Cseres tibor vízaknai csaták regény tartalom

1918. november

Mikes, most már hírlapíróként is a Hozsváth nevet használva családneveként, november 12-én este csatlakozott az Aradra induló magyar kormányküldöttséghez.

Hírlapíró, szabadon mozgott a szalonkocsikban, s mohón minden új értesülésre s a sok kétséges megerősítésére s megcáfolására, fülét és szemét nyitva tartotta.

Jászi Oszkár nemzetiségi miniszter, a küldöttség vezetője mellé sodródván, szívesen hallgatta szavait, a Károlyi Mihály tűnődését idézve: a jövő egyetlen használható koncepciója Közép-Európa számára a Dunai-konföderáció - amint Kossuth Lajos meghirdette volt.

Mikes elhatározta, apjával találkozván, ezzel a közléssel fogja megörvendeztetni.

Egy vezérkari tiszt is csapódott az Aradra igyekvők közé, kinek egyetlen keserves témája volt: a hadsereg felbomló siralmas állapota. S ennek okát királyhű törzstiszt létére a császár-király szörnyű parancsának tulajdonította. A hadsereghez intézett császári kiáltvány ugyanis meg­engedte a katonáknak a hazatérést. A király IV. Károly, tudatlanul, a katonai hierarchiában szükséges szolgálati út megkerülésével, a közbeeső felsőbb parancsnokságok kiiktatásával, közvetlenül az egyszerű katonához fordult s mintegy feloldozva őt esküje alól, felmentette minden kötelezettsége alól. S ezzel megindította a monarchia közös hadseregének fel­bomlását.

Az olaszok Piavénál egész ezredeket kaptak ajándékul, a hadifogságba önként jelentkező tömegek által. Az már szinte mellékes, hogy az olasz hadvezetés a háború legdicsőbb győzelmének hirdeti a megtervezett és a császári szóval szétzüllesztett fölötti “diadalát”.

Jászi szótlanul és beleegyezőleg hallgatta a desperált kijelentéseket.

De a vezérkari tiszt még nem fejezte be keserű kifakadását.

- A románok bezzeg nem vonultak a “testvérnép” védelmet jelentő hadifogságába. Ők a román tisztek biztatására, szervezésére szakasz és század kötelékekbe tömörülve egyenest Bécs alá vonultak.

- Bécs alá? - hökkentek meg a hangos szavakra felfigyelő küldöttek.

- De mennyire. Maniu október végén Bécsben központi román tiszti és katonatanácsot szervezett. Titkos gyűléseken meggyőzte az odasereglő román ajkú tiszteket, hogy elsőrendű feladatuk csapataik fegyelmének megőrzése. Mintegy száz tisztből alakította meg a katonatanácsot, amely több mint ötezer katonára támaszkodott. Ezek zöme a 64. szászvárosi gyalogezredből származott, de napról napra szaporodott egyéb alakulatok román egységeivel is. Az ausztriai román nemzeti tanács polgári vezetője bizonyos Isopescu Grecul képviselő. Őt felbiztatva Maniu október 31-én kihallgatásra jelentkezett a hadügyminiszternél Stőger-Steiner tábornoknál. Felajánlották, hogy csapataikkal körülzárva Bécset, megmentik a forradalmi csőcselék uralomra jutásától.

A tábornokot meglepte az ajánlat, nem adott nyomban választ, tanácskozásra vonult vissza vezérkarával.

Míg a bizonytalanság tartott, az előszobában Maniu ezt mondta Greculnak:

- Perceken belül elválik, vajon a forradalomban elnyerjük a vezető szerepet, vagy hadbíróság elé állítanak s talán főbe lőnek bennünket.

Ám Isopescu Grecul könnyen vette a dolgot, őt a mentelmi jog védte. Maniu viszont csak nemrég hagyta ott tartalékos főhadnagyi beosztását.

A hadügyminiszter azonban elfogadta - egyéb megbízható fegyveres erő híján - Maniuék felajánlkozását. A román tisztekre bízta a beérkező ezredek parancsnokságát.

Az első ötezer ember eddigi zilált körülményeitől szabadulva átköltözött a Ferdinánd laktanyába. A katonák ott felesküdtek a román nemzeti zászlóra. A hadügyminiszter még aznap igénybe vette őket a bécsi “zavargások” elfojtására, s a német vezényszóra cselekvő, de németül egyébként nem tudó frontkatonák kegyetlenül, részvétlenül, itt-ott fegyverüket használva, halottakat ejtve szorították vissza a “mozgolódást”.

