A lélektan története Pléh, Csaba a lélektan története

9.6. A pszichológiatörténet-írás átalakulásai

9.6.1. Információs robbanás és interdiszciplinaritás

Az információs robbanás a pszichológia önreflexióját sem hagyta érintetlenül. Továbbra is gazdagodik a klasszikus szövegek internetes szövegtára, a Clas- sics in the History of Psychology (http://psychclassics. yorku.ca/). Emellett igen sok szöveg vált elektronikusan elérhetővé. Az Amerikai Pszichológiai Társaság, az APA 220 történeti érdekességű könyvet is elektronikusan hozzáférhetővé tett ún. print on demand szolgáltatással (http://search.apa.org/pub- lications?query=&facet=&pubtype=books&sec- tion=printondemand).

A publikációs szokások is gazdagodnak. A két pszichológiatörténeti lap mellett egyre több történeti munka jelenik meg a filozofikus pszichológiai lapokban, például a Theory and Psychology, a Philo- sophy and Psychology hasábjain.

Két nagy konferenciasorozat mutatja, hogy az interdiszciplinaritás az önreflexióban is döntő. Európában a European Society of the History of Human Sciences (ESHHS) 2009 júliusában Budapesten már a 28. kongresszusát tartotta. A hasonló amerikai társaság, a History of the Social/Behavioral Sciences – vagyis Viselkedés- és Társadalomtudomány-történeti Társaság – szintén a szakmaközi elkötelezettséget tükrözi. 2009 nyarán a 41. kongresszusát tartotta Pennsylvaniában.

9.6.2. Professzionalizáció

Az utóbbi két évtizedben a pszichológiatörténetírás is professzionalizálódott. Ez részben azt jelenti, hogy a tudománytörténet-írás egészéhez hasonlóan az oktatási célokból, kötelességből vagy egyéni érdeklődésből erre specializálódott pszichológusok mellett, sőt többnyire helyett, megjelentek a történészek, akik a levéltári kutatás, az elsődleges forráselemzés módszereivel felvértezve tényleges oksági rekonstrukciókat valósítanak meg egyes korokról és irányzatokról. A könyv elején említett hármas beágyazás – intellektuális, társadalmi, személyi – levéltári kutatásokkal, oral history módszerekkel kerül alátámasztásra.

Emellett folytatódik a Kuhn-paradigma (1970; 1999) fogalmának pszichológiai megjelenése és értelmezése óta kialakult érdeklődés a tudománytörténet és tudományfilozófia elméleti modelljeinek beemelésére a a pszichológiatörténet-írásba. Ez egyszerre jelent esszéisztikusan kifejtett nagy modelleket és részletes érvelést az ún. erős program mellett, mint Kusch (1996) munkáiban. Az erős program lényege, hogy maguk a tudományos elméletek is mint társadalmi tények érdemelnek teljes rekonstrukciót, a kutatók szellemi világát beágyazva koruk teljes érdekhálózatába. Mindez azt is eredményezi, hogy a pszichológia a mai tudománytörténet-írás érdeklődésében bekerült a fővonalba. Ez nálunk nincs így: a létező hazai tudománytörténeti tanszékek szakmai profilja a pszichológiát nem kezeli tudományként.

Ez a professzionális, újmódi tudománytörténetírás is megtalálta az eredetileg pszichológiai hátterű művelőit, akik eredeti módszertani készségük és ez emberi sorsok iránti érzékenységük teljes tárházával közelítenek a tudománytörténethez.

Megvan még azonban a klasszikus történetírás is. Ennek egyik változata a személyes, szinte anek- dotikus tanúságtétel, amit ma az tesz különösen aktuálissá, hogy a hatvanas évek nagy mozgalmai, elsősorban a kognitív pszichológia doyenjei mára emerituskorba értek, s szükségét érzik az önreflexiónak. George Mandler (2002) könyve jól példázza e megközelítés erényeit s korlátait. Mandler is, mint oly sokan mások a 20. század második felének amerikai újítói közül, közép-európai, osztrák zsidó emigráns, szlovák s magyar rokonokkal, aki a háború alatt mint kihallgató tiszt ért amerikaivá. Megkapó a bemutatott családtörténet, a személyes vallomás az osztrákságról mint ízlés- és preferenciaszervezésről, s forrásértékű a figyelmeztetés: a belső amerikai fejlődés mögött sok európai hagyomány és sors is kereshető. Ez a hitvallás Mand- ler egész élete során megmarad, nemcsak állandó német és osztrák kapcsolataiban, hanem például saját pszichoanalízisében is, valamint a földalatti kommunistaságtól a humanista szocializmusig tartó baloldali elkötelezettsége történetében.

A szellemi fejlődés fontos emberi érzékeltetése mellett izgalmas, ahogyan Mandler érezteti, a beha- viorista szocializáció, a Hull-iskola, a tesztszorongás kutatása, Hempel bécsi körös hatása a kognitív mozgalomhoz való csatlakozásban nem akadályok voltak, hanem szinte szerves átvezetések. Ezt a viszonylagos folytonosságot bemutatják a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i részlegén a pszichológia tanszék formálódásával kapcsolatos anekdoták is: ez a kognitív fellegvár, Norman, Lindsay, Rumelhart, a Mandler házaspár, Liz Bates s mások bástyája, ahol később Richard Atkinson is vezető szerepet játszott, eredetileg Skinnert, majd másodjelöltként Osgoodot hívta volna tanszéket szervezni. Mandler dicséretes őszinteséggel bevallja, hogy számára ez nem valamiféle furcsa mozzanat, hanem természetes fejlődés volt. Vagyis olyan képet kapunk éppen egy résztvevőtől, amely a klasszikus paradig- maváltás-modelleket sokkal ironikusabban kezeli, több folytonosságot, s ugyanakkor természetes nemzedékváltást lát benne. A tudománypolitikus Mandler sok gúnyos dolgot elmond a Kaliforniai Egyetem belső világáról, beleértve olyan anekdotákat is, mint a kisebbségek integrációjának nehézsége – kevés volt a potenciális fekete tanár – vagy a diáklázadások szellemi jelképének, Marcusénak tartózkodásáról a szerepvállalástól. Megkapja a magáét a pszichológusszakma is. Sokat megtudunk a nagy hatalmú APA belső korrupciójáról is. Mand- ler mint tapasztalt egyetemi vezető vázolja, hogy a klinikaipszichológus-képzésnek az orvosi, s nem a bölcsész fakultásokon a helye, miközben szar- kasztikusan bemutatja, mennyire tekintélyelvűbb, a tanszékvezetést hitbizománynak tekintő, néme- tesebb az amerikai orvoskarok világa, szemben a többi kar szabadabb tanszéki szerveződésével. Van azonban a szakmai és egyetemi vezetőnek pozitív üzenete is. Példákon mutatja be, milyen veszélyeket is jelent az egyetemek új, tömeges, korporatív modellje, hogyan hat ez a minőség ellen, milyen indokolatlan, nem valós piacon alapuló az egyetemi „vándor adminisztrátorok” jövedelme, s menynyire nevetséges, az értékek ellen ható növekvő szerepük, hogyan veszélyezteti az állandó gyakorlatiasság az egyetem eredeti, a tudást fejlesztő és megjelenítő funkcióját.

