Jelentéselmélet Kiefer, Ferenc Jelentéselmélet

1.6. 9.5.2. A metrikus rendszer²¹

A metrikus rendszert használó nyelvek az időtengelyt intervallumokra bontják. A metrikus rendszerben a következő lehetőségekkel találkozunk:

1. 
   (a) ma: nem ma;
   
2. 
   (b) tegnap: nem tegnap;
   
3. 
   (c) négy vagy négynél több intervallum megkülönböztetése.
   

Az (a) esetben a két időintervallum a ’ma’ intervalluma és a ’ma előtt’ és ’ma után’ időszakaszokat tartalmazó intervallum. Tehát:

(34)

Más szóval, egy igealak a ’má’-t kódolja, egy másik igealak pedig a ’ma’ előtti vagy a ’ma’ utáni eseményeket. Az, hogy mekkora intervallumot fed le a ’ma’, nyelvenként változhat. A nigériai nkore kiga nyelvben például a ’ma’ a felébredéssel kezdődik, az intervallum tehát beszélőnként változhat. Egy másik nigériai nyelvben, az evondóban, a mai nap az előző napi napnyugtával kezdődik.²² Hasonló módon változhat a mai nap vége is. A ’nem ma’ jelentheti a ’má’-t megelőző és a ’má’-t követő időszakot. A metrikus rendszert használó nyelvek többnyire a múltra vonatkoztatják a ’nem má’-t, de találunk olyan nyelvet is, ahol a ’nem ma’ a jövőre utal, sőt olyan nyelv is van, amelyben a ’nem ma’ kétféleképpen van kódolva. Ezt a rendszert a nigériai grebo nyelvből vett példával illusztrálhatjuk:²³

A (35) mondat a ’má’-val jelölt időtartomány bármely részére vonatkozhat: tehát pl. ’ma reggel rizst törtem apróra’, ’ma este rizst fogok apróra törni’. Ha az esemény a ’ma’ előtt történt, a mondat a ’tegnap’ időhatározószót tartalmazza:

A (b) esetben (tegnap: nem tegnap) az időbeli tagolásnak a ’tegnap’, ill. a közeli múlt az alapja. Az ilyen szerkezetű nyelv nem kódolja a ’má’-t, viszont külön kódolhatja a közeli és távoli múltat és a közeli és távoli jövőt. Ilyen nyelvre példa a nigériai luganda:²⁴

Egyes nyelvek a tegnap : tegnap előtt oppozíciót kódolják, mások – és ez a ritkább eset – a holnap : holnap után oppozíciót. Végül vannak nyelvek, amelyekben az ige négy vagy négynél több időkategóriát tud morfológiailag kifejezni. A jaguában (perui indián nyelv) például öt különböző múlt időt találunk:²⁵

Olyan nyelv is van, a bantu kikst, amely hét vagy nyolc különböző múlt időt különböztet meg. Az alapvető ma : ma előtt oppozíción kívül a kikst az ebben az évben : az idei év előtt oppozíciót is kifejezi. Mindegyik oppozíción belül külön alakok jelzik a közel : távol különbséget is. Így az ’idei év előtt’ intervallumban különbséget tesz a nyelv aközött, ami a személyes tapasztalat világába esik és ami a mítosz korába tartozik. Az ’ebben az évben’ intervallumban pedig különböző alakok fejezik ki a ’nem több, mint egy hete’ és a ’több, mint egy hete’ kategóriákat.

Metrikus kategóriákat nemcsak az egzotikus nyelvekben találunk, hanem az egyébként vektoriális rendszert mutató európai nyelvekben is. Így például a francia je viens d’arriver ’éppen most érkeztem’ a közeli múltra, a je vais vous le dire ’mindjárt megmondom’ a közeli jövőre utal. Mindkét esetben azonban ugyanaz a jelentés az összetett múlttal (je suis arrivé), illetőleg a jövő idővel (je vous le dirai) is kifejezhető. Ez arra utal, hogy nem biztos, hogy a venir de + inf, illetőleg az aller + inf kifejezést a közeli múlt, illetőleg a közeli jövő grammatikalizált kifejezésének kell tekintenünk. Az angol to be about to kifejezés közvetlen jövőt fejez ki: John is about to jump off the cliff ’John éppen most készül leugrani a szikláról’. A magyarban a közvetlen jövőt néha az ige múlt idejű alakjával fejezhetjük ki: elmentem (’éppen most megyek el’), kimentem egy pillanatra (’éppen most megyek ki egy pillanatra’). Ez azonban csak kevés igével (többnyire mozgásigével) lehetséges. A metrikus rendszerrel rendelkező nyelvekkel ellentétben mindezekben az esetekben vagy egy igeidő másodlagos (és eléggé korlátozott) használatáról, vagy pedig idiomatikus kifejezésekről (vö. az angol to be about to, a francia etre en train de és a német am N sein kifejezéseket) és nem morfológiailag meghatározott kategóriákról van szó.

