Cseres tibor vízaknai csaták regény tartalom

1879

Ágotának számos leányváltozat után sikerült megtalálnia az igazit György számára.

Erzsébet már tavaly is magával hozta néhány hét nyaralásra Kolozsvárról, ahol gyakorló tanári évüket töltötték, első végzősei lévén a Ferenc Józsefről elnevezett tudományegyetemnek s főként első nőtanárai. Csutak Júlia eleven volt, világosbarna, tavaly még igen tartózkodó modorú. Ezen a nyáron már többször kacér szembenézéssel hárította el magától Györgyöt, akit anyja azzal tiltott: “Túlságosan szép ez neked!” Ettől figyelt fel Júliára. Zongoraszóra táncoltak, s György a lány füle mellé csókolt. Fejét magasra emelve eltávolította a leány: - Kedves Gyuri, ne gyakorlatozzon rajtam. - Maga is katonatisztre pályázik, mint Erzsébet? - Mi nem utánozzuk egymást, nem azért diplomáztam, hogy házasságba rejtsem oklevelemet.

Györgyöt egyre jobban érdekelte Juliska finom vonalú, mindig nedvesen piros szája. Tudta, hogy melle is teljes, de csak táncoló összeborulásuk üzenték. Erzsébet udvarlója, a tüzér főhadnagy leruccant “háztűznézőbe”. Most már Ágota mama ült, annyi év után, zongorához. Csak keringőt tudott gyermekeinek.

A legényházban, míg a főhadnagy Vízaknán vendégeskedett, sok mindenről szó esett, de a legjelentékenyebb értesülés az volt, hogy Juliska Kolozsvárt félelmesen megközelíthetetlen.

Udvarlója távoztán, Erzsébet elbúsulta magát - a várt leánykérés nem történt meg, bár a tüzér­fiú azt súgta: “az okmányok legyenek készenlétben”. A táncnak befellegzett, maradt helyette a fürdőzés a sós vizekben meg a nagy séták. A mindent takaró, ámde nedves tapadásában majd mindent érzékien megformázó fürdőruhában Juliska gyöngéden ívelt vonalú alakja mágnesként vonzotta Györgyöt, ám a tóban óvta magát az illetlen közeledés izgalmától, de a határ néptelen tájaira irányzott séták több lehetőséget kínáltak. Kínáltak s adtak is, a csenderes azonban szóba se jöhetett. Egyik este megkérdezte anyját a nála szokatlan zavarral küzdő fiú: - Mit szólna, édesanyám, ha megkérném Juliska kezét? - Ágota, fejét ingatva, ilyen kitérő válaszokat adott, magában kuncogva: - Korod miatt, közel jársz a harminchoz. S ő is huszonhárom. De hát a diplomájával igazán nem számít vénlánynak. - A legközelebb négy­szemköztöt így használta fel György: - Nem gyakorolni akarok. Én egy életre ajánlom fel arcunk és testünk gyakorlóterét.

A gyűrűket Szebenben vették meg. (Ez is szép kirándulás volt.) A szája és kezei számára megnyílt szabadság napról napra egyre dúltabbá tette az ifjú ügyvédet, ki már be sem járt az irodába, a nyarat zaklatott boldog vágyakozásban töltve, a nappalok szüntelen együttléte miatt. Esténkint gerjedt állapotban olykor már arra gondolt, hogy önkezűleg vet véget a mátkasági feszültségnek.

Egyik nap, késő este hazatérvén, mezítelenre vetkőzött az éjszakában, vizet húzott a kútból, s az alacsony, használatlan vályúba kuporogva magára zuhintotta a vödör vizét. Egy női hang azt mondta: - Húzok még egy vödörrel.

György nem örült, nem bosszankodott, talán meg sem lepődött, de nem is takarta magát az éjszakai derengésben. Lenucának frissen mosdott szagosszappan-illata mögül már természetes párák szivárogtak elő. Befelé menet György nedves vállára tette kezét.

- Mai vreau încă un copil de la tine. Vreau să mai facem încă unu.

György nem tiltakozásul szólt: - Miért éppen ma? - Mert a múltkoriból kiszámítottam, mikor tudok foganni. - Biztos vagy benne? - Egészen biztos.