A hagyományos pszichológiatörténet-írás a tankönyveiben is tovább él. Megjelenik ugyanakkor magában a tankönyvírásban is a történet mind személyileg, mind társadalmilag beágyazottabb kezelése. Hergenhahn (2008), a sikeres tankönyvszerző – tanulásról és személyiségről voltak sokat használt tankönyvei – történeti tankönyvének ötödik kiadásában főként a tartalmi horizontokban újít. A tankönyv személyek és irányzatok köré szervezi az anyagot, de több a nő, több a nem angolszász. Beágyazottságában pedig kevésbé marad meg a klasszikus, „először filozófia, aztán pszichológia” képnél, még Wittgenstein is feltűnik a tankönyvben.

Schultz és Schultz (2008) először 1975-ben megjelent, vagyis három évtizedes, igen sikeres tankönyvének kilencedik kiadása hagyományos tankönyv. Kis filozófiai előzmény s élettan-történeti háttér nyomán Wundttal indít, s klasszikus módon az iskolák köré szervezi az anyagot. Két új vonása alakult azonban ki a több mint negyed század során, amelyek jól mutatják, hogy a klasz- szikus közelítést is megtermékenyíti a komplexebb tudománytörténet-írás, még ha ettől nem is válik paradigmafetisisztává vagy szociális konstrukcio- nistává. Az egyik mozzanat a gazdagabb társadalmi beágyazás. Az intelligenciamérés és a társadalmi diszkrimináció kapcsolata, a klinikai lélektan születése s az egyes szerzők életmódjának érzékeltetése (beleértve William James nyakkendő-használati szokásait) mind új vonások. Érződik bennük az, hogy Duane Schultz időközben elsősorban az amerikai polgárháború korszakából származó történeti életképek sikeres szerzőjévé nőtte ki magát. A másik újító mozzanat szintén az életközeliség. A jelentős mozgalmakat és szerzőket rövid, de mégiscsak életteli eredeti szövegek képviselik. A tankönyvírás az új pszichológiatörténetből mára elsősorban a szociális-emberi, kontextuális mozzanatot veszi át.

Ez nem triviális kérdés, hiszen Leahey (1987) tankönyvével elindult egy elméletorientált megújulás is, amely a paradigma s a tudományos normák köré szervezve törekedett megújításra. Ez az elméleti igény is folytatódik, monográfiákban is. Green- wood (2004) munkája az elméletorientált, mégis tényérzékeny modern történetírás kiváló példája arról, hogy hogyan tűnt el a szociál- a szociálpszichológiából, hogyan követi az amerikai társadalomlélektan a módszertani individualizmust. A wundti néplélektant tárgyaló rész igen részletesen oszlatja a szakmaiatlan tévhiteket, kezdve attól, hogy Wundt elvileg ellenállt volna a kísérletezésnek magasabb jelenségeknél, odáig, hogy valami triviális értelemben lett volna Wundt pszichologista. Gazdag képet kapunk, intellektuális feszültségekkel. A mai szóhasználatot visszavetítve, meglátjuk, menynyire kizárólagosan reprezentációs tudomány volt a német alapító számára a néplélektan, szemben a kommunikációs-interakciós szociálpszichológiával, s így mennyire hasonlított az éppenséggel Wundt által kissé lebecsült szociológia francia kezdeteihez, Durkheimhez. Ezt a wundti néplélektant részleteiben a változás érdekelte.

A néplélektan Wundt számára elsősorban kulturális fejlődéstudomány, mely ugyanakkor az állandó változás közben egyetemes mentális törvényeket szeretne felmutatni. Nem véletlenül tartja Cole (2005) a modern kulturális pszichológia előfutárának. Ezért is furcsa, hogy Greenwood alapos elemzés közben nem vesz észre két hiányt. Wundt néplélektanában nincsen reflexió sem a darwinista kultúraelméletekre – pedig ilyen a pszichológiában is jócskán volt, például Stanley Hall munkáiban –, sem a néplélektani vállalkozást egészében megkérdőjelező Dilthey (1894; 2004) gondolataira, aki magát az oksági modellt nem tartotta helyesnek kiterjeszteni a történeti folyamatokra.

Sacha Bem és Huib Looren de Jong (2006) az európai ízeket képviseli. A holland pszichológiatörténészek számára az „elméleti” bevezetés elsősorban két mozzanatot jelent. Fogalmi szinten a pszichológiatörténet-írás összekapcsolása a neo- pozitivizmus meghaladásával és a Kuhn köréhez kapcsolódó újításokkal. Tartalmi szinten pedig a kognitív kérdéskörben a pszichológia, a tudatfilozófia és a test-lélek kérdés komoly elemzése jellemzik őket. Megközelítésük liberális, de világosan exponálja a kérdéseket, amelyek a megismerés interdiszciplináris elemzésében rejlenek. A „népi pszichológiát” például úgy merik a szerzők beemelni a pszichológiatörténeti diskurzusba, hogy a különböző redukciókat, a neurális kiiktatástól a pragmatikus, társalgáselemző és a konnekcionista alternatívákig egyaránt bemutatják.

A mai pszichológiatörténet-írás egyik vezető vitakérdése lassan negyedszázada, Kurt Danziger (1990a) úttörő munkái óta a deheroizálás. Igencsak hasonlóan a politikatörténethez, a különböző pszichológiatörténeti értelmező „izmusok” (társas konstrukcionizmus, dekonstrukcionizmus) mind rámutatnak arra, hogy maguk a hősök és alapítók megkonstruált entitások, melyek az utókortól származnak. Lehetünk magunk is kritikusak ezzel a kriticizmussal szemben, de akármi legyen is saját dekonstruáló hajlandóságunk, az az új történetírásnak is alapvető kérdése marad, hogy mi teszi a kiválóságot, hogyan születik a szakmai siker, legyen szó emberekről, fogalmakról vagy intézményekről.

A Robert Sternberg (2004) által a pszichológia egységéről szerkesztett kötet jellegzetes példája ennek az új tudatosságnak. Tíz fejezet tekinti át az elméleti és történeti kérdésektől az alkalmazások sztenderdizálásáig azt a kérdést, vajon egységesíthető-e a mai lélektan, és hogyan jelenik ez meg például az alsóbb évesek oktatásában. Vajon a sokféle hang s a vidám deheroizálás közepette nem kellene-e egységes világképeket is tanítanunk? A történeti elemzésnek kiinduló és visszatérő mozzanata nála a már említett toleráns optimizmus. A tíz fejezet ezt a mondandót bemutatja az Amerikai Pszichológiai Társaság szervezettörténetében, az oktatási programokat elemezve, kitérve a fogalomtörténetre, olyan szerzőkkel, mint Arthur Staats, Gardner vagy Kimble. Az ilyen elemzések érdeme, hogy megmutatják, maguk a szakma művelői is válhatnak reflektív történészekké.