A csapatok létszáma növekedvén újabb feladatok néztek az (immár) ezredekre. Megkapták az egész Wiener-Neustadt-i katonai tábort. S újabb feladatok teljesítésére újabb követelések ígéretét: élelmet, lőszert, fegyverpótlást, magasabb zsoldot s majdani különvonatokat.

- Egyéb?

- A prágai Román Légió a cseh kormány rendelkezésére bocsátotta magát az ottani népfelkelés ellen.

Jászi arcát kezébe temetve hallgatta ezt a számára még nyilván ismeretlen információt.

- Maniu 50 000 románnal akart Erdélybe visszatérni.

- Holnap Aradon találkozunk vele - mondta Bokányi Dezső.

- Aligha - húzta el száját a katonai hírszerző szolgálathoz beosztott, de mára láthatólag gazdátlanná és szabadszájúvá züllött vezérkari tiszt -, aligha, mert még ma reggel Bécsben láttam, s ha jön, csak a holnapi vonattal érkezhet Budapestre.

Mikes Jászi Oszkárt figyelte.

Eszébe ötlött Jászinak a közelmúlt belgrádi tárgyalása, de nem a megbeszélés lényege, azt már elébb közölhette társaival, hanem a francia tábornok, Franchet d’Esperey. Durva, kardcsörtető, műveletlen alaknak nevezte. Ez a törpe generális úgy ágált, mint valami Napóleon és olyan tudatlannak és szűklátókörűnek bizonyult, mint valami csökött falusi tanító Bretagne-ból. Össze kellett szednünk minden önuralmunkat, hogy ennek a pohos férfiúnak poroszosan hetyke modorát vissza ne utasítsuk.

Aztán eszébe jutottak a magyar katonák, a magyar hadsereg állapota: “November 6-án belgrádi utunk alkalmával a hadügyminisztérium már nem volt képes Károlyi különvonata védelmére - egész napi keresés és kutatás dacára - két tucat katonát kirendelni.”

Valaki, talán Ábrahám Dezső, olyasmit mondott, kérdés formájában, hogy a románok november 9-i tanácskozása és aradi határozata után érdemes-e nekünk egyáltalán Aradra utaznunk.

- Függetlenül holnapi, holnaputáni tanácskozásunk eredményétől - válaszolt erre a jórészt költői kérdésre Jászi, nagyon megfontoltan és nagyon tagoltan -, mi elébe fogunk dolgozni a jövőnek egy konföderatív államrend felé, mely egy hatalmas szövetséges államon belül minden nemzet legteljesebb autonómiáját biztosítaná - egy kicsit töprengett a pontos fogal­mazáson -, ott, ahol lehet, területi, ahol nem lehet, személyi kataszter alapján. Hogy megment­hessük a jövő számára a dunai népek hatalmas szövetségében szabadon és békésen élő Magyarország gondolatát.

Mindnyájan megrendülten hallgattak. Mikes tiszteletlenül közbeszólt:

- De hát az aradiak az erdélyi magyarságot már most kisebbségnek nevezik, s a közrend megóvása végett át akarják venni Magyarországnak és Erdélynek románok lakta vidékei fölött a teljes kormányzati hatalmat. Összesen huszonhat megye, a székely megyék fölött is, de Torontál, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Ugocsa, Máramaros fölött is. De Békés és Csanád megyét sem hagynák felügyelet nélkül.

A fiatal hírlapíró szavait Jászi mintha figyelmen kívül hagyta volna, hiszen ezek a román követelések már a magyar kormányférfiak előtt ismeretesek voltak.

