Romániai magyar irodalmi lexikon



Yüklə 5,44 Mb.
səhifə18/62
tarix06.09.2018
ölçüsü5,44 Mb.
#77831
1   ...   14   15   16   17   18   19   20   21   ...   62

Bartók Gabriella, Váradiné (Torda, 1887. júl. 5. — 1967. jún. 28., Debrecen) — műkedvelő író. Érzelmes verseit Szívvirágok címen adta ki (Gross Károly címlapjával, Torda 1936).

Bartók György, málnási (Nagyenyed, 1882. aug. 3. — 1970. nov. 26., Budapest) — filozófus. Középiskoláit Nagyenyeden és Kolozsvárt, egyetemi tanulmányait Kolozsvárt, Lipcsében, Heidelbergben és Berlinben végezte. Kolozsvárt Böhm Károly, Heidelbergben az újkantiánus Wilhelm Windelband és a vallásfilozófus Ernst Troeltsch voltak mesterei. A kolozsvári egyetemen lett magántanár, majd az I. világháború után az ideiglenes magyar tanárképző főiskola és a ref. teológia tanára. 1926-tól Szegeden egyetemi tanár, 1940-től 1944-ig ismét a kolozsvári tudományegyetem professzora. Filozófiai álláspontját Böhm Károly autonomista értéktana hatására alakította ki, de Kant rá lényegesebb befolyással volt, mint fichteánus mesterére. Elmélyült filozófiatörténeti munkálatok után egyéni antropológiai felfogást dolgozott ki, amely közel áll Arnold Gehlen embertanához: kísérlet az újkantiánus alternatívák meghaladására. Szegeden elindított Szellem és Élet c. negyedévi folyóiratát 1941 októberétől Kolozsvárt jelentette meg, itt vette tervbe Erdélyi Féniks c. alatt régi magyar filozófiai kéziratok kiadását, de csak az I. kötet jelent meg (Sípos Pál: Természet és szabadság, Kv. 1944). Főbb művei: Kant (Torda 1925); Böhm Károly (Kv. 1928); Kant etikája és a német idealista erkölcsbölcselet (Bp. 1930); A “szellem” filozófiai vizsgálata (Bp. 1934); Ember és élet (Bp. 1939); Faj, Nép, Nemzet (a fajelmélet bírálata, Kv. 1940).

Gaál Gábor: A görög bölcselet története. Litografált jegyzet. Kv. 1948; újraközölve Válogatott írások III. 1971. 210–11, 355–57, 362. — Tamás Gáspár Miklós: Egy szerény filozófus emlékére. Korunk 1971/5. — Sándor Pál: A magyar filozófia története. 1900–45. I. Bp. 1973. 489–501.



Bartók Katalin — *biológiai szakirodalom

Barzilay István — *Déva magyar irodalma; *Új Kelet

Báthori Ferenc (Balkány, 1860. máj. 8. — 1936. júl. 25., Szászrégen) — nyelvtudós, néprajzi kutató. Egyetemi tanulmányait Budapesten, Bécsben és Kolozsvárt végezte, 1896-tól 1926-ig a nagyváradi felsőkereskedelmi iskola tanára. Szenvedélyes utazó, bejárta Európát, Egyiptomot és Palesztinát, élményeiről színes útirajzokban számolt be. Tudományos szempontból jelentősek lappföldi kutatásai: ötször járt a norvégiai és finnországi lapp településeken, népmeséket és dalokat vett fonográffal viaszhengerre. Utazásaim a lappok földjén c. munkája (Nv. 1917) alapján Nicolae Iorga felkérésére 1924-ben előadást tartott a Vălenii de Munte-i szabadegyetemen. Évtizedeken át jelentős szerepet játszott Nagyvárad társadalmi és művelődési életében. Gazdag könyvtárát a Szigligeti Társaságnak adományozta.

