Ajtay-horváth magda a szecesszió stílusjegyei a századforduló magyar és angol irodalmában

12.7. A szalon és a színház

A polgári élet társas - összejöveteleinek színtere a szalon, ami nemcsak a személyközi kapcsolatok létrejöttének és fenntartásának helyszíne, de a modern kultúra bölcsője is. A szalonok általában egy-egy karizmatikus polgár vagy arisztokrata hölgy, illetőleg ünnepelt művésznő köré csoportosultak, akik a hét bizonyos napján rendszeresen estélyeket adtak. Különösen a párizsi szalonok játszottak főszerepet a kulturális és szellemi értékek nemzetközi cseréjében. Justh Zsigmond például e szalonokban sző barátságot Sarah Bernhardt-tal, akinek később magyarországi vendégszereplését megszervezi, az angol Rupert Bunny festővel, Melchior de Polignac költővel, aki Czóbel Minka verseit és magyar népköltészeti alkotásokat fordít franciára. Párizsban Munkácsy Mihály is szalont tart fenn, Pesten a Fesztyék szalonjában találkozik a reformkor szelleme a modern irodalmi törekvésekkel (vö. Justh: Párisi és hazai naplója).

A Wohl-nővérek szalonját emlegeti Kiss Margit (Kiss 1980) Czóbel monográfiájában. A szellemi élet pezsgő pontja lett továbbá a Czóbelek anarcsi kúriája, a Justh Zsigmond szenttornyai birtoka.

Justh “zárt művészi egységnek készült” (Halász 1941: 3) Párisi és hazai naplója és regényei bővelkednek a szalonok leírásában, ezek közül példaként csak néhányat idézek:

[Niffor Márfay Anna] szalonja: nagy virágos kretonnal áthúzott bútorok, tarka tapétás falak. A paliszander állványokon porcelán virágedények , szobrocskák, kis macskák, kutyák, madarak, porcelánból, a sarokban nagy könyvszekrény, [...] A falon családi képek, az asztalon különböző hímzett tárgyak, tálcák, szalmából fonott képkeretek . Majd mid régi, jobb idők emléktárgyai (Justh: Fuimus 148).

Széles sötétveres bársonnyal áthúzott lépcsőház, sok aranyozás, a lépcsőház alján egy nagy rokokó XV. Lajos korából való karosszék, ... (Justh: Fuimus 121).

A keret nagyon szép, a haragos veresselyem bútorok, ugyan ily színű falak kiemelik a régi arany tálat, műtárgyat. Az egész szalon tónusa igen meleg, kellemes benyomást tesz (Justh: Hazai napló 347).

Az idézetekben megfigyelhető a hiányos mondatok, névszói szerkezetek dominanciája, a tárgyi tobzódás nyelvi megvalósulásának eszközei.

A korabeli szobák, szalonok valósággal múzeumként hatottak nemcsak a tárgyak mennyisége, de a művészi értéke miatt is. Ambrus Zoltán Brunswick című novellájának egyik hősében, aki fiatalságát a tudományoknak szentelte, idős korában egy új szenvedély a gyűjtés, a szép dolgok és a ritkaságok szeretete kerekedik felül.

Ami szabad ideje volt, a műárusoknál és az ócska könyvekkel kereskedő boltosoknál töltötte; minden kedves volt neki; a porcelán, a bronz, a képek és a metszetek, a zománc és az elefántcsont, a ritka elzevirek és a divatos regények... (Ambrus: Brunswick 245).

A szalon múzeum-szerű benyomást tesz Gozsdu hősére is:

A fényes világítás, a ragyogó tükrök, a színgazdag alak kedves harmóniája, a körmönfont luxus, mely kerülve a hideg tiszta stílust, Európa és Ázsia szépségeit a szalonokban egyesítette, s mindenütt meleg, a képzelőerőt ingerlő színek igazolták , hogy Roxamé grófné páva természet, és szereti az álmokat.

Budoárja valósággal exotikus múzeum volt. Sajátságos, ingerlő illatot látszott lehelni minden bútordarab, szőnyeg arannyal gazdagon átszőtt függöny. Az illat valami bizarr keveréke volt a tömjénnek és a chipre-nek. Nagyon gyöngéd, édes szag volt ez, melyet nem győzött az ember eléggé belehelni. A japáni bizarr bronzalakok, a kínai porcelánfigurák, selymes tapintású hindu szőnyegek, a fantasztikus fafaragványokkal magrakott és erősen hanyatló ízlésben készült szekrény, a kicsi, kristálytiszta velencei csillár, a falak körül délfrancia, halványvörös aranybrokát lambrequinok, s a falaknak mély indigókék selyem mind bámulatos összhangba folyt itt.