- A régi feudális Magyarország helyébe egy új, demokratikus Magyarország lépett, mely az ország zavaros, tarkabarka, a területi szempontokat minduntalan keresztező nemzeti problémáit svájci mintára a kantonális autonómiák konföderációja alapján akarjuk megoldani. Mielőtt ezeknek a szempontoknak érvényesítésére önökkel Aradra vonatra szálltam volna, szükségét éreztem, hogy a Nemzeti Tanács, valamint a Budapesten tartózkodó erdélyi szemé­lyiségek előtt részletesen kifejtsem azt az elvi rendszert, melyet Aradon képviselni fogok. Sem a Nemzeti Tanácsból, sem az erdélyi nemzeti táborból nem akadt senki, aki javaslataimat ellenezte volna, vagy azok helyett másokat, kevesebb áldozattal járókat indítványozott volna. Apáthy István nemcsak magáévá tette összes indítványomat, hanem még hozzájárult annak pontosabb és gyakorlati szempontból annak teljesebb kidolgozásához. Maga Bethlen István gróf is nyíltan kifejezte azt a véleményét, hogy ő is az adott körülmények között, az általam javasolt kibontakozási tervezetet az elérhető optimumnak tekinti. Ezzel az általános hozzájárulással megerősítve utazunk Aradra.

Későre járt, többen ásítást nyomtak el. Az urak aludni tértek a hálókocsiba. Mikes a szalonkocsiban heveredett le.

A menetrendszerű kora reggel érkező járatról Aradon lekapcsolták a két különleges vagont, hogy az urak kialudhassák magukat s frissen lépjenek a választott város területére.

Mikes sem volt törődött, de előbb hagyta el a szalonkocsit, mint a többiek a hálókocsi kényelmét.

Számított rá, hogy édesapjával Aradon találkozzék, mégis boldog meglepetés volt, hogy szállodai szobafoglalás közben egymásba botlottak. Az öregúr is örvendett fiának, s nyomban megsúgta, ő félig-meddig a Román Tanács nevében fogja kifejteni nézeteit, javaslatait.

Bíztak egymás kölcsönös egyetértésében, amelyen e rendkívüli helyzet sem ejthet csorbát.

Mikes rendre apjára bízta az éjszaka tapasztalt és hallott állásfoglalásokat, s mindent, amit a fővárosi helyzetről Moldován Györgynek tudnia kell, nem a besúgás, hanem “övéi” befolyásolása érdekében.

Hogy ideát mifélék a legújabb szándékok, Moldován doktor elővette zsebéből a Kolozsvári Hírlap aznapi számát, s rábökött Vasile Goldişnak, (Goldis Lászlónak) nyilatkozatára.

- S ez a legkonciliánsabbak közül, a legengedékenyebbek közül való! Olvasd!

S maga is újra s együtt olvasta fiával: “Wilson üzenetét úgy kell magyarázni, ahogy magya­rázni lehet: Erdély leszakad Magyarország testéről. Ez természetes is. Erdélyben a románok többségben vannak, az a terület tehát nem tartozhat máshová, mint Romániához. Ezután a nép nagy többsége fogja kormányozni önmagát s a mellette élő kisebbséget.”

Mikes annyira feldühödött, ki akarta tépni apja kezéből a kolozsvári lapot, de a Moldován család öregje nyugalomra intette: - Heveskedéssel semmire sem jutunk. Van itt még egyéb is.

És folytatták Goldis mondatait:

“Ahol románok élnek többségben, az román föld, s miután Erdély ilyen terület, logikus, hogy Romániához kell tartoznia.”

Odamegyek a disznóhoz, és felképelem - hevült tovább Mikes. De az apa folytatta:

“A kisebbségeknek teljes önkormányzatuk lesz. Magyar iskoláikat, magyar közigazgatásukat, magyar bíróságaikat megtarthatják, kulturális intézményeiket fejleszthetik... Romániának azért van szüksége Erdélyre, hogy az erdélyiek fölemeljék Romániát... épp ezért a csatlakozás nem lesz teljes, Erdélynek valamilyen önkormányzata lesz.”

- Ha az utóbbiak lennének a nyilatkozat érdemi része, még alkalmas is lenne tárgyalási alapnak. Főként, ami egész Erdély autonómiáját illeti. Ám erről igazán csak Maniu Gyulával lesz érdemes szót értenem, ha megérkezik.

Közben a szállodákból a megyeháza felé áramlottak a küldött csoportok. A főispán fogadó­termében tizenegy órakor kezdődött meg a tanácskozás.

