Cseres tibor vízaknai csaták regény tartalom

1849

Özvegy Szaplonczayné január elején beleegyezett abba, hogy lányát Moldován Ioan eljegyez­ze. Jól tudta, hogy környezetükben nincsen olyan fiatal férfi, akit ártatlanságában Ágota eszményül választhatott volna.

Bem serege, megfutamítva elleneit, nagy kerülővel kelet felől közeledett városunkhoz, de január 16-án parancsot küldött Czetz ezredesnek, hogy nyomuljon előre, s Vízakna felől támadja meg Szebent.

A magyarok közeledésének hírére Puchner generális már a Vöröstoronyi-szorosba menekítette a pénztárakat.

Czetz 17-én reggel 10 órakor indult el dandárával Tordáról, nagy hóban, húszfokos hidegben. Keresztül kellett haladniok a kilenc nappal előbb hamuvá égett Nagy-Enyeden.

Az előcsapat, egy Mátyás-huszár század, Pálfy őrnagy vezetésével, Mundra felől érkezett Vízaknára, 20-án kevéssel éjfél előtt. A viszai útba eső román temető kapujának torkában Moldován János fogadta társaival a lovasokat. A nagy sötétségben, eloszlatva a találkozás bizonytalanságait, Moldován a következőket mondta: - Hogyha ti azzal a szándékkal jöttetek, hogy az itteni románokat megöljétek, akkor, kérlek, előbb öljetek meg engemet, hogy ne lássam azok halálát, akiket én eddig jó rendben tartottam. - Te sem fogsz meghalni - felelt meghatottan Pálfy őrnagy -, s a többi román sem. A te neved a magyar táborban ismeretes.

S bevonulván Vízaknára, a huszárok a fősereg elszállásolásával kezdtek foglalkozni. A sókamara falát magyar címeres tábla ékesítette.

Történt pedig, hogy Szaplonczayék utcájában s házában Hozsváth Károly hadnagy huszárai keresték a kvártélyozóhelyeket, s a hadnagy személyesen ellenőrizte a kijelölt szállásokat. Az éj közepén felriasztva, a háziak úgyszólván hálóköntösben nyitottak ajtót; a két nő nagykendőt meg köpenykét kapott magára, s csak a szolgálók tüsténkedtek amúgy kócosan-ingben.

Amint a hadnagy bemutatta magát, a két fiatal szeme összevillant. Hozsváth életkora is ki­derült: huszonnégy éves - valamint az is, hogy ügyvédbojtári gyakorlatát cserélte el a Mátyás-huszárok galambszürke uniformisával.

A leányszobát jelölték szállásául, mert egyetlen pillanat elég volt eldönteni, hogy ő maga itt fog letanyázni.

Az éji pihenés nem tartott négy óránál tovább, a huszároknak rövid kürtébresztő után portyára kellett indulniok. Anya és leánya is megébredtek, s fel is öltöztek a kürtjelre. Hozsváth hadnagy elébb az asszony jobbja fölé hajolt csókkal, majd a leány megriadt kezét illette ajkával, miközben szemükkel egymást keresték.

- Csodálatos éjszaka volt - mondta a hadnagy, s az éjfélkor sebten áthúzott ágyneműre gondolt, a friss damaszt alól átsugárzó leányillatra.

- Ebédre várhatjuk? - kérdezte az özvegy - vagy talán vacsorára?

- Csatába indulunk - sóhajtott Hozsváth -, de ígérem visszatérek.

Majd hozzátette, még mindig kezében tartva Ágota kezét: - Ha élek.

A nők szeme erre könnybe lábadt. Sem ebédre, sem vacsorára. Bem Szelindek felől támadta Szebent. Czetz és dandára késlekedtek, a császári ágyúk véres rendet vágtak Bem seregében. Gróf Mikes Kelemennek, a Mátyás-huszárok ezredesének fejét vitte el egy ágyúlövedék. Bem Bethlen Gergelyt tette az ezred élére.

A sókamara épületén napokig nem volt tábla.

