabeszéd: „Sokan kapnak pénzt, akik maguk valamikor pénzért se kaptak volna.” E leányok kedveseik szenvedélyének eltulajdonitják egy részét és nagyon hajlanak az azért is szerelemre.
De hát miként is ne társitana az ember nagylelkü vagy szeretetreméltó érzéseket egy szinésznőhöz, kinek vonásaiban nincs semmi kellemetlen, kit minden este két órán át a legnemesebb érzések kifejezése közben lát és akit egyébként nem ismer? Mikor aztán végre közelébe jut, vonásai oly kellemes érzések emlékeit idézik fel, hogy a valóság, mely körülveszi, bármennyire hiányával legyen is ez néha a nemesnek, nyomban valami regényes és megkapó szint ölt.
„Első ifjuságomban, amikor rajongtam az unalmas franczia tragédiáért43, valahányszor oly szerencsés voltam, hogy együtt vacsorázhattam Olivier kisasszonynyal, minden pillanatban azon vettem észre magamat, hogy szivem tele van tisztelettel, mintha csak királynőhöz beszélnék és csakugyan sohasem voltam tisztában vele, hogy nála királynőbe, vagy pedig egy fiatal leányba vagyok szerelmes?”
HUSZADIK FEJEZET.
A szépség hatását talán azok a férfiak érzik a legélénkebben, kik nem hajlanak a szenvedély-szerelemre. Mindenesetre ez a legerősebb benyomás, mit nő reájuk tehet.
Az az ember, ki ismeri a szivdobogást, melyet a távolból egy fehér kalap kelt, melyet a szeretett nő visel, csodálkozva tapasztalja, mily hideg marad, ha bár a világ legelső szépe közeledik is feléje. És látva, hogy a többiek mennyire el vannak ragadtatva, még boszankodást is érezhet.
A rendkivül szép nők a második napon már kevésbé keltenek csodálkozást. Ez nagy baj; elcsüggeszti a kristalizácziót. És mert e nők értéke mindenki számára látható, és mert diszül szolgálnak, imádóik között a többséget az ostobák, herczegek, milliomosok, stb.44 teszik ki.
HUSZONEGYEDIK FEJEZET.
Az első találkozás.
A képzelő tehetséggel felruházott lélek gyengéd és bizalmatlan, még akkor is, ha a legnaivabb lélek a világon.45 Gyanakvó lehet, a nélkül, hogy sejtené, mert hiszen oly sok kiábrándulást mért reá az élet! Ennélfogva mindaz, ami egy férfi bemutatásában előre megállapitott és hivatalos jellegü, elriasztja a képzelmet és kiküszöböli a kristalizáczió lehetőségét. Annál inkább diadalmaskodik a szerelem az első találkozás regényességében.
Semmi se egyszerübb ennél. Az ámulat, mely hosszan gondoltat valami rendkivüli dologra, már a fele annak az agymüködésnek, melyet a kristalizáczió megkiván.
Idézem például, hogy miként kezdődik Seraphine szerelme. (Gil Blas, II. k. 142. 1.) Don Fernando elmondja az inquisitio sbirjei elől való menekülését: „Miután a sürü sötétségben és szakadó esőben átsiettem néhány fasoron, egy szalonhoz értem, melynek az ajtaja nyitva volt. Beléptem és ahogy körülnéztem a pompás teremben... egyik oldalán észrevettem egy ajtót, mely csak be volt támasztva. Kinyitottam és hosszu sor szobát pillantottam meg, melyek közül csak utolsóban volt világosság. Mit csináljak? - gondoltam magamban... Nem tudtam ellentállni a kiváncsiságnak. Belépek, áthaladok a szobákon és bejutok abba, melyben a világosság égett, mécses, mely piros zománczcsészében márványasztalon állott... Csakhamar azonban, ahogy tekintetem az ágyra esett, melynek függönyei, a hőség miatt, félig szét voltak vonva, olyas valamit pillantottam meg, ami egész figyelmemet lekötötte: egy fiatal nő volt, ki a vihar menydörgése ellenére is mély álomban aludt... Közelebb mentem... egész lényemben meg voltam rendülve... Ahogy a gyönyörtől mámorosan néztem, a nő felébredt.