Az Ash és Sturm (2009) szerkesztette kézikönyv jellegzetes példája az új történetírásnak. Törekvése, hogy a köznapi élet és a szakmai pszichológia közti kapcsolatokat tárja fel. Nem véletlen, hogy egyik nagy témája a szabad akarat mint filozófiai és tudományos téma. A másik nagy csokor a self kérdése. Az igazán friss mozzanat azonban a pszichológiai eszközök értő elemzése. Ebbe beletartozik a mérőeszközök története (Gudlach, Gigerenzer), de az olyan jelenkor-történeti témák is, mint az agyi képalkotás vagy a tükörneuronok konceptuális jelentősége a mai pszichológiában.

Danziger (2008), a mai elméletorientált pszichológiatörténet-írás doyenje tovább folytatja részletes elemzéseit. Új kötetében az emlékezetkutatás fogalomtörténetét mutatja be. Sajátos társadalmi beágyazást követő stílusában az anyagot olyan kérdésekbe rendszerezi, mint az emlékezet egyéníté- se és társas modelljei, az emlékezet elhelyezése, emlékezeti fajták, a metaforák legyőzhetetlensége az emlékezetkutatásban, az igazság és az emlékezet viszonya, idői énmegőrzés. Izgalmas fogalmi elemzéseket kapunk, amelyek nemcsak az eszmetörténész, hanem a kísérleti kognitív pszichológus számára is érdekesek.

Az erős program pszichológiai alkalmazása közben a szakmaiság és a tudománytörténeti erős program ellentmondásai is felszínre kerülnek. A Dalton és Evans (2003) szerkesztette kötetben például a sok társadalmi felejtés érzékeny elemzése mellett igen provokatív fejezetek is helyet kapnak, pontosan az erős program és a pszichológiatörténet összekapcsolása révén. Poppelstone világosan szembeállítja egymással a hagyományos lineáris pszichológiatörténet-írást s a leplező szándékú Foucault-követők szemléletét, mely utóbbiban minden gyakorlati pszichológiai fejlemény csak ideológia, megrontás és szolgaság. Poppelstone az intelligenciatesztek példáján mutatja be, hogy a Foucault-hívők nemcsak hogy nem pszichológusok, s nem szeretik a szakmát, hanem éppenséggel a tényekre is érzéketlenek. Kiderülnek azonban

Poppelstone saját korlátai is. Miközben a science studies mozgalmat bírálja, úgy tesz, mintha nem lenne harmadik út. Vagy ideológiai kritika van, vagy hagyományos lineáris eszmetörténet. A magyarázó tudománytörténet-írás kimarad perspektíváiból.

Mindez azt is mutatja, hogy az „új történet” több szempontból érdekes és releváns nemcsak az antikvárius pszichológusok számára. Rámutat ugyanis arra, hogy saját szakmánk több szempontú eszmetörténeti rekonstrukciója egyben támpont arra is, hogy mit tud adni a pszichológia a társadalmi-történeti változások elemzéséhez. A saját történet feltárása egyben esettanulmány is – összes buktatóival és megoldatlanságaival – a „nagy történelem” megértéséhez.

Ilyen elemzések nálunk is születtek már. Mészáros Judit (2009) egyik oldalról a pszichoanalízis budapesti iskolájának szemléletét mutatja be. Megtudjuk, miben mond ez az irány újat az analitikus technikában s a csecsemőfejlődés vizsgálatában. Ugyanakkor számos levéltár alapos feltárására épülő történeti munka is ez, mely a közép-európai, elsősorban magyar pszichoanalitikusok s amerikai, ausztrál stb. segítőik küzdelmét mutatja be – nyolcvan oldal csak az iratokat tartalmazó függelék – a fasizmus előli emigráció nem könnyű folyamatában.

9.7. Kulcsfogalmak

5.31. táblázat -

agyi képalkotás	infokommunikációs technológiák	pszichológiai magyarázat
epigenezis	innátizmus	redukcionizmus
evolúciós pszichológia	kognitív tudomány	társas elme
exaptáció	neurális verbuválás	tükörneuronok
genetikai magyarázat	az „okos csecsemő”

9.8. Szakirodalmi eligazító

A könyv egészében hivatkozott magyar nyelvű pszicho- könyv alakban is megjelent: Szöveggyűjtemény a kísérleti lógiatörténeti szöveggyűjtemény kisebb kiegészítésekkel pszichológia történetéhez. Budapest: Osiris.

Pléh Csaba és Győri Miklós szerkesztésében 2004-ben
6. fejezet - Kulcsfogalmak

agresszió: Fajtárs elleni támadó viselkedés.

agyi képalkotás: Az agyrészek eltérő mágneses tulajdonságainak, illetve anyagcsere-folyamatainak (oxigén- és cukorfelhasználás) műszeres elemzésén alapuló képek az agy anatómiájáról s feladatok közbeni működéséről.

alaki minőségek: Machtól és von Ehrenfelstől eredő fogalom az észlelés formai szervező elveinek magyarázatára. Jellemzői az összegfelettiség és a transzponál- hatóság.

alaklélektan: Szűkebb értelemben a Berlini Egyetem köré csoportosult pszichológusok elmélete az egészek elsődlegességéről és az észlelés és az egészleges szerveződés vezető szerepéről. Tágabb értelemben a tízes években kialakult különböző irányzatok összefoglaló neve, melyek mind az egészleges- séget állítják előtérbe.

állandóság: 1. Az észlelés invarianciái az ingerfeltételek változása mellett; 2. [Piaget] átfogó vonások, pl. a mennyiség és a számszerűség invarianciája a mintázat változásai közepette.

álomfejtés: Sigmund Freud 1900-ban megjelent művében bemutatott eljárás, mely a tudattalan szerveződés minőségi posztulátumait és a pszichoanalitikus szimbolizációs tant legvilágosabban kifejti.

appercepció: A német filozófiai pszichológiai (Herbart) és kísérleti hagyományban (Wundt) egyaránt központi fogalom, mely az érzéki integrációt, a tapasztalatokkal összevetést s a figyelmi szelekciót foglalja magában. Mai megfelelője részben a figyelmi szelekció részben az elvárások perceptuális hatása. appetitív szakasz: Wallace Craik (1918) és a mai etológia felfogásában az ösztönös viselkedés elő-

készítő szakasza, mely a tapasztalat számára nyitottabb, mint a konszummatív szakasz, és így mó- dosíthatóbb is. archetípus: C. G. Jung felfogásában az emberi faj kollektív tudattalan szerveződésében megjelenő kultúrákon és korokon átívelő ismétlődő élmény- és szimbólummintázatok.

architektúra: A mai kognitív tudományban a megismerő rendszerek lassan változó, viszonylag stabil, a megismerés kereteit adó elrendezése, mely például az emlékezeti tárak jellegét s a bennük érvényesülő leképezési módokat adja meg.

asszimiláció-disszimiláció: Az

anyagcsere beépítési és leépítési folyamatai, melyek szembenállását Hering a színlátásban s más élménymódokban érvényesülő pszichológiai oppozíciók alapjának tart.

asszociáció: Képzettársítás; a modern pszichológia egyik alapvető folyamata. Alapkérdés, hogy tud-e minden megismerési szerveződést magyarázni, vagy kell-e mellette feltételeznünk organizációt és szabályokat is.

asszociációs metaposztulátumok: Alapelvek, melyek szerint a mentális szerveződés kisszámú kapcsolatképző elvre (érintkezés és hasonlóság) vezethető vissza, s a bonyolultabb szerveződés sok asz- szociációval magyarázható meg.

atletikus alkat: Kretschmer alkattanában az izomzat és a csontok fejlettsége mellett a viszkózus temperamentum jellemzi.

attitűd: Beállítódás, illetve tartósan érvényesülő érzelmi és viselkedési tendencia, készenlét. Típusait s meghatározóit a szociálpszichológia vizsgálja.

autoritáriánus személyiség: Adorno és munkatársainak kategóriája a tekintélyelvű etnocentrizmusra s a minden-vagy-semmi gondolkodásra hajlamos személyiségre.

