Szerkeszti dr pogány józsef stendhal a szerelemről forditotta salgó ernő

HETEDIK FEJEZET.
Különbségek a két nemnél a szerelem megszületésében.

A nők kegyeikkel kapcsolják magukat az emberhez. Miután megszokásszerü álmodozásuk tizenkilencz-huszadrésze a szerelemre vonatkozik, a meghittség bekövetkezése után e meren­gé­sek egyetlen tárgy körül csoportosulnak: igazolni igyekeznek az oly rendkívüli, oly elhatá­rozó és a szemérem minden megszokásával oly ellenkező lépést. A férfiaknál nem kerül sor erre a munkára; azután meg a nők képzelete kényére-kedvére részletezi az oly gyönyörűséges pillanatokat.

Minthogy a szerelem kételkedésre gerjeszt a legbizonyosabb dolgok felől is: az a nő, ki a meghittség előtt oly szilárdan meg volt győződve, hogy kedvese felette áll a közönséges embereknek, nyomban mihelyt azt hiszi, hogy már nincs mit megtagadnia tőle, remeg, vajjon az nem csak hóditásait akarta-e szaporitani?

Csak ekkor kezdődik a második kristalizáczió, mely annál erősebb, mert velejár a félelem.¹⁸

A nő azt hiszi, hogy királynőből rabszolgává fokozta le magát. A lélek és az elme ez állapotát elősegíti az az ideges mámorosság, melyet a minél ritkább annál elevenebb gyönyörök okoznak. Meg aztán a nő, a hogy hímzés fölé hajolva ül, e lélektelen munkánál, mely csak a kezeket foglalkoztatja, kedvesére gondol, a ki viszont csapata élén a síkon vágtatva pórul jár, ha hibáz.

Hajlandó vagyok azt hinni tehát, hogy a nőknél a második kristalizáczió sokkal erősebb, mert a félelem is élénkebb: a hiuság, a becsület koczkára van téve és az elvonatkozás legalább is nehezebb.

A nőt nem vezetheti a józanságnak az a megszokása, melyet én, a férfi, kénytelen-kelletlen magamra veszek, annál fogva, hogy iróasztalomnál naponta hat órán át hideg és józan ügyekkel foglalkozom. A nőkben, még a szerelemtől eltekintve is, megvan a hajlandóság, hogy átengedjék magukat képzelmüknek és a természettől való föllengzésnek; következés­képen náluk gyorsabban kell bekövetkeznie, hogy a szeretett lénynek eltűnnek a hibái.

A nők szemében az érzelemnek több a becsülete, mint az értelemnek. Ez nagyon egyszerü: miután kicsinyes életszokásaink folytán semmiféle ügy se háramlik reájuk a családban, az értelemnek soha sem látják hasznát, soha sem tapasztalják, hogy valami jóra lehetne használ­ni.

Ellenkezőleg, nekik az értelem mindig kártékony, mert mindig úgy találkoznak vele, hogy korholást hallanak tőle, a miért tegnap jól mulattak vagy azt parancsolja nekik, hogy holnapra mondjanak le a mulatságról.

Bizza csak valaki a feleségére, hogy ő tárgyaljon két jószágának bérlőivel; fogadok, hogy a számadások sokkal jobban rendben lesznek és akkor aztán a férj, e szomorú despota, legalább joggal panaszkodhat, már mint azért, hogy nem tudja magát megszerettetni. Mihelyt a nők általános okoskodásokba bocsátkoznak, észrevétlenül is a szerelem felé haladnak. A részletek dolgában azon van, hogy még szigorúbb és még pontosabb legyen, mint a férfiak. A kis­kereske­delem teendőinek felét az asszonyok végzik el, még pedig jobban, mint férjeik. Ismeretes irányelv, hogy az ember nem lehet túlságosan komoly, ha üzleti ügyekről beszél velök.

Hogy azonban mindig és mindenütt mennyire az izgalmat szomjazzák: arról tanúskodnak a Skócziában szokásos temetési mulatságok.

NYOLCZADIK FEJEZET.

This was her favoured fairy realm, and here she erected her aerial palaces.

Bride of Lammermoor, I., 70.

A tizennyolcz esztendős fiatal leánynak sokkal kevesebb kristalizáczió van a hatalmában, az élettapasztalat hiánya folytán sokkal korlátoltabbak a vágyai, semhogy ugyanoly szenve­déllyel tudna szeretni, mint egy huszonnyolcz esztendős asszony.

Ezt a tantételt fejtegettem ma este egy elmés asszonynak, ki az ellenkezőt állítja. „A fiatal leány képzelme, minthogy még semmi kellemetlen tapasztalat se hűtötte le és még teljes az első ifjúság tüze, akármilyen emberről is elragadó képet alkothat. És valahányszor találkozik kedvesével, gyönyörködni fog nem abban, a mit valóban lát, hanem a pompás képben, melyet kifestett magának”.

„Később, mikor már kiábrándult úgy e kedveséből, mint általában az emberekből, a szomorú tapasztalat megapasztja benne a kristalizácziós képességet, a bizalmatlanság megnyesi a kép­zelet szárnyait. Ekkor aztán bármilyen legyen is egy férfi, még ha akár maga a megtestesült tökéletesség is, nem tud többé oly elbűvölő képet alkotni róla, következésképen nem tud már ugyanoly tűzzel szeretni, mint az első ifjúság korában. És miután a szerelemben az illúzió foka szabja meg a gyönyör nagyságát: a kép, melyet huszonnyolcz éves korában festhet magának, sohasem lesz oly ragyogó és oly fenséges, mint az, melyre tizenhat éves korában alapította a szerelmet, úgy, hogy a második szerelem mindig mintegy elsatnyultnak tűnik fel.

