1918
Közvetlenül a román különbéke megkötésekor, 1918 május első napjaiban magyar nyelvű hetilap indult Bukarestben Bukaresti Magyar Hírlap címmel. A lap egyik szerkesztője (főmunkatársa) Moldován Mikes volt. A Hírlap pontosan fél évig élt, november elején a helyzetváltozás fújta, sodorta el. A lap 15. számában, augusztus 11-én cikk jelent meg Mikes tollából a 14-es hajdúdorogi-debreceni merényletről. Az írás címe: Cătărău-Brătianu barátja. Alcím: A Brătianu-kormány a gyilkosok cinkostársa.
Beszámol a cikk arról, hogy annak idején, 1914 januárjában Corbescu volt bukaresti rendőrfőnök (egykori újságírócska) és Panaitescu szigurancafőnök, a csernovitzi rendőrség ama bizonyos táviratának vétele után Cătărăut rendőri felügyelet alatt azonnal Konstancába szállították, onnan pedig hajón Konstantinápolyba küldték. Ott Cătărău egy penzióban bérelt lakást, amihez pénzt az ottani román követségtől kapott. Közben Bukarestben Panaitescu folytatta a nyomozást, majd sajnálattal közölte a magyarokkal, hogy a tetteseket nem sikerült megtalálni, mert valószínűleg Oroszországba szöktek, lévén mindkét tettes orosz származású.
A cikk szerint Cătărău - közeledvén a háború kitörése, érezte, Konstantinápolyban forrósodik lába alatt a talaj, visszatért Bukarestbe. Ez Panaitescuékat kellemetlenül lepte meg, mert Cătărăut, az egyetemi ifjúság egyik “kiváló” alakját, a bukaresti katonai iskola volt orosz nyelvtanárát mindenki ismerte. Ezért őt napokon belül elfogták, újra levitték Konstancára, ott felültették a Kairóba induló Regele Carol nevű hajóra, melynek kapitánya egy Stoianovici nevű hajóstiszt volt. Cătărăut a kairói román kereskedelmi kirendeltség gondjaira bízták Brătianu és Morţun belügyminiszter rendeletére. A kirendeltség húzódozott az ügytől s a személytől, utasítást kért az egyiptomi román követtől, addig is a kellemetlen vendéget az alexandriai román hajózási ügynökségnél helyezték el. Miután a követ úgy határozott, hogy nem vállalja a megbízást, minthogy a Stoianovici hajóskapitány által küldött kormányutasítás nem volt egyértelmű, utasította a kirendeltség vezetőjét, sürgősen távolítsa el Cătărăut, mielőtt személye körül diplomáciai bonyodalom keletkezhetnék.
A követ közben jelentést tett Porumbaru külügyminiszternek, s kiderült, őt nem avatták be az ügybe. A kirendeltség vezetőjének nagyon nehezen sikerült Cătărăut eltávolítani a Dacia nevű román hajóval.
A kairói kereskedelmi kirendeltség vezetőjének csak hosszas levelezés útján sikerült Corbescu hivatalától (más tárcához tartozván) Cătărău egyiptomi tetemes költségszámláját megtéríttetni.
A Mikes-cikk kéri (követeli) a debreceni robbantás bukaresti vonatkozásainak tisztázását, a tanúk kihallgatását és a főbűnös Cătărău bíróság elé állítását. “Cătărău letartóztatása egyike a Marghiloman-kormány legsürgősebb feladatainak. Cătărău haláláról terjesztett hírek a megtévesztést szolgálják, nem felelnek meg a valóságnak, Cătărău él, és Kisinevben tartózkodik, vagy legalábbis ott tartózkodott, és szavukhihető emberek tizenkét nap előtt még látták őt a kisinevi rendőrprefektúra épületében.”
Kisinev ezekben a hónapokban már román fennhatóság alá tartozott.