Bartlett-paradigma: Az emlékezetkutatás Frederic Bartlett elindította irányzata, mely az értelmes emlékezésre, a természetszerű kutatásra s az elemekkel szemben a séma alapú emlékezeti szerveződésre helyezi a hangsúlyt.

beállítódás: Készenlét valamilyen típusú viselkedésre megfelelő ingerhelyzet és kontextus megjelenése esetén.

behaviorizmus: Az amerikai pszichológia vezető irányzata 1920 és 1960 között, mely szigorú változataiban azt hirdeti, hogy a lelki jelenségek csak a viselkedéssel kapcsolatosak, míg enyhébb, módszertani változataiban azt, hogy a lelki élet csak a viselkedésre támaszkodva kutatható. beleélési (empátiás) elmélet: Mások lelki jelenségeit úgy értjük meg, hogy beleéljük magunkat a helyzetükbe. A T. Lippstől származó felfogás mai változataiban mint szimulációs elmélet jelenik meg.

belső beszéd: A beszélőszervek vagy a beszédtervező kérgi központok izgalma gondolkodás közben. Kutatói vagy ennek fiziológiáját, vagy funkcióját és keletkezését elemzik.

belső gátlás: Elsőként Szecsenov bevezette fogalom az idegrendszer belső folyamataiból eredő gátlásra. Pavlov rendszerében lesz kitüntetett szerepe.

ciklotim alkat: Kretschmer alkattanában a kerekded, zsíros testfelépítésű, piknikus alkatnak a hangulatszabályozás köré szerveződő mániás-depresszív temperamentum felel meg.

csoportlélek: A kezdeti spekulatív szociálpszichológia (néplélektan), később pedig McDougall kulcsfogalma, mely szerint az embercsoportok maguk a lelki jelenségek hordozói.

csoportszerkezet: A szociálpszichológia egyik alapkérdése, hogy a csoportban érvényesülő hatalmi, kommunikációs és érzelmi viszonyok hogyan befolyásolják a csoport hangulatát és hatékonyságát.

daruk: D. Dennett megfogalmazásában az ember létrehozta kulturális szerveződések visszahatása saját fejlődésére.

darwini, skinneri és popperi lények: D. Dennett koncepciója a különböző szelekciós terek jellemzésére. A darwini lények életükkel játszanak, a természetes kiválasztásban a szelekció tétje a túlélés, a skinneri lények számára a szelekció a tanulás világában is megjelenik, s adaptív szokásokat alakít ki, míg a popperi lények a nyílt viselkedéses tanulást is lerövidítik, gondolatban s elméleteikkel versengve választják ki „fejben” a viselkedési módokat.

dedukció: Az általánosból az egyesre történő következtetési mód. dinamikus elmélet: 1. Woodworth felfogása a motiváció központi szerepéről és a viselkedés magasabb egységeiről mint a pszichológia alapjáról. 2. A mélylélektani iskolák egyik elnevezése, mivel ezek is a motivációs meghatározottságot hirdetik és keresik. 3. A mai kognitivizmus irányzatai, amelyek a megismerés idői kibontakozását és a kölcsönhatásban levő tényezőket hangsúlyozzák rögzített szimbólumok helyett.

dinamikus pszichológia: lásd dinamikus elmélet

diszkriminációs tanulás: Olyan tanulási helyzet, ahol az állattól a megerősítés függvényében két inger (pl. kör és négyzet) következetes megkülönböztetését várjuk el.

diszpozíció: A pszichológiában viselkedési készenlét. Felkészültség arra, hogy bizonyos feltételek bekövetkeztekor a szervezet bizonyos módon reagáljon. Részletes

elméletét a logikai behaviorizmus dolgozta ki. drive: Késztetés; Woodworth dinamikus elméletében bevezetett fogalom, a motiváció pszichológiájának alapfogalma. Olyan feszültség, amely saját megszüntetését eredményező viselkedésekhez vezet.

Ebbinghaus-paradigma: Az emlékezetkutatásnak az a megközelítése, amely szigorúan ellenőrzött kísérleti helyzetekben többnyire értelmetlen anyagok mechanikus megtanulását vizsgálja, legfőbb terepe a laboratórium, s legfőbb magyarázó elve az asszociáció. A Bartlett-paradigma áll vele szemben a maga értelemcentrikus és kon- textuális kutatási stílusával. égi fogantyúk: Daniel Dennett kifejezése azokra a megoldásokra, amelyek a darwini szelekció mechanikus, vak erői mellett valamilyen értelmi befolyásolót és célirányosságot is feltesznek az evolúció folyamatában.

egocentrikus beszéd: Piaget felfogásában a kisgyermek csak magának szóló, nehezen érthető beszéde. egocentrizmus: Piaget felfogásában a kisgyermek kiinduló önközpontúsága, melyet fokozatosan vált fel a decentráció.

életszellemek: A középkori felfogásban a testi működéseket szervező kicsiny, szellemi tulajdonságokkal is felruházott vér elemek. Descartes- nál már elvész lelki természetük, s az idegrendszer működéséért felelős vérelemek lesznek belőlük.

elhárítás: Magatartási mechanizmus a pszichoanalízis felfogásában, melynek lényege a feszültségkeltő gondolatok kiszorítása a tudatból. elme reprezentációs elmélete: J. Fodor és más mai kognitivisták felfogása arról, hogy mentális világunk vélekedések és vágyak sokaságából áll, s mind magunk, mind mások megértésének alapvető kerete a hiedelmek (vélekedések) tulajdonítása.

elmefilozófia: A mai filozófia és a filozófiai pszichológia érintkezési területén kialakult diszciplína, amely az elme természetének (pl. test-lélek viszony), a tudás szerveződésének és az általánost megismerő alanynak a legáltalánosabb törvényszerűségeivel foglalkozik.

emergens evolucionizmus: A fejlődés során a magasabb szerveződési szinteken új minőségek jönnek létre. emlékezeti dob: Emlékezeti anyagok időzített s váltakozó bemutatásának eszköze. Eredetileg egy forgó hengerre (dob) helyezett sokszögű palástot mozgatott egy óramű, s így egy ablakon át egyszerre mindig csak a palást egyik felszínén lévő inger volt látható. Ma természetesen elektronikus úton is megoldható ugyanez.

empiricizmus: A tapasztalat mindenhatóságában való hit az emberi elme felépítését és a tudományos megismerést illetően. empirizmus: 1. Az elme tapasztalatelvű értelmezése. 2. A tudományos vizsgálódás előítéletektől mentes tapasztalati metodológiája.