- Nem, asszonyom, éppen a gyanakvás, melyet a tizenhat éves kor nem ismer, ad merőben külön színt e második szerelemnek. Az első ifjúság idején a szerelem olyan, mint a hatalmas folyam, mely mindent magával ragad és a melynek nem lehet ellenállani. Huszonnyolcz éves korban azonban a gyöngéd lélek már ismeri magát; tudja, hogy ha még van számára boldog­ság az életben, azt csak a szerelem adhatja meg; a felkorbácsolt szegény szívben rettenetes harcz indul meg a szerelem és a gyanakvás között. A kristalizáczió csak lassan halad; de az, a mely győzelmesen kerül ki e rettenetes megpróbáltatásból, mikor a lélek folyton a legréme­sebb veszedelmeket látva maga előtt fejti ki működését: ezerszer ragyogóbb és szilárdabb, mint a tizenhat éves korbeli kristalizáczió, mikor a kor kiváltsága folytán minden csupa derű volt és mosolygás.

„Következésképen az a szerelem kevésbbé lesz jókedvű, de annál szenvedélyesebb”.¹⁹

E beszélgetés (Bologna, 1820 márczius 9.), mely kétségbe von olyasmit, ami előttem teljesen világosnak tűnt fel, egyre jobban azt sejteti velem, hogy férfi jóformán mi találót se mondhat arról, a mi egy gyöngéd nő szívének mélyén végbemegy. A kaczérok tekintetében más a helyzet: nekünk is vannak érzékeink és bennünk is van hiuság.

A szerelem megszületésében a két nem között mutatkozó eltérés annak a következménye, hogy náluk a remény nem ugyanegy természetű. Az egyik fél támad, a másik védekezik; amaz kér, emez megtagad; az első vakmerő, a második félénk.

A férfi így szól magában: „Képes leszek-e tetszeni neki? Fog-e szeretni?”

A nő: „Vajjon nem csak játékból szeret-e? Szilárd jellem-e? Felelhet-e magának érzelmei tar­tósságáról?” Innen van, hogy sok nő gyermeknek néz és gyermekként kezel egy huszon­három éves fiatalembert. Egészen más, ha ez a fiatalember végig küzdött egy féltuczat hadjáratot. Akkor ifjú hős.

A férfinál a remény egyszerűen annak a tetteitől függ, a kit szeret; semmi se könnyebb, mint így eligazodni. A nőknél a remény erkölcsi tekinteteken alapul, melyeket nagyon nehéz helye­sen mérlegelni. A legtöbb férfi azt a szerelmi bizonyitékot követeli, melyet olybá tartanak, hogy eloszlat minden kétséget; a nők nem oly szerencsések, hogy maguknak is találhatnának ilyen bizonyítékot és e mellett az a baj is megvan, hogy a mi a szerelmesek közül az egyik félnek a biztosságot és a boldogságot jelenti, az a másik félnek veszedelem és majdnem megaláztatás.

A szerelemben a férfiak a lélek titkos gyötrelmével lakolhatnak, a nők a világ gúnyolódásának teszik ki magukat; félénkebbek, de meg a közvéleménynek reájuk nézve nagyobb is a sulya, mert: Tiszteljenek, erre szükség van.²⁰

Nincs módjukban, hogy életük pillanatnyi koczkáztatásával biztosan legyőzzék a közvéle­ményt.

A nők tehát sokkal gyanakvóbbak. Megszokásaik folytán náluk mindazok az értelmi mozza­na­tok, melyek a szerelem megszületésének korszakait alakítják, szelidebbek, félénkebbek, lassúbbak, kevésbbé határozottak; náluk tehát több a hajlandóság az állhatatosságra; a már meg­kezdett kristalizácziót kevésbbé könnyen hagyják abba.

A nő, megpillantva kedvesét, gyorsan meggondolja magát vagy pedig átengedi magát a szere­tés boldogságának, melyből azonban kellemetlenül kizökkenti már a legkisebb támadás, mert ott kell hagynia a gyönyörködést és fegyvert kell ragadnia.

A szerelmes férfi szerepe sokkal egyszerűbb. Nézi a nő szemét, kit szeret; egyetlen mosoly a boldogság fokára emelheti és szünet nélkül igyekszik, hogy ezt a mosolyt megkapja.²¹ Az ostrom hosszadalmassága a férfinak megalázás; a nőnek, épp ellenkezőleg, dicsőség.

A nő képes reá, hogy szerelmes létére beérje vele, hogy egy egész esztendőben csak tíz-tizenkét szót mondjon annak, a kit kegyel. Szive mélyén számon tartja, hogy hányszor látta: kétszer volt vele a szinházban, kétszer egy-egy ebéden találkoztak, háromszor séta közben köszöntötte.

Egy este, valami társasjáték alkalmával, kedvese megcsókolta a kezét; megfigyelték, hogy azóta semmiféle körülmények között és ha még oly különösnek tartják, se engedi meg, hogy kezet csókoljanak neki.

Férfinál, mondta Leonóra, az ily viselkedést nőies szerelemnek mondanák.