Jelentéselmélet Kiefer, Ferenc Jelentéselmélet

Péter hazamegy)

b. JELEN(Péter hazamegy)

A (64a) képlet értelmezése a következő: a (62a) mondat akkor és csakis akkor igaz, ha van olyan t < t₀ időpont, amikor a (64a) képletben szereplő argumentumkijelentés igaz. Formálisan:

(65) ⟦MÚLT(p)⟧(t₀) = akkor és csakis akkor, ha

⟦p⟧(t) = valamely t < t₀ esetén.

A (65) képlet így olvasandó: a MÚLT(p) mondat a to időpontban akkor és csakis akkor igaz, ha a p mondatgyök igaz a to időpontot megelőző valamely időpontban.

A „⟦⟧” jel azt jelenti, hogy a közte levő képletet valaminek a függvényében, jelen esetben az idő függvényében kell kiértékelni. Az értékelés szempontja a második „⟦⟧” jel után zárójelben szerepel.

A múlt időnek ilyen értelmezése azonban ellentmond a nyelvi intuíciónak: a (62a) mondat csak abban az esetben elfogadható, ha a beszédhelyzet alapján az esemény ideje meghatározható. Időlogikai ábrázolásunk értelmében a (62a) mondat tagadása, a (66), azt jelentené, hogy nincs olyan időpont, amikor Péter hazament, vagyis hogy Péter sohasem ment haza:

(66) Péter nem ment haza.

Ez a mondat azonban nyilvánvalóan nem ezt jelenti. Ezért az időlogikai ábrázolásnak a határozatlan időpont helyett határozott időpontot kell tartalmaznia. Ez úgy érhető el, hogy az időt anaforaként értelmezzük. A jelen idő a most, a múlt idő az akkor anaforikus elemet tartalmazza. Ezeknek az értelmezése ugyanúgy történik, mint a hagyományos főnévi anaforáé: az értelmezést a mondat- vagy szövegkontextus, vagy pedig a beszédhelyzet szolgáltatja. Az előbbi helyzet áll fenn a következő mondatban:

(67) Péter₁ találkozott Marival₂ (múlt héten)₃, és akkor₃ (ő)₁ megbeszélte vele₂ a dolgot.

Az indexelés egyértelműen mutatja az anaforikus összefüggéseket: az azonos vonatkozású elemeket „koindexáljuk”. Nincs tehát alapvető különbség nominális és temporális anafora között. A temporális anafora előzménye (antecedense) a referenciaidő, amelyet vagy a mondatban szereplő időhatározó, vagy pedig a szövegkörnyezet szolgáltat. A kétféle anafora egységes kezelése a formális időlogikák egyik fontos eredménye.

Az időlogikák egy további eredménye az időnek operátorként való felfogásából adódik. Tekintsük az alábbi mondatot és annak a fenti értelemben vett logikai ábrázolását:

(68) a. Az értekezleten minden munkatárs jelen lesz.

b. JÖVŐ(az értekezleten minden munkatárs jelen van)

A (68a) mondat azonban kétértelmű: minden munkatárs vonatkozhat a jelenlegi munkatársakra, de jelentheti a jövőbeli munkatársakat is, attól függően, hogy a minden munkatárs benne van-e a JÖVŐ operátor hatókörében vagy sem. A (68b) helyett tehát a következő két ábrázolással kell számolnunk:

(69) a. JÖVŐ(MINDEN(munkatárs jelen van az értekezleten))

b. MINDEN(munkatárs (JÖVŐ(jelen van az értekezleten)))

Ez ugyanaz a kétértelműség, mint amit kvantorok esetében találunk:

(70) János kétszer hívott meg valakit.

(71) a. Van valaki, akit János kétszer hívott meg.

b. Két alkalom volt, amikor János meghívott valakit.

A két értelmezést ebben az esetben a két kvantor (KÉTSZER és VALAKI) relatív hatóköre szabja meg. Az időnek mondatoperátorként való felfogása tehát lehetővé teszi a hatóköri kétértelműségek pontos ábrázolását.

Kétségtelen előnyei ellenére a temporális logika a természetes nyelvek nem minden időbeli jellemzőjéről tud számot adni. Láttuk, hogy az időlogika kizárólag a vektoriális rendszereket vette figyelembe, de még azokra sem dolgozott ki teljes rendszert. A metrikus rendszerek viszont a jelenlegi logikai rendszerekbe nem illeszthetők bele.

