HARMADIK FEJEZET.
A remény.
Nagyon kis fokú remény is elégséges, hogy megszületését okozza a szerelemnek.
Megesik, hogy két-három nap mulva aztán vége a reménynek, de azért a szerelem már mégis megszületett.
Határozott, merész, heves jellem és oly képzelet mellett, melyet az élet szenvedései fejlesztettek ki:
A reménységből kevesebb is elegendő;
a remény gyorsabban megszünhet, a nélkül, hogy ezzel a szerelmet is megölné.
Ha a szerelmes ember sokat szenvedett volt, ha gyöngéd és mélázó természet, ha kedvevesztett a többi nővel szemben, ha élénk csodálattal viseltetik az iránt a nő iránt, kiről szó van: semmiféle szokott gyönyör el nem tudja tériteni a második kristalizácziótól. Szivesebben ábrándozik a legbizonytalanabb eshetőségen, hogy majd valaha megnyeri imádottjának tetszését, semmint hogy egy közönséges nőtől elfogadja akár a legtöbbet is, a miben részesitheti.
Ebben az időszakban és - tessék jól megjegyezni - nem később, a szerelem csak úgy szűnne meg, ha a nő durva erőszakkal zúzná össze a reményt és nyilvánosan oly megvetést tanúsitana a szerelmes iránt, mely lehetetlenné tenné a viszontlátást.
A szerelem megszületésében jóval hosszabb időközök lehetségesek az egyes időszakok között.
Sokkal több és sokkal indokoltabb reményre van szükség: a hideg, flegmatikus, eszélyes embereknél. Hasonlóképen az idős embereknél.
A szerelem tartósságát a második kristalizáczió biztositja, a mikor is minden pillanatban úgy érzi az ember, hogy vagy el kell érnie, hogy megszerettesse magát, vagy pedig meg kell halnia. E minden pillanatra kiterjedő meggyőződés után, melyet több hónapnyi szerelem szokássá érlelt: miként lehetne még csak gondolni is reá, hogy e szerelem megszünhet? Minél szilárdabb jellemű valaki, annál kevésbbé van alávetve az állhatatlanságnak.
E második kristalizáczió majdnem egészen hiányzik azokban a szerelmekben, melyeket olyan nők ébresztenek, kik nagyon is gyorsan adják meg magukat.
Mihelyt a kristalizáczió, különösen a második, mely sokkalta hathatósabb, munkálkodott, a közömbös szemek már nem ismernek reá a faágra.
Mert 1. fel van ékesitve oly tökéletességekkel vagy gyémántokkal, mélyeket azok nem látnak;
2. fel van ékesitve oly tökéletességekkel, melyek ő előttük nem számitanak ilyeneknek.
Bizonyos bájak tökéletessége, mélyekről imádottjának egy régi barátja szót ejt és az élénkség bizonyos árnyalata, melyet szemeiben megpillant: Del Rosso számára mindez egy-egy gyémántja a kristálizácziónak.12 Ilyen megfigyeléseket téve egy estélyen, egész éjjel rajtuk ábrándozik.
Egy váratlan válasz, melytől világosabban látok egy gyöngéd, nemes, izzó vagy, amint közönséges nyelven mondják regényes13 és oly lelket, mely királyi sorsnál is többre tartja azt az egyszerü élvezetet, hogy éjfélkor, valami elhagyott erdőben egyedül sétáljon szerelmesével - engem is egész éjszakára merengővé tesz.14
Ha azt mondja a kedvesemről, hogy álszemérmes teremtés, azt felelem, hogy az övé meg utczai leány.
NEGYEDIK FEJEZET.
Teljesen közömbös lélekben - egy fiatal leányban, ki valahol a vidéken valami eldugott kastélyban lakik - a legkisebb meglepetés is előidézhet valami kis csodálatot és ha ehhez csak egy csöppnyi remény is társul: a szerelem megszületik és a kristalizáczió megindul.
Ebben az esetben a szerelem eleinte mulatság szinében tünik fel.
A csodálkozást és a reményt hatalmasan támogatja a szerelem szükségének érzete és a melancholia, mely tizenhatéves korában eltölti az embert. Ismeretes, hogy e kor nyugtalansága szomjuhozás a szerelem után, már pedig a szomjuságnak az a tulajdonsága, hogy nem nagyon válogatós az italfélékben, melyeket a véletlen felkinál neki.
Tekintsük át még egyszer a szerelem hét időszakát. Ime:
1. A csodálat.
2. Mily gyönyör stb.
3. A remény.
4. A szerelem megszületett.
5. Első kristalizáczió.
6. Kétség.
7. Második kristalizáczió.
Az 1. és 2. között egy esztendő is eltelhet.
A 2. és 3. között egy hónap. Ha a remény késik, az ember észrevétlenül mellőzi a 2-t, mert rossznak érzi.
A 3. és 4. között csak egy szempillantásnyi az időköz.
A 4. és 5. között nincs közbeneső idő. E kettőt csak a meghittség bekövetkezése határolhatja el egymástól.
Napok telhetnek el, a szerint, hogy mennyire heves és merész természetü valaki, az 5. és 6. között. A 6. és 7. között nincs közbeneső idő.