A magyar küldöttségben Jászi személyi titkárán, Csécsy Imrén kívül szakértőként Rácz Gyula miniszteri tanácsos, Kovács Elek osztálytanácsos, Szekeres János miniszteri fogalmazó vett részt. Bokányi Dezső és Ábrahám Dezső, mint a Magyar Nemzeti Tanács tagjai. Az Erdélyi Nemzeti Tanácsot Apáthy István, Somló Bódog professzorok, valamint Vincze Sándor képviselték. A Német Nemzeti Tanács küldöttei a szász Emil Neugeboren országgyűlési képviselő s a sváb dr. Striegl József tanár voltak. Hozsváth Mikest is beleértve, összesen huszonöten.

A román delegációban Stefan Cicio-Pop országgyűlési képviselő, Goldis László, Krisán György, a román szociáldemokrata Flueras János, Enea Grapini és Josif Jumanca. Magát Moldován György doktor is a román küldöttségbe iktatta. Vlad Aurél kissé késve, mint egy borotválatlan kasznár.

Varjassy Lajos dr. kormánybiztos főispán, mint vendéglátó házigazda ereszti össze a szemben álló feleket.

Goldis László, a román nemzeti komité elnökeként tiltakozott az ellen, hogy az erdélyiek képviselői jelen legyenek. Ők csak a budapesti küldöttekkel kívánnak tárgyalni. E képtelen kívánságuktól (hiszen ők is valamennyien erdélyiek voltak) - oda hátráltak, hogy az erdélyi magyar urak s a németség képviselői mint hallgatók és bizalmi férfiak jelen lehetnek a tárgyalásokon. Az egész furcsa tiltakozás tulajdonképpen Apáthy István ottléte ellen szólt, személye ellen külön is tiltakoztak, de végül is nem tudták megakadályozni, hogy izzó magyar nemzetféltésének indulatosan hangot ne adjon.

Mindenki tudta, s legfőképp a panasztévő Goldis, hogy a román tiltakozás antidemokratikus, azért nem is tudták azt fenntartani.

A forradalmi magyar kormány nevében Jászi Oszkár szólt elsőnek:

“Kormányomat nem kötik a régi, feudális Magyarország tradíciói, csupán az a célunk, hogy a magyar nép teljes megegyezésben, az egyenlőség és az igazság szellemében élhessen az országban minden néppel.”

Még mindig napirend előtt Pop Csicsó István a magyarok által Erdély-szerte elkövetett atrocitásokat kezdte emlegetni nagy indulattal.

Apáthy közbekiáltotta: - A magyarok vannak védekezőben a román gárdisták támadásaival szemben!

A románok szemrebbenés nélkül hallgatják az öreg tudós professzort.

Pop Csicsó a jósikafalvi vérengzést emlegeti, az Urmánczyak birtokán egy tiszti különítmény (U. Nándor biztatására) vagy húsz románt kivégzett.

Apáthy ismét felpattant: - Nem támogatom a vérengzőket, de meg kell mondanom, hogy a csőcselék, felerészben cigányok, kifosztották a kastélyt s a magtárukat, s az ellenálló személyzetből vagy tízet legyilkoltak. A sajnálatos vérengzés megtorlás volt. Hasonló rablás és vérengzés történt Nagyilondán, Mihali Tivadarnak, a Központi Román Nemzeti Tanács egyik vezetőjének birtokán: a román parasztok a fajtájukbeli földbirtokos javait fosztogatták, s bár az uraság személyzetéből senkit sem öltek meg - Mihali Tivadar fegyvereseivel, talán épp a még jelenlévő magyar csendőrség segítségével lövetett az általa csőcseléknek titulált román parasztokra, s vagy tízet a támadó fosztogatók és menekülők közül agyonlövetett.

Pop Csicsó nem folytatta vádaskodását, hanem, most már a napirend megkezdéseként, felolvasta a négy nap előtt Aradon összeütött ultimátumszerű határozatukat.

Ezután adta elő Jászi a magyar kormány nevében javaslatát:

- A magyar kormány provizorikus rendet akar teremteni, addig, amíg az általános békekonferencia véglegesen fogja a magyar állam határait meghatározni. Az általam javasolt megállapodások arra az átmeneti időszakra volnának kötelezők, azután mind a magyarok, mind a románok visszanyernék teljes cselekvési szabadságukat. A mi indítványunk nem prejudikál a jövőnek, csak az átmeneti rendet és nyugalmat akarja biztosítani, s megóvni Erdélyt egy polgárháború és faji torzsalkodások borzalmaitól. Mi a wilsoni önrendelkezési jog hívei vagyunk, minden fenntartás és megszorítás nélkül. Ezt az önrendelkezési jogot készség­gel és örömmel ajánljuk fel a románoknak mindenütt, ahol kompakt tömegekben, legalábbis többségben élnek. De ugyanakkor a többi népek önrendelkezési jogát is hasonló nyomatékkal követeljük. Nem akarunk tudni egy olyan berendezkedésről, melyben a mai nemzeti elnyo­mást egy másik váltaná fel. A román követelések egy oly területre vonatkoznak, ahol a hivatalos statisztika szerint 2 900 000 román 2 390 000 nem románnal áll szemben. A románok által követelt impérium tehát wilsoni elvek megtagadása volna. Mi olyan rendet kívánunk statuálni, amelyben a románok, a magyarok és a szászok önrendelkezési joga békésen megfér egymás mellett. Egy ilyen megoldás a mai mesterséges vármegyei keretekben nem képzelhető el. Tehát olyan nemzeti autonómiákat kell berendezni, melyek nem veszik figye­lembe ezeket a mesterséges közigazgatási határokat. Az önrendelkezési jog lojális keresztül­vitelére mindenütt, ahol csak lehetséges, nagy kompakt nemzeti blokkok alakítandók. A magyar kormány e nemzeti blokkoknak átadná a kormányzó hatalmat, de egyben szükséges lenne, hogy miként Svájcban, ezek a blokkok közös érdekeik képviseletére közös szerveket létesítsenek, valamint a központi országos kormányban is megfelelő képviseletre találjanak. Világos, hogy a nemzeti blokkok közös szervek létesítése nélkül képtelenek volnának gazdasági, pénzügyi, közlekedési, közélelmezési és közegészségügyi feladatokat sikerrel megoldani. Ilyen szervek nélkül tartós rend még napokra sem lenne elképzelhető. E közös érdekű ügyek azonban nem lehetnek akadályai annak, hogy egyébként minden nemzeti blokk szabad, kantonális autonómiát élvezzen nemzeti kulturális ügyei vitelére és saját közigaz­gatásának önkormányzati keresztülvitelére. Egyidejűleg azonban garanciákat kérek arra nézve, hogy a magyar tisztviselői karnak az a része, amely kötelességét eddig is híven teljesítette, nem lesz vegzációknak kitéve, hanem továbbra is helyén maradhat a közigazgatásban. Ígérem, hogy amíg az eddigi állami hivatalok működésben maradnak, a két- vagy többnyelvűség lojálisan keresztül fog vitetni a közigazgatás minden ágában. A mai vármegyei beosztás a románok régi sérelme volt, tehát az általam javasolt kantonális összefoglalással most alkalom kínálkozik arra, hogy az egyes nemzetek telepterületei lehető pontossággal körülhatárol­tas­sanak. Természetesen az új blokkok mellett is igen sok kisebb-nagyobb enklávé fog maradni. Erre nézve a Renner-féle személyi kataszter tervét ajánlom fel, és a nemzeti kisebbségeket a nemzeti blokkok kölcsönös garanciája alá kívánom helyezni. A magyar kormány tervét a svájci Eidgenossenschaft szelleme hatja át. Aki e tervet megtagadja, letér a wilsoni elvekről - imperialista és nacionalista szellemben -, s mi minden ilyen törekvés ellen óvást emelünk, az egész kultúrvilág lelkiismerete előtt. Tervem, tervünk minden nemzet jogos igényeit kielégíti. Nincs itt szó kompromisszumról vagy licitációról, hanem egy olyan egyszerű és tiszta tervezetről, mely a wilsoni elvekből önként következik. Mi tervünket nemcsak a románokkal, de az országban élő összes nemzetekkel szemben is keresztül akarjuk vinni. Ha a mi tervünk a románokat nem elégíti ki, elfogadhatják, mint provizorikus alapot a rövidesen összeülő békekongresszusig. Felajánlom, hogy a hivatalos magyar statisztikával szemben fennforgó kételyek eloszlatása végett egy nemzetközi bizottság küldessék ki, mely “Stich-próbákat” tehetne mindenütt, ahol a magyar statisztika adatait kétségbe vonnák. Kérem a román küldötteket, ne zavarják tárgyalásainkat szuverenitási és külpolitikai kérdések bedobásával, s mindkét részről arra törekedjünk, hogy szerencsétlen népeink egymást ne pusztítsák.