Amennyiben a ’ma’, a ’tegnap’, a ’holnap’, a ’hét’ valóban naptári egységeket jelölnének, akkor az ezeket a kategóriákat felhasználó rendszerek időkategóriái is könnyen ábrázolhatók lennének. Láttuk azonban, hogy ez általában nincs így: a ’ma’ például általában nem jelent naptári egységet. Problémát okoz az is, hogy a metrikus időkategóriákban gyakran szerepet játszik a ’néhány’ (pl. néhány héten belül) és a formálisan egyáltalán nem megragadható ’közel’ és ’távol’ is.

Megfelelő tipológia híján a Reichenbach-féle rendszer és a rá épülő logikai rendszerek kizárólag a vektoriális kategóriákat vették figyelembe. A metrikus rendszerek formális leírására egyelőre nincs eszközünk.

1.7. 9.6. A melléknévi igenevek időviszonyítása²⁶

A mondat időszerkezetének meghatározásában a melléknévi igenevek is szerephez jutnak. Először az -ó/-ő képzős, majd a -(t)t képzős melléknévi igenév időviszonyító képességét mutatjuk be.

1.7.1. 9.6.1. Az -ó/-ő képzős melléknévi igenév

A képző rendkívül termékeny: néhány kivételtípustól eltekintve bármely tárgyas vagy tárgyatlan igéhez hozzájárulhat. Időviszonyító képessége az alapige aspektusától függ. Az imperfektív igéből képzett -ó/-ő képzős igenév vagy az eseményidőhöz, vagy a beszédidőhöz viszonyít. Mindkét esetben egyidejűséget fejez ki: az igenév által jelölt cselekvés, történés vagy az eseményidővel, vagy a beszédidővel egyidejűleg megy végbe.

(39) a. Táncra fogom kérni a Marival beszélgető lányt.

’Táncra fogom kérni azt a lányt, aki akkor Marival fog beszélgetni (akármelyik lány beszélgessen is akkor vele)’

’Táncra fogom kérni azt a lányt, aki most Marival beszélget’

*’Táncra fogom kérni azt a lányt, aki ezelőtt Marival beszélgetett’ ²⁷

b. Táncra kértem a Marival beszélgető lányt.

’Táncra kértem azt a lányt, aki akkor Marival beszélgetett’

’Táncra kértem azt a lányt, aki most Marival beszélget’

*’Táncra kértem azt a lányt, aki ezelőtt Marival beszélgetett’

Az igenév csak akkor fejezhet ki előidejűséget, ha azt időhatározó explicit módon jelzi.

(40) Táncra fogom kérni a tegnapelőtt Marival beszélgető lányt.

Vannak azonban olyan igei kifejezések, amelyekkel az alanynak nem alkalmi, hanem általános, megszokott („habituális”) tulajdonságaira utalunk. Ilyenkor a jellemzés érvényessége automatikusan egyidejű/jelen idejű is. Fontos hangsúlyozni, hogy a jellemzés érvényességéről van szó, mert a habituális cselekvés nem zajlik szükségképpen az adott pillanatban.

(41) A lakásügyekkel foglalkozó előadó éppen nyaral.

Egyes igék csak a habituális olvasatot engedik meg:

(42) a. a könyveit a kamrában tartó fiú

b. a zsebkendőjét a cipőjében hordó lány

c. a kegyetlen módszereket megvető tanár

d. az épületet fenntartó cég

Az imperfektív igékből képzett -ó/-ő képzős igenevek tehát jelölhetnek egyidejűséget (az eseményidőhöz vagy a beszédidőhöz viszonyítva) és habituális egyidejűséget.