Báthory Lajos (Máramarossziget, 1942. febr. 16.) — történész. Aradon végzett líceumot, a Babeş–Bolyai Egyetemen történelem szakos diplomát szerzett. 1965 óta a kolozsvári Történeti és Régészeti Intézet tudományos kutatója. Első írása a Korunkban jelent meg, történeti évkönyvek és folyóiratok bányatörténeti, munkásmozgalmi és történeti demográfiai cikkeit közlik román és magyar nyelven. Társszerzője a Bibliografia istorică a României I. 19441969 (1970) és IV. 1969–1974. (1975) kötetének.

Bátori R. Ella, Radóné (Berettyóújfalu, 1906. okt. 29.) — író. Középiskolát Nagyváradon végzett. Szabad versei, prózai írásai hazai lapokban és antológiákban jelentek meg, verskötete: A Ma asszonya (Nv. 1934).

Batthyaneum*könyvtárak

Bazsó Zsigmond (Magyarfenes, 1938. szept. 15.) — újságíró, novellista. A Babeş–Bolyai Egyetem történelem karán szerzett tanári oklevelet. 1963-tól a kolozsvári Igazság belső munkatársa; társadalmi tárgyú publicisztikai írásaival, szépprózájával és riportjaival más lapokban is jelentkezik. Első karcolata 1960-ban látott napvilágot az Utunkban. Munkája Bolond ősz (kisregény, Kv. 1970). Egy erdélyi falu életét festi érzékletesen, részletekig menő tárgyi ismeret birtokában. Riporttal szerepel a Kötések, sodrásban c. gyűjteményben (1979).

Bechnitz Sándor24*Déli Hírlap

Becski Irén (Sárközújlak, 1900. dec. 2.) — költő, lélektani szakíró. ~ Andor húga, Brassai Viktor felesége. A kolozsvári egyetemen szerzett orvosi diplomát, ugyanitt a gyermek-ideggyógyászati klinikán lett tanársegéd. Első versei a nagyváradi Tavasz és Magyar Szó (1919) hasábjain jelentek meg, majd a Keleti Újságban, Napkeletben (1920–22), Vasárnapi Újságban (1924) és Nyugatban (1928). Lefordította Max Brod Reubeni, a zsidók fejedelme c. regényét (Új Kelet 1928). Tevékeny szerepe volt férje, Brassai Viktor előadóművész és költő antifasiszta szavalóestjeinek megszervezésében. Főleg gyermeklélektani szakcikkei tájékoztató jelleggel napilapokban jelentek meg.

Becsky Andor, családi nevén Becski (Sárközújlak, 1898. febr. 28. — 1978. okt. 31., Budapest) — szerkesztő, költő, író. ~ Irén bátyja. 1916-ban Kolozsvárt végezte a kereskedelmi akadémiát. Mint avantgardista költő a Keleti Újság, Napkelet, Vasárnapi Újság, Új Genius, Periszkop, A Jövő Társadalma s más haladó lapok munkatársa. Antal Jánossal együtt kiadott verseit Dienes László vezette be (Verseskönyv, Kv. 1923). Szentimrei Jenővel együtt szervezte a *Stúdió kolozsvári munkásszínpadot, itt került előadásra 1930-ban Órák a halál előtt c. színjátéka, mely látomásszerűen ábrázolja a kapitalista társadalom ellentétes típusait és elkerülhetetlen válságát. “Deracionált” munkáskórusaival kapcsolatban Gaál Gábor megjegyzi: “A kitűnő gárda szervezőjének, betanítójának és szövegírójának, Becsky Andornak nem szabad elfelejtenie, hogy itt azután tényleg csak a mondanivaló, az ideológiai tudatosítás s a legközvetlenebb és legegyszerűbb forma a fontos…” Az illegális kommunista mozgalomban vállalt szerepe során el kellett hagynia az országot, s külföldről Babos Antal, majd Pap Gábor néven lett a Független Újság és a Korunk munkatársa. Bécsi, berlini és párizsi emigrációs évek után Budapesten telepedett le, s a Korunk budapesti szerkesztője lett. Útinapló 1933 c. versciklusa már realista; irodalomkritikai írásaiban a népi írók balszárnyát támogatja antifasiszta szellemben. A II. világháború időszakától hosszú ideig tisztviselő, 1957-től a Színháztudományi Intézet munkatársa. Emlékezéseit Asztalos Istvánról, Antal Jánosról, Aradi Viktorról, Brassai Viktorról, Dienes Lászlóról, Gaál Gáborról, Józsa Béláról, József Attiláról, Radnóti Miklósról, Salamon Ernőről Kortársak (Bp. 1974) c. kötete foglalja össze; a Korunk alapításának körülményeiről való emlékeit az 1976-os Korunk Évkönyv közli.