1.11. 9.10. Összefoglalás

A mondatban leírt esemény vagy a múltban ment végbe, vagy a jelenben van folyamatban, vagy a jövőben fog megtörténni. A múlt, jelen és jövő deiktikus kategóriák: az esemény idejét közvetlenül vagy közvetetten a beszéd idejéhez viszonyítják. A mondatban kifejezett deiktikus időviszonyokat nevezzük a mondat külső időszerkezetének. A külső időszerkezetet a mondatban az igeidők, a melléknévi igenevek és az időhatározók jelzik. A deiktikus időviszonyokat első megközelítésben a Reichenbach-féle rendszerrel vizsgálhatjuk. Reichenbach, mint láttuk, három időkategóriát definiál: a beszédidőt, az eseményidőt és a referenciaidőt. Sok esetben ez a három kategória elegendő az időviszonyok adekvát jellemzéséhez, néha azonban háromnál több kategóriára van szükség. A három kategória közül a referenciaidő a legkevésbé egyértelmű, pontos meghatározása nem könnyű feladat.

A nyelvek az eseményidőt kétféleképpen kódolják. Vektoriális kódoláskor az alapvető különbség a múlt, jelen és jövő kifejezésében nyilvánul meg. A metrikus rendszerben az eseményidő a beszédidőhöz közelebb vagy távolabb eső időintervallumokban mérhető. A Reichenbach-féle rendszer csak a vektoriális rendszerek leírásában játszhat szerepet, a metrikus rendszer jellemzéséhez nem használható.²⁸

Röviden bemutattuk a szövegek időszerkezetére vonatkozó elméleteket is. Tárgyalásunkból az a tanulság vonható le, hogy az események időviszonyainak megállapítása csak abban az esetben tisztán szemantikai kérdés, amikor ezeket a viszonyokat lexikailag kódoljuk.

Az utolsó részben néhány szóban összefoglaltuk az időlogika alapfeltevéseit.
12. fejezet - 10 ASPEKTUS, AKCIÓMINŐSÉG, ESEMÉNYSZERKEZET

1. 10 ASPEKTUS, AKCIÓMINŐSÉG, ESEMÉNYSZERKEZET¹

1.1. 10.1. Az aspektus

1.1.1. 10.1.1. Az aspektus fogalma, aspektuális kategóriák

A mondatban kifejezett cselekvéseknek, történéseknek nemcsak külső, hanem belső időszerkezetük is van. Az előző fejezetben láttuk, hogy a külső időszerkezet a mondatban kifejezett eseményeknek (állapotoknak, cselekvéseknek, történéseknek, folyamatoknak) az időtengelyen – általában a beszédidőhöz képest – történő elhelyezését jelenti. A külső idő tehát mindig deiktikus, azaz az eseményidőt közvetlenül vagy közvetve a beszédidőhöz viszonyítja. A belső idő ezzel szemben általában független a beszédidőtől. Egy esemény tartós vagy pillanatnyi volta nem függ attól, hogy az esemény a múltban már bekövetkezett, jelenleg folyamatban van vagy a jövőben fog bekövetkezni. Az (1a,b,c) mondatok tartós, a (2a,b,c) mondatok pillanatnyi eseményt fejeznek ki.

(1)   a. A gyerekek a kertben játszottak.

b. A gyerekek a kertben játszanak.

c. A gyerekek a kertben fognak játszani.

(2)   a. Péter a hálóba dobta a labdát.

b. Péter éppen most dobja a hálóba a labdát.

c. Péter a hálóba fogja dobni a labdát.

A ’tartós esemény’–’pillanatnyi esemény’ azonban csak egyike a lehetséges időbeli oppozícióknak. A tartós események kétfélék lehetnek aszerint, hogy van-e vagy nincs az eseménynek végpontja. A végpont a cselekvés, történés befejezettségét jelzi, a végpont hiánya ezzel szemben a cselekvés, történés folyamatosságát eredményezi:

(3)   a. A fiúk nézik a filmet.

b. A fiúk nézték a filmet.

(4)   a. A fiúk megnézik a filmet.

b. A fiúk megnézték a filmet.

A (3a,b) mondatok nem szólnak arról, hogy a fiúk az egész filmet látták-e, a mondatok a cselekvés, történés folyamatosságát hangsúlyozzák. A (4a,b) mondatok ezzel szemben a szóban forgó esemény múltbeli vagy jövőbeli befejezettségét fejezik ki. A ’folyamatosság – befejezettség’ tehát a belső időszerkezetnek egy újabb oppozícióját jeleníti meg.

Ezek után most már rátérhetünk az aspektus fogalmának meghatározására:

(5)   Az aspektus a mondatban kifejezett esemény belső időszerkezete.

