Jelentéselmélet Kiefer, Ferenc Jelentéselmélet

1.5. 10.5. Az eseményszerkezet¹⁴

Az aspektussal foglalkozó munkák tekintélyes része a Zeno Vendler-féle osztályozást tekinti kiindulópontnak.

(49) a. állapotok (states): birtokol, tartalmaz, tud, érez, gyűlöl;

b. cselekvések (activities): ír, olvas, fut, úszik, főz, takarít;

c. teljesítmények (accomplishments): megír, elolvas, befut, átúszik, megfőz, kitakarít;

d. eredmények (achievements): megérkezik, megold, rájön, elér, megtalál.

Ezek az osztályok különböző tesztekkel különíthetők el egymástól. Az egyik teszt a progresszív aspektus lehetőségén, egy másik teszt pedig az időmódosítókkal való kompatibilitáson alapszik. Az időmódosítók közül Vendler és az ő nevéhez fűződő osztályozást elfogadó kutatók csak a for-időmódosítókat (for two hours ’két órán át’) és a in-időmódosítókat (in two hours ’két óra alatt, két órán belül’) vették figyelembe. Szerintük az állapotok és cselekvések csak a for-időmódosítókat, a teljesítmények és eredmények pedig csak az in-időmódosítókat engedik meg.

(50) a. Egész életén át gyűlölte a hazugságot.

b. Több órán át takarított.

c. Egy év alatt öt cikket írt.

d. Fél óra alatt megoldották a feladatot.

A két időmódosító tehát nem tesz különbséget az állapotok/cselekvések és a teljesítmények/eredmények között. Az angolban az állapotok és a cselekvések, illetőleg a teljesítmények és az eredmények a progresszív aspektuson alapuló teszt segítségével különböztethetők meg: az állapotok és eredmények általában nem teszik lehetővé a progresszív aspektust. Mivel a magyarban a progresszív aspektus némileg másképpen viselkedik (pl. a progresszív aspektus a teljesítmények esetében sem használható mindig), erre a tesztre a következőkben nem fogunk támaszkodni.

Az alábbiakban megmutatjuk, hogy (a) az igék adekvát osztályozásához nem két, hanem annál több időmódosítót kell figyelembe vennünk; (b) az időmódosítókon alapuló osztályozás nem aspektuális osztályokat, hanem ún. eseményszerkezeteket azonosít; (c) az aspektus levezethető az eseményszerkezetből.

Vegyük először is észre, hogy az angol for-időmódosítók kétértelműek: a for two hours jelentése egyrészt ’két órán át’, másrészt ’két órára’.

(51) a. I have been working for two hours.

’Két órán át dolgoztam.’

b. They occupied the house for two hours.

’Két órára [= 120 percre] elfoglalták a házat.’

A két órán át az igével jelölt cselekvés, folyamat hosszát jelöli, a két órára pedig egy esemény utáni állapot hosszát.

Ugyancsak két különböző dologra utalhatnak az in-időmódosítók is:

(52) a. I have written this book in three months.

’Három hónap alatt írtam ezt a könyvet.’

b. They have reached the top in three days.

’Három nap alatt elérték a hegycsúcsot.’

A (52a) mondatban a három hónap alatt időmódosító a könyv megírásának az időtartamát fejezi ki, ezzel szemben a (52b) mondatban az ige momentán eseményt jelöl, a három nap alatt csak a hegycsúcs elérése előtti időszakot jelölheti.

Az angol in three days deiktikus időhatározó is lehet, ebben az esetben nincs időmódosító funkciója:

(53) In three days they left for Paris.

’Három nappal később elmentek Párizsba.’

Ebben az esetben a három napot egy a szövegkörnyezetben adott eseménytől számítjuk és nincs időmódosítóról szó.

Vannak igék, amelyek sem az át, sem pedig az alatt névutós időmódosítót nem tűrik meg, ugyanakkor azonban megengedik az időintervallum hosszára utaló egy pillanatra, egy kicsit, egy pillanatig időmódosítókat.