Dienes László: Antal János és B. A. verseskönyve. Keleti Újság 1923. ápr. 25.; újraközölve “sejtelme egy földindulásnak…” 1976. 121–24. — Gaál Gábor: Munkás kamaraszínpad Kolozsvárt. Korunk 1930/3; újraközölve Válogatott írások I. 348–49. — Méliusz József szerkesztésében: A Korunk költészete. 1976. 74–77. — Nagy István: Hogyan tovább? 1971. 104–06. — Szilágyi Júlia: Búcsú B. A.-tól. Korunk 1978/11.



Bede Olga (Dicsőszentmárton, 1908. nov. 24.) — ifjúsági író. A középiskolát szülővárosában végezte 1925-ben, majd Erdély különböző városaiban tisztviselő. Az 50-es évek végén tűnik fel verseivel, meséivel és színdarabjaival az ifjúsági sajtóban és a rádióban. Munkái: Harkály doktor (versek, 1957); Az Óperencián innen és túl (mesék, 1957); Aranymadár (mesék, 1958); Varázstükör (színdarabok, 1958); Két kis csibész kalandjai (verses mese, 1960); Pionírok az űrhajón (verses mese, 1961); Kék virág (színdarabok, 1961); Mai játék (regény, 1963); Pionír-köszöntő (színdarabok, 1964); Be szép a nyár (ifjúsági regény, 1968); Bújj, bújj zöld ág (színdarabok, 1968). A marosvásárhelyi Népi Alkotások Háza még több más gyermekszíndarabját és bábjátékát kiadta, Mesél az erdő c. bábjátékát 1964 óta játsszák.

Beder Sándor — *naptár

Beder Tibor — *turista irodalom

Bedő Károly (Brassó, 1924. júl. 14.) — orvosi szakíró. A brassói kat. főgimnáziumban érettségizett (1943), az orvosi szakot Nagyszebenben, Kolozsvárt, Marosvásárhelyen végezte (1949). Az orvostudományok doktora (1969). Marosvásárhelyen az OGYI közegészségügyi tanszékének tanára. Hazai folyóiratokban a néptáplálkozás és népegészségügy kérdéseivel foglalkozik, a TETT munkatársa. Szakírásait az Orvosi Szemle — Revista Medicală, Igienă, Medicine et Nutrition, Excerpta Medica s más bel- és külföldi szaklapok közlik. A borjútymusból kivont frakciók gátló hatását elemző szakdolgozatainak a rákkutatás szempontjából különleges jelentősége van. Társszerkesztője a Horváth Miklós szerkesztette kőnyomatos Közegészségtan c. jegyzetnek (Mv. 1957). Több román nyelvű jegyzete mellett magyar nyelvű kőnyomatos tankönyvei: Élelmiszeregészségtan (Kv. 1959); Az ember táplálkozása (Mv. 1976); A gyermek- és a serdülőkor egészségtana (Mv. 1977).