Az ’esemény’ fogalmát itt és a következőkben is tág értelemben használjuk: eseménynek nevezzük az állapotokat, a folyamatos és befejezett cselekvéseket, történéseket, folyamatokat egyaránt. Az aspektus meghatározásunk szerint nem szorítkozik az igére vagy igei szerkezetre, hanem mondatszemantikai kategória.

Az (5) meghatározásból következik, hogy annyiféle aspektuális kategóriával kell számolnunk, ahányféle különböző belső időszerkezetet tudunk megállapítani. Minden eseményhez hozzárendelhető egy időtartomány (intervallum), pillanatnyi események esetén ez az intervallum ponttá zsugorodik. A különböző aspektuális kategóriák a hozzájuk rendelt időtartományok tulajdonságaival azonosíthatók.

1.1.2. 10.1.2. A folyamatos és a befejezett aspektus

A fent említett két aspektuális oppozíció közül a második, a ’folyamatos – befejezett’ oppozíció tűnik alapvetőbbnek. A folyamatos aspektusú események mindig tartósak, a befejezettek ezzel szemben lehetnek tartósak vagy pillanatnyiak. A folyamatos és befejezett aspektus az alábbi tulajdonságokkal határozható meg.

(6)   Egy esemény akkor és csakis akkor folyamatos, ha az esemény által kifejezett cselekvés, történés vagy folyamat az adott időtartomány legtöbb résztartományára, osztatára érvényes.

(7)   Egy esemény akkor és csakis akkor befejezett, ha az esemény által kifejezett cselekvés, történés vagy folyamat csak az egész szóban forgó időtartományra vonatkozik, más szóval, az adott időtartománynak nincs egyetlen olyan résztartománya, osztata sem, amelyre külön érvényes lenne.

A kétféle intervallum-tulajdonság az alábbi példák segítségével szemléltethető:

(8)   a. Péter délután 3-tól 5-ig a kertben játszott.

b. Péter délután 3-tól 5-ig megcsinálta a leckéjét.

A (8a) mondatban leírt esemény a 3 és 5 közötti időtartomány legtöbb osztatára érvényes, tehát például Péter ¾4-től 4-ig, ½5-től ¾5-ig is játszott (vagy játszhatott). A (8b) mondat eseménye ezzel szemben ilyen értelmezést nem enged meg: a lecke elkészítése csak az egész időtartományról állítható, más szóval, semmilyen körülmények között sem lehet igaz az, hogy Péter mondjuk ¾4-től 4-ig megcsinálta a leckéjét. A befejezett aspektusú eseményekhez ilyen értelemben tartozik hozzá a ’totalitás’ gondolata, amelyet hagyományosan a befejezett aspektus egyik alaptulajdonságának tekintenek.

A fenti intervallumtulajdonság alapján azt mondhatjuk, hogy a folyamatos események időtartománya osztható, a befejezett eseményeké oszthatatlan.

Ez az alábbi ábrával szemléltethető:

(9)   

A folyamatos és befejezett szemléletű mondatok több teszt segítségével különíthetők el egymástól. Ezek közé tartozik az egyre csak és a javában határozókkal való kompatibilitás tulajdonsága.

A befejezett szemléletű mondatok időszerkezete a rájuk jellemző oszthatatlan időintervallum miatt összeférhetetlen az egyre csak és a javában határozókkal, ezek csak folyamatos szemléletű mondatokban fordulhatnak elő.

(10) a. *Javában/egyre csak megbukott.

b. *Javában/egyre csak elolvasta az újságot.

(11) a. Javában/egyre csak havazott.

b. Javában/egyre csak olvasta az újságot.

E két határozó azonban csak folyamatokkal kapcsolatban használható, állapotot jelentő igék társaságában általában nem szerepelhet.

(12) a. *Egyre csak/javában beteg volt.

b. *Egyre csak/javában tudta a leckét.

Az egyre csak és a javában határozók a folyamat, cselekvés intenzitását emelik ki, márpedig az állapotot jelentő igéknél nincs folyamatról, ill. cselekvésről szó.

A tartós eseményeken kívül azonban pillanatnyi eseményekkel is számolnunk kell. A pillanatnyi események időintervalluma pontszerű:

(13) a. Megtaláltam a könyvet.

b. Rájött a megoldásra.

A pontszerű időintervallum nem osztható, a (13a,b) események tehát befejezett szemléletűek.

Az állapotok többnyire a folyamatos cselekvésekkel, történésekkel, folyamatokkal azonos módon viselkednek:

(14) a. A kalap egész délután a dobozban volt.

b. Anna sokáig emlékezett első találkozásunkra.