Egy hét múlva Bem Vízaknára helyezte hadiszállását. Moldován János őt is beszéddel köszöntötte, s felajánlotta magát román társai életéért cserébe. Bem kezet nyújtott barátsága jeléül, s németül nyugtatta meg a szónokot. Minthogy sem magyarul, sem románul nem tudott.

Másnap este vacsorára köszöntött be Szaplonczayékhoz Hozsváth hadnagy. A leányszoba ágyneműjét új huzattal látták el, mert Ágota a hadnagy távozását követő éjszakára anyja mellől ismét a saját ágyába bújt. (Ámbár örökre megmarad a gyanú, hogy a hadnagyot négy órán ölelő damasztot nem cserélte frissel, mikor fekhelyére visszatért. S ahogy előbb a fiatalember a leányillatot, később álló hétig ő is érzékelte a férfitest szagát az ágyneműn. Szaglásuk által, íme egymás után ily módon egyesülhettek.)

Három ízben éjszakázott még Hozsváth hadnagy a Szaplonczay házban. A második este már Károlynak szólították a nők, s viszonzásul ő is nevén szólította a ház leányát, édes Ágotának.

Vacsora után a fűtött ebédlőben, kirakós kártyajáték közben magukra maradtak. Nem volt szokva a virrasztáshoz Szaplonczayné.

Mikor a szomszédos szobából hangos, szinte hortyogásszerű légvétele felhangzott, tűrhe­tet­len­né vált a kártyajáték, s Ágota és Károly egymás növekvő igézetében asztal mellől emel­kedve borultak össze, s rábeszélő szavak és szabódás nélkül úgyszólván egymást terelve húzódtak a leányszoba felé.

A rendkívüli körülmények szokatlan és gondolat nélküli mozdulatokkal áldották meg a leányt. Óvatosság nélkül zuhantak a vetett ágyba.

Ágota a bevérezett ruhadarabokat, még a paplan hófehér mezején pirosló bőséges bizonyítékot is, édesanyja elől előbb elrejtve, majd hetek múlva eléje tárva, élete végéig megőrizte.

Február harmadikán teremtő mély álmából ébresztette Hozsváthot a hajnali kürtszó. A háziak ez alkalommal nem keltek fel, a szolgáló sütött szalonnát tojással. Hiszen úgyis visszatér vacsorára, mint szokássá vált, ez motozhatott a két nő félálmában a legcsekélyebb rossz előérzet nélkül. A hadnagy azonban nem jelentkezett vacsorára, nyilván előőrsbe paran­csol­ták. De be kellett volna kukkantania másnap, ha csak egy gyors búcsúvételre is, a Szaplonczay házba, midőn a vesztett csata után Vízaknán özönlött vissza gyalogság, huszárság, tüzérek vegyest és feltorlódva Bem visszavonuló parancsára.

Február negyedikén este a sókamara épületére visszakerült a kétfejű sas.

Déva, a piski híd felé hátrálva Szászsebesen számba véve a magyar sereget, 560 ember hiányzott.

A Vízaknára beözönlő császári csapatok parancsnoksága részéről intézkedés történt az elesettek összegyűjtésére és eltemetésére: A Nagy-Aknán innen s a város felé északra, hol régente a körtefa alatt a jégverem volt, nagy gödör ásattassék tömegsírul! Azonban a föld oly mélyen és keményen fagyott volt, hogy a határozat végrehajtása lehetetlennek bizonyult.

A csizmáiktól és minden értéktárgyuktól megfosztott katonákat a felhagyott sóaknába, a Nagy-Aknába hányták.

A régi sóvágók hagyománya szerint ez az akna hetvenkilenc öl mély volt. Az akkori bányászati szokások szerint alakja befelé s lefelé szélesbített, öblösített kúp. Az aknának fönt két torka volt, ezeken lappancsos ajtók, ezek a nagy temetést követő hónapokban beomlottak, eltömődtek, mintegy a feledéshez szoktatva a várost s a történelmet.

Moldován János nemzetőr kapitány, a város főbírája, ki a “temetésen” jelen volt, följegyezte, hogy háromszázhét testet dobtak be az akna vizébe, valamennyien magyar egyenruhát viseltek. Zubbonyt, dolmányt, de legtöbbnyire csak nadrágot. Lábbelit egy sem.