Beer Ilona Mária — Fábián Ervinné leánykori és egyik írói neve

Beier Sándor (Gyergyószentmiklós, 1913. márc. 28.) — eszperantista író. 1943-ban a kolozsvári egyetemen közgazdasági doktorátust szerzett. Versei, elbeszélései, kritikai cikkei eszperantó nyelven jelennek meg a világ különböző részein, Svédországtól Japánig s a Kanári-szigetekig, eszperantóul ismertet romániai magyar kiadványokat. Munkatársa a Paco, Heroldo de Esperanto és Norda Prismo c. folyóiratoknak. Munkái A Gyergyói medence gazdasági fejlesztésének kérdései (Kv. 1943); Homo lernu de la akvo (Ember, tanulj a víztől. Elbeszélés, Gyula 1970).

Írói álnevei: Bérci Darázs, Héthelyi Sándor.



Békás Győző — *jogi szakirodalom

Beke György (Uzon, 1927. aug. 3.) — író, műfordító. ~ Mihály András apja. Középiskoláit a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, a magyar nyelv és irodalom szakot a Bolyai Tudományegyetemen végezte. 1947-ben a sepsiszentgyörgyi Népi Egység szerkesztőségében dolgozott, 1948-tól a Romániai Magyar Szó, ill. Előre belső munkatársa. Tagja volt a Művelődés szerkesztőbizottságának, számos bel- és külföldi folyóirat munkatársa, A Hét szerkesztője. Első írását az Ifjú Erdély közölte 1943-ban.

Legszorgalmasabb terepjáró írónk, aki a valóság sokoldalú riporteri feltárása mellett élményanyagának regényes feldolgozására is törekedik. Riporthőseinek belső rajza az évek során fokozatosan mélyült (Tizenöt esztendő, 1959; Diótörés, 1964; Az utolsó Bethlen, 1968), a széppróza felé közelítve dokumentáris írásait. Kisregényeiben (Hullámgyűrű, 1965; Vándorvillám, 1967; 2. javított kiadás 1973), valamint Bűnben társtalanul (1969) c. regényében visszatérnek a “riportos” élethelyzetek. Sajátos, szépirodalmi rangra emelt műfajához, az emberi és közösségi sorsproblémákat hordozó szociográfiai riporthoz újra meg újra visszatér, s közfeladatként jelöli ki a honi elmélyedést (Magunk keresése, 1972). Utat tör a moldvai csángók újrafelfedezése felé, tájakat emel köztudatba (Feketeügy, 1974), Erdély mai társadalomrajza kerekedik ki népszerűvé vált és közvéleményt formáló riportkönyveiből, melyekben egy-egy megyét mutat fel egészében (Szilágysági hepehupa, 1975; Nyomjelző rokonság, Fehér megyéről, 1978; Búvópatakok, Beszterce-Naszód megyéről, 1980).

Számos recenzióban, interjúban vállalta a román–magyar irodalmi kapcsolatok népsze­rűsítését. Szerkesztette és új levéltári anyaggal kiegészítve kiadta Koós Ferenc Életem és emlékeim c. múlt századi naplóját (1971), interjúi 56 íróval a magyar–román kapcsolatokról könyv alakban is megjelentek (Tolmács nélkül, románul is, 1972). Összeállított és magyarra fordított egy román aforizmagyűjteményt: “A kő bölcsessége a keménység” (1976, bővítve II. kiadás Kagylók tengerzúgással c. alatt, 1971). Klasszikus és kortárs román szerzők számos művét lefordította, így Jean Bart Europolisz c. regényét, mely négy magyar kiadást ért meg (1962–75), Zaharia Stancu Sirató (1970) és Petre Sălcudeanu Csonkahét (1974) c. regényét, Emil Gîrleanu novelláit (Az első fájdalom, 1974), Dinicu Golescu 1824–26-os utazásainak leírását (Téka 1977) s Ion Brad Kapu zárul, kapu tárul c. regényét (1979). Német és román riporterekkel közösen szerepel a Verheissene Zukunft c. gyűjteményben (1974).