Az alapvető aspektuális kategóriák tehát a következők:

(15)

Újabb aspektuális kategóriához jutunk, ha figyelembe vesszük azt a körülményt, hogy minden esemény ismételhető:

(16) a. Anna tavaly gyakran volt beteg.

b. Péter fiatal korában minden reggel futott.

c. A fiúk többször mentek kirándulni.

A (16a,b,c) mondatok intervallumtulajdonságai különböznek az eddig tárgyalt esetektől: az ezekhez a mondatokhoz tartozó időtartomány több azonos eseményt tartalmaz. Ebből következik, hogy az ismétlődés szintén aspektuális kategória. A (15) alatti aspektuális kategóriák mindegyike tehát tovább osztható aszerint, hogy egyszeri vagy többszöri eseményről van-e szó.

1.1.3. 10.1.3. A progresszív aspektus

Ezzel azonban még mindig nem merítettük ki az összes lehetséges aspektuális kategóriát. Erre itt természetesen nem is vállalkozhatunk. Különleges tulajdonságai miatt érdemes azonban még az ún. progresszívaspektust megemlítenünk. Figyeljük meg, hogy a folyamatos aspektus egy külön típusát testesítik meg az alábbi mondatok:

(17) a. A gyerekek jöttek haza az iskolából (, amikor…).

b. A fiúk másztak át a kerítésen (, amikor…).

A (17a,b) mondatok ugyan folyamatos értékűek, mégsem tűrik meg a tartósságot kifejező időhatározókat, ami valószínűleg annak tulajdonítható, hogy a (17a,b) mondatokhoz hozzáérthető az éppen határozó: éppen jöttek haza, éppen másztak át a kerítésen. Az éppen kizárja az esemény időtartamát módosító egyéb időhatározókat:

(18) a. *A gyerekek (éppen) fél órán át jöttek haza az iskolából (, amikor…).

b. *A fiúk (éppen) sokáig másztak át a kerítésen (, amikor…).

Intervallumtulajdonságaikban ezek a mondatok nem különböznek a folyamatos aspektusú mondatoktól (tehát a szóban forgó időintervallum legtöbb osztatára érvényesnek kell lennie a cselekvésnek, folyamatnak), ugyanakkor azonban mások az időviszonyítási tulajdonságaik. A (17a,b) mondatok ugyanis önmagukban nem teljes értékűek, egy másik esemény teszi őket teljessé. Ezt jeleztük a zárójelben szereplő időhatározói mellékmondatot bevezető amikor kötőszóval:

(19) a. A gyerekek (éppen) jöttek haza az iskolából, amikor találkoztam velük.

b. A fiúk (éppen) másztak át a kerítésen, amikor a tanár megérkezett.

1.1.4. 10.1.4. Az állapotok

A folyamatos szemléletű eseményeket és az állapotokat abban az esetben tekinthetjük két különböző aspektuális kategóriának, ha ki lehet mutatni, hogy különböző intervallumtulajdonságokkal rendelkeznek. Erre a következő gondolatmenet ad lehetőséget. A folyamatos szemléletű események intervallumtulajdonságával kapcsolatban azt mondtuk, hogy az eseménynek a szóban forgó időintervallum legtöbb részintervallumára érvényesnek kell lennie. Ennek a tulajdonságnak nyilvánvalóan nem kell fennállnia az összes részintervallum esetén, mivel a ’Pisti 5-től 7-ig futott’ állítás akkor is igaz, ha Pisti a kétórás intervallumban néhányszor megállt és beszélgetett valakivel, vagy megivott közben egy csésze kávét. A cselekvés, folyamat tehát megszakítható, az esemény ennek ellenére folyamatos marad. Ez azonban nem érvényes az állapotokra: egy állapotnak ugyanis az összes részintervallum esetén érvényesnek kell lennie. A (20) mondat nem lehet igaz akkor, ha volt olyan részintervallum, amikor nem tartózkodtam otthon.

(20) Egész este otthon tartózkodtam.

Az állapotok tehát nem szakíthatók meg: ha az ’egész este’ időintervallumban lenne egyetlen olyan pillanat, amelyre érvényes lenne az ’Csak egy pillanatig nem tartózkodtam otthon’ állítás, akkor a (20) alatti állítás hamis lenne.²

Az állapotokat a folyamatoktól, cselekvésektől még egy tulajdonságuk megkülönbözteti: az állapotok nem tehetők befejezetté. Egy állapotnak kezdő-, ill. végpontja természetesen lehet befejezett. A magyarban például a megtud, megismer, megszeret, meggyűlöl igék egy állapot beálltát fejezik ki. Az állapot időtartamát azonban semmilyen körülmények között nem tehetjük befejezetté. A ’folyamatos – befejezett’ oppozícióban az állapotok tehát nem vesznek részt, következésképp az állapotokat érdemes a valódi eseményektől megkülönböztetnünk.

