Janus Pannonius összes munkái Jani Pannonii opera omnia Közrebocsátja: V. Kovács Sándor

A spártaiak mondásai: Nyolcadik fejezet

Lükurgosz rászoktatta a spártaiakat a hosszú hajviseletre, mondván, hogy aki tiszteletreméltó, az így csinosabbá válik, aki pedig kevésbé tiszteletreméltó, az félelmetesebbé.

Így szólt ahhoz, aki rá akarta beszélni, hogy vezesse be az országban a népkormányzatot: “Először te vezesd be a saját házadban.”

Meghagyta, hogy építsenek igénytelen házakat csak fűrésszel és baltával; mert így az emberek szégyelleni fogják, hogy kunyhójukba kecses poharakat, szőnyeget és drága bútorokat vigyenek be.

Megtiltott mindenféle csatározást és birkózást, nehogy játék közben hozzászokjanak a vere­ség­hez.

Azt is kerülte, hogy sokszor katonáskodjanak ugyanazok ellen, nehogy ellenfeleik túl harcias­sá váljanak.

Ezért aztán amikor később Agészilaosz megsebesült, Antalkidész azt mondta: “Saját elhatáro­zásának illő jutalmát kapta a thébaiaktól, mert harcra nevelte és tanította azokat, akik ezt egyáltalán nem akarták.”

Karillosz királyt megkérdezték, miért hozott oly kevés törvényt Lükurgosz. Azt válaszolta: akik kevés szóból is értenek, azoknak nincs szükségük sok törvényre.

Valaki a hélóták, azaz a röghöz kötöttek körül elbizakodottságában igen pimaszul viselkedett vele szemben, mire ő így fakadt ki: “Bizisten, megölném, ha nem lennék dühös.”

Az iránt tudakozódott valaki, miért növesztik meg a hajukat a spártaiak. “Mert ez a dísz a legkevésbé költséges.”

Teleklosz király azt felelte fivérének, aki haragudott a polgárokra, miért bánnak ővele szem­telenebbül, mint testvérbátyjával: “Mert te nem tudod elviselni a méltánytalanságot.”

Theopomposz egy városban, ahol megmutatták neki a falakat, és érdeklődtek, vajon szépek és magasak-e, azt felelte: “Nem, ha asszonyok állnak mögötte.”

A peloponnézoszi háború idején a társai sürgették Arkhidámoszt, hogy pontosan szabja ki a hadiadókat. Ő azonban így szólt: “A háború számlálatlanul emészt föl mindent.”

Braszidasz, mikor egeret talált egy dinnyében és az egér megharapta, elengedte az állatot, majd azt mondta a körülállóknak: semmi sem annyira jelentéktelen, hogy meg ne tudná védeni önmagát, és képes ne lenne szembeszállni az illetéktelen tolakodókkal.

Egy csatában a pajzsán keresztül érte őt lándzsadöfés, mire kihúzta a sebből a lándzsa hegyét, és ugyanazzal a fegyverrel döfte le ellenfelét. Amikor megkérdezték tőle, hogyan sebesült meg, azt válaszolta: “Elárult a pajzsom.”

Azután pedig, hogy váratlanul meghalt, épp akkor, amikor biztosította a Thrákiában élő görögök szabadságát, a Spártába küldött követek fölkeresték az anyját, az pedig először arról tudakozódott, méltó módon távozott-e Braszidasz az élők sorából. Mikor a thrákok magasz­talták a fiát, és azt erősítgették, hogy nem is akad hozzá hasonló, az anya így szólt: “Barátaim, nem vagytok tisztában a helyzettel. Braszidasz ugyan kiváló ember volt, de Spártában még sok nála kiválóbb is akad.”

Ágisz király szerint a spártaiakat nem érdekli, mennyi az ellenség, csak az, hogy hol van.

Mantineiánál, amikor egyesek vonakodtak megütközni a náluk jóval nagyobb számú ellen­séggel, azt mondta: “Sok ellenféllel kell megküzdenie annak, aki sokakon akar uralkodni.”

Némelyek dicsérték az éliszbelieket, mert nagyszerűen rendezik meg az olümpiai versenyeket. “Mi van abban - kérdezte -, ha négyévenként egy napon jól töltik be a szerepüket?” De amikor a többiek egyre kitartottak a magasztalásban, hozzátette: “Miért nagy dolog az, ha abban, ami szép, szépen érvényesítik az igazságot?”