Egyéb munkái: Akasztott ember kötele (elbeszélés, 1949); Gólyaláb (történelmi elbeszélés, 1966); Csángó krónika (a Fodor Sándorral és Mikó Imrével közös Orbán Balázs nyomdokain c. kötetben, 1969); Szerelemcsütörtök (karcolatok, 1970); Bővizű patakok mentén (Farkas Árpáddal, Fodor Sándorral, Kovács Györggyel, riportkönyv, 1972); Pál vitéz (Deák Ferenccel, képregény a törökverő Kinizsiről az ifjúság számára, 1972); Csőposta (riportkönyv Vajdahunyadról, Kenéz Ferenccel és Marosi Barnával, 1974); Éjszakai biciklisták (regény, Kv. 1975, rádiójátékra alkalmazta Furkó Zoltán, Bp. 1980); Veress Sándor tolla és körzője (Benkő Samu előszavával, Testamentum 1976); Emberarcok (riportkönyv, Cseke Péterrel és Marosi Barnával, 1976); Istók Péter három napja (regény, 1977); Vizek törvénye (riportok, Kv. 1977); Vállald önmagad (publicisztika, Balogh Edgár előszavával, 1978); Meghívó nélkül (Riportkönyv Erdélyből, Bp, 1979); Fölöttük a havasok. Családi krónika (Kv. 1980).

Álnevei: Faragó György, Bárdócz Gergely.

(M. H.)

Veress Dániel: Meggondolkoztató kísérlet. Utunk 1970/31. — Kozma Dezső: Műfajok határán. Korunk 1970/9. — Szőcs István: Fetisektől legendákig. Utunk 1972/47. — Mikó Imre: Nemzetiségi összhangzattan. Utunk 1973/12. — Bajor Andor: A hűség vallomásai. Utunk 1974/41. — Bata Imre: B. Gy. könyveiről. Kritika. Bp. 1976/1. — Herédi Gusztáv: Az ingázás regénye. Korunk 1976/9. — Pomogáts Béla: A valóság nyomában. B. Gy. arcképéhez. Forrás. Kecskemét 1977/1. — Ruffy Péter: Egy mai Julianus barát. Magyar Nemzet, Bp. 1977. aug. 28. — Bernád Ágoston: Három nap egy élet. A Hét 1978/12. — Marosi Péter: Valóságirodalom és anyagszerűség. Utunk 1978/40; újraközölve Világ végén virradat. 1980. 105–11. — Balogh Edgár: Kalauz és erkölcsi kódex. A Hét 1979/6. — Vekerdi László: Nyelv és lélek ereje. Jelenkor, Pécs 1979/3. — Kroó András: Riportkönyv Erdélyből. Népszabadság, Bp. 1979. szept. 12. — Imreh István: Családi krónika és nemzetiségtörténet. Utunk 1980/12. — Izsák József: Intés az őrzőkhöz. Igaz Szó 1980/12.

ASZT: Vallomás a riportról. LM 977. — Tolmács nélkül c. kötetéről. LM 1172. — Alkotóműhely. LM 2190.

Beke Mihály András25 — *Echinox

békeharc-irodalom — a haladó erők világméretű békemozgalmának visszhangja.

Romániai magyar íróink kezdettől fogva bekapcsolódtak az 1948 augusztusában a lengyel Wroclawban megrendezett értelmiségi világkongresszus s az itt kezdeményezett Békeharc-bizottságok munkájába. 1950 márciusában az irodalom társadalmi funkciói közül az atomfegyverek eltiltását követelő stockholmi felhívás, 1951 februárjában az öt nagyhatalom békeegyezményének megkötését szorgalmazó berlini felhívás támogatása került előtérbe. Erre utal az RNK írószövetsége kolozsvári tagozatának kiadásában megjelent Irodalmi Almanach A béke útja (1950/3), ill. A békeharc útján (1950/4–1951/2) c. állandó rovata, valamint az 50-es évek elején megjelent gyűjteményes kiadványok sora: a Gaál Gábor Ajánlásával Bárdos B. Artúr, Hajdu Zoltán, Majtényi Erik, Márki Zoltán és Szász János költeményeiből összeállított Ötven vers, az Ünnepi Szó — a Szász János szerkesztette szavalókönyv —, a Fogj bátran tollat, a Román Népköztársaság kikiáltásának harmadik évfordulójára Dimény István gondozásában 44 munkásköltő verséből összeállított antológia, valamint az Ágyúszónál hangosabban, melyet 12 romániai magyar költő verseiből Bajor Andor rendezett sajtó alá (1950).