(54) a. *Egy pillanat alatt/Egy pillanatra elábrándozott.

b. *Öt órán át/Egy kicsit eldolgozgatott.

Az időpontot jelölő időhatározó (pl. öt órakor) általában nem időmódosító, egyes esetekben mégis felhasználható az igék eredményszerkezetének a tesztelésekor. Az olyan pillanatnyi eseményt jelölő igék ugyanis, amelyek olyan eseményt fejeznek ki, amelyet nem előz meg más cselekvés vagy állapot, és amelynek nincs utóállapota, csak az ilyen időhatározóval kompatibilisek.

(55) a. Ötkor feljajdult.

b. *Öt óra alatt/*Öt órán át/*Öt órára feljajdult.

Egyes igék esetében, amelyek azt fejezik ki, hogy egy folyamat egy esemény bekövetkezése után folytatódik egy bizonyos időtartamon át, az adott időtartamot az ’x idővel’ időmódosítóval jelöljük.

(56) Két évvel élte túl a férjét.

A túlél ige más időmódosítóval nem kompatibilis.

Összefoglalva a fentieket, az igék által kifejezett események jellemzésekor az alábbi igemódosítókkal kell számolnunk:

(57) a. duratív időmódosító: pl. két órán át;

b. duratív-határpontos időmódosító: pl. két óra alatt;

c. eseményt követő állapot hosszát jelölő időmódosító: pl. két órára;

d. időpontot jelölő időmódosító: pl. két órakor;

e. behatárolt időtartamot jelölő időmódosító: pl. egy pillanatra, egy pillanatig;

f. duratív, balról és jobbról határpontos időmódosító: pl. két évvel.

Az időmódosítók alkalmazásával és néhány további tulajdonság figyelembe vételével a Vendler-féle osztályozásnál lényegesen több igeosztályt kapunk. Minden igeosztályt egy igével adunk meg, és az ige mellett feltüntetjük az igével kompatibilis időmódosítókat.

(58) a. lát: (57a,d,e)

b. fut: (57a,d,e)

c. megáll: (57b,c,d,e)

d. megír: (57b)

e. feljajdul: (57d)

f. elgondolkozik: (57e)

g. túlél vkit: (57f)

h. tüsszent: (57d), más értelmezésben (57a)

i. portalanít: (57a,d), más értelmezésben (57b)

j. elér: (57b)

Az időmódosítók nem alkalmasak az állapotok és a cselekvések szétválasztására, ehhez más tesztet kell alkalmaznunk. Például a javában/egyre csak határozók csak a cselekvésekkel kompatibilisak: javában/egyre csak futott, de *javában/egyre csak látott. Az (58e) igeosztály időpontot kifejező időhatározóval kompatibilis (vö. (55a)). Ugyanez vonatkozik a tüszent típusú igékre. Mind a tüsszent, mind pedig a portalanít ige kétféle értelmezést enged meg. A tüsszent ige vagy pillanatnyi, vagy pedig nem határpontos duratív eseményt fejez ki. Utóbbi esetben ismétlődő eseményről van szó:

(59) a. Valaki öt órakor tüsszentett.

b. Valaki fél órán át tüsszentett

A portalanít ige jelenthet határpont nélküli vagy határpontos duratív eseményt:

(60) a. Két órán át portalanították a bútorokat.

b. A bútorokat két óra alatt portalanították.

A túlél ige, amely csak az (57f) időmódosítóval kompatibilis, nem tekinthető külön eseménytípusnak, mivel ebbe a csoportba csak ez az egyetlen ige tartozik. Ez azt is jelenti, hogy nincs szükségünk az (57f) időmódosítóra sem.

Könnyű belátni, hogy az (58a–j) igeosztályok nem más-más aspektust, hanem más-más eseménytípust képviselnek. Az elér, megáll, feljajdul, megír és a tüsszent (alapértelmezésben), a portalanít (határpontos értelmezésben) perfektív, a fut, a tüsszent (iteratív értelmezésben), a portalanít (határpont nélküli értelmezésben) imperfektív. Az elgondolkozik is a perfektív igék közé sorolható, mivel időintervalluma oszthatatlan.