A példa készen állt - először ő is mezítelenre vetkőzött. György ámulva sóhajtott.

- Elválasztottam a kicsit. Már harapott.

De a férfi erre már nem is figyelt. Ráborult az immár nem szoptató, hatalmas mellekre.

Váratlanul sokáig tartott egyesülésük. Lenuca többször felvinnyogott. Új volt számára, amit érzett. Mikor György felkelt, ő úgy maradt. S a józan kérdésre - Vársz még valamire? - így felelt: - Hogy még egyszer megteszed.

Kevés idő múlva György megtette még egyszer. A két izmos láb derekára kulcsolódva csak nagy sokára engedte el.

Nem mosdott, várta, míg felszikkad. Aztán öltözés közben: - Teodornak fogom nevezni. - Biztosan fiú lesz? - Biztosan, és papot csinálunk belőle. - S az elsőből miért nem? - Miért? Ha látnád a micsodáját, nem kérdeznéd, domnişor. Abból katona lesz.

Papot csinálunk belőle - ez maradt meg.

Még éjfél alig múlt, Lenuca már surrant is a kapu felé. Közömbös-bizalmasan visszasúgta: - A Morariuk elfogadták. - Kit? - Te még azt sem tudod, domnişor, hogy hívják! Pavlika! De én csak Likának becézem. - Ki volt Pavel a családban? - Hát az Aurél apja. Élnek-halnak a gyerekért. Vasgyúró.

1895-1897

Senki nem erőltette tovább Pável tanulását, csupán a hazulról kapott Morariu-ösztönzésből a polgári iskola harmadik esztendejéig futotta.

A fiúnak egyedül a lovakhoz volt kedve, s nem irigylette, hogy öccsét, Tódort gimnáziumba járatták “szülei”. Ezúttal apjaként kell tekintenünk Györgyöt, bár ő nemigen tüsténkedett (immár nős, családos ember) ebben az apaszerepben, de valahányszor Lenuca hozzáfordult, mindig irányt mutatott a Morariu Aurél családja számára.

Lenuca nem kereste a találkozást, de ha utcán, olykor mégis esett úgy, szembetalálta magát a domnişorral, nem köszöntötte őt, csak megemelt arcán rejtelmes mosollyal elhaladt mellette. György egyszer-egyszer megállt, hátha beszélhetnének valamit közös dolgukról (talán épp a gyermekekről), de látva, hogy az asszonynak nincs szüksége, hogy feltárja növendékei fejlő­dését, biccentéssel ő is továbbhaladt.

Teodor-Todorka gimnáziumba segítése volt (az ügyvédi irodában), amikor a két lurkó jelenlétében, a tizennegyedik évébe lépő Pávelnek a lovas-gazdálkodó hajlama szerint döntöttek. Öt év múlva történt a következő látogatás. Teodor már szúrós pillantású kispap - Balázsfalváról, Pável pedig a sorozás után, épp bevonulandó regruta, a 31-esekhez indulóban. Hogy ez jó lesz-e? György huszárnak szánta a fiút, s maga intézte másnap el, hogy a második huszárezredbe vonulhasson be - magyar vezényleti szóra. Két esztendő múlva, a báját veszített (vagy hájait leplező) asszony huszár tizedes fiokkal jelentkezett: most aztán végképp - hogyan tovább az egész életre! Az asszony képzeletében felmerült lehetőségek között ott sorakozott a posta, a vasút, az erdészet s valamelyik méntelep, mint életre szóló foglalatosság. Az utóbbi a lovak miatt. Sorra vették mindet, kissé fanyalogva még a méntelepnél is. Hát a lovascsendőr-élet! Az miként tetszenék? A daliás huszár tizedes egyszerre boldog vonzalmat érzett a másik lovas alakulathoz.

A szebeni csendőrszárny parancsnokságán el tudta intézni György, hogy a kolozsvári csendőr tanosztály már ősszel kebelébe fogadja a meghatott huszárt.

Mért volt meghatódva ott az ügyvédi irodán? Lenuca súgta: - Megmondtam neki. Örvend, hogy nem kelekótya magból ered. De csak mi tudjuk.

Ettől fogva évenkint jelentkezett Pál, néha többször is, ha életében változás történt. Kiharcolták, hogy Szebenben központi helyen szolgálhasson - apaközelben.