Én: A pszichológia történetében többféle módon kezelik. 1. A klasszikus racionalizmusban a szilárd, biztos kiindulópont; 2. az empiristák megkérdőjelezik realitását (Hume), s ezt a vonalat folytatja a kísérleti pszichológia, amikor az Én-t visz-szavezeti a testvázlatra és egyéb konstruktumokra (Con- dillac, Mach); 3. a pszichoanalitikus felfogás fejlődési összetevőit hangsúlyozza; 4. a szociálpszichológia s a Vigotszkij-iskola pedig az interakciókból való keletkezését, megkonstruálását.

epifenomén: Kísérőjelenség; a tudat olyan felfogása, mely szerint az nem lép be a világ oksági magyarázatába, csak kíséri az életfolyamatot.

epigenezis: A fejlődés közbeni kibontakozás elmélete. A modern pszichológiában az a feltevés, hogy a genetikai alapon kialakult viselkedési mintázatot befolyásolja a tapasztalat, illetve tapasztalat szükséges hozzá.

értelmezés: A pszichológia hermeneutikai felfogásának kiindulópontja, mely szerint a pszichológiának mellérendelő vagy kizárólagos módon az oksági gondolkodás mellett a szemantikai rekonstrukció, a jelentésviszonyok feltárása is alapfeladata.

érzékelés: A világ érzéki leképezése. érzet: Az érzéki leképezés egység. Nagy vitakérdés, mennyire elemiek, atomisztikusan építkezőek érzeteink, s van-e alap a nyers, értelmezetlen érzet feltételezésére, vagy minden érzékelés egyben értelmezés is.

etnometodológia: Garfinkel, Sacks s mások irányzata, amely a társadalomtudomány alapvető céljának a naiv emberek (etno) által a társas viselkedés értelmezésére használt eljárások (metodológia) rekonstrukcióját tartja.

etogenikus elmélet: Rom Harré elindította felfogás a mai pszichológiában, amely a szociális viselkedés rejtett szabályainak rendszerezett leírására törekszik.

etológia: Az állati viselkedés egységeinek és meghatározóinak evolúciós vizsgálata. Lorenz és Tinber- gen nyomán alapvető kérdése a fajspecifikus viselkedésformák jellemzése.

eugenika: Az ember genetikai jobbításának mozgalma. Elindítója Francis Galton volt. Passzív formái tanácsadást, aktív, igen vitatható formái fogyatékosok sterilizálását jelentették. evolúciós elmélet: Charles Darwin által megfogalmazott s a modern genetika felfogásával kiegészített elképzelés, mely szerint az élő fajok a természetes kiválasztódás algoritmikus mechanizmusai révén alakultak ki, s állandó változásban vannak.

evolúciós pszichológia: Az evolúciós

elmélet gondolatmenetét alkalmazó pszichológiai irányzatok újabb elnevezése (a kilencvenes évektől). A felfogás azt hangsúlyozza, hogy minden lelki jelenségben, az élmény- és viselkedésmódok szerkezetében tetten érhetőek az emberelődök környezeti alkalmazkodási és szociális szokásai, és az evolúciós gondolkodás magyarázatot ad a mai lelki jelenségek felépítésére.

exaptáció-adaptáció: A szigorúan beváláson és alkalmazkodáson alapuló evolúciós magyarázatok mellé Gould és Vrba beillesztik az evolúciós melléktermékeket (exaptáció), melyek kialakulására nem irányult közvetlen szelekciós nyomás, ezek

csak egy szelekciós helyzet melléktermékeként jöttek volna létre. extraverzió-introverzió: C. G. Jung személyiségelméletében a legalapvetőbb dimenzió, mely a külvilágra irányultságot, illetve a befelé fordulást tükrözi.

fajspecifikus viselkedés: Az etológia kulcsfogalma; az egyes fajokra jellemző tipikus viselkedésformákat értik rajta. faktor: A sok változó korrelációs ösz- szefüggéseinek elemzése során feltárt mögöttes magyarázó tényező. Felettes-én: Freud felfogásában a szociális elvárások és büntetések belsővé tett leképeződése a személyiségben.

felszólító jelleg: Kurt Lewin felfogásában az ingerjellemzők és a személy meglévő elvárásrendszerének kölcsönhatása. Ez szabja meg, hogy egy adott személy számára mi fontos a környezetből, ugyanakkor azt is megadja, hogy egy adott inger elsősorban milyen motivációs rendszereket mozgósít.

fenomenológia: Jelenségtan; a pszichológiában azok az irányzatok, amelyek az oknyomozó kísérletezés helyett a belső világ közvetlen adott voltából indulnak ki. feszültség: A szervezet mentális készenlétei és a helyzet, a lehetőség közötti diszkrepancia megjelenése. Az alaklélektanban és P. Janet pszichológiájában alapvető szerepet játszik.

figurális utóhatás: Egy alakzat észlelése befolyásolja egy későbbi alakzat észlelését.

folyamat pszichológia: Brentanóra visszavezethető pszichológiai irányzatok, melyek a tartalommal, a mentális reprezentációval szemben a reprezentáció kialakulását s benne az elme aktivitását hangsúlyozzák.

forgatás: Mentális képzetek összevetése egy, a kialakításukkor látotthoz képest elforgatott képpel.

frenológia: Koponyadudortan; F Gall és mások elképzelése arról, hogy a mentális működések elemi képességek megnyilvánulásai, melyek mindegyike meghatározott agyrészhez kötődik, s a felette lévő csontos koponyafelületet kinyomja.

funkcionális autonómia: G. Allport és mások elmélete, mely szerint a motivált cselekvés eszközszerű lépései maguk is célokká válhatnak (pl. az újságolvasás maga is örömforrás lehet).

Galton-paradigma: F. Galton nevéhez fűződő gondolkodásmód, mely az egyéni különbségeket az intellektuális teljesítményben egyetlen tényezőre (általános intelligencia) vezeti vissza, s ezt alapvetően genetikailag meghatározottnak tartja.

generatív nyelvtan: N. Chomsky elindította irányzat a hatvanas évektől, mely a nyelvben központi szerepet tulajdonít a nyitott, kreatív mondattannak, s a nyelvtani forma alapvető mozzanatait veleszületett szerveződésekre vezeti vissza. genetikai magyarázat: A pszichés vonások visszavezetése genetikai alapokra.

genetikus pszichológia: 1. A fejlődési folyamatokkal magyarázó pszichológiai elméletek összefoglaló neve. 2. Brentano felfogásában a lelki jelenségek oki meghatározóinak elemzése, mely másodlagos a rendszerező kategória elemzését adó leíró pszichológiához viszonyítva.