A perfektív igéből képzett igenév ezzel szemben az eseményidőhöz viszonyított közeli elő- vagy utóidejűséget fejez ki (a kap, dob, győz, nyer stb. típusú igék is perfektívek):

(43) a. A tanár a jutalmat kapó diákkal beszélget.

b. A tanár a jutalmat kapó diákkal beszélgetett.

c. A tanár a jutalmat kapó diákkal fog beszélgetni.

Mind a három esetben lehetséges, hogy a diák a beszélgetés előtt vagy után kap vagy kapott jutalmat. A perfektív igéből képzett igenév egyidejűséget csak habituális értelemben fejezhet ki:

(44) a. Ő a legmesszebbre dobó gyerekünk.

b. Csak a nyerő játékosnak van tekintélye.

A folyamatos és befejezett szerkezetekben egyaránt részt vevő igékből képzett igenevek az eseményidőhöz viszonyítva mindhárom értelmezési lehetőséget megengedik:

(45) Rádión keresztül tartottuk a kapcsolatot a repülőgépből kiugró férfival.

’azzal, aki épp előtte kiugrott’ (előidejű)

’miközben ugrott kifelé’ (egyidejű)

’azzal, akinek ki kell ugrania’ (utóidejű)

A perfektív igéből képzett -ó/-ő képzős igenév tehát kifejezhet

1. 
   közeli elő- vagy utóidejűséget,
   
2. 
   habituális egyidejűséget és
   
3. 
   amennyiben az igekötős ige folyamatos aspektus képzésére is alkalmas, egyidejűséget is.
   

1.8. 9.7. A -(t)t képzős melléknévi igenév

A -(t)t képzővel igenév tárgyas és tárgyatlan igéből egyaránt képezhető. Először a tárgyatlan igéből képzett igenév időviszonyítási képességét vizsgáljuk meg. Jegyezzük azonban meg, hogy nem minden tárgyatlan igéből képezhető -(t)t képzős igenév. Az igének perfektívnek kell lennie: *az erősödött gyerek–a megerősödött gyerek, *az épült ház–a felépült ház, *a változott királyfi–a megváltozott királyfi. A tárgyatlan igéből -(t)t képzővel képzett melléknévi igenév általában az eseményidőhöz viszonyított előidejűséget fejez ki:

(46) a. Megszidták a bajba került gyereket.

b. Nem fogjuk tudni felhúzni a kútba zuhant vödröt.

Az (46a) mondatban az eseményidő megelőzi a beszédidőt, az igenévvel kifejezett történés viszont előidejű az eseményidőhöz képest. Az (46b) mondatban az eseményidő jövő idejű, az igenév által kifejezett esemény azonban nem csak a mondat eseményidejéhez, hanem a beszédidőhöz képest is előidejű.

A -(t)t képzős melléknévi igenevek könnyen melléknevesülhetnek, ebben az esetben azonban elveszítik időviszonyító képességüket: a hajlott ág, a fáradt ember, a főtt sonka.

A tárgyatlan igéből a -(t)t képzővel képzett melléknévi igenév időviszonyítási képességére tehát az alábbi általánosítás érvényes: az igenév az eseményidőhöz képest előidejűséget fejez ki.

A tárgyas igéknél a következő a helyzet. A perfektív tárgyas igék képzésénél nincs korlátozás, bármely igéből képezhető -(t)t képzős igenév: a feldöntött szék, a befestett asztal, a megkavart leves, a megírt levél, az elolvasott újság. Ha a tárgyas ige imperfektív, akkor vagy valamiféle bővítményt is kell kapnia, vagy pedig fajtajelölő értelemben melléknevesülnie kell: *a kavargatott leves–a hosszasan kavargatott leves, ill. darált dió, füstölt sonka.

Ha az ige perfektív, az igenév az eseményidőhöz viszonyított előidejűséget fejez ki:

(47) Elolvasom/most olvasom/elolvastam a Péter által megírt jelentést.

’amelyet Péter előzőleg írt meg’

Imperfektív igéknél az értelmezés attól is függ, hogy az ige aktuális vagy habituális jelentést hordoz-e.

(48) a. Mária most porolja a kamrában tartott könyveket.

’amelyeket a kamrában tartanak’

b. Nem értek egyet a Péter által képviselt javaslattal.

’amelyet Péter képvisel’

(49) a. A menet élén vitt zászlóba belekapott a szél.

’abba, amelyet éppen a menet élén vittek’

b. A Péter által épített ház sohasem fog elkészülni.