Van a magyarban olyan ige is, amely nem kompatibilis egyik fent említett időmódosítóval sem, de nem használható vele időpontot kifejező időmódosító sem. Ilyen az átvészel, átél, kibír, végigül. Mindegyik ilyen ige duratív-perfektív annak ellenére, hogy ebben az esetben a megszokott tesztek nem működnek. Az átvészel igének van ugyan egy olyan használata, amely lehetővé teszi az alatt névutós időmódosító használatát:

(61) Egy hónap alatt átvészelte az influenzát.

Általában azonban az átvészel ige egy eseményre vonatkozik és a túlél ige egyik használatával szinonim: átvészelte/túlélte a csapást/háborút. Ebben a jelentésben a túlél ige sem kompatibilis időmódosítóval: *öt évvel átvészelte/túlélte/kibírta a csapást/háborút. Hasonló a kibír ige jelentése is. Ezek az igék az időpontot kifejező időhatározót sem engedik meg: *öt órakor átvészelte/túlélte/kibírta a csapást/ háborút. Ezek az igék tehát egy újabb igeosztályt képviselnek.

Mindegyik eseménytípus különböző eseményszerkezettel rendelkezik. Az eseményszerkezet minimálisan az igével jelölt esemény részeseményeiből és azok egymáshoz való időbeli viszonyából áll. Az időbeli viszony többféle lehet, leglényegesebb a ’megelőzés’ és az ’időbeli egybeesés vagy átfedés’ viszonya. A megáll ige eseményszerkezete az időmódosítókkal való kompatibilitás alapján így fest: a megáll feltételez egy a megállást megelőző mozgáseseményt, tartalmazza a megállás pillanatnyi eseményét és a megállás utáni nyugalmi állapotot (vö. öt óra alatt megállt, öt órakor megállt, öt órára megállt). Az első és a harmadik esemény öt óra hosszat tartott, a második pillanatnyi. Az egyes részesemények közvetlenül megelőzik egymást. Ha a részeseményeket e₁-gyel, e₂-vel, e₃-mal, a ’közvetlenül megelőz’ relációt pedig „<”-val jelöljük, akkor a megáll ige eseményszerkezete így fest:

(62) e₁: x mozgásban van < e₂: a megállás eseménye < e₃: x nyugalmi helyzetben van

Az eseményszerkezet alapvető, másra vissza nem vezethető kategóriái az állapot (A), a folyamat (F) és a pillanatnyi esemény (M), ezeket felhasználva a megáll ige eseményszerkezete így ábrázolható.

(63) ∀x∀e1∀e2∀e3[megáll(x,e1,e2,e3) →

F(e1)&M(e2)&A(e3)&(e1 < e2)&(e2 < e3)]

A (63) reprezentációban az x változót és a három eseményváltozót az „∀” univerzális kvantor köti, a → nyíl így olvasandó: ’a baloldal jelentését a jobboldal rögzíti’. A (63) tehát ún. jelentésposztulátum.

A megír ige eseményszerkezete két részeseményből áll, az egyik az írás folyamata, a másik az írás befejezése utáni állapot.

Az elér ige eseményszerkezete három részeseményből áll: egy folyamatból, egy pontszerű eseményből és egy utóállapotból.

A feljajdul ige egyetlen pillanatnyi eseményből áll, az igének nincs belső eseményszerkezete.

A portalanít folyamatos aspektusú ige eseményszerkezetéről (58i) alapján csak annyit tudhatunk meg, hogy a portalanítás folyamatából áll. A perfektív olvasatot kompozicionálisan kell levezetnünk.

A részeseményeket az utóállapot kivételével az időmódosítók segítségével állapítottuk meg. Az utóállapot létezése szemantikai szabály következménye: ha egy esemény az alatt névutós időmódosítóval kompatibilis, akkor az eseménynek van utóállapota. Más szóval, ez az időmódosító állapotváltozást tételez fel. Az időmódosítókon kívül némely esetben a határozók hatóköre is felhasználható részesemények azonosítására. Íme néhány példa.