Haeckel-elv: Biogenetikus elv, mely szerint az egyedfejlődés megismételné a törzsfejlődést. hely-elmélet: A hallásban az a felfogás, mely a hangmagasság észlelését a belső fülben a különböző ingerelt

helyekhez kapcsolja. Általánosabban azok az elméletek, amelyek az észlelés minőségeit jellegzetes idegrendszeri helyekhez kapcsolják.

hermeneutika: A megismerés lényegi módjának a jelentésbeli viszonyok rekonstrukcióját állító felfogás. A pszichológiában a kauzális felfogással szembeállított szellemtudományos nézetek vezérelve.

homogén gátlás: Ranschburg Pál leírta jelenség, mely szerint az egynemű ingerek tanulása nehezebb.

hormikus pszichológia: W. McDougall felfogása a motívumok és a célszerűség alapvető szerepéről a lelki életben.

humanisztikus pszichológia: Összefoglaló elnevezés azokra a mai személyiség-lélektani és pszichoterápiás irányzatokra, amelyek az ember determináltsága helyett a magasabb célokra és személyes integritásra törekvést emelik ki.

iatrokémia: A kora újkori orvoslás olyan irányzatai, amelyek a mechanikai helyett a kémiai szemléletet állítják előtérbe. idea: Képzet, gondolat.

individuálpszichológia: Adler mélylélektani felfogása, mely az egyén kompetenciára törekvését s versengést állítja előtérbe a lelki jelenségek meghatározásában.

indukció: Az egyedi ismeretekből kiinduló lépésenkénti tudásszerzés.

infokommunikációs technológiák: A modern internetes és mobiltechnológiák.

információelmélet: Az információ fogalmát előtérbe állító felfogások. Klasszikus formája a Shannon megfogalmazta matematikai információelmélet, mely a jelek bejósolhatósá- gát és statisztikai viszonyait állítja előtérbe.

innátizmus: A velünkszületettség elve; Descartes munkásságától kezdve a racionalista filozófiák kiinduló tézise.

intencionális pszichológia: Azok a pszichológiai irányzatok, amelyek a tárgyi vonatkozást, illetve a mentális aktusokat s a szándékszerű szerveződés keletkezését állítják előtérbe. intencionalitás: 1. Szándékosság; 2.a mentális folyamatok tárgyra irányulása. A Brentano elindította filozófiai pszchológia egyik alapfogalma.

interiorizáció: Belsővé válás; a külső cselekvések, illetve interperszonális folyamatok válnak a mentális élet szervező elveivé. intuíció: Hirtelen meglátás; Bergson felfogásában a tudományos analízissel szembeállított értelmezési elv.

izomorfizmus: Azonos alakúság, mely számos elméletben megjelenik. Legjelentősebb változata az alaklélektan felfogása az izomorfizmusról, mely a

fizikai, az agykérgi és az élménybeli szerveződés topológiai hasonlóságát hirdeti.

Jackson-elv: H. Jackson brit darwi- nista neurológus gondolata, mely szerint az idegrendszeri központok egy törzsfejlődési hierarchiát tükröznek, s a magasabb központ sérülésekor az alacsonyabb felszabadul annak gátló hatása alól.

janzenizmus: Cornelius Jansen dán katolikus püspökről elnevezett, a 17. században sokat vitatott s el is ítélt vallási és filozófiai irányzat, mely az ember elesettségéből s bűnösségéből indul. Sokat tett a modern nyelvszemlélet és logikai kibontakozásáért, elsősorban francia követőinél, a Port Royal kolostor filozófusainál és Pascal munkáiban.

jelzőrendszer: Pavlov felfogásában az érzéki, illetve a nyelvi (másodlagos) jelek rendszere. jó folytatás: Az alaklélektan szervező elve; a formák alakító tényezője a kontúrok folytonossága.

karteziánus nyelvészet: N. Chomsky elnevezése saját mentalisztikus és innátista nyelvészeti felfogására, mely szerint a nyelv az ember fajspecifikus öröklött adománya, s ennek megfelelően a nyelvi rendszer nem valamilyen külső konvenció, hanem belső, mentális valóság. kétely: Descartes filozófiai módszerének alapja a szisztematikus kételkedés a bevett igazságokban.

kísérleti esztétika: Az esztétikai preferenciák és kánonok rendszeres kísérleti vizsgálata. Egyik elindítója G. T. Fechner. kivonásos paradigma: A Donders által a múlt században elindított kutatási stratégia szerint a mentális feladat bonyolításával a feladatvégzéshez szükséges idők összegződnek, így az adott művelethez szükséges idő kiszámítható a két feladat kivonásával. klinikai módszer: Piaget eljárása a részletes kikérdezéssel való adatszerzésre a gyermek belső világáról.

kogitó: Descartes tézise a megismerés elsőbbségéről.

kognitív tudomány: Az utóbbi két évtizedben kialakult szakmaközi terület, mely a megismeréssel foglalkozó formális (számítástudomány, matematika, logika), kísérleti (pszichológia, pedagógia), biológiai (neurobiológia, evolúciós elmélet) és a társadalomtudományok (antropológia, nyelvészet) együttműködését segíti elő a megismerés kutatásában.

kognitivizmus: Az a felfogás, mely a megismerő mozzanatot s a belső modellálást emeli ki minden emberi és gépi teljesítményben, sőt még a kulturális mintázatok értelmezésében is. koherencia: A szövegek és események folytonossága, összefüggő rendszere.

kollektív tudattalan: Jung felfogásában az emberi faj közös öröklött élménymódjai és szimbólumai. komputációs elmélet: Azok az elképzelések, melyek szerint megismerési teljesítményeink jellemzésében először az absztrakt rendszer jellemzését kell megadnunk, s utána térünk át a megvalósító pszichológiai és fiziológiai mechanizmusok értelmezésére (Chomsky, Marr).

kondicionálás: Feltételes reflex képzése.

konstancia hipotézis: A klasszikus pszichológia feltevése, mely szerint az elemi érzet a kontextus változásaitól függetlenül állandó marad.

konstrukcionizmus: Azok a gondolatrendszerek, melyek szerint a tényleges teljesítmények és gondolati rendszerek például nem előre meghatározottak, hanem az egyéni élet során az alany erőfeszítései révén alakulnak ki (Piaget, Vigotszkij).

konszummatív szakasz: Wallace Craik (1918) s a mai etológia felfogásában az ösztönös viselkedés végrehajtó, végső szakasza, mely a tapasztalat számára kevésbé nyitott, mint az appetitív szakasz, s a tanulás kevéssé befolyásolja.

konvergencia elmélete: Az öröklés és a környezet hatása a pszichológiai teljesítményekben összegződik (W. Stern). korreláció: Két változó szisztematikus együttjárása.

környezetelvűség: A fejlődést alapvetően az egyén (fizikai és társas) környezete határozza meg. közelség: Az alaklélektan egyik szervező elve; a közel álló elemek egy mintába szerveződnek az észlelésben.

kreol nyelvek: Olyan, többnyire gyarmati ültetvényes kultúrákban beszélt nyelvek, amelyek a nyelvi folytonosság kezdeti összeomlása után bontakoztak ki, egy új grammatika kialakulása révén, amely nem azonos a forrásnyelvek nyelvtanával.

kulcsinger: Azok az ingerek, amelyek különleges fajspecifikus viselkedéseket váltanak ki egy-egy állatfaj egyedeiben. kulturalizmus: Olyan elméletek, amelyek az észlelés, érzés s motiváció rendszereit a kultúra hatásaira vezetik vissza.

küszöb: A legkisebb érzékelhető inger, illetve különbség.