’amelyet Péter éppen épít’

Tehát: imperfektív igék esetében a -(t)t képzős melléknévi igenév az eseményidőhöz képest egyszerű vagy habituális egyidejűséget fejez ki.

Általánosítva az igenevek időviszonyító képességére vonatkozó megfigyeléseinket, a következőt mondhatjuk: az egyidejűség tipikusan az imperfektív, az elővagy utóidejűség tipikusan a perfektív igenevek sajátja. Az igenevek időviszonyító képessége tehát szorosan összefügg az alapige aspektusával.

1.9. 9.8. A szövegek időszerkezete²⁷

Szemantikai szempontból eddig elsősorban a narratív szövegek időszerkezetét tanulmányozták, s azt is csak abból a szempontból, hogy kizárólag az igék múlt idejű alakjai alapján megjósolható-e, hogy az egymást követő mondatokban leírt események egymás után következtek-e be. Pontosabban: a megválaszolandó kérdés a következő volt: mikor fejez ki két egymást követő múlt idejű ige két egymás utáni eseményt és mikor esik egybe vagy fedi át egymást a két eseményidő. A problémát jól szemlélteti az alábbi szöveg (az eseményidőket zárójelbe tett t_i -vel jelöljük):

„Kinyitottam a szememet (t₁), lámpát gyújtottam (t₂), és megnéztem az órámat (t₃). Fél egy. Csak fél egy! Messze még a reggel...és aludni? Azt már tudtam (t₄), hogy egész éjjel nem fogom szememet behunyni. Megittam egy pohár vodkát (t₅), de az ital sem ízlett (t₆). Fölkeltem (t₇), kinyitottam az ablakot (t₈), és kibámultam a sötét udvarra (t₉). Az enyémmel szemközt nagy sor ugyanolyan ablak, az egyik sötét, a másik világos a leeresztett függöny mögött. Az egyikben egy férfi meg egy nő könyökölt (t₁₀), a férfi karja a nő derekán pihent (t₁₁). A muzsikát hallgatták (t₁₂), a szomszéd udvarban a Majestic kávéház teraszán még játszott a cigány (t₁₃), halkan zsongott ide a nóta (t₁₄). Mikor észrevettek (t₁₅), elmentek (t₁₆) az ablaktól, és a férfi sértődött mozdulattal leeresztette a függönyt (t₁₇). Én is becsuktam az ablakot (t₁₈)); fájt (t₁₉) a mozdulatlan nyári éjszaka szelíd varázsa és a sok csillag az örökkévalóság ijesztő ragyogásában a fekete udvar fölött.”

(Heltai Jenő: A 111-es, Osiris, 1999, 28. l.)

Szövegünkben tizenkilenc múlt idejű ige szerepel, ezek közül azonban csak a t₁, t₂, t₃, t₅, t₇, t₈, t₉, t₁₅, t₁₆, t₁₇ és a t₁₈ viszi előbbre az események menetét. A többi múlt idejű ige ezzel szemben eseményt kommentál, vagy az események hátterét festi, azok külső, ill. belső körülményeit ábrázolja. Az előbbiek igekötős perfektív igék: kinyit, megnéz, megiszik, fölkel, kibámul, észrevesz, elmegy, leereszt, becsuk. A lámpát gyújt igei szerkezet is perfektív: a lámpát gyújtott állapotváltozást fejez ki. A körülményeket ábrázoló, a hátteret festő és kommentáló igék imperfektívek: tud, ízlik, könyököl, pihen, hallgat, játszik, zsong, fáj.

Az előbbi megfigyelés alapján kézenfekvőnek tűnhet az alábbi általánosítás.

(50) Narratív szövegben a perfektív események viszik előbbre az események menetét, az imperfektív események a perfektív események hátteréül szolgálnak.

Az (50) általánosítás azonban nem szemantikai jellegű: egyrészt könnyű olyan példát találni, amely ellentmond ennek az általánosításnak, másrészt még abban az esetben is, amikor érvényes, érvénye nem a perfektív események jelentésével, hanem a Grice-i Légy rendezett! maximával magyarázható (l. a 2. fejezetben a 2.2. pontot). Az a megfigyelés, mely szerint a perfektív igék minden időhatározó nélkül is képesek egymásutániságot kifejezni, az imperfektív igék viszont nem, mindenképpen megállja a helyét:

(51) a. Összeszedte a holmiját és elment.

b. Egész nap írt és olvasott.