1.1.5. 10.1.5. A habituális olvasat³

A magyarban az igekötő nélküli igék egy része szokásos, habituális cselekvést is jelölhet: ír, vezet, dohányzik. Az igével jelölt cselekvés az adott időtartományban többé-kevésbé rendszeresen, szokásszerűen ismétlődik. Ez az ún. habituálisaspektus, amely nem azonos az akcióminőségekkel kapcsolatban említett iteratív akcióminőséggel (l. alább): a nyitogat ugyan ismétlődő cselekvést ír le, de ez a cselekvés nem szokásszerű, ezért nem parafrazálható a ’szokott nyitogatni’-val. A habituális olvasatnál azonban ez a parafrázis mindig lehetséges: pl. dohányzik = ’szokott dohányozni’. Az iteratív aspektus rendszeres ismétlődést fejez ki, ezzel szemben a habituális aspektus esetében a rendszeres ismétlődés nem követelmény.⁴ (21) alatt megtaláljuk az eddig tárgyalt aspektuális kategóriákat és a hozzájuk tartozó intervallumtulajdonságokat.

(21) a. állapotok: osztható, nem megszakítható

b. folyamatos: osztható, megszakítható

c. befejezett-tartós: oszthatatlan

d. befejezett-momentán: pontszerű

e. habituális: kiterjedt időszakon át ismétlődő részintervallumok

A progresszív aspektus intervallumtulajdonságának leglényegesebb tulajdonsága pedig két időintervallum egymáshoz való viszonyítása.

Az előbbiek figyelembevételével a (15) ábra az alábbi módon egészíthető ki:

(15′)

1.2. 10.2. Az aspektus kompozicionalitása

Az aspektust a mondat belső időszerkezeteként határoztuk meg. Hagyományosan viszont igeaspektusról szoktak beszélni. Az ige, úgy tűnik, igen sok esetben – és nemcsak a szláv nyelvekben – egyértelműen meghatározza a mondat aspektusát. Ezt tapasztaljuk például az alábbi mondatokban is.

(22) a. Egész este vártunk rád.

b. Sokáig borozgattunk a sarki vendéglőben.

c. Éva felkiáltott.

d. Megjött a vonat.

A vár és a borozgat igék folyamatos aspektusúak, és a (22a,b) mondatok is folyamatos eseményt fejeznek ki. A felkiált és a megjön igék befejezett aspektusúak, és a (22c,d) mondatok befejezett eseményt írnak le. A mondatok aspektusát tehát ezekben az esetekben az ige dönti el. Ez azonban nem mindig van így. Az ír igét tartalmazó alábbi mondatok közül a (23a,b) folyamatos, a (23c,d) befejezett aspektusú, ami többek között azzal bizonyítható, hogy míg a (23a,b) összefér az át névutós időmódosítóval, a (23c,d) viszont nem. És fordítva, míg a (23c,d) mondatok megengedik a határpontra utaló alatt névutós szerkezeteket, a (23a,b) esetén rossz mondatot kapunk. Tehát: Anna több órán át a levelet írta–*Anna egy óra alatt a levelet írta, Anna egy óra alatt hosszú levelet írt– *Anna egy órán át hosszú levelet írt.⁵

(23) a. Anna levelet ír.

b. Anna a levelet írta.

c. Anna írt egy hosszú levelet.

d. Anna több levelet is írt.

Ez vajon mivel magyarázható? És vajon az ír ige milyen szemléletű? Mivel a mondatok alanya minden esetben változatlanul Anna, az aspektuális különbség csak az igei szerkezetnek tudható be. Az ír ige mellett a (23a) mondatban névelőtlen tárgyat, a (23b) mondatban pedig határozott tárgyat találunk. A névelőtlen tárgy és az ír ige összetételszerű, ún. komplexpredikátumot alkot, vagyis olyan predikátumot, amelyben a tárgy egyfajta módosító szerepet játszik. A magyarban ez a szerkezet igen termékeny: újságot olvas, házat épít, tévét néz, rádiót hallgat, autót szerel, ebédet főz. Az ilyen tárgy nem határolja be az ige által kifejezett tevékenységet, nem utal a cselekvés eredményére, szerepe pusztán módosító. A komplex predikátumok mindig folyamatos szemléletűek. Határozott névelős tárgy esetén a cselekvés a határozott névelős tárgy által kifejezett dologra irányul, ez a tárgy azonban nem utal a cselekvés eredményére és ilyen értelemben funkciója nem behatároló. Az ilyen igei szerkezet szintén minden esetben folyamatos szemléletű.