Így szólt egy haszontalan fickóhoz, aki egyre csak azt firtatta, ki a legkiválóbb a spártaiak közül: “Az, aki a legkevésbé hasonlít tehozzád.”

Valaki másnak, aki meg azt kérdezte, hányan vannak a spártaiak, azt felelte: “Épp elegen ahhoz, hogy minden csirkefogóval elbánjanak.”

Megint más kíváncsiskodónak így vágott vissza: “Soknak tűnnek, ha csata közben látod őket.”

Lüszandrosz nem fogadta el azokat a drága ruhákat, amelyeket Dionüszosz, a türannosz kül­dött az ő leányainak, mondván, attól tart, hogy e ruhákban kevésbé tűnnek majd formásnak.

Azok előtt, akik kifogásolták, hogy sokszor folyamodik cselhez, azt hangoztatta: “Herkulesre, nem szép dolog, de ahol az oroszlánbőr nem fed be, ott a rókabőr is megteszi.”

Amikor úgy tűnt, hogy az argosziak egy vitatott földterületből túl nagy részesedést követelnek a spártaiaktól, ő kihúzva kardját hüvelyéből, így szólt: “Aki ezt tartja a kezében, az tárgyal a mezsgyékről is a leghatásosabban.”

Látván, hogy a spártaiak túlságosan is restek a korinthosziak városfalainak megközelítésében, amint meglátott egy árokból kiugró nyulat, így kiáltott fel: “Ettől az ellenségtől féltek? Hiszen oly renyhék, hogy falaiknál a nyulak is vígan alszanak!”

Azt mondta egy megariszbeli embernek, aki a szövetségi gyűlésen kihívóan támadt rá: “A te szavaidnak nincs polgárjoguk.”

Ageszilaosz szerint az ázsiaiak derék szolgák, de szabad emberként haszontalanok.

Az a szokásuk egyeseknek, hogy a perzsák királyát nagynak nevezzék. Ő megjegyezte: “Miért lenne nagyobb nálam, hacsak nem igazságosabb és nagylelkűbb?”

A bátorság és az igazságosság felől kérdezték, hogy a kettő közül melyik ér többet. Azt válaszolta: “Semmi szükség nem lenne bátorságra, ha mindannyian igazságosak lennénk.”

Egyszer éjjel váratlanul tovább akart indulni egy ellenséges területről, és megtudta, hogy egy szívéhez közel álló fiatalember betegség miatt kénytelen ott maradni, és sír. Ő azt mondta: “Nehéz dolog egyszerre könyörületesnek és okosnak lenni.”

Mikor a közbülső Menekratész, akinek a Juppiter melléknevet adták, levelet írt neki: “Menekratész Juppiter Ageszilaosz királynak üdvöt s jószerencsét kíván”, ő visszaírta: “Ageszilaosz király Menekratésznek üdvös józanságot kíván.”

Miután a spártaiak az athéniek és szövetségeseik ellenében Korinthosznál győzelmet arattak, és Ageszilaosz számba vette az ellenfél holttesteinek hatalmas tömegét, így fakadt ki: “Ó, te szerencsétlen Göröghon, amely testvérharcban annyi embert vesztettél, amennyi elegendő lenne az összes barbár legyőzésére.”

Olümpiában nyilatkozatot kapott Juppitertől, hogy mi az istenség véleménye; mindazonáltal az ephorok úgy akarták: kérjék ki ugyanarról Püthia tanácsát is; elment hát Delphibe, és megtudakolta az istentől, vajon ugyanúgy vélekedik-e, mint az apja.

Egy barátja érdekében azt írta az ikáriai Kárésznak: “Ha nem ütközik az igazságossággal, bocsásd el Nikiászt, ha igen, küldd el őt hozzám, egyszóval bocsásd el mindenképpen.”

Hívták, hallgasson meg valakit, aki híven utánozza a fülemilét. Mire ő: “Hiszen hallottam én azt elégszer!”

A leuktrai csata után, amikor a törvény minden megfutamodót hazaárulónak minősített, látván az ephorok a férfiaktól néptelen várost, el akarták hárítani a szégyent, és Agészilaoszt nyilvánították törvényhozónak. Ő pedig kiállt középre, és bejelentette, hogy a törvények másnaptól érvényesek.