Jászi beszédétől a románok egy része őszintén megrendült, válaszolni tanácstalanok lévén, engedték, hogy ismét magyar beszéljen. Bokányi Dezső a szocialista Internacionálét vonta a magyar demokratikus ígéretek garanciájaként. S kemény szavakkal illetett minden retrográd tervet, amely az előadott javaslattal ellenkeznék.

A románok némileg ocsúdva Jászi szuggesztív előadása alól, nem kívántak még Bokányi után sem válaszolni, hanem a tanácskozás felfüggesztését kérték, vezetőjük, Juliu Maniu megérkeztéig. E kérésnek Jászi helyt adott.

Délután folyamán, hogy az idő ne múljék meddőn, a magyar szakértők közölték a magyar tervre vonatkozó statisztikai és földrajzi adatokat. Ezek szerint “a határ Orsovától indulna ki (Orsova még magyar terület lenne, Fehértemplom és Versec is), Temes és Arad megyén vonulna végig Radna és Nagyhalmágy mellett. Gyulánál elkanyarodna Tenkéig, aztán a Cséffai járásig, Nagyváradtól Élesdig, Szilágysomlyóig és Zilahig, magában foglalni Szatmár megye erdődi járását, aztán elkanyarodnék Nagybánya és Felsőbánya alatt. Máramarossziget magyar terület maradna, a Visó völgye a határig román lenne. Az erdélyi magyar és székely megyék magyar impérium alá kerülnének. Ezek: Háromszék, Brassó, Udvarhely, Csík, Nagy- és Kisküküllő megye, Maros Torda alsó fele, Tordaaranyos középső része, Kolozs megye középső része Kolozsvárral, Bánffyhunyaddal Nagysármásig, a Szamos völgye Désig, úgyszintén Bethlen.”

A magyar területeken mindössze 16,8% román maradna. A román autonómiákban mintegy 300 ezer magyarnak kellene “enklávé-autonómiát” kapnia: Petrozsény, Déva, Vajdahunyad, Reşiţa, Stájerlak, Lugos, Belényes, Beszterce körzetében.

Este csakugyan megérkezett Maniu, egyenest Bécsből. Hívei részletesen beszámoltak neki a történtekről. A szóvivő Pop Csicsó volt, de a vonaton kihallgatott beszélgetések részletes előadásával Erdélyi János (Joan Argyelan) keltett hosszú figyelmet. Ő együtt utazott a kül­döttséggel Budapestről, s a szalonkocsiban buzgó hallgatója volt Jászi megnyilatkozásainak. Aligha tűnt fel akkor, hogy még jegyzetelgetett is, afféle újságíró módon. Mikor Moldován György az éjjel folyamán beszámolt fiának a Maniut tájékoztató értekezletről, melyen természetesen ő is részt vett, Mikes vérbe borult arccal csak ennyit mondott: - Ó, a gazember! Ki kellett volna pofoznom a szalonkocsiból!

Midőn néhány percre, a többiektől elszakadva, négyszemközt sikerült szót váltania a kondukátorral, a vezérrel, Moldován így sűrítette össze mondanivalóját:

- A magyarok autonómiatervének kantonális elképzeléseiben sok figyelemre méltó van. Nem szabad elsiklanunk mellette. S a magyarok szakértőinek térképvázlata, melyet szövegestül megszereztem számodra, nagyon jó tárgyalási alapnak kínálkozik.

A november 14-i tárgyaláson (délután 3-kor) nem Maniu kezdte, ő csak figyelt, s egy-egy kézmozdulattal adott jelt, mint valami karmester.

A román szónokok, Vlad, Lázár, Goldis a magyar tervben a román nemzeti komité november 9-i memorandumának teljes visszautasítását látták. Azt vitatták, hogy a szuverenitás is az önrendelkezési jog része, s csak az impérium hozhat a románok számára nyugalmat. Nemzetközi ellenőrzés ellen, még a statisztikák ügyében is tiltakoztak. Jászi vitatta ezt, Somló Bódog a megvalósítandó román autonómiák fölé központi román kormányzatot követelt, mely a magyar kormánnyal tartana érintkezést. Bokányi Dezső megkérdezte, a román népnek milyen szerve állapította meg a 26 vármegye követelését. A világ előtt s a magyar nép előtt nincs semmi garancia arra, hogy önök a magyarság érdekeit meg tudják védeni.