A szocialista hazafiságtól elválaszthatatlan békeharc mindenkori időszerűségét példázza, hogy az 1959-ben megjelent A szabadság dicsérete c. szavalókönyv is szép számmal közölt békeverseket. A békemozgalom szolgáltatta indíték fontos mozzanat olyan költők fejlődésében, mint Horváth Imre (A béke érdekében, A víz a tűznek), Szabédi László (Vezessen a Párt, Sokan szólunk) vagy Tompa László (Gyűlésben az ifjúsággal).

Az RNK Állandó Békevédelmi Bizottsága 1950-ben Békeharc-bizottságok Közlönye c. alatt magyar nyelven is kiadta román nyelven szerkesztett központi folyóiratát. Ez a lap az 1955-ös évfolyamtól kezdve A Béke Védelmében címet viselte, s 1962/3-as számával az alapul szolgáló În Apărarea Păcii c. kiadvánnyal együtt megszűnt, miután feladatait a napisajtó átvette.



Békési Ágnes (Kolozsvár, 1927. okt. 12. — 1970. aug. 5., Bukarest) — műfordító, szerkesztő. A deportálásból visszatérve a Bolyai Tudományegyetem levelező hallgatójaként magyar nyelv és irodalom szakból 1954-ben szakképesítést szerzett. 1948 és 1954 között a Politikai Könyvkiadó, 1955-től az Irodalmi Könyvkiadó bukaresti szerkesztőségében dolgozott. Számos cikke jelent meg az Igazság, Előre, Utunk, Ifjúmunkás, Korunk s a budapesti Nagyvilág hasábjain. Fordításkötetei: Ofelia Manole: Donca Simu (Simó Donka életrajza, 1951); A. G. Vaida: A kis hazafi (1951); Victor Eftimiu: Bölénycsapáson I–VI. (1957); Zalka Máté, L. Boriszov, Sz. Antonov, A. Beh, L. Szejfullina, M. Velicsko: Elbeszélések Leninről (Vincze Ferenccel, 1957); Anna Karajev: A fűrésztelep (regény, Adorján Lenkével, 1957); Vera Inber: Válogatott írások (Büchler Erzsébettel és Kőműves Gézával, 1958); Cezar Petrescu: Utas és olvasó (1958); Szemjon Rozenfeld: Saljapin (1959); V. Bill-Belocerkovszkij: Az ultimátum (Büchler Erzsébettel, 1961); Ieronim Şerbu: Kiűzetés a paradicsomból (1961); Andrei Tudor: George Enescu élete képekben (1962); George Sbârcea — Ion Hartulari Darclée: Darclée (1962); Fănuş Neagu: Vörös kakas (novellák, 1962); Camil Petrescu: Prokrusztész-ágy (regény, Bp. 1966); Robert Jungk: Ezer napnál tündöklőbben (1967); Garabet Ibrăileanu: Adéla (1968); Calistrat Hogaş: Egyedül (1969); Victor Hugo: Gavroche (1970); Simon Wiesenthal: A gyilkosok közöttünk járnak (1970).

Molnár Tibor: B. Á. emlékére. Utunk 1970/35. — Ervin-Deutsch László: Mozaik. Igaz Szó 1973/3.