Mintha a grófné maga is csupán kiállított tárgya lenne e múzeumnak: beleolvad környezetébe, hiszen tárgyi környezet és ember összhangja elsődleges követelménye a kornak.

A grófné ingerlő, halványsárga csipkeruhában a jegesmedve - takaróval borított alacsony pamlagon ült, apró, fénymázas topánkába szorított lábait a medve fején nyugtatva. Mellette régi misemondó ruhából készült apró keresztekkel és kely­hekkel, növényarabeszkekkel teleszőtt terítővel betakart asztalán hevert a Figaro legutolsó száma (Godzsu: Spleen 201).

Az érzékszervekre ható szín- és tapintásérzetek mellett (fényes világítás, színgazdag, halványvörös, indigókék, halványsárga, meleg szín, arannyal áttört, illat, tömjén) meg­figyelhetjük a szalonnyelv idegenből, főleg franciából, németből és latinból kölcsönzött szavait: (budoár, lambrequin, chipre, luxus), amelyek a mai olvasó számára valószínűleg sokkal mesterkéltebbnek hatnak, mint keletkezésükkel egyidőben. A tárgyak származását megjelölő mellékneveknek kiemelt fontossága van, mert a köztudatban a társadalmi gyakorlat során kialakult minőségeket, értékeket asszociálják. Ilyenek például a kristálytiszta velencei csillár, délfrancia aranybrokát, japáni bizarr bronzalakok, a Figaro újságcím. Az eurázsiai kontinens nyugati végén Anglia, keleti végén Japán művészete hatott megtermé­kenyítően a szecessziós ipar- és képzőművészetre. Japán a 17. századtól, a portugál kereskedők kiűzésétől, a nyugati kultúrák előtt ismeretlen terület volt. Ennek az izoláltságnak vet véget Commodore Perry, aki 1854-ben az amerikai hadiflotta néhány kereskedő­hajójával kikötött Yokohamán. A dátum új korszakot nyitott meg a világ - kereskedelemben és a művészetekben egyaránt (Fraser 1986: 33-34).

A részletező leírásoknak funkciójuk van: az ember és tárgyak viszonya áttételesen személyközi kapcsolatokra utal. Gozsdu novellájában például Ordas Gida tárgyakhoz való viszonya Berta iránti csodálatát fejezi ki tulajdonképpen:

Kifáradtam, kimerültem ez új, csodás benyomások alatt. Berta kinevetett, mikor észrevette elragadtatásomat. [...] Minden nap egészen új, eddig ismeretlen, csodás hatásokat kaptam. Soha nem látott színek, soha nem hallott eszmék harmóniái zsongtak a fejemben. Az a körmönfont luxus, mellyel a lakás, kétségkívül Berta ízlése szerint, be volt rendezve, jólesett és kifárasztott. Alig győztem nézni, látni. Egy antik váza, egy kis régi bronz, néhány fakóságában még pompásabb francia brokát, a velencei kis csillár, mind egy-egy csodája volt előttem a nemes ízlésnek, és nem győztem betelni nézésükkel.

A ragyogó szobák gazdag függönyeikkel, édes illatukkal marasztaltak, szinte fájt, ha kimentem belőlük. Lelkemben, mintha varázslat lett volna e szobában, új gondolatok támadtak, melyek jólestek, emeltek az érzelmeknek előttem ismeretlen világába.

Annyira jólesett hallgatnom, gondolkodnom, hogy szinte fájt ez a gyönyör (Gozsdu: Az étlen farkas 57).

Gozsdu Elek hősei Sámson és Milike össze nem illő párt alkotnak, s ezt a férfi a nő ízlését tükröző tárgyaktól való idegenkedésében érzi meg először:

Sámson leült az alacsony selyem karosszékbe és vaskos ujjaival leemelte a széles karimájú, tarka lámpaernyőt. A fölszabadult világosság egyszerre megragyogtatta az egész rózsaszínű fészket. A csipkefüggönyök rózsaszínű selyemmel voltak bélelve, és a bútorok rózsaszínű selyme az előkelő rokokó időkre emlékeztet. Minden, ami a kis szobában van, kicsi, kecses, előkelő. A gyertyatartók, melyeket kedves pofájú porcelán figurák tartanak, az a tömérdek apró kis csecse-tárgy, amely a kicsi íróasztalon a konzoltükör zöld kőpárkányán szerte hever, mind annak a bizonyítéka, mely Milikének egyik kiváló tulajdonsága. [...] [Sámson] tisztára mosott vörös kezével hirtelen a lámpára borította a tarka ernyőt. Jobban szerette a sejtelmes állapotot. A szín az előkelő elegancia, az a sok törékeny apróság sehogyan sem volt arányban az ő kávéshordót cipelő, cukorsüveg - dobáló mázsányi erejével. Mintha félt volna a kecses apróságoktól, izmos ujjaival alig mert hozzájuk nyúlni (Gozsdu: Sámson madara 13-14).