A rablástól Moldován majdhogynem csupán a Szaplonczay házat tudta megvédeni, bár késve érkezvén, egy s más holmikat onnan is elvittek a mohó császáriak.

Március 11-re virradólag 12 ágyúval igen sok orosz katona érkezett Szebenből Vízaknára, bőségesen elszállásolván magukat, reggelre gazdag früstököt rendeltek házigazdáiktól. De midőn hírét vették Bem érkezésének, étlen futottak vissza Szebenbe, s onnan a Vöröstoronyi-szoroson át Havasalföldre.

Egész Erdély a magyarok kezére került. A tábornok Vízaknára is visszatért; szállásán hagyott s a gazda által elrejtett személyes holmijait meghatottan vette át.

Szaplonczayék most, öt hét után, átvonuló Mátyás-huszároktól kérdezték Hozsváth Károly hollétét, minthogy visszavárták. A huszárok vagy tudatlanok voltak a hadnagy felől, vagy eltűntnek mondták. Moldován elejtett szavaiból tudták, hogy az aknába huszárok is kerültek, még tiszt is, nem is egy.

Szaplonczayné, ki serdülőkora óta ellenőrizte leánya hószámának ritmusát, február végén kiderítette, hogy Ágota teherben van. Az idő sürgette őt, s ő sürgette az időt.

Március 12-én utolérték egymást. S mert Moldován János főbíró ismét megkísérelte a leánykérést, s ez éppen oly időben történt, mikor a magyar címer díszlett a kamaraház bejárata fölött, az özvegy úgy ítélte, megalkuvás nélkül mondhatnak igent.

Moldován sürgette az esküvőt, mondván, mátkaidőnek tekinti ő azt az esztendőt, mióta először kérte Ágotát. S a hosszú mátkaság nem tesz jót a jegyeseknek - tréfálkozott. S örvendett, hogy ellenkezésbe nem ütközött.

Március utolsó vasárnapján, szerencsés napos időben, nagymisék után esküdtek, nem temp­lom­ban, hanem a piac sarkán rögtönzött oltár előtt. Nem a nyilvánosság elé tolakodva, hanem a két felekezet közötti békesség megőrzése végett. Megtehették volna, hogy egymás után mindkét templomban alávetik magukat az egyházi szertartásnak. De már az, hogy melyikkel kezdjék! Így aztán egyszerre eskette őket a két pap. A katolikus plébános Ágotának tette fel a szükséges kérdéseket, a görög egyesült egyház parochusa pedig Jánosnak. Az áldást egyszerre mondták - latinul. Szerény közebéden ülték meg a lakodalmat: néhány közeli rokon, Ágota leánytársai, János katonacimborái, a városi hivatalbéliek s a két pap.

Nyáron Ágota dereka domborodván, Szaplonczayné már bánta, hogy a papok határozatába beleegyezett: ha fiú lesz, az apja, ha leány, az anyja vallását kövesse.

November 11-én (hét hónapra) fiúcskát szült Moldovánné, s görög katolikus szertartás szerint Gheorghe névre keresztelték.

Anyja azonban már a bölcsőben Gyurikám néven becézte fiát.

Hozsváth Károlytól (vagy tőle) semmilyen hír nem érkezett.

Ágota egyszer kicsattanóan, felzengően jókedvű volt, máskor meg búskomorság mezsgyéjén magába borult. Anya s leánya nem beszéltek február 3-a éjszakájáról. Csupán egyszer dünnyögte vacsoránál Szaplonczayné (Moldován távollétében): - Az a Károly alighanem a Nagy-Aknában pihen.

Ágota felzokogott, s többször elsusogta a bölcső fölé hajolva - Miért is nem kereszteltünk Károlynak?

Anyja józanul csitította: - Nem tehettük meg Jánossal szemben.

A fiatalasszony utóbb egészen megnyugodott attól a gondolattól, hogy Hozsváth hadnagy emléke tőle másfél kilométernyire úszik az örökkévalóság felé.