(64) a. Béla nagy örömmel vezette az új kocsit.

b. Béla nagy sebességgel vezette az új kocsit

A (64a) mondat csak azt jelentheti, hogy ’Béla nagy örömmel csinált valamit’, és semmiképpen sem azt, hogy ’az új kocsi nagy örömmel mozgott’. A (64b) mondatban más a helyzet: nem Béla tett valamit nagy sebességgel; a nagy sebesség az új kocsi mozgására vonatkozik. A vezet ige két részeseményt tartalmaz, az első: ’Béla tesz valamit az új kocsival’, a második: ’Az új kocsi mozog’. Az első esemény az okozó, a második az okozott részesemény. Mármost a (64a) mondatban a határozó az okozó részeseményre, a (64b) mondatban ezzel szemben az okozott részeseményre vonatkozik. A vezet ige eseményszerkezetének ábrázolására azonban az eddigi eszköztárunk nem alkalmas.

Hasonló hatóköri különbséget észlelünk az alábbi két példában is:

(65) Erzsi nagy gonddal szárította meg a haját.

(66) Pista hangosan becsapta az ajtót.

A (65) mondatban a nagy gonddal határozó az első részeseményre vonatkozik, vagyis arra, amit Erzsi tesz (az okozó részeseményre), nem pedig a haj száradásának a folyamatára. Ezzel szemben a (66) mondatban a hangosan határozószó nem az okozó, hanem az okozott részeseményre vonatkozik.

Végezetül szóljunk az eseményszerkezet és az aspektus összefüggéséről. Ha a folyamatos–befejezett (imperfektív–perfektív) aspektuális oppozícióra szorítkozunk, akkor az alábbi szabály tűnik érvényesnek:

(67) Egy ige akkor és csakis akkor perfektív, ha eseményszerkezete tartalmaz egy P(e) pillanatnyi eseményt jelölő részeseményt vagy egy A(e) utóállapottal rendelkezik, egyéb esetekben imperfektív.¹⁵

Mivel az imperfektív igék kompozicionálisan perfektív aspektusú igei szerkezetet vagy mondatot eredményezhetnek, a (67) szabályt az alábbi módon fogalmazhatjuk meg általánosabban.

(68) Egy mondat akkor és csakis akkor befejezett szemléletű, ha a mondat eseményszerkezete tartalmaz egy P(e) pillanatnyi eseményt vagy A(e) utóállapotot jelölő részeseményt.¹⁶

Az eseményszerkezet kompozicionlitása azonban egy újabb problémát is felvet. Ha az eseményszerkezet kompozicionális, akkor vajon mi a kapcsolat az aspektus kompozicionlitása és az eseményszerkezet kompozicionalitása között? A kérdés megválaszolására itt nem vállalkozhatunk.

1.6. 10.6. Összefoglalás

Az aspektust a mondatban kifejezett esemény belső időszerkezeteként definiáltuk. Ebből következik, hogy egy nyelvben annyiféle aspektuális kategóriával kell számolnunk, ahányféle különböző időszerkezetet találunk. Az aspektuális kategóriákat intervallum-tulajdonságokkal definiáltuk. A legfontosabb aspektuális oppozíció a folyamatos–befejezett aspektus, az előbbi esetében az időintervallum osztható, az utóbbi esetében oszthatatlan. Ebben az aspektuális oppozícióban csak a cselekvést, folyamatot, történést kifejező dinamikus igék vesznek részt. Az állapotot kifejező statikus igék nem lehetnek sem folyamatosak, sem befejezettek. A befejezett aspektuson belül megkülönböztettük a duratív-perfektív és a pillanatnyi-perfektív aspektust, a folyamatos aspektuson belül a progresszív és a nem progresszív aspektust, az utóbbin belül pedig a habituális és a nem habituális aspektust. Minden aspektuális kategória az állapotok kivételével lehet iteratív is. Az egyes aspektuális kategóriák különféle tesztek segítségével választhatók el egymástól.

