Cseres tibor vízaknai csaták regény tartalom

1914. július

Meţianu János, belső titkos tanácsos, érsek-metropolita július végén levelet kapott Tisza István miniszterelnöktől.

Kegyelmes Uram! A Szerbiában éveken át elnézett és nagyra növelt izgatás, amely a sarajevói véres gaztettben érte el csúcspontját, a Szerbiával háború szélére sodorta hazánkat. A Monarchia fenyegetett biztonságának védelmében fegyveres közbelépéshez kell folyamod­nunk, hacsak a szomszédi kötelességek helyes felismerése és a józan belátás Belgrádban az utolsó percben felül nem kerekedik.

E konfliktusban a gyilkosságtól vissza nem riadó gonosz merényletek ellen kell védekez­nünk... bűnös üzelmek folynak a hazai románság között, amelyek megmérgezni s a magyar nemzet ellen gyűlöletre szítani igyekeznek a román nép hiszékeny lelkületét. Ez az izgatás különös előszeretettel használta fel a közelmúltnak Romániára nézve annyira kedvező s a hazai románság lelkületét és képzeletét annyira megragadó eseményeit, újabb nagy román sikereknek egyelőre bizonytalan hitét és reményét s azt a várakozást ébresztve fel a lelkekben, hogy, a hazai románság közelebbről győzelmes román haderővel fogja szemközt találni magát. Ezek a törekvések előreláthatólag kettőzött erővel fognak kitörni, ha netán háborús bonyodalmakba jutunk. Számolunk azzal a ténnyel, hogy bizonyos körök mindent el fognak követni olyan nyugtalanság és olyan rendzavarások előidézésére, amelyekből hasznot nem húzhat senki, csak monarchiánk ellenségei... minden orvtámadást kérlelhetetlen szigorral fogunk elfojtani. Román polgártársainknak mostani magatartása jövő sorsukra hosszú időn át fog irányadó befolyást gyakorolni. Elsősorban háramlik ez a kötelesség a román magas klérus tagjaira. Egyházának, lelkészeinek vezetése alatt áll a román nép túlnyomó nagy zöme. Nagyméltóságod csak a közelmúltban is felemelte a béke, jó egyetértés, állampolgári hűség nagy ügye mellett főpásztori szavát, és fejezte ki elismerését a kormánynak békülékeny, barátságos és előzékeny magatartásáért. Egész bizalommal keresem fel tehát azzal a kéréssel Nagyméltóságodat, hogy most, a cselekvés órájában forduljon a reábízott nyájhoz a felvilá­gosítás, meggyőzés és komoly intelem szavával, értesse meg velük eljárásuknak beláthatatlan következményeit, és kövessen el mindent, hogy a mai történelmi pillanatokban akként viselje magát a hazai románság, hogy kiérdemelje a megértés, a szeretet, a bizalom áldásait.

A levelet július 26-án küldte futárral a miniszterelnök, mikor az érsek-metropolita, jogtaná­csosa társaságában az üzenet utolsó passzusait is meghányta-vetette, telefonon érkezett a hír: megtörtént a hadüzenet Szerbia ellen.

A változott és állandóan változó körülmények között a hét utolsó napján jelentkezett kihallgatásra a Parlamentben Moldován György Meţianu érsek válaszával.

Megadott időpontban percnyi pontossággal nyílt meg György számára a miniszterelnök ajtaja. A kézfogás ezúttal férfiasan teli tenyérrel történt. A várakozó nagyember elől György vette el a kezdeményezést.

- Teljes és föltétlen üzenetét hozom érsek-főpásztorunknak s mindenekelőtt annak közlését, hogy Meţianu János szimpátiával figyelte s figyeli továbbra is az őszinte kísérleteket egy román-magyar megegyezés érdekében. Őatyasága úgy véli, hogy Tisza Istvánnak, akit erős személyiségnek tart, ebbeli törekvése sikerülni fog, mert van hozzá bátorsága és akarata. Ám akár létrejön a megegyezés, akár nem, az tény marad, hogy Magyarország legnagyobb államférfia megkísérelte a két nép közötti együttérzést megteremteni, és így tanújelét adta annak, hogy az ügy végleges elintézését akarja.

- Ahhoz képest, hogy Apponyi csaknem hazaárulónak kiáltott ki, amiért a Román Nemzeti Párttal szóba álltam.

Tisza enyhe malíciával szólt Apponyiról.

- Szórul szóra számon tartjuk Szebenben az ő szavait - sietett Moldován a gróf gondolatainak alátámasztására. - A két elv - mondta Apponyi -, az egységes nemzeti eszme és a nemzetisé­gek konföderációjának elve között a megegyezés, kibékülés teljességgel lehetetlen. A nacionalisták célkitűzése nem egyes gyakorlati sérelmek megszüntetése, hanem az egységes nemzeti állam gyengítése, bomlasztása.

- Örülök, hogy az érsek úr helyeselte összebékítési törekvéseimet, és még most is bízik, e háborús napok idején is, jóakaratomban, amikor pedig még az olyan magukat haladónak tekintő költők is, mint Ady Endre, gonosznak minősítették a két nép közötti tárgyalásokat.

Moldován nem merte volna előhozni Ady nevét, de felkészült rá, ha szóba kerülne.

- Kegyelmes uram ismeri azokat a román reagálásokat, amelyeket a Goga Octaviánhoz intézett nyílt levelére kapott.

- Nekem csak azt a levél formájú gyalázkodást mutatták meg. S azt értettem belőle, hogy velem olyan valakivel egyezkednek a magukat népük fölé tornázó erdélyi román urak, aki rablólovag vagyok s oly erdélyi magyar urak ivadéka, akik úgy vadásztak a román és minden­féle jobbágyra, mint ma a rókára. Egyetlen mondata tetszett ennek a levélnek, az, amelyikben arra biztatja költőbarátját Ady, hogy ne avatkozzék ő se a politika dolgába.