Apáthy a maga indulatos módján, olykor az asztalt csapkodva a román acélgárdisták garázdálkodását részletezte, s társával, Vinczével együtt a status quo állapotának fenntartását követelte a békekonferenciáig.

Neugeboren Emil szász küldött hangsúlyozta, Magyarország amputációja okvetlenül bolsevizmushoz vezetne.

A románok végső szavát mindenki Maniutól várta.

- Belőlünk a román nemzeti egység érzése beszél - kezdte Maniu. - A szuverenitás a román nemzet birtokában van, s azt mi használni is fogjuk. A szuverén román nemzetgyűlés fog határozni arról, hogy elválik-e Magyarországtól, vagy esetleg kantonális összefogásban akar vele maradni. Azokkal az ellenvetésekkel szemben, hogy a magyar és szász nép jogfosz­tottságát jelentené az általunk kért impérium, ünnepélyesen kijelentem, hogy ilyen szándék távol áll tőlünk s a román népben őszinte demokratikus szellem él s az impérium birtokában a magyar és német kisebbség számára okvetlenül meg fogjuk adni azokat a jogokat, amelyeket a magyar szuverenitás alatt a román és német kisebbség számára a demokratikus magyar ellenzék követelt. Az az ellenzék, mely együtt ült a magyar feudális rendszer börtöneiben. Nem akarjuk egy új feudalizmus útját az új magyar demokrácia által egyengetni.

- Mit akartál ezzel mondani? - kérdezte utóbb Moldován Maniutól.

- Azt - felelte Maniu -, hogy a mai Románia az odaát való, még a dualista magyar rendszernél is jóval antidemokratikusabb.

Jászi Oszkár megköszönte Maniunak a világos beszédet, amivel elszakadási törekvésüket szemtől szemben kimondta.

- Erről azonban mi - mondta Jászi - nem tárgyalhatunk, erre nincs megbízásunk, de én általános emberi szempontok miatt egyébként sem döntenék a magyarországi nemzetek sorsáról megkérdezésük nélkül, amint azt a románok teszik. Véleményem szerint az lenne a cél, hogy olyan államok alakuljanak, amelyek összhangban vannak az erurópai fejlődés irányzatával. Figyelmeztetem az erdélyi románokat, milyen veszélyes számukra Románia közelsége. Ez az ország ma Európa legfeudálisabb, legkorruptabb államalakulata. Ennek az országnak nem szabad a magyar, német és szerb kisebbséget kiszolgáltatni. De még a románságot sem. Az önrendelkezési jogot gyökeresen másként értelmezzük. Az én véleményem szerint az önrendelkezési jog egy magyar Svájcot jelentene Erdélyben. Maniu Gyula szerint egy szűk, nacionalista román impériumot.

Jászi ezután új, 11 pontból álló javaslatot terjesztett elő.

Íme: 1. Román impérium mindenütt, ahol román többség van. 2. A román impérium kikül­döttje helyet foglal a magyar kormányban, minden közös érdekű ügy intézésénél. 3. A régi törvények átmenetileg megmaradnak, de újakat csak a román impérium hozzájárulásával lehet hozni. 4. A főispánok és kormánybiztosok kivételével megmarad a régi hivatalnoki kar. A régi tisztviselők megfelelő védelemben részesülnek, rendes fegyelmi eljárás nélkül senki nem mozdítható el. 5. A nemzeti kisebbségeknek kölcsönösen biztosítani fogjuk az 1868. évi XLIV. törvényeikben foglalt védelmet. 6. A Román Nemzeti Tanács személyi és vagyonbiz­ton­ságot garantál. 7. A provizórikus román impérium a román királyság katonai erejét nem veheti igénybe. 8. A román komité és a magyar kormány egy kormánybiztosságot szervez az új rend életbe léptetésére. 9. A felmerülő vitás kérdésekben öttagú bizottság, bíróság dönt, melybe két tagot a magyar nemzeti tanács, kettőt a román nemzeti komité és egyet a magyar kormány küldene ki. Ezek közösen választanak elnököt. 10. A megállapodás a béketár­gyalásokig érvényes, és azon túl semmiben sem köti a felek szabadságát. 11. E megállapodás betartása a két nemzet becsületének védelme alá helyeztetik.