Mivel az aspektust mondatszemantikai kategóriának tekintettük, meg kellett vizsgálnunk azt a kérdést is, hogy a mondataspektus hogyan viszonylik az igeaspektushoz, illetve hogy a mondataspektus hogyan vezethető le a mondat alkotóelemeinek ismeretében. Az aspektus kompozicionalitása nem egyformán érvényesül a különböző nyelvekben. A szláv nyelvekben a mondataspektust már az igeaspektus meghatározza, a magyar már nagyobb mértékben kompozicionális, az angol és a francia nyelvben pedig az aspektus már szinte teljes mértékben kompozicionális.

Az aspektustól meg kell különböztetnünk az akcióminőséget, amelyet morfoszemantikai kategóriának tekintettünk. Más szóval, felfogásunk szerint akcióminőségről csak morfológiailag komplex igék esetében beszélhetünk. Akcióminőséget a magyarban vagy grammatikalizálódott igekötővel vagy szuffixummal képezhetünk. Nem minden nyelvben van akcióminőség: láttuk, hogy a franciában egyáltalán nem beszélhetünk akcióminőségről, az angolban csak korlátozott mértékben, a németben már van legalább öt akcióminőség, a magyarban tizenkettőtizenhárom, a szláv nyelvben számuk 15 fölött mozog. Az igekötővel képzett akcióminőség egyúttal perfektivál is. A magyarban, éppúgy mint a szláv nyelvekben, az igekötő nélküli ige és igekötős párja sohasem képez igazi aspektuális párt, a perfektív ige mindig más jelentéselemeket (így például valamilyen akcióminőséget) is tartalmaz.

Az ige eseményszerkezete különbözik mind az aspektustól, mind pedig az akcióminőségtől. Az eseményszerkezet minimálisan az igével jelölt esemény részeseményeiből és azok egymáshoz való időbeli viszonyából áll. Az eseményszerkezet alapján különböző igeosztályok állapíthatók meg. Végezetül láttuk, hogy szoros összefüggés van a mondat eseményszerkezete és aspektusa között, az utóbbi az előbbiből levezethető.

13. fejezet - 11 A MODALITÁS

1. 11 A MODALITÁS

1.1. Bevezetés

A modalitás mindenekelőtt logikai fogalom, a nyelvtudomány a modalitás problémáját a logika hatására kezdte vizsgálni. A 20. században fejlődött ki a modális logika, amely a klasszikus logika kibővítése. Az utóbbitól többek között abban különbözik, hogy különféle modális operátorokat vezet be és azt vizsgálja, hogy a modális operátorokat tartalmazó kijelentésekből milyen érvényes következtetések vezethetők le. A nyelvi modalitás vizsgálata a középkori skolasztika óta ismert modus és dictum fogalmakból indult ki. A dictum az, amit a világról állítunk, a modus pedig az, ahogyan ezt tesszük. Az utóbbit gyakran a beszélői attitűddel azonosítják: a beszélő ugyanazt a tényállást többféleképpen fogalmazhatja meg attól függően, hogy hogyan viszonyul hozzá. A múlt században – nem utolsósorban a formális szemantika térhódításának köszönhetően – a nyelvészeti modalitás-fogalom is változott, ugyanakkor a logikai vizsgálatok is kiterjedtek korábban nem vizsgált területekre.¹

1.2. 11.1. A logikai hagyomány

1.2.1. 11.1.1. A modális logika

A logikában a modalitást többnyire a szükségszerű és a lehetséges fogalmával szokták kapcsolatba hozni. A ’szükségszerű’ és a ’lehetséges’ fogalmak a modális logika fejlődése folyamán különféle értelmezést nyertek. Logikailag azokat a kijelentéseket tekinthetjük szükségszerűenigazaknak, amelyeknek igaz volta következik a kijelentés formájából vagy tartalmából. Azok közé a kijelentések közé, amelyeknél már a kijelentés formája biztosítja annak igaz voltát, tartoznak az ún. tautológiák. Például:

(1)   a. Vagy esik az eső, vagy nem.

b. Nem igaz, hogy ma péntek van és nincs péntek.