„Képzelhető meglepetése, hogy szobájában éjszaka egy teljesen ismeretlen embert lát. Ahogy észrevett, reszketni kezdett és felkiáltott... Igyekeztem megnyugtatni és féltérdre ereszkedve szóltam hozzá. „Ne féljen, asszonyom,” - mondtam... A szobalányát szólitotta... Valamelyest felbátorodva a kis cselédleány jelenlétéből, büszkén reám szólt, hogy ki vagyok stb. stb. stb.”
Ime egy első találkozás, melyet nem lehet egykönnyen elfeledni. Aminthogy viszont mi lehet ostobább, mint, ahogy nálunk szokásos, az a hivatalos és majdnem érzelmeskedő felvezetés, ahogy a jövendőbeli-t az ifju leánynak bemutatják! Ez a törvényes prostituálás valósággal sérti a szemérmet.
„Ma délután, 1790 február 17-én (mondja Chamfort, 4, 155.) tanuja voltam egy ugynevezett családi szertartásnak, vagyis láttam, amint jóravaló hirben álló emberek, a tisztességes társaság tagjai örvendeztek Marille kisasszony szerencséjének, hogy szép, okos, erényes, fiatal leány létére elnyerte a kitüntetést és felesége lehet R. urnak, egy beteges, visszataszitó, tisztességtelen, ostoba, de gazdag aggastyánnak, kit ma, a házassági szerződés aláirásakor látott harmadszor.
„Ha van valami, ami jellemez egy hitvány századot, ugy bizonyára az ilyen diadalmi öröm, ez örömnek a nevetséges volta és annak az erényeskedő kegyetlenségnek a kilátása, melylyel ugyanez a társaság a legkisebb oktalanságra, melyet egy szegény szerelmes fiatal asszony elkövethet, teljes megvetését fogja vele éreztetni.”
Minden, ami szertartás, vagyis lényegénél fogva mesterkélt és előre elrendezett helyzet, melyben illendő módon kell viselkedni, megbénitja a képzelmet és csak annyiban hagyja meg az éberséget, amennyiben a szertartással ellenkező és nevetségi czélra irányul; innen ered, hogy a legkisebb tréfa is oly magikus hatást tesz. Egy szegény fiatal leány, ki a jövendőbeli hivatalos bemutatásakor tele van félelemmel és szenvedő szeméremmel, nem tud másra gondolni, mint csak arra, hogy milyen szerepet kell játszania; ez is biztos mód a képzelet elfojtására.
Sokkal jobban ellenkezik a szeméremmel, ha egy leány, miután a templomban elmondtak három latin szót, ágyba tér egy férfival, kit kétszer látott az életében, semmint ha akarata ellenére enged egy férfinak, kit két esztendő óta imád. De hát bizonyára ostobaságokat beszélek.
A házasság büneinek és a manapság vele járó bajoknak ma leginkább a szemérem a forrása. A házasság előtt lehetetlenné teszi a fiatal leányoknak a szabad mozgást, a házasság után pedig, mikor megcsalódtak, vagy inkább: megcsalták őket a választással, melyre reávitték őket, lehetetlenné teszi a válást. Nézzük csak Németországot, a jó házasélet országát. Egy szeretetreméltó herczegnő (Sa... herczegnő) teljes tisztességben és becsülettel most ment férjhez negyedszer és az esküvőre nem mulasztotta el meghivni három előbbi férjét, akikkel egész jó viszonyban van. Ime a tulzás; de viszont egyetlen válás, mely megbünteti a férj zsarnokságát, ezer rossz házasságot akadályoz meg. Érdekes, hogy Róma az a hely, hol a leggyakoribb a válás.46
A szerelem első pillantásra az olyan arczkifejezést szereti, melyről azt lehet leolvasni, hogy az illető férfiban van mit tisztelni és van mit sajnálni.
Dostları ilə paylaş: |