A lakberendezési tárgyak önálló életet élnek Czóbel Minka költészetében, hiszen letűnt korok hangulatát, halandók emlékét őrzik:

A bútorok előtérbe léptek,
Hogy elmentek az élőlények,
Most ők ébrednek, élnek:
A sötét asztal, -
Veres porcelánnal letakart díván
Fehér damaszttal
Terített tálca,
Futó szőnyegek veres világa (Czóbel Minka: A zenélő óra).

Oscar Wilde szobaleírásainak szintén hangulatkeltő funkciója van, s leginkább a Justhéi­hoz hasonlítható. Az idézetben a színnevek (olive - stained, cream - coloured, powdered with qilt, blue, apricot- coloured), és a minőséget, értékállóságot sugalló anyagnevek (oak, silk, Persian rugs, China jars) túlsúlya figyelhető meg.

It was, in its way, a very charming room, with its high - panelled wainscoting of olive-stained oak. Its cream-coloured frieze and ceiling of taised plaster-work, and its brickdust felt carpet strown with silk long-fringed Persian rugs. On a tiny satinwood table stood a statuette by Clodion and beside it lay a copy of Les Cent Nouvelles, bound for Margaret of Valois by Clovis Eve, and powdered with the gilt daisies that Queen had selected for her device. Some large blue China jars and parrot-tulips were ranged on the mantelshelf, and through the small leded panels of the window streamed the apricot-coloured light of a summer day in London. (55).

His bedroom, a large octogonal chamber on the ground floor that, in his new-born feeling for luxury, he had just had decorated for himself, and hung with some curious Renaissance tapestries

I have just got a beauty of a frame ... Old Florentine. Came from Fronthill I believe, Admirably suited for religious subject, ... (140).

The elaborate character of the frame had made the picture extremely bulky (Wilde: The Picture of Dorian Gray 141).

A részletek, az árnyalatok, azaz a formai jellemzők túldimenzionálásának, lényeg fölötti hegemóniájának lehetünk tanúi a következőkben is, ahol a pohár cizelláltsága és finomsága fontosabb a bor minőségénél:

Ezek a dolgok, melyek rendesen oly kevéssé érintik az embereket, nagy hatással voltak Károlyra. Beszédeseknek és megdöbbentőknek látta őket, akárcsak élő emberek volnának. Úgy tűnt fel neki, mintha arckifejezésük és szavuk volna, s meglenne az a bizonyos rejtélyes sajátságuk, mely rokonérzést vagy ellenszenvet kelt. Azok a láthatatlan atomok, az a lélek, amelyet az emberek környezetei lehelnek, visszhangot keltettek Károly bensejében. Barátnak vagy ellenségnek érezte a szobaberendezéseket. Rút pohárban a jó bort is utálta. Kellemesen vagy bántóan hatott rá egyetlen árnyalat, alakulat vagy falikárpit színe, bútor szövete és ilyesmi a benyomások ezer változatán hajtotta keresztül kedélyállapotát. Nem is voltak tartós örömei: túlságosan teljes összhangra, a lények és tárgyak tökéletes akkordjára lett volna szüksége Károlynak ahhoz, hogy valóban élvezhesse örömeit (Justh: Hazai napló 417).

A szalonon kívül a polgári életnek színtere a könyvtár is. Főleg férfitársaságok számára az ebéd utáni kávé és szivar elfogyasztásának helyszíne:

Ebéd után a bibliotékában ülünk, a legkülönbözőbb és legérdekesebb témákról konverzáció.

Hiába, amint az ember egy bizonyos raffinament fokára eljutott, akkor megjő már szükségképpen a művészetek iránti érzék is, s majdnem benső szükségé válik.

Mi még otthon csak az istállóperiódusnál vagyunk (Justh: Párizsi napló 232).

A társasági élet sajátos eseménye a zsúr, s azon belül a tánc. A zene mesterkélt megszemélyesítése mellett a részletben a szalonnyelvi szavak a feltűnőek:

Zsúron. A levegőben asszonyi hangok és nőies illatszerek dominálnak. A harmadik szobából jóhangú zongorából egy Grieg ballada haldoklik a termeken végig, míg egészen meg nem hal és teteme fölött egy sikeres angol kuplé cakewalkozik el. Az emberek a lábukkal, a fejükkel is követik taktusát. Hirtelen énekhang szeli át a nehéz atmoszférát és Hugó Wolf dala tisztán kivehető (Szini: Majd megtudod valaha ... 34).