ÖTÖDIK FEJEZET.
Az embernek nem áll szabadságában, hogy ne tegye meg, ami több élvezetet szerez neki, mint minden más lehetséges cselekedet.15
A szerelem olyan, mint a láz; születik és elmulik a nélkül, hogy az akaratnak bármi kis része is volna benne. Ime, egyik legfőbb különbség a kedvtelés-szerelem és a szenvedély-szerelem között és a szeretett lény szép tulajdonságaiért az ember csak olyan elismeréssel adózhat önmagának, mint valami szerencsés véletlenért.
Végül, a szerelem minden életkorban felléphet. Gondoljunk Du Deffant asszony szenvedélyére, melyet a csak fogyatékosan elbájoló Walpole Horace iránt érzett. Párisban emlékeznek talán még egy ujabb és sokkal kedvesebb példára is.
A nagy szenvedély bizonyitékai gyanánt csak azokat ismerem el a következmények közül, melyek nevetségesek. Például a félénkséget, mint a szerelem bizonyitékát. Természetes, hogy nem arról a szégyenlőségről beszélek, melyet az iskolából kikerült fiuk nyilvánitanak.
HATODIK FEJEZET.
A salzburgi faág.
A kristalizáczió jóformán sohasem szünik meg a szerelemben. Menete a következő: a meddig az ember nincs bizalmas lábon azzal, a kit szeret, a kristalizáczió a képzeletbeli oldatból formálódik; az ember csak képzelete útján nyer meggyőződést, hogy ez vagy az a tökéletesség megvan a nőben, kit szeret. A meghittség bekövetkezése után már reálisabb oldatok csillapitják le a folyton megujuló aggodalmakat. Ilyenformán a boldogság csak a forrása tekintetében egységes, de egyébként sohasem egyforma. Minden napnak megvan a maga külön virágja.
Ha az imádott nő enged a szenvedélynek, mely elfogta és elköveti a roppant hibát, hogy elragadtatásának élénkségével megöli a félelmet16: egy pillanatra megszünik a kristalizáczió; de mikor a szerelem veszit élénkségéből, vagyis félelmeiből, cserébe meggazdagszik a teljes odaadás, a határtalan bizalom bájával, édes megszokás zsongitja az élet bántalmait és új érdekkel ruházza fel az élvezeteket.
Szakitáskor újra megindul a kristalizáczió és minden csodálatra-buzdulás, a boldogság minden felderengése, mely ennek a nyomában jár, ebbe a marczangoló észrevételbe torkollik: „Soha se lesz többé részem e bűbájos gyönyörűségben, melyet a magam hibájából vesztettem el!” És hiába keresi az ember a boldogságot másféle érzésekben; szive nem akar tudni róluk. A képzelem ugyan lefesti a physikai helyzetet, odaülteti az embert a vágtató paripa hátára, vadászni Devonshire erdőiben17; de ugyanekkor azt is belátja, nyilvánvalóan érzi az ember, hogy nem lenne benne öröme. Ime, az optikai tévedés, mely a pisztolylövéshez vezet.
A játéknak is megvan a maga kristalizácziója, melyet a nyerni remélt összeg hovafordithatása indit meg.
Az udvar játékai, melyeknek elmúlását a nemesek a legitimitás nevében annyira sajnálják, csak a kristalizáczió miatt, melyet előidéztek, voltak oly csábitó erejüek. Nem volt udvaroncz, ki előtt álmaiban ott ne lebegett volna Luynes vagy Lauzun gyors emelkedése és nem volt szemrevaló nő, ki ne látta volna maga előtt Polignac asszony herczegnői rangját. Nincs az a racionális kormányzat, melynek módjában lenne újra megadni e kristalizácziót. Semmi se annyira képzelem-ellenes, mint az észak-amerikai Egyesült-Államok kormányzata. Láttuk, hogy szomszédaik, a vadak jóformán nem is ismerik a kristalizácziót. A rómaiak se tudtak róla és csak a physikai szerelemhez találták meg.
Van kristalizácziója a gyülöletnek is. Mihelyt remény nyílik a boszuállásra: az emberben újra feltámad a gyülölet.
Ha minden hiedelemnek, melyben abszurd vagy be nem bizonyitott elemek foglaltatnak, az az irányzata, hogy a legképtelenebb embereket állitsa a párt élére, ez is a kristalizáczió következménye. Még a mathematikában is van kristalizáczió (1. a newtonistákat 1740-ben) az olyan elméknél, melyek nem képesek reá, hogy minden pillanatban minden részletében áttekintsék annak a bizonyitását, amit hisznek.
Például szolgálhat a nagy német bölcsészek sorsa is, kiknek halhatatlansága, noha annyiszor proklamálják, soha sem tart tovább harmincz-negyven évnél.
Mert nem tud számot adni érzései miért-jéről válik a legbölcsebb ember is fanatikussá a zenében.
Nem lehet csak úgy tetszésünk szerint bebizonyitani magunk előtt, hogy igazunk van valakivel szemben.
Dostları ilə paylaş: | 