A (23c) mondatban határozatlan tárgy szerepel. A határozatlan névelő az egy számnévhez hasonló funkciót tölt be, és ezzel behatárolja a cselekvést: múlt idejű ige esetén a cselekvés befejeződött és eredményhez vezetett. A (23d) mondatban a több határozatlan számnév szerepel, amely a határozatlan névelőhöz hasonlóan szintén behatárolja a cselekvést. A határozatlan tárgy behatároló funkciója a magyarázata tehát annak, hogy a (23c,d) mondatok befejezett szemléletűek. A kétféle aspektus, mint azt már fentebb jeleztük, a javában határozószóval választható szét (és tesztelhető). Könnyen belátható, hogy csak a (23a,b) mondatok engedik meg a javában határozószót, a (23c,d) mondatok esetén a javában betoldása rossz mondatokhoz vezet.

A (23c,d) mondatokban a határozatlan tárgy ugyanazt a szerepet játssza, mint más esetekben az igekötő. Az igekötő kitétele ilyenkor nem szükséges feltétele a perfektivitásnak, de természetesen előfordulhat az igekötőtlen változattól némileg eltérő kontextusban. (Vö. Anna megírt egy hosszú levelet, majd elment.)

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a (24) mondat aspektuálisan kétértelmű.

(24) Anna levelet írt.

Ha a (24) predikátumát a ’levelet ír’ komplex predikátum múlt idejű alakjaként értelmezzük, akkor a mondat folyamatos aspektusú, ha ellenben a (24) predikátumát az ’egy levelet ír’ múlt idejű alakjának tekintjük, akkor a mondat befejezett aspektusú:

(25) a. Anna egész este levelet írt.

b. Anna levelet írt, elment a postára és feladta.

Ez a kétértelműség azonban csak eredménytárgy esetében lép fel (az eredménytárgy olyan tárgy, amelyet az cselekvés révén hozunk létre), iránytárgy esetében (az iránytárgy az a tárgy, amelyre a cselekvés irányul) a mondat csak folyamatos szemléletű lehet.

(26) Péter tévét nézett.

Mit tudunk ezek után mondani az ír ige aspektusáról? Milyen jellemzést kell kapnia a szótárban? Mivel behatároló funkciójú bővítmény hiányában az ír (és a hozzá hasonló többi igekötőtlen) ige folyamatos aspektusú, a szótári ábrázolásnak is ezt kell tükröznie. Ez vagy úgy érhető el, hogy az ilyen igék lexikailag nem kapnak aspektuális értéket, és a folyamatos aspektus alapértékként (ún. default-értékként) értelmeződik, vagy pedig úgy, hogy ezeket az igéket lexikailag folyamatos igéknek tekintjük. A default-értékként való értelmezés azt jelenti, hogy az ige aspektusa mindig folyamatos, ha a mondatban nincs olyan összetevő, amely az igével kifejezett cselekvést, folyamatot behatárolja, határponthoz kötődővé (határpontossá) teszi.

Folyamatos aspektusú igék esetén a mondat aspektusa az ige bővítményeitől is függ. Ebben az esetben a mondat aspektusa kompozicionális, vagyis az aspektus az ige aspektuális jelentéséből és az ige bővítményeinek szemantikai szerepéből vezethető le.

A bővítmények szerepét a mondat aspektusának meghatározásakor még néhány további tényező bonyolítja. A magyarban például nemcsak az eredménytárgy, hanem néhány más tárgyfajta is befejezetté teheti a mondat aspektusát.⁶

(27) a. ′Vizet hoztam.

b. ′Hoztam ′vizet.

(28) a. ′Kezet mostam.

b. ′Mostam ′kezet.

(29) a. ′Inget vasalt.

b. ′Vasalt ′inget.

A (27)–(29) mondatokban a szórend mellett a hangsúlyok is fontos szerepet játszanak. A hangsúly helyét ’-vel jelöltük. A (27a), (28a) és (29a) mondatokban a számunkra már ismert komplex predikátumok szerepelnek, amelyekről azt mondtuk, hogy mindig folyamatos aspektusúak. A mondatok egy folyamatról szólnak, amely nem implikál állapotváltozást. Állapotváltozásról csak abban az esetben lehetne szó, ha a folyamat sikeresen befejeződik. (Vö. Mari inget vasalt. Mikor látta, hogy hazajöttem, abbahagyta a vasalást.) A (27b), (28b) és (29b) mondatok ezzel szemben befejezett szemléletűek, amit könnyen igazolhatunk megfelelő időmódosító segítségével. Az időmódosítók, mint tudjuk, olyan időhatározók, amelyek az eseményeknek nem a külső, hanem a belső időszerkezetét módosítják vagy határozzák meg. Az időmódosítók vagy tartós, vagy pillanatnyi eseményre utalhatnak. A tartós időmódosítók lehetnek határpontosak (pl. öt órára/órával/óra alatt/órán belül, egy pillanat alatt) vagy határpont nélküliek (pl. öt órán át, egész nap, sokáig). Pillanatnyi eseményekre vonatkozik az egy pillanatra időmódosító, az ilyen események azonban általában csak időpontra utaló időhatározóval (öt órakor) állhatnak.