(1a) logikai formája „p ∨ ¬p”, ami mindig igaz, bármi legyen is a p kijelentés; (1b)-é pedig „¬( p &¬p)”, ami szintén bármilyen p kijelentés esetén igaz.

Vannak azonban olyan szükségszerűen igaz kijelentések is, ahol a kijelentés igazságát nem a kijelentés logikai formája biztosítja, hanem a kijelentés elemei közötti szemantikai viszony. Például:

(2)   a. Minden agglegény nőtlen.

b. Nincsen kerek négyszög.

Az agglegény szemantikai jegyei között szerepel a ’nőtlen’ jegy, a (2a) kijelentés igazságát tehát az ’agglegény’ alany és a ’nőtlen’ állítmány jelentése között fennálló szemantikai viszony (inklúzió) biztosítja. A négyszög négy egyenes vonal által határolt síkrész, a vonalak a négyszög oldalai, és két szomszédos oldal szöget zár be. A négyszög tehát nem lehet kerek. A (2b) kijelentés esetében a kijelentés igazságát az exklúzió szemantikai viszonya biztosítja. Néha a (2a,b) típusú, szükségszerűen igaz kijelentéseket analitikus kijelentéseknek szokták nevezni. Az analitikus kijelentés fogalma speciális esetként magában foglalja a tautológiákat is.

Egy olyan kijelentést, amely sem nem szükségszerűen igaz, sem nem szükségszerűen hamis, kontingenskijelentésnek nevezünk. Egy kontingens kijelentés lehet igaz is, hamis is, ami ugyanazt jelenti, mintha azt mondanánk, hogy egy kontingens kijelentés lehetségesenigaz kijelentés.

A szükségszerű és a lehetséges tehát egymástól elválaszthatatlan fogalmak: az egyik a másik segítségével definiálható. Ha a szükségszerűt „□”-val, a lehetségest „⋄”-val jelöljük, akkor a következő összefüggések érvényesek:

(3)   a. □ p ≡ ¬⋄¬p

b. ⋄p ≡ ¬□¬p

Azaz a ’szükségszerű, hogy p’ azt jelenti, hogy ’nem lehetséges, hogy nem p’ és a ’lehetséges, hogy p’ azt, hogy ’nem szükségszerű, hogy nem p’. Továbbá áll az is, hogy ha egy kijelentés szükségszerűen igaz, akkor abból már következik a kijelentés igazsága, és ha p fennáll, abból következik, hogy p lehetséges, vagyis érvényesek az alábbi összefüggések:

(4)   a. □ p → p

b. p → ⋄p

A szükségszerűen igaz és a kontingens kijelentések vizsgálata az aletikuslogika feladata. A klasszikus logika eredetileg csak az aletikus modalitást vizsgálta, a nyelvi modalitás vizsgálatában azonban az aletikus modalitás csak marginális szerepet játszik.²

Az aletikus logikán kívül azonban olyan logikai rendszerek is léteznek, amelyek a nyelvi modalitás vizsgálatában nélkülözhetetlenek. Ezek közé tartozik mindenekelőtt az episztemikus és a deontikus logika. Az episztemikuslogika nem a logikai igazság kérdéseivel foglalkozik, hanem azt a problémát vizsgálja, hogy mi következik abból, amit a világról tudunk. A deontikuslogika pedig a kötelezettségek logikáját tárgyalja. A (3a,b) és (4a,b) összefüggések az episztemikus logikában is fennállnak, értelmezésük azonban eltér az aletikus logika kapcsán kifejtettektől. A ’szükségszerűen igaz’ most nem azt jelenti (mint az aletikus logikában), hogy a kijelentés már formájából következőleg igaz, hanem azt, hogy ismereteink alapján az. Vagyis mindannak alapján, amit a világról tudunk, nem lehetséges, hogy p ne álljon fenn. A ’lehetséges, hogy p’ értelmezése sem az, hogy ’nem logikailag szükségszerű, hogy p és nem logikailag szükségszerű, hogy nem p’, hanem az, hogy ’tudásunk alapján nincs kizárva, hogy p’. A (4a,b) implikációk episztemikus megfelelője pedig ez: ’ha ismereteink alapján szükségszerű, hogy p fennálljon, akkor p fennáll’, illetőleg ’Ha ismereteink alapján p fennáll, akkor p nem lehet kizárt (tehát p lehetséges)’. Az (5a,b) mondatok az episztemikus modalitásra példák.³