- “Te biztosan úgy hajtod le patrióta fejed most, olyan búsan, mint én, Goga Octavian, s szeretnéd, ha a dolgokat nem kellene megoldani, mert ez nem poétának dolga” - citált György, mivel készült erre a lehetőségre.

- Igen, ezek az utolsó szavak tetszettek nekem. De mit válaszolt a levélre Goga?

- Semmit, egyáltalán nem felelt Adynak. Nem hagyta magát elválasztani a kegyelmességeddel tárgyaló komitétől, mert Ady hamisan tételezte fel róla, hogy ő éppúgy szemben áll az erdélyi román földbirtokos-bankár uraktól, mint maga Ady a magyar politika tényezőivel.

- Tehát elsőként velem.

- Igen.

- Tehát Goga nem vállalta a mi költőnk tetemrehívását!

- Nem, de helyette, megbízottai, így fogalmaztak: “Az ismert dekadens magyar költő nyílt levelében megpróbálja lebeszélni babérokkal övezett vezetőnket, hogy gróf Tisza Istvánnal kötendő paktumhoz hozzájáruljon, mert hogy az mind a magyar nép, mind a román nép számára vészterhes lenne. Ady, a költő a legsajnálatosabb módon lebecsüli nemzeti bizott­ságunk magatartásának értelmét. Ady, a közismert dekadens dalnok kitépte magát szőrös ágyékú nimfái öleléséből, félbeszakította nemes elfoglaltságát: a Baudelaire, Mallarmé és Verlaine egzotikus kertjeiben való nyalánkodást, és magára öltötte a mély honfibút.”

Moldován feltekintett újságkivágásából:

- Nem szeretném untatni nagyméltóságodat.

- Csak olvassa, érdekel a dolog.

- “Ha mégis foglalkozunk Ady úr levelével - folytatta idézetét Moldován -, azért tesszük, mert érzékletesen fejezi ki a magyar társadalmi élet mély lelki válságát, amiben ma a román-magyar tárgyalások következtében jutott. Ady azt állítja, hogy ő fajmagyar, és bár olyan beállítottságú intellektuális világból jött, melyet a nemzetiségi ideológia csak per tangentem foglalkoztat, természete épp olyan bántó, verseiben épp olyan rapszodikus, és épp olyan hamisítatlanul káromkodik, mint bármelyik, a kultúra legalacsonyabb fokán álló honfitársa. Őt mint a magyar faj szellemi megtestesítőjét említik, és ezért nem csodálkozunk azon, hogy ő tette elsőnek, hogy nyilát Gogába lője. Goga költői géniusza nemzetiségi ideológiánk koronája is, s ez könnyen megóvja őt az ilyen ügyetlen beavatkozásoktól. Ady a megítélésnek ugyanazt a mércéjét alkalmazza vezetőinkre, mint amilyet a magyar reakciós politikusokra, a magyar feudális világ képviselőire szoktak rendszerint alkalmazni. Nem tudja, hogy a mi történelmi pártunk a legtisztább demokratikus elvek nevében jött létre. S tudhatni, hogy nekünk azokkal kell megegyeznünk, akiké a hatalom.”

Itt Tisza gróf lelkesen s röviden tapsolt. Az ajtóban megjelent a titkár, de Tisza intett, hogy a taps nem hívó jel volt, s nem neki szólt.

- Szó szerint fordítja ezt ön? Nem túlságosan kiragadva szövegkörnyezetéből?

- Íme: “Mi lennénk a legboldogabbak, ha ebben az országban egy demokratikus kormánnyal állhatnánk szóba, olyannal, amely a magyar demokrácia legértékesebb képviselőiből alakulna. Nekünk azokkal kell megegyeznünk, akik ma a hatalmat birtokolják, mivel - s ez itt a lényeg - az erőszakos és kényszerű elnemzetlenítés igáját lerázva, viszonylag kedvezőbb, népünk demokratikus fejlődése tekintetében megfelelőbb helyzetbe kerülünk. A faji türelmetlenség burok, míg az osztályuralom - öltözzön akár az abszolutizmus mezébe - csupán lánc, amely, ki ne tudná, mindenkor széttöretéssel végződött.”

A gróf nem tapsolt, hosszan elgondolkodott.

- Ennyi?

- Ennyi.

- És mit üzent nékem őeminenciája?

- Hogy huszonhatodikán kelt magas levelének tartalmát legmesszebbmenően méltányolja, s a kedélyek csillapítására minden lehetségest megtesz.

- Javaslattal nem élt őeminenciája?

- De igen. S egy átfogó tervezettel óhajtana nagyméltóságod elé járulni alkalmas időben.

- Átfogó tervezet? Miről?

- Az autonómiáról.

- Miféle autonómiáról?

- Erdély autonómiájáról.

Tiszának elállt a szava. Majd:

- Erről még a komité embereivel sem volt szó!

- Éppen az, hogy a háttérben mindig, a hátsó gondolatokban mindig.

- De hát hogy képzeli ezt az érsek úr!?

- Eleinte csak hajlandóság formájában s a lehetséges határok legméltányosabb kicöveke­lésével.

- Határok? Kicövekelés?!

Hirtelen haraggal csengője után nyúlt, majd üvölteni kezdett.

- Távozzék! Takarodjon!

Moldován nem várt, biccentéssel megfordult, s csak az ajtón kívül hallotta a benti kiáltozást.

- Nem elég, hogy a háborút rám basszák, még az országot is én dúljam szét.

Nem tudhatta, hogy a Moldován által előterjesztett javaslat soha nem fordult meg Meţianu János fejében.