labirintustanulás: Állatok tanulása útvesztőben egy cél (pl. táplálék) megtalálására. A Small bevezette eljárás évtizedekig az állati tanulás kutatásának alapvető módszere volt. leíró pszichológia: Brentano felfogásában a lelki jelenségek rendszerező kategóriaelemzése, mely a genetikus pszichológiához képest elsődleges.

lélektani törvények: A lelki jelenségekre sajátosan jellemző törvényszerűségek.

libidó: Freud felfogásában a nemi vágy általánosítása. Általános lelki energia, mely tárgyakat választ, átalakul, elszabadul, megkötődik s így tovább.

logikai szerveződés: A mentális élet belső implikációs szemantikai viszonya pl. J. Piaget vagy J. Fodor felfogásában. lokalizáció: A lelki jelenségek agyi képviselete.

mágikus gondolkodás: L. Lévy-Bruhl felfogásában a primitív népekre jellemző nem logikus, áttételekkel s megszemélyesítésekkel jellemzett gondolkodás, a primitív gondolkodás legfőbb jellemzője.

magyarázat: A lelki jelenségek beállítása az oksági láncolatba. magyarázó pszichológia: Dilthey és Spranger felfogásában a lelki jelenségek oksági láncolatba illesztése.

mechanika: A fizika alapvető fejezete, s emellett egy egész világkép ihletője.

mechanikus tanulás: Az Ebbinghaus-

paradigma alapvető metateóriája, mely szerint az emberi tanulásban is kapcsolatok gépies kialakítása folyik, az összekapcsolt elemek közötti tartalom pedig nem befolyásol.

megértés: A lelki jelenségek, illetve a másik ember belső folyamatainak, belső koherenciájának rekonstrukciója.

megértő pszichológia: Dilthey és Spranger felfogásában a lelki jelenségek rekonstrukciója, jelentésviszonyaik feltárása, oksági értelmezés helyett.

minőségek (kvalia): A lelki élet eltérő másra redukálhatatlan egységei (hangok, színek stb.).

modularitás: A mentális szerveződés olyan architektúrája, amely többféle független s egymást nem befolyásoló, gyorsan működő rendszert tételez fel, már igen korai életkoroktól.

modularizáció: A modularitás ebben a felfogásban csak lépcsőzetesen alakul ki az egyéni élet során szerzett tapasztalatok hatására.

Morgan-kánon: Magyarázzuk az állati viselkedést mindig a lehető legegyszerűbb, de még kielégítő elvvel!

motoros elméletek: A mozgások (pl. szemmozgás, belső artikuláció) a látszólag pusztán érzéki folyamatokban is központi szerepet játszanak.

műveleti gondolkodás: Piaget elméletében a gondolkodás belsővé vált értelmi műveletek formájában történik.

narratív felfogások: A mai társadalomfilozófia, kognitív tudomány és pszichológia olyan alternatív irányzatai, amelyek mindenütt az elbeszélő mintázatok szerinti meg- konstruáltságot hangsúlyozzák az emberi társas életben, fejlődésében

és a lélek felépítésében, szemben a determinisztikus felfogásokkal.

nativizmus: lásd innátizmus nature-nurture, természet-gondozás: Ismétlődő vita arról, vajon az ember lelki életének kereteit, illetve az egyéni eltéréseket inkább az öröklés vagy inkább a környezet határozza-e meg. néplélektan: Lazarus és Steinthal nyelvészek és filozófusok, majd a filozófus-pszichológus Wundt irányzata a magasabb lelki jelenségekről mint reprezentációs formákról.

neurális darwinizmus: G. Edelman elmélete az idegrendszeren belüli szelekciós folyamatokról. Az agy önszerveződése számos kapcsolati hálózatot hoz létre, s ezek között a perceptuális tapasztalat szelektál.

neurális verbuválás: Korábbi funkciókat ellátó agykérgi részek specializálódása, felhasználása egy újabb feladatra, például írásra vagy olvasásra. neuronelmélet: A 19. század második felében megerősödő felfogás, mely szerint az idegrendszer egységei a neuronok. Nagy ellenfele a retikuláris elmélet. neuropszichológia: A lelki jelenségek agyi szerveződésének, e szerveződés zavarainak s rehabilitációjuknak a tudománya.

nyelvtipológia: A természetes nyelvek típusokba sorolása a nyelvtani építkezés szabályosságai alapján.

az „okos csecsemő”: Az a törekvés, amely számos pszichológiai teljesítmény kezdetét kimutatja a csecsemőkorban.

önmegfigyelés: A belső szem, az áttetsző lelki jelenségek doktrínája, illetve az ennek megfelelő

önbeszámoltatási módszer. A klasszikus lélektan kiinduló eljárása.

ösztön: Öröklés meghatározta, fajspecifikus viselkedésmódok. Ösztön-én: (Es, Id) „ősvalami”; Freud felfogásában a lelki felépítés kiinduló, ösztönszerű felépítésű, közvetlen kielégülésre törekvő konstrukciói.

páros asszociáció: Az emlékezetkutatás Mary Calkins, valamint G. E. Müller és Pilzecker bevezette módszere, melyben a személy meghatározott ingerekre adott egyedi válaszokat (pl. 2-ZAV) tanul meg.

pedológia: Gyermektanulmány; Stanley Hall kifejezése a gyermek sokszempontú tanulmányozására, s az iskola gyermekszempontú szervezésére.

perceptuális tanulás: A tapasztalás hatása az észlelésre. Nagy vita tárgya, mennyire hatja át alapjaiban a tudás az észlelést, s vajon a tapasztalás hatása elsősorban gazdagodást vagy inkább ingerfelvételi beállítódások átalakulását jelenti-e.

periferializmus: Azok az elméletek (pl. J. Watson), melyek a belső folyamatokat rejtett perifériás izomtevékenységre vezetik vissza.

perszonalizmus: Az a filozófiai doktrína, mely a világ értelmezésében a személy központi jelentőségéből indul ki. A pszichológiában legnagyobb hatása W. Stern ilyen felfogásának volt.

piknikus alkat: Kretschmer alkattanában a kerekded, kövérkés alkat. pozitivizmus: Megismerés- és életfilozófia, mely szerint abszolút létezők és végső kérdések helyett a tudománynak apró és tisztázható kérdésekre kell keresnie a választ. Így majd életünk is ésszerűbbé, pozitívabbá válik.

prágai iskola: A nyelvészeti strukturalizmus egyik vezető iránya a húszas-harmincas években, mely szerint a nyelvészet célja a jelrendszerek belső szerkezeti viszonyainak feltárása.

pregnancia: Kiugrás, az alaklélektan egyik vizuális szervező elve. primitív gondolkodás: L. Lévy-Bruhl francia etnográfus elképzelése, miszerint a primitív népek gondolkodása inkoherens, mágikus és misztikus lenne.

próba-szerencse tanulás: Thorndike jellemzése a visszajelentésen és az effektustörvényen alapuló tanulásra.

projektív módszer: Pszichológiai teszteljárások, melyek alapgondolata, hogy többértelmű helyzetek és ingerek értelmezését szemé-

lyiségünk és pillanatnyi diszpozícióink határozzák meg.