A román komité visszautasította a javaslatot. Lázár Aurél ezt azzal indokolta, hogy a felkínált önrendelkezési jogot nem fogadhatják el, mert az nem adja át a román nemzetnek a végrehajtó hatalmat.

Amikor Jászi javaslatának hetedik pontját olvasta, talán akkor Moldován a román nemzeti gárda irodájában tett látogatást, hogy közvetlen benyomásokat szerezzen a készülődés hangulatáról. Véletlenül fültanúja lett egy olyan telefonbeszélgetésnek, melyet az aradi gárda parancsnoka, egy őrnagy Bukaresttel folytatott, amint a féloldalas párbeszédből kiderült, a vezérkari főnökséggel folytat, teljesen leplezetlenül. Az őrnagy beszámolt Jászi küldött­ségének Aradra érkezéséről, nevetségesen eredménytelen egyezkedési kísérleteiről, majd megtudta, s kétszer is visszakérdezve ujjongó hangot hallatott: a román királyi csapatok egy zászlóalja átlépett a Kárpátokon Magyarország, Erdély területeire.

Mikes még a következőket jegyezte fel Maniuról, akivel ez a mai első találkozása volt: ő ma a románok büszkesége. Szikár arcélű, hegyes orrú, keskenyállású ember. Egyszerűen, de elegán­san öltözködik. Többnyire fölényes akar lenni, de udvarias marad mindvégig. Legjellemzőbb a szürke, villanó madárszeme: vita közben hihetetlenül figyel a vele szemben állóra, s nyomban igyekszik visszavágni. Jásziban komoly ellenfélre talált. Maniu azonban ravasz ember, Jászi viszont nyílt, egyenes, mintha katedráról osztaná az igazságot. Maniu apróra nyírt bajusza alatt hideg mosolyt rándít Jászi egy-egy védhetetlennek tetsző megállapítására. Jászi a végsőkig megkísérli, hogy Maniuból kicsikarja az igen egy töredékét. Végül Somló Bódog elveszti türelmét: - Hogyha semmit sem akarnak, hát mit akarnak mégis?

- Önálló királyságot akarunk, tanár úr - mondja gúnyos mosollyal Maniu.

De Jászi nem adja fel:

- A románlakta területen egymillióval nagyobb a magyarok s a németek lélekszáma.

- Az önök statisztikájában mi nem bízhatunk, miniszter úr!

- Hát akkor - feleli Jászi - nemzetközi összeíró bizottságot fogunk kérni, remélem, ebbe önök is belenyugosznak. Vagy egyebet akarnak?

Maniu szeme sem rebben.

- Igenis, egyebet! Mi Nagy-Romániát akarunk.

Mikes azt sziszegte: - Most ugrok a pofájába! - De apja visszafogta. Egy botrány nem használt volna az eredménytelenségnek.

Jászi nem veszítette el nyugalmát, Maniu kijelentését nem tekintette végszónak.

- Vonatunk indulóban - mondta -, búcsúzom. Remélem, mielőbb találkozunk még Budapes­ten. Remélem, egy kevés jóindulattal sok félreértést el tudunk még oszlatni.

A vonatban Mikes nyíltan megkérdezte Jászitól, tudatában van-e a tárgyalások hatalmas kudarcának.

Jászi szomorúan nézett a fiatal hírlapíróra: - Nem jutottunk ugyan semmi konkrét eredményre, de Magyarország bebizonyította a világ előtt, hogy valóban keleti Svájcot, területi autonómián alapuló államot akar megvalósítani. Egyébként: nem volt az a benyomásom, hogy román ellenfeleim Aradon bárminő jogi vagy erkölcsi diadalt arattak volna fölöttem. És Maniu Gyula, a magyarországi románság legokosabb és legkulturáltabb embere, nagyon jól tudja, hogy az a megoldás, melyet én kínálok: Erdély függetlensége és autonómiája, a “három nemzet” egyenrangú és demokratikus szövetsége alapján, mely teljes gazdasági és kulturális szabadságban élhetne mind Magyarország, mind Románia felé, legfeljebb a pillanatnyi adott­ságok s nem a történelem fejlődése szempontjából naiv, vagy elméleti, doktriner álláspont, elgondolás.

Jászi és Maniu többet nem találkoztak, csak a békekötés után, a nagy sötét békében.