Aramea cigánylány tánca Dobos vitéz előtt Czóbel Minka meseregényében szintén a szecessziós flóra és fauna funkcionális átlényegítését példázza. A lány úgy táncol mint egy támadó kígyó,ingadozik, hajladozik mint a nádszál, forog, mint az ördögszekér , kúszik, mint a gyík

Nem is táncolt ez, de egy fiatal állat életöröme, egy kígyó felhő szárnyalása, muzsika folyása mely csak azért hatott különösen, hogy emberi alakban volt látható (Czóbel: Két arany hajszál 47).

A polgári élet és művészet a színház intézményében találkozik. A mesterkélt világ valamennyi díszlete és motívuma sűrűsödik itt, s az ábránd és látomásteremtés hivatásos formájává válik. Nem véletlen, hogy a szenzualizmus Babitsnál éppen a színház leírásában válik legnyil­vánvalóbbá:

Halk, de sötét és buja zene rítt föl a függöny előtt. Az emberek százai ott ültek a sötétben, és elcsöndesedve nézték a sötétkék bársonyt. [...] A páholyokban női fejek gazdag silkouette-jei árnyékképekké válnak. A mély orkesztrából a nagyhasú csellók vékony, ideges nyakai erősödtek fel a színpad elé, mint állatkert; vermekből furcsa, idegen struccnyakak. S a verem mélyéből fojtott, vastag erotikus zene, intim egzotikus párzó állatok fájdalmas, kéjes rívása sikongott. [...]

Lassan szétvált a függöny, s kiömlött a fény a színpadról: kilebbentek a táncosok. Férfiak voltak, hajlékony macskaemberek, kéjes lomha vággyal nyújtogatták ütemre szokott kezeiket és lábaikat. Olyanok voltak ezek a kezek és lábak, mint egy afrikai növény hosszú kúszós indái, melyek végük felé vékonyodtak, s melegedő viasztagok gyanánt beleolvadtak a levegő forró fényébe. [...]

A fák előtt, tág, sima padló volt, azon rohantak a könnyű férfiak. Karjaik mint vékony angolnák úszkáltak a légben, nagy vágyakozással lengett és nyúlott ki az egész testük. És egyszerre csak bereppentek a nők, vékonyak, üdék és rózsa­színűek. Hajlott testük, mint a szélben a vékonyszárú és dúskelyhű virágok. A férfiak néma megadással, lenyűgözve nyújtóztak feléjük a zene csöndjében. A kis harangok kezdtek csilingelni a zene csöndjében és a táncosnők pici pörgő lábai játszani kezdtek a habos, harangos fodrokkal. A fodrok tapadtak és hullámoztak selyem - víz gyanánt, e fodrok tengere öntötte el a színpadot, fürgén villogtak közte a fehér lábacskák. [...]

A zene is vörösebb lett, amint ő (a balerina) besurrant, vörös zenében úszni jöttek az ő mozdulatai. Kéjes leséssel és csalással nyúlkáltak elő és bontakoztak ki e mozdulatok, mert csodálatosan be voltak bonyolódva láthatatlan és látható fáty­lakba. A zene egyre sötétebb, hangosabb lett, a táncosnő mozdulatai merészebbek, szabadabbak. Mint aki kínnal, hősiesen győzné le szemérmét, mindig új fátylat vetve le testéről; - de a fátylakat nem vetette le, csak mozdulatai lettek egyre meztelenebbek. A ruhák, a fátylak buja, bő áradással, zsarnokian ömölve, hullá­mozva úsztatva, fojtva ölelték a testet, de a test ereje kiáradt az eleven habokból, és minden kis mozdulat új üzenet volt valami belső, meztelen szépségről (Babits: Novella az emberi húsról és csontról 74).

Sejtelmesség (sötét fátylak, beleolvadás), a szinesztéziákban megnyilvánuló díszítettség és érzetgazdagság (sötét, buja zene, vörös zene, forró fény), az állati ösztönre tett utalás (a macskaemberek szokatlan szóösszetételben), erotikum (kéjes, lomha vágy), egzotikus háttér, a hullámzás motívuma (hullámzó fodrok, fátylak, kúszós indák, sőt vékony angolnák is), a virágmotívum (dúskelyhű virágok) a táncban az elvágyódást és nemi vágyat kifejező végtelen felé lengő karok motívuma mind mesterien együtt van a novellarészletben. Az oximoron-szerű jelöletlen birtokos szerkezet a zene csöndje, valamint a láthatatlan és látható fátylak ellentétező szerkezet a látvány ellentmondásosságra utalnak. Az idézet utolsó részében a megnövekedett számú igék és határozós szerkezetek a tánc dinamizmusát érzékeltetik, s ezen keresztül a lüktető életre utalnak.