(5)   a. Lehet, hogy Zalában esik az eső.

b. Pistinek már haza kellett érnie.

Episztemikus beszédháttérből kiindulva nyilvánvaló, hogy ezekben a mondatokban episztemikus lehetőségről, illetve episztemikus szükségszerűségről van szó. Az (5a) mondatban a beszélő meteorológiai ismereteire támaszkodik, azok alapján nem tartja kizártnak, hogy Zalában esik az eső. Az (5b) mondatban pedig a beszélő ismeri Pisti szokásait, időbeosztását, mindennapi tennivalóit, és ezért biztos abban, hogy Pisti már otthon van.

Az episztemikus modalitás igen fontos szerepet játszik a természetes nyelvekben, már csak azért is, mert az összes modalitásfajta közül az episztemikus modalitás rendelkezik a legváltozatosabb nyelvi kifejezőeszközökkel. Episztemikus modalitást fejezhet ki a kell és a lehet ige, a -hat/-het toldalék, egyértelműen episztemikusak a valószínűleg, biztosan, feltehetőleg, nyilvánvalóan módosító határozók, az úgy hiszem, gondolom, úgy tudom módosító mondatrészletek és a talán, bizonyára, esetleg módosítószók. De episztemikus modalitást fejeznek ki a főmondatban álló, a beszélő vélekedését, tudását kifejező hisz, vél, gondol predikátumok is.

Előírások, szabályok, törvények kötelezhetnek bennünket valamire, vagy megengedhetnek valamit. A ’kötelező’ és a ’megengedett’ logikájával foglalkozik a deontikuslogika.⁴ A következő mondatokban tehát deontikus modalitást találunk:

(6)   a. Lakott területen kívül a hátsó ülésen is kötelező a biztonsági övek becsatolása.

b. Az autósztrádán 120-szal vezethetsz.

A KRESZ előírásai szerint lakott területen kívül kötelező a biztonsági övek becsatolása, az autósztrádán pedig a megengedett maximális sebesség 120 km/ó. A (6a) mondat tehát deontikus szükségszerűséget, a (6b) mondat pedig deontikus lehetőséget fejez ki. A deontikus lehetőség a ’szabad,’ a deontikus szükségszerűség a ’kötelező’ fogalmaival jellemezhető. Ha a ’kötelező’-t O-val (obligatio), a ’szabad’-ot P-vel (permissio) jelöljük, akkor a (3a,b) deontikus megfelelői így festenek.

(7)   a. Op ≡ ¬P ¬p

b. Pp ≡ ¬O ¬p

Más szóval, p kötelező, ha nem megengedett, hogy nem p, és p megengedett (szabad), ha nem kötelező, hogy nem p. A (4a,b) formuláknak azonban nincs deontikus megfelelőjük, vagyis a (8a,b) implikációk általában nem érvényesek.

(8)   a. Op ⇸ p

b. p ⇸ Pp

Tehát abból, hogy p kötelező, még nem következik, hogy p fenn is áll, és abból, hogy p fennáll, nem következik, hogy p megengedett.

A deontikus logika egyik fő problémája, hogy hogyan lehet a deontikus logikát az aletikus logikára visszavezetni, vagyis az, hogy mi az összefüggés a ’kötelező’ és a ’szükségszerű’, illetőleg a ’megengedett’ és a ’lehetséges’ között. Nyelvészeti szempontból ezzel szemben az alapvető kérdés a szemantika és a pragmatika megkülönböztetésével függ össze. Láttuk már (vö. a