Az egymásutániság lehetősége kivételeket is megenged. Időbeli átfedést vagy egybeesést sugall a két esemény az alábbi mondatban:

(52) Péter megkopaszodott és elhízott.

Közeli szinonimák esetében az időbeli egybeesés az egyetlen értelmezési lehetőség:

(53) Átkutattak és összeturkáltak mindent.

Néha a két esemény időbeli viszonya kétféle értelmezést enged meg:

(54) Amikor elmentem hazulról, megpillantottam a tolvajt.

’éppen akkor’ (egyidejűség)

’miután’ (utóidejűség)

Narratív szövegben sem ritka az az eset, amikor különbséget kell tennünk fő esemény és részesemény között. A részesemények általában időbelileg nem rendezettek. Íme egy példa:

(55) Az adott jelre mindenki munkához látott. Anna a konyhába ment, hogy reggelit készítsen; Pista a kertbe ment paradicsomért, Jancsi pedig elment kenyeret venni.

Az (55) szövegben a ’munkához látott’ a fő esemény, a második mondatban szereplő események ennek részeseményei. Ezek a részesemények bármilyen sorrendben bekövetkezhettek. És természetesen a részesemények nem következhetnek a fő esemény után, az események menetét nem vihetik előre.

Két perfektív esemény abban az esetben sem fejez ki egymásutániságot, amikor a második esemény az első eseményt részletezi:

(56) Teljesen összetörte magát. Eltört a karja, több helyen felrepedt a bőre és kificamodott a bal bokája.

Az események sorrendje, azok időbeli szerkezete a szövegszerveződés fontos eszköze, és ezért elsősorban szövegnyelvészeti eszközökkel vizsgálandó. Mindazok a konceptuális kapcsolatok, amelyek a szövegek mondatai között fennállnak, az időbeli szerkezetre is kihathatnak. Említsünk meg néhányat ezek közül a konceptuális kapcsolatok közül.

(57) a. Öcsém vett magának egy új autót. Lányom férjhez ment. Fiam beiratkozott az egyetemre. Mindez tegnap történt.

b. Tegnap baleset történt. Péter eltörte a karját.

c. Anna eltörte a karját. Megcsúszott és elesett.

d. Jancsi elment moziba. Valaki pénzt adhatott neki.

e. Béla kiment az udvarra. Valaki betörte az egyik ablakot.

f. Öcsém új autót vett magának, bátyám pedig új bútort vásárolt.

Az (57a) szövegben az első három eseményt a negyedik teszi koherenssé: a negyedik mondatban fogalmazódik meg a ’közös téma’ (common topic). A közös témához tartozó események úgy viselkednek, mint a részesemények a fő eseményhez: egymás között nincsenek időbelileg rendezve. És természetesen a közös témaként megadott esemény és a közös témához tartozó események között nincs egymásutániság annak ellenére, hogy mindegyik mondatban perfektív ige múlt ideje szerepel.

Az (57b) szöveg második mondata az első mondatban említett eseményt részletezi, hasonlóan az (56) alatti példához. Ezt a szövegnyelvészetben specifikálásnak, részletezésnek nevezik.

Három eseményt találunk az (57c)-ben: mindennapi ismereteink alapján tudjuk, hogy oksági kapcsolat van az első esemény és a második és harmadik esemény között, valamint a második és a harmadik esemény között. Az ok mindig megelőzi az okozatot, tehát a második mondatban említett események is megelőzik az első mondatbeli eseményt. A szövegszerveződés eszköze ebben az esetben tehát az oksági kapcsolat, a kauzális viszony.

Pragmatikai előfeltevés kapcsolja össze az (57d) két eseményét. Jancsinak nincs pénze. Ha Jancsi moziba akar menni, akkor pénzre van szüksége. Jancsi moziba ment, tehát feltételezhetően kapott valakitől pénzt. Az előfeltevés a második mondatban szerepel, viszont meg kell előznie az első mondatban említett eseményt.

Az (57e)-beli szöveg második eseménye megindokolja az első mondat eseményét: Béla azért ment ki az udvarra, mert valaki betörte az egyik ablakot. Az indok mindig megelőzi azt az eseményt, amelyet előhív.

Utolsó példánkban, az (57f)-ben, ellentétes mellérendelő mondatokról van szó: két eseményt állítunk egymással szembe. A két esemény időbelileg nem állítható sorrendbe, annak ellenére, hogy mindkét esemény perfektív.