A Marghilomán-kormány, amely Corbescut leváltotta, s Panaitescut is mással cserélte fel, sokkal súlyosabb kérdésekkel birkózott, mint hogy Cătărăut kutassa, és letartóztatván elítélje mint gyilkost.
VII.
Traján szerelme - Moldován Tiszánál - Carol király vége 1909
Vízakna a család lelkében Paradicsom, Édenkert maradt a huszadik században is, még Traján is úgy emlékezett vissza a vízaknai nyarakra, a hajdani nagy családi sétákra a Sóstavak körül s a fürdőzésekre a meleg tóban, ahol együtt volt minden boldogság, amiben az embernek, az embergyermeknek csak része lehet.
Ám évek múltak el, hogy a Marghilomán családhoz tartozók nem jutottak el a vízaknai boldog nyárba. Ez idén, hogy a kislány nevét édesanyja Smarandáról Agathára kezdte változtatni, lévén keresztlevelébe mindkét megszólítás bejegyezve, Traján nem tudva az okot, sürgette Aszpáziát, hogy az augusztust töltsék mindhárman a nagy család magyar ágának lombjai alatt. S hogy ne egészen rögtönzésszerűen érkezzenek az erdélyi szép nyárba, sarkallta anyját a krisztusi korba érett fiú, levelek küldése útján terelje Kassáról, Székelyudvarhelyről, Budapestről, Szebenből az elszármazottakat Vízaknára. Különösen Tünde válaszára volt kíváncsi. S hogy nem ment-e még férjhez, vagy nem szándékozik épp mostanában beköttetni a fejét. Ezt az igét, hogy “beköttetni a fejét” magyarul tanulta anyjától, s nagyon megjegyezte, nem a kifejezés plasztikus szépsége, hanem inkább riasztó, sőt félelmes lehetősége miatt.
Nyár elején, midőn megérkezett Tünde második levele, a kétségeskedő, miszerint aligha tud időt szakítani, s éppen augusztusban a hosszas vakációzásra, mert a nyár vége, a tanítási évad kezdete előtt, szinte a legtöbb tennivaló a gyámügyek s a szegényellátás dolgában.
Erre a hírre Traján szemlátomást elcsüggedt, s nem is sürgette, szorgalmazta tovább a családi összesereglést.
Aszpázia elcsodálkozott ezen, de ismerve fia érzékenységét, ha nők iránti érdeklődésére vagy érdeklődés hiányára derült figyelem, s főként az anyai figyelem, mindig csigahéjba húzódott szemérme.
Csak napok múltán hangzott el a tapintatos kérdés, szelíd megállapítás formájában:
- Sajnálom, hogy nem találkozhatunk Tündével, talán hagyjuk futni ezt az augusztust is vízaknai látogatás nélkül.
- Igazad van, anyám, nincsen értelme az egésznek.
- Mért akartad látni azt a lányt?
- Smarandára néztem, és...
- Agathára néztél, és...
- Igen, Agathára, és oly erősen eszembe jött, mintha tegnap sétáltunk volna hármasban Csongorral a tavak partján.
- Ez érthető, hiszen ezt a tizenkét évet napról napra húgoddal töltötted.
- S fejlődésével és színe és arca változásaival. De hiszen anyám is tudja, miért változtatta meg a nevét vagy fél éve.
Aszpázia elhallgatott. Tett-vett, s mikor az uzsonnán túljutottak, úgy tette fel a megközelítő kérdést, mintha valamely régen tárgyalt történet végére mondana áment.
- Én pedig azt hittem, hogy Buzás Zsófia iránt...
Traján elvörösödve állt fel az asztal mellől.
- Az a nő engem megbecstelenített!
- De a szemed akkoriban mégis rajta-rajta felejtetted.
Ez tréfás zuhany volt, megnyugtató, hogy a megbecstelenítés ténye fölött anyja közömbösen átsiklott.
- Furcsa szaga volt neki még három-négy lépésről is. Nem bántó, de nem is kellemes.