Mikor segítségül küldték az egyiptomiak uralkodójához, azzal együtt őt is körülzárták, és a sokszoros létszámú ellenség árkot vont a táboruk köré. A király parancsot adott, hogy törjenek ki, és harcoljanak mind egy szálig, de ő nem volt hajlandó vitába szállni azokkal, akik azt akar­ták, hogy csak egyenlő ellenféllel bocsátkozzanak harcba. Amikor aztán már csak egy kevés hiányzott ahhoz, hogy az árok összeérjen, ebben a hézagban állt csatasorba, és így egyenlő esélyekkel szálltak az ütközetbe, és győztek.

Amikor halálán volt, meghagyta barátainak, hogy ne készítsenek róla képmást vagy arcképet, ne legyenek ily módon egy ábrára utalva. Kívánságát így indokolta: “Ha ugyanis tettem valami említésre méltót, akkor ez lesz, ami énrám emlékeztet. Ha pedig nem, akkor akárhány szobor sem ér semmit.”

Arkhidámosz, Agészilaosz fia, amikor megpillantotta a Szicíliából érkezett első hajítógépet, fölkiáltott: “Ó, Herkules, befellegzett a férfias helytállásnak!”

A későbbi Ágisz, amikor Demadész azt találta neki mondani, hogy a spártai kardokat rövidségük miatt a szemfényvesztők is elnyelik, megkérdezte: “Hogy van hát akkor az, hogy a spártaiak mégis mindig elérik kardjukkal az ellenséget?”

Az ephoroszok úgy döntöttek, hogy katonákat bíznak egy árulóra. Ő azonban ellenezte, hogy megbízzanak abban, aki elárulta övéit.

Kleomenész, amikor fölajánlotta valaki, hogy olyan kakasokat ád neki, amelyek viasko­dásuk­ba bele is pusztulnak, azt mondta: “Nincs szükségem rájuk. Inkább olyanok kellenének nekem, amelyek a viaskodásban másokat pusztítanak el.”

Pedaretoszt nem választották be a háromszázak közé. Ez ugyanis a legfőbb állami tisztség volt. Ő nevetve és vidáman távozott, örömét nyilvánítva, hogy háromszáz olyan embere van Spártának, aki mind különb nála.

Így szólt Damonidász, mikor az ülésosztó a kórus leghátsó helyére ültette: “Jól van, elérted, hogy ez a hely is nagyobb tisztességre jusson.”

Nikosztrátoszt, az argosziak vezérét Arkhidámosz rá akarta venni, hogy adjon föl egy várost, nem kis összegért meg annak fejében, hogy feleségül veheti azt a spártai lányt, amelyiket csak akarja, a királyi család tagjain kívül; Nikosztrátosz azt válaszolta: “Arkhidámosz nem Herku­les leszármazottja, hiszen Herkules a földet bekóborolván a gonoszakat szokta megbüntetni. Arkhidámosz viszont a jókat változtatja gonoszakká.”

Eudáimonidász, megpillantván az Akadémiában a kortól már megviselt Xenokratészt, amint tanítványai előtt bölcselkedik, és megtudván, hogy az erényt kutatja, így szólt: “És az mikor válik hasznodra?”

Amikor viszont meghallotta, hogy a filozófus azt fejtegeti: csak a bölcs uralkodó a jó uralko­dó, ő közbevetette: “Amit elmondasz, csodálatra méltó, de aki így beszél, az sohasem hallott trombitaszót.”

Antiokhosz ephor volt, s amint hírét vette, hogy Philipposz földet adományozott a messzéné­belieknek, megkérdezte: “Vajon azt is megadta nekik, hogy győzzenek, ha meg kell védeniük ezt a területet?”

Antalkidász így szólt azokhoz az athéniekhez, akik faragatlannak nevezték a spártaiakat: “Szó se róla, mi semmi rosszat nem vettünk át tőletek.”

Amikor egy másik athéni azt mondta neki: “De mi sokszor visszaszorítottunk titeket a Kephizosztól” - ő így vágott vissza: “De mi titeket az Eurótásztól soha!”

Egy szofista éppen bele akart fogni Herkules dicséretébe. Ő megkérdezte: “De hát ki vádolja Herkulest?”