Békési Elek — *mezőgazdasági szakirodalom

Béldi Miklós (Dicsőszentmárton, 1925. ápr. 9.) — természettudományi szakíró. Leszármazottja annak a ~ Ferencnek, akivel Bölöni Farkas Sándor az 1830-as években Nyugat-Európát és Észak-Amerikát bejárta. Kolozsvárt végezte a középiskolát, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári diplomát. Szucságon tanít, 1969 óta a Román Ornitológiai Központ munkatársa. Írásaival a természetjárást igyekszik fellendíteni, a természetismeretet előmozdítani, ember és táj meghitt kapcsolatát elmélyíteni. Munkái: Ismerjük meg a madarakat (1959, 2. kiadás 1962); Madarász szemmel a Kárpátokban (Kv. 1970), Madárhatározó (Kv. 1980). Munkásságát a lengyel szaksajtó is értékelte.

Beleznay Zoltán — Banner Zoltán művészi álneve

Bélteky László (Székelyhíd, 1909. ápr. 2.) — költő, szerkesztő. Középiskoláit Nagyváradon a premontrei gimnáziumban végezte. 1929-től 1931-ig a kolozsvári Kereskedelmi Akadémia hallgatója. Újságírói pályáját az Ellenzéknél kezdte, 1932-től az Erdélyi Lapok belső munkatársa, 1934-től az Erdélyi Néplap, 1942-től az Estilap felelős szerkesztője Nagyváradon, majd 1943-tól a Magyar Nemzet belső munkatársa Budapesten. Első versét az Erdélyi Helikon közölte, szerepelt az Új Arcvonal (Kv. 1932) s a Tíz tűz (Nv. 1932) c. antológiákban. 1941-ben a Szigligeti Társaság adta ki Jelszó nélkül c. verskötetét, mely az ősz, a céltalan érmelléki bolyongások s a növekvő értelemellenesség leverő hangulatából egy népi-paraszti világ vágyálma felé keres kiutat. Újságírói működését a felszabadulás után is folytatta Budapesten, a Magyar Rádió 1957–58-ban rádiókomédiáit mutatta be.

Benamy Sándor (Sáp, 1899. máj. 6.) — újságíró, író, műfordító. Nagyváradon és a budapesti Keleti Akadémián végezte tanulmányait, ahol gazdag nyelvtudásának alapját vetette meg. Közírói pályafutását a Nagyváradi Naplónál kezdte, majd rövid bukaresti újságíróskodás után a kolozsvári Új Kelet és a Brassói Lapok munkatársa lett. Részt vett a Temesváron megjelenő Erdélyi Színházi Élet szerkesztésében (1930).

Bejárta a Közel-Keletet, és élményeit útleírásokban örökítette meg. Az első közülük Európától Ázsiáig c. alatt (Bécs 1925, 2. kiadás Bp. 1937) Henri Barbusse előszavával jelent meg. A művészetről vallott nézeteit a Gaál Gáborral kiadott Erről van szó! c. “művészeti és emberi figyelmeztető” (Kv. 1927) összegezte. A budapesti Új Színházban, majd Kolozsvárt is bemutatott Kajüt c. szexuálszociológiai drámája körül 1928-ban irodalmi vita pattant ki. Hat írótársával: Fekete Tivadarral, Győri Illés Istvánnal, Károly Sándorral, Ligeti Ernővel, Nagy Karolával és Szántó Györggyel szerzett “kollektív regény”-e, A földalatti hármak, 1933-ban Tamási Áron előszavával jelent meg, s ugyanebben az évben mutatták be a Kolozsvári Színpártoló Egyesület drámapályázatán I. díjat nyert Vissza a háborúba? c. színművét. 1934-ben Magyarországra költözött, ahol útirajzai, regényei, drámái mellett főként műfordításai tűntek fel. Fordításában jelent meg Solohov Csendes Don c. regénye (1935–36). A felszabadulást követő hónapokban átmenetileg újra Kolozsvárt telepedett le; itt adta ki R. Kovnator Lenin anyja c. tanulmányának s Ilja Ehrenburg Párizs bukása c. regényének fordítását (1945). Budapestre visszaköltözve hosszabb ideig a Magyar Rádió irodalmi vezetője volt. Romániai működésének emlékeit A XX. században éltem c. önéletrajzában (Bp. 1966) dolgozta fel, amely számos tárgyi tévedése ellenére is tanulságos korrajza a két világháború közötti romániai magyar szellemi életnek. Újabb munkái: A pakompartos, az agglegény és a kisfiú (regény, Bp. 1975); Nemi arisztokrata, nemi proletár (kortörténet drámákban, Bp. 1978). Egyes munkáit Ben Ami névvel jegyzi.