pszichofizika: Fechner elindította mozgalom az érzékelés és az ingerhelyzet közötti szisztematikus függvényviszonyok feltárására. pszichofizikai axiómák: G. E. Müller elvei testi és lelki jelenségek kapcsolatáról.

pszichofizikai parallelizmus: A lelki és testi jelenségek közötti párhuzamosság tézise, többnyire együtt a hittel ezek egymásra való vissza- vezethetetlenségében. pszichognózis: Brentano kifejezése a lelki jelenségeket leíró kategória elemzésére.

pszichológia: A lelki jelenségek tudománya, illetve maguknak a lelki jelenségeknek az összessége. pszichológiai kísérlet: Az élmény és a viselkedés vizsgálata valamilyen általunk befolyásolt környezeti, illetve szervezeti (pl. életkor) tényező függvényében.

pszichológiai magyarázat: A különböző biológiai és szociális magyarázó elméletek a pszichológiában.

pszichologizmus: Az a nézet, amely a lelki jelenségeket, illetve magát a pszichológiát tartja minden társadalmi és mentális (pl. logikai, matematikai) jelenség magyarázatának.

racionalizmus: Az újkori ismeretelmélet egyik vezető iránya, mely a mindenható egyéni észben hisz, s az ész alaptörvényeit többnyire veleszületett, eleve adott szerveződésnek tartja.

reakcióidő: A kísérleti pszichológia egyik alapvető kutatási módszere; az inger és a válasz kezdete közötti idő, melynek változásait az ingerlés komplexitásának függvényében vizsgáljuk. reaktológia: Kornyilov elmélete egy olyan viselkedéstanról, amelybe a tudat is beletartozna.

redukcionizmus: Visszavezetés, például a lelki jelenségek visszavezetése idegrendszeri folyamatokra. reflex: Automatikus reakció valamilyen ingerre.

reflexológia: Behtyerev és Pavlov elmélete a reflexes magyarázat kiter-

jesztéséről a lelki jelenségek teljes körére.

regresszió: Visszacsúszás egy (ideg- rendszerileg) alacsonyabb vagy élet- történetileg korábbi szintre. rekapitulációs elmélet: Stanley Hall elmélete arról, hogy a lelki egyedfejlődés megismétli a lelki jelenségek kibontakozását az emberré válás és a történelmi fejlődés során.

relativizmus: A kulturális és a nyelvi különbségek gondolkodásbeli különbségeket is eredményeznek.

retikuláris elmélet: A múlt század második felében megfogalmazódott felfogás, mely szerint a központi idegrendszer egy nagy összefüggő hálózatként működik. Nagy ellenfele a neuronelmélet.

S-R formula: Inger-válasz párokban gondolkodás a viselkedés szerveződéséről. séma: Az észlelést, emlékezést és gondolkodást irányító átfogó, „magasabb” elvárásrendszer s félkész információcsomag. skizotim: Kretschmer tipológiájában a hasadásos elmebajra emlékeztető temperamentum.

szelekció: A biológiában a változatok közötti választás a szaporodási és adaptációs versengés keretében.

szellemtörténet: A történelem és a humán tudományok mind a leíró pozitivizmussal, mind a marxizmussal szemben álló irányzata, mely a gondolati-kulturális mintázatok önfejlődését és értelemteli egység jellegét hangsúlyozza.

szellemtudományos pszichológia: Diltheytől származó fogalom a magasabb lelki jelenségek értelemteli szerveződésének és a magyarázattal szembeállított megértésre törekvő hozzáállásra.

szemlélettelen élmény: A würzburgi iskola felfogása arról, hogy gondolatmeneteinkben nem szenzoros mozzanatok is vezető szerepet játszanak.

szenzualizmus: Az érzéki megismerés vezető szerepének hangsúlyozása.

szerephibridizáció: A különböző szakmai és tudományos szerepek (filozófia és fiziológia, biológia és emberismeret) összekombinálása a modern pszichológia kibontakozásában.

színelméletek: Az alapszínekről, a színkeverés, a kontraszt és az utókép magyarázatáról szóló elméletek.

tabula rasa: Az emberi elme „üres írótábla” felfogása. tájékozódási reakció: Az állati és emberi viselkedés ingerfelvevő működése felerősödik új, illetve az elvárásokkal nem összeillő ingerfeltételek hatására.

tárgykapcsolat: A modern pszichoanalitikus felfogás szerint már a korai csecsemőkorban is jellegzetes külső tárgyakhoz kapcsolódnak a csecsemő érzelmei, s a fejlődés meghatározói a belsővé tett „jó” és „rossz” tárgyak.

társadalmi reprezentáció: Az egyén mentális életét meghatározó közös képzetek, melyek egész korszakok gondolkodásmódját uralhatják.

társadalmi szerződés: A társadalmi élet olyan értelmezése, mely szerint annak szabályrendszereit az individuumok között létrejött szerződések alkotják.

társas elme: Az emberi érzésvilág és gondolkodás társas alapjainak előtérbe állítása.

tartalom pszichológia: A korai német kísérleti pszichológia egyik elnevezése; a pszichológia mint a reprezentációk tudománya. telefonközpont-modell: Nyílt vagy implicit felfogások arról, hogy az idegrendszer olyan, mint egy sokrétű átkapcsolásokat végző telefonközpont. tendencia: P. Janet elméletében a viselkedést meghatározó diszpozíciók rendszere. teremtő rezultáns: Wundt rendszerében a sajátos lélektani törvények egyike; az egész több, mint részeinek összege.

testvázlat (testkép, séma): Henry Head által bevezetett fogalom a saját testünkről kialakult átfogó belső képre.

tipológia: A pszichológiában a személyiségsajátosságok osztályozása és rendszerezése, majd értelmezése. Általánosabban a valóság sokrétűségének osztályokba sorolása.

transzpozíció: Áttétel; von Ehren- fels felfogásában egy egészleges mintázat (pl. dallam) átvitele más elemekre. tükörneuronok: Agykérgi rendszer; a tükörneuronok a saját cselekvésre és a fajtárs látott cselekvésére is reagálnak.

újgrammatikusok: A múlt század végi pozitivista nyelvtudomány pszichologizáló iránya, mely hisz a nyelvi törvények egyetemes érvényében, ezeket magukat azonban az egyéni pszichikumra vezeti vissza.

Umwelt: Jacob von Uexküll felfogásában az állati szervezet által tagolt környezet, a faj környezete.

valószínűségi pszichológia: Egon Brunswik elindította irány, mely mind a kutatásban, mind a magyarázatban a valószínűségi alapú leképezést tartja irányadónak.

vonások: A viselkedés- és érzésmód feltételezett mögöttes meghatározói.

zártság: Az alaklélektan egyik szervező elve; a zárt formák kiugrób- bak.

Zeigarnik-hatás: A befejezetlen feladatokra jobban emlékszünk, hangzott a Lewin-iskola kutatójának tézise, mert feszültség marad meg velük kapcsolatban a személyiségben
7. fejezet - Irodalomjegyzék

A könnyebb visszakereshetőség érdekében a tematikusan

kiemelt irodalom az általános hivatkozási listában is

szerepel, hogy mint referenciát is megtalálja az olvasó.

A tematikus gyűjtés általános kiindulásra szolgál.