Könnyen látható, hogy a (27b), (28b) és (29b) mondatok megengedik az egy pillanat alatt időmódosítót, de összeférhetetlenek a cselekvés, folyamat tartósságát kifejező perceken át időmódosítóval. Vajon mi a közös az eredménytárgy és a (27b)–(29b) mondatokban szereplő tárgy között?

Az eredménytárgyas igei szerkezet állapotváltozást fejez ki: a cselekvés révén létrehozunk valamit, ami a cselekvés előtt nem létezett. Állapotváltozással van azonban dolgunk a (27b)–(29b) mondatok esetén is: mielőtt vizet hoztam volna, nem volt víz; a kézmosás eredménye a tiszta kéz, az ingvasalásé a vasalt ing. Az állapotváltozás mindezekben az esetekben két egymást kizáró állapot közötti változást jelent. A változás előtti állapotra a ’ A ’ állapot volt jellemző, a változás utánira pedig az ’A’ állapot. Az ilyen állapotváltozásokat mindig befejezett aspektusú mondatokkal fejezzük ki. Van természetesen olyan állapotváltozás is, amely fokozatos és nem határpontos. Ebben az esetben a mondat folyamatos aspektusú. A kétféle állapotváltozást jól szemlélteti az alábbi két mondat.

(30) a. Anna megszépült.

b. Anna sokat szépült.

A (30a) mondatban az fejeződik ki, hogy Anna korábban nem volt szép, de aztán szép lett. A (30b) mondatban ezzel szemben csak annyit állítunk, hogy Anna szebb lett. A (30a) mondat befejezett, a (30b) mondat folyamatos aspektusú.

A folyamatos aspektusú tárgyatlan igék egy része áltárgyas szerkezettel tehető befejezetté:⁷

(31) a. Sétáltam egyet.

b. Jót úsztam.

c. Nagyot aludtam.

Ezekben az esetekben is a tárgyragos számnév, illetőleg melléknév határolja be és teszi befejezetté a cselekvést, folyamatot.

Végezetül mutassuk be röviden a perfektiválásnak a magyarra jellemző egyéb eszközeit is. Ezek: (a) a számneves tárgyas szerkezetek (pl. (32c)), (b) a határozóragos névszók (pl. (33c)), (c) a számneves alanyi szerkezetek (pl. (34c)), (d) az időmódosítók (pl. (35d)) és (e) az igekötő (pl. (36c)).

(32) a. Levest ettem.

b. Egy órán át (*egy óra alatt) levest ettem.

c. Ettem két tányér levest.

d. Fél óra alatt (*egy órán át) ettem két tányér levest.

(33) a. Józsi futott.

b. Józsi fél órán át (*fél óra alatt) futott.

c. Józsi a szobába futott.

d. Józsi pillanatok alatt (*pillanatokon át) a szobába futott.

(34) a. Víz szivárgott a falból.

b. Öt órán át (*öt óra alatt) víz szivárgott ki a falból.

c. Két vödör víz szivárgott a falból.

d. Öt óra alatt (*öt órán át) két vödör víz szivárgott ki a falból.

(35) a. Lomtalanítottak.

b. Egy héten át (*egy hét alatt) lomtalanítottak.

c. A kerületet teljesen lomtalanították.

d. A kerületet egy hét alatt (teljesen) lomtalanították.

(36) a. A levelet írtam.

b. Fél órán át a levelet írtam.

c. Megírtam a levelet.

d. Fél óra alatt megírtam a levelet.