Sz. J. (Szilágyi Júlia): B. S.: A pakompartos, az agglegény és a kisfiú. Korunk 1976/6.

Bencze Miklós — Czinczár Miklós írói álneve

Benczédi Pál (Bencéd, 1883. jan. 2. — 1966. jún. 9., Kolozsvár) — bibliográfus, történész, műfordító. Tanulmányait Székelykeresztúron és Kolozsvárt folytatta, s a manchesteri Unitarian College-ben fejezte be. 1934-től középiskolai, 1943-tól teológiai tanár. 1948-tól 1957-ig akadémiai könyvtáros. 1920-ban az Erdélyi Szemle számára lefordította Rabindranath Thakur (Tagore) Chitre c. drámáját. Kiadta és bevezetéssel ellátta Jánosfalvi Sándor István Székelyhoni utazás a két Homoród mentén c. munkáját (Erdélyi Ritkaságok 7–8. Kv. 1941). Ismertette a gondozása alatt álló volt unitárius kollégiumi könyvtár kézirattárát a *Kelemen Lajos Emlékkönyvben (1957). Kéziratban hagyta hátra Gál Kelemen, Kanyaró Ferenc, Mikó Lőrinc, Péterfi Dénes életrajzát.

Benczédi Sándor (Tarcsafalva, 1912. szept. 16.) — szobrászművész. A tanítóképzőt 1932-ben Székelykeresztúron, a képzőművészeti főiskolát 1942-ben Budapesten végezte. Korondon tanítóskodott, ekkor írta és rajzolta A csillagszemű juhász (Kv. 1946) c. alatt a Móricz Zsigmond Kollégium kiadásában megjelent három mesejátékát, melytől a bevezetőt író Faragó József “új magyar játékstílus” kialakítását várta.

Faluról hozza magával szobrászművészetének első kiállítási anyagát, s Kolozsvárt nyitja meg műtermét. Terrakotta kisszobraiban az irodalmi és plasztikai kifejezés ötvözetével fogalmazza meg az örök emberi esendőséget; kisplasztikájának Kisszobrok (Mv. 1959) c. alatt megjelent albumát Márkos András a népi és nevelő jellegre való hivatkozással vezeti be. A 60-as évek végén az addigi típusszobrok személyiségek kritikai jellemzésévé alakulnak: a művész megkezdi a romániai magyar értelmiségről, az irodalmi, képzőművészeti, színházi és zenei élet kiválóságairól készített alakos vagy portrékarikatúráinak sorozatát. 1971-ben saját rovatot nyit Utunk-széli szobrok címen az Utunk utolsó oldalán, ahol minden héten más és más hazai író vagy művész fejkarikatúráját közli. E rovat nyomán nevezi magát — a rá jellemző öniróniával — “utunkszéli szobrász”-nak. Több mint 200 írókról, művészekről készített karikatúra-szobra a csíkszeredai Mikó-vár múzeumi termében állandó kiállításként szerepel.

Debreczeni László: Új fiatal szobrásztehetség. Erdélyi Fiatalok 1937/2. — Hans Loew: B. S. kisszobrai. Korunk 1959/10. — Földes László: Kin nevet és kit nevettet Benczédi? Utunk 1957/26–27; újraközölve A lehetetlen ostroma, 1968. 295–304. — Sinkó Zoltán: B. S. 60 éves. Igaz Szó 1972/11.


Yüklə 5,44 Mb.

Dostları ilə paylaş:
1   ...   14   15   16   17   18   19   20   21   ...   62




Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©muhaz.org 2024
rəhbərliyinə müraciət

gir | qeydiyyatdan keç
    Ana səhifə


yükləyin