- Talán inkább irritáló. Ezt én is éreztem.
- Ugye, te is. Ennek örülök, utólag is. És a száját megfigyelted? Olyan különösen ejtette a szót, az ajka, a szája széle ki-kifordult. És minden hangnál másképpen.
- Hát ezt figyelted oly szorgalmasan!
- Ezt, ezt!
- Én meg azt hittem... Nohát mostan már mindent megértek... vele...
Egy más alkalommal aztán Traján kereste a beszélgetést, s elég körülményeskedő közelítésben, végül oda lyukadt ki, milyen unokatestvérségben vannak ők ketten Tündével. Aszpázia azt válaszolta, papíron első unokatestvérek.
- Csak papíron - lepődött meg Traján -, az mit jelentsen?
- Ne faggass! Elég, ha ennyit tudsz, ha már kikottyantottam azt a szót, hogy papíron.
Ez a feddés Trajánnak jólesett, derűjére anyja még rá is legyintett, aki sejtette, hogy a fiú jó tizenöt éve kifülelt valami szót az asszonyi sugdolódzásokból, amelyek közte s megboldogult Júlia között estek.
A külügyminisztériumban az augusztus a nagy pangás hava volt, a szabadságot szinte lökték a beosztottak elé - Traján szolgálati útlevelével Brassónál lépte át a határt, hogy Székelyudvarhelyre utazzék. Addig fölényes biztonsággal és eleganciával igyekezett célja felé, de Brassót elhagyva belső bizonytalanság lepte meg, gyors és renyhe szívdobogások váltakozásával, viselkedése tétova lett. Szerencsére Tündét nem találta hivatalában a Megyeházán, s mikor megtudta, hogy napokba telhet, míg a faluzásból visszaérkezik, megnyugodott, s nevét s a szállodája szobaszámát hátrahagyva, rövid városnézés után - hogy ne kényszerüljön hézagos magyar nyelvtudását újra és újra próbára tenni - csakugyan szállására tért, s csak étkezésre ment át a közeli vendéglőbe, ahol, örömére, egy románul gagyogó pincérre akadt.
Éjszakai álmában a találkozás lehetetlenségével viaskodott, az ismétlődött meg, hogy a közeledő Tünde arcát nem láthatta, bármint erőlködött.
Virradatul mégis könnyű érzéssel ébredt, mint aki a dolog nehezén már túljutott. Ebéd előtt gondosan megborotváltatta magát, ebéd után szelíd álomba szenderült. A lohndiener költötte: egy hölgy vár önre odalent.
A hölgy szót nem ismerte Traján, de az, hogy odalent és várakozás, világossá tette a közlést.
Tünde arca úgy úszott feléje az előcsarnokban - csókra -, mint az álom ellentéte: élesen, fiatalon, változatlanul a múltakhoz képest. S egyszerűvé tett mindent, hogy Tünde nem kérdezősködött, hanem mindjárt a mai nap együttes eltöltésére tért:
- Itt is van egy sósfürdő a Küküllő partján, megmártózhatnánk.
Felét sem értette a fiú, de Tünde elővette maradék román tudását s a két nyelvből egybe állt a terv délutánra.
Minden olyan volt, mint hajdan Vízaknán. A fürdőzők lehettek talán valamivel köznapibbak, de Traján nem látta őket, ő csak Tündét látta, hol nyakig vízben, hol meg testére tapadó, térdig érő fürdőköntösében.
A másnapot is együtt töltötték. Boldog vidámságban, egymás nyelvtudását kölcsönösen és szeretettel javítgatva. Traján teljesen megfeledkezett jövetele szándékáról, csak aztán eszmélt rá, Brassó felé, valamiről megfeledkezett, míg “unokahúga” társaságában lubickolt. Talán az érkezés meg a búcsúzás testvéries csókja tette ezt vele.
Dostları ilə paylaş: |