A fenti példákban az (a)-mondatok egyértelműen folyamatos, a (c)-mondatok pedig befejezett aspektusúak, amit a határpont nélküli (át névutós), ill. határpontos (alatt névutós) időmódosítóval való kompatibilitás jelez. A számneves szerkezetek tárgyas igék esetén az igei szerkezetet (vö. (32c)), tárgyatlan igénél az alanyi főnévi szerkezetet (vö. (34c)) határolják be, ennek következtében az őket tartalmazó mondatok gyakran befejezett aspektusúak. (A számneves szerkezetek nem minden esetben perfektiválnak. Vö. Két macska kergetett négy egeret, Az orvos öt beteget vizsgált.) A határozóragos névszók nemcsak mozgásigék, hanem egyéb igék esetében is perfektiválhatnak: pirosra fest, beteggé tesz, hőssé válik. A (35a,c) mondatokban szereplő lomtalanít ige más hasonló fosztóképzős melléknévből képzett igékkel együtt (pl. érzéstelenít, portalanít, szagtalanít, szúnyogtalanít, zsírtalanít), valamint számos idegen eredetű ige (pl. szinkronizál, galvanizál, telefonál) aspektuálisan kétértelmű. Ez vajon a lexikai reprezentáció szempontjából mit jelent? Vajon különböznek-e ezek az igék az ír típusú igéktől? Úgy tűnik, hogy a folyamatos aspektust itt is default-értékként értelmezhetjük, tehát ha nincs az ige mellett olyan összetevő, amely behatárolná a cselekvést, akkor az ige (és így az egész mondat) aspektusa folyamatos. Ha viszont a cselekvést időmódosító vagy megfelelő főnévi szerkezettel határpontossá tesszük, akkor az igei szerkezet (és ennek következtében az egész mondat) befejezett aspektusúvá válik. Ezeknek az igéknek a lexikai ábrázolásában ezért az aspektusra vonatkozóan nem kell semmiféle információt megadnunk. Ezek az igék az aspektus szempontjából nem kétértelműek, hanem nincsenek meghatározva, azaz „alulspecifikáltak”.

Az aspektus lexikai ábrázolása és a mondataspektus közötti kapcsolatot az alábbi általános elv rögzíti:

Egy lexikailag az aspektusra vonatkozóan nem meghatározott, nem specifikált ige a mondatban folyamatos aspektusú, ha a mondatban nincs behatároló funkciójú összetevő, ellenkező esetben befejezett aspektusú.

Végül, mint sok más nyelvben, az igekötő is lehet a perfektiválás eszköze (vö. (36c)). Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a magyarban az igekötő nem minden esetben perfektivál. Például ha az alapige már perfektív, akkor az igekötő funkciója nem lehet a perfektiválás. Perfektív például a győz, talál, dob, kap ige, az igekötő az ilyen típusú igékhez járulva nem perfektivál, hanem egyéb jelentéselemekkel gazdagítja az alapige jelentését: legyőz, megtalál, bedob, megkap.

Láttuk, hogy a magyarban a folyamatos (pontosabban: az aspektus szempontjából nem specifikált) igék igen gyakran behatároló funkciójú összetevő vagy igekötő segítségével befejezett igei szerkezetté alakíthatók át. De vajon ennek fordítottja is áll-e, azaz a befejezett igék átalakíthatók-e folyamatos igei szerkezetté? A kérdés megválaszolása nem egyszerű. Annyi bizonyos, hogy az igekötős perfektív ige általában mindig perfektív, ha az igekötő az ige előtt áll. Hasonlítsuk azonban össze az alábbi mondatpárokat!

(37) a. A gyerekek átmentek a hídon.

b. A gyerekek éppen mentek át a hídon.

(38) a. A fiúk felmásztak a fára.

b. A fiúk éppen másztak le a fáról.

A (37a) és a (38a) mondat egyértelműen befejezett szemléletű, a (37b) és a (38b) mondatok ezzel szemben progresszív-folyamatos aspektusúak. Úgy tűnik tehát, hogy a befejezett aspektusú mondat bizonyos esetekben átalakítható folyamatos aspektusú mondattá. Az átalakíthatóság azonban a választott elemzés függvénye.

Előbbi megállapításunk ugyanis csak akkor helytálló, ha a progresszív aspektus képzését az igekötővel hozzuk kapcsolatba. Ebben az esetben ugyanis azt mondhatjuk, hogy ha az igekötő az ige után áll és hangsúlyos, akkor az igei szerkezet progresszív aspektusú. Van azonban más megoldás is. Elképzelhető ugyanis, hogy a (37b) mondatban az át névutó, hiszen nincs lényeges különbség az át a hídon és a hídon át kifejezések között. Ez azt jelentené, hogy az át nem az igéhez, hanem a névutós kifejezéshez tartozik. Hasonló a helyzet a (38b) mondat esetében. Ha az utóbbi megoldást választjuk (mindkét megoldás mellett szintaktikai érvek is szólnak), akkor a progresszív aspektus képzése is másképpen fest, és arra a kérdésre, hogy a befejezett igék átalakíthatók-e folyamatos igei szerkezetté, nem-mel kell válaszolnunk.