Az (57a–f) szövegek nem kivételek, a bennük tetten érhető szövegszerveződési elvek a szövegszerveződés általános eszközei közé tartoznak. Ezek az eszközök nem a pragmatika eszközei, hiszen azonosításukhoz nincs szükség beszédhelyzetre, gyökerük a megismerésben (kognícióban) keresendő. A szövegszerveződés nem (tisztán) szemantikai probléma.

Az események időbeli sorrendje csak abban az esetben szemantikai probléma, amikor a sorrend a szótári ábrázolás alapján előre jelezhető. Ez abban az esetben lehetséges, amikor az ige olyan eseményt fejez ki, amely egy másik eseményt tételez fel, és a két esemény időbeli sorrendjét a szótári ábrázolás már tartalmazza. Például:

(58) a. Béla elment az állomásra. Anna elkísérte.

b. Péter felment az emeletre. Mari utánament.

Az elkísér ige egy másik, vele egyidejű eseményt tételez fel: ’X megy valahová és Y is oda megy’. Ezt a szótári ábrázolásnak tükröznie kell. Ha e₁-gyel jelöljük az egyik, e₂-vel a másik eseményt és „<>”-vel az egyidejűséget, akkor az elkísér ige szótári ábrázolásának a jelen összefüggésben releváns része így adható meg:

(59) elkísér(…, e₁ <> e₂)

Második példánkban az utánamegy ige szerepel. Ennek az igének a jelentése is feltételez egy másik eseményt és a két esemény közötti időbeli viszonyt a szótári ábrázolásnak szintén tartalmaznia kell. A két esemény közötti viszony az utóidejűség: az utánamegy eseménye követi a másik eseményt. Ha az utóidejűséget a „>” jellel jelöljük, akkor:

(60) utánamegy(…, e₁ > e₂)

Időbeli viszony nemcsak perfektív igék lexikai jellemzésében szerepelhet, hanem imperfektív igékében is. A tervez ige előidejűséget, a kísér ige egyidejűséget tételez fel.

(61) a. A ház, amelyet én terveztem, elkészült.

b. Feri hegedült, Kati zongorán kísérte.

Amikor egy eseményt tervezünk (’a ház építése’), akkor magától értődő, hogy a tervezésnek meg kell előznie a tervezett eseményt. A tervez ige jellemzésében ezért ezt az előidejűséget szerepeltetnünk kell. A kísér éppúgy egyidejűséget tételez fel, mint az igekötős elkísér, kikísér.

Mindezekben az esetekben szemantikai problémával van dolgunk.

1.10. 9.9. Néhány szó az időlogikáról

Az időlogikát a modális logika mintájára, egyes esetekben annak részeként fejlesztették ki. Ebben a logikában az idő éppolyan operátor, mint a szükségszerűség, illetőleg a lehetőség, vagy mint a hagyományos logikai rendszerekben az univerzális, illetőleg az egzisztenciális kvantor. Az időlogika elsősorban a kijelentések időtől függő igazságértékéről kíván számot adni. Ha a múlt és jelen időnek megfelelő operátorokat MÚLT-tal és JELEN-nel jelöljük, akkor a (62a,b) mondatokat (63a,b)ként ábrázolhatjuk.

(62) a. Péter hazament.

b. Péter hazamegy.

(63) a. MÚLT(Péter hazamegy)

b. JELEN(Péter hazamegy)

Az első időlogikai rendszerekben a mondatoperátor hatókörében jelen idejű mondat szerepelt. Ez azonban azt jelentette, hogy a jelen időnek megfelelő operátor redundáns, mivel ebben az esetben a (63b) és a ’Péter hazamegy’ logikailag ekvivalens. A (63a,b) helyett tehát adekvátabb a (64a,b) ábrázolás, amelyben mondatok helyett ún. mondatgyökök szerepelnek. Mivel ezek a magyarban véletlenül egybeesnek a jelen idő egyes szám harmadik személyével, annak érdekében, hogy különbséget tudjunk tenni a (63a,b) és a mondatgyökös ábrázolás között, a mondatgyököt félkövér betűtípussal szedtük. A mondatgyök a temporális értékétől megfosztott mondat, amely a temporális operátor argumentuma. Az ilyen argumentumot argumentumkijelentésnek nevezzük.

(64) a. MÚLT(